Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-01 / 179. szám

«LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK» y-t? MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP3A ■it XVL évfolyam, 179. szám. ARA 50 FILLÉR Szombat, 1959. augusztus L r—■ Mai számunk tartalmából: Ma negyven enstendeje (3. oldalon) Rajt az 1959—60. évi labdarúgó­bajnokságban (4. oldalon) Heti rádióműsor (5. oldalon) Országos értekezlet a Földművelésügyi Minisztériumban Pénteken délelőtt a Föld­művelésügyi Minisztériumban a megyék mezőgazdasági osz­tályvezetői részvételével or­szágos értekezleten vitatták meg az időszerű mezőgazdasá­gi munkák helyzetét, az őszi mezőgazdasági munkákra tör­ténő felkészülés kérdéseit, va­lamint a termelőszövetkezetek gazdasági és szervezeti meg­szilárdításával kapcsolatos tennivalókat Megjelent a ta­nácskozáson Dögéi Imre föld­művelésügyi miniszter, Ma- gyari András és Szőke Mátyás földművelésügyi miniszterhe­A Tabi Téglagyárban nagy a sürgés-forgás. Két oka van ennek: az egyik, hogy az új földkitermelő gépet most ve­tették be először. A gép szé­pen, egyenletesen dolgozik. Már az első napokban biztató reményt nyújtott a munkásak­nak, hogy sikerül pótolni az időjárás és az aratási munká­latok okozta lemaradást Több dolgozó ugyanis a legnagyobb munkák idején vette ki nyári szabadságát, hogy betakaríts hassa földjéről a termést. Ezért is nagy most a sürgés-forgás. Az időjárás késleltető hatá­sa a legutóbbi értékelésen nem látszik meg túlságosan. A nyersgyártási tervet 100,5, az égetettét pedig 116,3 százalékra teljesítették. Persze, ha figye­lembe vesszük, hogy a párt- kongresszus tiszteletére az eredetileg tervezettnél 1 millió 300 ezerrel több tégla gyártá­sát vállalták, az említett szá­zalék nem valami sok. A tég­lagyáriak azonban tudják: ha 11 milliós tervüket teljesíteni akarják — márpedig akarják —, nagyon keményen kell megfogniuk a szerszám nyelét. Igen kapóra jött tehát a gépe­sítés. Nemcsak új bágger se­gíti a munkát, hanem az is, hogy átszerelik a vasúti vágá­nyokat. A földbánya tájékán sínkuli pöfög. A KISZ Központi Bizottsá­gának nevelési irányelveit a KISZ-szervezetek helyesléssel fogadták, és részletesen tanul­mányozzák. A KISZ Központi Bizottsága elhatározta, hogy a KlSZ-veze- tők és -aktivisták. részére elő­adássorozatot indít. Az üzemi és falusi KISZ- szervezetek szintén előadásso­rozatot indítanak, erre meg­hívják a szülőket, a pedagógu­sokat, és a társadalmi szerve­zetek képviselőit is. Kikérik az lyettes, Keserű János, az MSZMP Központi Bizottsága Mezőgazdasági Osztályának he­lyettes vezetője, K. Nagy Sán- dor, a minisztérium szövetke­zetpolitikai főosztályának ve­zetője, a párt Központi Bizott­ságának tagja, a minisztérium vezető munkatársai. A mezőgazdaság általános helyzetéről, az őszi feladatok­ról Magyart András, a terme­lőszövetkezeti mozgalom meg­szilárdításával kapcsolatos ten­nivalókról pedig K. Nagy Sán­dor tájékoztatta az értekezlet résztvevőit A Téglagyári Egyesülés, úgy látszik, »lát fantáziát« ebben a gyárban, és lehetőségeihez mérten igyekszik minél több munkafolyamatot gépesíteni. Érdemes is, hisz sok nyers­anyag áll itt rendelkezésre, ezenkívül ez az üzem Tab leg­fontosabb ipari bázisa, s fej­lesztése igen fontos. A nagy múltú cserépgyártás visszaállí­tásában is történt haladás. Ha a férőhely- és gépesítési gon­dok megszűnnek, érdemes a Tabi Téglagyárban tetőfedő cserepet is gyártani, hiszert ke­vés olyan üzem van az ország­ban, amely ezzel foglalkozik. Az ország földművesszövet­kezetei az idén is méltóképpen képviseltetik magukat az Or­szágos Mezőgazdasági Kiállítá­son. A szövoáz 600 négyzetmé­teren épült, reprezentatív el­rendezésű központi pavilonja szemléltető módon mutatja be a földművesszövetkezeti rend­szer szerteágazó tevékenysé­gét. A földművesszövetkezetek árusító pavilonjai 14 millió fo­idősebb dolgozók véleményét, és tanácsaikat meghallgatva végzik nevelőmunkájukat. ősszel az ifjúsági akadémiá­kon a hallgatók bőséges anya­got kapnak a KISZ nevelési irányelveiről A KISZ nyári vezetőképző táboraiban, valamint a titkári tanfolyamokon a hallgatók részleteiben megismerkednek a nevelési irányelvekkel, és meg­vitatják a gyakorlati tenniva­lókat. Húhx nap alatt 45 m » Júliusban nagy esemény zaj­lott le Tabon. Átadták rendel­tetésének a 250 000 forintos költséggel épült új mentőállo­mást. Régi vágya teljesült ez­zel nemcsak a járás székhe­lyén, hanem a járásban lakók­nak is. Nem kell most már várni, amíg Kaposvárról vagy Siófokról a hosszú utat megte­szi a mentőautó, kéznél van. A mentőállomás felépítéséhez a járás falvai is hozzájárultak a községfejlesztési alapból. Az új méntőállomás barát­ságos környezetben, közvetle­nül a szülőotthon mellett ka­pott helyet. Garázsában két autó van, most kapta a járás őket az Országos Mentőszol­gálattól. Kétágyas pihenő és szolgálati lakás tartozik még a mentőállomáshoz. Négyen dolgoznak, itt Ko­vács Károly vezetőápoló. Zá- nyi János ápoló, Balogh István és Bergmann Pál gépkocsive­zető. Július 4-től 24-ig negy- venötször vonultak ki. Szállí­tottak beteget Tabra a szülő­otthonba, Kaposvárra, Pince­helyre. Előfordult, hogy egy nap alatt háromszor vittek be­teget Kaposvárra. Helyes cselekedet volt a ta­bi járásbeliek összefogása, amellyel elősegítették a mentő- állomás létrehozását Ezzel nemcsak a járás betegellátását gyorsították meg, hanem teher­mentesítették a megyei mentő- állomást is. rint értékű árut hoznak forga­lomba a kiállítás területén. #A kisipari termelőszövetke­zetekkel közösen naponta több_ szőr látványos divatbemutató­kat rendeznek. A bemutatott modelleket azonnal meg lehet vásárolni; Az elmúlt évekhez hasonlóan a földművesszövetkezeti ven­déglátóipar is képviselteti ma­gát a kiállításon. A Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Országos Szövetke­zeti Központ 2800 négyzetmé­ternyi területen állítja ki leg­újabb, elsősorban a termelőszö­vetkezeti gazdaságokban hasz­nálható gépeit. Kié less a „kiváló44 cím? 48 fimsz küldte be a ME- SZÖV-höz a kiváló földmű­vesszövetkezet címért folyó munkaverseny értékelő jegy­zőkönyvet. A MÉSZÖV igaz­gatósága és a KPVDSZ. me­gyei bizottsága augusztus 3-i együttes ülésén határoz abban a kérdésben, hogy első félévi eredménye alapján mely szö­vetkezeteket terjesztik fel a «•kiváló« cím odaítélésére; Pótolják az időjárás okozta lemaradást a Tabi Téglagyárban Á KISZ nevelési irányelveit megvitatják az alapszervezetek 14 millió forint értékű árut hoznak forgalomba a föidművesszöveikezetek az Országos Mezügazdasági Kiállításon A magyar híradás-technika villamos és háztartási készülékek kiállítása Siófokon A Somogy megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, a RAVIL és a So­mogy megyei Népbolt Vállalat a Belkereskedelmi Miniszté­rium Vas- és Műszaki Főigaz­gatóságának védnökségével idén másodízben rendezett ki­állítást Siófokon. A kiállítás dokumentálja a magyar hír­adás-technika, a villamos és háztartási készülékek legújabb termékeit. A látogatók az Orion AT 403-as hatcsatornás, valamint a Munkácsy 12 csa­tornás televíziós készülékben, • T 528 H telefongyári rádió­>• készülékben és az AR Orion 604-es típusú rádiókban gyö­nyörködhettek. A kiállításon, bemutatták az Erkel típusú magnetofont, valamint az Audió-gyártmányok erősítő berendezését is. Az érdeklődés középpontjá­ba a legújabb típusú háztartási gépek, s ezek között is a 80 li­teres hűtőszekrény került. Sok érdeklődő tekintette meg az új típusú, modem csillárokat, a művészi kivitelű kerámialám­pákat, a műanyagból készült háztartási cikkeket és porcelán diszmú-árnkat. Az első napon hatvanezer fo­rintos üzletkötés történt, az eddigi forgalom meghaladja a 140 ezer forintot. A kiállítást eddig mintegy 1Ö 000 ember tekintette meg. Esténként televízió szórakoz­tatja a közönséget. A vendégkönyvbe írt nyilat­kozatok szerint is nagyon szép, nagyon érdekes a kiállítás. És jó időben rendezték meg, mert most az ország minden részé­ből ideseregiett üdülők ismer­kedhetnek meg a magyar ipar legújabb büszkeségem^ Á Debreceni Mezőgazdasági Akadémia eddig végzett szakembereinek ankétja A Debreceni Mezőgazdasági Akadémia idei diplomakiosztó ünnepségét összekapcsolták azoknak a szakembereknek az ankétjával, akik korábban az akadémián végezték tanulmá­nyaikat. Az ország különböző gazdaságaiban dolgozo, mint­egy száz fiatal szakember ült össze pénteken a mezőgazda­sági akadémián, hogy beszá­moljanak tapasztalataikról és eredményeikről, és kérjék az akadémia tanárainak, kutatói­nak további segítségét gyakor­lati munkájukhoz. Felszólalt á tanácskozáson Fehér Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja. A szakemberképzéssel kapcsolat­ban többek között a követke­zőket mondotta: — Kulturális forradalmunk az agrár szakoktatás területén is jelentős eredményeket ho­zott. A Horthy-rendszer 25 éve alatt összesen 8500 fiatal vég­zett mezőgazdasági főiskolát Magyarországon. A felszabadu­lás óta 8188 szakembert képe­zünk ki felsőfokú tanintézmé­nyeinkben. — A munkás- és paraszt- származású hallgatók aránya a felszabadulás előtt az agrár­főiskolákon 3,5 százalék volt. Ez a szám a felszabadulás óta 53,8 százalékra emelkedett. Fehér Lajos hangsúlyozta, hogy egyre több jól képzett mezőgazdasági szakemberre van szükségünk. Jelenleg a ma­gyar mezőgazdaságban 21 ezer olyan munkahely van, ahol felsőfokú képzettséggel ren­delkező szakembernek kellene dolgozni, a valóságban azon­ban csak ennek 41,3 százaléká­ban dolgozik egyetemet és fő­iskolát végzett vezető. Különö­sen megnőttek az igények" a termelőszövetkezetek gyors­ütemű fejlődése eredményekép­pen. Arra törekszünk — mon­dotta —, hogy lehetőleg nem is olyan sok idő múlva min­den 1000—1500 hold szántóra jusson egy főiskolát végzett szakember. HÍREK a vit-ről Ma este: békeünnepség Becs (MTI). A hetedik VIT- neik szombaton újabb nagy eseménye lesz. A találkozó részvevői este fél kilenckor bé- keiinnepsóget tartanak a Hof­burg hatalmas udvarán, ame­lyet a Második Osztrák Köz­társaságban »Hősök terének« neveztek éL Az ünnepség fénypontja Paul Robeson, a nagy néger énekes és békeharcos fellépé­se lesz; A nagyszabású békeünnep- ság előtt a VIT-en résztvevő több mint 120 országból egy- besereglett küldöttek, vala­mint az osztrák fiatalok tíz­ezrei békéi el vonulást tartanak a bécsi Ringen, Magyar gálaest egy bécsi színházban A hetedik VIT-en csütörtö­kön sor került a magyar mű­vészek gálaestjére, amelyet a Raimund-színházfoan rendez­tek meg. A kedd esti magyar bemu­tató után még fokozottabb ér­deklődés nyilvánult meg a magyar művészek szereplése iránt Kudarcba fulladt a provoká­torok próbálkozása, hogy a magyar előadás előtt uszító röpcédulákat osztogassanak. A közönség nem vett róluk tudomást, és annál nagyobb szeretettél fordult a színház­ba érkező magyar küldöttség felé. A közönség helyéről feláll­va, hosszasan ünnepelte a ma­gyar művészeket, virágokkal árasztotta el a színpadot A szereplők és a közönség végül együtt énekelték el a VIT-in­dulót: »Egy a jelszónk, a bé­ke«. Lapin, bécsi szovjet nagykö­vet az előadás szünetében fel­kereste Komócsin Zoltánt, a magyar VIT-küldöttség veze­tőjét és szerencsekívánatait fe­jezte ki az ifjú magyar művé­szek nagysikerű szerepléséhez a hetedik VIT-en. Magyar— amerikai baráti találkozó A magyar VIT-küldöttség pénteken a »Leányfalu« vízi­busz fedélzetén vendégül látta az Amerikai Egyesült Álla­mok küldötteit. A magyar és az amerikai fiatalok a több óráig tartó dunai sétahajózás során tájékoztatták egymást helyzetükről, életkörülmé­nyeikről és a béke megvédé­séért kifejtett tevékenységük­ről. Mindkét küldöttség bemu­tatta kulturális műsorának jel­legzetes számait. A magyar és az amerikai küldöttek kölcsö­nösen emléktárgyakkal aján­dékozták meg egymást. A szocialista országok kül­dötteinek képviselői pénteken délelőtt a bécsi Collégium Hungaricum épületében tar­tottak lelkes hangulatú talál­kozót. Szabadságot a gyarmati népeknek Csütörtökön este az esős idő ellenére több mint tízez­ren vettek részt a Floridsdorfi hídnál rendezett nagygyűlésen, amelyen a VIT-küldöttek és a bécsi lakosság képviselői ba­rátságukat és szolidaritásukat fejezték ki a gyarmati és a közelmúltban függetlenné vált országok ifjúsága iránt. Az algériai VIT-küldöttség nyilatkozatot tett közzé. Ebben a többi között a következőket jelenti tó: — Az osztrák hatóságok a francia kormány nyomására jónak látták megtiltani, hogy az algériai delegáló "Algéria nemzeti zászlaja alatt vegyen részt a hetedik VIT-en. Az al­gériai küldöttség mélységes megindulással értesült az előkészítő bizottság és a többi küldöttség határozatáról, hogy a megnyitó ünnepség díszfel­vonulásán az algériai ifjúság iránt érzett szolidaritás jeléül egyetlen ország küldöttsége sem bontotta ka nemzeti lobo­góját. Algéria népe és ifjúsága soha nem fog megfeledkezni a világ szabadságszerető ifjúsá­gának erről a nagyszerű csele­kedetár ŐL A fiatal nők napja A hetedik VIT tizenhétezer külföldi résztvevője között több ezer fiatal nő van. Ezek­nek szentelték a VIT pénteki programján szereplő »leányok napját«: a külföldi küldöttsé­gek nőtagjai délelőtt találkozót tartottak a Bayrischer Hof Szálló termeiben és élénk esz­mecserét folytattak a nőket ér­deklő kérdésekről. A találkozó második része a Volks garden- ben vidám hangulatban zajlott le. Tizenkét helyen lesznek ünnepi vásárok Au gusztusban, illetve szeptemberben tizen­két helyen rendeznek ünnepi vásárokat. Au­gusztus 19—20-án Miskolcon, Békéscsabán, Pécsett, Tatabányán és Mezőtúron, augusztus 20—21-én Balassagyarmaton, Debrecenben, Kiskunfélegyházán és Nagykátán, au,gusztus 22—23-án Székesfehérvárott és szeptember 5—6-án Salgótarjánban és Nagykanizsán. Az ünnepi vásárokat a megyei tanácsok ké­szítik elő, és a belkereskedelem mintegy négy­százmillió forint értékben, többezer féle árut küld a vásárok színhelyére. A hagyományos bányásznapi vásárokra is felkészült a keres­kedelem. A többi között 160 személygépkocsit, 60 százalékkal több bútorféleséget, nagy mennyiségű építőanyagot, elektromos háztar­tási gépeket, különböző minőségű női és férfi­szövetet és konfekciót és egyéb lakásfelszere­lési cikkeket árusít. A MÁV az ünnepi vásá­rokra száz kilométeres körzetben 50 százalé­kom väbuu kedvezményt nyújt. 300 személyes, SZOT gyógy­üdülőt építenek Hajdúszoboszlón A SZOT elnöksége határozatának megfele­lően pénteken megkezdték Hajdúszoboszlón a gyógyfürdő mögötti Bánom-kertben a 300 sze­mélyes SZOT-üdülő építését. A több minthet- venmillió forintos beruházással épülő üdülő alapozásánál az első kapavágást Somogyi Mik­lós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT eitnöke végezte el, majd utána a me­gye és a város vezetői, valamint a Hajdúszo­boszlón üdülő dolgozók tettek néhány kapavá­gást. Az építkezés megkezdésekor tartott ünnep- ' ségen Somogyi Miklós mondott beszédet. — Az első alkalom — mondotta a többi kö­zött —, hogy a magyar szakszervezetek saját anyagi eszközeikből új üdülőt építenek. Az új üdülő építésével párhuzamosan tovább fej­lesztik Hajdúszoboszló fürdőváros jellegét, 1®» rakják kommunális ellátásinak- alapjait. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom