Somogyi Néplap, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-26 / 174. szám

SOMOGYI VPPT,»V 1 Vasárnap, 1959. július 25. — Hallotta? összedőlt a pé­csi erőmű! — Az hát. A sógorom egyik ismerőse ott dolgozik, az mond­ta. De bemondta a “Szabad Európa« is.. Elszorult a szívem, amikor ezt a párbeszédet hallottam, a Dombóvárról Pécsre haladó személyvonaton. Valóban ösz- szedőlt volna az épülő erőmű, amelynek egyre magasodó, szé­lesedő kontúrjait még nem is olv régen csodáltam meg ma­dártávlatból a Mecsek oldalá­ról? Alig vártam, hogy ismét a Mecseken »lehessek, gondoltam, először o"tian tartok »terep­szemlét«. Mások is hallhattak valamit, mert a szerpentinen felfelé nyöszörgő busz ablaká­ból minden tekintet az erőmű irányába fordult. Egy fiatalember hirtelen fel­kiáltott: — Nem igaz, nézzétek, ott az erőmű! Nincs az összedől­ve... — No, igen, csakugyan nem dőlt össze az egész, de nézzé­tek oda — búzgólkodott egy kopaszodó öregúr. — Ott,' ott a csarnok folytatásaként csu­pasz oszlopok meredeznek az égnek. Hát hol vannak a fa­lak, mi? Azok leomlottak..; Igen, leomlottak. Hiába, no, nem zörög a h araszt... Azt már nem mondta, hogy »ha nem fúj a szél«, mert egy kiérdemesült méltóságos asz- szonynak Játszó nő — nyílván a felesége — hirtelen megrán­totta az öregúr rövidnadrág­ján lógó bojtot, ö okosabb volt, s jó szimattal megérezte, hogy a busz utasai az ilyen be-‘ széd hallatán hamar rájönnek, hogy »honnan fúj a szél«. Nem figyeltem rájuk to­vább. Kő esett le a szívemről, amikor tekintetemmel átölel­tem a messzeségben oly büsz­kén álló, félig kész, hatalmas épületet Örömmel állapítot­tam meg, hogy szocializmusunk ez újabb gyermeke az utóbbi hónapokban szépen -meghí­zott«, tCvább gyarapodott, s hogy már a fogai is nőnek, önkéntelenül adódott ez a ha­sonlat, amint az egészségesen fejlődő . »újszülött« hatalmas oszlopait, mind magasabbra tö­rő gyárkéményeit szemléltem. De miért állnak azok az osz­lopok csupaszon? Hol van kö­zülük a fal? Igaz lehet, hogy leomlott?... * * * — Kedver K. bácsi, holnap el tetszik menni az orvoshoz, az orvosi igazolással aztán ide tetszik visszajönni, mi pedig majd adunk magának olyan munkát, melyen szépen eldol­gozhat 3—4 évig, amíg nyug­díjba nem megy. Meleg szavak ezek. s látha­tólag jólestek az öreg munkás­nak, aki munkáért jött az erőmű építkezéséhez. Meleg­szívű ember, munkás mondta a r cA pée$i hóérólníi ^_________________ _ m unkásnak e pár szót. Mert Kenessei Ferenc, az ERBE (Erőmű Beruhá'ó Vállalat) fő­diszpécsere nemcsak hideg fe­jű, acélos izmú ember, hanem meleg szíve is van. Nemrég bábban viselkednek. Nemcsak a szputnyikokat tagadták vol­na le az égről, ha tudták vol­na, hanem megpróbálnak min­den másba is belekötni. Rosz- szul ^llhat a szénájuk, ha már még vasmunkásként dolgozott a budapesti MÁVAG-ban. Es­ti tanfolyamon szerezte meg a gépésztechnikusi oklevelet. S most büszke arra, hogy Közép- Európa egyik legkorszerűbb erőművének létrehozásában segédkezhet. Itt ahol minden embernek felelősségteljes fel­adata van, nem kis felelősség nyugszik az-ő vállán — de nem fél tőle, vállalja. Akkor hallottam tőle az idé­zett szavAat, amikor délután 3 órakor benyitottam irodájá­ba, hogy mint az egyii| legille­tékesebbtől megtudjam — nem, nem a rémhír cáfolatát, hiszen a rosszindulatú, célzatos hí­resztelés minden betűje úgy olvadt el, ahogy a rekkenő hő­ségben az erőműhöz mind kö­zelebb értem —, hogy miként is áll az építkezés, mi az erő­mű jelentőségé a villamos energiaellátásiban, hogyan fog­ja majd segíteni az erőmű a többi között Somogy ipari és világítási árammal való ellá­tását. — Hogy összeomlottunk vol­na? Nézzen körül az elvtárs, ^győződjön meg saját szemével arról, hogy milyen hazugságot terjesztenek megint. Mert nem ez az első rémhírrel töltött ka­csa az erőműről (Ellenségeink a szocializmus sikerei miatt érzett dühükben egyre osto­ilyen gyenge »fogással« is be­érik.) — Hogy összeomlottunk vol­na? — ismétli meg Kenessei elvtárs. — Ha itt valami ösz- szeomlott, akkor a reakció vágyálmai csakugyan össze­dőltek. Nézze meg a dolgozók felajánlásait November 7-re már működni fog az egyik tur­binánk. 25 megawatt áramot tudnak fejleszteni egy-egy tur­bina segítségével. 1930-ban már négytvrbinás lesz az erő­mű. de a következő években tovább nagyobbítjuk. Akik megfordultak már Pé­csett, azok tudják, hogy a vá­ros panorámájához hozzátar­tozik a délkeleti irányban ma­gasodó szénpor-hegy. Ez lesz az erőmű egyik nyersanyagforrá­sa. A szénpor sok száz méter hosszú, hatalmas vasszerkezet­be épített gúrhiszáilító-szala- gon jut el közvetlenül az erő­műbe. Itt rendes szénnel ke­verik, nagy őrlőmalomban őr­lik porrá. A malamberendezés már csaknem teljesen be van építve. Vízkiviteli erőmű segítségé­vel Mohácsról vezetik ide a Duna vizét — köztudomású, hogy Pécs vidéke vízben igen szegény. A 700 mm átmérőjű vascsöveken ez év októberétől már jön a dunavíz Pécsre. S ezt biztosira lehet venni, hiszen a munkások a pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy szeptember 30-ig végeznek a nyomáspróbával is. Pedig ha­talmas feladat ez. ha tudjak, mi minden kell ahhoz, hogy Mohácsról elindulhasson a víz Pécsre. A csöveket lefektetés előtt megtisztítják, csiszolják, s biztosítják az oxidálódás ellen. 10—15 méteres darabokból he- gesztik össze, majd megrönt­genezik a varratokat. A legiz­galmasabb mozzanat, kétségkí­vül a nyomáspróba lesz, ami­kor eldől, hogy mindenki jól dolgozott-e. (Bár akadna egy magyar Azsajev, aki megírná a ml »Távol Moszkvától« regé­nyünket. Mert író tollára kí­vánkozik itt minden. Legfő­képpen az, hogy hogyan vál­nak az emberek szocialistává a munka kohójában.) Maga az erőmű csarnoka, amely fedelet ad az őrlőmalom­nak, a kazánoknak, a turbi­náknak, generátoroknak, a magasfeszültségű kapcsolóter­meknek, előregyártott panel elemekből épül. Egy része már csaknem kész. most huzat)ák fel a tetejére az úgynevezett bikákkal az előre elkészített födémeket. A födémrészek ív­»bikákkal« állítják »talpra«. Az oszlopok közé még ezután építik be a panel falakat. Eze­ket a magasba meredő oszlopo­kat hasonlítottam messziről egy kisgyermek most növő fo­gaihoz, s az a bizonyos rövid- nadrágos öregúr a még ezután épülő falakra mondta, hogy le­omlottak. Sok mindenről lehetne még írni, de nem fér e cikk keretei­be. A vízlágyító berendezésről — a Duna vize ugyanis megle­hetősen kemény, s .mielőtt a kazánba kerül, meg kell lá­gyítani —; az elmés vagon ­buktatóról, amelynek segítsé­gével pillanatok alatt egy mély aknába borítják a vagonból a szenet; a legkorszerűbb gépek­kel felszerelt szerelőműhely­ről, melyben házilag végzik el majd a kész erőmű berendezé­sének esetleges javítási mun­kálatait; a 10 000 köbméteres víztárolóról, amelyben vizet tartalékolnak, nehogy fenn­akadjon a kazánok üzemeteté­se. Az erőmű arányait jól jel­lemzik a hatalmas gyárkémé­nyek is. A két kémény most van épülőfélben. Átmérőjük 7—8 méter, magasságuk meg­haladja majd a 100 métert is. alakúak, több mint 3 méter szélesek és több mjnt 20 méter hosszúak! A csarnok magassá­ga 33 méter! A csarnok elké­szült részének folytatásaként merednek az ég felé az újabb előregyártott oszlopok, Egy-egy oszlop — ahogy* itt nevezik; »fogpiszkáló« 33 méter magas, 40 tonna súlyú, lent a földön készül egybe, s ugyancsak a Az egyik kémény építésében a 40—50 méternél tartanak. Az építkezés jelenleg több ezer munkásnak ad kenye­ret. Sok a vidéki dolgozó, itt laknak az erőmű körül építetit egészséges, modern munkás- szállásokon. Naponta három­szor kapnak meleg ételt: reg­gelit, ebédet, vacsorát. Az ét­kezés napi költsége 17,29 Ft, ebből 7,10 Ft-ot fizetnek a dolgozók, 10,19 Ft-ot térít meg a vállalat. Valóságos kis város ez: üzletekkel, külön pos­tával, buszmegállóval, vetítő­gépes kultúrteremmel. Ma áll a munka az építkezésen, mert holnap szabad szombat lévén, a munkások délben hazautaz­tak családjukhoz. De Kenessei Ferenc, az ER­BE fődiszpécsere. Makién Bá­lint brigádvezető. Kuohár Fe­renc kirendeltség-vezető, a fiatal villanyszerelő munkások ma sem pihennek. Dolgoznak, ellenőriznek, intézkednek, hogy hétfőn zavartalanul foly­tatódhassák az építkezés. Bú­csúzóul felmentem az erőmű tetejére. Északnyugat felé for­dultam, s a Mecsek oldalára szegeztem tekintetem. Azt a helyet kerestem, ahol az öreg­úr az erőmű leomlott faláról beszélt. Jó lenne, ha most ő is itt volna, s mindazok a jó- hiszeműek, akik még mindig »bedőlnek« a különböző rém­híreknek. De hát már nincse­nek itt, hallják meg, mit lát­tam én. mit éreztem én. A 33 méter magas, 40 tonna súlyú »fogpiszkálók« tetején állva cseppet sem reszkettem. Rop­pant erőt, biztonságot éreztem alattam és körülöttem. Nem szédültem, mert messze néz­tem; csak az szédül, aki a ma­gasba jutva maga alá néz —■ mondta Kenessei elvtárs, s ezt képletesen is értette. A szo­cializmus építői — éppen, mert messze tekintenek az elért ma­gaslatokról — nem szédülnek meg. S az erő. a' biztonság ér­zését nemcsak az acélvázak, nemcsak a vasak közé öntött betonoszlopok adták. Hanem mindazok, akikkel csak talál­koztam itt. Majd gondolatban átrepültem a Mecseken, s ha­za, Somogyba jöttem. Sombgy- ba, amely szintén sokat kö­szönhet majd a pécsi erőmű­nek. Az erőmű, amelyet be­kapcsolnak az országos háló­zatba, főles hazánk déli részé­nek, így Somogynak is sok ipari és világító áramot ad; Gyorsan befejezhetjük fal- vaink villamosítását, nagy se­gítséget ad a termelőszövetke­zetek, tsz-községek gépesítésé­hez gtb; az üzemek kellő ener­gia birtokában jobban kihasz­nálhatják kapacitásukat. Hegy mindez mit jelent, azt min­denki, tudja. Tehát a pécsi erőmű nem dőlt össze. Áll, és dolgozni fog, hirdetve a szocializmus erejét A kutyák szokása, hogy min­dent megugatnak, ami nem tetszik nekik. A reakció a pé­csi erőmű terebélyesedése lát­tán is el vakkari tóttá magát; No, de nát a kutyaugatás ma már nemcsak az égig nem hal- lik, nem hallik az még a pé­csi erőmű tetejéig sem..; Rostás Károly di szépen, ékes nyújtásokkal és megfelelő cifrázatokkal, hogy: ,— Óesztendő haldoklik és arra em... lékeztet, Hogy minket a nagyúristen ismét le... vetkesztet. Lisztes-Tóth hangja is utá­naered és el-elcs u kló öreges hangon, de igazán szívből éne­kelgetnek és haladnak vers- szakról versszakra. int üvölt a szél, a kcmy- hában egyre gyűlnek a virrasztók, csend van, csak a kanalak és a tányérok zörgése hallik át az ajtón, meg a ku­tyák csendes morgása a cson­tok rágása közben. Zanáék elmerülten énekel­getnek és ugyanolyan oda­adással iszogatnak is közben. Egyszer csak közbeszól Rezi János erőtlen hangja. — Szomjúhozom. A két koma ránéz és elhall­gat. Zana kevés gondolkozás után fogja a pálinkás üveget és egy pohárral odalép, tele tölti. Lisztes-Tóth megemeli a haldokló fejét és közös igyeke­zettél a bajusza köré töltik az italt. A fogatlan száj cuppog­tál az ital után, aztán csak C’nyi csúszik ki belőle. — Még. Hát beletöltöznek szépen sor­jában három pohárral, úgy is mindegy neki, meg aztán szent Péter csak nem veszi rosszné­ven, vagy zokon tőle. ha nem épven mennyekbe illő lehelet­tel érkezik. Az öreget köhö- gé-.-e erőlteti az ital ereje, er­re f elültetik és párnákkal megtámogatják. — Oda vagy János. — Oda — rebegi Rezi. — Hát mindnyájan ideju­tunk — véli Zana. — Ide — hagyja helyben a haldokló. fj'gy darabig tanácstalanul *J álldogálnak az ágya mellett, de mivel az olyan szé­pen elüldögél a párnák közt, hát a pálinkás üveget xt poha­rakkal kezükügyébe, a kfe- dencre teszik és leülnek jobb­ról balról az ágy szélére az énekeskönyvükkel. De mielőtt elkezdenék az énekszót, még egyszer isznak és nem hagy­ják ki belőle a haldoklót sem. Az üveg hasából alaposan apad a jó szilvapálinka. Aztán hár­man, csendesen, igazi nagy bé- kességes hangulatban énekelni kezdenek, újra kezdik, hogy: — óesztendő haldoklik és arra em... lékesztet... Eközben a konyhában már mindenki eszik, csak a két fiatal nem, ők nem érnek rá a szerelemtől. Petri Imre ke­ze megbátorodik a jóleső fél­homályban, és egyre feljebb csúszik, majd megáll a meleg, szép halmos mellen, amikor Rezi Jánosné szeme odavillan és kezében megáll a fakanál. — Netene! — csattan fel a hangja — de biztosan érzed magad! A megszokott csendben ez ^ olyan váratlan, hogy egyszerre áll meg a sok kanál a szájak előtt és a fiatalok ré­mülten szétrebbennek. — Hagyj békét annak lánynak, csak annyit nioiuljl — mondja vészesen az öreg­asszony. — De Zsófi néném — hebe­gi a legény. — Jobb is ha tágulsz haza­felé, Esztinek meg hagyj bé­két! — De — próbál véle perbe- szállni Petri Imre — hiszen a mátkám. — Mátkád ám a rossz nyava- ja, de nem. ez a lány. Majd ilyen kódusnak adom, mi? — Hiszen János bátyám is beleegyezett. — De én nem, én soha, hall­gattam eddig, nyeltem eddig eleget, de most már másképp lesz! Hát mid van neked, he? Semmid. Tán arra vagy any- nyira oda, hogy bent vagytok a közösbe? Az Esztiből nem csinálsz tsz asszonyt. Mivel a legény nem hagyja magát, az öregasszony végkép­pen kibontja a zivatart. A szobában felfigyelnek az énekelgetek. Megszakad az ének és úgy hallgatják az ék­telen chvódást. — Hát ez mi? — kérdi vég­re Rezi. — Csak annyi, sógor ■— fele­li neki Zana —, hogy asszony veszi át a kommandót„ Kint felcsap teljes erővel a vesze­kedés lármája Reziné magából kikelve kiabál, az öregasszo­nyok. hangia a pártjára áll. De Petri Imre sem marad adós nekik. Az egész lármából Rezi János füléig az unoka szív- za'-a zló -irá"a hullik el ti"­Sír oz Eszti vékony han- j'.-n, r’ina j:an, olyan á/rván. ezi megemeli a takarót. A másik kettő várako­zóan nézi. — Hozd ide a csizmám, ko­ma — mondja Zanának És ingben, gatyában, de csiz­másán, meg-megroggyanó inakkal, rátámaszkodva a szin­tén bizonytalan lábú komákra, megáll a szoba ajtajában. Reziné ebben a pillanatban vágta ki sarkig a konyhaajtót, utat mutatva a boldogtalan Petri Imrének, mikor meglátta az urát. Csak leesett a keze, tátva maradt a szája, és olyan iszonyodás futott végig rajta, meg az egész varjúseregen hogv mindnyájan belemered­tek az irtózatba. Vas Mari né­ni hányta ám a keresztet, pe­dig húsz éve szombatista, le­verte a kanalát, utána a tá­nyérját káposztástól. Petri Imre ámultában rálépett az egyik kutya farkára, az el­kezdett vonítani, valaki erre olyan sikoltozást cifrázott ki, hogy lett is a nyomában olyan óbégatás, amilyen ritkán adó­dik. Rezi rájuk mPUmó szeme azonban hamar beléjük fojtot­ta a szót és azt mondta rette­netes méreggel: — Csend legyen! Az ember már békességben sem hálhat meg tőletek? Ne ríj, te lány! Eszti erre oda is röppent hozzá, és most már ott sírta tovább a bánatát az öregapja '■áljain. P”Z’ vedig régi erős hang­i'j.n kiadta a parancsot, tyúkot vágni, fánkot sütni. Imre apja, anyja itt legyen, bort a javá­ból, mert ez eljegyzés lesz, hív­ják át Kovács Vincét, az Uj- esztendő Tsz elnalíét belépés dolgában, és teremtsék elő Pu- lya cigányt az egész bandájá­val. A zzal otthagyva az egész ^ szájtátó gyülekezetei, visszaballagnak a szobába mind a hárman. Kússzak a maradék pálinkát, kiszedik a szekrényből a fekete ruhát, meg a fehér inget és Rezi ko­mái segítségével fel is öltözik. A fiatalok utánuk húzódnak. Reziben percről percre erősö­dik az élet, ami a töltött ká­posztától ki akart menni be­lőle. A csodálkozó Kovács Vince nyomában már a Pulya ban­dája is besorakozik. Pulya ci­gány álla alá kapja a hegedű­jét, szolgálatkészen áü elébük. — Hát mit húzzák? Rezi megrovóan ránéz, hogy hogyan nem lehet azt tudni. Aztán 5 is kinyitja énekes­könyvét, és ujjával dirigálja a cigányt, úgy, mintha lakodal­mi énekléshez, készülne, mi­közben szép dfrázásokkail el­kezdi, hogy: — Óesztendő haldoklik és arra em._ lékesztet... Pulya húzza, a kontras ér­zéssel megy utána, a nagybő­gő igyekezettel közbe brum- mag, a citerás is neki ereszli a karmolászó lúdtollat. — Óesztendő haldoklik... 1/ nekelnek, énekelnek, és ^ nem is tudják, milyen igazat énekelnek. Mihály Margit Kéaáta betiltatták — Leningradban bemutatták Az »II Dramma« című Tori­nóban megjelenő olasz színházi folyóirat legutóbbi száma olyan színdarabot közöl, amelyről évek óta egész Olasz­ország beszél anélkül, hogy valaki is látta volna: Aldo Nicolai »Piocico, a katona« cí­mű színművéről van szó. A fo­lyóirat borítólapján ez olvas­ható: »Olaszországban a cen­zúra betiltotta, a Szovjetunió­ban bemutatták...« Aldo Nicolai éveken keresz­tül diplomáciai szolgálatot tel­jesített és tapasztalatokkal, va­lamint kéziratokkal gazdagod­va tért vissza hazájába. Főleg színműveket írt 1948-ban »Teresina« című színdarabját mutatták be elő­ször. Sikere volt és ma is si­kere van. (Legutóbbi színmű­vét az elmúlt év áprilisában mutatták be.) Jó bírálatot ka­pott és egy csomó díjat. Í955- ben írta a szóbanforgó »Pic-. dco, a «katona» című vígjá­tékát, s ezzel az egyik legje­lentékenyebb művészeti díjat a »Pescara Teatrale« dijat nyerte el. Ezután azonban mintha elvágták volna a szín­mű útját: egyetlen színház akadt amelyik hajlandó volt bemutatni a darabot, a cenzú­ra' azonban megakadályozta; Piocico, a katona« négy esz­tendeje vár a bemutatási esie gedéíyre, — hiába.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom