Somogyi Néplap, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-25 / 173. szám
Szombat, 1959. fűíTus 25. 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT Egy héttel elhalasztották a megyei labdarúgó-bajnokság rajtját A SLASZ legutóbbi elnökségi ülésén olyan értelmű határozat született, hogy a -megyei labdarúgó-ba.inokságot augusztus 2-án meg kell kezdeni. Időközben azonban akadályok merültek fel. Kiderült, hogy a nevezések, a sorsolás és az egyéb szükséges előkészületek nem bonyolíthatók le az augusztus 2-i kezdésig. Ezért kellett módosítani a korábbi döntést. Eszerint a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában a bajnoki rajt 1959. augusztus 9-én lesz. Ennek megfelelően írt ki az 1959—60. évi labdarúgóbajnokságot is a szövetség. E bajnoki küzdelemben a következősportkörök csapatai jogosultak indulni: Siófok, Tab, Barcs, Marcali, Csurgó, K. H. Vasutas. K. V. Lobogó, Balatonlel- le, Zamárdi, Somogyszob, Ta- szár, továbbá a Nemzeti Bajnokság III. osztályából kiesett Nagyatád, az NB II-be felkerült KMTE II. csapata, valamint a járási bajnokok osztályozásán az 1—3. helyen végzett együttesek, összesen 16 csaoat. A megyei ifjúsági bajnokságban jogosultak indulni: a megyei I. osztály ifjúsági csapatai, továbbá a Kaposvári MTE, a Kaposvári Dózsa és a Kaposvári Kinizsi ifi csapata. A bajnoki kiírás értelmében a megyei I. osztály bajnoka a bajnoki év végén feljut az NB III-ba. A bajnokságból kiesik az év végén a 13., 14., 15. és 16. helyezett csapat. Az NB Il-es tartalékcsapat felsőbb osztályba nem kerülhet, és mindaddig jogosult játszani a megyei I. osztályban, amíg az I. csapat az NB II-ben szerepel. Az NB Il-es tartalékcsapat eredményei a bajnokság és a kiesés szem-pontjából figyelmen kívül hagyandók. Remélhetőleg most már végleges a döntés Az MLSZ elnöksége ismételten helyt adott a siófokiak óvásának Hosszú tengeri kígyóvá nőtt az az ügy, amelyet »siófoki óvás" néven ismertek a megyei labdarúgó-bajnokság berkeiben. Annak idején ugyanis a Siófoki MÁV Olajbányász SE megóvta a K. Dózsa—Tab 2:0, és a K. Dózsa—1Taszári Honvéd 2:2 arányban végződött mérkőzéseket. Első fokon a SLASZ fegyelmi bizottsága elutasította a siófoki óvást, a fellebbviteli bizottság úgyszintén. Az MLSZ-nél viszont megállapították, hogy Lukácsi jogosulatlanul szerepelt a Dózsánál, s 0:0 gólaránnyal Tab, illetve Taszár javára írták a mérkőzések két pontját. Aztán tovább nőtt a tengeri kígyó, s az MTST fegyelmi és panaszügyi bizottsága 3000/40/ 1959. szám alatt a Dózsának adott igazat. Most az MLSZ elnöksége végső fokón foglalkozott az üggyel. Az elnökség megsemmisítette a K. Dózsa— Tab 2:0, és a K. Dózsa—Taszár 2:2 arányban végződött mérkőzések eredményét, s e találkozók két bajnoki pontját 0:0 gólaránnyal Tab, ill. a Taszári Honvéd iavára írta. Egyben az MLSZ megsemmisítette Lukácsi József igazolását is a K. Dózsánál azzal a megjegyzéssel, hogy Lukácsi a Kaposvári Honvédban való utolsó játéka után egy év múlva kérheti más sportkörhöz való igazolását. E határozat remélhetően most már végleges. Szeretnénk hinni, hogy valóban lezárhatjuk a múlt évi bajnokságot, melynek végleges sorrendjét a fenti határozat figyelembevételével készítettük el. Eszerint: 1. K. Dózsa 28 21 2 5 88:26 44 2. Siófok 28 Í7 8 3 77:38 42 3. Tab 28 17 6 5 73:29 40 4. Barcs 28 16 5 7 77:43 37 5. Marcali 28 13 5 10 63:56 31 6. Csurgó 28 11 6 11 61:47 28 7. K. H. Vasutas 28 10 7 11 57:52 27 8. K. V. Lobogó 23 11 5 12 53:49 27 9. Balatonlelle 28 11 5 12 58:73 27 10. Zamárdi 28 9 7 12 55:62 25 11. Somogyszob 28 10 3 15 50:78 23 12. Taszár 28 8 5 15 53:59 21 13. Nagybalom 28 8 3 17 43:89 19 14. Balatonboglár 28 5 6 17 28:99 16 15. Fonyód 28 6 1 21 44:90 13 Bajnok lett és feljutott az NB ni-ba a Kaposvári Dózsa. Kiesett a Nagybajomi MEDOSZ, a Bala- tonboglári MEDOSZ és a Fonyód! Petőfi csapata. Az ifjúsági bajnokság végeredménye: Egy sereg mérkőzés ügyében kéllett a SLASZ elnökségének határozatot hoznia, hogy pont kerüljön az 1958—1959. évi ifjúsági labdarúgó-bajnokság végére. Üszás A végső bajnoki sorrend itt a következő: 1. K. Kinizsi 30 26 3 1 152:11 55 2. Siófok 30 21 3 6 113:31 45 3. Barcs 30 20 5 5 96:35 45 4. kmte 30 19 3 8 108:30 41 5. K. Dózsa 30 17 7 6 89:40 41 6. Tab 30 17 4 9 84:31 38 7. Csurgó 30 17 2 11 71:34 36 R. K. Vasutas 30 13 5 12 67:50 31 3. Marcali 30 14 2 14 100:58 30 10. K. Lobogó 30 11 2 17 32:67 24 11. Zamárdi 30 9 3 18 66:112 21 12. Fonyód 30 8 4 18 47:107 20 13. B.-boglár 30 8 319 43:95 19 14. Balatonlelle 30 8 1 21 48:144 17 15. Somogyszob 30 4 1 25 36:152 9 16. Nagybajom 30 228 10:165 4 Az összevont megyei bajnoksággal egyidejűleg sor került néhány kiegészítő számra is. Ennek keretében úttörő fiúk és lányok mérték össze tudásukat. A kiegészítő versenyszámok eredményei: 66% fiú mellúszás: 1. Kállid (Pécsi Urán) 1:00.3. 2. Pálfi, (K. Kinizsi) 1:03.2. 3. Kajdi (P. Spartacus) 1:05. 66% fiú pllangó: 1. Ungár (K. H. Vasutas) 1:04.1. 2. Smidt (P. Spartacus) 1:13.2. 3. Botlik (P. Spartacus) 1:18.8. 66% leány mellúszás: 1. Báli (P. Dózsa) 1:02.1. 2. Pál ,'K. Kinizsi) 1:04.6. 3. Kuba (P. Spartacus) 1:05. 4x33% tn. leány mellúszó váltó: 1. Pécsi Urán 2:13.2. 2. K. H. Vasutas 2:16.4. 3. P. Spartacus 2:16.4. Az összevont megyei úszóbajnokság csapatversenyének végeredménye: I. Pécsi Dózsa 364 pont. 2. Pécsi Urán 220 pont. 3. K. Hunyadi Vasutas 108 pont. 4. Pécsi Spartacus 72 pont. 5. K. Kinizsi 36 pont. 6. Komló 36 pont. 7. Szekszárd 13 pont. 8. Dombóvár 12 pont. HÍREK Borbélyüzlet vagy lomtár? Apró cégtábla: Náray Géza, fodrász-mester. A kopott ajtó és kirakat után hasonló »csín- fogadja odabenn a látogatót. A Budai Nagy Antal utca SZTK felöli sarkán lévő borbélyüzletbe — közel van az állomáshoz — bizonyára elég sokan betérnek. Tévedés ne essék: nem a régi és az idő múltával immár tn \ viselt berendezés miatt teszünk kifogást. De azért igen, hogy nagyon sok kívánnivalót hagy maga után a helyiség tisztasága. Az egyik sarokban poros, rozsdás vaskályha. Mellette vízcsap, kagylója úgy mcsak régen láthatott VIM-et, de másfajta tisztogatószert is. Néha hosszabb-rövidebb ideig száradó szappanhab »gyönyörködteti■* a várakozókat. A vízcsap melletti rész lomtár lehet. Halomra szórt, mindenféle kacat fér meg ebben a sarokban békén egymás mellett. Köpőcsésze. Koszosán virít valamikor fehér zománca a két szék között. Ez éppen olyan egészségtelen, vagy talán még inkább, mint a többi kétes tisztaságú holmi az üzletben. Helyes lenne, ha a KIOSZ Somogy megyei titkársága és a városi tisztiorvos — hasonló esetek elkerülése végett — időnként ellenőrizné azokat a kisiparosokat, ahol különösen szem előtt kellene tartani a tisztaságot. S az ellene vétőket kisebb-nagyobb pénzbírsággal büntetnék. VasArn^pi sportműsor VASÁRNAP Spartakiád: A falusi dolgozók Vm. sparta- kiádjának Somogy megyei döntőMégis lesz NB l-es okMSmSrkőiés Kaposvárott? íya, 9 órakor. Kerékpárversenyek: nyék: Dózsa-pálya, 9.30 órakor. Röplabdaversenyek: Dózsa-pálya, 9.30 órakor. Kézilabda versenyek: Hámán Kató internátus. 9.30 órakor. Tekeversenyek: Iparosszékház, Spartacus-pálya, 9 orakor. Aligha van bajnoki kiírás, amely annyi vitára adott volna okot, mint az ökölvívó NB I-é. A Magyar ökölvívó Szövetség ugyanis az NB I. hatos mezőnyét két csoportra kívánta osztani. A. csoportok első két helyezettje bejutott volna a négyes döntőbe, míg a harmadik helyezettek kiestek volna az NB I-ből. Ez a bajnoki rend eleve igazságtalan és helytelen. Nem magyarázható meg semmivel, hogy egy ilyen kislátszámú bajnokság miért nem bonyolítható le egyfordulós körmérkőzés alakjában. (Persze, még igazságosabb volna a kétfordulós bajnokság. A kiírásnak az a szakasza, amély a Kaposvári Dózsát, mint a bajnokság egyetlen vidéki résztvevőjét arra kötelezi, hogy mérkőzéseit kivétel nélkül a fővárosban vívja, megcsúfolása a sportszerűségnek, lebecsülése a vidéki ökölvívásnak, a vidéki szar- kolótábornak. A K. Dózsa nem is hagyta any- . nyiban az ügyet. Panasszal for- | dúlt a Magyar Testnevelési és J Sport Tanács elnökségéhez. Ez a beadvány megvilágította e bajnoki kiírás tarthatatlan voltát, a már , elmondottakon kívül azt is, hogy egy csapat kieshet az NB I-ből anélkül, hogy a hatos mezőny há- rom csapatával összemérhette volna tudását. Mint értesültünk, a K. J Dózsa beadványa nem volt hiába' ' való. A Magyar ökölvívó Szövetségnél I már készítik az új bajnoki rend tervezetét. Eszerint 1959. október— november—december hónapban | nyolc csapat részvételével körmérkőzés formájában bonyolítják le az idei ökölvívó csapatbajnokságot. Ebben a bajnokságban indultak a jelenlegi NB I-es hat csapat mellett az NB II. két csoportjának bajnoka. (Ezek előreláthatólag, a Budapesti Honvéd, és a Gyöngyösi Honvéd lesznek.) Mint a MÖSZ-től Értesítették a K. Dózsát, a kaposváriak budapesti ellenfeleikkel sorsolás alapján három mérkőzést Kaposváron vívnak. A másik há- mum mérkőzés színhelye Budapest lesz. A Kaposvári Dózsa—Gyöngyösi Honvéd mérkőzést ugyancsak Budapesten bonyolítják majd le. Ez a tervezet helyes, és a jelen körülmények között a legjobb megoldást tartalmazza, remélhetően nemcsak terv marad, hanem valósággá is válik, s az ősz folyamán a K. Dózsa Kaposvárott, hazai közönség előtt is szorítóba léphet, hogy kivívja az NB I-ben maradás jogát, amelynek elnyeréséhez legalább a hatodik helyen kell végeznie a kaposvári öklözőknek. A K. Dózsa 11. ökölvívó- csapata pontveszteség nélkül tavaszi első Befejeződött a délnyugati területi ökölvívó csapatbajnokság tavaszi fordulója. A K. Dózsa II. csapata veretlenül .végzett az első helyen. Félidőben-« e bajnokság állása a következő: 1. K. Dózsa II. 6 6 - - 88:32 12 2. Pécsi VSK 6 5 - 1 81:39 10 3. Szekszárdi Dózsa 6 3 1 2 76:47 7 4. Pécsszabolcsi B. 6 2 2 2 59:61 6 5. Dombóvári VSK 6 2 - 4 45:75 4 6. Z.-egerszegi Dózsa 6 1 1 4 53:67 3 7. Bonyhádi Vasas 6 - - 6 26:94 Elkészült a II. forduló sorsolása is. Ez a következő: IX. hó 6: K. Dózsa—Szekszárd, PVSK—Dombóvár, Bonyhád—Pécs- szateolcs. Szabad: Zalaegerszeg. IX. hó 20: Pécsszabolcs—PVSK, Dombóvár—K. Dózsa. Szekszárd— Zalaegerszeg. Szabao: Bonyhád. X. hó 4: Zalaegerszeg—Dombóvár, K. Dózsa—Pécsszabolcs. PVSK —Bonyhád. Szabad: Szekszárd. X. hó 11: Bonyhád—K. Dózsa, Pécsszabolcs—Zalaegerszeg, dombóvár—Szekszárd. Szabad: PVSK. X. 25: Szekszárd—PócaszabcTcs, Zalaegerszeg—Bonyhád, K. Dózsa —PVSK. Szabad: Dombóvár. XI. hó 1: PVSK—Zalaegerszeg, Bonyhád—Szekszárd. Pécsszabolcs —Dombóvár. Szabad: K. Dózsa. XI. hó 15: Dombóvár— Eonyhádi Szekszárd—FV^K. Zalaegerszegit. Szabad: PádihimfroJcs. Röplabda: K. Honvéd—Pécsi Pénzügyőrök, osztályozó mérkőzés az NB II-be jutásért. Dózsa-pálya, 9 órakor. Labdarúgás: Déldunántúli Honvéd Válogatott- Budapesti VV. parancsnokság, Hadseregbajnoki selejtező, Kinizsipálya, 11 órakor. Osztályozó mérkőzések a megyei I. osztályba jutásért. Böhönye—Lengyeltóti (Fonyódon). Kaposvári Honvéd—Gyékényes (Somogyszobon). Kapolyi Honvéd—Babócsa (Kaposváron). Ka posmérő—Felsőbogát (Kutason). Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KJSDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-11 Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u.‘ 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIKTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaaosvári üzemében, Kaposvár, Latlnka S. u. 6. - 2497. Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOB igazgató. Terjeszti: a Magyai Posts Ele fizethető* a helyi poslh‘vn-i. t és postásk-zöesilóknél. — A töröcskei KISZ-fiatilok társadalmi munkában aratták le Törő Ferenc idős gazda gabonáját. — A tavasszal újjáalakult barcsi ktsz munkás,kórus ismét közönség elé lép. Augusztus 1- én Barcsen műsoros est kerekében mutatkozik be a kórus a ktsz fiatal dolgozóiból alakult színjátszó-csoporttal együtt. — Tovább gépesítik az erdészeti munkát az Északsomogyi Állami Erdőgazdaságnál. A zamárdi erdészet most kapott egy darab Sz 100-as gépet vágástörő ekével együtt, melyet az erdőtőlenítési ta’aíetókószí- tésnél máris munkába állítottak. — Kenyér és sütemény boltot létesít a siófoki földm űvessző- vek ezet Siófokon a vasúti átjáró melletti »gomba« szomszédságában. — Augusztus 2-án különvonat indul Fonyódra. Részvételi díj 13.40 Ft. Jelentkezés július 30-ig az IBUSZ-nál. (x) — Szavaié versenyt rendez a Kaposvári Textilművek KISZ-szervezete és szakszervezeti bizottsága a VII. VIT tiszteletére vasárnap délelőtt 10 órakor az üzem leányotthonában. A verseny győzteseit értékes könyvekkel jutalmazzák. — Folyó hó 26-án Csokonyavisonta községben, országos állat- és kirakodó vásár lesz. (x) — 5040 négyszögöl gabonát arattak le a pusztakovácsi Latinka Sándor Tsz kürtöspusztai üzemegységében a kaposvári vasútrendőrség tagjai. — Ülést tartott csütörtökön este a kaposvári városi KISZ- bizottság. Az alapszervezetek titkárai a Világifjúsági Találkozó ideje alatti feladatokat tárgyalták meg és megbeszélték, miként tudják megjavítani az Ifjúsági Ház munkáját — Aratóbált rendez a tabi Kossuth- és Üj Élet Termelőszövetkezet a földművesszövetkezettel karöltve július 26-án. A nagyszabású bál színhelye a tabi fmsz étkezdéjének nagyterme lesz. — Saját erőből, saját építő brigádjával épített dohánypaj- tát mintegy 300 ezer forintos költséggel a szabási Győzelem Termelőszövetkezet. A tsz 13 holdnyi dohányföldjén egyébként a jövő héten már megkezdődik a »dohány szüret". — Folyó hő 27-én Böhönye községben országos áUat- és kirakodó vásár lesz. (x) — Húsz mázsás átlagterméssel fizetett egy 13 holdas tavaszi árpa tábla, a nágocsi Üj Hajnal Termelőszövetkezetben. — Tegnap reggel elindult Somogy megyéből is a bécsi Világifjúsági Találkozóra utazó magyar turisták első csoportja. ÜJ KÖNYVEK AZ UTOLSÓ FELVONÁS (írták: Horváth József, Nemes János. Pintér István, Szabó László.) 2. kiadás. (Kossuth) A Népszabadság hasábjain megjelent nagyhatású riport- sorozat 1944 tavaszának eseményeivel kezdődik. A kötet lapjain életre kelnek az országot romlásba döntő tragédia előjátékai. A Sztójai-kormány időszakával foglalkozó részben A Somogy megyei Húsipari Vállalat több éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt: azonnal felvesz. A Mü. M. 503. sz. Helyiipari Iskola pályázatot hirdet az 1959—60. iskolaévtől kezdődően 1 tő belső építészmérnök, vagy technikus, 1 fő elektromérnök vagy technikus. 1 tő testnevelő főhivatású tanári állást betöltésére. A pályázatot a fenti iskola igazgatóságához kell küldeni. Kaposvár, Irányi Dániel u. 10. 1959. augusztus 8-ig. önéletrajz szűk s. — Igazgatóság. találkozunk először az ellenállási mozgalommal, s itt állítanak a szerzők örök emléket a sátoraljaújhelyi börtön hőslelkű mártírjainak. A harmadik és negyedik fejezetben — a Lakato6-kormány működésének és az 1944. október 15-i eseményeknek leírásában —, »a nemzet elitjének" végső rothadását látjuk. Az utolsó fejezetben megelevenedik az a korszak, amelynek alaphangja a felkoncoltatik... felkoncolta- tik... volt önművelődés «Szórakozás Vörös Csillag. Július 29-ig: Aranyszimíónia. (Korhatár nélkül!) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Július 29-ig: Játék a szerelemmel. 4, 6, 8 órakor. Dózsa Kertmozi. Július 25- én: Makrancos feleség. (14 éven alul nem ajánlott!) Negyed 9 órakor. A balatoni mozik műsora. Balatonboglár: Hárman Jöttek az erdőből.. Balatonföldvár: Asch őrvezető kalandos lázadása. Bhlatorüelle kért: Apák iskolá- ia. Balatonlelle széles: Árban. Balatonszemes: Bogáncs. Balatonfenyves: Kard és kocka. Fonyód kert: Nercbunda. Siófok terem: Rose Bernd. Zamárdi: Kapitány és hőse. Ripp'.-Rónai Múzeum: Rippl- Rónai és Grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyvköl« csönzés és olvasótermi szolgá« lat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv** kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: változó felhőzet, ma az északi megyékben, holnap délnyugaton néhány helyen újból záporeső, zivatar. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26—29 fek között LOTTÓ húzás eredménye: 13, 26, 45, 77, 86 FELHÍVÁS A BM. Somogy megyei Rendőrfőkapitányság Közrendvédelmi éa Közlekedési Osztálya értesíti a megye gépjárművezetőit, hogy Somogy megye területén a gépjárművezetői igazolványok kicserélését 1959. évi augusztus 10-én megkezdi. Mindazon gépjárművezetők, akik a gépjárművezetői igazolványuk kicserélését elmulasztják, 1960. január 1-től semminemű gépjárművet nem vezethetnek, vezetői igazolványuk érvénytelenné válik. Somogy megye területén a vezetői igazolványok kicserélésének határideje 1959. december 14. A vezetői igazolvánnyal rendelkezők a jogosítvány cserére — névre, valamint napra, órára szóló felhívást fognak kapni. Felhívjuk a figyelmet a pontos megjelenésre, mert az elkésett személyekkel csak akkor tudunk foglalkozni, ha a pontos időben érkezettekkel már végeztünk. Mindazok a gépjárművezetők, akik eddig lakást változtattak és a vezetői igazolványukba a változást nem jegyeztették be, folyó hó 27-től augusztus 1-ig feltétlen jelenjenek meg az illetékes gépjárműkerületnél a változás bejegyzése végett. Személyi igazolványukat is hozzák magukkal. Lakásváltozás bejegyeztetésének elmulasztása esetén az érdekelt, a jogosítvány cserére felhívást nem fog kapni, s így vezetői igazolványa sem lesz kicserélve. Azon gépjárművezetők, akiknek az időszakos orvosi vizsgája lejárt, vagy időközben jár le, az időszakos orvosi vizsgát haladéktalanul pótolják, mert ennek hiányában vezetői igazolvány cserét eszközölni nem lehet. A felhívásban megjelölt napoo az érdekelt hozza magával: személyi igazolványát, a gépjárművezetői igazolványát es mellékleteit, a felhíváshoz mellékelt jelentkezési lapot kitöltve, 20 forintos illeték bélyeget (az új gépjárművezető igazolvány díja), 3 db 6x6 cm. méretű szembené- zetben, hajadonfővel készített szabvány igazolvány fényképet. BM. Somogy megyei Rendőrfőkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedési Osztálya. 1 IDŐT. ERŐT takarít meg, .DONGÓ Aegédm&tort vá&áro£ BESZEREZHETŐ: az <AUami Júskereskadelmi Vállalat és a SaLdművesszövetke&etek szakbolí^albaiu