Somogyi Néplap, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-03 / 154. szám
Pántéit, 1959. július 3. 2 SOMOGYI NÉPLAP „Megingathatatlan alapra helyezzük a kommunizmus nagy épületét" N. Sz. Hruscsov beszéde az SZKP Központi Bizottságának június 29-i ülésén . Moszkva (TASZSZ). N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára június 29-én a párt központi bizottságának . ülésén beszédet mondott a Szovjetunió termelőerőinek fejlesztéséről és a műszaki haladás kérdéseiről. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a hétéves terv sikeres teljesítésében elsőrendű fontosságú az ipar műszaki fejlesztésének meggyorsítása. Beszédének elején Hruscsov foglalkozott a mezőgazdaság fejlesztésének néhány kérdésével is. Utalt arra, hogy továbbra is gondoskodni kell a szemestermények termelésének fokozásáról. Be kell fejezni a szűzföldeken a gépesítést, meg keU gyorsítani a gabona- raktárak és egyéb tájoló . helyiségek építését. További feltöretlen területeket is termővé keU tenni. Hruscsov megállapította agyán, hogy a mezőgazdaságban igen nagy munka folyt, de azt is megjegyezte, hogy nem kifogástalan a. lehetőségek és a technikai felszerelés kihasználása. Legfőbb fogyatékosságként a szervező munka gyengeségét említette Hruscsov. Hruscsov beszélt aiTÓl, hogy a kolhozokat meg kell erősíte- .ni kiváló szakemberekkel, elsősorban tapasztalt elnökökkel és hozzáértő szervezőikkel. Az ipar technikai fejlődésének meggyorsítására áttérve Hruscsov kijelentette, hogy a központi bizottság ülésén megvitatott intézkedések célja az ipari termelés és az építkezések bővítése, a termelés. minőségi javítása és az önköltség csökkentése. Hangsúlyozta, hogy csakis a műszaki; 'haladás útján érhető-ei a~- munkatermelékenység eredményes és folyamatos emelkedése, a népgazdaság gyors fejlesztése. Mindez pedig különösen fontos azért, hogy a Szovjetunió időben minél többet nyerhessen a legfejlettebb kapitalista országokkal vívott békés versenyben. Az SZKP Központi Bizottságának első titkára hangsúlyozta az új típusú, tökéletesített gépek megszerkesztésének fontosságát. Sürgette a legjobb géptípusok mielőbbi meghonosítását a termelésben. A hétéves terv/teljesítésének első hónapjaiban — mondotta — jó eredményeket értünk el. Az öthavi termelési tervet 105 százalékra teljesítettük. Az ipari termelés a múlt év megfelelő időszakához képest 11 százalékkal növekedett. A tényleges beruházásoknál a növekedés 9 százalék, az építkezéseknél és az épületszerelési munkálatoknál 14 százalék volt. Az iparban és az építkezéseknél a munkatermelékenységi előirányzatot 103 százalékra teljesítettük. Hruscsov kijelentette, hogy az iparigazgatás átalakítása óta meggyorsult a termelés fejlődése. Hruscsov javasolta, hogy az üzemekben alakítsanak ki bizottságokat a mérnökök, a tervezők és a feltalálók támogatására. Véleménye szerint helyes lenne azt a rendet bevezetni, hogy a vállalati igazgató, a pártvezetőség és a szakszervezeti vezetőség a pártszervezeteknek és a munkásoknak számoljon be az előterjesztett újításokról, valamint arról, hogy milyen újításokat fogadtak el és valósítottak meg. A tőkések nem mindig érdekeltek a műszaki haladásban — jegyezte meg Hruscsov —, de a Szovjetunióban bürokratiküs természetű akadályokon kívül semmi sem gátolja a technikai fejlődést. Nálunk — mondotta — egyes bürokraták annyira megszokták a régit', hogy kézzel-lábbal ra- • gaszkodnak hozzá. A tudomány új feladatairól szólva Hruscsov kijelentette, hogy ezután is döntő kérdés a tudomány fejlesztése, a tudomány és a mindennapi élet kapcsolatainak elmélyítése. Hruscsov indítványozta, hogy a Szovjet Tudományos Akadémia dolgozzon ki javaslatokat saját munkájának, valamint szakosztályai, intézetei és ki- rendeltségei munkájának megjavítására. Hruscsov . , helyeselte, hogy a gyárak és az üzemek létesítsenek saját laboratóriumokat, a népgazdasági tanácsok tudományos intézményeket, s ezekben a tapasztalt tudósok mellett kapjon nagyobb helyet a fiatalság. .Hruscsov kiemelte a gépek felújításának fontosságét. Bírálta azokat a gyárakat, amelyek elavult gépeket állítanak elő. Kijelentette: »-Rakétát bocsátottunk fel a világűrbe. Miért né tudnánk megszüntetni a gépipar fogyatékosságait?« Utalt arra, hogy olyan feltételeket kell kidolgozni, amelyek a termelés jobb megszervezésére, ésszerűbb, jobb géptípusok és gyártmány-model- lek megszerkesztésére ösztönöznék az embereket. Az SZKP Központi Bizottságának első titkára elmondotta, hogy a Szovjetunió ma n-j- a nehézipar érdekeinek •„,eg- kárositása nélkül is fejlesztheti könnyűiparát, a fogyasztási cikkek termelését. Gyorsabban kell fejleszteni a vegyipart, és fel kell használ- j ni az értékes külföldi tapasz- j tálatokat, egyebek között Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság gazdag tapasztalatait.- Hruscsov ismét hangsúlyozta a beruházások koncentrációjának jelentőségét, elítélte az építkezések időtartamának bármiféle megnyújtását. Határozottan bírálta egyes pártszervek, tanácsok és gazdasági szervek vezetőit, akik egyebek között a helyi érdekek elől érbe helyezésével megszegik az állami és a pártfegyelmet. Ilyesmi fordul elő például, amikor helyi szükségletekre vonnak el bizonyos beruházásokat és anyagi erőforrásokat, vagy nem teljesítik a kooperációs szállítások tervét. Hruscsov megjegyezte, hogy most, amikor a Szovjetunió a kommunista társadalom általánosan kibontakozó építésének szakaszába lépett, óriási jelentőségű a párt- és kormányhatározatok végrehajtásának társadalmi ellenőrzése. Az állami, a pártszervek, a gazdasági és egyéb szervezetek minden fokozatán erősíteni kell az ellenőrzést. Hangsúlyozta, hogy mindig és mindenütt fejleszteni kell a bírálatot és az önbírálatot. Hruscsov ezután ismertette néhány elgondolását a szakemberképzés megjavításáról. Hangsúlyozta, hogy a szakembereket helyesen kell felhasználni. Ésszerűbben kell megtervezni az iskolai káderképzést, nagyobb figyelmet kell fordítani a középfokú szakemberképzésre. Több munkalehetőséget kell biztosítani a fiatalságnak, ésszerűbben kell elosztani, a munka szempontjából hasznosabban kell alkalmazni a szakembereket. Eisenhower sajtóértekezlete Hruscsov beszédének befejező részében hangsúlyozta: Kommunista pártunk a marxizmus—leninizmus tanításának szellemében nagyszerű győzelemre vezette ' a szovjet népet. Olyan, kimagasló, sikerek elérését biztosította, amelyek révén a Szovjetunió az ipari termelésben az Amerikai Egyesült Államokon kivül az összes kapitalista országokat utolérte és túlszárnyalta. Odaadó hűséggel követjük e forradalmi tanítást, és bízunk benne, hogy holnap a világ első országa leszünk. Szilárd I meggyőződésünk ez, mivel 1 megingathatatlan alapokra he-l lyezzük a kommunizmus nagy | rint a épületét. Washington (MTI). Eisenhower elnök szerdán sajtóértekezletet tartott, nem sokkal azelőtt, hogy a Fehér Házban fogadta Frol Kozlovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettesét. Saj tóértekezletén Eisenhower megismételte azt a már többször hangoztatott ve ©menyét, amely szerint a külügyminiszteri értekezletnek konkrét eredményt kell elérnie ahhoz, hogy indokolttá tegye a csúcsértekezlet megtartását. A külügyminisztereknek — tette hozzá — elfogadható napirendet kell kidolgozniuk, amelyről azután a kormányfők eredményes vitát folytathatnak. Az amerikai elnök hangoztatta, az Egyesült Államok ál- 'áspont.ia Nvugaf Berlin és Németország kérdésében seminit sem változott Herter külügyminiszter legutóbbi - televíziós beszéde óta. Eisenhower sze- Nyugat« a berlini kérdéssel összefüggő két vagy háFocradások Washingtonban Frol Kozlov tiszteletére Washington (MTI); A Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének amerikai látogatása továbbra is a világ hírügynökségei érdeklődésének középpontjában áll! Mint a TASZSZ jelenti, az amerikai szenátus külügyi bizottsága szerdán délben villásreggelit adott a vezető szovjet államférfi tiszteletére. AFP-jelentés szerint Kozlov a villásreggeli után felkereste hivatalában Richard Nixont, az Egyesült Államok alelnökét, s folytatta politikai, tanácskozásait. Szerda este Nixon alelnök adott fogadást Kozlov tiszteletére. A DPA tudósítója szerint a fogadáson mintegy 150 személyiség jelent meg. Az AFP tudósításában kiemeli, hogy Nixon és Kozlov az estélyen vidáman beszélgetett egymással. Később Herier amerikai külügyminiszter is csatlakozott hozzájuk. A fogadáson egyébként jelen volt az elnök fivére, Milton Eisenhower is, aki Nixon alelnököt elkíséri majd Moszkvába az amerikai kiállítás megnyitó ünnepségére. ram eilvi kérdésben nem hajlandó engedni, más kérdésekben viszont rugalmas álláspontra helyezkedhet«. Űjságírák kérdéseire válaszolva az elnök igyekezett jelentéktelennek feltüntetni London és Washington nézeteltéréseit a csúcsértekezlet kérdésében. Eisenhower megpróbálta két- ségbevonni Gromikónak azt a kijelentését, hogy a genfi külügyminiszteri értekezlet első szakasza az egymással ellentétes vélemények közeledését eredményezte, s ennek eredményeként javultak a csúcsértekezlet összehívásának esélyei. Az amerikai elnök foglalko- zott Kozlovmak, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének amerikai látogatásával, és hangsúlyozta, hogy igen kellemes egyéniségnek ismerte meg Kozlovot. Az elnök végül kijelentette, hogy véleménye szerint az 1960. évi elnökválasztási kampány egyik legfontosabb kérdése az infláció problémája lesz. Ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy a kanmómy július 1-ével kezdődő pénzügyi évben nemcsak kiegyensúlyozott költségvetésre számít, hanem meg is akarja kezdeni a 286 milliárd dolláros állam- adósság törlesztését. „Űj helyzet alakult ki Olaszországban" Togliatti beszéde Róma (MTI). Palmiro Togliatti. az Olasz Kommunista Párt főtitkára beszédet mondott Emília tartomány párt- szervezetének értekezletén — közli a TASZSZ. Togliatti hangsúlyozta, hogy Olaszországban új helyzet van kialakulóban. Kudarcba' fulladt a kereszténydemokrata pártnak arra irányuló kísérlete, hogy az 1958. évi parlamenti választások után megszilárdítsa politikai uralmát, és ellenőrzése alá vegye az ország egész életét. A gazdasági konjunktúrát depresszió követte. A nehéz helyzetből a vezető körök úgy igyekeznek kilábalni, hogy az olasz népre rá akarják kényszeríteni a monopóliumok gazdasági egyeduralmát. A kereszténydemokrata kormány pedig teljes mértékben e csoportoktól függ. Togliatti rámutatott, hogy máig sem oldódot meg sok olyan kérdés, mini a munkanélküliség, az alacsony bér- színvonal, a lakáshiány, egész gazdasági ágazatok hanyatlása. A parasztok tízezrével hagyják el a falvakat, de nem fejlődik az ipar, amely felszívhatná ezt a nagymennyiségű munkaerőt. Nálunk is meg szeretnék ismételni a franciaországi eseményeket. el akarják venni a demokratikus szabadságjogokat, hogy reakciós diktátort rendszert teremtsenek — mondotta. Azonban minden ilyen törekvés erős ellenállásba ütközik. Ez az ellenállás még erősebb és egységesebb lesz, ha leszámolunk az antikommuniz- mus ideológiai előítéletével, mint a politikai önkény forrásával. Ezzel kapcsolatban utalt a szocialista párt belső válságára. Kijelentette: ha a szocialista pártban szakadás történik, ez , szerencsétlenség lenne az egész olasz munkás- mozgalomra, a munkásosztályra és a demokráciára nézve. Végezetül hangoztatta, hogy az olasz munkásosztály síkraszáll a köztársaság alkotmányában foglalt sáért. reformok megvalósítóKttlfö’.ti szövetkezetek életéből A lengyel ellátó és értékesítő szövetkezetek tervei Az ellátó és értékesítő szövetkezetek 1959. évi gazdasági tervei a szövetkezetek további jelentős fejlesztését irányozzák elő. A kiskereskedelmi forgalmat 10 százalékkal, a szolgáltatást és a termelést 8 százalékkal, a felvásárlást 5 százalékkal, a külkereskedelmi nélkül dolgozik, és nagyon népszerű a lakosság körében. Ez évben további 650 új önki- szolgáló boltot létesítenek a fogyasztási szövetkezetek. Tovább javítják a forgalomtól félreeső falvak áruellátását. A fogyasztási szövetkezetek jelenleg 14 ezer falu ellátását végzik. 2476 faluban nincs állandó bolt, ezért rendkívül fontos a mozgóárusítás meglást, a gyorskiszolgálást stb. Az eddiginél sűrűbben alkalmazzák a mozgó kereskedelem módszerét egybekötve rendkívüli alkalmi vásárok, divatbemutatók rendezésével. Fogyasztási szövetkezetek a Mongol Népköztársaságban szervezése. Erre a célra az I A Mongol Népköztársaság- NDK-ból eddig 285 gépkocsit ban jelenleg 289 termelő- és forgalmat pedig 100 százalék- szereztek be. Ez évben a gép- fogyasztási szövetkezet műkö- kal kívánják emelni. Az ellátó ( kocsik számát 48-cal emelik. A dik. Ezek összesen 260 ezer tamozgóárusítás keretében 430 got tömörítenék. A forgalmat ezer szövetkezeti tág áruellá- 90 áruház, 470 kisebb üzlet és es értékesítő szövetkezetek nyereségét összesen 500 millió zlotyval kívánják növelni, a nyereség 2 milliárd zloty lenne 1959-ben. Jelentősen megjavítják az ellátást falun az összes árucsoportokban, főleg mezőgazdasági gépekben és felszerelésben, valamint tartós használati tárgyakban. 1959-ben 2500 új üzletet és 400 kisebb boltot, 150 új vendéglőt nyitnak falun, a régieket pedig tatarozzák, és jobb technikai felszereléssel látják el. Á csehszlovák fogyasztási szövetkezetek feladatai Csehszlovákiában jelenleg 532 önkiszolgáló bolt működik. Az önkiszolgálás nemcsak egyes városokban kedvelt, hanem még az ezer lakosnál kisebb falvakban is. Kozgidki faluban új önkiszolgáló boltot árui között (készruha, cipő és nyitottak. A régi bolt átalakí- | bőráru). 1961-ig 3 ezer üzletben tása után a forgalom is meg- vezetik be az új módszereket: növekedett. Az üzlet hiány önkiszolgálást, félönkiszolgátását biztosítják. Mit terveznek az NDK fogyasztási szövetkezetei ? A fogyasztási szövetkezetek a munkás-paraszt hatalom viszonyai között jelentős tömegszervezetté és a szocialista kereskedelem fontos tényezőjévé váltak. A fogyasztási szövetkezeti tagok száma jelenleg 3,5 millió. 1958-ban a fogyasztási szövetkezetek 35 ezer üzletben és vendéglőben 11,5 milliárd mái ka forgalmat értek el. Az NDK-ban ez évben minden fogyasztási szövetkezetben bevezetik az előrendelési, illetve postai szétküldő keres2800 eladó bonyolítja le. A szövetkezetek látják el a belföldi lakosságot a főváros kivételével árucikkekkel. Az indiai szövetkezetek szerepéről A hitelszövetkezetek és az értékesítő szövetkezetek szervezése mellett termelőszövetkezeteket is alakítanak Indiában. A földművelők többsége ugyanis kis földet munkál meg. Ez nem kifizetődő, ezért az állam a szövetkezeti típust javasolja. Ennek az a lényege, hogy a szövetkezet irányítja az egyesített föld közös megművelését, de a föld a tagok tulajdonában marad. Választott bizottság felelős az igazgatázött osztják el a behozott földek arányában, egyes esetekben az elvégzett munka szerint. Szövetkezeti kereskedelem a Szovjetunióban A fogyasztási szövetkezete!: a városokban és az ipartelepeken megszervezik a mezőgazdasági termékek állami árakon való árusítását. A Centroszojuz igazgatóságának határozata szerint a városokban és az ipartelepeken megnyitandó fogyasztási szövetkezeti üzleteket mintaszerűen rendezik be, a vevőket példásan szolgálják ki, gazdag választékban tartanak majd raktáron húst, hentesárut, tejterméket, zöldséget, gyümölcsöt, burgonyát, erdei gyümölcsöt, gombát, lőtt vadat és egyéb árut. A fogyasztási szövetkezetek egyre nagyobb mennyiségben dolgozzák fel a felvásárolt termékeket. Uj, szakosított gyümölcsbázisok, vágóhidak és hűtőházak építését irányozták elő. Az a körülmény, hogy a szövetkezetek megszervezik a mezőgazdasági termékek állami áron való árusítását, nem csökkenti a bizományi kereskedelmi formát a célból, hogy a falun könnyen beszerezhes- ' sért, az készíti el a termelési kedelem jelentőségét. A kolho- senek olyan árut is, amely nem tervet és gondoskodik annak zok és kolhozparasztok részévégrehajtásáról. A tagok együtt röl a szövetkezeti szervezetek- dolgoznak a bizottságok utasí- 1 nek átadott mezőgazdasági ter- tásai alapján, és munkabért mékek bizományi árusítása kapnak. A hasznot a tagok kö- fennmarad. szerepel a kis falusi boltok MA NYÍLIK A KOSSUTH TÉRI ÁRUHÁZBAN AZ r w ILLATSZE kKI A r i----1 [ TAS KAPOSVÁRI KISKERESKEDELMI VALLALAT