Somogyi Néplap, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-10 / 134. szám

1959. június 10. 6 SOMOGYI NÉPLAP Múzeumot Rudnay emlékének ápolására! Ragyog a júniusi napfény­ben a bábonyi Petőfi utca. Egy fethérre meszelt, bárom ablakos épület előtt állunk, ez a Rud- nay »kúria«. A közelmúltban elhunyt festőművész egy em­beröltőn át itt élt nyaranta. Szakállszárítós székely ka- pucska alatt lépünk bé az ud­varra, ahol virágágyak, dísz­bokrok állnak a mozdulatlan csendben. Rudnay Gyula két és fél esztendeje halott. Az épület zárva, az özvegy nya­ranta jön meg kis időre. A faragásom. bordópiros fes­tésű veranda hívogat bennün­ket régi lépcsőivel, ízléses ott- honiasságával. Mennyezetén festmény: stilizált darvak húz­nak át a kék égen, amelynek delelőjén aranyién ott ég a nap. Szép innen a kilátás. Látni a közeli patak hídját, amely igazán »sóhajok hídja«. Csu­pán egyszemélyes átkelésre al­kalmas. Karcsún ível át a túl­só partra, a kert ottani szaka­szára. A művész otthona egyé­niséget és választékosságot tükröz még így, elhagyatottsá- gában is’. Mert elhagyatott ez a porta. Pedig Bábony község ieghivatottabb Önzője kellene legyen Rudnay emlékének! Több évtizeden át ide tért meg dolgozni a nagyvárosból, itt találta meg azt a világot, ame­lyet vásznain rögzített, életmű­vébe zárt, elevenen, ma is élőn. Bábony volt Rudnay művésze­tének mindig újraszülő böl­csője. Közelinek tűnik halála, s fájdalom, máris porosodik az emlékezete, művészi és emberi nagysága. Betekintünk az ab­lakon. A nagy szobában — mely a művész nappali, háló­szobája és műterme volt egy­ben — a fal mellé támasztva üres képkeretek sorakoznak porlepetten. Fájdalmas lát­vány ez a művészetet kedvelő emberek számára. Kiált ez az otthon a művelődés ügyének tisztségviselőihez: mentsük meg, tegyük élővé Rudnay emlékezetét! Most még könnyű volna múzeumot berendezni nyárfák alatt szinte vádló a csendesség. Még utca sincs a faluban elnevezve róla, em­léktábla sem hirdeti, hogy itt élt, művészete innen, a bábo­nyi tájakból táplálkozott. Mű­vészete nyitját pedig itt leljük meg igazán ebben a környe­zetben, amint Goethe mondja:' Keresd a művészt hazáidban, Titkát leld fel A környező tájban! Adósságot törlesztenénk itt. összegyűjteni a dokumen- i Kossuth-díjas Rudnay Gyulá­tumokat. Időszakos tárlatot kellene itt berendezni! Tíz kilométerrel odább a pi­ciny falu, Zala büszkén őrzi CÁ IwllCpCLll A Kercseliget felé vivő országúton magános ember ballag. Elnyűtt, kopott bakancs, foltos, viseltes, pisz­kos ruha, elhanyagolt külső teszi barátságtalanná. Kezé­ben szegényes cókmók, benne kevéske ennivaló, némi szeny- nyes holmi. Akivel csak ta­lálkozik, napszítta sapkáját levéve köszön, de azok bizal­matlanul fogadják a vándor üdvözletét. A bizalmatlanság indokolt.. Nemsokára a nagyberki rendőrjárőr' igazol­tatja, s kiderül: Ivony János körözött személy, többszörö­sen büntetett előéletű csavargó került rendőrkézre.., val szemben, ha mielőbb meg­valósítanánk házában. az em­lékmúzeumot! Kassai Lajos békebizottsági tag. Zichy emléket, munkáit, ott- honának berendezését. A köze­li állomásokon a turisták szá- _ mára plakátozzák a zalai ■ Zichy Múzeum tárlatát. 'Miért ' ne állhatna itt, az idén ponto-, san 700 éves Bábony szívében,1 közel a Balatonhoz, Siófokhoz J egy Rudnay emlékmúzeum, ■ amely a nyári idény alatt nyit- J va tartaná ajtaját mind a ha­zai, mind a külföldi üdülők | előtt? Rudnay Gyula hosszú évti-1 zedekig a magyar festészet, egyik reprezentánsa volt nyu-1 gáton. Kárpáti Aurél azt ] mondja róla, hogy valóságokat; festett a költészet nyelvén." Egyik nyitánya ő a nagy rea-i lista korszaknak, amelynek el-' ső szakaszait most járjuk. Bábony lakóházainak egyik- ] másikában jó néhány Rudnay- kép díszíti a falakat. Itt még> eleven a festő emlékezete. De, házában, udvarában, az öreg i izemben ülök vele Hermann János ügyész szobájában, hallgatom, s pró­bálom megérteni, ötvenéves, de még jó erőben levő, mun­kaképes férfi. Hangja rekedt, arca gyűrött, szeme alja ka­rikás nem annyira a kortól, a munkától, mint inkább a zül­léstől, csavargástól. Nőtlen... Családja nincs, nem is volt. Magános »farkas«, aki jobban érezte magát a kocsmák, a mulatók nyújtotta bor gőzös melegben, mint hogy családot alapítson. Az otthon varázsa, a család szeretete távol áü tőle. Wie- függni semmitől, sem a tör­vénytől, sem az emberektől. S amikor rosszul ment a ku- pecoknak, akkor sem dolgoz­ni, hanem inkább koldulni ment 30 éves fejjel, életerő­sen. Tiltott koldulásért bör­tönbe is zárták még a felsza­badulás előtt. Amikor pedig nem adtak az életerős ember­nek »könyöradományt«, lo­pott. Lopott a múltban, lop most, s így vált a társadalom számára veszélyessé, huligán­ná, akitől óvakodni kell, mert bármire képes, hogy italra le­gyen. -j Az iskolások orosz nyelvtanulását is segíti az MSZBT a jövő tanévben Az 1958—59-es tanévre az MSZBT 200—220 orosz nyelv­tanfolyamot tervezett felnőttek számára. A dolgozók érdeklő­dése azonban a vártnál sokkal nagyobb volt: mintegy 300 tan­folyam indult. Tíz helyen szak­mai nyelvtanfolyamot is tartot­tak. _ Az MSZBT titkársága most állítja össze a következő évi tanfolyamok tervét. 300—350 tanfolyamra készülnek fel, az új tanévben kiterjesztik a szakmai nyelvtanfolyamot, és megfelelő segédanyagokkal lát­ják el őket. Készül a második évi nyelvkönyv is. A felnőttek nyelvtanfolyamain kívül az MSZBT . az oktatásügyi szer­vekkel egyetértésben segíteni kívánja az iskolás ifjúság ifi' lődését is a kötelező tárgyként tanult orosz nyelvben. A diá­kok közös tanfolyamokat ren­deznek, levelező, olvasó és tár­salgó köröket alakítanak. C zeruvedélye? ^ — Az ital, főügyész úr. Napi két-három liter, ha van pénzem... — Újságot mikor vett utol­jára? — Arra nekem nem telik, kérem szépen... Ha esetleg a »polgároknál« kezembe kerül egy, akkor elolvasom.. (Pol­gároknak nevezi azokat a pa­rasztokat, akiknél alkalmi munkát vállal, ha a pénze el­fogy.) — Színházban, moziban volt-e, könyvet mit olvasott utoljára?... ». — Kérem szépen, főügyész úr, engem az ilyen dolgok so­hasem érdekellek. * * * 7 928-ban volt utoljára moziban... Valamilyen Egy év múlva, jövő nyáron lesz huszonöt éve, hogy me­gyénk egyik községét, Nagy- szakácsit is megtisztelte láto­gatásával a Szűz Mária. Egy­két öregasszonyon kívül ma már nemigen emlékeznek rá, nemigen törődnek a dologgal, s én sem a jubileum tisztele­tére vetettem papírra az aláb­biakat, hanem azért, mert nemrégiben találkoztam egy nénikével, aki elmesélte esti poharazgatás mellett, hogy annak idején ő is élzarándokolt annyi más elvakult emberrel egyetemben a »szent« helyre. • Megragadott a történet. Annyi elevenséggel, ma is gyerekes huncutsággal mond­ta el, hogy kezdeti megbot­ránkozásom lassan csodálattá változott (mert csodáljuk azo­kat az embereket, akik így vagy úgy fittyet hánynak a kor szellemének, s járják a maguk útját, melyet a kor­társak ítélete szerint mások bámulnak vagy megvetnek, de ítéletük az idők múlásával egyáltalán nem biztos, hogy tartós marad). S bizonyos fo­kig tiszteltem én is, elsősor­ban őszinteségéért. Egyszerű szavai mögött inkább az ál­szemérem nélküli őszintesé­get, mint az erkölcstelenséget láttam. A csoda pedig úgy történt meg, amint illik és szokásos egy rendes csodának: kis li- bapásztorlányok fedezték fel. Igaz, nem volt könnyű dol­guk, mert egy kis betonhíd köralakú üregébe bújt a csa­lafinta egy útkereszteződésnél, de nyitva tartották szemüket a kislányok is. Másnap már tódult a falu népe a híd mellé hasalni. Fiatal plébánosuk éppen sza­badságon volt, hát meginvi­tálták lelkendezve az öreg plébánost, aki helyettesítette és hirdette az igét jámboran a falu pásztor nélkül maradt nyájának. Látomások Kati nénit (beleegyezett, hogy megírjam a történetét, csak ne igazi nevén) akkor még Katicának hívták. Nem annyira buzgalomból, mint kíváncsiságból indult útnak falubelijeivel egy júliusi va­sárnap délelőtt. Hát látni látott ő sok min­dent, amit ilyen helyeken lát­ni lehet, de valamiféle szent látomás csak nem akarta ész- revétetni magát a kíváncsi leányzóval. Az egyik asszony lebegő lábszárat mustrálgatott áhí­tattal a sűrű akáclombok kö­zött (pedig mondják, ő nem volt babonás), a másik szent­ségtartót a híd alatt, benne Jézus képével. Egy alkalom­mal délnyugat felől nagy fel­hő kerekedett, jött, jött egye­nesen feléjük, rátelepedett az • akácfára, ..ott nagy fekete be­tűkké rendeződött, sajnos, ide­gen nyelven szólt, nem tudta senki elolvasni. Máskor ró­zsaszínű felhőben átlátszat­lan, fejetlen női alak érkezett az egy-egy alkalommal meg­jelenő öt-hatezer ember lát­nivalójának. Azaz hogy nem mindnek, mert mindenkinek nem adatott meg, hogy cso­dalátó legyen. A látók közül is egyik ezt látta, a másik amazt — kinek-kinek am.i du­kált érdeme szerint. Az eset nagy port vert fel, eljöttek más megyékből is, s a Pesti Napló ' 1925. augusz­tus 30-i vasárnapi ingyenes képes műmelléklefe nagy ké­peket közöl »A nagyszakácsi csodalátók világából«. Szep­tember 8-án azonban már szuronyos puskákkal csend- őrség állta körül a helyet. Jó­val előbb a községi bíró fel­bontatta, és az út mellé do­batta a hidat. A híd helyén sátrat vertek, kápolnát akartak építem itt a buzgó hívők, ide hordták adományaikat: pénzt, arany­órákat és más értéktárgya­kat, olvasókat stb. Elhatározták, hogy ők pe­dig nem mennek többé a ré­gi templomba. A legnagyobb valószínűség szerint ez, még inkább a pénz, az adományok imigyen új helyre vándorlása késztette a püspökség urait, hogy csendőröket vonultassa­nak fel, vizsgálatot kezdje­nek, és lerombolják a meg­kezdett építkezést. — Engem ez nem nagyon érdekelt — mondta Kati né­ni —, inkább a legények. Látva csodálkozásomat, hozzáteszi: — Azok se mind, hanem volt közöttük egy nagyon szemrevaló gyerek, a Jóska, csak később tudtam meg, hogy az a neve. — Megtetszett rögtön, ami­kor megláttam, én nem akar­tam megszólítani, ó meg félt egy kicsit, pedig láttam, hogy hosszasan elnézegeti a lábam szárát, meg a mellemet, ami­kor azt hitte, hogy nem fi­gyelem. — Ha rá vártaih volna, még a mai napig sem ismer­tük volna meg egymást. Spekuláltam, aztán egyszer kitaláltam, mit tegyek. Akik láttak valamit, azok majdnem mind addig meresztgették a szemüket, amíg elájultak. Le­het, hogy csak a melegtől vagy az idegességtől, de ők azt mondták, hogy a látomás­tól, és ez különben is nekem mindegy volt. — Hamiskásan nevet, fogatlan, öreg szájából jóízű kuncogások között sora­koznak elő az események. — Elható.-—tam egyszer, hogy én is huni fogok vala­mit. Addig mesterkedtem, míg Jóska közelébe kerültem. Akkor aztán hirtelen nekem is megjelent egy színes felhő közepén a Szűz Mária, és Olyan csodálatos volt, hogy menten elájultam a gyönyö­rűségtől. Becsuktam a sze­mem, és nekiestem a Jóská­nak ... — Úgy megijedt, azt se tudta, mit csináljon hirtelen, de nemsokára észbekapott és átnyalábolt. Lefektetett a földre, néhányon ácsorogtdk körülöttünk, de amikor kezd­tem észhez térni, és kérdezős- ködésükre semmit se válaszol­tam, akkor odábbálltak. — En megint rosszul let­tem, kinyitottam kicsit a sze­mem, kacsintottam — megér­tette a zsivány —, és halkan nyöszörögtem: a pajtába. — Ahogyan bevitt, már jól összefogdtísott, odabenn pedig a réklimet kezdte gombolgat- ni, annyira nekibátorodott. Adtam neki egy pofont, de csak illendőségből. Magam is megbántam, mert úgy elbátor- talanodott, hogy jó pár lépés­sel arrébb ült le a szénába. — Egy öregasszony ijesztett szét bennünket alkonyattájt nagy kotkodácsolóssal; szé­gyelltem magam, meg boldog is voltam. — Menjetek a búzába, úgy­is tele van ilyen tifélétekkel — kiabálta utánunk, amikor három ház ellen is elfutottunk már. Kis szünetet tart, döcögős, öreges nevetéssel kineveti ma­gát. — Valaki azt is látta egy­szer, hogy nagy, szivárvány­színű körök futottak a búza­, táblák felett. Láthatott volna egyebet is bizony, ha egyszer sötétedés után arra téved ... Ött virradt ránk is a hajnal, emlékszem, náthás lettem ak­kor éjjel. I^m volt csoda ez sem... Virányi Pál néma filmet láthatott, melyen a szereplők dróton rángatott bábuként mozogtak. Azóta fel­találták a hangosfilmet, a szé­lesvásznú filmet, a panoráma filmet. Hogy ma már a leg­kisebb falvakba is eljutnak a fáluszínház művészei, s a pa­rasztemberek is gyönyörköd­hetnek a klasszikus és a mai írók színdarabjaiban? Nem, őneki nincs erre szüksége. Hogy ezrével vannak a falusi népkönyvtárak, s a mozgó könyvkölcsönzők még a legel­dugottabb tanyára is elviszik a jobbnál jobb könyveket az új olvasók tízezreinek? ö nem. tartozik közéjük. Érdek- S lödési köre nem terjed és soha nem is terjedt túl a borospo­hárnál. .. . mikor Petőfiről kérde­zem, elmondja, hogy 1848—49-ben részt vett a sza­badságharcban, de hogy költő is volt, arra nem emlékszik. Ismer néhány népi demokrá­ciát s országunk vezetői közül néhányat. — Szakmát is ta­nultam, főügyész úr... Hentes volnék, de hát a barátaim... Tetszik tudni, kupecok voltak. Láttam, hogy ők egy nap alatt megkeresik azt, amit má­sok hetek munkájával... En is velük tartottam.. > Haj­tottam az állatokat, vásárról vásárra, jól kerestünk, tele voltunk pénzzel, nővel, csak mulattunk, semmire sem volt r gondunk. Ezért is nem nő- r sültem meg... Ez z volt az élete. Járni az országot, a vásárokat, becsap­ni az embereket, dolog nélkül sokat keresni, jól élni... Nem Ctr. Italtól vérerez sze- ^ méh ravaszkásan, ösz- szehúzza, lesi a könnyek ha­tását. — Csák most az egyszer kerüljek ki, megváltozom... Becsületesen dolgozom majd. Hiszen dolgoztam én, főügyész úr, benne van a munkaköny­vemben. — Valóban dolgozott. Az utóbbi kilenc esztendőben tizennégy helyen. Néhány hó­napnál tovább sehol sem bírta ki. Vagy ő hagyta ott a mun­kát, vagy felmondtak neki, mert az éjszakákon át tartó italozás után ném ment dol­gozni. 1952-ben Bodajkbánya- telepen dolgozott, állandó lak­helye ma is ott van bejelent­ve, bár már hét éve eljött- on­nan. A Székesfehérvári Gyap­jútermelő Vállalatnál öt hétig, a Fővárosi Finommechaniká­nál három hónapig, Oroszlány­ban 8 hónapig dolgozott, köz­ben pedig hónapszámra sehol sem Vállalt munkát. * * * Jvony János már nem akar megváltozni. Sajót szavaival élve: hozzászokott a könnyű élethez. Ezért is kel ba­rátai, a kupecok és a kulákok védelmére. Karódon szidal­mazta a kommunistákat: »Jog­talanul elvették és használják szegény kulákok házát«. S a tsz-tagokat — mivel a tsz bir­tokolja a) kulák államosított házát — arra biztatja: »Hala­déktalanul menjenek ki belő­le, mert ha fordul a helyzet, akkor megkeserülik,..« Es­küdt ellensége ő ennek a rendnek, amely barátaitól és tőle elvette a kupeckodás, csavargás lehetőségét... /y épi demokrácia-ellenes iz­gatásért újra bíróság elé, majd valószínűleg bör­tönbe kerül Ivony János. Is­merős hely ez neki, mert már nemcsak lopásért, hanem sik­kasztásért, hatósági közeg el­leni erőszakért és közveszélyes munkakerülésért is ült. Mi lesz vele, ha kikerül a börtönből? Folytatja a csavargást, amíg erejéből telik, vagy amíg ét- len-szomjan össze nem esik valahol az árokszélen min­denkitől elhagyatva.. Mert az ilyen embert sehol sem fo­gadják szívesen... Sorsa so­kak számára tanulságul kell szolgáljon: ne kergesse sen­ki a könnyű tiszavirág-életet, mert társadalmunkban csak a becsületes, szorgalmas mun­kát végző embernek van he­lye. S zalai László ^l&ndaLat&k egy új iskola építése előtt A háromfai négytantermes típus iskola megépítéséről tárgyalt és döntött a v. b. és a tanácsülés. Megszavazták két korszerű nevelői lakás átalakí tását is. Társadalmi munkában elbontják a régi, alap nélküli iskolaépületet. Gondolataimba mélyedve mentem a tanácsülésre. Már az úton elém rajzolódott1 volt tanítványaim, a jelenlegi ta­nácstagok arca. Az ő véleményük nyilvánítása, akarata, a népi hatalom gyakorlása indíthatja el a községet a fejlődés útján. A tanácsház elé érve az est homályából kirajzolódtak a letűnt, világ »fellegvárának«, a falu volt jegyzőlakásának körvonalai. Eszembe jutották az iskolával kapcsolatos ered­ménytelen iskolaszéki gyűlések, melyeken a »jegyző úr« mondta ki a döntő határozatot: »A község nincs abban a helyzetben, hogy tatarozhassa az iskolát! Egyetlen szöget sem. szabad tudtom nélkül a falba verni!« De ugyanabban az idő­ben, amikor az árvízkárosulták feje fölött megkondították a vészharangot, rávette a község képviselőtestületét, hogy jó állapotban levő szolgálati lakása mellé egy pazar, autóga- rázsos lakás építését szavazzák meg. 150 százalékos községi pótadóval terhelte meg az adófizetőket, akiknek gyermekei számára sem óvoda, sem bölcsőde nem jutott. A szellemi megkötöttségnek vége, leomlanak az oktatás­ügy fejlődését gátló százéves iskolaépület falai. Helyükbe lép a falu magasabb kultúráját hirdető korszerű-iskola, mely hívatott a múlt elmaradottságát megszüntetni. A terv meg­valósulásiéval három nevelői lakással több lesz. Ez azt je­lenti, hogy a község nevelőgárdájának zöme állandó lakás­hoz jut. A nyugodt légkörben dolgozó nevelők pedig felelős- ségteljesebben, eredményesebben tudnak dolgozni. Bernáth Károly igazgató helyettes.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom