Somogyi Néplap, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-05 / 130. szám

fentek. 1959. június 4 SOMOGYI NÉPLAP rX)eK — HÍREK <.J/tűvelődés Szórakozás A labdarúgással kezdjük. Nem csupán azért, mert egyéb­ként is ez a legnépszerűbb sportág, hanem, mert itt, eb­ben a bajnokságban most van a hajrá. Megkétszereződik va­lamennyi mérkőzés súlya, hisz egy-egy pont sokat nyomhat a latban. Eldöntheti, sikerül-e bajnokságot nyerni ennek vagy annak a csapatnak, de sors­döntő lehet a megszerzett pont a sokak által rettegett kiesés elkerülése szempontjából is. Miként korábbi beszámolónk­ban hírül adtuk, kétharmados siker fémjelzi e héten labdarú­gó csapataink szereplését. A múlt heti aranyvasárnap he­lyébe e héten tehát legfeljebb labdarúgó »ezüstvasárnap« kö­vetkezett. Hogy miért, azt rész­ben tartalmazták már koráb­bi beszámolóink. Persze az alább elmondottak is közreját­szottak. * * * A K- KINIZSI BUDAPESTI BRA­VÚRJA nemcsak örömet, de meg­lepetést is keltett. Igen, ma a haj­rában az utolsót legyőzni is nem egyszer bravúr. És e sorsdöntő győzelmet a Kinizsi elsősorban an­nak köszönheti, hogy a korábban megingott csapategység újra szi­lárd lett. Volt valami csak azért is hangulat a Kinizsi játékosok köré­ben. A már-már kedvét szegett együttes tagjai azt hangoztatták, nem szabad a Kinizsinek kiesnie! A játékosok tudták, mily fontos a Csepel Autó elleni mérkőzés. En­nek megfelelően készültek, s ennek az eredménye elsősorban az érté­kes győzelem. * * * FURCSA KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT került sor Farkas be­ugrására a Kinizsinél. A nép­ligeti Petőfi-pályán már be­öltöztek a játékosok, folyt a bemelegítés, s a játékvezető igazoláshoz szólította a csapa­tokat. Amikor Pálfalvai került sorra, a játékvezető forgatni kezdte a játékos minősítési könyvét. Aztán kérte Pálfalvai sportorvosi igazolását. Lett is erre kapkodás, keresés. A mi­nősítési könyv betétlapja, amely az orvosi bejegyzéseket tartalmazza, szőrén-szálán el­tűnt Hosszú keresés és huza­vona után a játékvezető kije­lentette: Pálfalvai nem játsz­hat. Tanulságos eset ez. Tegyük hozzá, ezer szerencse, hogy a játékvezető (mert sajnos, nem minden játékvezető ilyen ala­pos) vette észre az esetet, s nem — mondjuk — a mérkő­zés szünetében vagy folyamán a Csepel Autó egyik vezetője. Mert bizony ez utóbbi esetben odasírhatott volna a két érté­kes bajnoki pont. Szóval nem árt a vezetők­egy gondolat: helyes-e az, nogy a Nemzed Bajnokság I. osztályának résztvevői egész esztendőn ke­resztül tétlenségre vannak kárhoz­tatva, mert a MÖSZ gyorstalpaló rendszerrel két hét alatt be akarja fejezni az NB I. bajnoki küzdel­meket. No de erről majd legköze­lebb. * * * CSENG A SZERKESZTŐ­SÉGI TELEFON. Nem is egy, több személy érdeklődik: — Mondják, nem elírás, hogy a Megyei Labdarúgó Bajnokság I. osztályában a korábban el­maradt Siófok—Csurgó talál­kozót július 12-én kell leját­szani? Megkérdeztük Cziráki Fe­rencet, a SLASZ elnökét. Ö közölte, nincs szó tévedésről. Az első tavaszi fordulóban el­maradt találkozót a szövetségi napokon nem lehetett leját­szani, mert mind a csurgói, mind pedig a siófoki csapat já­tékosokat adott a megyei ifjú­sági válogatottba. Hét közben pedig nem kerülhet sor a ta­lálkozóra, ugyanis a csurgóiak képtelenek hétköznapon Sió­fokra utazni. A mi vélemé­nyünk: igazuk van azoknak, akik aggódással tekintenek e mérkőzés elé. Az igazság ugyanis az, hogy ebben a ver­senyfutásban, ami jelenleg a K. Dózsa és a Siófoki MÁV Olajbányász SE között tart, valóban nem engedhető meg, hogy egyes mérkőzések okot szolgáltassanak a találgatásra. Jói emlékszünk, amikor pél­dául a barcsiak »váratlan-“ ve­reséget szenvedtek Fonyódon, mert Barcsnak már mindegy volt. Tudunk olyan esetről is a 30-as években, amikor az ilyen idény után lejátszott mérkőzésen 23:0 meg 24:0-ás eredmény született, mert az egyik csapatnak gólarány ja­vításra volt szüksége. A szabálykönyv egyébként kimondja, hogy az elmaradt mérkőzéseket úgy kell kitűz­ni, hogy azt a bajnoki idény befejezése előtt le kell ját­szani. Tudjuk, nem könnyű a szövetség helyzete, de mégis tenni kellene valamit, vagy jó lett volna korábban — mond­juk akkor, amikor ez a talál­kozó mint elmaradt mérkőzés odakerült az asztalra — gon­dolkozni, mert hisz előrevetet­te árnyékát, hogy a siófoki csapat eredménye a bajnokság szempontjából döntő fontossá­gú lehet. Elutasították CSURGÓN VEGRE ÖSSZE­RÓVA CSŐ LÓ DOT T AZ EGYÜTTES. A K. Kinizsi U. felett biztos győzelmet aratlak a csurgóiak. A labdarúgás hí­vei nem is csupán a győzelem­nek örültek, hanem annak, hogy most már jól játszik a Csurgói SK. Csurgón egyéb­ként még manapság is beszéd­téma a mérkőzés egy-két jele­nete. Van ezek között olyan is, amelyik nem válik a ka­posváriak dicsőségére. Az amúgy is tíz fővel kiálló Ki­nizsi II. egyik játékosa a II. félidőben önként levonult. Ez maga érthetetlen, mert a já­tékos levonulását semmi sem indokolta. De azért azzal sem lehet egyetérteni, ahogy Gye- nes Antal edző ott a pályán azon nyomban »igazságot szol­gáltatott« — közölte csurgói tudósítónk. Kétségtelen, a mai pedagó­gia már nem Gyenes Antal csúnyán bemutatott módszerét vallja magáénak, s aligha hisz- sziik, hogy ez a módszer a Ki­nizsi-vezetők tudtával nyer al­kalmazást. * * * ÖRVENDETESEN JAVUL A FE­GYELEM egyébként a Megyei Labdarúgó Bajnokság I. osztályá­ban, s a játékvezetőknek e héten sem kellett egy ízben sem a ki­állítás eszközeihez nyúlni. Legfőbb ideje, mert az eddig lejátszott 26 bajnoki fordulóban úgyis éppen elég volt már a kiállítás. A baj­nokságon résztvevő 16 csapat kö­zül egyébként már csak egyetlen csapatból nem állítottak ki idén játékost. Ez: Siófok. * * * SOK GÓLT RÚGNAK hét­ről hétre a megyei bajnokság csatárai. Az éllovasok közül azonban a legutolsó forduló­ban csak a zamárdi Kertész tudott gólt szerezni, s ezzel elhúzott vetély társai tói. A gól­lövő versenyben egyébként je­lenleg következő a helyzet: 24 gólos: Kertész (Zamárdi). 21 gólos: Tóth (Siófok), Far­kas (Marcali). 20 gólos: Bálint (Somogy­szob). 18 gólos: Nagyréti (K. V. Lobogó). 17 gólos: Fehér (Nagyba­jom). 16 gólos: Szili (Barcs), Nagy T. (K. Dózsa). 15 gólos: Keszthelyi (Siófok), Kisborsó (Marcali), Gerbely (Tab). Kovács Sándor KMTE óvását nek egy kicsit nagyobb körül­tekintéssel útnak indítani a csapatot. Nem is a vezetőknek, hanem magának az intézőnek kellene az igazolásokra gon­dolni. Vagy talán nem ezért kíséri el a csapatot nem cse­kély költséggel a távoli vidéki mérkőzésekre is? * * * A KMTE VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSÉRŐL már beszá­moltunk. Nem akarjuk a pá­lyán történteket ismét elmon­dani. Az azonban, ami a mér­kőzés után következett, úgy véljük, a közönség elé kíván­kozik. Amikor véget ért a ta­lálkozó, a csapat tagjai nem oszoltak szét, hanem testületi­leg a kórházba vonultak. Fel­keresték betegágyánál a bal­eseti osztályon fekvő társukat. Pappot. Talán meg is gyorsí­totta a beteg labdarúgó gyó­gyulását ez a kedves kis láto­gatás. Papp ugyanis boldogan szorongatta játékostársai ke­zeit. Nem óvott a Pécsi Dózsa a K. Kinizsi ellen ) Korábban hírül adtuk, hogy valóságos óvási lavina indult meg ez utóbbi időben. Ezek i közül a legérdekesebbnek a KMTE óvása ígérkezett a Pé- , esi BTC ellenében. Pécsett a I Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága tárgyalta a kaposváriak óvási ügyét, s nem adott helyt az óvásnak. Androsits Imre, a KMTE el­nöke elmondotta, b.ogv az óvásban foglaltak mind . ílyt- állónak bizonyultak a tárgya- j lás során. Bebizonyosodott az is. hogy Oskó szabálytalanul lett igazolva a bőrgyáriakhoz. A bizottság azonban mégis el- | utasította a kaposváriak óvá­sát, mert érvénvesítették azt a szabályt, hogy ha egy játékos öt soron következő mérkőzésen már szerepelt, s j 'tékával kap- ■ csokiban nem érkezett észre­vétel. akkor igazolása érvé­nyes. — Pedig ez jelen eset­ben nem áll fenn — mondot­ta Androsits Imre. — A pécsi­ek ugyanis tudatosan kiját­szottak a szabályokat. Sietve előrehoztak városi bajnoki mérkőzéseket, hogy meg le­gyen az öt mérkőzés. S mi eb­be nem is nyugszunk bele. Máris megfellebbeztük az MLSZ-hez a pécsi döntést, mert itt nem érvényesíthető ez a szabály, minthogy nem s o- ron következő mérkő- seken játszott jogosulatlanul Oskó. Hírt adtunk korábban arról is, hogy a Pécsi Dózsa óvni ké­szült a K. Kinizsi ellen. Ezt a hirt Pécsett megcáfolták. Mint mondották a pécsi vezetők, csapatukkal a zöld gyepen akarnak bajnokságot szerezni, nem a zöld asztalnál. Ez a mi véleményünk is az óvásokkal kapcsolatban. — Nyerjétek meg, fiúk! Ta­lán az utolsó mérkőzéseién én is ott lehetek — így 'a felgyó­K. Kinint — Nagyatádi Kinizsi 6:2 (1:1) gyulában lévő labdarúgó. A csapat tagjai megígérték. Re­méljük, valóra is váltják ígére­tüket. Itt jegyezzük meg, Papp már elhagyta a kórházat, de még továbbra is feküdnie kell. * * * TAL.4N PÉLDA NÉLKÜL ALL az az ökölvívó-mérkőzé*, amely a múlt vasímap volt Kaposvárott. Mi legp.lábhis nem emlékszünk ar­ra, hogy egy bajnoki viadal tíz összecsapása közül egy sem tar­tott volna legalább két menelen át. Most vasárnap pedig ez történt. Feladta az első menetben, legjobb esetben a második menetben min­den egyes versenyző, mert szinte macska-egér harc volt a szorító- ban. Nem valami jó fényt vet ez a kerületi bajnokság küzdelmeire. Különösen nem, ha azt vesszük, \ogy ezt az elsönrő '*-■beimet a *T c.?a*'r4a ^’ Ezzel kapcsolatban felvetődik Szerdán barátságos labdarúgó- mérkőzés színhelye volt a Kapós- véri Illnirsí újjáépített sporttele­pe. Ez alkalommal a K. Kinizsi és a Nagyatádi Kinizsi csapatai ját­szottak edzőjellegű barátságos mérkőzést. A csúszós, vizes gyep­szőnyeg nem nagyon »-feküdt-« a játékosoknak, mindkét együttes sok hibával játszott. Főképp a csatársorok gyengélkedtek, s most is baj volt a góllövéssel. Mezőny­ben a lelkes, feljavult nagyatádi gárda hosszú ideig egyenlő ellen­fél volt, amit igazol az L félidő számszerű eredménye is. A IC. Kinizsi együttesében a II. félidőben helyet kapott Laki I., a fiatal csatárjátékos is, akire a K. Kinizsi együttese a jövőben szá­mít. Ugyancsak játszott Mózsi is, aki vasárnap már csatasorba áll. A látottak alapján, az a vélemé­nyünk, hegy mindkét csapat jól együtt van, a játékosok kedvvel mozogtak és biztatóan játszottak a vasárnapi nagy jelentőségű mér­kőzéseik előtt. Addig az edzőknek a csatárjátékon van javítani való­juk: nagyobb határozottságra, bá­torságra és lövőkészségre van szükség. A gólok a következő sorrendben estek: Posta, Várvízi, Dénes (ön­gól), Laki, Acs, Márkus, Selmeczi, Horváth. W. L. TEKE Bn. Snartacus—K. Építők 6:2 (2539:2443) Bár az idei legjobb eredményét nyújtotta a K. Építők a főváros­ban, ez sem volt elegendő az igen jó napot kifogó Bp. Spartacus el­lenében. Legjobb dobók: Szabó 456, Perényi 456, ill. Somlyai II. 423, Németh F. 424, Németh L. 421. Megyei bajnoki eredmények: K. Építők II.—K. Petőfi 5:3 (2293:2282) D. Spartacus-K. TRANSZVILL 8:0 (2332:2112) Dombóvári VSE-MarcaU ME- DOSZ 8:0 (2191:1871). Ünnepélyesen zárul a pártoktatási év Az 1958—59-es pártoktatási év rövidesen befejeződik, né­hány napon belül valamennyi oktatási formában megtartják az utolsó előadást, illetve kon­ferenciát. A most záruló fog­lalkozások sorozatában — va­lamennyi oktatási formában — kiemelkedő jelentőségű volt az SZKP XXI. kongresszusa anyagának tanulmányozása. Az oktatási év minden párt- szervezetben ünnepélyesen fe­jeződik be, s a záróünnepsé­geken könyvjutalmat és okle­velet nyújtanak át a legkivá­lóbb propagandistáknak és a legszorgalmasabb hallgatók­nak. — AZ »ISMERD MEG HA­ZÁDAT« társasutazás kereté­ben kirándulást szervez az IBUSZ június 7-én Pécsre és Harkányba. Részvételi díj 57,— forint. Ezideig 40 személy je­lentkezett a közös utazásra. — KÖZÖS TORNAÜNNE­PÉLYT rendez a Berzsenyi Dániel és a II. Rákóczi Fe­renc Általános iskola szom­baton, június 6-án, 3 óraikor a Dózsa sporttelepen. — 144 LÖ ÉS 210 SZARVAS- MARHA van a közös istálló­ban a miikei termelőszövetke­zetben. Ezeket az állatokat a tagoktól vásárolták fel. — TÜZOLTÖVERSENYT RENDEZTEK SÁVOLYON a marcali Járás önkéntes tűzol­tói. A versenyen 22 község 34 csapata képviseltette magát. A legjobb eredményt Horvátkút érte el, melynek férfi, női, va­lamint ifjúsági csapata az el­ső helyen végzett. A győztese­ket értékes díjakkal jutalmaz­ták. — HAZAÉRKEZETT há­romhetes SZOVJETUNIÓ­BELI ÚTJÁRÓL a nagyatádi KISZ-szervezet nyolctagú cso­portja. A külföldi utazáson részt ve+t kiszisták taggyűlé­sekenj számolnak be élmé­nyeikről, tapasztalataikról. — SZAVALÓVERSENYT RENDEZ a nagyatádi járási könyvtár a művelődési házban vasárnap, június 7-én. A ver­seny első hat helyezettjét ér­tékes jutalomban részesítik. — A MAGYAR HONVÉ­DELMI SPORTSZÖVETSÉG új alapszervezete alakult meg Kaposiőn 42 taggal. A szövet­ség 31-én, vasárnap már meg is tartotta első foglalkozását. — A HAGYOMÁNYOS DEBRECENI NV Rí EGYE­TEM augusztus elsején pvjük meg és 18-ig tart. A tanfolyam végén a résztvevők egyhetes budapesti kirándulásra men­nek. . — VÉGEZTEK A BURGO- NYATÖLTÖGETÉSSEL GÖR­GETEGEN. A hét végén már jelentős mennyiségű űjburgo- nyát adnak át a szövetkezeti felvásárlónak. — GONDATLANSÁGBÓL OKOZOTT EMBERÖLÉS bün­tette miatt nyolchavi börtönre ítélte a kaposvári járásbíróság Sütő Jánosné kaposvári la­kost. A vádlott felügyelet nél­kül hagyta három gyermekét, akik közül az egyik gyufás- dobozt talált és tüzet okozott. Mire az asszony hazaért, 13 hónapos gyermeke égés és ful­ladás következtében meghalt. Az ítélet nem jogerős. — 250 CM-ES ÁTLAGMA- GASSAGOT ÉRT EL a Nagy­baráti Állami Gazdaság egyik 25 holdas rozstáblája. — EZER MÉTER HOSSZÚ BETONJÁRDÁT ÉPÍTENEK KISASSZONDON a községíej- lesztési alapból. A mintegy 50 000 forint értékű munkát hamarosan megkezdik és augusztus végére befejezik. — TALÁLTAK EGY KA­BÁTOT, egy szemüveget tok­kal és egy férfi kerékpárt. Iga­zolt tulajdonosa átveheti a kaposvári városi és járási' rendőrkapitányságon. — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz í. hó 7-én Kaposvárott és Kéthelyen. (x) Vörös Csillag. Június 10-ig: Asch őrvezető kalandos láza­dása. (18 éven alul nem aján­lott.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Június 7-ig: Megcsalatva az ítéletnapig. (14 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Dózsa Kertmozi: 8 órakor: Bum, a katona. Rippl-Rónai Múzeum: Med­gye&sy-kiállí tás. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 9—11-ig és 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. * * * A balatoni szélesvásznú és normál filmszínházak műsora június 5-én: Balatonlelle széles: Üdülés pénz nélkül. Balatonlelle kert: Hajdúk esküje. Balatonszemes kert: Álmat­lan éveik. Balatonföldvár fedett kerti Csodagyerekek. ' Balatonboglár terem: 39-es dandár. Fonyód kert: Régi idők mo­zija. Siófok terem: Ördögi talál­mány. Siófok kert: Királyasszony lovagja. Zamárdi kert: Töfcfoé nem balkezes. GYÁSZJELENTÉS POLÖNYI FERENC, a Cukoripari Technikum volt dolgozója folyó hó 3-án el­hunyt. Temetése 5-én, pén­teken du. 4 órakor a Keleti­temetőben lesz. Cukoripari Technikum. LOTTÓ A hónap első lottóhúzását június 5-én, pénteken délelőtt tíz órai kezdettel Kispesten, az Ifjú Gárda művelődési otthon­ban tartja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Ezúttal a lottó 23. játékhetének nyerő­számait és a májusi tárgyju­talmakat sorsolják. A tárgynyeremény húzásra a Apróhirdetések Apróhirdetés ára: hétköznap sza­vanként 1.- Ft, vasárnap 2,- Ft_. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetése­ket felvesz a Somogyi Néplap Ki- adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hir­detésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. ADAS-VÉTEL Eladó Ivánfa-hegy 51. sz. alatt 5x4 m-es pajta épületanyaga (cse­rép, léc, gerenda). Nyers. ___ (9163) P ianinót bérbe vennék. Érdek­lődni: Zrínyi u. 2. Telefon: 26-40. (9553) ~~Családi ház 600 négyszögöl kert^ tel eladó, vétel esetén azonnal be­költözhető. Toponár, Dimitrov u. 19. sz.___________________________(9551) M egvételre keresünk elfekvő, tö- résmentes Massay—Haris No 28-as fűkaszái' gépvázat. Ármegjelölés­sel értesítést kér: Búzakalász Tsz, Szülök.__________________________(9547) Május 1 u. 25. sz. alatt 1 szoba- konyhás házrész eladó. Érdeklődni lehet: Bem u. 50. (9556) 125-ös teleszkópos motor 8500-ért eladó. Nagyatád, Hunyadi u. 23. _________________________________(9164) D anuvia eladó. Megtekinthető mindennap. Kisfaludy u. 32. sz. _________________________________(6218) I ker mély gyermekkocsi eladó. Tóth József, Ivánfa-hegy 6. (6220) Mély gyermekkocsi, petrofor, házrész eladó. Hamberger, Sallai U. 20._______ (6217) K aposvárott családi ház eladó. 6212-es jeligére a Hirdetőbe. (6212) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága és a Somogy Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj: 1 hónapra 11,- Ft. Somogy Megyei Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 19j8 Eladó egy világos, politúrozott keményfa hálószobabútor dara­bonként is. Sztálin u. 3. (19 óra után). ___________ (6214) K étszobás, gyümölcskertes, be­költözhető ház sürgősen e^adó. Eötvös u. 2.____ (6213) Ú jságpapír csomagolás céljára kapható a MÉH Vállalatnál. Tele­fon : 13-17. (6209) Kaposvár, Vöröshadsereg u. 279. számú téglaház eladó. Azonnal el­foglalható. Szoba, konyha, kamra, 600 négyszögöl telekkel 29 000 fo­rintért. (6204) Két szoba, két konyha, kamrá­ból álló házrész fele részben el- foglalhatóan eladó. Cseri út 47. sz. alatt. (6205) ÁLLÁS Azonnali belépésre keresünk cső­szerelői munkában is jártas, na­gyobb szakmai gyakorlattal ren­delkező lakatos szakmunkást. Ajánlatokat Írásban vagy szemé­lyesen, igények megjelölésével Fonalgyár, Nagyatád címre ké­rünk. (9165) A Segesdi Szociális Otthon E 512 kulcsszámú szakácsi állásra azon­nali belépéssel pályázatot hirdet. Képesítéssel rendelkező nők je­lentkezését kérjük. Főzés 280 sze­VEGYES Kiadó Kaposvár, Béla király u. végén 4 hold kaszáló. Cím a Ki­adóban.______________ ___________(9558) T öbbféle fonott előszobabútor kapható hetipiaci napokon Sülé kisiparosnál és Kaposvár, Sziget­vári u. 130.____________________(6250)1 Gyermektelen házaspár albérleti szobát keres. »-6216-« jeligére a Hir­detőbe kérek ajánlatokat. (6216) 19. játékhét szelvényeire 516 értékes nyereményt sorsolnak ki. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, néhány he­lyen kisebb futóesővel. Lassan mérséklődő északi, északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés 3 fokkal erősebb lesz. A nappali felmelegedés a keleti határ szélén emelkedik, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—23 fok között. Kereskedelmi szervek, magánosok, figyelem! /őiiőtt kerti bútorok, gyermekfotelek és asztalok öle «óbb és igényesebb kivitelben kaphatók, írásbeli vagy személyes megrendelésre azonnal szállítunk. Déibalatani Háziipari Termelőszövetkezet, Siófok A Kaposvári Közúti Vállalat KŐMŰVESEKET VESZ FEE a vállalat területén folyó út és hídépítési munkáihoz* Bérezés teljesítménybérrel és esetleg személyi órabérrel. A rendeletben előírt feltételeket a vállalat biztosítja. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Kaposvár, Szántó Imre a. l9 és siófoki építésvezetőségünkön, Siófok, Fő u. 95, valamint a látrányi építésvezetőségen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom