Somogyi Néplap, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-04 / 102. szám
mm, 1959. május 4. 2 SOMOGYI NÉPLAP Közlemény a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának üléséről Düsseldorf (ADN) A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának XI. üléséről közleményt adtak ki. melyben a Német Kommunista Párt Központi Bizottsága jóváhagyta a politikai bizottság jelentését és Max Reimannak, a párt első titkárának, a harcoló Német Kommunista Párt feladatai az új politikáért, az enyhülésért és a békéért című beszámolóját. A Központi bizottság beható Nyugatnémet revansiszta szövetség területi követelései Lengyelországgal, Csehszlovákiával és a Szovjetunióval szemben Kassel (ADN). Az »elűzöttek szövetsége« nevű nyugatnémet revansiszta szervezet szombaton kongresszust tartott Kasáéiban. A kongresszuson előterjesztették a szervezet »akcióprogramját«, amely területi követeléseket tartalmaz Lengyelországgal, Csehszlovákiával és a Szovjetunióval szemben. Ugyanezek a követelések szerepelnek a szövetségnek a genfi külügyminiszteri értekezlet elé terjesztendő határozatában is, amelynek az a célja, hogy megtorpedózza a külügyminisztereknek a feszültség enyhítésére törekvő tárgyalásait. megvitatás után elfogadta a NKP-nek »Egy új politikáért, az enyhülésért és a békéért« című kiáltványát A párt kiáltványa leszögezi, hogy az enyhülés politikája reális politika. Mivel kezdődjék az enyhülés? — Nyugat-Németország atomleszerelésével, a rakéta-támaszpontok megszüntetésével. Az idegen csapatoknak ki kell vonulniok Németországból, a NATO és a varsói szerződés államai között megnemtámadási szerződést kell kötni. A Német Kommunista Párt felhívja äz SPD tagjait, hogy minden erejükkel, együttesen szálljanak harcba a német mi- litarizmus és az atomfegyverkezés ellen. Ghana és Guinea közös javaslata az afrikai államok uniójának megteremtésére Conakry (DPA). N. Nkrumah, ghanai és Sakou-Touré guinea! miniszterelnök közös nyilatkozatot intézett a két ország parlamentjéhez, továbbá a már független, vagy szabadságukért harcoló afrikai népekhez. A közös nyilatkozat az afrikai államok uniójának megteremtését javasolja. ____ B ombamerénylet Insbruckban a Kommunista Párt szervezetének helyisége ellen Becs (MTI. Május elseje előestéjén gyujtóbombát dobtak Insbruckban az Osztrák Kommunista Párt tartományi szervezetének helyiségébe. A . merénylet nem okozott nagyobb kárt, <nert a helyiségben tartózkodó munkásoknak sikerült a- tüzet eloltaniok. Az állam- ' rendőrség letartóztatta a merénylőt, egy neofasiszta ifjúsági egyesület tagját. Strauss szerint nem lesz változás a bonni kormány fegyverkezési politikájában New York (ADN). Strauss bonni hadügyminiszter csütörtökön New York-ban tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy az Adenauer-kor- mány függetlenül a küszöbön- álló kelet—nyugati tárgyalásoktól, folytatja az atomfegyverkezést. -Nincs semmi ok rá, hogy megváltoztassuk programunkat« — hangoztatta Strauss, s közölte, hogy a bonni kormány csupán február 15-e és április 1-e között 350 millió dallá« értékben vásárolt amerikai hadianyagot. A tibetiek tiltakoznak minden külső beavatkozás ellen Lnasza (Uj Kína). A tibeti autonom terület előkészítő bizottságának ülésén Lamin Jis) Cuden, az előkészítő bizottság helyettes főtitkára kijelentette:-egyáltalán nem szabad eltűrni, hogy az indiai ex- panzionisták bármilyen ürüggyel beavatkozzanak - Kína belügyeibe«. .Megállapította, '. .hogy maga Kalfmpong is Indiában van és a tibeti felkelők vezetői az imperialistákkal, valamint az indiai expanzionistákkal szűrik össze a levet, hogy megbontsák a haza egységét, és Az albán kormány jegyzéke Olaszországhoz Tirana (TASZSZ). Az Albán Népköztársaság kormánya jegyzékben tiltakozott az olasz kormánynál az olaszországi rakéta-támaszpontok létesítéséről kötött ólasz—amerikai egyezmény aláírása miatt. A jegyzék megállapítja, hogy az olaszországi rakéta-támaszpontok létesítésé közvetlenül veszélyezteti Albániát. Albánia erre már több ízben felhívta az olasz kormány figyelmét, de Olaszország mindezek éllenére megengedte, hogy területén rakéta-támaszpontokat létesítsenek. Ezért az albán kormány ismételten hangsúlyozza, hogy nem tanúsíthat közömbösséget az albán nép érdekeit közvetlenül fenyegető helyzet láttán. Az albán kormány az ország nemzeti függetlenségének és szuverenitásának védelmére kénytelen megfelelő intézkedéseket tenni, hogy elhárítsa az olaszországi rakéta-támaszpontok által fenyegető veszélyt. sanyarú sorsba taszítsák Tibet népét. Miért nem akadályozzák ezt meg az indiai hatóságok? — mondotta. Az utóbbi napokban Tibet- ben a lakosság több gyűlésen elítélte az imperialistákat és az indiai expanzionistákat, mert nyíltan támogatták a tibeti reakciósak lázadását, beavatkoztak Kína belügyeibe és megsértették Mao Ce-tungot, a kínai nép vezetőjét. Nyikita Hruscsov az új nemzetközi Lenin*díjasok között Moszkva (TASZSZ). A nemzetközi Lenin-díjakat odaítélő bizottság április 25-én és 27-én tartott ülésén a »népek közötti béke megszilárdításáért« elnevezésű nemzetközi Lenin-díjjal a béke megőrzéséért és megszilárdításáért vívott harcban szerzett kiemelkedő érdemeiért Nyikita Hruscsovot, William Dubois amerikai tudóst, Otto Buchwirt német munkásr/jz- galmi vezetőt, Kosztasz Var- nalisz görög írót és Ivor Montagen angol publicistát tüntette ki. Az algériai miniszterelnök nyilatkozata Kairó (Uj Kína). Farhat Abbasz algériai miniszterelnök az A1 Mássá című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: az algériaiak szabadságuk kivívásáért »készek húsz évig is harcolni Francia- ország ellen.« Az algériaiakat arab testvéreik is segítik függetlenségi harcukban. Ferhat Abbasz megállapította, hogy az algériai probléma politikai jellegű. »Mivel mindeddig tárgyalásokkal nem tudCarlo Schmid állást foglalt a két német állam közeledése melleit Bonn (TASZSZ). Carlo Schmid, a nyugatnémet szövetségi gyűlés alelnöke a Berliner Stimme című szociáldemokrata hetilapban közölt cikkében hangsúlyozza, hogy a küszöbönálló kelet-nyugati tárgyalásokon olyan megoldást kell találni, amely »mentesítené Berlint az állandó veszélytől és szabad rendszerének egyszer s mindenkorra megbízható alapot teremtene«. »Most — írja Carlo Schmid — valami másra kell törekedni« — nem a szabad választásokra. Most inkább azt kell megkísérelni, hogy a ketté szakadt Németország két része egyre közelebb kerüljön egymáshoz. Carlo Schmid Essenben tartott beszédében is kijelentette, hogy a német egység kérdését nem nemzetközi tárgyalásokon, hanem »nemzeti szinten« kell megoldani. A Le Monde a genfi értekezleten követendő nyugati taktikáról Párizs (Reuter). André Fontaine, a Le Monde külpolitikai szerkesztője arról ír, hogy a nyugati külügyminiszterek a következő négy pontból álló programban egyeztek meg a genfi értekezleten követendő taktika tekintetében. 1. Ellenzik majd Lengyelország és Csehszlovákia részvételét az értekezleten és csak a két országot közvetlenül érintő kérdések megvitatásában való részvételükhöz járulnak majd hozzá. 7. tanulmányoznak semmiféle, .alternatív javaslatot, .mely arra az esetre szólna, hogy a Szovjetunió elutasítja a nyugatiak németországi tervét. 3. Ezt a tervet egységes tervként terjesztik elő és megvárják a szovjet választ, hogy el- dönthessék: megvi t a thatófc-e külön-külön a terv egyes pontjai. 4. Későbbre halasztják annak a kérdésnek eldöntését, hogy milyen körülmények közepette, hol és mikor lenne alkalmas a csúcsértekezlet összehívása. ■ Fontaine szerint úgy látszik, hogy esaik a -brittek- várnak tényleges eredményt, a tárgyalásoktól. Herter beszámolt Eiseűhowernek párizsi külügyminiszteri értekezletről Gettysburg (AP). Herter külügyminiszter szombaton — néhány órával azután,' hogy a számoljon Eisenhower elnöknek. , Az egy és negyedórás megnégy nyugati külügyminiszter i beszélés után James Hagerty, a párizsi értekezletéről Washingtonba érkezett — helikopteren Gettysburgba utazott, hogy beFehér Ház sajtótitkára közölte, hogy Herter beszámolt az elnöknek a párizsi értekezletről, Montgomery tábornagy hazatért Moszkvából London (AP). Montgomery tábornagy pénteken visszaérkezett Moszkvából A repülőtéren megtartott sajtóértekezleten néhány nappal ezelőtt elhangzott televíziós nyilatkozatával kapcsolatban kijelentette: »Ha bármely tengerentúli barátomat megsértettem, akkor őszintén bocsánatukat kérem«. Arra a kérdésre, hogy mit végzett Hruscsov szovjet miniszterelnökkel, nem adott választ, csak annyit mondott, hogy megbeszéléseik hosszan tartóak és érdekesek voltak. Emelkedőben a nappali hőmérséklet Az elmúlt napokban kiadós esőzések voltak országszerte. Az aranyat érő májusi esőből az ország középső területe kapott a legtöbbet. Mint a Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán elmondották, szombat déli 18 fokról néhány óra alatt 8 tokra csökkent a hőmérséklet, s mór fagyoktól kellett tartani. Szerencsére a szél megmaradt, az a szinten maradt a hőmérséklet. A következő napok időjárási kilátásairól közölték, hogy a hétfőre virradó éjszaka — elsősorban a Dunántúl egyes szélvédett helyein — kisebb talajmenti fagy lehetséges, de hétfőn a nappali hőmérséklet már 1—2 fokkal emelkedik, s keddre további felmelegedés várható. Nagyobb fagyveszély ég béborult, s így reggelig ezen egyelőre nem fenyeget. Újabb amerikai néger lincselés London (MTI). Az Amerika iránt rendszerint nagyon barátságos Daily Telegraph írja: — Poplarville város (Missis1 sippi-állam, USA) börtönéből egy héttel ezelőtt álarcosok bandája elhurcolta Mack Parker fiatal négert. Holttestét azóta a leggondosabb nyomozással sem sikerült megtalálni. E borzalmas bűn elkövetői megvannak győződve, hogy a közjó érdekében cselekedtek és polgártársaik dicséretét várják érte. Ez a legmegdöbbentőbb ebben az irtózatos rémtettben. — Az ezt megelőző lincselés áldozata egy 14 éves néger fiú volt, akit azzal gyanúsítottak, hogy egy fehér nőnek füttyen- tett. Két fehér embert felmentettek a fiú meggyilkolásának vádja alól, olyan bűnügyi tárgyaláson, amely aligha hozhat dicsőséget az amerikai igazságszolgáltatásra. A\w\\\vm\\v\w\\mvvvvvmvvwv\m\\ Hitler tábornokai ismét vezényelnek Adenauer és Strauss ugyanazokra a fasiszta tábornokokra és tengernagyokra támaszkodik, akik Hitler háborús terveit dolgozták ki, és a náci hadsereg élén rátörtek Lengyelországra, Franciaországra, Hollandiára, Belgiumra, a Szovjetunióra és más európai országokra. Jelenleg a hitleri Wehrmacht 135 volt tábornoka és admirálisa ismét vezető állásban van a nyugatnémet hadseregben. A tábornokok és tengernagyok közül 71 a »Harmadik Birodalom« bűnös vezetőit vezérkari tisztként vagy a Wehrmacht főparancsnokságán vezető munkatársként szolgálta. A nyugatnémet hadsereg hét tábornoka és admirálisa elítélt háborús bűnös, vagy a szövetségesek háborús bűnösökről készített listáján szerepel. Közülük 45-en már Hitler alatt is tábornokok voltak. Valamennyi bonni tábornok már évtizedek óta a német militarizmus szolgálatában áll. Híven kitartottak Hitler mellett, és ezért a legmagasabb fasiszta rendjeleket kapták, amelyeket ma ismét viselhetnek. Hitlernek ezek a bűntársai ma a nyugatnémet hadsereget vezényelik. A súlyos bűnökikel vádolt náci tábornokok közül 13-an a legmagasabb funkciókat töltik be. Ezek a tények a fasizmus szörnyűségeit idézik emlékezetünkbe, és felhívják az emberiséget: ne adjatok pusztító fegyvert a náci gyilkosok kezébe. és azt »igen sikeresnek« nevezte a német kérdésről folytatandó kelet-nyugati tárgyalások alapjainak lerakása szempont- jóból. , Május elsejei ünnepség New Yorkban New York (TASZSZ). Május másodikán a New York-i Union Square-n nagygyűlés volt a dolgozók szolidaritásának nemzetközi ünnepe alkalmából. A nagygyűlés résztvevői az amerikai munkások élet- és munkakörülményeinek megjavítását, a négerek polgári jogainak érvényesítését, a munkásellenes törvények hatályon kívül helyezését követelte. A gyűlésen Elisabeth Flynn, az Egyesült Államok Kommunista Pártja Országos Bizottságának tagja mondott beszédet. tűk megoldani, elhatároztuk, hogy problémánkat háborúval oldjuk meg«. Az algériai nép mindaddig harcol, amíg el nem nyeri szabadságát. — mondta. — Hozzátette azonban, hogy Algéria népe »nem ellenzi a tárgyalásokat Franciaországgal«. A miniszterelnök hangoztatta, hogy »Franciaországnak tárgyalnia kellene az algériai kormány küldöttségével, a tárgyalásoknak fel kellene ölelniük az egész algériai politikai problémát, nem csupán a tűzszünetet, és magukat -a tárgyalásokat semleges területen kell megtartani. Ifjúsági munkanélküli' ség Angliában London (TASZSZ). A Sundal Pictorial cikkét szentel az angol fiatalok nehéz helyzetének. »A fiatalok sorba állnak munkáért« cím aláirt- képet ad azoknak az ifjaknak és leányoknak az életéről, akik elvégezték tanulmányaikat és nem tudnak elhelyezkedni/ A lap megjegyzi: minden három utolsó éves tanuló közül csak egy tanulhat szakmát. Egy másik lap, a News Of The World szintén foglalkozik az angol ifjúság nehéz helyzetével. Elmondja, hogy azok- nak az ifjaknak és leányoknak ötven százaléka, akik márciusban végezték el az iskolát, még mindig munka nélkül van. Nyugat-Németországnak ki kelfene lépni a NATO-ból Bonn (AP). Gerstenmaiér, a szövetségi gyűlés elnöke a külföldi sajtószövetség ebédjén azt. mondotta,..Nyugat-Németországnak. ki kellené lépnie a NATO-ból, é§ lemondani az a t omf egy ver ke zé sről. cserében Németország bizonyos feltételekkel való újraegyesítéséért Megváltozik az ajándékküldemények vámkezelését szabályozó rendelet A külföldről küldött ajándéktárgyak vámkezelésének szabályozására új rendelet jelenik meg a közeli napokban. A rendelet szerint vámfizetési kötelezettséggel küldhető ajándéktárgyak mennyisége azonos lesz az utasforgalomban behozható árukéval. Megszűnik a használt ruhák és lábbelik vámmentessége és e cikkek után a 'belföldi forgalmi érték 60 százalékát kell vám címén megfizetni. Az új ajándéktarifát az 1959. július 15-e után külföldön feladott ajándékküldemények vámkezelésénél alkalmazzák. Az Ikka forgalmát a rendelet nem érinti, tehát az Ikka útján a jövőben is változatlanul — a jelenlegi kedvező feltételek mellett — lehet külföldről ajándékot küldeni. Megalakult a Magyar-Kínai Baráti Társaság A Hazafias Népfront Országos Tanácsának klubjában vasárnap -tartotta alakuló ülését a Magyar—Kínai Baráti Társaság. Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az MSZMP Központi Bizottságának tagja ismertette a társaság célkitűzéseit. Ezután a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Harmati Sándor javaslatára a Magyar—Kínai Baráti Társaság elnökségét a megjelentek egyhangúlag elfogadták, A Magyar—Kínai Baráti Társaság elnökévé Molnár Erik akadémikust, főtitkárává Galla Endrét választották. Az elnökségben politikai, gazdasági és kulturális életünk kiválóságai foglaltak helyet A megválasztott elnökség nevében dr. Molnár Erik akadémikus mondott beszédet. A Magyar—Kínai Baráti Társaság elnöke a társaság megalakulása alkalmából táviratot küldött a Kínai—Magyar Baráti Társaság intézőbizottságához Pekingbe. Szőlőkaró (gömbölyű, nőtt) kapható a Dél-Somogyi Állami Erdőgazdaságnál, Nagyatád.