Somogyi Néplap, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-13 / 110. szám
Szerda, 19W). május 13. 6 SOMOGYI NÉPLAP Színvonalas műsor a kulturális seregszemle megyei bemutatóján A borsaid életkép színes forgataga, tsem, juthat toodVb, ha Önmagával elégedett, próbáljunk számot vetni eredményeinkkel, hibáinkkal is. Műsorpolitikai szempontból atúgha találnánk kifogásolnivalót S ez nemcsak azért van, mert a rosszul választó csoportok már nem kerülhettek a megyei bemutatóra. Együtteseink vezetői, tagjai egyre inkább eltávolodnak a múlt örökségétől, s megértik, hogy a mi korunknak, a mi politikánknak mai életünk kulturális terméke ad erőt, s az emberek, a nézők is egyre inkább a mai élet szépségeiben, erőfeszítéseiben, hétköznapjaiban találják meg a magok szórakozva művelődését. Kétségtelen, hogy ebben része van a művelődési irányító szervek munkájának is. Kisebb hibákat észleltünk ugyan, de nem a műsorválasztás, inkább az adott csoport felkészültségét, teherbí- roképességét illetően a választott művel kapcsolatban. Így például az ádándiak Pettyesét, mely helytelen, népszínműi felfogásban került színre, a lengyeltótiak Sárközi tilolósát, melynek eredetiségét ugyancsak lehetne vitatni. A színjátszásban, különben kifogástalan a témaválasztás. A tanítónő múltbéli kiszolgáltatottságán, a vagyongyűjtés okozta családi drámán keresztül nem egy ellenforradalom idején játszódó történet is helyet kapott. Csoportjaink munkájának értéke, hogy többségük megtalálja a legmegfelelőbb szereplőket a figurákhoz, akik nem színész- kednek, hanem önmagukat adják a műben. Kitűnő példa erre a kisasszondiák öregasz- szonya, haldokló öregembere, s szinte kivétel nélkül minden szereplőjük; a bábócsaiak fiatal kommunistája, aki természetes a színpadon is, egyéniségét, önmagát adja. Szólhatnánk a somogyjádiak Tanítónőjének hiteles, húsvér figuráiról, s nem utolsótorban a BM Rendörfokapitánysag színjátszó csoportja kitűnő szereplőiről, akik önmagukban hordozzák a dráma magvát, s úgy tárják elénk, hogy áltála magunk is benne élünk a Tölgy és hárs cselekményében. Szereplők közti szintkülönbségeket csak a bábócsaiak és az ádándiak csoportjában találtunk, a többinél együttes munkát s jó rendezést-állapíthatott meg a néző. Csupán a Tanítónő sze-- replöinek a néző szempontjából is rossz elhelyezését ■ bírálnánk, melyet valószínűleg a nagy színpad, a szokatlan környezet idézett elő. Erős gárdával lépett pódiumra a szavatok csoportja. Nyolc szavaló József Attila, Tyihonov, Ady Endre, Tóth Árpád, Petőfi sorain kívül a Latinka-ballaáát is életre keltette — s ha összességében tekintjük választásukat, igen megnyugtató képet kapunk. Nógrádi Gizella szavalata mindegyikén felülemelkedett. De utána együtt említhetnénk Szombathelyi András, MUc&i Egy-egy azonos, évenként megismétlődő rendezvénynél a szemlélő óhatatlanul összehasonlítást tesz, amikor értékelni akarja egy év kulturális munkáját, eredményeit. Joggal teszi ezt azért, mert megyénk immár hagyományossá vált kulturális seregszemléjének célja többek között, hogy csoportjaink fejlődésükről, előrehaladásukról adjanak számot, s egyúttal meghatározzák a művelődési irányítás további feladatait is. Nos, ha a múlt évi kép lebeg szemünk előtt, jogos büszkeséggel állapíthatjuk meg: az idei bemutató rendezésében, müsorpolitikájá- ban, tömegeiben, a csoportok felkészülésében és az általános színvonal tekintetében is maga mögött hagyta az elmúlt esztendőt. S ha nem is éljenzünk túlságosan, ennek az az oka, hogy így természetes, így jó. Miként a művész Don Juan részletet játszik a siófoki gimnázium harmonikazenekara. Sándor, Bogdan Etelka, Béres Edit szavalatát, Széli István kulturált, átélt versmon- dását. Komáromi Ildikó és Csordás Zoltán is megérdemelt sikert aratott. A múlt évi bemutatóval szemben talán éppen ebben a művészeti ágban legszembetűnőbb a fejlődés. Népi táncosaink színes csokrot hoztak magúkkal. Tizenegy csoport szerepelt a bemutatón, s legyünk őszinték: kicsit kényesebbek, igényesebbek is lehettünk volna a csoportok megítélésében. A sok jó, kidolgozott tánc mellett találtunk olyat is, mely csak azért került a bemutatóra, hogy az adott járást is képviselje valaki. Ettől eltekintve értékes kompozíciókat, élettől, ritmustól, hangulattól duzzadó táncokat láthattunk. A BM tánccsoport Verbynk és csárdása; szölótángosai, akikről korábban megemlékeztünk már, a csurgóiak tehetséges tánccsoportja (melynél ugyan némi megtorpanást látunk), a taszari tiszti klub együttesének lírai, szépen kidolgozott leánytánca a bemutató egy-egy értékes gyöngyszeme volt! A többieknél viszont kitűnő »alapanyag * van ahhoz, hogy képzett szakember irányításával felfejlődjenek az élvonalhoz. A hollá- diak Üveges tánca és kariká- zója, a babócsaiak Cigándi csárdása főként ritmusában gazdag produkció. A szőrszálak táncai még nem elég érettek, s figurális megoldásaik is zavarosak. A népi együttesek népi játékokkal, eredeti gyűjtésekkel gazdagították a műsort. A bu- zsákiak életképe színpompás, fordulatos, szinte utolérhetetlen. jCsak a férfitáiic erőteljességét kéne még fokozni. Kutas öregei, fiataljai a ku- koricafosztás hagyományát elevenítették meg sok sze- , replő nehéz és mégis kitűnő mozgatásával, táncaik káprázatos forgatagával. Hedrehely egy kicsit adósunk maradt: ezúttal nem a népi játék feldolgozásával, inkább a szereplők hangulatával, mely csak a »temetési szertartásnál« élénkült fel! A lengyeltótiak próbálkozása helyes, ha nem is kísérheti teljes elismerés. Táncuk koreográfiája szétesik, az átütő erő, a játékosság hiányzik belőle. Meglepetésünkre igen gyér volt a kórusok »mezőnye*, holott a járási bemutatók többségén ők vitték el a pálmát. A nagyatádi kamarakórus érezhetően megszívlelte a járási bemutató tapasztalatait, s szép, pontosan kidolgozott műsorral lépett pódiumra. Hasonlóképpen a ba- latonléllei énekkar. Az igali férfikórus megfogyva bár, de ezúttal is helyenként képességeit csillogtatva szerepelt. A három zenekar közül a siófoki gimnázium harmonikazenekara aratta lé a babért. Műsora is igényes, ösz- szehangoltsága kifogástalan. A nagyberkiek citerazenekara a maga ízes népi hangvételével elismerést érdemlő. A nagyatádiaknál csak a tempóvételt bíráljuk, A gyászinduló is túlzottan lassú, hát még a Fel, vörösök, proletárok az előbbi tempóban! Kulturális bemutatónk végeredményben igen sok értéket csillogtatott meg. Elismerés illeti megyénk áldozatos kul- túrmunkásait egész évi tevékenységükért. Fáradhatatlanul, lelkesen ajánlották fel szolgálataikat a szocialista művelődésügy javára, s óriási részt vállaltak magukra a szocialista kultúra terjesztéséből Munkájuk gyümölcse nem maradt el A közönség, a nép értékelte igyekezetüket, s épült, művelődött, szórakozott színvonalas előadásaikon. 'Jávori Béla • • » (A meryei bemutató zsűrijének döntéséről jövő bélen tájékoztatjuk olvasóinkat.) Tapsol a kuJtucálfe bemutató lelhet Kösönsége, Libben a szoknya a Kutasi kukoricafosztasban. „Mostan kedvem kerekedik../ Vikár Bélát, a műfordítót ismertük meg a centenáriumi ünnepségsorozat befejező estjén a Csiky Gergely Színházban. Neves tóvárosi és kaposvári előadóművészek közreműködésével állított emléket városunk Hetes nagy. szülöttének, kit nem is világhírneve predesztinált őszinte nagyrabecsülésünkre, hanem életműve, munkássága, mely a nép szeretettből, a nép kincséhez való ragaszkodásából s hagyományaink megőrzésének bizodalmából táplálkozott. Vikár Béla műfordításaihoz is a (kisember sorsát, a népek ajkán születő értékeket választotta témájául, s akár a Kalevalát, a Grúz eposzt, akár La Fontaine sziporkázó meséit tekintjük, mindenképpen világraszólót, örökértékűt alkotott. A műfordítót ünnepi tűk hétfőn este a zsúfolt színházteremben — jobbára diákközönség lelkes tapsa közepette. Csákvari Jánosnak, az írócsoport titkárának tartalmas, igényes emlékezése után csörgedező patakként folydogáltak elő Vikár forrásából legszebb műveinek, világhírű fordításainak részletei, s a művészi ízléssel válogatott műsort magyar és finn népdalok, balladák, zeneművek ékesítették. Sebeiken Pálmát, Vikár egykori tanítványát a műsor- szerkesztés gondosságáért őszinte elismerés illeti. Ám nem így az összekötő szövegért, mely inkább — bár értékes, de nem öszekötő szövegnek szánható — tanulmány, és fárasztóan hosszú volt. Olyan sokrétű és tartalmában is kielégítő ünnepi emlékezés után, mint Csákvári Jánosé, inkább műveinek szélesebb körű bemutatásával kellett volna ünnepelni Vikár Bélát, mint tanítványának már jól ismeri, sokszor elhangzott és újságban is megjelent emlékezéseivel, így bizony sokszor ügy éreztük: kissé a tanítvány került előtérbe a mester rovására. Hozzátehetjük még, hogy kitűnő előadóművészünket, Jancsó Adriennét kár volt az összekötő szöveg közlésével fá- rasztarü. Megelevenítő erővel tolmácsolt Kalevala-részletei sokáig emlékezetesek, hasonlóképpen Gulyás Pál Vikár 80, születésnapjára írt költeményének részlete. Tőle inkább több Vikár-müvet vártunk volna a műsorközlés helyett. Bodor Tibor, a Nemzeti Színház tagja a Kalevala elő- és Utóhangját tolmácsolta művészi átéléssel, igen nagy tapstól kísérve. A Csiky Gergely Színház művészei közül Lóránd Hanna és Horváth Sándor La Fontaine meséiből, Somogy- váry Pál Vikár egyik fordításából adott elő. Míg az előbbi két művész ihleletten szólaltatta meg a meséket, Somogv- váry tolmácsolása — meglepetésünkre — csak versmondásnak tűnt. Igen értékes színfoltot jelentett a zeneiskola tanárainak és növendékeinek műsora. B. Ittzés Irma ajkán felcsendülő magyar és finn népdalok — különösen az Ö, kedves anyácskám című — megragadó volt Tátrai Irma Cshikvadze: Böi- csődalát és Gokieli: Fénybogár című dalát könnyedén, szépen, hangulatosan énekelte. Megérdemelt sikert aratott Jackó Gyula is Faure: Álom után és Ajvazián: Grúz tánc című művének megszólaltatásával, s különösen ez utóbbi lassú része tükrözte Jaczko művészi vénáját, azonosulását a muzsikával. A finn balladák megikapóan kedvesen csengtek a kamarakórus ajkán, s a leánykórus az ünnepi est befejezéseként szólaltatta meg Vikár— Kodály: Vejnemöjnan muzsikál című művét. Nyakas József vezetésével. Az előbbi mű szebb, kidolgozottabb. A zenei műsor sikerének aktív részese volt Kása Sándor és Nagymiklósi József zongorakiséretérvel. A szép műsor hatását zavarták a színpadi es fénymeg- oldások. Ezt a képet jól lehetett alkalmazni a Mi kis városunk temető jelenetében, de ezúttal kár volt gyászos hátteret és ilyen fényhatásokat alkalmazni. Mindemellett úgy éreztük, Kaposvár lakói méltón ünnepeltek megyénk nagy fiát, a világhírű néprajztudós es műfordító Vikár Béláit A TÚLSÓ PARTRÓL A Tanácsköztársaság ki- A regény képet ad a kora- kiáltásának 40. évfordulójára beli politikai és társadalmi megjelent könyvek közül ta- életről. A világháborúban Ián az egyik legértékesebbet mint szállásmester működik, kaptuk Földes Péter művészi A vezérkari őrnagy nagy hu- tollából. A mű annak a Strom- manizmusa árad ezekből a fejeld Aurélnak az életét eleve- fezetekből. Stromfeld Aurél a níti meg, aki a »túlsó partról« katonákban mindig az embert indult el mint magasrangú nézte, s igyekezett megfelelő császári vezérkari tiszt, és sok ellátásukról gondoskodni: fájt vívódás után, de szinte ma- neki a katonák szenvedése, s gától értetődően érkezett el a az, hogy hiába ontották vérü- magyar proletariátus élharco- két. sai közé, s lett a magyar vö- Az összeomlás után első- röshadsereg legendás hírű ve- nek tér haza egy teljesen ep zérkari főnöke. ezreddel, tudva, hogy a moA szegény, félárva újpesti narchiából kiszakadt és ellen- gimnazista fiú mérnök apjá- ségtől körülvett hazájának nák halála után válaszúton szüksége van rá Sok áll, amelyből határozottsága- vívódás, önelemzés, helyzet- val vágja ki magát. Beiratko- mérlegelés után fokozatosan zik a »Magyar Királyi Honvéd jut el a felismerésig. A prole- Ludovika Akadémiára*, s a tárforradalom mellé áll, mert gróf Buttler-féle alapítvány felismeri, hogy egyedül csak egyik helyére jelölték. E tét- a munkáshadsereg tudja meg- tét családja és nagybátyja el- védeni a proletárállamot a lenezte, féltve a bécsi katonai minden oldalról támadó ellenszellem befolyásától a hazafias séggel szemben. Kun Béla légkörben nevelt fiút, de megbízását örömmel fogadja, s nagybátyja »kíváncsi vagyok*- nagy lendülettel fog a vörös- jára nagyszerű életével adta hadsereg és vezérkarának meg- meg a választ. szervezéséhez. Bízott az új A Luctovikán határozott ma- hadseregben. Erős hite és meg- gatartásával. éles felfogóképes- gyöződése vezette el a körűségével az elsők közé tartozik, munizmus helyesléséig, s a Bekerül a bécsi udvar legma- proletárok hazafiságára tágasabb katonai iskolájába, a maszkodva vitte véghez a di- Kriegsschuleba. Bécsben meg- csőséges északi hadjáratot, ismerkedik egy nyugalmazott Az ellenforradalmárok Sió- tábornok leányával, Urbányi fokon fogták el, de nem mer- Adriennel, s feleségül veszi, tek kezet emelni rá, mert az Az após kevés kauciót tud egész ország nemzeti hősként fizetni, így Stromfeld csak tisztelte. Végül is »közcsend- csapattiszti beosztást kap. Ba- háborítás* és »felségárulás* rátái, tiszttársai azonban címén 3 évi börtönre ítélték, mindent elkövetnek, hogy egy Kiszabadulása után tevé- kiváló magyar tiszttel több kény pártmunkás, s erejét legyen a »magyar fölénytől« nem kímélve vesz részt a neiszonyodó császári vezérkar- héz munkában, bon. így lett vezérkari száza- Egy igazi hős életének redos. Egy évvel később volt gényét mozaikszerü ábrázo- iskolája, az immár főiskolai lásban kapjuk. Az író ragaszrangra emelkedett Ludovika kodik a történelmi hitelességtanára. Katonai tanulmányai- hez. Stílusa világos, közvetlen, ban először veti fel, hogy pa- Jó könyv, melyet nehéz Teraszt származású tiszthelyette- tenni. Megérdemli, hogy misekből is lehessenek tisztek, nél többen olvassák, ne csak a kiváltságosakból. Balta Ferenc