Somogyi Néplap, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-30 / 125. szám

sffwocrt vffPT,AP 5 Szombat, 1959. május 59. Jó kezekbe került közös állatok gondozása 4 porrogszantkiráJyiak hosz- szú évtizedeken át min­dig hallatták nevüket. Magas dombtetőre épített templomuk messzi kilométerekre hirdette létezésüket a környék falvai­nak s az arra utazóknak. De hírüket mégsem ez alapozta meg. Nem a puszta külsőség, nem földrajzi elhelyezkedésük, hanem az állattenyésztés. Igen, olyan gazdák laktak itt, akik szinte egytől egyig szakembe­rei a tenyészállatnevelésnek. Bizonyítja ezt az is, hogy min­den évben részt vettek az Or­szágos Mezőgazdasági Kiállí­táson, ahol tenyészkannal vagy tenyészüszővel, de főleg te­nyészbikával mindig értek el helyezést S nem véletlenül, mert apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre szálló tenyésztési tapasztalat hatékonyságát szakmai tanulással növelték. Több mint negyvenen végeztek ezüstkalászos tanfolyamot, s ami elengedhetetlenül szüksé­ges: végtelenül szerették az ál­latokat Ezek a nagy részben 10—15 holdon gazdálkodó középpa­rasztok ez év tavaszán a sző­ve tkezés útjára léptek. A 10— 15 hold föld helyett 1500 hol­dat, az egy pár ló és csikó he­lyett 28 párat, s az egy-két anyakoca helyett ma 20 dara­bot mondhatnak magukénak. De magukénak tartják-e? Nem szűnt-e meg az »enyém« szóval az állatokhoz való szeretetük és ragaszkodásuk? Nem. Sőt, az Aranymező megalakulása után az első megoldásra váró kér­désnek tartották a közös ál­latállomány megteremtését. Ez a bizalom mellett fáradságot és áldozatot is követelt. Nem hát­ráltak meg Ideiglenesen át­alakítottak néhány istállót, s a szállásgand megoldódott. De abrak és szálastakarmány is kellett, összehívták a közgyű­lést, s felmérték a szükségletet: ennyi és ennyi kellene ... S a tagok egymásután nyújtották felajánlásra kezüket, majd összeadták a szükséges meny- nyiséget. — Átjutottunk a nehéz idő­szakon — mondja Varga Jánc« tsz-elnök. — Most már van 30 hold bíboroskeverékünk, ezt etetjük. Utána pedig jön a bor­sósbükköny, csalamádé stb. A jövő abrakszükségletét, meg biztosítja az állatállományhoz megfelelőre méretezett vetés- terület. A tagság — látjuk — tudott és tud áldozatot hozni azért, hogy a régi hírnevüket ne ér­hesse csorba. De nézzük meg, kikre bízták a közösbe vitt ál­latokat. Csók János a 20 darab anya­koca gondozója. 15 év óta fog­lalkozik sertéstenyésztéssel. Nemrég adott le három szer­ződéses hízót, s jelenleg is öt süldő és egy anyakocának való nevelkedik az óljában. Gazdag tapasztalataihoz szükségesnek tartotta az elméleti kiegészí­tést is. Tavaly végezte el jó eredménnyel a kétéves ezüst­kalászos tanfolyamot. Hogy ma is szereti az állatokat, ahhoz nem fér kétség Reggel négy­kor már talpon van. Ilyenkor, mert a meleg árt a kocák­nak, megjártatja őket. Három­negyed héttől fél nyolcig abra­kot készít, majd etet, közben kialmol alóluk. Fél 9 tájban ér­kezik haza. Délben zöldet ad az állatoknak, este ismét jár- tatás. majd etetés következik. Sok az elfoglaltsága velük, de azért nem tudja megállni, hogy napközben, arra mentében be ne nézzen hozzájuk. Most is, bár tíz óra tájban jár az idő, de a jószág mellett találjuk. A frissen meszelt ólban sor- ” ra nézegeti őket. Az egyik 120 kilós koca messziről fut felé. — Látja, milyen szép állat, éppen, hogy csak beszélni nem tud, ez a kedvencem — mond­ja Csók János. — Mind makk- egészséges. csak egy volt kö­zöttük, amelyiknek elromlott az étvágya. De ki is hívattam azonnal az állatorvost, s most már jobban eszik. Persze, enyhébb esetekben maga gyógyítja, őket. Múltkor például három-négy is hányt. Tudta a gondozó, hogy a meg­változott abrakolás miatt. Ki- koplaltatta őket, és meggyó­gyultak. Hamarosan megszaporodik az állomány, ötven hízónak valót vásárolnak, s a 20 anya­kocától 180 malacot várnak. Mit is válaszolhatott volna, mikor terveiről érdeklődtem, mint hogy a szaporulat' megfe­lelő egyedeiből elsőrendű anya- és apaállatokat nevel. S hogy anyagilag is megtalálja a szá­mítását, bizonyítja az eddig megszerzett több mint 100 munkaegység. Varga Jánosné az öt szarvas­egyike. Nyolc saját istállójá­marhagondozó állatot istápol ban. — Ezeket is szereti annyira, mint a háztáji állatait? — kérdem. — Hát — mondja nagyon őszintén —, igaz, hogy nem az enyémek, hanem a mieink, de annyira megszoktam már kö­zöttük, hogy szinte le sem tud­nék feküdni addig, amíg meg nem néztem őket. Sőt, a fér­jem is kijön néha — egészíti ki, s látva, hogy nincs rendben az alom, máris a villa után nyúl. Tiszták is az állatok, öröm rájuk nézni. Az egyik istállóban Horváth Jáno3 állattenyésztési brigád­vezetővel találkozunk. Az épü­let átalakításán töpreng. — Most még csak 6 tehe­nünk és 30 hízómarhánk van. Ezeket elhelyeztük, de idejé­ben akarunk gondoskodni a növendékek férőhelyéről is. Otthonosan sürög-forog a kö­zösben ez a 34 éves fiatalem­ber. S ez csak hasznára válhat a tsz-nek. Ugyanis Horváth Já­nos a tapasztalt gazdák közt is a jobbak közé tartozik, ezért esett rá a tagok választása. Négy gimnáziumot, kétéves aranykalászos és kétéves ezüst- kalászos tanfolvamot végzett. Gyermekkora óta gazdáik, tik. A sublóton egy egész fiókra va­ló országos elismerő oklevelet tartogat, melyeket tenyészbi­káiért kapott. Most is olvan szerződéses bika áll az istálló­jában, melynek »bátyja« a Ka­posvári Mesterséges Terméke­nyítő Állomáson van. De ma már másra is büszke: — A járás fiatal tsz-ei közül — újságolja — mi kantunk el­sőnek egv 30 darabból álló te- nyászmarha törzsállományt. Ezeket majd a kiie’ölt major­központban épülő 52 férőhelyes istállóba kötjük be. Megbíztak bennünk a felsőbb szervek, mi­kor nekünk juttatták ezt az ál­lományt, mi pedig azon igyek­szünk, hogy utódjaikból k'vá’ó tenyészegyedeket nevelünk a többi tsz részére. TTgry érezzük jó kezekbe] került az Aranymező Tsz állatállománya, s mert így van ez, reméljük, hogy a régi hírnév nemhogy elhomályosul, inkább öregbedik közös össze­fogásuk nyomán. Szentai Sándor Tanácsadás termelőszövetkezeteknek A társadalombiztosítási rendelkezésekrői Balesetbiztosításra kötelezett a termelőszö­vetkezet minden tagja, még a nyugdíjban és a szociális alapból ellátásban részesülő tagok is. Járulék címén negyedévenként előre, sze­mélyenként havonta 3 forintot kell befizetni. A termelőszövetkezet tagjai üzemi baleset vagy foglalkozási betegség által okozott kere­sőképtelenség idejére kártalanítási segélyre jogosultak akár kórházi, akár otthoni gyógy­kezelésben részesülnek. Ez a segély a baleset napjától a gyógyulásig jár. összege napi 17 forint, amely mindennapra (vasárnapra is) jár. Kórházi ápolás idejére az összeg felét fi­zetik. Üzemi baleseten azt a balesetet kell érte­ni, amely a tsz-tagot közös munka közben vagy azzal összefüggésben, vagy a közös ter­mények és termékek feldolgozásával, szállí­tásával és értékesítésével járó, munkaegység ellenében végzett munka közben, vagy onnan lakására menet éri. Foglalkozási betegségek: lépfeno, takonykór, ragadós száj- és köröm­fájás, veszettség, sertésorbánc, tehénhimlő, rühesség, merevgörcs, tarlósömör, valamint a műtrágya és növényvédőszerek által oko­zott mérgezések. A betegellátásra kötött megállapodás a szö­vetkezet valamennyi tagjára kiterjed. Beteg- ellátási díj címén havonta, személyenként 6 forint a terhelés. A díjat negyedévenként utólag, egy összegben kell megfizetni. A szö­vetkezet tagjai és munkakönyves 16 éven fe­lüli gyermekeik saját jogukon az alábbi szol­gáltatásokat igényelhetik: orvosi, szakorvosi, rendelőintézeti gyógykezelés, gyógyszerek és gyógyvizek, kórházi ápolás. Ugyanezek a szol­gáltatások illetik meg a tsz-tag igényjogosult családtagjait is: a feleséget, valamint a gyer­mekeket 16. életévük betöltéséig; ha a házas­társak mindketten tagjai a szövetkezetnek, bármelyikük anyját, mostohaanyját, nőtest­vérét és leánygyermekét, feltéve, hogy a ház­tartást vezeti, életkorra tekintet nélkül; a nő tag 60 éven felüli férjét. Általában a család­tagok akkor jogosultak, ha hatósági igazol­vánnyal igazolják, hogy havi 250 forintnál több jövedelmük nincsen, és a jogosult szö­vetkezeti tag tartja el őket. A szövetkezeti ta­gok ha bármilyen szolgáltatást kívánnak igénybe venni, a szövetkezeti elnöktő! beszer­zett beteglappal ellátva tartoznak az orvosnál vagy rendelőintézetben megjelenni. A beteg-, ’an a kiállt1ártól számított 15 napig érvényes. Ha a termelőszövetkezet olvan do’gozókat foglalkoztat, akik nem tagjai a szövetkezet­nek, őket az általános szabályok szerint az ipari és adminisztratív dolgozók bejelentésé­hez hasonlóan a postahivatalnál beszerezhető bejelentő lapon kell az alkalmazás kezdetét követő 8 napon belül biztosításra bejelenteni. Az ilyen dolgozók járuléka a javadalmazás 13 százaléka, amelyből 3 százalék a dolgozót ter­heli. Ezt a járulékot havonta utólag kell a tsz-nek felhívás bevárása nélkül befizetnie. A termelőszövetkezetnek minden tagja után — kivéve az öregségi vagy rokkantsági nyugdíjban részesülőket — negyedévenként előre, személyenként havonta 27 forint nyug- dijjárulékot kell fizetnie: újonnan alakult tsz-eknek annak a hónapnak az első napjától, amelyik hónapban a működési engedélyt ré­szükre kiadták. A nyugdíjjárulékok ellené­ben a nyugellátások összege a havi átlagke­reset 35 százaléka. A munkaképesség teljes elvesztése esetén a havi átlagkereset 15 szá­zalékával gondozási pótlék címén a nyugel­látás összegét növelni kell. Ez utóbbit azon­ban az öregségi korhatár elérése után meg­állapítani nem lehet. 1957. január 1. napja után nyugdíjévenként megszerzett és elismerhető minden év után a nyugdíj összegének 1 százaléka nyugdíj­kiegészítés címén meglár a tsz-tagnak. Az öz­vegyi nyugdíj összege a meghalt férj után járó nyugellátás 50 százaléka. Az árvaellá­tás gyermekenként az özvegyi nyugdíj fele­fele. Szülőtlen árvának az özvegyi nyugdíj­jal egyenlő összegű ellátás jár. Szülőtlen ár­vának kell tekinteni azt a gyermeket, akinek egyik életben lévő szülője rokkant, vagy a gyermekről nem gondoskodik. A szülői nyug­díj összege az özvegyi nyugdíj összegével egyenlő. Tsz-tag nyugdíjat csak egyféle jog­címen kaphat. Az az özvegy, aki férje tsz- tagsága alapján ellátásban részesül, és saját tsz-tagsága alapján is nyugdíjra szerez jogo­sultságot, a saját jogú teljes nyugdíját és az özvegyi nyugdíj felét is megkapja. A nyug­díjat havonta és előre folyósítja az Országos Nyugdíjintézet. A nyugdíjra jogosult a termelőszövetkezet­ben július, augusztus és szeptember hónapok­ban 25—25, az év többi hónapjában 4—4 mun­kaegységet, ugyanezen esetben a nő tag az év említett három hónapjában 15—15. az év töb­bi hónapjában pedig 3—3 munkaegységet tel­jesíthet. A BÉKE LELKES HÍVEI »Az Országos B'ke tan ács eredményes munkájáért aranykoszorús jelvénnyel tün­teti ki div Szigeti Gyula tahi református lelkészt, a járási békebizottság titkárát«. A napokban megtartott megyei jubileumi békekonferencián hangzottak el ezek a szavak a megyei békebizottság titkárá­nak, Nagy Lajosnénak az aj­káról. A szavak elhangzása után alacsony, őszes hajú, de fiatalos mozgású férfi emel­kedett fel, s vette át a kitün­tetést. Itt láttam öt. először, de nevével a tabi járás békehar­cosai között már mádkor js ta­lálkoztam. —• A béke lelkes híve ő — mondták róla. Felke­restem otthonában, hogy mun­kájáról, terveiről beszélges­sünk. CIC A találkozó után Steinerék elhatározták, hogy később is­mét összejönnek, s megbeszé­lik disszidálásuk részleteit. El­váltak. Gyulai rögtön aktivizá­lódott. Kiment az utcára, vett egy csomó Népszabadságot, s azt meggyújtotta. Azután to­vábbment, s a város más pont­ján égette a párt lapját... Este egyik barátjának a la­kásán hallgatta a Szabad Eu­rópa Rádiót. A bemondó hang­ja tisztán hallatszott: »Mint Budapestről jelentik, Budapest lakossága tömegesen égeti a Népszabadságot, a Ká­dár-kormány' lapját. Ebből is látható, hogy magyar testvé­reink hűek maradtak a szent forradalom ügyéhez!-« Gyulai »ftü« maradt és no­vember 30-án visszaindult Nyu­gatra. Magával vitte Steiner Lajost és Jánost, valamint Ko­vács Lászlót. Ekkor még tízez­rével áramlottak a megtévesz­tett emberek Nyugat felé. Kese­rű csalódásban volt részük, mert a várt fogadtatás elma­radt. De nem így Steinerék eseté­ben. Igaz, őket nem ünnepi be­szédeket szajkózó jótékony úri­asszonyok várták, hanem a CIC emberei. Ezek segítették át a kis csoportot az osztrák— nyugatnémet határon és a nyu­gatnémet rendőrség segített nekik abban, hogy eljussanak Berchtesgadenba. A tapasztalt Gyulai a vona­ton magyarázta társainak: — Nagyon becsülnek ben­nünket! Egyenesen a CIC nyu­gat-németországi központjába visznek. Karriert csinálunk! Nos, Berchtesgaáenben, a CIC központjában valóban bol­dog-boldogtalan összecsődült a hírneves Steinerék érkezésének hírére. Hát még mekkorára nőtt az örömük, amikor Steiner Lajos egy gyűrött újságot hú­zott elő a zsebéből és megmu­tatta. A Népszabadságnak az a száma volt, amely beszámolt a Stemer-csoport ellenforradal­mi tevékenységéről, és beszá­molt, hogy kik garázdálkodtak a VII. kerületben. A tolmács fordította a cik­ket azok számára, akik nem tudtak magyarul. S közben fel­kiáltások hangzottak el: —Oké! Very good! Beautiful! Steiner Lajos és Gyulai há­rom napig mást sem csinált, mint szorgalmasan felezgetett a CIC embereinek kérdéseire. De milyen más volt ez a kérdezős- ködés, istenem, milyen más, mint annakidején, amikor Gyu­lait ugyanitt először hallgatták ki. Akkor a kihallgatok tele voltak gyanakvással, most vi­szont úgy tárgyaltaik velük, márt két hőssel, akik mindert megtettek, amit csak várhatott tőlük. Különösen jól érezte magát Berchtesgaáenben Gyulai. Ott­honosan mozgott a CIC köz­pontjában, rengeteg ismerőssel találkozott. Mindenkivel vál­tott néhány szót, s mindenki gratulált neki »hősiességéhez«. Meg is nőtt a mellénve, de mennyire. Kezdett félvállról beszélni Steiner Lajossal, egy­kori parancsnokával, de nem sokáig tehette. Egy-két nap múlva Gyulai háttérbe szorult Steinerrel szemben. Hiszen Gyulainak csak a CIC köz­pontjában volt jó hire, ezzel szemben Steiner Lajosnak saj­tója volt. A nyugatnémet lapok egyre- másra öles cikkekben méltat­ták érdemeit. »Budapest hőség­nek titulálták, Maiéter utóda­ként emlegették, s arcképét is közölték. Nem mutatott olvan jól, mint Clark Gable, viszont — mint a képaláírásokban ír­ták a nyugatnémet újságok — csak úgy sugárzik a becsületes­ség és a hazaszeretet az arcá­ról. Steiner Lajos önkéntelenül is összehasonlította ezeket a fényképeket azokkal, amelye­ket annakidején a rendőrségen a bűnügyi nyilvántartó számá­ra készítettek róla. Hát igen, nem vitás, ezek a fotóriporte­rek sokkal előnyösebb képeket tudnak csinálni. Kellemesebb, ha az ember arcképe a nyugati lapok hasábjain szerepel, mint a budapesti bűnügyi nyilván­tartóban. Király Béla, aki ekkor már New Yorkban volt, s éppen az­zal foglalkozott, hogy segítsen az ENSZ ötösbizottsága jelen­tése készítőinek, piros-fehér- zölddel díszített, előkelő levél­papíron levelet irt Steiner La­josnak, s abban néhány udva­rias és elismerő mondat után felkérte Steiner Lajpst, hogy kapcsolódjék be a "Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetség« munkájába, mint a Szövetté I nyugat-németorszá­gi szervezetének egyik vezető­je. és mindjárt munkát is adott neki. Megbízta Steinert, hogy kutasson fel Nyvgat-Európá- ban olyan «megbízható« embe­reket, akik az ellenforradalom idején vezetők voltak. Ezek ne­vét és címét juttassa el neki, az illetők nem fognak ráfizetni a boltra. Ha az ENSZ ötös­bizottsága előtt a magyarorszá­gi »terrorcselekményekről« adatokat szolgáltatnak, Király nem lesz hálátlan. Steiner Lajos — aki »nagy ember« lett — egy percig sem gondolkozott azon, hogy eleget tegyen-e Király Béla kérésének vagy sem. Felvette a kapcsola­tot Rédelyvél és Osváth Györggyel, a »Magyar Szabad­ságharcos Szövetség« másik két vezetőjével. Steiner Lajos vál­lalta, hogy a szövetség részére szervezőmunkát végez, s tagja lett annak a bizottságnak is, amelyet azért hoztak létre, hogy a »Magyarországi Szabad­ságharcos (Nemzetőr) Szövet­séget« Nyugat-Németországban hivatalosan elismertessék és bejegyeztessék. Közben, míg Steiner Nyu­gat-Németországban tevékeny­kedett, továbbra is azon tőidé a fejét, hogy miképpen lehet­ne visszajönni Magyarországra — »győztesen«. Persze ezek csak álmok voltak, túlságosan veszélyesnek tartotta ezt. In­kább Gyulait, az öccsét, Stei­ner Jánost biztatta: menjenek haza »-otthon még nincs elvesz­ve minden«. Gyulai és Steiner útnak is indult. Indulásuk előtt töviröl- hegvire mindent megbeszéltek a CIC nyugat-németországi embereivel. Jócskán kaptak feladatokat, ellátták őket meg­bízásokkal. A »finomabb mun­kát« Gyulaira bízták — hi­szen öt már régebben ismerték — és Steiner János különben is túl »darabos« volt nekik. Az utóbbit inkább terror akciókra biztatták, Gvulait szervezéssel, hírszerzéssel bízták meg. Sem Gyulai, sem Steiner Já­nos nem tudta végrehajtani feladatát. Amücor 1956 decem­berében illegálisan átszöktek a határon, a manyar hatóságok leleplezték és letartóztatták őket ... Steiner Lajos Nyugat-Né­metországban értesült öccse és Gyulai letartóztatásáról. Bána­tában a sárga földig leitta ma­gát. Különben is, kezdett ké­nyelmetlen lenni a számára ez az egész história. Nem volt ő ahhoz az urambátyám stílushoz szokva, ami a nyugat-németor­szági emigráns vezetők között dívott. A Klauzál téren egész más stílus járta. Király Bélá­hoz fordult hát, s kérte, hogy ajánljon valami neki megfele­lő elfoglaltságot. Király posta- fordultával válaszolt — igazán nem lehet azt mondani, hogy hálátlan volt Steinerrel szem­ben —, s azt ajánlotta, lépjen be Steiner a Labour Service­be. Ez a fegyveres testület egy amerikai szervezet keretében működik: van ott minden, ami szem-szájnak ingere, az isten is Steiner Lajosnak teremtette. Steiner be is lépett a Labour Service-be, de ott sem érezte jól magát. Végül is elszántan jelentkezett a,bécsi magyar kö ­vetségen. Elmondta: inkább hazajön és a bíróság elé áll, de nem folytatja tovább az emigráns életet. így történt, hogy Gyulaival; együtt a vádlottak padjára ke-1 rillt mindkét Steiner is. Magyart bíróság mondta ki felettük az\ ítéletet; a Magyar Népköztár-1 saság nevében, amely ellen« annyit vétettek... — Folytatjuk — | A környezet, melyben ta­lálom, egyszerű, mint maga az ember, dr. Szigeti Gyula- Munkájáról kérdezem, s ő a járás, a békeharc eredményei­ről beszél. — Minden hónap­ban négy községben rende­zünk békegyűlést. Mostaná­ban a berlini kérdésről beszél­getünk a járás lakóival. — Látni az arcán az őszinte örö­met, amikor ezeket mondja: — A járásban sok az olyan émber, aki nemcsak akarja a békét, hanem kész érte dol­gozni is. A járás értelmiségi dolgozói által írt képes levele­zőlapokat küldtünk a genfi atomkonferenciának. Sok ezer ember írta alá a békealbumot, melyet a Béke-Világtanácsnak küldtünk el. Kapolyon ötszá­zan, Andocsom, Karódon, Ga- máson és a többi .községben is sok százan írták be nevü­ket. Két al'bum telt be a há­borút ellenzők, a békét akarók aláírásával ... — Tudja — folytatja a járá­si békebizottság titkára —, a községekben — mondhatnám majd minden faluban — igen jó aktivistái vannak a béke­bizottságnak. Elsősorban a pe­dagógusok munkájára lehet számítani. Szilágyi János tor­vaji, Lucza Jánosné lullai, Kovács Jenő kisbárapáti pe­dagógus. Czene József zicsi iskolaigazgató, itt Tabán pedig Fajtai László, a békebizottság elnöke, Kopecki János, kívü­lük Kassai Lajos bábonyme- gyeri katolikus pap, Hirsch József gamási lakos — ők el­sősorban, de rajtuk kívül má­sok is nagyon sokat tettek a béke megvédéséért. ... Saját tevékenységéről sze­rényen hallgat. Nem mondja el, hogy sök hétköznap este és vasárnapokon járja a községe­ket. beszélget a járás lakóival. 1949 óta vesz részt a békemoz­galomban. Először Kurdon volt békebizottsági elnök, öt­venkét óta a járási békebi­zottság titkára, s megalaku­lása óta titkára a református papok megyei bizottságának is. Számtalan lelkes híve van a békének a tabi járásban. S az az arany koszorús jelvény, amelyet Szigeti Gyula kapott, nem csupán az ő, hanem a többiek jó munkájának elis­merését is jelenti. (5 zalai)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom