Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-04 / 79. szám

SOMOGYI NÉPLAP

Szombat, 1959. április 4.

A HATALOM RÉGI ÉS MAI BIRTOKOSAI

\

ITT VAN ÁPRILIS 4-E, ha- között, de mindéin év újabb- benyit az irodába, udvariasan kés családok résziére szociális

záruk felszabadulasának 14. év- nál újabb, többnél több ered- szálnak hozzá: »-Üljön le, Kati segélyt osztottak, így Keszthefordulója. E napon érdemes el- ményt hozott néni, vagy mi újság a tsz-ben, lyi Ferencnénak 350 forintot,

gondolkcdni: mit adott, hogyan „ irAnvttiäK ma a P^st-a bácsi?« Hát hogyne len- Mészáros Istvánnéna-k 1000 fovaltoztatta meg a varosok, fal- f1 . , i . , ne meg a bizalom, hogyne sze- rintot, összesen 3400 forintot,

vak dolgozónak életét, miként vetnék De természetesen

tett egyenlőség jelet a törvény tanac? 63 a dolgozok kozott.

és igazság közé, hogyan állítot- A ?.a^,aí Lajos

ta a hatalmi szerveket a dolgo- munkásszulok fia. géplakatos a zólk szolgálatába a felszabadó- S2akmaja' Most tanácsakade- lás és az azóta eltelt időszak. ,B e!n.d \ .. M. 'T

De hogy ezt igazán mérlegel- ,haly' afa1.taValy kof?f hessük, óhatatlanul hasonlítást Jf"““ 75Í,!: ™ tanácselnök.

kell tennünk a múlt és jelen között. Ezért látogattunk el To- ponárra, ebbe a ' több mint négyezer lakosú faluba.

1919 előtt a község háromnegyed része cseléd volt. Ezeknek ura, parancsolója és mindenkori igazságszolgáltatója gróf Festetich Kristóf és al- vezérei voltak. A mintegy 25,. kevés földön gazdálkodó és napszámos család fölött Mé- r e i főjegyző 'tartotta a hatalmi pálcát. Az uradalmi ezerholdak tövében persze akadt néhány nagyobb gazda is. Egy akkor 40 holdas paraszttól érdeklődtem a főjegyző iránt: »-Ah, öcsém, azt aztán igazán finom embernek ismertem — mondta —, bejárós volt hozzánk. Esténként csak el-eljött és bo- rozgattunk«. A szegény néppel bezzeg nem tartott baráti viszonyt a főjegyző úr. Nemegyszer az orrukra maszatolta a hozzá fordulóknak, hogy »-menjetek a rétre legelni«. Baromnak tekintette őket.

ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT köszöntött be Topo- nánra a Tanácsköztársaság, a dicsőséges 1919. Takács Sándor bácsi, a 74 éves idős ember így emlékezik visz- sza:

'— Méreit kitettük a hivatalából, s a tanács élére Ambrus Mihály ácssegédet neveztük ki. Én pedig a munkás- tanács vezetését vállaltam. A csendőnség elmenekült. A gróf kastélya egyik szobájában húzódott meg Mi vettük kezünkbe a hatalmat. Az emberek kezdték embernek érezni magukat, örültek, bizakodtak, s tervezgettek a mérhetetlen sok szenvedés,, megaláztatás után. A hozzánk tartozó Rópáspusztán termelőszövetkezet is alakult, ahova Móricz Zsigmond is éllátogatott külföldi újság» írókkal együtt.

De a Tanácsköztársaság megbukott

Visszajött a gróf, a csendőrség, a jegyzőség, s következett az irtózatos megtorlás, a bősz- szú, azért, mert szabadságban, egyenlőségben akartak élni a falu lakói. Takács Sándort és Ambrus Mihályt véresre verték, és ki tudja, még kiket nem. Horthy Miklós fehér lován ismét visszatért a régi úri rendszer Topoméira is. Az embereknek megint hajbókolni kellett a jegyző urak előtt.

így ment ez 25 éven át. Egészen 1945. április 4-ig. Ekkor a 19-ben lehanyatlott ragyogó vörös ^csillagot Topánéira is visszahozta a Szovjet Hadsereg. Azóta 14 esztendő szállt el a falu felett öröm és gondok

Kilép az öntöde ajtaján, és homlokára tolja védőszemüvegét. Most már a falat bontók is megismerik a 49 éves munkást, Pális Istvánt. Az elbontott lakatosrészleg falait nézegetjük. Azóta folyik ez a nagy építkezés, amióta a Vaskombinátot a TRANSZVILL vette át. Alaposan átszervezik az üzemet. Olyan minőségű szigetelőt gyártanak, mint a pestiek. Persze, mint ilyenkor szokás, egymást követik a fontos intézkedések. Vajon van-e foganatjuk?

A munkás bólint, szippant a friss levegőből.

— Persze — mondom —, egyszerű a dolog, idehívják az Építőipari Vállalatot, az ő mesterségük meg az, hogy építkezzenek...

— Nem oda Buda! — vág vissza. — Hogy építkezhessenek, itt még mást is el kell végezni. Nálunk például előbb az egyik raktárt kellett átépíteni. Nem jelölték ki, hogy ki tegye, mikor, hogyan ...

A kicsit vasporos arcon megrándul a mosoly izma:

— Mit szólnátok ahhoz, ha munkaidő után itt maradnánk, és átpakolnánk a raktárt — mondtam a köröttem dolgozóknak.

—... ügy intézzük a munkát, hogy legyen üteme... — Aztán feném fordul, és a szeszigoruan

— De nemcsak ebből áll a járnak el a kötelességüket tél- munkánk — mondja Sallai La- jesíteni nem akarókkal, vagy a jós v. b.-titkár. — A múlt hi- törvényeket meg nem tartók- báit, mulasztásait is helyre kell kai szemben. Mert ezt is meg hozni. A felszabadulás előtti kell tenni. A tanács a hatalom 25 év alatt például egyetlen szerve, mely a nép által hozott _________"____ _______ _ téglát sem fektetett le a jegy- törvények megtartását gy akoliban. Nem urazzák"őket,“csak zőség. Most a nép közös össze- rolja a nép érdekében, a keresztnevén szólítják mind- fogása révén olyan kultúrhá- egyiiket:___»így, Lajcsi fiam, zat építettünk, hogy az csodaM

indkettőjüket tisztelik a fa~

ÍGY él MA SZOROS, megvagy Mihály "bátyám,' ezt vagy -Útra méltó. Körülbelül 100 000

azt szeretném« — ekként for- forintba került. lekben Toponar nepe az altaia

dúlnak hozzájuk a falu lakói. Ezenkívül két pedagógusla- megválasztott tanáccsal, a ha- Elmennek a házaikhoz beszél- kést, betonjárdát és kövesutat tálam szervével.

getni. Az emberek között for- is építették, iskolát is javítotgolódnak mindig. Ha valaki tak. Az idős vagy sokgyerme- Szentéi Sándor

Honfoglalás

— Hát eddig te ott, azoknál ese~ voltál? — álmélkodtak az emberek.

— Mikor érnek ide? — fu- rakodott előbbre Bállá István bácsi. — És mi lesz ezzel a

/S Dóczy uraság hatalmas ágyukból, s nagyokat szusz- zi néném, nekünk most virrad,

' “ birtokán már régóta szántva sereglettek az istálló ne sírjon hát, na, ne sírjon,

nem mentek rendjén a dolgok, felé. Egymás szavába vágva — Ügy látszik, hogy a bá- tárgyalták a rendkívüli mész, alattomos cselédnépség ményt.

szimatol valamit — dühöngött _ Jön az orosz> büdös volt egyre gyakrabban az uraság. az uraknak a levegő.

No, de majd!. t. — Sohse féltsd a nagy kuIgen, a ‘■'■bamba népség•< szi- tyákat, megtalálják ők az majorral itt, nekünk adják?

matolt valamit. Nekik is vol- egérutat — így az öreg Bállá Mert én meg nem emelem töbtak titkos hírforrásaik, s ha a Pista bácsi. bet a villámat intézői parancsrongyos siltes sapkák alatt ősz- _ Nem js hogy féltem, de ra.

szevillantak a tekintetek, ab- távozásuk nekünk csak jót je- s mintha csak most jutott

bői sem lett haszna a Dóczy- iez _ vette át a szót az tmen- t először eszükbe, mintha

famíliának. 45 kora tavaszan ti hang. most eszméltek volna rá a

meö ?9esj~en kibújt a szeg a — Nézzétek, istenemre, a nagy-nagy igazságtalanságra, zsákból. Reggelenként az istal- Csordás péter }ön ott a 43. ™ tört belőlük a méltatlanlóban rovidebb hosszabb idő- hav eítÜJU Csordás Péter, re összehajoltak a fejek, az

JfLJ inden szem a hosszú • ’* magtár felé fordult.

Nagy hajú, borostás arcú ember közeledett komát léptekkel a tanakodó csoport felé. bahagytak a heves mozdula kérem. Azt mondogatják, rá- Hogy a köztük lévő távolság tokkal, így szólt: — Emberek, j jön a dér a kutyára, meg hogy mennyi idő alatt törpült sem- nekünk szántani, vetni kell. j más világ vén készülődében, mivé, arról nehéz lenne szá- Vetőmag, igaerő van. Éhen se j Szólni kéne a csendőröknek, mot adni. Csordás Péter gya- halunk, hisz Dóczy nem fuva- i mert ezek egytől egyig kelet logos szeptember 23-án eltűnt, roztatta el az éléskamrát. Ed- * felé pislogatnak«. Sajnálták nagyon az apa *0 is. dolgoztunk ezután sem j

A nagyságos Dóczi Elemér nélkül maradt családot, de tehetun ane u . u on - •

homlokán ilyenkor össze futot- legjobban talán Péterért fájt se&.csa^ az’ timt ^rem, j

tak a redők, s még késő éjsza- a szívük. O volt a legkemé- az.™ a rnienk, s ami kalászba. : ka is föl-álá sétálgatott szobá- nyebb kötésű ember, csak ö szökken, az is. gy van ez j

jában. Nagyon sajnálta itt- mert ujjat húzni az intézővel, ban a nagy ország an, í

hagyni a birodalmát, s csak Ezért is kapta meg a legelsők fn 7° em> * l0V esz na » húzta, halasztotta az időt. Va- között a behívóját. Hát most ls: ’ .*,? . evsza*-a ;

kon bízott Hitler eszelős jósla- itt van, visszajött. vegre sa?atunknak mondhat- .

taiban, s készpénznek vette az

emberek gyűrött, sokszor olvasott cédulákat adogattak egymásnak. Az intéző naponta hússz y is meghajolt az uraság előtt: »Nem lehet velük bírni,

kodás, az elégtételt követelés forró vágya.

Péter csak állt, fogadta, biztatta az izzó tekinteteket, s mikor a gesztikuláló kezek abigérgetéseket.

Április 3-án este havat ígérő csípős szél kerekedett a róna felől. A hatalmas kastély valamennyi ablaka fényárban úszott. A cselédek nem is gondolták, hogy a palotának beillő épület most vet utoljára árnyékot életükre. Csodák csodájuk ezt az országot.

Értem, — dörmögte

Mikor mellére szorította övéit, már nagyjából tájékoz- öreg Bállá ’bácsi, tatták Pétert a történtekről

M,# ajd kivált az emberek gyűrűjéből és haza sietett. Felesége rosszat sejtve utána szaladt. Az asztal fölé hajolva találta az urát, amint éppen a naptár áprilisi leve- — Odaát van, itthon lesz 6 lére jegyezgetett. Válla fölé

A köréje gyűlt asszonynépségnek alig győzött válaszolni.

— A Janiról nem tudsz? — kérdezte kezeit tördelve Kocsis néni.

is nemsokára.- Szentséges isten, az oro- ja, másnap virradóra elmaradt szoknál?

az álmaikat annyiszor megzaCsordás Péter elnevette mahajolva csak ezt az egy szót tudta kibetűzni: Honfoglalás. Pista bácsi észrevette, feléje fordult:

— Asszony, igen-igen őrizd ezt a kalendáriumot, mert ma

varó ébresztő. Egyetlenegyszer gát. sem ütötték meg a kútgémre '

«in™!,»»« Igen, az oroszoknál, en is nem kts dolog történt,

függesztett ekevasat. A férfiak onnét jövök. Nem kell tőlük

azért csak kikászálódtak félni, a fegyvereiktől sem. Ro- Gőbölös Sándor

ÉPÜLŐ FALAK KÖZÖTT

mambe mondja: —...,Különben felesleges locsogás lenne, amit az egyik taggyűlésen valahogy így mondtam én is: »Dolgozzunk alaposan, elvtársak, mert ami most ebben az üzemiben történik, az a mi érdekünk. Biztos kenyér nekünk ez az új gyár, korszerű munkahely, megbecsülést szerző gyártmányt fabrikálunk benne az országnak«. Mondtam is az egyik falusi embernek, amikor faluja szövetkezéséről beszélgettünk, igyekezzenek. Különben, a falu villamosításához mi adjuk a szigetelőt. »Hát csak jöjjön, várjuk« — mondta, és kezet szorítottunk rá.

Egyikünk sem tartotta különösnek, hogy Pális István felállhat a taggyűlésein, és elmondhatja véleményét az átszervezésről. a munkaverseny- íől, a termelékenységről. Nálunk ez már természetes. Az is biztos, hogy a Vaskombinát munkájától is függ, lesz-e elég árbocszigetelő a falvakban. Pálison múlt csupán, kimegy-e vagy nem nyüt beszélgetésre a falusiak közé a szövetkezésről. Senki se küldte, mégis felvették a dolmányt néhányan — mert hideg volt —, és nekivágtak a falusi határnak. A falvak lakód megértették a munkások üzenetét A falu évszázad óta álmos szeme kinyílt. A kucsmák alatt okos és nyílt lett a gondolat. A parasztok legtöbbje már megtalálta helyét a szövetkezetben.

A mai munkások élete is olyan, mint a nyitott könyv. Kiolvashatták belőle, mit tett 14 év alatt a szocializmus az iparban, ahol az első esztendőikben a munkásság megteremtette a nagyüzemei Itt van a Vaskombinát példája: Kezdetben csak kisiparos »kóce- ráj« volt. Az államosítás után mezőgazdasági kisgépeket gyártott, és ma már, lám, TRANSZVILL-nak . hívják, gyártmánya nem csupán fővárosi gyárak privilégiuma. A füstös öntöde helyett egymillión új, korszerű épül. Aki tíz évvel ezelőtt járt itt, annak már kalauz kell, hogy ráismerjen a Vaskombinátra. Pális szerint a siker titlká az, hogy a munkások nem kívülről szemlélik az eseményeket, hanem —

mint a hatalom birtokosai — érzik a felelősségei és odaadással dolgoznak a célért.

A pártti tikár jön valahonnél Pálishoz fordul:

— ... Egy jegy péntekre ... a színházba. Kell?

Pális a fejét töri, mert moziba is kellene menni. Zsúfolt a szombati és a vasárnapi program is, alig győz kiigazodni benne.

Bezzeg húsz évvel ezelőtt szegény Pális nem törte fejét vasárnapi programok felett. Egyforma volt az. Nyáron aratni ment ünnepien, amíg a csurgói lemgyár állt, hogy legyen betevői falattja. Egyszer egy hétre ment el aratni. Behívatta a gyárigazgató, egyelőre a munkaruhát vonta meg tőle, aztán meg... de ne idézzünk olyasmit, amitől ráncokba ráindul az ember homloka.

—... Hát akkor, kérem a jegyet — mondja —, ez lesz a pénteki program. A számiba ti? Szombaton egy kis városnézésre indulok a feleségemmel délután ...

— Ugye, kellemes szemlélni így tavasztájt a várost, az új házakat... ?

Már az öntöde ajtajából ’kiáltja vijssza:

— .. . Belül is nagyot változott

S*. N.

SZÜDI QYÖRQY:

Telszabadulás

Ballagtam a kanyargós út szélén Gödöllőről Budapest felé, dörömbölő ágyúk ütemére lenge p ruhámat a szél.

Felvi it hóval vetett dombra,

a magasod mélybe vezetett — ugrándozó cipőtalpam halkan visszamondta folyton léptemet

Lobogó voltam, százszínű zászló, éhség gyötört, kínzott a hideg s magányos, mint a bombázott házról szétszóródott törött cserepek.

Futni akartam, de megvakultam.., árok ölelt, tüske szaggatott — göröngyöktől hóbuckáig bukva tűnek véltem minden kavicsot

Zuhantam, estem, gödrökben másztam, ütött a föld, áztatott a hó s úgy csa flott ream a fáradtság, mint elítéltre egykor a bakó.

Fekve maradtam, ők felemeltek, karjukban vittek a réten át s mintha a fülembe súgták volna néha — »Gólya viszi a fiát«.

Fáradtan, némán, aléltan csüngtem s mint sebesen forgó hinta járt, mozgott, száguldott, iramlott körben az ágakra ülő láthatár.

Lélegzetükre bakancsuk dobbant... Sapkájukon sarló-kalapács, úgy fénylett, mint tiszta terítéken a frissen sült ünnepi kalács.

Kitartóan, percet nem pihenve dörömbölt a messzi ütközet, s a gépmadarak tömör ezüstje fel-felcsillant határunk felett.

— Bombát vetünk, gránátot a múltra, — mondották a szovjet emberek s a Pilisnél Sztálin gyalogságát nyilas tank nem állíthatta meg.

Gödöllőnél került már a zsákból leves-konzerv. gömbölyű cipó. Kerepesen jutott a kondorból asszonyunknak ebédre való.

Az autóban gyúrták fagyos lábam, cinőt adtak, ruhát, meleget, útitársam féllábon ugrálva , szó nélkül a szélben vetkezett.

Karja lendült, sörényét feldobta magasra a sebes rvzdulat — tartalék ingét átadta nékem szaporán, egy pillanat alatt, aztán leült, fegyverét ölében átfogta, mint otthon gyermekét, ha munka után hordozta vállán vagy csókolta hunyorgó szemét.

Nagyiccénél, amikor elváltunk, leültem az állomás előtt s valami megmagyarázhatatlan furcsa érzés vett rajtam erőt: boldogság volt, öröm, vagy rajongás? nem tudom már, mi is lehetett — csak azt tudom, fagyos arcom szélén éreztem a meleg könnyeket.

Ki szólt hozzám, amikor bolyongtam munkátlanul hónapokon át s örültem, ha vehettem ebédre lószalámit öt vagy tíz dekát?

Ha ujjamón zizzentek a selymek, nyelhettem a szövődé porát —■ hentesemnél vásároltam délre szalonnához olykor paprikát.

Oly mindegy volt, hol tölti az ember céltalannak érzett életét — szalmazsákon vagy a gépteremben tömi babbal csordultig belét.

Gyermek v oltam — kallódtam az utcán. növekedtem — tőkés ráncigáit, míg nem hívott egyszer ütközetbe anyámnál is jobb barát — a Párt.

Megtanultam a tőkés mocsárban osztályomlian bízni szüntelen s osztályomnak szovjet katonái felemeltek engem s nemzetem. Nagyiccénél könnyes volt még arcom, Sashalomnál fent a dombtetőn menet közben összezártam öklöm s éreztem, hogy növekszik erőm.

Dörömböltek, szóltak még az ágyúk, füstöt formált egy-egy lövedék —

Buda felett villanó bíborral kavargott a koromszínű ég.

Körülöttem hason, háton fekve temetetlen náci katonák hirdették, hogy összetört örökre Hazánkban a fasiszta világ. _