Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-02 / 77. szám

Csütörtök, 1959. április 2. SOMOGYI NÉPLAP fi VIKAR BELA ii. »A magyar népköltés gyűjtése nagyon sokat je­lentett nekem, mert job­ban megtanultam magya­rul, amikor megismertem az ősi nyelv szépségeit, amelyeket az irodalom ad­dig még nem ismert«. Vikár Béla munkásságának másik hatalmas területe a nép­dalgyűjtés. Ezt még otthon tanulta, édesanyja kedveltet- te meg vele. Mindig szeretet­tel emlékezett vissza arra, hogy édesanyjának dalos ter­mészete a nóták eléneklésén kívül azok összegyűjtésében, felkutatásában is megnyilvá­nult. Vikár Jánosné még lúd- tóllal jegyezte fel a dalok szö­vegét, és fiának, amikor Bu­dapestről hazament látogatóba, elénekelte. / Vikár Béla már az 1880-as években foglalkozott a népdal- gyűjtéssel. Sőt, egészen új alapokra helyezte a népdal- gyűjtést. A 90-es évek köze­pe táján azzal a kéréssel for­dult az akkori kultuszminisz­terhez, hogy a Néprajzi Tár­saság részére egy fonográf be­szerzését biztosítsa. A minisz­ter nemcsak nagy érdeklődés­sel fogadta a kívánságot, ha­nem egy héten belül a kedvező elintézés folytán Vikár Béla kezében is volt a fonográf költsége. Még az év decembe­rében a Nagyalföldön meg­kezdte a gyűjtést. »Nehezen ment a dolog eleinte — írta —, nemcsak az akkor rendelkezésemre áüott gépnek rendkívüli nagy súlya miatt — egy amerikai Edison- utánzat, elektromos akkumulá­tor, a kettő együtt csaknem félmázsát tett ki —, hanem még inkább a kezelésben való járatlanságom miatt. De e ne­hézségek ellenére is mindjárt megállapítottam, hogy a ki­tűzött célt elérem vele. A gép­be énekelt hangok legalább hallgatócsővel elég tisztán ki­vehetőek, s e dallamok köny- nyen és biztosan kottázhatók voltak... Lassanként a fonog- Táf különféle alakjait ismer­tem, meg, és sorban kipróbál­tam. A gyűjtés technikai ne­hézségeit jobban-jobban le­győztem. Hét esztendeig minden par­lamenti vakációt a székelyek között töltöttem, és fonográ­fommal jártam a kedves kis székely falvakat. örvendetes volt, hogy a nép milyen élénk érdeklődéssel fogadta a géppel való gyűjtés kísérletét... Mindenki biztatta a jó hangú énekeseket, hogy daloljanak a gépbe... Egy alkalommal két férfi testvér állt a gép előtt. Az egyik bátran énekelt, és mondta, hogy a bátyja még többet tud, mint ö. Az idősebb testvér azonban sehogysem akart kötélnek állni. öccse erre így biztatta; — Dúdolj már, no! Nem látod, hogy iro­dalmat gyarapításiak. (Pürke- recen, Brassó megyében).« Vikár Béla először felje­gyezte gyorsírással egy-egy helyinek összes népköltési ha­gyományait, és azután a dalok közül azokat, amelyek nem a műköltés köréből valók, be­énekeltette a fonográfba. Az Eperjesi Lapok 1899. október 15-én arról ír, hogy Vikár Béla a Tudományos iMunkástársaságban «-Matyók dalai-« címmel igen értékes és érdekes előadást tartott. A Szabolcsi Híradó 1900. november 18-i, vasárnapi elő­adásáról számol be, külön ki­emeli a fonográfról adott ki­tűnő hangversenyt. 1801. ok­tóber 16-án a Néprajzi Tár­saságban «-Élő nyelvemlékek« címmel már arról számolt be, hogyan használta fel a népdal- gyűjtésnél a fonográfot. 1905-ben jelent meg a Ma­gyar Népköltés gyűjtemény so­rozatban »Somogy megye nép- költészete« c. munkája. A gyűj­temény gazdagsága Vikár Béla fáradhatatlan munkájának egyik eredménye. Itt adta köz­re azokat a dalszövegeket is, melyeket még édesanyja gyűj­tött. Különösen értékessé tet­te munkáját az, hogy nem szo­rítkozott csupán a dalok szö­vegének gyarsírásos feljegyzé­sére, hanem a fonográf segít­ségével a dallamokat is meg­örökítette. A magyar zenének sok-sok értékes, kedves darab­ját mentette meg az elkalló- dá.stól. 1906-ban jelent meg Magyar Népköltés Reme­kei« c. kétkötetes munkája, mintegy 600 oldalon. Kezdeményezésére külföl­dön is felfigyeltek. Újszerű népdalgyűjtésének módszerét először Paasonen Henrik hel- singforsi egyetemi tanár te­kintette meg, mielőtt az Ural népeihez tanulmányút] ára in­dult. Megtanulta Vikár Bélá­tól a fonográf kezelését, és mint később megírta, igen nagy haszonnal alkalmazta a fonográfot a rokonnépeknél gyűjtött dallamok felvételére. Érdeklődött a gyűjtés iránt Radloff Vilmos Pétervárról. A német tudományos világból Schuehardt Hugó gráci egye­temi tanár tekintette meg a magyar népdalgyűjtés új mód­szerét. Az 1900. évi párizsi világkiállításon feltűnést kel­tett Vikár Béla fonográfja és egy térképe, amely Magyar- országot és ezen a népdalvál­tozatok vándorlását mutatta be. "... Sok híres nótát gyűj­töttem össze, sok olyant is ta­láltam, amelynek mifelénk csak az első strófáját ismerik. Miért? Lehet, hogy azért, mert a nép bizalmatlan az urakkal szemben, nem meri előttük elénekelni azokat a szakaszo­kat, amelyek ellenük szólnak. Ilyen pl. a »Nem loptam én életemben...«, melynek első sorait mindenki ismeri, de vajon hányán ismerik Pesten a folytatását? Találtam sok rejtélyes nótát is, amelyeket sokáig nem is tudtam meg­fejteni. Ilyen volt egyik du­nántúli faluban az a dal, hogy: Kossuth Lajos ablakába, Kinyílt a rózsa magába. Ily messze terjed az ága, Bort iszom az árnyékába. Ezen is sokáig törtem a fejem, míg rájöttem, hogy az a rózsa, amely Kossuth abla­kában kinyílt, csak a szabad­ság virága lehet«. Vikár Béla-1 több mint hét­ezer dalt jegyzett fel gyors­írással. A gyorsírási jegyzetek nagy részét a Tudományos Akadémia megbízásából dr. Gergely Pál, a kiváló gabels- bergi gyorsíró tette át dr. Pap Sándor parlamenti gyorsíró, e rendszer kitűnő ismerőjének segítségével. Több száz dalnak az áttétele csak az elmúlt esz­tendőkben történt meg a há­ború alatt elkallódott, de szin­te csodálatos módon előkerült feljegyzésekből. Zenei szempontból különö­sen nagy jelentősége van az anyag feldolgozásának, mert van olyan megkezdett fonog­ráfhenger, amelyen csak egy kis strófa van a dalból, a gyorsírás! feljegyzések között pedig még 15—20 szakaszt is találtak hozzá. Vikár Béla székelyföldi gyűjtésére felfigyelt a fia­tal Bartók Béla is. Felkeres­te Vikár Bélát, és elsajátította tőle a népdalgyűjtés új mód­ját, sőt csakhamar tökéletesí­tette a fonográffal történő gyűjtést. Hozzá csatlakozott Kodály Zoltán is, aki nagy lendülettel folytatta a meg­kezdett munkát. ». odakölcsönöztem nékik a fonográfot. Petőfi szellemé­ben: Mit én nem egészen dicstelenül kezdek, Folytasd Te, barátom, teljes dicsőséggel... Mindketten követték eljárá­somat abban a tekintetben is, hogy nemcsak a dalUynokra, hanem a szövegekre is kellő figyelmet fordították — írta Vikár Béla a Kodály Zol­tán hatvanadik születésnapjá­ra kiadott emlékkönyvbe. így adta át a nagy tudós gazdag élete tapasztalatait a fiataloknak, akiknek Ejnye, de kár...! Slezák Leo, a híres bécsi tenorista és Erik Schmedes dán tenorista, alti Slezák- kal együtt a bécsi operá­ban énekelt, állandóan ug­ratta egymást. Egyik éjszaka Slezák, aki nagyszerűen el tudta vál­toztatni hangját, 3 óra táj­ban felhívta telefonon Schmedest. — Itt Pierpont Morgan beszél New York-ból. Elné­zést kérek, Schmedes úrral szeretnék beszélni — mond­ta a telefonba. Schmedes a híres név hallatára lenyelte bosszú­ságát, és örvendezve mond­ta: — Üdvözlöm, Mister Mor­gan. Itt Schmedes beszél. — Csak azt szerettem vol­na megkérdezni, ön ének- li-e holnap a Tristiánt? — — hallatszott a drót túlsó végéről, erősen amerikaias kiejtéssel. — Hogyne, Mister Mor­gan — fuvolázta Schmedes dagadó kebellel. Mire .»Morgan-«: — Ejnye, de kár. Akkor ugyanis vissza kell adnom a jegyet, mert Slezákot akarom meghallgatni... |A tavasz első játékai közül talán a golyózás a legkedvesebb. [Horváth Gyuszi és Kővári Gyuszi V. osztályosok, miután há- rzi feladataikkal elkészültek, nagy golyócsatát vívnak egy­mással. A művelődés karádi otthonáról A téli tetrv lapjait forgatjuk a karádi tanácsháza elnöki szobájában. Tartalmas, szép munka. Azt tanúsítja, hogy ha a maximalizmus hibájába es­ve is, de a tervezéskor csak tudták a karádi vezetők, mi kell, mi szükséges ahhoz, hogy fellendüljön a falu gazdasági, politikai és kulturális élete. Tanúsítja még azt is, ami nem újkeletű igazság: aki so­kat markol, keveset fog! Valahogy így jártak a ka- rádíak sok szép tervpon-ttal további I megrakott téli tervükkel. munkáját mindig nagy érdek- Az első mínuszt mindjárt a lődéssel, féltő szeretettel kí­sérte. Schelken Pálma KULTURÁLIS AGYAR FILMEK MOSZKVÁBAN-A magyar népi filmgyár­tás 10 .éve« kiállítás nemré­giben nyílt meg a moszkvai Filmháztxm. A kiállítás anyagát a budapesti Szín­ház- és Filmművészeti Fc/s- kola küldte a szovjet fővá­rosba. A kiállítás látogatói megismerkedtek a magyar filmművésEEik fényképeivel, eddigi művészi pályafutásá­val, a magyar filmgyártás alkotásainak egyes jelene­teivel, a magyar filmek kül­földi sikereivel. A »BUDAPEST« TÁNCEGYÜTTES KÁRPÁT-UKRAJNÁBAN Kárpáí-ükrajnában, ahol csak­úgy, mint Magyarországon 1919- ben megteremtették a proletár- diktatúrát, e nevezetes évfordu­ló alkalmából előadásokat, gyű­léseket tartanak. A könyvtárak­ban és a múzeumokban kiállí­tások nyíltak, amelyek az 1919-es szocialista forradalom kárpát­ukrajnai eseményeit mutatják be. Az uzsgorodi egyetem tudo­mányos konferenciát rendezett, és történelmi gyűjteményt adott ki a fenti eseményekkel kapcso­latban. Ezekben a napokban a »Buda­pest-« népi táncegyüttes több kárpát-ukrajnai városban ven­dégszerepeit. — Hálásak vagyunk az ukrán népnek a meleg, baráti fogadta­tásért — mondotta Molnár Ist­ván, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze, az együttes vezetője. — Együttesünk Lwow- ban, Leningrádban és Moszkvá­ban is fellép. A szovjet embe­rekkel együtt ünnepeltük a Ma­gyar Tanácsköztársaság 40. év­fordulóját. SZIMONOV UJ REGÉNYT IRT Konsztantyin Szimonov is­mert szovjet költő és író be­fejezte »Élők és haltak« cí­mű új háborús regényét. A regény cselekménye 1941 jú­niusától decemberig játszó­dik le, amikor a német fa­siszta csapatokat Moszkva alól visszaverték. A regény a »Fegyvertársak« című eposz folytatása. A SZOVJETUNIÓBAN JELENIK MEG... A Szovjetunióban 1959- ben 120 művet adnak a ke­leti országok íróinak tollá­ból, és olyan szovjet szer­zőiktől, akik műveikben a keleti országokról írnak. Újabb könyvek jelennek meg India, Pakisztán, Ne­pál, Vietnam. Burma, Thai­föld, Japán és más keleti or­szágok történelméről és gazdasági életéről. tervbe vett műsoros rendezvé­nyek után tehetjük. Szám sze­rint tízet terveztek, persze a teljesítés nem olyan könnyű. Nincs is lehetőség rá, mivel a csúnyán elhanyagolt kultúrház összesen három he­lyiségből áll: ||gy nagyterem­ből, melyet tavaly a tanács 11 ezer forintos költséggel hoza­tott rend-be, hogy normálfilm- színházat kapjon a község. Egy szobában pingpongozhat­nak a fiatalok, a harmadik he­lyiségben a könyvtár foglal helyet. Egy angol újság felszólította ifjú olvasóit, hogy szolgáltassák be fegyvereiket A több mint 5 millió pél­dányban megjelenő Daily Mirror az Ifjúsági bűnözés ellen indított kampány ke­retében felhívta ifjú olva­sóit: szolgáltassák be a bir­tokukban levő fegyvereket A lap március 18-i száma fényképes beszámolót -közöl a szerkesztőségben berende­zett »fegyverraktárról«: kü­lönböző nagyságú -kések, pisztolyok, amerikai box-e- rek és gumibotok szerepel­nek; benne. A fegyvereket egyrészt szülők gyűjtögették össze, másrészt magúik a »bűnbánó« fiatalok küldték be. A Daily Mirror a fegy- vereiket a Scotland Yardnak akarja átadni. Kéri Rezsőnek, a kul­túrház igazgatójának nyilatko­zatát idézve, a kultúrházba vagy nem lehet bemenni, mert a bérlő MOKÉP nem en­gedi be, csak hétköznapokon, a hazai rendezvényeket, vagy — s ez a másik két helyiségre vonatkozik — nem ‘kívánnak bemenni sem a fiatalok, sem az idősebbek a rendetlenség, elhanyagoltság miatt. Úgy mondják, jó lenne egy olvasókör. Kellene, hiszen tö­rődik a tanács a könyvtárfej­lesztéssel, s idővel akadnának szép számmal, akiket a rend­szeres olvasás irodalom értő emberekké, olvasóköri tagok­ká nevelne. De hát hol legyen az olvasókör? Jó volna, ha lennének szakkörök, és a fia­talok tudnának mihez kezde­ni szabad -idejükkel; ha nem­csak a falu sportkörében erő­södhetnének testben, de -a test egészséges kultusza mellett megtalálnák a szellemi gyara­podás lehetőségeit is. Kellené­nek a szakkörök, de hová he­lyezzék el őke-t? A színjátszók — ha ugyan a sorozatos hazát- lanság után össze lehet haran­gozni őket — rendszerint, az iskolában próbálnak, a kultúr- házban csak vendégek. Nem szűnnek a viták a MO­KÉP és a művelődési ház ak­tívái között. — Kié a kultúrház? Ha a mienk, akkor becsüljék mun­kánkat annyira, hogy enged­jenek is be oda! — Ilyen kér­dések, kívánságok hangzanak el, rne-r-t már előfordult az a sajnálatos dolog is, hogy hiá­ba készültek fel valaminek az előadására, nem tudtak lehe­tőséget teremteni az új műsor bemutatására. Mindebből világosan kide­rül, hogy nem könnyű feladat Karádon a gazda szerepét vál­lalni a népművelés dolgában. H angulatrontás Mindnyájan halan­dók vagyunk. Még talán Bambulek Benő is, aki pedig a múlt­kor egy vadászvacso­rán úgy éjféltájban az asztal tetejére má­szott (hárman segí­tették fel), egyik ke­zét tarkójára tette, a másikkal az ég felé mutogatott, és két rikkantás között meg­fellebbezhetetlenül világgá kürtölte: So­se halunk meg! Le­het azonban, ha még két pohárral meg­iszik, aznap meg­cáfolta volna maga­biztos kijelentését. Szóval, még talán Bambulek sem vonul be az örökkévalóság­ba. Ezt egyébként, amint a minap pa­naszolta, a fenti ki­nyilatkoztatás die­nere o maga is érzi — igaz, hogy nem vadászvacsorán, nem is valami jobb ban­ketten. Hanem az utcán. Mégpedig' fő­képp Marcaliban, mi­vel a sors ebben a községben írta elő életének folyását im­már tíz esztendeje. Közelebbről meghatá­rozva pedig érzi ezt, ha útja a Petőfi utcán az állomás felé visz. Ilyenkor vérnyomása 170-ről 200-ra ugrik, füle zúg, szédülés ke­ríti hatalmába még akkor is, ha esetleg nem néz arra a bi­zonyos kirakatra, amely e tüneteket több ízben kiváltotta belőle. Ugyanis az üveg mögött nem mosolygó gyümölcs, nem is halványrózsa­szín női nylon holmi vagy Panni robogó kínálja magát eladás­ra, hanem koporsó. Igen, tisztelt olvasó, egy kisgyermek mé­retű (nagyobb nem fér el a kirakatban) fehér koporsó. Mö­götte pedig egymás­ra halmozva, felnőtt nagyságú koporsók és födeleik látsza­nak. Ettől kap szédü­lést Bambulek, ettől fogja el enyhe bor­zongás a vasárnap délutánonként anda- logva sétáló fiatalo­kat, ettől keríti ha­talmába sírógörcs a kórházban gyermekét látogatni volt anyát. És megvallom, bár inkább a realizmus talaján állok, mint Bambulek, én sem szeretek még elmen­ni sem e kirakat mellett. Ha tehetem, elkerülök az utca má­sik oldalára. Különö­sen teszem ezt az­óta, amióta az üzlet­vezetővel beszéltem annak ügyében, nem lehetne-e a kirakatot legalább emberma- gasságnyira átlátszat­lan festékkel bemá­zolni. Nem lehet — úgymond —, mert ez is üzlet, a szó eredeti értelmében, és a for­galmat így, e szem­léltető eszköz segít­ségével is növelni kell. Hm. Talán még prémiumot is kap­nak a T emetkezési Vállalat dolgozói a halálozási arány­szám bármilyen esz­közzel való emelé­séért? — sk — ‘ A téli terv ismeretterjesz­téssel foglalkozó sorait néze­getve Gábor Andor neve öt­lött szemünkbe. — Megtartották ezt az elő­adást, elnök elvtárs? — Várjon csak .;. Gábor Andor, Gábor Andor . . Nem, nem volt mag! A művelődési ház fiatal igazgatója ezt később ilyen ki­fakad ássál nyugtázza: — Hát igen! Ez itt a baj. Me-gvolt a Gábor Andor-est, a tanács dobaltatta ki, nem is egyszer. Persze, a vezetők kö­zül senki sem jelent meg. Véleményünk szerint vala­hol itt a baj gyökere, itt az oka annak, hogy sóik terv ma­rad megvalósítatlanul Kará­don. A kultúrház a vezetők közönyössége miatt nem tud otthonává vál­ni a kultúrának, pedig a fiatal tanító. Kéri Dezső teile van jó szándékkal, lelkesedésben sem szegény. Csakhogy közhasznú munkájában nem szabadna egyedül hagyni. Segítenie kel­lene a tanácsnak, a tömegszer­vezeteknek. Meg kell végre érteni, hogy a falu is kiművelt fejű embereket kíván, olyano­kat, akik nem tapogatóznak a világ dolgaiban, hanem tudják a helyüket, dolgukat. S természetesem tisztázni kellene minél hamarabb a bérlő és a bérbeadó viszonyát a kultúrház előadótermeit ille­tően. A KlSZ-fiatalck Dé- kány Andrási—Baráti Géza: Danfcó című daljátékának elő­adására készülődnek. Vajon hol fogják előadni? A MOKÉP ragaszkodik a szombat-vas ár- naponkénti előadásaihoz. Hét­köznapokon pedig már ez idő tájt egy nap sem alkalmas ar­ra, hogy lebonyolítsák bemu­tatkozásukat a karádi figtalojk. Márpedig, ha a kultúrház nem tud éléi 4 bevételes rendez­vényt lebonyolítani, akkor mi­ből tartsa fenn magát? Abból a hetven forintból, amit a Mo­ziüzemi Vállalat fizet terem- bér címén? Ez legalább olyan kevés az üdvösséghez, mint a kulturális élethez az, hogy a kultúrát Karádon csak a mo­zielőadások jelentik, no meg a könyvtár. Az . idén ismét tervezi a ta­nács a tatarozást, 10 ezer fo­rintot szánna érire. Nem kákán csomókeresés, ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk nyugodtak még e re­mény birtokában sem, hallva, hogy sor kerül a művelődési ház rendbeszedésiére. Mert mi­ről van szó? A MOKÉP is, a tűzoltóság is ragaszkodik ah­hoz — joggal —, hogy a nagy­terem nézőterét, illetve a né­zőtér széksorait rögzítsék. Fé­lő, hogy a tízezer forintot ez a munkálat emészti fel, és a népművelés ügyeit-bajait nem orvosolják ezután sem. Pedig nem tűr halasztást a kultúr­ház viszonyainak rendezése! ^László IboJj»

Next

/
Oldalképek
Tartalom