Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-15 / 63. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Vasárnap, 1959. március 15. Pécsháiól a Nádasdi erdőig órp/et-máit a szí nem hú! A direktor a hosszú asz­tal végéhez állt Jobbra is, balra is biccentett a kollé­gák felé, akik körülállták a zöld posztóborítású asztalt, s aztán belekézdett a mondóká­jába, miszerint ennek a rend­kívüli konferenciának egyetlen célja van: az aradi gimnázium tantestületének ma példát kell statuálni egy erősen kifogásol­ható magatartású növendék, Latinka Sándor felett így mondta ezt: La-tin-ka, szótagolva és következetesen á-nak ejtve az a-betűket, hangsúlyozva ezzel is, hogy a bűnös román származású, ö maga ismertette a vádat is: — Latinka Sándor az intézet diákjához méltatlan módon viselkedett, amikor március 15-én néhány társát magával csábítva, azok előtt tiltott ver­seket szavalt, melyekkel a magyar-osztrák monarchia nyugalmas légkörét háborgat­ta. Ezek a versek Tompa Mi­hály: A gólyához és Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt en- gemet címet viselik. Mivel az eset a város több derék pol­gárának is a tudomására ju­tott, nem nézhetjük tétlenül, hogy növendékünk az iskola nevelési rendszerét bírálat tár­gyává tegye. Tudomásunkra jutott, hogy Latinka Sándor nem véletlenül szavalta az említett verseket, hanem a fel­forgató tevékenység csíráit még gyermekkorából magával hozta. Tudott dolog továbbá, hogy előszeretettel tartózko­dott az aradi várban és an­nak környékén, iskolatársai előtt pedig több ízben hang­súlyozta, hogy úgymond »mennyi szegény ember éhe­zik, s néhány gazdag pedig nagy vagyonnal, semmittevőén tölti el napjait-«. — Az elvem az: ha valaki már ebben a korban ilyen re­bellis magatartást tanúsít, azt mindenképpen szigorúan meg kell büntetnünk, hogy elejét vegyük a további hasonló vi­selkedésének. — ügy van! — kiabált bele a pillanatnyi csendbe egy fia­tal tanár, aki igen kevés pe­dagógusi múlttal, de annál több ambícióval rendelkezett. — Kérem, direktor úr, azt a fiút én is figyelmeztettem már egy ízben, és már akkor meg­mondtam neki: »Te Latinka, vigyázz magadra, ez nem fog jóra vezetni...« — Mondott volna még valamit, de észre­vette, hogy nemigen hallgat­ják, hanem inkább az irodalom tanár, a vádlott osztályfőnöke szavaira adnak többet a kol­légák, így hát leült Ö arról beszélt megfontoltan, hogy La­tinka osztályának egyik leg­tehetségesebb tanulója, a sza­valásban pedig egyenésen a legjobb. Hogy a szegénységet ismeri? Istenem, apja, Latinca György malomgépész házában, ahol 12 gyerek látott napvilá­got, nemigen élhetett főúri módon... Az Iskola után, az élet előtt... Latinka Sándor fényképe az érett­ségi idejéből. E ste lett már, mire meg­született a jegyzőkönyv, mely szerint példát statuáltak. Latinka Sándor 15 esztendős diákot ugyanis »forradalmi hangulat szítása miatt« az ara­di gimnázium diákjainak név­sorából törölték. — És most mi lesz veled? — kérdezte másnap az irodalom tanár, aki bizonyos poétái vo­násokat is vélt fölfedezni diák­jában. A fiú ránézett szürke szemeivel, fel egyenest a vádló hatalom egyik képviselőjének szemébe. — Nem tudom, talán apám mellett dolgozom majd... — mondta. Egy kicsit álltak még. A volt diáknak tulajdonképpen nem sok köze volt már ehhez az emberhez, a tanárt még tartóztatta valami. — Ide figyelj, Latinka — szólalt meg végre —, mondok én neked valamit útravalóul. Vigyázz magadra, édes fiam... Lehet, hogy nagy ember le­szel, de az is lehet, hogy fel­akasztanak ... El is kísérte ez az útravaló, el egész Lippáig, ahol piros­tetős—ámbitusos házak fe­küdtek a macskaköves út két oldalán, messze pedig a bras­sói hegyek látszottak tisztelet­keltő sötéten. Ezeket a felhők­be törekvő hegyeket látta ak­kor is, amikor sötétfejű tanít­ványaiba tuszkolta a latin me­moritert, és akkor is, amikor kvártélyadójának, az öreg ta­nítónak emlegette, hogy meny­nyit vitázott otthon, Pécskán szüleivel az iskola miatt, meg amiatt, hogy miért kell neki, a gyereknek annyira magyar- kodnia. S hogy milyen keser­vesen tellett el, amíg az aradi iskola után kitanulta a lakatos mesterséget... »De majd most itt, most megint tanu­lok ... és írok — szokta volt mondani és a havasok felől világító csillagokból merített ihletet a nélkülözéstől terhes élethez. Egy szakadozott pa­pírlap, néhány ceruzasorral őrzi ezt a világot, egy versfor­dítás ez, mely Lippán szüle­tett, s mint egyetlen meglévő fordítása, amelyben döbbene­tes erővel látja halálát: Románból Az utolsó vágyam A csendes éjjelen, Meghalni hagyjatok Zúgó tengerszélen. Almom csendes legyen És erdő a fejfám. Hagyjatok meghalni Zúgó tenger partján. A mint kezébe adták a bi­zonyítványt, mely hiva­talosan tanúsítja, hogy érett emberré lett, megint csak Pécskára vitte a sors. Egy ki­csit vonzotta a szülői ház, egy kicsit hívta az elosont gyer­mekkor, — de más világ volt ez már mégis, nem az övé. Ez a csend, mely körülvett min­dent, csak arra volt jó, hpgy szabadjára eressze gondolatait az életen, s annak értelmén. Elővett, egy iskolából magá­val hozott füzetet, s arra fel­írta szépen: Egyet-mást a szí­vemből. Alája pedig a dátum került így: Pécska, 1907. no­vember 2. Latinka Sándor. Aztán sorra róni kezdte a vallomásait, egyelőre saját magának, ilyenféleképpen: »Aki boldog akar lenni, an­nak a haza és az emberek kö­zös ügyeibe korán részt kell vennie«. * * * »Az élet nem örökös, tehát siessünk használni embertár­sainknak!« * * * »Még nem ismerjük önön magunkat, állatok vagyunk.« * * * »Siratni csak hazát lehet!« * * * »A jövő emberiség vallása a szocializmus!« Í me, a 21 éves fiatalem­ber szívdobbanásai. NYÁRI ELŐKÉSZÜLETEK í Király Ernő A babócsai kommunisták az ünnepi taggyűlésre készülnek Erős, zömök férfi magyaráz gesztikulálva a babócsai ta­nácsházán az elnöknek. Fekete keretes szemüveget visel, arca pirospozsgás. Kék pufajkája zsebéből hosszú szál ceruza áll ki. — Hát Bóia elvtárs, ahogy te gondolod — egyezik bele a ta­nácselnök az Uj Világ tsz elnö­kének elképzelésébe. A pillanatnyi vitaszünetet felhasználva megszólítjuk Bóla elvtársat, aki a pártiskolán ta­nuló titkár helyett végzi jelen­leg Babócsán a pártszervezet vezetését. — Nem a legkönnyebb a két munkámat összehangolni, mi­vel ilyenkor már jobban meg­indul a munka s nem érek rá mással foglalkozni, mint a tsz dolgaival. Azért persze Bóla elvtárs nem hanyagolja el a babócsai pártszervezet vezetését sem, a politikai nevelőmumka állan­dóan folyik a községben. — Tudja elvtárs, most ter­jesztettük fel nemrégen a köz­ségben élő idős veteránokat ki­tüntetésre. — Hány tizemkilences harcos él a községben? — öt. Név szerint Sülé Ba­lázs, Zdelár Aladár, Szakoly György, Éók János, Fodor Mi­hály. Nagyon helyes, hogy a köz­ségi pártszervezet felkutatta a még életben lévő tizenkilence- seket, az azonban már kevésbé, hogy nem kéri fel őket arra, hogy a fiataloknak elmondják a negyven évvel ezelőtti élmé­nyeiket, a Tanácsköztársaság somogyi eredményeit. »Nagyon begorombulnak az öregek, ha a régi eseményekről beszélnek, főleg ha a fehérterrorra kerül a szó« — okolja a vonakodást Bóla elvtárs. Kár, hogy ilyen bizalmatlanok az idős veterá­nokkal szemben. Ha beszélné­nek velük és megkérnék őket arra, hogy a káros érzelem-ki­töréseket hagyják el, amikor az úttörőknek, kiízeseknek be­szélnek a régi eseményekről, akkor mégis megtarthatnák a községben is a veterántalálko­zót. A pártszervezet tagjai az ün­nepi taggyűlésre készülnek. A februári taggyűlésen eldöntöt­te a párttagság, hogyan emlé­keznek meg a Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 40. évfordu­lójáról. Az iskolások, kiszesek már tanulják a verseket, mozgalmi dalokat, jeleneteket, .amiket március 21-én adnak elő. — Jellemző az ünnepélyek előkészítésére, hegy minden szervet mozgósítottunk az elő­zetes megbeszélésre: a kultúr- otthon-igazgató, iskolaigazgató, népfront-elnök, MSZBT elnö­ke, KISZ-titkár, tanácselnök; nőbizottság, vöröskereszt és a ktsz megbízottjai jelentek meg ezen. Sok értékes javaslat hangzott el, s reméljük, mind meg tudjuk valósítani — ma­gyarázza Bóla elvtárs. A mezőgazdaság szocialista átszervezése Babócsa község ügye is, nem akarták hát ki­maradni a tsz-mozgalom erő­sítéséből a babócsai kommu­nisták sem. Pedagógusok, ktsz dolgozók, kiszesek járták a há­zakat a termelőszövetkezet tagjaival és a kommunisták­kal, hogy a fejlettebb termelési mód hírét elvigyék a családok­hoz, hogy megnyerjék ennek az ügynek az embereket. Egy agitációs párhoz tizenöt ház tartozott, ide jártait a téli es­teken baráti beszélgetésre. Sok ilyen beszélgetés végződött a belépési nyilatkozat aláírásá­val. A pártszervezet állandóan foglalkozik a tanács munkájá­val, az új tanácstagok segíté­sével, irányításával. Az állan­dó bizottságok munkáját is hathatósan segítik azzal, hogy egy-egy kommunistát osztottak be minden állandó bizottság­hoz. A mezőgazdaságit Bóla elvtárs, az egészségügyit Vuk- man Józsefné, a szociális-kul­turálist Vukman József, a pénzügyit Belányi Ferenc tá­mogatja. Az eddigi tapasztalatok sze­rint ez a mód megfelelő, a kommunisták így nagy segítsé­get adnak a tanács munkájá­hoz. A babócsai pártszervezet munkája azért kiegyensúlyo­zott, kapkodásmentes, mert a pártvezetőség egész éves ter­vet dolgozott ki. Ennek alap­ján sokkal könnyebben megy a munka, mindig tudja min­denki a feladatát. — A pártvezetőség ragaszko­dik ahhoz, hogy ami a ter­vünkben szerepel, azt mara­déktalanul teljesítsük is. En­nek köszönhető, hogy a párt­oktatás is rendesen megy. Az elvtársak komolyan veszik a továbbképzésüket, mindenki arra törekszik, hogy minél ala­posabban ismerje a marxiz­must—lenimizmust — mondja Bóla elvtárs. Az Uj Világ Tsz-ben már várják az elnököt, bármennyi­re is szeretnénk még beszélget­ni Bóla elvtárssal, hívja a kö­telesség. Lajos Géza KlSZ-titkárok értekezlete Nagyatádon Y (Tudósítónktól.) Közel harminc falusi és üze­mi KISZ-titkár vett részt a na­pokban megtartott járási tit­kári értekezleten Nagyatádon. Az értekezlet első felében Tóth János, a járási bizottság titká­ra, a VII. VIT előkészületeirő’ adott tájékoztatást, majd az ezzel kapcsolatos feladatokról szólott. — Nemrég fejeződött be já­rásunkban a KISZ-szervezetek jelentős erőpróbája, a tag- könyvcsere — mondotta Tóth elvtárs —, mely hozzájárult szervezeteink megerősödésé­hez, fokozta kiszistáink aktivi­tását. Most a napi munkánk mellett, legfőbb feladatunk lesz a július, 26 és augusztus 4-e között Becsben megrende­zésre kerülő VII. VIT előké­szítése. Ezután a találkozó helyéről beszélt a járási titkár, majd így folytatta: — Áprilisban és májusban négy előadásból álló előadás- sorozatot indítunk a járás min­den alapszervezetében »A VII. Bécsi Fesztivál« címmel. Az előadások tárnája a következő: Prágától—Becsig; Háború vagy béke; Ismerd meg Nyugatot; Békéért és szocializmusért. Azok a fiatalok, akik az elő­adásokon részt vesznek, VIT- jelvényt kapnak. Több alap- szervezetünikban tartunk él­ménybeszámolót, ezek előadói a VI. VIT küldöttei és a Moszkvában járt fiatalok lesz­nek. Ezután Tóth elvtárs. az anyagi alap megteremtéséről szólott: — Komoly gondot okoz a VIT költségeinek megteremté­se. Nemcsak a magyar kül­döttség költségeit kell fedez­nünk, hanem hozzá kelű járul­nunk a gyarmati ifjak költsé­geihez is. A járás KlSZ-szer- vezeted 10 000 forinttal járul­nak majd hozzá a kiadások­hoz. Az anyagi források megteremtéséről szólva elmon­dotta Tóth János, hogy a fia­talok rendezzenek VIT műso­ros esteket, nagyszabású bálo­kat, és ezek bevételét fizessék be a VIT alapra. Az előkészületekhez tartozik az is, hogy a VIT-re utazó kül­dötteket ellássuk különböző ajándékokkal, melyeket a kül­földi fiataloknak adnak majd át. Igen kedves ajándékokat készíthetnek a lányok (kézi­munkák, népi hímzések) és a fiúk (különböző fafaragásokat). A tájékoztató után több hozzá­szólás hangzott eL Lukács József, a kutasd terü­leti KISZ-szervezet titkára he­lyeselte a VIT-tel kapcsolatos programot, és ígéretet tett, hogy szervezetük is hozzájárul az anyagi alaphoz. A továb­biakban arról beszélt, hogy községükben szeretnék össze­vonni a területi és állami gaz­dasági KlSZ-szervezeteket, mi­vel községük szocialista község lett. A megerősödött szervezet nagyobb feladatok megoldásá­ra lenne képes. Ezzel az álla­mi gazdaság jelenlévő titkára is teljes mértékben egyetértett. Horváth Vera, a fonalgyári KISZ szervező-titkára az ün­nepségekre való felkészülésről szólott. A balatonboglári vasutas üdülőben készülődnek a nyári Idényre. Százezer forintos beruházással szabadtéri színpadot, hűtőhelyiséget, raktárt és iroda előteret építenek. ♦ Lázár atya nem tudta, hogy | mosolyogjon-e vagy bosszan- | kodjék? Ez a Krisztina néne | megzavarta találkozóját. I De mit akarhat itt? Miért ♦ jön a pincébe éjnek idején? | Talán látta, hogy ö is idetar- 5 tott? | Nem volt ideje gondolkozni, | mert az öregasszony már égé- I szén mellé ért. I — Ne féljen Krisztina nő- | vér — szólalt meg —, én va- I gyök, Lázár páter! t Krisztina anyának a szeme ♦ sem rebbent. Mintha számított X volna rá, hogy itt találja a pa- X pót. Hangosan köszönt és ment | tovább. I A páter azonban megfogta a X karját. X — Hova megy, Krisztina né­zne? Mit keres itt? X Az öregasszony visszafor- X dúlt. X — Egy szerencsétlen lélek­♦ hez megyek... X A fáklya vörösen világította X meg arcát, amelyen sötét vo- X nősökként rajzolódtak ki a X ráncok. Olyan volt ebben a X pillanatban, mint valami bor- I zalmas középkori boszorkány. — Egy szerencsétlen lélek­hez — ismételte. Lázár atya azt hitte, hogy az öregasszony megint bolondokat beszél. Nem engedte tovább. Az öregasszony azonban nem tágított. — Engedjen, tisztelendő atyám! Éhen hal, ha nem me­gyek! — Ki? — csattant fel a pap. — Az a szerencsétlen lé­lek. .. Ekkor vette észre Lázár atya, hagy Krisztina néne ke­zében egy cserépkorsó van, a hóna alatt pedig kis batyu. Jeges borzongás járta át. — Krisztina nővér! Krisztus szerelmére, mondja meg már, hova megy?! — kiáltott rá és megragadta a karját. — Maga nem tud,ja? — mo­tyogta Krisztina. — Uj még it­ten. .. de majd megtudja... Kiszabadította karját, és tovább csoszogott. A pap nem ment utána. Várt. Krisztina néne befordult a folyosó végén a kanyarba, és úgy hallatszott, mintha egy nehéz vasajtó csapódna. ni, de szinte gyökeret vertek a lábai. Karját mintha ólom­súly húzta volna le. Talán egy perc sem telt el, s Krisztina néne már totyogott vissza. Megállt Lázár atyával szemben. Várta, mit mond, de a pap egyetlen' szót sem tudott ki­ejteni. — Jöjjön, atyám! — szólalt meg Krisztina. — Ne álljon itt a temetőben! Azt mondják, bo­lond vagyok és öreg. Ki is csúfolnak — kezével felfelé bökött. — Kicsúfolnak, hogy ilyen lettem, ilyen vagyok. De azért, ha bolond vagyok is, tudok ám én mindent... És eszelősen felnevetett! Lázár pátert hirtelen türel­metlenség fogta el. Érezte, hogy valami összefüggés van a titokzatos ének és Krisztina néne szavai között. Szenvedé­lyesen akarta tudni az igaz­ságot. Megragadta az asz- szony karját. — Mit tud? Miféle temetőről beszél? — Nem szabad ám tudni senkinek — válaszolta az öreg­asszony. — Senkiitek! — és ke­zét vészjóslóan felemelte. — Mert akkor mi is a temetőbe kerülünk! — Oda kerülünk mind, Krisztina! Ne káromold az Istent! — Az Istent azok káromol­ják, akik ... — megakadt, gon­dolkozott — a rossz emberek. Ez itt szent hely, atyám! Te­mető! Jöjjön! Holnap újra itt leszek, és elmondok mindent... Kézen fogta a papot és ve­zette felfelé a lépcsőn. MESE VAGY VALÓSÁG? Lázár atya egész éjszaka nem hunyta le a szemét. Vad gondolatok kergették egymást a fejében. Félt, hogy holnap összeomlik az álma, durván felébresztik álmodozásából.., vagy talán még csodásabbá színezi az öreg mesemondó a fal históriáját? Úgysem hisz neki, akármit mond, nem fogja elhinni, nem hiheti el! Meghallgatja, de nem engedi szertefoszlani Mária csodáját, ezt a képzelt és mégis eleven élményt. Egy szikrája sem volt már benne az ellenállásnak, mely pa­rancsaiban fojtotta el az érzel­meket és emlékeket. Hagyta, hogy elárassza és betöltse egész szivét Mária emléke. Az emlékek sokszor eleve­nebben hatnak, mint a való­ság, és ami a fő, újra és újra át lehet élni, álmodni őket. Lázár páter féltette az álmot a valóságtól.,, Folytatjuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom