Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-04 / 53. szám

VILÁG PROLETÁRJÁN EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁC%.LAP3A XVI. évfolyam, 53. szám. ARA 50 FILLÉR Szerda, 1959. március 4. Mai számunk tartalmából Szovjet—angol közlemény Változóban a falu Nem elég életet adni HlRADAS TERMELŐSZÖVETKEZETI KÖZSÉQEKBÖL Szántanak a tavasziak alá Az rharosberényi Gépállo­más vezetősége úgy készítette el idei munikatervét, hogy az új termelőszövetkezeti közsé­geknek adjon elsősorban segít­séget. Megkezdődött a brigá­dok kihelyezése, s kedden reg­gel 30 erőgép már munkához látott: szántanak a tavasziak alá. A csurgói Szorgalom és Zrí­nyi Termelőszövetkezet földjén hat erőgép készíti a magágyat, két vontató pedig hordja a trá­gyát. A termelőszövetkezeti községgé fejlődött Iharosbe- rényben a tsz fogatai és a gép­állomás két vontatója hordja a trágyát. Két erőgép nyomá­ban pedig az ekefejek forgat­ják a talajt. Hasonlóképpen folyik már a munka Iharos termelőszövet­kezeti község határában is, to­vábbá Somogyudvarhelyen az Megnyitották a szovjet filmhetet Csurgón Nagy készülődés előzte meg Csurgón a szovjet filmhét ün­nepi megnyitóját. Bokán Ár­pád üzemvezető mindent meg­tett azért, hogy az ünnepi megnyitón résztvevő közön­séget szépen feldíszített te­rem és gondosan összeállított műsor várja. A megnyitón részt vettek az MSZBT, a ta­nácsi szervek, a pártbizottság és a tömegszervezetek kép­viselői. Ünnepi beszédet Kiss Dénes gimnáziumi tanár mon­dott. Vázolta, a szovjet film­Ady, és Berzencén az Uj Ba- gyártás óriási eredményeit, rázda Termelőszövetkezetek­ben. A gépállomás erőgépei közül 30 a vetőágyat készíti, 13 pedig a trágyát hordja. Kukoricavetőmagot adott össze a tagság Balatons zabadi termelőszö­vetkezeti községben szorgos munka folyik: készülnek a ta­vaszi vetésekre. Az Uj Élet tagjai 2700 holdas gazdaságuk­ban az elkészített tervek sze­rint 300 kataszteri holdon vet­nek négyzetesein kukoricát a betagosított területeken. A tagság úgy határozott, hogy a szükséges vetőmag egy részét saját maguk adják ösz- sze, amelyet aztán minőségi magra cserélnek ki. 84 mázsa méltatta a magas fokon álló szovjet filmművészetet, amit bizonyít a nemrégen bemuta­tott »Szállnak a darvak« című film óriási sikere is. Az ün­nepség műsorát az általános iskola és a gimnázium tanulói kukoricavetömag szükségletük- 1 adták. Különösen nagy sikere nek felét, 42 mázsát máris ősz- volt a gimnázium kamarakó­szegyűjtöttek, s ezt a többivel együtt hibridre cserélik be. Ez a mennyiség 600 kataszteri holdra lesz majd elegendő. Si­lókukorica vetőmagszükségle­tük 60 mázsa, amelyből har­mincat szintén a szövetkezet tagsága ad össze. Tavaszi árpá­ból 40 mázsát vetnek el, húsz mázsa vetőmagot az Uj Élet tagjai összegyűjtöttek és kicse­rélik minőségi vetőmagra. Édesipari árubemutató és vásár nyílik 12-én, csütörtökön dél­előtt 10 órai kezdettel a Szak- szervezeti Székház nagytermé­ben. A kiállításon — mely négy napig lesz nyitva, tehát vasárnap este zár be — az ország összes édesipari gyárá­nak készítményeit bemutatják. Ezek között sok újdonság fog szerepelni, különös tekintettel a húsvét előtti keresletre. Be­mutatják a gyárak új díszdo­bozait, desszertjeit és külön érdeklődésre tarthatnak szá­mot a műanyag-csomagolású édességek, melyeket most mu­tat be először az ipar. Jobb lesz az eeeieliáiás Tavaly sc^can panaszkodtak, hogy rossz az ecetellátás. A szakemberek megvizsgálták, mi okozza a zavarokat. Meg­állapították, hogy a kiskeres­kedelemben a hordóhiány miatt fordul elő többhelyütt átmeneti zavar az ellátásban. Az állami és a szövetkezeti kiskereskedelem utasítást ka­pott, hogy a hordóigényét je­lentse be a Belkereskedelmi Minisztérium élelmiszeripari főigazgatóságán, illetve a SZÖVOS’Í élelmiszer- és ház­tartási cikkek forgalmi főosz­tályán. Ezenkívül megállapod­tak az ecetiparral, hogy na­gyobb mennyiségű palackozott ecetet hoz forgalomba. rusának, akik erre az alkalom­ra betanult szovjet dalokat adtak elő orosz nyelven. A műsor után vetítették a »Többé nem balkezes« című színes szovjet filmvígjátékot, amely nagy tetszést aratott a csurgói mozilátogató közönség i körében. Nagy érdeklődéssel várják a szovjet filmhét kere­tén belül bemutatásra kerülő többi filmet is. Sokan szeret­nék, ha a hónapokkal ezelőtt bemutatott »Csendes Don« el­ső része után leküldenék már Csurgóra a második és harma­dik részt is. MARXISTA NEVELÉS A FŐISKOLÁKON Az ősszel kezdődő új tanév­ben — több népi demokratikus ország példájára — tovább fej­lesztik a marxizmus—leniniz- mus tanítását felsőfokú okta­tási intézményeinkben. Míg az alsóbb évfolyamokon, az eddigi gyakorlathoz hasonlóan, to­vábbra is a marxista filozófia Tanműhely társadalmi munkával (Tudósítónktól.) A gyakorlati oktatás felté­teleinek biztosítása céljából a tanév megkezdésekor tan­műhely építését határozta el a marcali általános iskola igaz­gatója, tantestülete és szülői munkaközössége. Úgy tervez­ték, hogy még a tanév első felében átadják rendeltetésé­nek az új helyiséget. Az elhatározást tett követte. Megmozdult a szülői munka- közösség valamennyi tagja társadalmi gyűjtéssel. Aki te­hette, szakmunkával, fuvarral járult hozzá a terem építésé­hez. 29 gépkocsi várakozott tegnap reggel a Finommecha­nikai Vállalat autójavító rész­legének Noszlopy Gáspár ut­cai telepén, illetve a környező utcákban. Az ok — természe­tesen — az, hogy megjavítsák őket. A BM. ugyanis műszaki felülvizsgálatot rendelt el a rendszámtáblák kicserélésével kapcsolatban, s úgy látszik, a gépkocsitulajdonosok nem me­rik házilag javított autóikat a felülvizsgálás alá bocsátani: szakemberrel csináltatják meg a különböző műszaki hiányos­ságokat. Ennek tulajdonítható a rendkívüli forgalom, mely- lyel szemben egyelőre tehe­tetlen az autójavító részleg. Kommentárként két gondo­lat kívánkozik a tényhez. Jobb lenne, ha nem lógták volna oly szorosra a felülvizsgálatok ütemezését, hiszen akkor mun­kaerővel és anyaggal is bírná az autójavító. A második: többször csinálhatna felülvizs­gálatot a rendőrség, a jelek szerint kevesebb műszaki bal­eset fordulna elő akkor az or­szágutakon. És a tanműhely elkészült. A legcsekélyebb állami támoga­tás nélkül 67 320 forint értékű helyiséget építettek, amelyben a tanév második felének első napjaiban megkezdődött a gyakorlati oktatás. A társa­dalmi munka nagyságára jel­lemző, hogy egy tanulóra át­lagosan 83,42 forint érték jut. Köszönet mindazoknak, akik e nemes, a tanulók fejlődését elősegítő munkákban közre­működtek. és a politikai gazdaságtan az ideológiai oktatás anyaga, ál­talában a negyedik évtől a »tudományos szocializmus« el­nevezésű tárgy kerül az egye­temek, a főiskolák és a tanító­képző akadémiák tantervébe, Anyaga lényegében a nemzet­közi és a magyar munkásmoz­galom fejlődése legfontosabb szakaszainak története. E , tör­téneti keretbe ágyazva megis­mertetik a hallgatókkal a mar­xizmus olyan alapvető elvi-po­litikai tanításait, mint az ál­lam és a forradalom elméleté­nek kifejlődése, alakulása, a munkásosztály pártja, a nem­zeti kérdés, a munkás-paraszt szövetség, az osztályhanc prob- lématikája stb. Az ősszel Csehszlovákiában x népi demokratikus országok konferenciát rendeznek a mar­xizmus—leninizmus egyetemi oktatásáról, amely bizonnyal segít majd a magyar oktatási rendszer továbbfejlesztésében 1919 március 3: államosítják a kaposvári cukorgyárt Úttörök növénytermesztési szakcsoportja Somogyszentpálon (Tudósítónktól.) A somogyszentpáli általános iskola úttörőcsapata növény- termesztési szakcsoportot ala­Qiaaaiz ti ott Öfoöjkó n y ih a n Hajnalonként még hűvös köd lebeg a falun átfutó kis pa­tak völgye felett, s jéghártya borítja az itatóvályuk vizét, de ahogy felkapaszkodik a nap a fák koronái fölé, lassan kitisztul, megenyhül a levegő, s házaikból kicsalo­gatja az embereket. Ötvöskónyiban is kö­zeleg a tavasz. Igaz. itt még a trágyahor­dást sem kezdhették meg a nagy sár miatt, de azért a számtala­nul sok jelből, s a gazdák terveiből er­re lehet következ­tetni. Lőczi József 9 és fél holdas gazda már felkészülve várja a munkák beindulását. Megjavította a szeke­rét, megéleztette az ekevasakat. Még néhány nap, s hozzá­láthat a trágyahor­dáshoz, a zabvetés­hez, ami éppen sor­ba jön. Persze, addig sem tétlenkedik. Megmetszi a szőlőben lévő gyümölcsfákat, ültet néhány jegenyét a vörösmalmi dűlő­ben a földjét átszelő patak két oldalára... Váradi János kö­zépparaszt vakan-óval és Iákefével a kezé­ben az istálló ajtóban pirítkozik. — Sok tennivaló előtt állunk — mond­ja. — Ki kell farag- tatnom ezeket is — mutat a sorba rakott akácfákra — disznó­ól javításához kelle­nek. Bedől a kiskert kerítése, azt is újjá kell fonni, mert nem­sokára ásózni is le­het. Közben itt a mákvetés ideje. Beszerezték már a hibridkukorica vető­magot is, idén ebből két holdat vetnek. — Megpróbáljuk. Azt mondják, hogy többet terem, mint a másik. A konyhában lá­dákba rakva burgo­nyát csíráztatnak. Ezt mint primőr árut rágják majd értékesí­teni. — Tavaly igen használt neki a költ­és pétisó — mondja az asszony —, idén is megszórjuk az ágyát. Szalai Sándor idős bácsit az udvar vé­gében találjuk. Ac aprogat. kított. E célra a községi tanács tartalékterületéből 2 kh. föl­det kaptak. Céljuk, hogy az egész területet hagyma ter­jesztésre használják fel, még­pedig úgy, hogy a megtermelt növényt zölden, primőr áru­ként értékesítik. Erre szerző­t dést is kötöttek a helyi föld- Aa asszonyok sem i műve--zxvetkezettel amjrp tétlenkednek. nimiA. ♦ muvesszovetKezettei, amire soviet Dimiá- f Istvánná kétjmár megkapták a hat mazsa — Mind tűzre lesz? — Nem, ezt a vas­tagját — mutat egy külön csomóra — cö- csomag cukorborsó és * dughagymát. Elgondolásuk, löpöknek szánom, egy csomag céklarépa | hogy a korán kiszedett zöld- amazt pedig szőlőka- maggal siet hazafelé. J hagyma helyére másodnövény­S a többi asszonynál♦. . . sem marad ki a maglkent uborkát vetnek. a vásárolni valóki A csoport működésének irá- közül. Hogy ez így | nyitására szakemberek bevo- van, meggyőződbe-j násával alapszabályt állítottak tunk régi »mautner«- láda tartalmának rendetlenségéről —. sokan vásárolják. — Eddig — világo­sít fel Csajághi György boltvezető — salátamagból 120, cu­korborsóból 100, pet­rezselyemből és sár-* garépából 200—200-1 zail, káposztamagból pedig több mint 270 csomaggal már el. ötvöskőnyi hatá-*ben a csoport elnöke: a közös cö^L.rsfázTSimunkára val0 neveIést (az if­múltat, a kispar- í íúsagi elnök, a könyvelő, a brigádvezetők is a gyerekek közül kerülnek ki), és az úttö­rőcsapat anyagi gyarapítását. A jövedelemből ugyanis állan­dó táborhelyet akarnak beren­dezni a Balaton-parton, tér ráknak. Csak az ágat és az igen görcsösét aprítom fel. De most már sietnem kell ve­le — mondja —, mert sürget az idő. Van egy százkadrátos szőlőm, meg kell kezdeni a metszéséi, no meg a korhadt ka­rókat is kicserélem benne. Budvig János 19 holdas szentkereszti gazda is terveiről be­szél. Egy tyúkólat akar építeni, s át­forgatja a cserepet az istállóján. — Nem várhatunk tovább vele — mond­ja. Ami a mezei mun­kát illeti, ő szeren­csésebb helyzetben van, mint a falubeli gazsdatársai, mert a ousztán jobb az út. '<i is használta ezt. Már napokkal ezelőtt E össze. Eszerint a jövedelem 40 E százalékát a munkavégzés ará- ! nyában felosztják a tagok kö­zött, a 40 százalék íelhaszná- [lásra kerülő vagyon, a fenn- E maradó 20 százalék pedig a [fel nem osztható közös alapot [képezi. A csoportnak a peda- ► gógusok is teljes értékű tagjai. A csoportnak kettős célt adtunk ! szánt Kovácsevics Márk, az [úttörőcsapat vezetője, és egy­a cellás gazdálkodási) formát, igy a gazdák 3 nehezebb körűimé- 3 nyék között láthatnak] munkához és keve- 3 sebb reménnyel, mint J a termelőszövetkezeti; megkezdte a trágya- községekben. De mert\més7,etesen több év munkájá- hordást a zab ala, s nincs már messze aJ , m ha ilyen marad az tavasz, azért nekik islvaL Telvukben terepei a bú­dé, jövő héten már fel kell készülniük. ídapesti testvércsapat megláto- répa alá szánt. tgzentai) ? gatása is. Ez alkalomból jöttek össze tegnap délután 4 órakor az üzem étkezőjében a cukorgyár dolgozói: megünnepelni az em­lékezetes nap 40. évfordulóját, új hitet, erőt meríteni a Ta­nácsköztársaság emlékeiből, eszméiből; régi kommunisták hitéből, harcaiból. Nemcsak városunkban, or­szágszerte is mind többet gon­dolunk a negyven évvel ez­előttre. Az ünnepre való készülődés lázában telnek napjaink. Kaposvárott a cukorgyáriak emlékeztek el­sőnek kollektiven 1919 hős harcosaira. Negyven éve: egy héttel a direktórium megalakulása (márc. 10.) és a proletárdikta­túra győzelmét jelentő már­cius 21-e előtt, március 3-án a Mezőgazdasági Ipar Rt tulaj­donát képező Kaposvári Cu­korgyárt és malomüzemét Gyi- mesi Aurél és egy társa veze­tésével őrizet alá vette a szak- szervezet. (A gyár államosítá­sáról írott dokumentum tanús­kodik: Kaposvári Levéltár, 267/1919. sz.) Major György, az üzemi pártszervezet titkára nyitotta meg az ünnepséget; köszöntöt­te a helyiséget zsúfolásig töl­tő dolgozókat és a vendégeket: Kerekes Andrásnét, a városi tanács elnökhelyettesét, Szir­mai Jenőt, a megyei pártbi­zottság első titkárát, Csákvári Jánost, a városi pártbizottság titkárát és Gyimesi Au­rélt, az idős, ősz kommunistát, akinek: — s mindannyiunknak — nem kell immár megbukni látnunk terveinket, fáradozá­sainkat semmibeveszni, mint a Tanácsköztársaság 133 napja után. Öz Gizella Ady Endre: A ha­dak útja című versét szaval­ta, majd Tabák Lajos, a cu­korgyár igazgatója tartotta meg ünnepi megemlékezését. — Szabad, szocialista építő­munka légkörében készülünk megünnepelni a dicsőséges Magyar Tanácsköztársaság ki­kiáltásának negyvenedik év­fordulóját — mondotta Tabák elvtárs. — Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság — bár élet­tartama rövid idejű — ragyo­gó és bátor kísérlet volt: ép­pen elegendő ahhoz, hogy cse­lekedeteinek, alkotásainak és megmaradjon a dolgozó embe­rek, a haladó emberek szívé- ben-lelkében... — A szocializálás, illetve a proletárdiktatúra létrejötte után a cukorgyárban s a ma­lomban — mint általában az üzemek mindegyikében — a gyári vezetőség mellé válasz­tott ún. »üzemi választmány« irányításával megkezdődött az üzemi élet gyökeres átalakítá­sa. Lényeges vívmányok szü­lettek pl. a 8 órás munkaidő intézményes bevezetésére, a nőmunkások egyenjogúságának megvalósítására, az ingyenes orvosi és gyógyszerellátás, a nyugdíjbiztosítás, a fizetéses szabadság, az ingyenes gyer- meknyaraltatás stb., stb. be­vezetésére. , — A mai ünneplők között helyet foglaló Mike János és Kiss Pál elvtárs elmondják, hogy mindketten 1919 nyarán fejezték be a mi gyárunkban inaséveiket, s mindkettőjüket Latinka elvtárs avatta szemé­lyesen vasesztergályos segéd­dé. Tabák elvtárs javaslatára: a vottt 1919-es cukorgyári vörös­katonák emlékét ez ünnepélyes összejövetelen örökítsük meg az utókor számára — egyhan­gúlag emelkedtek a kezek ma­gasba: elfogadjuk. — A Kaposvári Cukorgyár dolgozói együtt az egész dol­gozó magyar néppel lelkes, jó munkával köszöntjük az 1919- es márciusi események 40 éves évfordulóit — fejezte be Ta­bák Lajos megemlékezését. • Gyimesi Aurél keresetlen szavakkal, röviden így emlé­kezik: örömmel jöttem akkor ide, a cukorgyár szocializálá­séit megvalósítani, de nem tet­tünk semmi rendkívülit, kö­telességünket teljesítettük — teszi hozzá szerényen. Az üzem pártszervezete em­lékül és ajándékuü egy 1919-es albumot adott át Gyimesi Aurélnak, s a cukorgyár vete­ránjait: Mike Jánost, Kiss Pált, Bajzik Istvánt, Cserháti Jánost, Jankó Józsefet, Ta­valyi Józsefet, Fülöp Lajost és Reichard Józsefet egy-egy könyvvel ajándékozta meg. Az Internacionálé hangjai­szellemének emléke- örökké I val zárult a megemlékezés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom