Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-12 / 36. szám
CsfU5rfilfc. 1959. február 12. 2 SOMOGYI NÉPLAP Befejezték a nyugati válaszjegyzék kidolgozását Washington (DPA—AP—Reuter). A húsztagú négyhatalmi munkabizottság, amelynek feladata volt kidolgozni a nyugati választ a német békeszerződést javasló január 10-i szovjet jegyzékre, befejezte munkáját — jelenti az AP tájékozott forrásra hivatkozva. A nyugatiak válasza — mint már korábban közöltük —.elutasítja a 28 ország részvételével tartandó tárgyalás gondolatát és helyette külügymi- niszteri értekezletet javasol a német békeszerződésről folytatandó tárgyalások előkészítésére. A munkacsoport vagy Washingtonban, vagy Párizsban folytatja 'megbeszéléseit és megvizsgálja a nyugatiak politikáját általában az egész német kérdést illetően. A tárgyalások folytatására vonatkozó döntést e hét végére várják. * * * London. Kedd esti londoni értesülések szerint a nyugati hatalmak előreláthatólag a jövő hét elején adják át válaszjegyzéküket Moszkvában. A mái- elkészült tervezetet szerdán vitatják meg az Atlanti Tanács ülésén a többi NATO-szövetségesekkel. Átadta megbízólevelét az angol királynőnek a Magyar Képköztársaság londoni követe London (MTI). II. Erzsébet, Nagy-Britannia és Észak-Iror- szág királynője fogadta Szilágyi Bélát, a Magyar Népköz- társaság londoni rendkívüli követét és meghatalmazott miniszterét, aki átadta megbízó- levelét. As angol alsóhás vitája 0 görög és török miniszterelnök aláirla a ciprusi egyezményt Az egyezmény ciprusi visszhangja Zürich (AP, Reuter, AFP). Karamanlisz görög és Mende- resz török miniszterelnök Zürichben szerdán délelőtt ismét találkozott, hogy aláírja a tanácskozásokon kidolgozott egyezményt a ciprusi kérdés megoldására. A tárgyalások eredményéről hivatalos közleményt nem adnak ki. A török küldöttség körében kijelentették, a megegyezés tartalmát csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha az angol kormány nem javasolja a megegyezés egyes pontjainak módosítását, nem valószínű azonban, hogy Anglia kifogást emelne az egyes kérdések Görögország és Törökország által egyaránt elfogadott megoldása ellen. E körökben megjegyezték, hogy a megegyezés Ciprus népére bízza annak eldöntését, .tagja kíván-e maradni a brit nemzetközösségnek. Zürichi értesülések szerint mind a görög, mind a török miniszterelnök még szerdán hazautazik, Averoff görög és Zorlu török külügyminiszter pedig Londonba repül, hogy tájékoztassa az angol kormányt a megegyezésről. * » * Nicosia. Temisztoklesz Der- visz, Nicosia görög polgármestere a megegyezés hírére kijelentette, nem bízik az angol kormányban, és ezért a ciprusiaknak résen kell lenniük. »Csak annyi bizonyos, hogy Anglia kétségtelenül megkísérli a ciprusi görögök és törökök bármiféle igazi megegyezésének aláakriázását« — mondotta. A ciprusi törökök szóvivője »bátorítónak« minősítette a zürichi értesüléseket, hangoztatta azonban, a ciprusi törökök is tartózkodóan fogadják a híreket, amíg nem ismerik a megegyezés feltételeit. London (MTI). Macmillan miniszterelnök A. W. Lewis munkáspárti képviselő kérdésére válaszolva kijelentette, hogy Dulles-szal folytatott tanácskozásán nagyon sok problémával foglalkoztak, ideértve küszöbön álló moszkvai látogatását is. Kijelentette, hogy a kormány Berlin kérdésében egyetért a NATO-hatalmak nyilatkozatával. Harold Davies munkáspárti képviselő megkérdezte Mac- millant, hajlandó-e azonnal és egyoldalúan felfüggeszteni a munkát az angliai rakétatámaszpontokon és a baktériumhadviselést illetően, hogy így jobb légkört teremtsen a moszkvai megbeszélésekhez és a genfi tárgyalásokhoz. Hajlandó-e az angol kormány megtiltaná, hogy az angol támaszpontokon állomásozó hadirepülőgépek atomfegyvereket szállítsanak járőrszolgálaton? Macmillan elutasító választ adott és hozzátette, nem hiszi, hogy az ilyen akció segítene. S. T. Swingler munkáspárti képviselő megkérdezte a miniszterelnöktől, vajon moszkvai megbeszélései során foglalkozik-e a Rapacki-terv alapján a feszültség enyhítését célzó első lépés lehetőségével. Macmillan kijelentette, hogy Moszkvában nem folytat tárgyalásokat és nem szándékozik semmiféle nézetet nyilvánítani a vitás európai kérdésekről. Remélem azonban — folytatta —, alkalmam lesz jobban megérteni a szovjet vezetők gondolkodását, és elősegíthetem, hogy ők is jobban megértsék álláspontunkat, így megkönnyíthetem majd szövetségeseink és saját magunk számára, hogy később tárgyaljunk velük a feszültség enyhítéséről. Százezer ember 90 év felett! Harc az idő előtti öregedés ellen a Szovjetunióban Moszkva (MTI). A Szovjetunióban nemrég végrehajtott általános népszámlálás sok érdekes adatot tárt fel az átlagos élettartam megnövekedéséről. Hozzávetőleges számítások szerint a szovjethatalom évei során az országban az átlagos életkor csaknem kétszeresére növekedett es bár a népszámlálás adatai még nem ismeretesek, a kilencven éven felüliek számát az országban mintegy százezerre, az összlakosság számának csaknem öt százalékára becsülik. Örményország legidősebb lakója, Alijev Magmedali Imankulaogli például 152 éves. Sok száz éven felüli em,bert találtak a népszámlálók Észak-Kazahsztánban is. A Podsz- tyepnij községben élő Afima Beljakova például 1837-ben született. Hatalmas családjában jelenleg 23 unoka, 30 dédunoka és 10 ükunoka él. Leningrád legidősebb lalcója, Agafja Alekszejeva 112 éves. A szovjet tudományos intézetek behatóan tanulmányozzák a hosszú élet és az öregedés problémáit. A pszichiátriai intézet laboratóriumában például állatkísérleteket folytattak az öregedés egészségügyi kérdéseinek feltárására. Az egyik kísérleti állat, egy 15 éves pincsikutya már teljesen elöregedett és jóformán mozgásképtelen volt. Kísérletképpen az állatot három hónapig mesterségesen altatták. A kutya ez után valósággal megfiatalodott: szabályosan mozgott, gyorsan futott, sőt éveken at' nemi ösztönei is működtek. Az állat hat évvel a kísérleti altatás után 21 éves korában baleset következtében pusztult el. Az idős embereken végzett vizsgálatok és az állatkísérletek eredményeit a közelmúltban tudományos konferencián összegezték. A konferencia megállapította: az öregkori elhalálozások túlnyomó többségében a szervezet sejtjei még életképesek, azonban részint megbetegedés, részint elégtelen szervi működés miatt áll be a halál. Ezért gondoskodni kell a betegség megelőzés fokozásáról. A konferencia azt is megállapította, milyen életmód a legmegfelelőbb az idős emberek számára. A fejtegetés szerint kilencven éven felül is napi nyolc óra alvás ajánlatos, hét óra éjjel, egy pedig nappal. Az idős em.berek legyenek sokat levegőn, foglalkozzanak kevés, nem megerőltető fizikai munkával is, táplálkozzanak rendszeresen. Hainemann szociáldemokrata képviselő új nyugatnémet politikai irányvonal kidolgozásáért szállt síkra Jól tájékozott korok a ciprusi kérdés megoldásának fő pontjairól Zürich (Reuter—AP). Hír- ügynökségi jelentések már beszámoltak róla, hogy a Zürichben tárgyaló török és görög államférfiak megegyeztek a ciprusi kérdés megoldásának lehetőségében. Bár a megoldás tartalmát nem hozzák nyilvánosságra mindaddig, amíg az egyezményt nem terjesztették az angol kormány elé, az értekezlethez közel álló körök közlése szerint annak fő pontjai a következők: Ciprus köztársaság lesz, s új alkotmányt kap, amelynek egyik szakasza kimondja, hogy Ciprus nem csatlakozhatik sem Görögországhoz, sem Törökországhoz. A ciprusi köztársaság parlamentjében a mandátumok 70:30 arányban oszlanak meg a görögök, illetve a törökök képviselői között. A parlamentnek görög elnöke és török alelnöke lesz. Mindketten vétójoggal rendelkeznek külügyi, belbiztonsági és védelmi kérdések eldöntésénél. Az alkotmány módosításához 90 százalékos többségi szavazat szükséges. Városokban és falvakban a görög és a török lakosság külön tanácsot választ a helyi közigazgatási ügyek vitelére. Anglia megtartja Ciprus szárazföldi, légi és haditengerészeti támaszpontjait, ezenkívül görög és török katonai egységek is állomásoznak a szigeten a NATO fegyveres erői keretében. A VILÁQ MINDEN TÁJÁRÓL Francia kémhálózatot lepleztek le Tunéziában Tunisz (AP). Mehiri tunéziai belügyminiszter kedden közölte, hogy a francia kormány nagy kémhálózatot tart fenn Tunéziában. Mehiri elmondotta, hogy a tunéziai posta-, távbeszélő- és távíró-szolgálatban dolgozó francia műszaki szakemberek a tunéziai telefonvonalakat összekötötték a francia nagykövetség távbeszélő központjával. A nagy- követségen lehallgatták Bur- giba tunéziai elnök hivatalainak valamennyi telefonbeszélgetését A tunéziai hatóságok több francia alkalmazottat letartóztattak. Az őrizetbevettek közül Pierre Michel Gondolo postamester öngyilkosságot követett eL A belügyminiszter azt is közölte, hogy a kémszervezet már 1957 óta működik. A telefonbeszélgetéseket a francia nagykövetség épületének harmadik emeletén hallgatták le. A francia és tunéziai ügynököket mozgósító kémhálózat kapcsolatban volt Franciaországgal, Algériával, Líbiával és Olaszországgal. A kémek megfigyelték és lehallgatták a tunéziai külföldi nagykövetségek, a tunéziai állami szervek és az Algériai Nemzeti Felszabadító Front telefonjait. A kémszervezet irányításában tevékeny szerepe volt Paul Conty francia katonai attasénak, aki néhány napja utazott el Tuniszból Francia- országba. Az AP értesülései szerint a kormány valószínűleg követelni fogja a tuniszi francia nagykövet visszahívását. * * ♦ Párizs. Párizsi hivatalos körök közölték, hogy a tunéziai hatóságok január 31-e és február 9-e között 14 francia állampolgárt tartóztattak le. Közöttük a nagykövetség négy alkalmazottját. Couve de Murville francia külügyminiszter kedden tiltakozott Tunéziánál Gondolo postafelügyelő öngyilkossága miatt. A külügyminiszter Gondolo haláláért a tunéziai hatóságokat okolja. Róma (Reuter). Antonio Segni kijelölt olasz miniszter- elnök szerdán befejezte tanácskozásait a pártvezetőkkel. Politikai hírmagyarázók szerint kereszténydemokrata kisebbségi kormányt alakít közép programmal. Hír szerint a jobboldali monarchisták támogatják Segnit, s minden bizonnyal a neofasiszták is. Berlin (MTI). A bonni hadügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata szerint a nyugatnémet hadsereg létszáma áprilisban eléri a 200 000 főt. Jelenleg 180 000 katona szolgál, a hadsereg létszáma ez év végére eléri a negyedmilliót. New York (AP). Az Egyesült Államok csaknem valamennyi részén viharok, köd, jégeső, forgószél, hóviharok és árvizek pusztítottak. A rossz időjárás sok helyen akadályozza az üzleti életet és az ipar munkáját. Sok helyen bezárták az iskolákat. Számos közlekedési baleset történt. A vasúti közlekedésben és a légi forgalomban is zavarok vannak, s egyes légijáratokat a köd miatt beszüntettek. * * * Moszkva (TASZSZ). Frol Kozlov, Anasztasz Mikojan és Nyikita Hruscsov látogatást tett a szovjet népgazdaság vívMég néhány napig nem lesz lényeges változás az időjárásban A Szovjetunió Ural-menti területeit kivéve egész Európára kiterjed a már több mint egy hete alakult hatalmas anticiklon-rendszer, ami a száraz jellegű hideg időt »megrekesztette« felettünk. Egy-egy enyhébb léghullám ugyan megpróbált áttörni a felgyűlt hidegen, de a talaj közelébe nem jutottak el, elstklottak a magasban. Mint a Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán elmondották, hazánkban a szerdára virradó éjszaka egy-két fokkal még erősödött a hideg, s nappal sem melegedett fel az idő lényegesen. Érdekes jelenség, hogy kedden a Kékes és a Galyatető kiszabadult a ködből, s a gyönyörű napsütésben az előző napi mínusz 4 fokról plusz 6 fokra emelkedett a hőmérséklet Szerdán az ország néhány vidékéről — a Dunántúlról és az Alföld déli területeiről — kisebb havazásokat jelentettek. A hosszan tartó hidegben már a Duna holtágai és öblei is befagytak, de a főmederben még mindig gyenge a jégzajlás. Ugyanakkor alig néhány száz kilométernyire, az erdélyi medencében Európa leghidegebb góca alakult ki: Kolozsvárott a szerdára virradó éjszaka mínusz 22 fokot mértek. A másik fagygócban, Finnországban »csak« húsz fokig szállt le a hőmérő higanya. A következő néhány napon előreláthatólag lényeges változás nem lesz. az időjárásban, a jelenlegi száraz jellegű, ködös idő tovább tart, csupán a déli órákban számíthatunk néhány órás napsütésre, helyenként kisebb havazás is lehetséges. % mányait bemutató kiállításon, s ennek építészeti részében megtekintette az NDK építészeti műanyag-kiállítását. Frol Kozlov, Anasztasz Mikojan és Nyikita Hruscsov megtekintette a legújabb bútormodelleket bemutató kiállítást is. E ki- állításori 76 olyan bútorgarnitúra látható, amelyet kisméretű lakásokba terveznek. Berlin (MTI). Dr. Gustav Heinemann szociáldemokrata képviselő — aki korábban a CDU tagja, s egyben Adenauer kormányának belügyminisztere volt — Cuxhavenban beszédet mondott a szociáldemokrata párt gyűlésén. Beszédében kijelentette: »Meg kell szabadulnunk eddigi tévedéseinktől és új politikai irányvonalat kell kidolgoznunk. A Nyugat politikája hajótörést szenvedett. Magunkat kárhoztattuk tehetetlenségre, amikor nem vettük tudomásul, hogy létrejött a Német Demokratikus Köztársaság. Most már azonban nem tehetünk úgy, mintha az NDK nem léteznék. Hajótörött helyzetünkből csak akkor tudunk kikerülni, ha tárgyalásokba kezdünk az NDK-val. Elismerjek létét, és megszüntetjük az ellene irányuló uszító propagandát. A német kérdés megoldásának útját a Nyugattal együtt, de nem a Kelet ellen kell keresnünk«. szárnyaink írta: M. Beniuc román író SZOVJETUNIÓ NAGYSZERŰ HETnapmegEVES TERVÉNEK születését a rendszer első mesterséges bolygójának alkotása előzte meg. Az új égitest — a szovjet űrrakéta — már több mint egy hónapja kering a világmindenségben. ... A támadás előtt a parancsnok rendszerint levegőbe röpít egy rakétát — ezzel jelzi a csata megkezdését. Ez alkalommal űrrakéta röppent a magasba — ez jelezte a világűr meghódításának kezdetét. Ezzel egyidőben a szovjet társadalom belépett a hétéves terv időszakba. Nehezen tudnánk lenyűgözőbb, nagyszerűbb kezdetet elképzelni! Ez az indulás elragadtatást és határtalan lelkesedést ébresztett az egész haladó emberiségben, s ugyanakkor páratlan mértékben megszilárdította a béke diadalába vetett hitüket. És az, hogy a szovjet tudósok, mérnökök és munkások az SZKP XXI. kongresz- szusának tiszteletére bocsátották fel az űrrakétát, tudomására hozza az emberiségnek: a hétéves terv sikeres teljesítéséhez megvan minden előfeltétel, megvan a szükséges erő — a történelem és a szocialista forradalom által kipróbált erő —, a kommunisták pártja, amelynek küldöttei most tartották történelmi jelentőségű kongresszusukat. A Szovjetunió hétéves terve nemzetközi szempontból is óriási jelentőségű. Újra és újra igazolja, hogy a békének — az emberiség legdrágább kincsének — megőrzése érdekében mélyíteni kell a kölcsönös megértést, valóra kell váltani a békés egymás mellett élést, valamint a szocialista és a kapitalista rendszer békés versenyét. Az 1965-ös év — akárcsak az előző esztendők — azt fogja eredményezni, hogy a mérleg serpenyője — amely már most is egyre in-, kább a szocializmus javára billen — olyan helyzetbe jut,-amikor a szocialista világ utoléri, majd túlszárnyalja a kapitalista világot az anyagi javak termelésében. És itt az a legfontosabb, hogy nem egyszerűen számokról, a termelés növekedéséről van szó. Itt az a lényeg, hogy a szocialista világban, elsősorban pedig a Szovjetunióban a termelés növekedésével megvalósul a világon a legmagasabb életszínvonal. Ez a szocialista rendszer ragyogó győzelmét jelenti majd a Nyugattal folytatott békés gazdasági versenyben. A Szovjetunióban a kommunista társadalom anyagi bázisa olyan erőssé válik, hogy valamennyi állampolgár számára biztosítja az igazi anyagi jólétet és a sokoldalú szellemi fejlődést. Hangsúlyozni szeretném »a valameny- nyi állampolgár« szavakat, hiszen az, ami évszázadokon keresztül utópiának tűni, most a hétéves terv számadataival megerősített realitássá válik. Ezekben a számadatokban az egész emberiség jövője tükröződik. Ezért van az, hogy a hétéves terv a mi népünknek is szívügye. Ez az oka annak, hogy bár nem közgazdász vagyok, hanem író, a hétéves terv minden sorában oly sok lelkesítő, vágyaimhoz közelálló gondolatokat találok. Ugyanakkor ez a terv — a járatlan úton történő előrehaladás terve is ... Szárnyaink most annyira megerősödtek, hogy fel tudunk repülni a kommunizmus csúcsaira is. A régi világ — amelynek tehetetlensége év- ■ ről évre nyilvánvalóbbá válik — gyűlölettel tekint az új világra. Az imperialisták meg akarják fojtani a béke galambját, hogy a há- , ború sötét árnyai feketíthessék be a ragyogó égboltot. Ez a megállapításunk teljesen jogos. Az Egyesült Államok költségvetésének oroszlánrésze ugyanis fegyverkezési célokat szolgái. Csaknem 46 milliárd dollárt fordítanak katonai kiadásokra, tömegpusztító fegyverek gyártására. Ugyanez a helyzet Angliában és más kapitalista államokban is. A háborúra készülő kapitalista világ minden tőle telhetőt elkövet, hogy rettegésbe, reménytelenségbe és elkeseredésbe hajszolja az embereket. De a szocialista világ, élén a Szovjetunióval, páratlan lendülettel erősödik. A szovjet hétéves terv százszorosára növelte az alkotó lendületet, az építő munkát minden szocialista országban — a kínai partoktól egészen Albániáig. Románia népét is ez a lelkesedés tölti el. Az alkotó munka diadalát üli a gyárakban és az új építkezéseknél, a földeken, a laboratóriumokban és a kutatóintézetekben, s alkotásra ihleti a tudósokat és a művészeket. A Szovjetunió nagyszerű hétéves terve nemcsak fellelkesíti népünket, hanem megszilárdítja hitét is, hogy építő munkáját siker koronázza. Szovjetunió eredményei — az egész szocialista tábor győzelmének zálogai. A szovjet néppel való együttműködés és barátság tapasztalata arra tanít bennünket, hogy minél eredményesebben halad előre a kommunizmus útján a Szovjetunió, annál nagyobb mértékű testvéri segítséget tud nyújtani a szocialista országoknak építő munkájukban. A SZOVJETUNIÓ ÖTÁGÚ CSILLAGA, amely az új bolygó testén kering a Nap körül, ezt hirdeti a világnak: minden feltétellel rendelkezünk ahhoz, hogy szárnyaink tovább erősödjenek, s hogy megszilárduljon az emberiségben a ragyogó jövőbe vetett hit cs reménysáí.