Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-11 / 35. szám

Szerda 1959. február 11 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT Papp László pontozással győzött Drille ellen Párizs (MTI). Hétfőn este I a párizsi Sportpalotában 12 000 j főnyi közönség előtt került j sor Papp László, a háromszo­ros magyar olimpiai bajnok és a francia André Drille profi mérkőzésére. A magyar ököl­vívó folytatta jó szereplését, s j tízmenetes kemény küzdelem­ben pontozással győzött Drille ellen, akit félhivatalosan a középsúlyú ' francia ökölvívók rangelsőjének tartanak. A mérkőzés első percében csak »kóstolgatták« egymást az ökölvívók, majd Papp ha­talmas balhorgát mutatta be ellenfelének. Utána felszisszent a közön­ség, mert ütés közben a magyar fiú elcsúszott, de gyorsan felpattant és foly­tatta a küzdelmet. A második menet elején Papp kétszer is földre küldte a francia ökölvívót, s a mérkőzésvezető mind­két alkalommal nyolcig számolt. A 3. és 4. menet is Pappé volt. A negyedikben ke­mény ütéseivel két ízben a földre vitte ellenfelét. Az 5. menetben erőre kapott francia versenyző: egy ütése nyomán Papp megsérült a bal arcán, s vérezve folytatta a küz­delmet. A 6. és 7. menetben kiegyen­súlyozott volt a küzdelem. A 9. menetben Drille belharcot kezdeményezett, és még üté­sekhez is volt ereje. Papp azonban jobbnak bizonyult mást is, mert többet és por, to&abban ütött. A 10. menet is a magyar versenyzőé volt, s a közönség lelkesen, nagy tapssal fogadta a mérkő­zésvezető ítéletét, aki a tíz menet végén Papp Lászlót hirdette ki pon­tozásos győztesnek. A mérkőzés után Papp László a következőket mondot­ta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: — Keménykötésű ellenfelet kaptam ezúttal, aki nemcsak bírta az ütéseket, hanem ma­ga is keményen ütött, főleg bal kézzel. Számítottam arra, hogy erős mérkőzésem lesz. Örülök az eredménynek, s örü­lök annak is, hogy a tíz me­netet végigverekedtem, s rá tudtam cáfolni azokra, akik azt állították, hogy nem bírom vé- gigállni a tíz menetet. A fonyódi járási labdarúgó-bajnokság 1. Somogyvár 9 7 2­26:13 16 2. Balatonfenyves 9 7 1 1 35:13 15 3. Lengyeltóti 9 6 2 1 44:12 14 4. Szöllősgyörök 9 3 3 3 14:16 9 5. P.-szentgyörgy 9 3 2 4 14:13 8 6. Buzsák 9 3 2 4 15:20 8 7. Táska 9 2 3 4 11:16 7 8. Balatonberény 9 3 1 5 17:27 7 9. öreglak 9 1 1 7 16:37 3 10. B.-szentgyörgy 9 1 1 7 8:33 3 Az őszi forduló befejezésével So- mogyvár csapata foglalta el az elő­kelő első helyet, megelőzve a volt megyei I. osztályú csapatot, Len­gyeltótit és a bajnokság egyik tit­kos esélyesét, Ba latonfenyvest. A tavasz folyamán e három csapat között igen nagy harc ígérkezik a bajnoki cím elnyeréséért. A papír­forma szerint a legnagyobb esé­lye Lengyeltóti csapatának van, mivel mindkét nagy ellenfelét ott­honában fogadja. Meglepetése a bajnokságnak Buzsák és öreglak igen gyenge szereplése. Ettől a volt megyei II. osztályban jól szereplő csapattól mindenki többet várt. Buzsák a megyei bajnokságban a KMTE tartalékcsapata mögött ta­valy az előkelő második helyet szerezte meg, míg öreglak csapa­ta is állandóan az élcsoportban tar­tózkodott. Elkeseredett küzdelem várható öreglak és Balatonszent- györgy csapatai között. A II. osztály állása: 1. Lengyeltóti II. 9 9 - - 22:5 18 2. Ordacsehi 9 6 2 1 26:8 14 3. B.-keresztúr 9 6 1 2 28:15 13 4. Somogybabod 9 5 - 4 27:25 10 5. Somogyvámos 9 4 1 4 19:16 9 6. Pusztaberény 9 4 1 4 28:25 9 7. Balatonújlak 9 2 3 4 19:22 7 8. Vörs 9 2 - 7 15:24 4 9. B.-fenyves II. 9 2 - 7 12:32 4 10. Látrány 9 - 2 7 13:36 2 A lengyeltóti vezetőket dicséri, hogy az I. osztályból (megyei) ki­esett ifjúsági csapatukat a járási 11. osztályban elindították. A fiata­lok kitűnő szereplésükkel, pont­veszteség nélkül megnyerték az őszi bajnokságot. Helyesen gondol­koztak a lengyeltóti vezetők, hogy így biztosították igen sok ifjúsági játékosuk továbbfejlődését. Az I. osztályba jutásért Ordacsehi és Ba­laton keresztúr csapata vív majd nagy küzdelmet. Pusztaberény csa­pata is pályázhat erre a helyre, ha feljavul. A II. osztályban több mérkőzés elmaradt a csapatok távolmaradá­sa miatt. A tavasszal a Labdarúgó Szövetségnek erélyesebb kézzel kell biztosítani a bajnokság za- vartálan lefolyását. A bajnokságot komolytalanná tevő csapatot tö­rölni kell. A járási labdarúgó-bajnokság ta­vaszi fodulója március 15-én kez­dődik. Március 1-re és 8-ra a Já­rási' Labdarúgó Szövetség valószí­nűleg kupamérkőzéseket ír ki, hogy a csapatok megfelelő felké­szül^ sei kezdhessék meg a bajno­ki mérkőzéseket. Molnár József Még mindig az „öregeké" a pálma az aszfaliteniszezőknél A Somogy megyei Asztalitenisz Szövetség rendezésében bonyolítot­ták le az elmúlt szombat—vasárnap Somogy megye 1959. évi férfi és női ifjúsági és felnőtt egyéni asz­talitenisz-bajnokságát. Asztaliteni­szezőink eme seregszemléjén vala­mennyi számottevő versenyzőnk a küzdőtérre lépett. Ott voltak az idősebb évjárathoz tartozók épp­úgy, mint a legfiatalabbak. A verseny azt mutatta, hogy még mindig az «-'öregeké« a pálma, jól­lehet a feltörő fiatalok közül né­hány már döngeti a bajnokság ka­puját. Gondolunk itt elsősorban a marcali Ivuszára, akit az elődöntő­ben csupán a későbbi bajnok. Mol­nár győzött le. Betört a »nagyok« közé Kiss, a K. Kinizsi versenyző­je is. Ennyit a férfi mezőnyről. Az i ifjúságiak sorában a papírforma érvényesült. Sütő és Jezeri vívták a döntőt. Míg a férfiaknál feríztató a kép. a nőknél már kevésbé. A női ifjúsági mezőnyben mindössze öt lány küz­dött. helyesebben mondva pötyög- tetett. Itt egyedül Macskásy Gyöngyvér ígér valamit. A többiek- ről vagy jót, vagy semmit. A női felnőtt mezőnyben majd- < nem meglepetés született: a siófoki : Háriné két NB Il-es női versenyzőt I is legyőzött. A döntőben azonban 2:1 arányban alulmaradt Balogh Margittal szemben. Háryné ezzel a Megyénk 14 legjobb sakkozóját hívta meg a Somogy megyei Sakk Szövetség Somogy 1959. évi egyéni sakkbajnoki küzdelmére. Tizenegy kaposvári, két tabi és egy nagy­atádi sakkozó küzd majd hétről hétre (a versenyeket szombat—va­sárnaponként rendezik meg) már­cius 9-ig, hogy eldöntsék, kié az elsőség. A meghívottak: Bárány, rir., Máthé, Jóba. Soóky, dr. Siposs. H. Kovács. Dobor. László, Horváth M. (Nagyatád), Kátai (Tab), Vodics- ka (Tab). Taubert, Köhler és dr. Franki. Hiányzik a mezőnyből a tavalyi bajnok, Treer és a koráb­bi esztendők győztese, Besztercsé- nyi. A két fiatal sakkozó ugyanis eltávozott Somogyból. s ma a fővá­rosban dolgoznak és versenyeznek. A megyei bajnokság első két for­E héten tárgyalta a Baranya me­gyei Labdarúgó Szövetség fegyel­mi bizottsága a Délnyugati NB III. még függőben levő óvási ügyeit. Ezek között szerepel a Székesfe­hérvári MÁV Előre óvása a Nagy­atádi Kinizsi ellen. A fehérváriak azon a címen óvták meg a legutol­só fordulóban elvesztett mérkőzé­süket, hogy az ifjúsági sorban leve Bogdán Ferenc (Nagyai^' sport orvosi igazolása nem voV vdb- ▲ bizottság felülvizsgálta Sogdái szerepléssel bebizonyította. hogy a megyei élvonalba tartozik. A női mezőnyről még annyit, hogy itt is mindössze hatan indul­tak. Felmerül a kérdés: hova lett a hajdani női asztalitenisz-gárda? A bajnokság végeredménye: Ifjúságiak. Férfi egyes (16 induló): 1. Sütő (Mezőgazd. Technikum). 2. Jezery V. (Cukorgyár). 3. Kígyós! (K. Előre) és Bingler (M. Technikum). Női egyes (5 induló): 1. Maeskásy. 2. Sára. 3. Rengler és Péczer (valamennyi Leánygimnázium). Felnőttek. Férfi egyes (24 induló): 1. Molnár (KMTE). 2. Androsits (KMTE). 3. Ivusza (Marcali) és Kiss (K. Ki­nizsi). Férfi felnőtt vigaszdíj: 1. Kiss (K. Kinizsi). 2. Forrai (K. Kinizsi). Női egyes (6 induló): 1. Balogh (KMTE) 2. Háryné (Siófok). 3. Szereczné és Barlusné (KMTE). dulóján különösebb meglepetés nem született. Mindkét forduló csonka volt, mert Bárány anélkül, hogy kimentette volna magát, nem ’elent meg a versenyen. Elmaradt játszmáinak sorsáról később dön­tenek. A fordulók eredményei: I. forduló: Jóba—Taubert döntetlen. Soókv—Vodlcska döntetlen. Dr. Siposs—Kátai 1:0. R. Kovács—Horváth 0:1. László—Dobor 1:0. Dr. Franki—László 0:1. Horváth—Dobor 0:1. Kátai—H. Kovács 0:1. Vodicska—dr Siposs 0:1. Taubert—Soóky 1:0. Köb’er—Jóba 1:0. A III. fordulóra 14-én. a IV.-re pedig 15-én, vasárnap kerül sor. esetét, s megállapította, hogy Bog­dán jogosultan szerepelt Nagyatád csapatában, ezért a fehérváriak óvását elutasította. Volt még egy függő ü?ye a nagy­atádiaknak. Ismeretes, hogy az N. Kinizsi megóvta a Balinkán elvesz­tett mérkőzését játékvezetői mű­hiba címén. Itt a bizottság kikér- ‘e az Országos JT véleményét, s hogy nem történt V -v *'4* • 'Hif 3 izoltság elutasította. Barátságos mérkőzések BAL ATONBOGLAB—BALATON- LELLE 2:2 (1:0). Balatonboglár. 150 néző. V.: Mol­nár. Elég jó talajú, de kemény pályán jó iramban, de sok hibával ját­szott mindkét csapat. Főként az összjátékban kell mind a két csa­patnak sokat javulnia. G.: Labor­falvi, Gerei. illetve Papp, Horváth. SIOFOK—ZAMARDI 1:0 (1:0). Siófok, 300 néző. V.: Bujtor. A két szomszédvár összecsapá­sán a hazai együttes játszott in­kább fölényben. Kitűnt azonban, hogy a siófoki támadósor még nincs formában. Szinte egy egész idényre való helyzet maradt ki­használatlanul. A 2x45 perc alatt mindössze Tóth volt eredményes. DOMBÓVÁRI VSE—KAPOSVÁRI HONVÉD 1:1 (1:0). Dombóvár, 200 néző. V.: Besse­nyei. Az újjászervezett kaposvári Hon­véd csapata a következő összeállí­tásban játszott: Tóth — Bíró, Len­csés, Ungvári — Hering, Hegyi — Paksi, Fehér, Majzik, Berta, Ág­falvi. A Honvéd mindvégig egyen­rangú ellenfele volt az NB III-as együttesnek. Sajnos, a mérkőzés félbeszakadt. Ugyanis a második félidő 29. percében a hazai játékve­zető 11-est ítélt a kaposváriak javá­ra. emiatt a közönség betódult a pályára, bántalmazták a játékveze­tőt. mire lefújta a mérkőzést. Az új összeállításban játszó Honvéd igen jó benyomást keltett. pályázati felhívás A Somogy megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága propaganda jelle­gű plakátok tervezésére pályázatot hirdet. A pályaművek témája: fontosabb mezőgazdasági termények termés- eredményeinek fokozása terén az eredmények népszerűsítése — pl. kukoricatermelés, hibridkukorica- termelés. szarvasmarhatenyésztés, baromfitenyésztés. A nagyüzemi gazdálkodás nép­szerűsítése. termelőszövetkezetbe való belépés, illetve a dolgozó pa­rasztok életének ábrázolása a ter­melőszövetkezetben. Fiatalok felé felhívás a termelő- szövetkezetben végzendő mezőgaz­dasági munkára. Nők foglalkoztatottsága a terme­lőszövetkezetben, különösen az ál­lattenyésztés, gyümölcstermelés és a belterjesség területén. A pályázatokat 18x24 cm-es szín­vázlat formájában egy-két szavas ide Illő szöveg betervezésével má­jus 1-ig kell beküldeni a Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osz­tályára. A bíráló bizottság a 3 legjobb pá­lyaművet 1500. 1000 és 500 forinttal jutalmazza. Ezenkívül néhány pá­lyamunkát megvásárol. A díjazott és megvásárolt művek nagy mére­tű kivitelezésére a művész külön megbízást kap. Kaposvár. 193o február 9. mvlcgyei Tanács V. B. Pü. Osztálya Megkezdődtek a megyei Hnhltlmjnoknág * kiisde! mei Elutasították a Székesfehérvári MÁV óvását Nagyatád ellen — HÍREK­— Kaposvár anyakönyvi hí­rei. Születés: Dömötör István leánya, Erzsébet, Szőke József leánya, Anikó, Márki József fia, József, Csapó János fia, József, Zsirai Gyula leánya, Anna, Nagy János fia, Péter, Jakab László leánya, Emma, Harsány: Géza leánya, Erika, Zsíros János fia, Győző, Nagy János leánya, Zsuzsanna. Halálozás: Páífi Gyuláné 44, Kiss János 82, Szabó László 64, Zsoldos János 78, Pós Sándorné 66 éves. — Uj KISZ-szervezet alakult tegnap este Pálmajorban (Nagybajom) és Ujvárfalva külterületén, Nadaloson. — Előkészítő bizottságot vá­lasztott hétfőn este a városi békebizottság a február 28-án megrendezésre kerülő »béke­bál« megszervezésére. — A kaposújlaki KISZ- szervezet tagjai műsoros estre készülnek. Vidám jelenetekből | összeállított műsorukat vasár­nap mutatják be a falu la­kóinak. — Családi összejövetelt ren­dezett a Somogy Megyei Hús­ipari Vállalat. nőbizottsása szombaton este. A jól sikerült mulatságon mintegy 200-an vettek részt. — Takáts Gyula irodalmi estet rendez a TIT Baranya megyei szervezetének irodalmi szakosztálya február 15-én, va­sárnap este 7 órakor Pécsett, a Bartók Béla Klubban. Ta­káts Gyula műveit az Irodalmi Színpad tagjai mutatják be, ezenkívül maga a költő is elő­ad verseiből. — A Magyar Vöröskereszt propaganda-kocsija egész­ségügyi felvilágosító filmvetí­tést tart a Sétatér, Május 3 és a Vöröshadsereg úti isko­lában február* 11-én és 13-án. — Ma este tartja a városi népfront-bizottság és tanács a városi tanácstagok részére indított előadássorozat máso­dik előadását. »A tanácsok működése, gazdálkodása és községfejlesztési munkája« címmel Halomván György v. b.-titkár tart előadást. — Csütörtökön este 6 órakor a cseri körzeti népfront-bizott­ság rendezésében előadás lesz a nemzetközi helyzet főbb vo­násairól a Cseri úti iskolában. Előadó: Bódis István, a városi pártbizottság munkatársa. — Anyák iskolája indul a Vöröskereszt Május 1. utca 14. szám alatti klubhelyiségé­ben február 12-én, csütörtökön este 6 órakor terhes asszo­nyok és kismamák részére. A tanfolyamot dr.’ Rám pay Ernő szülész-nőgyógyász vezeti, a gyakorlati részt Piroska Valé­ria városi vezető védőnő mu­tatja be. Az iskolán a fogam­zás-gátlással és a terhesség­megszakítással kapcsolatban is hangzik el előadás. A tanfo­lyam hat hétig tart. — Álarcosbált rendezett szombaton este a kutasi iskola szülői munkaközössége. A be­vételt tangóharmonika vásár­lására fordítják. — Nagyszabású »hópehely- bált« rendez a Textilművek KISZ-szervezete szombaton es­te 7 órakor a vállalat ebédlő­jében. Új gépek könnyítik és gyorsítják az élelmiszeripar munkáját Hazánk élelmiszeripara a fel- szabadulás óta jelentősen fej­lődött. Ez elsősorban a foko­zott gépesítésnek köszönhető. Az idén tovább fejlesztik az élelmiszeripart, ötletes beren­dezésekkel gyorsítják a terme­lési folyamatot és automata gépekkel kímélik meg a nehéz fizikai munkától az. élelmiszer- iparban dolgozókat. A gyártásra elfogadott gé­pek többsége elsősorban a ter­melékenységet növeli. A ká­posztaszeletelő gép óránként mintegy 500—600 kilogramm káposztát szeletel fel és tisztít meg. Az almagerezdvágó gé­pet különösen a konzervipar­ban fogadták nagy érdeklődés­sel, mert óránként átlagosan két és félezer almát szeletel fel és tisztít meg magházától. A paprikafűzőgép a paprikaszá­rító és feldolgozó gyárakban növeli majd a termelékenysé­get jelentősen, óránként 5200 paprikát fűz fel, körülbelül 150 kilogramm paprikát készít elő a szárításhoz. Ugyancsak a konzervipar ter­melékenységét neveli majd a zöklségvágó gép is és az új üvegzáró gép. s>^/űvelődés / Csíky Gergely Színház: Szélvihar. Este 7 órakor. Bástyasétány 77. Tájelőadás a Nagybaráti Állami Gazda­ságban. Vörös Csillag: Február 11-jg: ördögi találmány. 5, 7, 9 óra­kor. Szabad Ifjúság. Február 11-ig: Bűn. 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Gra­fikai kiállítás a múzeum gyűj­teményéből. Megyei Könyvtár: Könvv­kölesönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—18 óráig. Idő j árásj elentés Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás idő. Több helyen, főként nyugaton kevés hó vagy szitáló ónoseső. Gyen­ge szél. A hőmérséklet nem változik. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet mí­nusz 1— mínusz 4 fok között. Byron-szobop Rómában Szobrot emelnek Rómában a nagy angol költő emlékére, aki életének javarészét Olaszor­szágban töltötte. A szobor annak az eredeti Thorwaldsen-műnek a máso­lata, amely Cambridge-ben áll. Carrarai márványból készült, súlya kb. hat tonna. Jelentkezés ápolónő- képző iskolára Azok a 17—30 éves nők, akik az ápolónői pályát vá­lasztották élethivatásuknak, március 15-ig jelentkezhetnek a Varga Katalin Állami Ápoló­nőképző Iskolára. A felvételi kérelemhez a következő irato­kat kell csatolni: alkalmassági bizonyítvány (orvosi), születé­si anyakönyvi kivonat, nyol­cadik általános iskolai, eset­leg érettségi bizonyítvány. Az iskola kétéves, . a hallgatók díjtalanul teljes ellátásban ré­szesülnek, elhelyezésükről a tanfolyam elévégzése után az Egészségügyi Minisztérium Ok­tatási Osztálya gondoskodik. A kérvényeket a csatolt iratok­kal március 15-ig kell eljuttat­ni az iskola címére: Budapest, Vili., Makarenko u. 15. Szórakozás Apróhirdetések Apróhirdetések díja szavanként hétköznap 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Az első szó minden esetben dup­lán számítandó. (10,— Ft-on aluli apróhirdetés nincs.) Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Kiadó- hivatala, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon: 15-16. A vidékiek hirdetéseiket postán is feladhatják ugyanerre a címre. Az érte járó összeget a megjelenés után a- fel­adóval közöljük és befizetési csek­ket mellékelünk. ADÁS -VÉTEL Családi ház gazdasági és mel­léképülettel, 3300 négyszögöl ..te­lekkel, gyümölcsös és szántóföld­del, méhészetre alkalmas, szabad­kézből eladó. Vétel esetén beköl­tözhető. Cím: Bajzik István, Bárd­udvarnok. (2702) Egy béköltözhető családi ház te­lekkel, gyümölcsössel és 300 négy­szögöl szőlővel, 3 kát. hold földdel sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Bencze Imre, Boronka, Rákóczi u. 22. sz. alatt. (2701> Kanoshegyen ÍÖÖÖ négyszögöl szőlő-gyümölcsös présházzal eladó. Cím: Horváth, Kaposvár, Sétatér u. 81.___________________ (13891 Eladó Kaposvárott. Cseri-hegyen 2800 négyszögöl föld. gyümölcsös, szántó és rét, kétszobás házzal és istállóval. Vétel esetén beköltöz­hető. Érdeklődni: Kaposvár, Ma- dár u. 3. sz. (1386) 500-as Hudson oldalkocsi, 175-ös Zetka motorkerékpár, kisfilmes nagyító, Villersz álló és forgó-rész. 20 kg-os gyorsmérleg, üzleti áll­ványok. pultok eladók, esetleg el­cserélhetek Pannóniáért, Berváért. Zentai, Balatonmária. (180) SOMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős kiadó az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2, Telefon: 15-16. Előfizethető minden postahivatal­nál és postás kézbesítőnél. Elő­fizetési díj egy hóra: 11,— Ft. Somogy megyei Nyomdaipari Váll Nyomdáért felel: László Tibor. Eladó 1500 km-t futott »O* Da­nuvia. Somodor, Kossuth L. u. 121. sz. Érdeklődni ugyanott. (172)--------—»—;-----------­A LLAS Éjjeliőrt helyettesítésre, 14—15 éves fiatal fiút 6 órai munkaidő­vel felveszünk. ÉM. Parkettagyár­tó V., Cseri u. 2. (1390) Szakképzett műhímzőnőket azon­nali belépésre felveszünk. Kapos­vári Ruhaüzem, Május 1 u. 45. (1391) Szövetkezetek Marcali Járási Központja képesített, számviteli oklevéllel rendelkező, fmsz-i szám­vitelben jártas főkönyvelőt, és el- getvárí Műszaki és Fémipari Vál­lalat. (168) Esztergályos szakmunkásokat fel­vesz a Kábel- és Sodronykötél- gyár kaposvári telepe, Kaposvár, Vöröshadsereg útja 2. _________(1379) L akatos és bádogos szakmunkást azonnali belépésre felveszünk. Szi­getvári Műszaki és Fémipari Vál­lalat, ____ (181) A z. Alsó-Somogy megyei Halgaz­daság, Nagyatad. azonnali belépés­re ten-- és statisztikust keres hosszabb gyakorlattal, illetve kö­zépfokú vizsgával. Lakást biztosít­hatunk. Jelentkezés; Nagyatád Kossuth Lajos u. 14., személyesen vagy levelben__________________('.90') V EGYES NYÍLT TÉB Feleségemtől, szül. Darázs Üoná= tói különváltan élek, érte semmi­féle felelősséget nem vállalok. Fábián József (Fentiekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal felelősséget nem vállal.) (1388) felhívás: Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a fo­gyasztó közönséget, hogy az eddig gyakorlat­ban volt kedd és péntek délelőtti áramdij be­fizetés megszűnik, helyette hétfőn én csütörtökön délután 16 óra 30 perctől 18 óráig ugyanott, az üzemvezetőségen lehet árumdíjat befizetni a pénzbeszedőknél. Ezzel az intézkedéssel fo­gyasztóinknak azt a kívánságát óhajtjuk ki­elégíteni, hogy akiktől a pénzbeszedő a leol­vasáskor a lakáson nem tudja a számlát be­inkasszálni, ezek a fogyasztók is az eredeti számlát kaphassák kézhez. Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom