Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-24 / 46. szám
Redd, »59. febrwär 24. 6 SOMOGYI NÉPLAP Képzőművész és műgyűjtő A Nagyberki Általános Iskolában tanít Fekete József tanító. Jól ismerik a faluban, de a környéken is. Világot járt, rengeteget látott, sok mindenhez értő ember. Rajzokban, festményekben örökítette és örökíti meg országunk szép tájait, embereit. Magányos ember, aki a tanításon kívül csupán nemes szenvedélyének hódol. Ö vezeti a nagyberki képzőművész szakkört. Az iskola falait már igen sok olyan rajz, egyszerű festmény díszíti, amelyet a szakkör tagjai készítetlek. Itt láthatjuk a többi között Fekete József »öreg béres« című festményét is, amely egy SÍ esztendős csornai parasztembert ábrázol, aki gyerekfejjel szemtanúja volt az 1848-as csornai ütközetnek. A másik ’szenvedélye a műgyűjtés. Régi faragások, agyag- és ezüstmunkák, történelmi és más dokumentumok stb. lelkes kutatója. Gyűjteményének egy részét az iskola rendelkezésére bocsátotta, s múzeumot rendeztek be belőle az iskola egyik termében, ahol a tanulók és a község lakói megismerkedhetnek népünk történetével, fejlődésével. A kis múzeumban láthatunk 1750-ből származó tanulólevelet, díszes faragásokat, botokat, mángolókat, agyagtáblákat, húsvéti hímes tojásokat, 1848- ból való könyveket, újságokat, ruhákat, kardokat és egyéb tárgyakat. A repülősök klubjában A nagyberki iskola kis múzeumában. Fekete József tanító egy 1848-ból való huszárcsákót tart kezében, melyet a soproni második ezred katonái viseltek. “fekete József: >*öreg béres**« című olajfestménye. Technikai újdonságok Automatizált tartályhajó A sztálingrádi hajógyárban elkészült egy 5000 tonnás folyami tartályihajó terve. A hajó sebessége óránként 21 kilométer lesz. A fő- és segédhajtóművek, valamint az egyéb gápi berendezéseik irányítását teljesen automatizáltak. Éppen ezért a tojón félére csökken a szükséges személyzet száma. A tojó előreláthatólag a Volga—Balti víziúton fog közlekedni és Bakuból Lenjn- grádba szállítja az olajat. Színes televízió a Szovjetunióban A Szovjetunióban rövid időn belül áttérnek a színes televíziós adásokra. A kísérteti adások szakasza már lezárult és megkezdődhet az adó- és vevő- berendezések gyártása. A kísérletek jelentős eredménye, hogy az eddigi készülékeket át lehet építeni a színes adások •ételére. Külföldi szakértők diéiőleg nyilatkoztak a kísérleti adások során elért kiváló színátvitelről. Polyetilén új módszerekkel A polyetilén előállítása eddig rendkívül bonyolult -feladat volt. Először is magas nyomású berendezéseket, -továbbá katalizátoros -keverékeket igényeit. M. Fjedorov, a műszaki tudományok kandidátusa új módszert dolgozott ki az eljárás egyszerűsítésére: a műanyagot rendkívül nagyfeszültségű elektromágneses térben állítja elő. A laboratóriumi kísérletek sikeresek voltak, most az üzemi gyártás -módszereinek kidolgozására kerül sor. A távként! »pari gumigyár műhelyében nagyfeszültségű elektromágneses térben polimerizálták az etilént. A módszer eredményesnek bizonyult, s hamarosan az egész Szovjetunióban bevezetik a polyetilén gyártásának ezt a jóval termelékenyebb módszerét. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség klubjában ismerkedési estet rendezett a repülőklub. Mozsár Kálmánnak, a klub elnökének megnyitó szavaival kezdődött meg az est, amelynek célja az volt, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz az új és a régi tagok. Csima Károly meglepetést -tartogatott erre az alkalomra. Tavaly nyáron egy kisfilmet készített a reptéren ottani életükrőL Egy-egy vitorlázó startja, ejtőernyős ugrások, a modellezők miniatűr repülőgépeinek gyönyörű mutatványai -peregtek a kockákon A régi -bagóik csillogó szemmel figyelték és idézték fel a nyári élményeket, az újak pedig reményekkel telve, bizakodón gyönyörködtek á színes, szép sportélet képeiben. Vigh János. a Textilművek dolgozója, aki két -társával két hónapja tagj-a a klubnak, nagy érdeklődéssel figyelte az -öregebbek« élményeit — Sokat olvastam, hallottam erről a sportról — mondta —, s mivel nagyon tetszik, régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy belépek a repülő-klubba. A két hónap, melyet itt töltöttem, aránylag kevés idő, de azok alapján, amiket láttam és tanultam, elmondhatom: nagyon örülök, hogy eljöttem. Kíváncsian várom, milyen lesz az első napom, mélyet a reptéren fogok tölteni. Az új tagok e hónapokban elméleti kiképzést kapnak, és áprilisban — a vizsga letétele után — -repülhetnek egyedül, természetesen aszerint, hogy milyen eredményt érnek el. A repülőkluib két éve alakult, 50 tagja van. Nők, férfiak, fiatalok, családos emberek, egyaránt megtalálták itt szórakozási lehetőségüket. A megalakulás - óta végzett szép munkát igazolja az eddig elért teljesítmények sorozata. Már 40—50 ugrásuk és saját versenycsapatuk van, amellyel az országos versenyen indulnak. A tagok többsége vitorlázó repülő, kisebb része ejtőernyős és modellező, de akad olyan is, aki e sport mindhárom ágának lelkes hódolója. Kapói ka Péter, aki a tavalyi megyei vitorlázó bajnokságon első lett, Pécsett a dél-dunántúli bajnokságon a második. Pesten a dunántúli bajnokságon a harmadik helyezést érte el. Hasonlóan szorgalmas és eredményes munkát végez a modellezésben is. Soksok éven át annyira megszerette a gépekkel való foglalkozást, hogy fő célja és vágya érettségi után bekerülni a műegyetemre, és tanulni, mindent megismerni, ami e témakörrel kapcsolatos. A sportkör tagjainak dolgoz- niakarását bizonyítja az a lendületes, lelkes társadalmi munka, amellyel a -hangárt építik vasárnaponként. Mégis — mint Szalontai Sándor, a reptér parancsnoka mondta —, nagy -nehézségekkel küzdenek. Az építkezés 500 000 forintba kerül. Az MHS elnöksége 110 ezer forintot adott erre a célra. Az építkezés sorsa attól függ, hogy -kapnak-e támogatást a hivatalos szervektől és a társadalomtól Már több ízben kértek segítséget, főleg a város üzemeitől, de a Cukorgyár és az állami gazdaság kivételével még sehonnan sem kaptak választ. Pedig, ha ebben az évben nem készül el a hangár, akkor -hiába a lelkes dolgozniakarás, megszűnik a lehetőség a vitorlázó repülésre, ami nagy visszaesést jelentene ennek a szépen fejlődő sportklubnak az életéiben. Még erre a kedves kis ünnepélyre is elhozták tervrajzaikat. Az asztalon ott feküdt mindnyájuk nagy kívánságának: a hangárnak a rajza. Bíznak abban, hogy megkapják a kellő segítséget, s a rajz testet ölthet. V. M. ^palaJjöiiihojL ílzól cl nóta Sötétedik, Kigyúlnak a) kis falu villanyai, siető emberek igyekeznek a kivilágított iskola felé. »Tanfolyam, előadás lesz?-« Hogy megbizonyosodjak, megkérdezem: — Miért iparkodnak ennyire? — Kérem minálunk minden összejövetelkor névsorolvasás van s a mulasztókat feljegyzik. — Hét óra van, az iskolából kihallatszik a skálázás. — Énekpróba van tehát. Belépek a barátságosan fűtött terembe. A padokban csak férfiak ülnek, szólam szerinti elosztásban. Horváth Lajos pedagógustól, a kórus fiatal vezetőjétől kérdezem: — Mióta működik az énekkar? — Másfél éve. — Most mire készülnek? — Beneveztünk a Tanács- köztársaság 40. évfordulójának tiszteletére rendezett kulturális seregszemlére. Már többször szerepeltünk sikerrel a helyi művelődési otthonban, a környék falvaiban, s most nagy fába vágtuk fejszénket. — Hány tagú a kórus? A katalógus mutatja: harminc nevet tüntet fel, a hiányzások bejegyzésével. A névsor alatt több megszívlelendő megjegyzés. íme egy közülük: »Aki háromszoi igazolatlanul hiányzik, törlik a kórustagok sorából!« Erre azonban még nem került sor. Kíváncsian számlálom össze a megjelenteket: huszonkilenc fő. Az egyetlen hiányzó a szövetkezet felvásárlója. Kiküldetésben van — Új műanyag a makrolon A leverkuseni Bayer vegyiüzemek febcratóriumaiban új műanyagot kísérleteztek ki. A makrcdonnak keresztelt poli- karbonát az eddigi műanyagoknál sokkal hasznosabb tulajdonságokkal rendelkezik. Mínusz 100 foktól plusz 135 fokig minden hőmérsékletet kibír, és rendkívüli hőellenáUá- sa, vegyi és egyéb tulajdonságai ideális anyaggá teszik az autó-, elektromos-, fényképé&z- és építőipar számára. világosít fel szomszédja. (Tehát igazolt a mulasztás.) — Kik a kórus tagjai? — Nagyrészt dolgozó parasztok. A legidősebb 74 éves (jó tenor), van munkásőr, traktoros, tanácstitkár, szövetkezeti alkalmazott stb. Valamennyien katonaviselt, mint mondják: »meglett« férfiak. — Milyen művekkel szerepelnek a Latinka Sándor kulturális seregszemlén? Máris átütő erővel felhangzik feleletként az új tömegdal: A párttal, a néppel... Mintha csak egy száj mondaná, helyes felfogásban, a megkívánt dinamikával a kétszólamú részt is igen ügyesen, szépen énekelik. Dal a távoli elvtárshoz: Zengve riaszt a harci kürt.. a a szóló és a kar komoly erőpróbája. Elhangzása után fegyelmezetten hallgatják,. hol, mire kell még ügyelniük, s is- motelt éneklésnél minden idegszálukkal figyelnek, nehogy valahol is vétsenek^ Mintegy pihentetőnek azonnal indítják Mozart: Hordó című, négyszólamú kánonját. No, nem hittem volna, hogy a nyolcadszünetek utáni belépéseket ilyen hibátlanul megoldják! A cigaretta szünetet az udvaron tartják (követendő példa). A foglalkozás második felében népdal, népdálcsokor, népdalfeldolgozás gyönyörködtetett. Különösen Bárdos: Dana danája mutatott átlagon jóval felüli, szép kidolgozást, egyöntetűséget. S a csokorba kötött népdalok is komoly átélésről tanúskodnak. Bizony versenyre nem lehet akármivel, akárhogyan kiállni! Búcsúzáskor azt kívánjuk az együttesnek, hogy fáradságukat, lelkesedésüket megérdemelt siker koronázza. S példájuk buzdítson másokat is hasonló, szép kezdeményezésrea Marscha.Il Lajos ének-tanár, levelező. Cötét este indult a vonat Budapestről. Csendben, a napi zajtól fáradtan, zélrehúzódva ültünk. Nem tudtuk megkezdeni a beszélgetést, elég egyhangúnak gérkezett az utazás. Amikor azonban Pusztaszabolcsnál íelszáClt egy öreg, falusi bá- :si, magával hozva a falu derűjét, hangulatát, mindjárt más lett a fülkében az élet. Egy barátságos »jó estét!-« után elhelyezte boros- korsóját és táskáját a csomagtartóban. Leült. Megdicsérte a jó meleget, mert bizony odakürm nagyon »iegé- nyes« az idő. — Amolyan kísérteteknek való éjszaka — teszi hozzá. — »Kísérteteknek?-« — nevettünk fel. — Hol vannak már a kísértetek? Hát most már nincsenek, de amikor gyerek voltam, akkor még voltak. Legalábbis én azt hittem. — A bácsi látott kísértetet? — kérdeztem. — Láttam. No, de ne vágjunk a dolog elébe. Elmesélem a kísértettel való találkozásomat, ha kíváncsiak rá, az időnkből kitelik — felelte a bácsi. Elhelyezkedtünk kényelmesen, és gyorsan egy szem cukrot is bevettem szíverősítőként. A bácsi rágyújtott egy cigarettára és elkezdte. Minden szavát nagyon megfigyeltem. — Csendes, isten háta mögötti kis faluban laktunk. Nem járt arra se vonat, se autó. Nem volt orvos. se, de minden öregasszony olyan tudósféle volt. Szenes vízzel gyógyítottak. Babonasóguk kiterjedt a halottakra is. Sok szó esett egyik vagy másik lélekről, hogy ezért vagy azárt hazajár. Fehérre meszelt kis házban laktunk. Pitvar volt előtte, melyet nevezetes ünnepekre kukoricacsővel díszítettünk fel. A ház végén sorakoztak az ólak, hátrább egy kis szalmatetős istálló. Ketten voltunk testvérek, a bátyám 13, én pedig 11 éves voltam. Szüléinkén kívül nagyszüleim laktak velünk, jobban mondva mi éltünk velük, mert az övék volt a ház és a pár hold föld. Velünk lakott még dédanyánk isi Magas, szikár öregasszony, aki 74 éves létére minden munkában ha tettel nem is, de szóval mindig benne volt. Egyszerűen csak szüléinek hívtuk. Volt neki egy gyengéje. Nagyon szerette a lovakat. Mindig fehérben temetnek, annak nem kell sokat mosnia. Mert hát tudod, gyermekem, a másvilágon csak fehérben szabad járni-«. — Ha a halottak járnak, mosnak a másvilágon, akkor vissza is jöhetnek — gondoltam, és gyorsan eljöttem a szobából. VtA HAZA JARÓ LÉLEK szakított időt, hogy a két kis sárgát megkefélje. Este rendszeresen elment az istállóba már etetés után, hogy megnézze, jól kötöttük-e meg a lovakat. Mi csak nevettünk, mert tudtuk, hogy a lovak egy villa illatos szénát kapnak ráadásul. Az egyik szomszédban lakó öregasz- szony többször meg is jegyezte: »Hej, szomszédasz- szony, maga még a földben sem tud majd nyugodtan maradni-«. »Hát lehet, hogy etetni hazajárok-« — hagyta helyben a beszédet szülénk. — Bátyámmal mindig nevettünk ezen a beszéden, de csak addig, amíg egyik augusztusi napon ágynak nem esett szegény, és három nap múlva elaludt örökre. Eddig még nem volt házunknál halott. Mindenre kiváncsi voltam, hogy mi történik. Én is odamentem, amikor az öltöztető asszonyok levetkőztették, hogy meg lehet nézni. Nagyon kíváncsian álltam az ágy mellett, amíg le nem vették a fehér lepedőt az én szülémről. Hej, hogy miképpen éreztem magam, azt még máig seni tudom megmagyarázni, amikor azt a viaszsárga arcot megláttam. »Miért van fehérben, mikor a szülének csak fekete ruhája volt?<- — kérdeztem. A szomszéd néni jött a magyarázattal. »Akit lamelyik öregasszony azt mondta, hogy szorítsam meg a halott torom ujját, akkor nem fogok félni. Hogy féltem-e ezután? Még a hideg is kirázott sokszor a félelemtől. Mindig azt hittem, szülém jön utánam. Este, még ha agyonvertek voilna, se mertem kimenni egyedül. Bátyám meg még jobban ijesztgetett. Ha az istállóban voltunk, elkiáltotta magát: »Hozza a szénát a szülénk!-« Én, múlt az őrült rohantam kifelé. Azután esemény nélkül múltak a napok. — Egyszer apám meg nagyapám elmentek a vásárra egyik tehenünkkel egy mesz- szebbi községbe, ügy volt, hogy éjjel megpihennek valamelyik útba eső faluban, aztán reggel mennek tovább. Este nekünk kellett a lovakat megetetni és behordani a pajtába a csutaszárat, melyet aznap hordtunk haza a mezőről. Egy ideig csak ment a munka, de egyszer bátyám elkiáltotta magát: »Jön a szüle!...-« Elengedtem a csutaszárat, és uzsgyi, befelé, persze a bátyám is utánam. Édesanyámnak nem mondtuk a félbemaradt munkát, hanem nagy buzgón mosakodni és vacsorázni kezdtünk. — Vacsora után ki szoktunk menni az istállóba mi is. Szurok sötétség feküdt az egész tájon, nehéz, eső előtti felhő borította az eget. Én persze félszemmel mindig az istálló felé lestem. Hát uram, teremtőm, az istálló előtt a kocsi oldalánál áll egy nagy fehérség »Visszajött a szülém!« — ordítottam, és rohantam a konyhába. Anyámhoz bújtam. »Nem jön az vissza!« — akarta mondani, de amikor kilépett, s arra félé nézett, elkiáltotta magát; »Ott van, ott van!« Berohantam, s elsápadva, sírva néztük egymást Szörnyű este volt. Kinn pedig mozdulatlanul állt a fehér alak, úgy vélekedtem, bal kezével az istállóra mutatott. Nem mertünk lefeküdni se, csak amikor kialvóban volt a lámpa, akkor bújtam anyámhoz, bátyám meg a nagyanyámmal feküdt együtt De elaludni nem tudtam. A dunyhát a fejeimre húztam, csupa víz lettem, mégis vacogott a fogam. Nagyanyám egyszer megszólalt: »Te, lányom, ki kellene már menni, elmúlott éjfél« — mondta, de erre akkorát ordítottam, hogy elment a bátorságuk. Később elaludtam, csak a harangszóra ébredtem fel. Tovább szoktunk feküdni reggelenként, de most nem bírtuk. Nem akartuk anyánkat kiengedni, meg kíváncsiak is voltunk, ott áll-e még most is a kísértet. Nem ment el. Ott állt fehéren, mozdulatlanul, egyik szárával az istállóajtó felé mutatva egy kéve kukoricaszár. Akkor még persze nem tudtam meggyőzni magam, hogy nem kísértet volt — fejezte be meséjét a bácsi —, s hozzáfűzte: szégyen, de bizony én olyan műveletlen voltam, s az volt a falu nagy része is. De bezzeg az én 12 éves unokám esténként nem a kísérteiét lesi, hanem repülőket farag, és lesd a szput- nyikot. M őst már egy falusi gyeIVI rek se hisz a kísértetekben és a babonákban. Kiss Zita
