Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-22 / 45. szám

SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1959. február 22, cÁh&q,^ a Ixarátia Látta ^üaszar^ Qán&it A MINT BELÉP az ember az ötödik eme- ' leti lakásba, valósággal rázuhan a szép­ség. Vaszary János csodálatos szépségű pasz- telljei és akvarelljei borítják a falat a meny- nyezettől a földszintig. Ezenkívül. néhány Rippl-Rónai kép és egy Medgyessy szobor sze­repel még ezen a »tárlaton«, mely Révész Isjyán. budapesti festőművész magángyűjte­ményét alkotja. Mint művészember és mint a modern festészet rajongója került annakide­jén, a húszas években kapcsolatba Vaszary Jánossal, s ezért van az, hogy a tulajdonában lévő képek túlnyomó többsége a kaposvári születésű festőművésztől származik. Az emlékek megírt és íratlan albumában lapozunk Révész Istvánnal, Vaszary művé­szetinek ismerőjével és emlékének legaktí­vabb ápolójával. Az elbeszélésből, a kiraga­dott mozaikokból kitűnik, hogy az a dacos, mongolos tekintetű festő, aki a magamintázta gipszportréban és képeinek örök értékében van jelen emlékének felidézésénél — emberi mivoltában éppen olyan következetes volt, mint művészi elveinek hitvallásszerű megtar­tásában. A korszert! művészet élharcosa volt, akiről nagynevű tanára, Székely Bertalan azt mond­ta, hogy egész oktatói pályáján nem akadt tehetségesebb tanítványa Vaszarynál. Pedig ez még Budapesten volt, amikor a művész nem ismerte meg sem a félkonzervatív Mün­chent, sem a szabadlevegőjű Párizst, melyről azt írja: »Párizs kétféle módon, de minden­képp megrázó hatást gyakorol: el kellett majdnem mindent feledni, amit eddig tanul­tunk, — de emellett olyan szabadságot bizto­sított, mely közel jár a fejvesztettséghez«. Ennek a szabad levegőnek a hatására szü­lettek aztán szebbnél szebb képei, az utazás impressziói, a párizsi éjszakák jellegzetes ak­varelljei és a tobzódó-színű pasztellek. Képek, melyeket sem a mester nem másolt, de má­sok sem tudnak utánozni. — Általában csak olyan képet ismételt meg >— mondja Révész István, amely kompozí­ció volt, mint például a Parkban, vagy a Cirkusz, de impresszionista képet soha, mert azt tartotta, hogy ő a művet szolgai módon nem másolja. iHogy mennyire eredeti mű­vészegyéniség volt, arra jellemző a következő eset. Egyik olaszországi útja alkalmával az Assi­si Szent Ferenc templomot festette Vaszary. Szokása szerint szénnel fölvázolta a képet, és ekkor a hátteret erős ultramarin-kékkel fes­tette meg. Ez nekem nem tetszett, s szóvá is tettem előtte. Azt mondta akkor: »Nem va­gyok hajlandó megváltoztatni az eredeti prob­lémaként kitűzött kék színt, mert engem ez izgat...« De aztán valahogy neki sem tetsz­hetett a kép, mert félretette. Egyszer, nem sok időre rá kaptam értesítést tőle, hogy a kép kész. Csodaszépen megoldotta a problé­mát: a háttér sötét ultramarin-kékjét egy, gz előtérben lévő piros cingulust és kalapot vi­selő pappal oldotta fel. Ugyancsak jellemző Vaszaryra a másik történet is. Taormináfoan, Olaszországban vol­tunk együtt 1936-ban, s kértem én, hogy a Teatro Grecót, a görög színház romjait a ma­ga rózsaszínében fesse meg, a háttérben az Etnával. Amikor a színház bejáratához érkez­tünk, megfordult, sutba dobta a kívánságot, s a képet arról a helyről festette meg, ahon­nan a romok nem voltaik láthatók. Ö, a mű­vész így látta a témát. Nagynevű festő volt már a húszas években, kiállítások egész sora húzódott mögötte, mű­vészete egyedülálló, ítélete mértékadó mű­vészkörökben is — és mégis ott kellett hagy­nia a főiskolát, ahol tanár volt. Nevetséges dolog miatt bocsátották el Csók Istvánnal együtt Karafiáth Jenő vallás- és közoktatás- ügyi miniszter javaslatára, A miniszter úr ugyanis — lévén azelőtt atléta, s így a művé­szetek igaz ismerője — rendeletet adott ki, megakadályozandó a polgárok erkölcseinek romlását, mely szerint Budapesten minden akt szobrot és képet köténnyel kell ellátni! Ekkor azt mondta neki Vaszary: »Lehet, hogy a magasugráshoz ért a kegyelmes úr, de a művészethez analfabéta!« C MINTHA CSAK egyenest ezt a véle­1-7 ményt akarná alátámasztani, naplójá­ba a következő mondást és a többi aforizmát írta, melyekkel az általános művészeti anal­fabétizmus ellen küzdött, több kevesebb siker­rel, de amelyeknek — úgy érezzük — csak most van meg az igazi foganatja, mint ahogy festészete is most éli reneszánszát. »Csak a beteges hajlandóságú emberek lát­nak azonnal fajtalanságot a meztelenségben.« »A művészetben csak azok a veszélyesek, akik utánoznak, tehát rosszul festenek.« K. F. RUN HALVÁNY CSÍKOKBAN vi- vem. Minden nap írok — fe- lágosodott az ablak felöl. Zol- lelte kitérően, tán hiába hunyta le a szemét, Éva csüggedten, száraz a szemhéján keresztül is érez- szemmel ejtette vissza fejét a te a derengést. Hajnali négy párnára. Nem kérdezett többet óra volt. Oldalára fordult és és nem is viszonozta a búcsú­figyelte az asszonyt, hogyan csókot. emelkedik a nyári takaró lé- A LENYUGVÓ NAPSUGA- legzetvételénél. Vékonyka lány RAK, mint tündöklő kristály­volt, amikor elvette; félénk, szemcsék csillantak a lágyan rebbenő. Most az alakja, mel- remegő víztükrön. Távolról le kitellett (hat hónapos tér- felbúgott a hajókürt. Sokáig hes), az arca is kerekebb lett ültek szótlanul a parton, apró és'a szeme végtelenül nyugodt, kavicsokat dobáltak a vízbe. Egyszer megkérdezte tőle, mi- Jutka szólalt meg elsőnek, re gondol, amikor különös — Este lesz, Zoli, menjünk mosollyal keresztülnéz az em- vissza az üdülőbe. A férfi a bérén? vízgyűrűket figyelte és nem A kicsire. Mindig ez a vá- válaszolt, lasz. Zoltán is örült a gyerek- — Zoltán! — a lány mesz­nek (főképpen, ha fiú lenne), sze nézett, át a túlsó partra, de azért nem tudta megérteni úgy morzsolgatta a szavakat, a felesége átszellemült boldog- El tudod képzelni, hogyan fo- ságát. lyik odahaza most a pletyka? Az asszonyka világos haja Attól félek, a feleségednek is egeszen barnának látszott a fülébe dugják a bogarat. Ta- homályban. Megmozdult és Ián jobb lenne, ha te is más nyöszörögve fordult feléje, társaságot keresnél itt, mert Biztosan a tegnap esti jelenet- még valami ismeretlen jóaka­rói álmodik — gondolta Zol- ród hazaír a végén, tán. Egy kis lelkiismeretfur- — És te? — kérdezte Zoltán dalást érzett, de nem sokáig, kigyúlt tekintettel, — te tö- — Nekem volt igazam. Tel- rődsz vele? Jutka felállt, meg- jesen véletlen, hogy Rácz Jut- igazította húzott szoknyáját, kával együtt kaptuk meg a be- — Gyerünk. Ránk esteledik, utalást a balatoni üdülésre. Az üdülő kapuja előtt nézett Különben is a feleségemmel csak rá. akartam menni, ö mondta le, mert beteges mostanában, lem tulajdonképpen? Igaz, az orvos óvta a hosszabb — Semmit, — válaszolta utazástól, mert szerinte köny- tompán, nyen lehetséges a koraszülés. Es aztán a Jutka! Hát nem ismertem előbb, mint Évát? akarlak megsérteni, de én fia- El is vehettem volna, ha őt tál lány vagyok és a társaság szeretem, hiszen mindig csino- valósággal kerül, azt hiszik sabb volt, mint Éva. Csino- hozzám tartozol, sabb! — Menj! — mondta a férfi Zoltán érezte, hogy arca fojtottan, — úgy látszik már égni kezd. nincs jogom, hogy azzal be­Erdekes, hogy nem vette féljek, akivel együtt dolgo- észre nőtlen korában, milyen z°m- Ju*ka megsajnálta hogy hamvas, aranybarna ez a lány! °lV™ határtalanul elkesere- A szeme cirmoszöld, hosszú ^ett a férfi, enyhultebb han­A gyilkos alkohol nyomában A halál mindig megdob- orvosok: alkoholmérgezés... — Az alkohol romboló hatá­bent bennünket. Külö- De én ezt nem értem — mond- sa köztudomású. Mi orvosok nősen szívünkbe markol egy ja most, és könnyes a szeme, azt mondjuk, hogy a gyer- kisgyermek halála. Máskor is kapott italt, egy fél- meknek egész kis mennyisé­Marika már halott. Porba deci rumtól nem halhatott gű szeszt sem szabad adni. Az hullt virág, ki sem nyílt, és meg. És most kimondja az ő ellenállóképességük sokkal már elvirágzott. Halott, de ha- isszonyú sejtést, ami sejtés is, kisebb, mint a felnőtteké. Az lála nem a természet műve. hit is; hit abban, hogy még- alkohol megterheli a gyermek Emberé. Nem természetes sem ő a felelős..-. vérkeringését, zavarokat okoz­eset. Bűntény. — Biztosan rossz volt a hat benne, akadályozza a ki­A vádlottak padján nagy, rum... választó szervek munkáját, dús, szőke hajú asszony ÜL Kék Az orvosszakértö mást megbetegíthéti a veséket, szemének bogara összeszűkült mond. Szava tudományos, szá- Kismennyiségű szesz rend- A félelemtől. Amikor felolvas- ráz, tárgyilagos. egyszerű, szeres fogyasztása is okozhat ták a vádiratot, feje lehajlik, mint egy lemeztelenített a gyermeknél szívizomgyulla- szinte magától. Válla megre- csontváz. A gyermek halála dást. Gátolja az idegrendszer meg. Emlékezik. A Vér kifut után az italbolt minden ita- működését is, tompítja a gyer- az arcából, fakó a kép is, ami lát vegyvizsgálat alá vettük, mek szellemi képességét. Nem eléje tűnik. Fakó, de felejthe- Sem a rumban, sem a többi egy emberből azért lett meg- tetlen. italban nem volt mérgező rögzött alkoholista, mert már Egy kisgyermeket lát, sző- anyag. gyermekkorában hosszászokott két, feketeszeműt. Vidám — Féldeci rum viszont ele- a szeszesitalhoz, gyermeket, aki most anyja ke- gendő volt ahhoz, hogy a gyér- Az asszony úgy érzi, mint- zét fogja és dudorászik. Az- mek halálát okozza. A gyer- tán befordul a gyermek az mekek az alkohollal szemben anyjával az italboltba ... Lát- fokozottan érzékenyek. Egy ja az anyát, amint italt kér. féldeci rumban lévő kb. húsz pa, kábult, és karikák táncol- Egy fél deci rumot. Hűvös van, gramm alkohol ilyen korú nak előtte. Már alig hallja, ősz van, fázik... Már megin- gyermeknél halálos adag. — amikor az ügyész arról beszél, Menthetetlen volt — kérdezd, hogy nemcsak ő a bűnös. A nem, inkább suttogja maga babonák és átkos szokások ár- elé az asszony. nyait is vádolni kell, amelyek ^z orvos válaszol. — annyi ember lelkében élnek ha bordái közé szúrnának ezek a szavak __Mintha meztelen s zívét korbácsolnák ... Tom­ná, de akkor a gyermek sírni kezd. Látja az anyát, amint odanyújtja a poharat a gyer­mekének és a gyermek fel­hajtja az egész pohár rumo't. volt. Zoltán baloldalára ke­rült. — Kedves fiatalember, én itt senkit sem ismerek, majd megkérem, hogy mondjon egy­két szót a többiekről. — Sajnos nem igen ismerem őket. — Nem? — kerekedett el az öreg szeme. — Persze, biztosan fiatal házasok — huncutkodott a bácsi, mert ráesett a pillan-\ tása Zoltán jegygyűrűjére. A] férfi határtalan zavarában\ szóhoz sem jutott. — Az én lányom is tavaly ment férjhez — folytatta meg­kezdett gondolatát az öreg. — Van már kéthónapos unokám!^ van éves. De már Fiú! Ha megcsiklandozom a kis kerek képét, hangosan ne­vet! — Még csak ez hiányzott! — dühöngött magában a fia­talember. A gondnok szakította meg a szóáradatot. Odaszólt Zol­tánnak: — Telefonon keresik, Ko­vács elvtárs! Közrehatott az is, hogy mé. és fertőznek. A vádlott Látja az anyát, amint felnevet reggel kapta a gyermek az bűne az, hogy tudatlan volt. és mondja: — Ö a kis szem- italt. Elképzelhető persze, Az asszony vergődik. Csak télén, nem kiitta az egészet... hogy olyan gyermeknél, aki- lenne már vége mindennek, Látja az anyát; ő maga az. Es nek különösen nagy az ellen- csak bukna már bele valami már csak lelki szemeivel lát- állóképessége, a halál nem kö- áldott sötétségbe. Mennyit ki­hatja gyermekét. vetkezett volna be, és különö- bír az ember! Még mindig Alkoholmérgezés, mondta sen akkor nem, ha kétórán hallja a végtelenül hosszúnak akkor az orvos. Alkoholmér- belül gyomormosást kaphatott tűnő beszédeket, gezés, mondja most az ügyész volna. A védő arról beszél, hogy el­és vádol. Látja most magát, Az anyában még egy utolsó terjedt jelenséggel áll szemben amint rendelt még egy félde- sejtelem él. Hátha az orvos a bíróság. Ezen a vidéken cit, kihajtotta és hazamentek, volt a hibás. A szakértő ezt Látja most a gyermeket, amint is megcáfolja, elálmosodik és hazaérve — Délben, amikor a vádlott nyomban elalszik. Ezt látja az orvoshoz vitte a gyermeket, maga előtt és szinte bódult, már menthetetlen volt. Az al­armkor beszél. Szaggatott, fá- kohol már felszívódott, tyolos a hangja, ahogy felel a Az anya mintha ködön át kérdésekre. Délfelé vette ész- látná a tárgyalótermet, mint- szetört és szinte apatikus már. re, hogy gyermeke nyöszörög ha idegenné vált volna előtte Csak amikor meghallja a bíró alvás közben és hánykolódik, az egész világ. A ködből most szavát, hogy az ítélet szerint Keltegetni próbálta. Ki Is nyi- egy hang érkezik feléje, éré- csak ő a felelős; a bűnös a tóttá egy percre a szemét, de lyes a hang, határozott, éles, gyermek halálában, és amikor aztán nyomban aludt tovább, az anya mégis csak másod- meghallja, amit minden sejtjé- Egy óra felé már hörgött. Az szorra válaszol. vei érzett, ami zúgott egész anyja kezét szorongatta és — Mikor adott először idő alatt fejében, ami nagyon egyre hörgött szeszt gyermekének? mélyen kitörésre várva égett Rémülten rohant vele az - Amikor a foga jött, afk- már benne, hogy a legnagyobb orvoshoz. Marika szeme ekkor kor kenegettem borral a kis büntetése saját lelkiismerete- már mereven nézett a világba. ínyét. Aztán meg nem akar­Már nem tudta, mi van körű- tam tőle megvonni, hiszen ha Mielőtt elájul, meggornyed. lőtte. Injekciót kapott. Késő mi iszunk, úgy véltük őt sem Aztán mint egy darab fa, úgy volt. Vitte a kórházba, késő csalhatjuk meg. ^uhan el, vagy mint egy fel­volt. Segítség már nem volt. — Szabad-e a gyermeknek anyak’ vigyazza­Este nyolckor meghalt. szeszt adni? — kérdezi most 0 — Tudom, azt mondják az az orvosszakértőtől az ügyész. még szokásban van, hogy bor­ral, szesszel gyógyítják, vagy altatják a gyermeket... A z asszony már nem be- szél, úgy vezetik ki és úgy hozzák vissza, amikor az ítélethirdetés következik. Ösz­Csíki Ottó 25 éve half meg Móra Ferenc Ha élne, most lenne nyolc­huszonöt éve halott, s csendben elkop­tatott teste békésen pihen kedvenc városának, Szeged­nek temetőjében. Sokat be­széltünk és sokat hallgattunk róla az azóta eltelt időben. Pedig szelleme ma is közöt­tünk jár, csodálatos képzelő­erejének nagy szerénységgel Jutka mereven a tányérjára^ bámult. Reszkető kézzel húz­ta el a széket és egy örökké­valóságnak tűnő idő alatt,1 míg a telefonhoz ért, egyrei csak Éva riadt kis arcát látta\ — Zoltán, te mit afyarsz ve- maga előtt. Túlságosan nem isx, lepődött meg, mikor a kór­házból közölték vele, hogy fe-\ lesége túl van a szülésen, csak^ — Hát akkor miért nem ba- nagyon gyenge. A kisfiú meg-* rátkozol a többiekkel is? Nem halt. A SZOMSZÉDOS BÁRBÓL Elsápadva állt fel. Melletted megírt termékei ma is kézről kézre járnak. A Földhözra­gadt Jánosok, a Mihályok, a Ferkók és Ferikék, a Quinti- porok és Titanillák mélyen befészkelődtek szívünkbe, s biztosítják alkotójuk örök életét. Móra Ferenc félegyházi fol­tozószűcs fiaként született. Apja mindent elolvasó »dok­tor utriusque volt: a sze­génység diplomás doktora... a nyitó kapa és a szűcs-tű zx. UtJV.'h'iDzJlJL/vyíJ D/altDC'iJ (> Cl IlJ1 ltU Cű Cl felcsapott a sláger: »Rumban mindig görnyedt vállú, de negra«... míg ő kábultaní csomagolta bőröndjét. Nagy né Gyánó Ágota'' A bürokrácia még a; hu Iáinál is erősebb pillákkal. Talán nem is any- nyira óélet!en, hogy együtt nyara1 nak majd?! Hiszen ő jelentkezett a megbetegedett Márkus bácsi helyett a beuta­lásra. gon szólt hozzá: — Gyere Zoli, nem történt semmi, megyünk vacsorázni. Jutka nem szerette a ko­moly jeleneteket és az életnek mindig a napos oldalát járta Szegény kis Éva — nézte volna, de hát tehetett ö róla, Zoltán csöppnyi megbánással a feleségét. Csörgőit az óra, fe’kelt és gyengéden vissza­fektette Évát, aki riadtan bá­mult rá. MUtor felvette a bal­lon.,kabátját, leült az ágy szé­lére. Éva átkarolta a nyakát, tekintetében a régi ijedtség, úgy súgta: — Hát mégis itthagysz? Ne légy csacsi, kis szí­hogy mások összebogozzák'kö­rülötte az egyszerűnek látszó dolgokat? — Rumba negra... dúdolta a slágert és szökdécselve fu­tott fel a lépcsőn. Az egyik 'or jutónál utolérte Zoltán és a keze forró volt, mikor bele- knrolt. A vacsoráná' egy új beutalt ér;::zett. Fehér bajuszú bácsi O. Henry, a nálumlk is is­mert kitűnő amerikai humo­rista és novelláira 60 évvel'; ezelőtt sikkasztásért 3 évig' börtönben ült. Egy texasi irodalmi egyesület most az­zal a kéréssel fordult Eisen­hower ‘ elnökhöz, hogy reha­bilitálja a kitűnő írót, mert az amerikai irodalomban szerzett érdemeivel jóvátet­te az életében elkövetett hi­bát. Eisenhower elvben egyetértett ugyan a ‘kegyele- tes kéréssel, de úgy döntött, hogy az elhúnyt amerikai író, priuszát megszüntetni nem áll módjában. O. Henry tehát^ ‘oyábbra is mint »büntetett £Í nj mindig mosolygó szemű öreg királya«. Fia a Daru utcai szegény­ség változatos megaláztatásán áttörve földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet sze­rez, mégis tudós régész, új­ságíró, múzeumigazgató, dísz­doktor, tiszteletbeli ipartestü­leti elnök, végezetül igazi re­mekíró, vagy ahogy ő saját magát nevezte: »nemzeti szol- gáiómester« lett belőle. írói munkásságának java e század húszas-harmincas éveire esik, amikor nehéz volt igaz szót kimondani, s ami­kor nagyon ■ könnyen lehetett valaki elismert író, ha haj­landó volt az uralkodó osz­tály, az uralkodó eszme szószó­lójává válni, ö maga mond­ja erről a korról: »akkor va­gyok írástudó, mikor csak rástudatlannak érdemes len­Móra nagytehetségű írás­tudó volt, de tehetségét soha nem fordította népe ellen. Nem is jutott számára hely, mégcsak egy sornyi sem, az irodalomtörténeti munkákban. Még Szerb Antal sem tartja említésre méltónak. Móra a mikszáthi hagyományok egyik folytatója, művei méltán fog­lalnak el előkelő helyet Mó- riczé mellett. Témáit a sze­gedkörnyéki tanyavilág né­peinek életéből, gyermekkori emlékeiből, a parasztélet ke­serű valóságából meríti. Fel­tárja a szegény emberek nyo­morát, mely változatos for­mában jelenik meg, és ha kezdetben tétován is, később mégis hittel hirdeti, hogy az a társadalmi rend, amely ezt a nyomort okozza, nem lesz örökkévaló, el fog érkezni a jobb kor, amelyhez vezető út legmagasabb pontjának a szo­cializmust tekinti a »Hiszek az emberben« című írásában. »En tudom azt, hogy itt még lesznek fölcrengések és lávaömlések, és hogy sok minden, ami szívünknek ked­ves, elpusztulhat még, és a saját életünk is füstté válhat a nagy tűzvészben, amelynek csóvatevői voltunk — és én mégis hívő hittel kiáltom, hogy füstön, ködön, gyászon, szenvedésen túl látom az ígé­ret földjét, amelyen nálunk boldogabb nemzedék éli a miénknél emberibb életét« — írja ugyanott. írásaiban élesen bírálja a néptől telje­sen elszakadt vezetőket is. »... az a nagy baj, hogy min­denféle népek különvonaton járó nagy bakterai nem szok­tak harmadik osztályon utaz­ni.« Móra Ferenc legalább any- nyira az ifjúságé, mint amennyire a felnőtteké. Gaz­dag képzeletvilága csodálatos mesevilágot tár fel a legif­jabb olvasók előtt úgy, hogy neveli is őket az új életre. Meséiben is megmutatja a szegények életét, amit élesen szembeállít a gazdagokéval, s állásfoglalásra készteti az ol­vasót a szegények mellett, a gazcagok ellen. Sikerét kiváló elbeszélő te­hetségén kívül nem utolsó­sorban gazdag nyelvismereté­nek köszönheti. Maga Móricz mondja róla: »nagyon színes és mégis végtelenül természe­tes, egyszerű magyar nyelven ír, amit csak a szögedi ember tud«. Szűkre szabott megemléke­zésünk befejezéseként ismét hadd álljanak itt saját sza­vai, melyek egész művészeté­nek summái is: »... tulajdon­képpen sohase csináltam mást, mint ő (értsd: apám). Tulipánokat és rozmaringo­kat himezgettem, csak ő drá­ga tűvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam sze­gény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorú­ságokat jelentgetve nekik, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám, s azért szível­tek úgy az emberek, mint az apámat«. Várkonyi Imre, a TIT tagja. e'oeletü égvén« szerepel aij, világirodalom történetében.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom