Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-01 / 1. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Csütörtök, 1959. .január t. QaniLá* 7-ííi megalakul a munkás kárus »Zengjen a munka országában újszerű ének, Ősi dal ifjak ajkain. Ámor, büszke szabadság És igaz emberség dala, hajh, amúgy igazában Vén idők unokája ébredj Dalra magyar nép.« (Jankovich — Kodály) Munkáskórus alakul a régi hagyományok alapján. Ezek a régi emlékek ma is elevenen élnek azokban, akik, a munkásdalárdának akkor tagjai voltak; és azokban is, akik hallgatták éneküket. Munkáskórus alakul, mert terjeszteni, tolmácsolni kell a nagy zenei kultúrákat, mert irányítani kell a ko­moly zene felé azokat, akik úgy érzik, nem tudnak ráta­lálni erre az útra, a nagy zenei hagyományokat megbe­csülő nemes, lélekemelő, szépet és jót sugárzó napfényes útra. Murukáskórus alakul, hogy maga irányítsa, nevelje a halhatatlan zene szeretetére, megértésére osztályát. Nagy feladatok ezek. A kórus megalakítására létre­jött operatív bizottság tagjai városunk üzemeiben már dolgoznak az ügyért. A városi tanács anyagi támogatása biztató jele a nagy elhatározás megvalósításának. A kó­rus állandó próbahelyet kapott a Dózsa-klubban. (Bajcsy- Zsilinszky u. 2. szám., Rendőr-klub.) Állandó próbaideje szerdán és pénteken este 6 órakor lesz. A munkáskórus első, alakuló próbája 1959. január 7-én, szerdán este 6 órakor lesz az állandó próbahelyiségben. Ez mind nem elég. Munkások, üzemek dolgozói, igaz­gatói, mérnökei, szellemi és testi munkásai, férfiak és nők kellenek a nagy terv megvalósításához, hogy vállal­ják a zenekultúra terjesztését, hogy részesei legyenek a kultúra demokratizálásának. Vegyes kórus alakul, mely a kórusirodalom legnagyobb alkotásait képes megszólal­tatni. Időnként a női kar és a férfikórus is külön-külön előadhatja azokat a műveket, melyeket saját hangszí­nükre írtak a szerzők. A kórus létszámát 120—140 főre tervezi az operatív bizottság, hogy idővel nagyobb léleg­zetű kompozíciók megszólaltatására nagy átütő erővel NÉPMŰVELŐK tervei, kívánságai * • UJ a z e v re A párt művelődéspolitikai 'alapelvei az eddig ötletszerűen 'dolgozó népművelési munká­sok számára is megszabja a ^feladatokat és biztos úfcmuta- Jtást ad. Hogyan használják fel fa népművelés vezetői e fontos f elveket, ennek a’iapján mit * terveznek és mit kívánnak az 1959-es esztendőtől? Kérdé- , sünkre a következőt válaszol­ok a marcali járás népműve­lésének irányít&i Palkó Anna, a járási műve­lődési ház igazgatója: — Két fontos tervet szeret­nék megvalósítani. Az egyik az ifjúság megnyerése a mű­velődési ház számára. Ennek érdekében minden vasárnap ifjúsági klubdélutánokat ren­dezünk, és a fiatalokat — mint ahogy ezt már az elmúlt hónapban megkezdtük ,— be- »vonjuk művészeti csoportja­ink, szakköreink munkájába. i A másik terv, hogy intézmé- J nyűnket a járás művelődési i központjává fejlesszük. Ennek i egyik módja az itt működő a módszertani kabinet, amely a ^falusi népmű ve'és i munkások \ szakmai továbbképzését lesz \ hivatva elősegíteni. Végre sze- \ retnénk elérni, hogy művésze- | ti csoportjaink műsorukkkal \ ellátogassanak a járás közsé- i geibe is. rendelkezzék. ' Nagy kórus kell, hiszen a kis létszám sokszor gátja \ — Kívánságaim? Hogy jól a reprezentatív jellegű fellépéseknek. f sikerüljön a János vitéz bemu­A munkáskórus létrehozásának gondolata nem elszi- \ tatója, amely az új év első getelt jelenség városunkban. Négy munkáskórus műkő- 1—~ dik az országban, melyek a jó zenei úton haladva már említésre méltó sikereket értek el. A sikerekhez feltét­lenül jó alapanyag szükséges, dalos kedv és képesség, az ügy iránti szeretet, s a tespedésből való kiemelkedés, melyre Vörösmarty így hívta fel a »hangok nagy taná­rát«, Liszt Ferencet: — A terv: minél több jó könyvet adni olvasóink kezé­be. Ennek érdekében a járás minden településén könyvtár működik az új esztendőben. A tavalyi 30 ezerrel szemben 1959-re 40 ezer forint értékű könyvvel frissül fel állomá­nyunk. A böhönyei tanács négyezer, a somogyszentpáli és a szenyéri két-kétezer fo­rintot juttat erre a célra. — Szeretném — mondotta a könyvtár vezetője —, ha köz­ponti könyvtárunk minél előbb alkalmasabb épületbe költözhetne, és hogy megkap­K»pltali§(a csökevény? k E gy szavunk sem lehet az ellen, sőt örülünk, ha a régi rend emberei átve­szik a proletár szokásokat, és törekszenek életük alapelvévé tenni a szocialista erkölcsöt. Annak azonban korántsem örülünk, ha a munkásosztály­ból származó emberek válnak a burzsoá erkölcs rabjaivá. Sajnos, még ez sem fehér hol­ló új társadalmunkban. Még túl közel vagyunk ahhoz a kor­hoz, amikor az embertelenség farkastörvényei uralkodtak, amikor az uralkodó osztálynak szabad volt büntetlenül lopni, csalni, sikkasztani, A közéletet a korrupció, a sötét üzelmek, manipulációk hálózták be. Vé­nánk a régóta nélkülözött író- «tő tisztség és gazemberség ­e kettő szorosan egyuve tarto­zott. gépet. . rendezvénye lesz községünk­»Van-e hangod a velőket rázó húrokon. Van-e hangod szív háborgatója. Állj közénk. Állj közénk, Van még lelke Árpád nemzetének.« ben, és amelyen az ének- és ■ zenekar is vizsgázik. Kívánsá- [gaim közé tartozik, hogy jó »eredménnyel zárja első tan- f évét a zene- és balett-iskola, »még több látogatója legyen a i kézimunka és képzőművészeti i szakkör kiállításának, mint i 1958-ban. } Mit mond Frang József, a ^járási könyvtár vezetője? Henger Dászló járási nép­művelési felügyelő: — A pedagógusok ideológiai továbbképzése hozzájárul a népművelési munka minőségi megjavításához, amely feltét­lenül eredményesen hait a szé­les néprétegek tudatformálá­sáért vívott harcra. A községi kulturális munkatervekben már megcsillan az új irányel­vek felhasználása. Igen örven­detes jelenség a járás terüle­tén a művelődési otthon építé­si láz. Tapsony, Vése jár az élen. Arra törekszünk, hogy a kulrfcúrotthonok tanácsaink kedvelt intézményei legyenek, és anyagi vonatkozásiban is a legmesszebbmenőkig támogas­sák azokat. — Kívánságom is van: az, hogy mind népművé’é’d mun­katársaim, mind jómagam mi­nél kevesebb értekezleten sze­retnénk részt venni az új év­ben, és sokkal több időt fordí­tani a népművelési munkára. Va^zlllj -Ardama^zláj fordította: Lajos Géza 31. E légkörtől volt mételyes az egész társadalom. A pénz ak­kor a törvények bástyafalait dönthette le, szájakat fogott be, és igazságokat hallgattatott el. »A pénz beszél, a kutya ugat« — szokták mondani az emberek, s valóban, akinek tekintetes, méltóságcs címe és természetesen pénze, vagyona volt — az előtt megnyíltak a legmagasabb hivatalok ajtói is. Szóval még közel vagyunk ehhez a múlthoz, s bár a beteg társadalom létalapját megdön­töttük, a régi világ bűzös lehe­leté még ma is és még jó ideig terjeszti bacilusait. Ezek aztán itt-ott kiütnek az egész­séges testen, a szocialista tár- 1 sadalmon is. Először is, mert i itt élnek még közöttünk a »magvetők«, a bacilusgazdák. Néha-néha még öntudatos em­bereket is rabul ejt a pénzimá­dat. Emberi tulajdonság: min­denki arra törekszik, hogy hol­nap jobban élhessen, mint ma és holnapután még jobban mint holnap. Nem is baj ez Az előreugráshoz kell, hogy az emberekben legyen egy kis »elégedetlenség«. Mi is történ­ne, ha belenyugodnánk abba, ami van, ha nem nőnének nap­ról napra az igények, ha min­denki azt tartaná; ahogy esik, úgy puffan. Visszarántó erő lenne ez. Nemcsak az egyes emberre, a társadalomra nézve is. Hol varinak már az egykor munka nélkül, inségkonyha üres levesén tengődő munká sok, a Tiborc-nézésű rongyos parasztok. Az éhségtől, szüköl- ködéstői, az egészségtelen tö­meglakástól penészvirág arcú gyerekek! Nincs az egész or­szágban. A tovatűnt, idejét múlta társadalommal együtt elűzte ezeket feje fölül a párt vezetésében bízó dolgozó nép. S mégis eme összehason­líthatatlanul más sors­ban élő emberek között talán nem találunk elégedetleneket? Dehogynem. De ez nem lemon­dó, siralmas elégedetlenség többé. A maga erejében, a nép hatalmában bízó és tőle min­dig — talán néha indokolatla­nul is többet — váró ember elégedetlensége. Azé, aki tud Utolsó éves korában még dolat a város középpontja felé — Nem. Üljön inkább maga — suttogta, s kész volt akár egy újfajta szilárdságvizs- hajtotta. az enyémhez! — ellenkezett azonnal elmesélni bánata okát gáló készüléket is feltalált, s Okajemov szorosan követte... sértődötten a r.észeg Akszen- új ismerősének. De mintha megvalósításra azonban nem A Vasmacska vendéglő üres csuk. csak megérezte volna ezt Oka­futotta erejéből, nem volt ki- volt és sötét, a lámpákat még — Kész örömest — egyezett jemov, először ő tárta ki a tartó, s különben se érdekelte nem gyújtották meg. Akszen- bele Okajemov, s átült a má- szívét. a tudomány és a munka. csuk leült az első asztalhoz. sik asztalhoz megával víve a — Elhagyott a feleségem. Amikor két éve meghalt az — Konyakot! szólt oda ha- csaknem teli üveget. — Vitalij Hat évig békességben éltünk, apja, megtudta, hogy az élet nyag-ul a pincérnek. Alekszejevies vagyok. Együtt végeztük tudományos távolról sem olyan könnyű -és r Bocsásson meg, de milyet — Akszencsuk... Nyikoláj tnunkánkat is. Szerettem, s gondmentes, mint elképzelte, és mennyit? Jergenyevics Akszencsuk — azt hittem, hogy ő is szeret, de Nem futotta a szórakozásra a — Egy üveggel a legjobbal, fel akart állni, hogy szertartá- keserű csalódás ért, elhagyott, fizetése. Hamarosan vidám ba- de hamar! — válaszolta inge- sósán meghajoljon, de az asz- hogy az ördög vigye el! Na- rátainak száma is megcsap- rülten. talra borult. Okamejov megtá- É7yon nehéz átélni ezt a csaló­pant. Mindazok, akik tegnap j^ár az üveg fenekén járt, mogatta. dóst, hisz én nem szolgáltam még telefonhívásokkal ostro- amikor észrevette, hogy a. Ittak egyet megismerkedé- ra• ügy szerettem... molták, s »titkos fizikusinak szomszéd asztalnál szintén egy örömére. Okajemov ko- Akszencsuk csak annyit jegy-á jS: ma százszorta jobban élek, szólították a társasig betett magános férfi üldögél egy üveg moran bámulta az üres poha- «éti meg az egészből, hogy £— mint mondjuk — tizenöt szokása szerint, egyre-rttesra izonyak mellett Osszetalálko- Tat. hozzá hasonlóan új barátját isi évvel ezelőtt, de öt-tíz év múl elmaradoztak. Pénz nélkül zott tekintetük. Okajemov Min... gondolkozik... megcsalta az élet, s hogy szin-iva még ennél is jobban fogunk már nem érdekelte őket a »tit- megértőén rámosolygott Ak- olyan nagyon? — kérdezte aka- ten tudományos munkát végez, f élni Jobban mert mi vagyunk d0-aA??i™7<Zkkivül bonyo- ~ De együttérzek én is ma-\™ "rszág ur^ ami aztJeUnti, lult, s bizony nem mindig kel- ~ dunnyogte. fáVaz7llam kasszádba, az lemes — mondta Okajemov ök- — Akkor igyunk erre a szó- i biztosan itt marad, olyanra köl­lére támasztva homlokát. morú találkozásra — Okaje-i ami a mi vagyonúnkat Ezek a szavak meghatották trtov teletöltötte a poharakat, f gyd^pítja. A fiatal házasok, Akszencsukot, szívéhez egyre — Azért ez a vén élet is mi-t akik másfél esztendővel ez­közelállóbbnak érezte ezt a lyen jól intézi a dolgokat:4 elött a iegboldogabbnak érez­egyedül bolyongsz bánatoddal, t magukat, mert kiutaltak igaz azt hívén, hogy nincs olyané nekik egy szoba-konyhás la- ember a földön, akinek elpa­naszolhatnád, mi fáj neked. S betérsz egy üres vendéglőbe, s épp egy ilyen emberre akadsz. Nőj igyunk! a találkozásunk­ra!... Pénz rdekeI kos fizikus«. szencsukra, s felemelte poha­Akszencsuk lelkében veszett r<it- sértődöttség hatalmasodott el, ~ Egészségére, szomszéd! ami végül odáig fajult, hogy ~ Á magáéra is! vála- mindenkivel szemben gyűlölet- S2CHÍa barátságosán Akszen- tel viseltetett, akit szerencsés nsa/c, es hetyken felhajtotta a embernek tartott. »No, megáll- konyakot. jatok — biztatta magád —, ~ Egyesítsük igyekezetünket hallotok még rólam!« Arról ~ a?anlotta Okajemov —, ül- komor embert, álmodozott, hogy felfedez va- lon az asztalomhoz. — Igen, ez igy van. lamit az intézetben, mire Volszkij maga mellé veszi asszisztensnek. Teltek, múltak a hónapok, az évek, de csak nem fedezte fel azt a »vala­mit«.. A munka még kevésbé kötötte le, mint azelőtt. Mun­kájával szemben méla kö­zönnyel viseltetett, s ez hozta magával végzetes hanyagsá­gát is, ami elbocsátását elő­idézte ... Akszencsuk átadta á titkár­nak igazolványát. A személy­zeti osztályon megkapta mun­kakönyvét és a felmondólevél másolatát, a pénztáros kifizet­te járandóságát. Amint kilépett az intézetből, megtorpant az utcán, fogalma se volt, hova menjen. Zsebébe mélyesztette kezét, s ekkor megérezte az előbb kapott pénzt. »Iszom «gyet,.,« Ez a bágyadt gön­ne szakadjanak el osztályuk­tól, sőt az ő szerény, szolid életük is legyen példamutató a munkások, parasztok, a veze­tettek számára. Hiszen nálunk semmiféle kiváltságot nem je­lenthet, ha valaki vezető tiszt­ségbe kerül; ez ma már nem egy szűkkörű csoport privilé­giuma, hanem az ország lakos­ságának többségét kitevő két osztályé: a munkásságé és a dolgozó parasztságé. A múltban keveseknek tűnt fel — vagy akiknek feltűnt is, hallgattak, vagy belenyugod­tak, sokan mások természetes­nek tartották —, hogy a város polgármestere saját céljára használja fel a köz pénzét, hogy összelopja háza árát. A világon senki sem számoltat­hatta el, mire költi a titkos reprezentációs alapot: közcél­ra-e vagy saját céljára. S ki szólhatott a város gazdasági tanácsosának, hogy saját gaz­daságát — lévén apósa börtön­felügyelő — rabokkal művel­ted. Festetich gróf leleplezhet­te a Szigetvári Hírlapban Stephaich alispán urat, hogy magáncélra használja a »vár­megye autóját«, mert valóban úgy volt, de az újságírónak — aki egyébként szintén meg­érte a pénzét — azonnal fel­mondott a kiadó. Az újság pe­dig azt hazudta, hogy az előző cikk nem volt igaz. íme tehát a pénz, a pénz, a pénz min­den. Jóllehet akad olvasó, aki er­re most azt mondja, minek fe­szegetjük a múltat, ma is akad hatalmával visszaélő ember. Igaz, ezt kár volna letagadni vagy elhallgatni. Azért íródott ez a cikk is. Ama kevesek el­len, akik megfeledkeztek ma­gukról, és a pénz, a tisztesség­telen módon való gazdagodás vagy haszonszerzés imádata vett le lábukról. Itt élnek ők is közöttünk, de lelkűket a miénktől idegen, csábító er­kölcs tartja hatalmában. Igaz, akadnak még emberek, akik visszaélnek a rendelkezésükre bocsátott állami gépkocsivak akik úgy érzik, kiváltságosak* és különféle haszonszerzésre használják fel tekintélyüket, hivatalukat. Hallottunk már olyat, amikor a házépíttető ne­gyedosztályú téglát fizet, és el­ső osztályút épít be a falba* mert az illető árukiadó jó ba­rátja vagy olyan ember, aki­nek van oka szívességet tenni a magasabb hivatalban lévő­nek, mert így a »kéz kezet mos« elve alapján elnézést, megbocsátást vél kapni eset­leg más hibáira, bűneire. És sajnos, van még több fajtája a törvények, a becsületes em­berek kijátszásának, illegális lehetőségek kiaknázásának, amit az ilyen emberek szeme egy-kettőre meglel. A z effajta ember nem tö­rődik azzal, mit monda­nak róla környezetében, hogy tettei az embereknek az igaz­ságba vetett hitét rombolják le, hogy proletárlétükre volta­képpen a burzsoá erkölcs ter­jesztői lesznek. Igen, Ez már kapitalista csökevény, amelyet tűzzel-vassal irtani s legfőkép­pen megelőzni kell. Ez a kom­munistái: elsőrendű kötelessé­ge. kást, ma már korántsem bol­dogok. Ha ma megkérdezzük őket, mi a kívánságuk, azt vá­laszolják: bárcsak beköltözhet­nének egy kétszoba-összkom- fortos lakásba, mert már hár­man vannak, és kellene hely a kombinált bútornak is. P ár esztendővel ezelőtt még szemrehányás érte azt az elvtársat, aki a felsza­badulás után valamilyen veze­tő tisztségbe kerülve takaré­koskodott és ment valamire. gyök a hibás. Nem gondoltam \i »Kapitalista csökevényeid van- arra, hogy sokkal többet ivott' na-k« — szokták mondani Hogy ezután mi történt, Ak­szencsuk képtelen volt rá visszaemlékezni. Agyában éb­redt reggel. Ruháját valaki gondosan a székre rakta. Az éjjeliszekrényen valami levél fehérlett. *Kedves barátom, én va­nálam. Kérem, bocsásson meg, hisz nem akarom elveszteni annak az embernek a barátsá­gát, aki olyan jól megérti bá­natom. Majd telefonálok. V. A.« •» Folytattuk — nak« — szokták mondani ilyenkor nem kevés gúnnyal. Pedig az nem kapitalista csö­kevény, s még csak nem is »nagylábonélés«. Az persze már más kérdés, hogy a vezető tisztségekkel megbízottak ezáltal ne válja­nak felfuvalkodottá, önzővé. Felhívás! A Tanácsköztársaság meg­alakulása 40. évfordulójának ünnepségeit előkészítő bizott­ság felkéri mindazokat, akik­nek birtokában az 1919-es eseményekkel kapcsolatos bár­milyen írásos dokumentum (újság, fénykép, röplap, falra­gasz, levél, letartóztatási pa­rancs stb.) van, szíveskedjenek azokat beküldeni a Tanácsköz­társaság megalakulásának 40. évfordulójára rendezendő kiál­lítás céljára. A bizottság eset­leg meg is vásárol dokumen­tumokat a felállítandó mun­kásmozgalmi múzeum számá­ra. Azoknak, akik meg akar­ják tartani továbbra is a bir­tokukban lévő emléktárgyat, a bizottság fotomásolás után visszaküldi. Bárminemű doku­mentumot, emléktárgyat a kö­vetkező címre lehet felajánla­ni vagy beküldeni: MSZMP Városi Bizottsága, Kaposvár, Sztálin út Iá

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom