Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-25 / 21. szám

SOMOGYI NÉPLAP 7 Yasámap, 1959. Január 25. Mikrobarázdás lianperseny-sorozat indulj Kaposváron n Ki írta? _ Miről szól?" Február elején városunk kulturális élete új — bár so­kak számára kedves isme­rősként jelentkező — színfolt­tal gazdagodik. A Hazafias Népfront, a TIT és a Zeneis­kola rendezésében február 4-én öt előadásból álló mikro­barázdás hangverseny-sorozat A nézőben önkéntelenül me­rül fel a kérdés a pécsi színé­szek vendégjátékában hozzánk eljutó »►Ilyen nagy szerelem« plakátjai előtt: — Ki írta ezt a darabot? Mivel sokakat érdekel az író | személye, bemutatjuk őt abban | a meggyőződésünkben, hogy ne- t vével még többször találkoz- I hatunk az elkövetkező évek ♦ színházi plakátjain. I Pavel Kohut, az Ilyen nagy I szerelem írója harmincéves. indul. Verdi: Trubadúr, Tra- {Filozófiát és irodalmat tanult, viata és Aida című operáján ♦ majd rádió- és televízió-ripor- kívül két közkedvelt Puccini- J térként működött. Hosszú operát is Bemutatnak: a Tos- {ideig volt főszerkesztője a Di- cát és a Pillangókisasszonyt. {kobraznak, a csehek Ludas A felnőttek részére február | Matyijának. Ezután egy képes 4-től minden második szerdán este fél 7 órakor kezdődik az előadás a Zeneiskola Bartók- tarmében. Az ifjsúág számá­ra pedig február 8-tól kezdődően minden második vasárnap délelőtt fél 10 óra­kor rendezik meg ugyan­ott az operaelőadásokat. Az öt előadásból álló sorozat bérleti ára felnőtteknek 15 fo­rint, az ifjúságnak 10 forint. A műveket Nyakas József, a Zeneiskola igazgatója ismer­teti egy bevált módszer se­lf oly óiratot szerkesztett, ezen- | kívül több újságnak is dolgo- {zott. Jelenleg ötödik színda- {rabját írja, miután elkészült az { Ilyen nagy szerelem filmforga- {tókönyvével. { Nálunk bemutatott darab­♦ ját már húsz csehszlovákiai I színház játszotta, de Moszk- { vában, Leningrádban, Harkov- { ban, Rigában, Drezdában, Lip­♦ csében, Berlinben is nagy sí­ikért aratott. { Ennyit a fiatal szerzőről. 1 Miről szól a darab, amely­♦ nek előadása őszinte érdeklő­.. «dést ébresztett a modern drá­gítségével. A hallgatóság ro- ima avulását figyelemmel ki­vid bevezető után mindvé- { sérők körében? tér feleségét, és tájékoztatta f az eseményekről. Az asszony t> Prágába utazott és kijelentet-í te, hogy nem áll útjába Péteri boldogságának. De ekkorra i már a férfi azt hazudta Lidá-f nak, hogy felesége nem egye- i zik bele a válásba. A csalódottá lány erre búcsúlevelet ha- i gyott Péter barátjánál, Venczel f Králnál — aki azonban ezt? elfelejtette átadni —, és elha­tározta, hogy elutazik. Az állomáson Lida izgatot- , tan várja Pétert, aki nem őt? keresi, hanem a feleségét. Fül- ? tanúja lett a házastársak vitá-\ jának, hallotta Péter védeke-? zését: >»Egy tévedésből ne esi- > nálj ügyet!« A vonat elindulj és Lida akár szerencsétlenség-$ bői, akár öngyilkossági szán- j dékból, a vonat kerekei között ^ leli halálát. f Ez a rövid tartalma Pável j Kohut drámájának, az Ilyen ^ nagy szerelemnek. Mindezt egy f izgalmas tárgyalás megelevene- 4 dő vallomásaival mutatja be a i világhírűvé vált szerző. 4 Puskás Tibor: Siófoki udvarrészlet (olaj). gig figyelemmel kísérheti az operák cselekményét anélkül, hogy a magyarázattal meg kéne szakítani a muzsika egységét. Lida Matysova joghallgatónő ♦ négy évvel ezelőtt megismer- {kedett Péter Petrussal, az | osztrovai egyetem jogi kará­* nak tanársegédével. A két fia- í tál néhány napos gyönyörű NAGYHAJÓM PÉLDÁJA Az operaelőadások mind- f szerelme után Lida elutazott, egyikén három zenei fejtörő kérdés is szerepel. A bekül­dött megfejtésekből a követ­kező előadásokon értékes ze­nei tárgyú díjakat sorsolnak ki. (A hangversenysorozatok bérleteit mindhárom rendező szervnél be lehet szerezni.) Figyelemre méltóak a »»Legyen a zene mindenkié« mozgalom további tervei is. A rendező szervek április második felé­ben indítanak meg egy újabb sorozatot »»Legkedvesebb ope­ráink« címmel Verdi, Doni­zetti, Mascagni és Bizet köz­kedvelt műveiből. Ha ez a két sorozat nagy érdeklődésre tart számot, az őszi idényben szimfonikus hangversenyek és versenyművek bemutatásá­ra is sor kerülhet. W. E. Ennek a szerelemnek még az emlékét is ki kell ölni szí- „ vünkből«. | Négy esztendő múltán, Lida esküvőjének előestéjén a prá­gai Vencel téren véletlenül ta­lálkozott régi szerelmesével, Péterrel. Az újult erővel fel­lángoló érzések elragadták a lánvt. Az estét és az éjszakát Péterrel töltötte, s esküvőjére sem ment el. Vőlegénye, Milán hiába várta, barátnője, Máj ka sem tudta, mi történt, vele. Csák Milán anyja örült a for­dulatnak, amelytől a részéről idegenkedve fogadott házasság meghiúsulását remélte. Közben Lida megtudta, hogy Péter már megnősült. A férfi meg- ; ígérte, hogy elválik feleségétől, í de az egyetemen terjengő , pletykák, a házasság felbontá- i sával járó komplikációk lehe- | tősége ellankasztotta Péter ér- | zelmeit és húzta-halasztotta S az elhatározást. A TANÁCSELNÖKÜK egy megyei értekezletén — 1937- ben — a meghívottak közsé­gük kulturális életéről szá­moltak be. A beszámolók leg­többje azt panaszolta, hogy a kulturális élet vezetésére hi­vatottak passzivitása miatt egy helyben topogás jellemzi a művelődési életet. A lehetősé­gek ugyan adva vannak, de... Mint Horváth János, a Nagybajomi Községi Tanács VB. elnökhelyettese mondja visszaemlékezőn: — Nagybajomról beszélve arról számoltunk be, hogy ná­lunk van gazdája a kulturális életnek, mind a fiatalok, mind a felnőttek szívesen vállalnak részt kulturális tevékenység­ben, csak az a baj, hogy nincs hol kifejtsük népművelési munkánkat. Ebben az időben történt ugyanis, hogy a szövetkezet bolttá alakította át azt a kocsmahelyiséget (a hozzátar­tozó teremmel együtt), amely eddig az ideiglenes kultúrház szerepét töltötte be alkalom­szerűen. — Jó volt-e vagy rossz a szövetkezet e lépése? — foly­tatja az elnökhelyettes elgon­dolkodó arccal. — Már most csak azt mondjuk valahányan, hogy jó volt, mert a művelő­............ , dés ügyének hirtelen ránk sza­M ilan anyja felkereste Pé- ■ kadt problémája sürgette a falu népét az elhatározásra: Építsünk kultúrházat! Hozzá­láttunk, s ma aligha van a megyének még egy ilyen szép, korszerű, négyszáz személyes színháztermű művelődési háza. Bizony nemcsak közel jár a valósághoz a jogos büszkeség­től átitatott feltételezés. Igazat beszél az elnökhelyettes. A nagybajomi kultúrház valóban a megye büszkeségére szolgál már így is, az építés külső-bel­ső munkálatainak befejezése előtt. Különösen akkor, ha azt számítjuk, hogy mindezt eddig és tovább, egészen az avatásig, községfejlesztési alapból és társadalmi munkával vitték véghez. Ez utóbbit, a társadal­mi munkát, nyolcvanezer fo­rintra becsülik a hozzáértők. AHOGY AZT A SZÓLÁS - MONDÁS tartja, a nagybajo­mi kastélyt még az isten »is kultúrháznak teremtette. Igen életrevalóan ezt ismerték fel a falu vezetői, s az épületet megtoldva egy hatalmas szárnnyal kaptak egy szép, modern kultúrházat, kamara- színház színpadának is megfe­lelő színpaddal, mögötte két tágas öltözővel, ajtóval a szín­pad mögött, hogy a díszletezés munkáját zavartalanul végez­hessék majd. Mint mondottuk, a színházterem négyszáz sze­mély befogadóképességű, az előcsarnok pedig bálteremül szolgál. A régi szárnyban, mely i kája, hozzálátnak a park ren- érintetlenül maradt, csupán dezéséhez is. Szó, ami szó, bi­belső tatarozás, egy-egy köz- fal eltávolítása révén szépül­nek, korszerűsödnek a helyi­ségek. Bennük foglalnak majd helyet a szakköri szobák és a klub. A még tatarozásra váró helyiségek szomszédságában kettő már alkalmas a beköl­tözésre. Vida Sándor, a megbí­zott gondnok — akit azért ál­lított ide a község, hogy sen­ki se merje Csáky-szalmájá- nak tekinteni a bedolgozásra váró épületanyagokat —» öröm­mel újságolja, hogy a községi könyvtár napokon belül be­költözik a kultúrházba. A két szobát a szövetkezet hozatta rendbe, mivel szüksége lenne a könyvtár jelenlegi helyiségé­re. AZ ELSŐ HONFOGLALÓ tehát a művelődési házban a könyvtár lesz, s módjuk lesz a nagybajomiaknak szemmel tartani az augusztusra felava­tásra szánt épületet. Úgy mondják, a gazda szeme hiz­lalja a jószágot. Tán a kultúr­ház is hamarabb elkészül, ha tulajdonosai néha megnézik, és a nézelődés során kiderül, hogy itt is, ott is még szük­ség lenne néhány segítő kéz­re. Vida Sándor még arról be­szél, hogy ha már vége felé jár az építkezés nagyobb mun­zony nincs még egy kultúrhá- zunk, amelyik ilyen szép kör­nyezetben volna. Van még egy tervük a nagy­bajomiaknak, amelynek meg­valósításával még addig sem várnak, míg egyik hősi mun­kájukat befejezik. A kultúr- házhoz közel fekvő magtárat akarják megemelni, kicserélni a parányi ablakokat az épüle­ten, hogy a falu sportcsarnok­hoz jusson. Ilyen létesítmény­nyel sem nagyon dicsekedhe­tünk. A nagybajomiak azon­ban csakhamar birtokba ve­szik ezt is. Nagyszerű, hogy a község fejlődését szívükön vi­selők terveibe oly testvéri egyetértésben foglal helyet mind a szellem, mind a test kultúrájának ügye. Mindenek­előtt azonban az a lebilincselő, ahogy a nagybajomiak véle­kednek : — Nem kulloghat hátul a mi falunk! NEM IS KULLOG HATUL. Mint az augusztusra elkészülő kultúrház és a létesítendő sportcsarnok bizonyítja, az új falu arcának kialakításáért fo­lyó nagy munkánkban ott ha­lad legelői. Megszívlelendő példát mutatva, szépet, s kö­vetésre méltót is! László Ibolya KÉTEZilN pírlapot, aztán kibuggyant aj- egyszerre zúdult fel a tömeg, kán a keserű felkiáltás: majdnem összeverekedtek. — Micsoda aljasság! Mert ismerték ezt az embert, A többiek ránéztek. A két Senki sem hitte, hogy lopni Megállt az élet. A munká­sok utcai ruhában lézeng­tek szanaszét, a kalapácsok megszokott zúgását általános tétlenség fullasztotta néma­ságba. Az emberek arca ko­mor volt, kezük tiszta, szer­számaik érintetlenül hevertek a munkapadok körül. Vala­mi ízzott a levegőben, parázs­lóit, mint a Martin-kemencék tüzes acélnyalábja. Reggel óta így teltek a percek. Odafent az irodán tehetet­len, kapkodó futkosás. A pár- nás ajtó mögül szaggatott be­szélgetés szűrődött ki. Tele­fon csengett sűrűn, idegesi- tően, s mint katonáéknál a parancsszó, rövid közlések pattogtak nem éppen nyuga­lomról árulkodóan. A drót másik végén valaki dühödten lecsapta a kagylót. — Nem bírunk velük. So­kan vannak. Az asztalosműhelyben ba­rátságosan pattogott a tűz, az egyik inasgyerek sziácsot do­bott rá. A mesterek ott ültek a gyalúpad szélén, vagy az ajtófélfához támaszkodtak. Egyikük vastag, bütykös uj­júval ügyetlenül cigarettát sodort a szűzdohányból, a másik a körmét piszkálta széles pengéjű, tompa késsel. Csak egy-egy köliintés rob­bant a nagy csendben, néha krákogó torokköszörülés. Ki­ki a saját gondolatával volt elfoglalva... Első napja, hogy nem dol­goztak. Volt munka, anyag is. De nem ... A cingár, szemüveges mun­kavezető szemébe hullt haj­jal, rikácsolva rohant végig a műhelyeken. Hadonászott, mint egy cirkuszi bohóc: — Mi lesz, emberek? La­zsálnak? Azonnal fogjanak Munkához, mert baj lesz! Mit gondolnak maguk? Majd egyet-kettőt kipenderítünk innen, aztán megjön az eszük. Nyomorult éhenkórá­szok ... Tóth György, az ács két ke­zével megragadta a vállát. Közel húzta magához, mélyen a szemébe bámult, s dühösen odabökte: — Hajagos Feri... Hangja fenyegetően reme­gett, szeme iszonyú megvetést lövelt a munkásból lett haj­csárra. A szájaszögletében húzódó gúnyos, kesernyés mosoly a munkavezető torká­ra forrasztotta a szót. Elóldal- gott, nem nézett már senkire, csak a lakatosműhelyben kezdte megint a rikácsolást. Kora reggel, amikor kis cekkerükkel beléptek a ka­pun, még nem tudták, mi lesz. Ott gyülekeztek a festő­műhely előtti térségen — senki sem mondta nekik. Még csak nem is szóltak egymás­hoz. Csak álltak hangtalanul, a földet bámulva, mígnem megszólalt az öreg Kulcsár jellegzetesen rekedt hangján, s azt mondta: — Emberek! Itt maradunk, de szerszámot nem veszünk a kezünkbe. Néma bólintás volt a vá­lasz. Mindannyian ezt akar­ták, ha nem is fogalmazták meg magukban ilyen egysze­rűen. Aztán elszéledtek, ki-ki a maga munkahelyére ... Délfelé közelgett. A kály­hára apró lábosok, bögrék kerültek, s míg melegedett a sovány rántottleves, Tóth György piszkos külsejű no­teszfélét húzott elő zsebéből. Vastag ácsceruzájával otrom­ba keresztet rajzolt a fekete szám mellé a naptárba. 1912. október 28-át jelölte meg így. Egy darabig nézte a fehér pa­szó egy pillanat alatt értelmet nyert. Felegyenesedtek. Mint­ha szoborként merevedett volna meg mindegyikük. Fe­jüket felvetették, s ökölbe szorultak a kérges munkás­kezek. Ügy álltak ott hosszú percekig, mintha esküt tenné­nek. Aztán lassan aláhullot­tak a karok, megenyhült a feszültség. Mélázva kavargat- ták tovább a híg levest... Hajagos Feri járt az eszük­ben, a bádogos. A jóbarát, az ember. Szociáldemokrata párttag volt, jóravaló, erős le­gény, jó szakember, ö volt az áldozat két napja, vele tör­tént az igazságtalanság. És vele érez most kétezer mun­kás ... Ügy csinálták, hogy — ré­gen volt ilyesmi azelőtt — rendőröket, tisztviselőket állí­tottak a kapu elé. És este, amikor letelt a munkaidő, megmotozták a vasúti mű­hely munkásait. Durván, mintha rablók lennének, vagy legalább is saját maguk ellenségei. Kiforgatták zse­beiket, átkutatták a cekkert. Még ingüket is kihúzták a nadrágból, hogy nincs-e vala­mi alatta. Közben mocsko- lódtak, káromkodtak, hogy majd ők ig". meg úgy, meg­mutatják ennek a csürhé- nek... Hajagos Feri zsebében réz­csavarokat találtak. Szinte akart. Már ott arról súgdolóz- tak, hogy valaki becsempész­te a zsebébe, csakhogy meg­szabaduljanak tőle, hogy ki­lökjék az üzemből. Feri hiába tiltakozott. Hiá­ba erősködött harsány-dühöd- ten és később már-már kö- nyörgőre fogva a szót. Meg se hallgatták. S aki pártjára állt, megfenyegették, hogy Feri sorsára jut. A rendőrök, a cingár mű­helyvezető hajthatatlan volt. Hajagos Ferencet azonnali hatállyal elbocsátották. Más­nap már ne is jöjjön, mert zárt kapukra talál ... Mintha egy ember lenne, úgy fájt a kétezernek. Hát nincs orvosság az igazságta­lanságra? Nincs erő, mely le­győzné őket? Este hazamentek. A mun­kaidő letelt. És reggel újból ott támaszkodtak az ajtófél­fához, ott melegedtek a kály­ha körül a műhelyben. Az iro­dából szinte óránként jöttek a »követek*. Durva fenyege­téssel és ígérgetéssel közeledett hozzájuk a váltott futár. De az arco­kon határozott NEM ült. Csengtek a telefonok, távirat érkezett és rendőrszakasz. Pihent a kalapács. így ment ez öt napig. És a hatodikon luxusvonat futott be a pályaudvarra. Francsics úr jött Pestről, a vezérigaz­gató. Nagy potrohúval, szivar­ral betömött hájas képével olyan volt, mint egy túlmére­tezett Inftballon. Undor volt ránézni. Az úri világ parfüm­mel keveredett szeszgőzös le­vegője terjengett körülötte, kesernyés szivarfüsttel. Gyűlésre hívta a munká­sokat. Odamentek. Hanyagul, zsebre dugott kézzel állták körül a pléh-hordón fröcsögő vezérigazgatót. Mondökája nem túlságosan érdekelte az embereket, rá se néztek, csak a kavicsot rugdalták cipőjük­kel. — Hallják-e emberek! Mé­gis csak disznóság, hogy ma­guk itt lopják a napot. Ne­kem kellett eljönni Pestről, hogy móresre tanítsam magu­kat? Álljon elő az a kommu­nista csibész, aki zavart kel­tett a műhelyben... A tömegből erőteljes ve­zényszó hallatszott: — Hátra arc! Ügy hápogott a vezérigaz­gató úr, mint a túltömött ka­csa. Percekig szóhoz se tu­dott jutni. A munkások hátat fordítva álltak az udvaron, türelmetlenül mozgolódtak. Francsics úr átváltott. Ne­hezére esett a mézes-mázos maszlag? Olyan keservesen rakta egymás mellé a szava­kat, mintha egyenként keres­getné ki a szótárból. — Hallgassanak rám ... kérem magukat... fordulja­nak felém ... maguk alapjá­ban rendes ... hogy is mond­jam ... becsületes embe­rek ... Jól dolgoznak ... meg vagyunk elégedve magukkal. Ne butáskodjanak hát. Fog­ják meg inkább a szerszám nyelét... Számítok maguk­ra ... Tulajdonképpen meg is egyezhetnénk ... — Előre arc! A munkások megfordultak. Százfelöl sza­kadt a kérdés az igazgatóra: — Mi lesz Hajagos Ferivel? Francsics úr nyökögött va­lamit. Hogy majd meglát­juk ... az az egy ember iga­zán nem számít... mit törőd­nek maguk vele — meg ilye­neket. Kitört a vihar. Kövek re­pültek, kezek emelkedtek a magasba, és kétezer torokból morajlott a méltatlankodás. A vezérek kénytelenek vol­tak beismerni, hogy nem bírnak a tömeggel. Három bi­zalmit kértek. Azokkal sem tudtak dűlőre jutni. Fenye­getőzéseik úgy visszapattan­tak a munkásokról, mint go­lyó a páncélról... Aztán Francsics úr tehetet­lensége tudatában indulni ké­szült. A masiniszta ott sétált a gép mellett lehorgasztott fővel. A Ivxuskocsi pillanatok alatt elnyelte Francsics úr hájas alakját, s már úgy lát­szott, indul a vonat. De Gor­don István kimért léptekkel sétált tovább. — Indulunk ... kiáltották az ablakon. — Én nem — mondta a masiniszta. Két rendőr ragad­ta vállon, úgy vitték az iro­dába. Később előkerítettek valahonnét egy mérnököt, hogy majd ő felviszi a vona­tot Pestre. S ahogy felszállt a gépre, a fűtő leiépet a má­sik oldalon ... Francsics úr ott töltötte az éjszakát rendőrkordonnal kö­rülvéve plüss fotelekkel teli különkocsijában. És másnap lecsapott az ácsok szekercéje, zugolt a ka­lapács. A bádogosműhelyben Hajagos Feri is ott dolgozott a munkapad mellett... Jávori iUh*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom