Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-17 / 297. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Szerda, 1958. december 17­Egy zárszámadás margójára A TÖRÖKKOPPÄNYI RÁ­KÓCZI TSZ-BEN jóval 'keve­sebbet osztattak egy-egy mun­kaegységre, mint az elmúlt év­ben. Az eredményt már a zár­számadás előtt ismerték a 'ta­gok. Tudták, hogy mennyit nyom a latban ez évi munká­juk. Az »ennyit ér egy mun­kaegység« kihirdetése után szinte várta az ember a kévés- lést és a zúgolódást. Az elnö­ki végszó után úgy tűnt, hogy a tagság beérte azzal, amit ke­resett. Pedig az testvérek kö­zött sem elegendő a családok­nak a következő zárszám­adásig. Az elégedettség ókára egy­kettőre rábukkanhatunk: a törökkoppányi Rákóczi Ter­melőszövetkezet tagjainak van mit a tejbe aprítaniuk, de a legtöbb család jövedelmiének nagy részéit nem a szövetke­zetben szerezte, hanem a ház­táji gazdaságban. Amit a kö­zösből visznek haza, az csak amolyan kiegészítés. Nem for­dítva van a dolog, és ez a haj. Az alapszabály idevágó része itt csak holt betű. Kevés olyan tag van, akinek az előírtnál ne volna több földje, s a kö­zösre szánt erő szétforgácso- lódik a túlra méretezett ház­táji földeken. Nagyon jól tud­ják ezt valamennyien, sőt ez év derekán határozatot is hoz­tak ennek megszüntetéséről. De a határozatba nem lehel­tek életet, maradt minden a régiben. A félszáz emberből a mun­kák dandárja idején sokan el­maradtak, érthető, hisz a ház­táji földeken is akkor gazoso­dat* * a kukorica, mikor a szö­vetkezetben, este-reggel csak­úgy meg kellett etetni a saját szerződéses malacokat, mint a tsz közös állatait. Így aztán. a szövetkezeti ötszáz holdból nem tudtak annyit kihozni, mint amennyit lehetett volna. A 3004-ES HATÁROZAT nyújtotta lehetőségeket is el­szalasztottak, s egész idáig rin­gatták a harag, a zsöntölődés bölcsőjét. A vezetőség és a tagság között nagyra nőtt a távolság, s e térben ott lapult az örökös meg nem értés. Nincs annál rosszabb még a családban sem, amikor nem számíthatnak egymásra a ta­gok, és amit akarnak, nem egyszerre, hanem többféle­képpen akarják. Egy kicsit a szövetkezett eszme kicsúfolá­sa is ez. Éppen a mozgalom legjobb agitátorát, a munka­egységet öltöztették silány ru­hába. Nem kell mondogatni, magyarázgatni, hogy elsősor­ban az értékes munkaegység a legjobb itoborzó. Hiába tudják Törökkoppányban, hogy a Rá­kóczi Tsz tagjai nem szorul­nak könyöradományra, s nem kell kéregetnáük. így is pél­dát kell adni, de másképpen is. Az 1958-as zárszámadással a hibákat, a rossz felfogásokat rá kell testálni a múlandóság­ra. Agyában, szívében egy tag se vigyen át 59-re még egy csipetnyit se ezekből. S min­denekelőtt a háztáji földekből szakítsák le a nem odavalót, hisz ezekből hajtott ki a lég* több hiba. A LEHETŐSÉGEK, mint minden szövetkezet előtt, itt is megvannak. Gazdálkodáshoz értő, dolgos emberek a Rá­kóczi tagjai. Hát akkor még­is mi hiányzik? Az egyember- kénti elhatározás, az, hogy végérvényesen szakítsanak a maguk is tudta hibákkal, s a szövetkezet szó valódi és tel­jes értelmében végezzék mun­kájukat. Ha majd a tsz-tago- kat nem tartja otthon vagy nem húzza haza idő előtt a mezőről a felduzzasztott ház­táji gazdaság munkája, ha minden akarattal a közösért emelik kezüket, akkor kanya­rok nélküli úton futhat a sze­kerük, s nem félig üresen. És hamarosan naggyá, erőssé lesz a szövetkezeti mozgalom bás­tyája Törökkoppányban is. Gőbölös Sándor TUtévea taa-ek Lengyelországban tíz évvel ezelőtt szervezték meg az el­ső falusi termelőszövetkezete­ket. Ezekben az idén ünnepé­lyes jövedelemelosztást ren­deznek. A legrégibb lengyel termelőszövetkezet, a Kania falubeli Közös Vetés Ter­melőszövetkezet 50 családot számlál. Előreláthatólag 30 zloty, 6 kg gabona és számos egyéb termény lesz az idén a munkaegység. Lehetne ma­gasabb is, de a Közös Vetés parasztjai az idén három új vontatótraktort és hozzávaló gépeket, új tehergépkocsit és két kévekötőgépet vásároltak, valamint üvegházakat építet­tek. Lengyelországban jelen­leg 1800 termelőszövetkezet van. Közülük 158 az idén ala­kult. ESZPERANTISTÄK levelei disszidensekről, kisfarmerekről és USA támaszpontokról Mint az eszperantisták egyik vezetője több világrésszel foly­tatok magam is kiterjedt leve­lezést, és a kapott dokumen­tumokat országjáró békemun­kámban sokszor fel tudom használni. Az alábbiakban egypár szemelvényt közlök be­lőlük. Délnyugat-Ausztrália egyik leg­nagyobb városának, Perthnek egy | békeharcos közéleti személyiségé- ( vei (nevét személyére való tekin- i tettel nem közölhetem) vagyok ba­ráti kapcsolatban. Megkapta tőlem az ellenforradalom eseményeit tar­talmazó »Fehér Könyv- angol nyelvű három kötetét, és csodál- , kozásának adott kifejezést a té- j nyék megismerése után. Megírta, ! hogy hozzájuk is jutott vagy 15 : menekült-család, és ezek a leg- | borzalmasabb híreket terjesztették Magyarországról. Céljuk az lehe­tett, hogy szánalmat ébresszenek, s maguknak ezáltal szerezzenek támogatást. 1957. június végéig az ottani hatóságok mindannyiuk ré­szére folyósítottak munkanélküli segélyt, tovább azonban — noha a tábort fenntartották — anyagi se­gítséget nem kaptak. Ekkorra már eléggé lerongyolódott a társaság — írja barátom —, mert kétkezi testi munkát nem volt hajlandó vállalni egyik sem. A külváros üres tűzfalaira felmeszelték jel­szavaikat. melyek így hangzottak: »Segítsétek a szegény magyar me­nekülteket!" »Gondoljatok a ma­gyar politika áldozataira!" stb. Egy brazíliai kisfarmerrel is levelezünk, és tőle kaptuk az alábbi írást­»1955-ig közös földműves ér­dekvédelmi szervezetünk volt a nagyobb farmerekkel. A szervezet ebben az évben na- gyobbarányú gépi beruházáso­kat kezdeményezett, ami ellen mi, kisebbek kénytelenek vol­tunk tiltakozni, mert anyagi­lag nem bírtuk a részleteket, és az időjárástól függő termés nem is volt a nagy összegre elég garancia. Közgyűlésük ezért a kisebb farmerekkel, összesen mintegy 1100 család­dal megszüntette a közösséget. Azóta semminemű kedvez­ményt nem kapunk, részletre nem vásárolhatunk, termelési előleget nem kapunk, és for­málisan máról holnapra élünk. Napirenden vannak a bankfel­szólítások és végrehajtási el­járások, mert minden pénzügyi szál jórészt az észak-amerikai pénzérdekeltségek irányításá­ban van, és ezek nem ismer­nek pardont a déli kisegzisz- tenciákkal szemben«. 1958 tavaszán értékes dísz­növénymagokat küldött brazil farmerünk, és gratulált, hogy a világháború kirobbantását célzó ellenforradalmi idegen beavatkozást le tudtuk gyűr­ni. Ezt a levelét azzal fejezte be, hogy még a kéthetes véres ellenforradalmi terror után is irigyel bennünket, mert a ka­pott könyvekből látja, hogy nálunk a parasztság is részese a népi hatalomnak, és nincs lassú halálra ítélve, mint az ő országukban. Az ősidőktől fogva Japánhoz tartozott, de a San Francisco-i 1948-as úgynevezett Külön Béke- szerződés szerint az USA által el­orozott Okinawa-szigetekről is kaptunk leveleket, fényképeket és diafilmet. A háromnegyed milliós sziget lakossága nem használhatja nemzeti lobogóját, iskoláikban és hivatalaikban tilos a japán nyelv és a jent (a japán pénzegység ne­ve) sem fogadják el fizetési esz­közként, csak a dollárt. A kisparasztság földjeinek el­kobzása, úgynevezett hatósági bérbevétele napirenden van. Egy kát. holdnyi kiváló földért (itt egy évben két biztos termést érnek el) a mi pénzünkre átszámítva évi 90 forint összegű bért fizetnek az USA katonai hivatalai. i I * * * A Tomonaga-házaspár föld­jét és házát is hozzá akarták ! csatolni még más 30 kisparaszt 1 vagyonával együtt a sunaka- 1 wai repülőtérhez. A földmun­kások szakszervezetének moz­gósítására a község lakossága és a szomszédos ipartelep I kommunista és szocialista ! munkássága négy nap, négy I éjjel ülősztrájkot folytatott az 1 elcsatolni szándékozott földe­ken. | A földgyalugépek és fegyve- I rés műszaki katonai alakula- 1 tok nem mertek tömegmészár- ! lásba kezdeni. Négy nap után ! kudarcot vallva visszarendel- i ték őket, és az ötgyermekes ' Tomonaga-házaspár, valamint társaik egyelőre továbbra is kunyhóikban maradhatnak az atomtöltetű repülőgépekkel megrakott repülőtér szomszéd­ságában. A külföldről kapott könyv, sajtóanyag, diafilmek, fényké­pek és magnetofonszalagok mind értékes dokumentumai ; békeharcos eszperantista moz­galmunknak. Beszédes bizo­nyítékai az emberiség élni- akarásának és békevágyának. Novatius Vilmos Készül A LATINKA-SZOBOR Március 21-én vagy május 1-én lesz az avatás Mint már annak idején a Somogyi Néplap hírül adta, a Kossuth Lajos utcában épü­lő szakszervezeti székház előtt állítják fel Latinka Sándornak, a Tanácsköztársaság somogyi direktóriuma mártírhalált hált elnökének bronzszobrát. Isme­retes, hogy a szobor elkészíté­sére pályázatot írtak ki, s e pályázat alapján Konyorcsik János budapesti szobrászmű­vész kapta a megbízatást, hogy készítse el a somogyi kommu­nista mártír szobrát. Műtermében kerestük fel Konyorcsik Jánost, a fiatal szobrászművészt. Nevét arány­lag még kevesen ismerik, hi­szen mindössze két éve vé­gezte el a Képzőművészeti Fő­iskolát, de tehetsége révén már e rövid idő alatt is szép sikereket ért él. Harmadik ko­moly megrendelésén dolgozik jelenleg, s az egyiket ezek kö­zül, egy játszó fiút ábrázoló szobrát Moszkvában állították ki — Minden más munkáit fél­retettem, csak a Latinka-szob­ron dolgozom — mondja. Minthogy a 240 centiméter magas bronzszobornak még csak a váza kész, részletesen elmondta a szobor kivitelezé­sével kapcsolatos elképzeléseit, a már elfogadott terveket. Mindenekelőtt a leglényege­sebb: a határidő. Ez külön­böző okokból eltér az erede­ti célkitűzésektől. Az első el­képzelés ugyanis az volt, hogy március 21-én, a Ta­nácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóján leplezik le a szobrot. Később azonban ez a terminus május. 1-re tolódott él, s hivatalosan most is így szerepel. A művész elmondot­ta, hogy a határidő meghosz- szabbítására több okból volt szükség. Egyrészt, mert már­cius 21-re több szobor is ké­szül, s a bronzöntök kapaci­tása nem bírja a túlterhelést, másrészt a szobrász sem akar­ja a gyors munkatempóért a művészi színvonalat süllyesz­teni. — Ha az öntés megoldható, és a művészeti zsűri is elfo­gadja, állni fog a szobor már­cius 21-én y— mondja a mes­ter. — De — s ez természetes — nem mehetek bele abba, hogy ez a szobor rovására történjék. A műteremben egyébként itt van a pályázaton is sze­Va^zlfij -ArdamaUzld] Fordította: Lajo$ Géza 20. «— Hagyd el. Az emberek- rtak pihenésre volt szükségük. 1— Potapov a Fekete erdő tér­képét húzta elő zsebéből. — Nem közelíthető meg innen az erdő? — Rámutatott az erdő keleti oldalán lévő zöld folt­tá. — Mondtam már, hogy tel­jesen járhatatlan az a rész, mocsaras. Még a helybeli va­dászok is messze elkerülik. Kicsit odább pedig fűrész­üzem termeli ki a fát, már ér­tesítettem az ott dolgozókat. Vagy tálán nem hiszel nekem? Potapov ránézett barátjára: — Fölöslegesen idegeskedsz, Pavel. — Mitől lennék nyugodt? Jól tudom, mi a véleménye Asztangovnak a nyomozásról. Biztosan dühös, amiért ilyen pipogya alakra bízta ezt a fontos területet... — Jól tudja az ezredes is, milyen nehéz helyzet van itt az erdőben. De hagyjuk ezt, Pavel. Egészen más nyugtala­nít engem. Az erdő köré őrö­ket állítottunk, s tegyük fel, hogy lehetetlen átjutni rajtuk. De bizony elég nagy a távol­ság az örök között. S nem olyan ostoba, akit keresünk, hogy ne tudja kiszaglászni ezt, s át ne csússzon az őrök kö­zött. — S mi lenne, ha az örök tirkálnánaik? — ajánlotta Gon- tsarov. — Erre mér én is gondoltam. Azonban van itt egy komoly »de«. Így is elkerülheti őket Okajemov egész könnyen. Hallgatódzik egy darabig, ki­figyeli az őröket, megvárja, míg elhaladnak mellette, s be­megy az erdőbe. — Én is cirkálni fogok. — Most jut eszembe, hogy a birtokunkban levő adatok szerint Okajemov Lesznaja fe­lé indult földetérése után. Az emberek látták a motorkerék­párost, reggel egyedül ment be a településre. Számításba kell venni, hogy Okajemov épp úgy eltévedhet az erdőben, mint mi. Végeredményben, ha a felszerelésért megy, min­denképpen azon az úton igyek­szik majd, amelyen jött, ezért szerintem a legfontosabb vol­na a település és az állomás. Figyeld jól mindkettőt, Pavel. Azért állítottalak, épp téged ide, mert benned úgy bízom, mint saját magamban Goncsarov hálásan nézett barátjára. Néhány percig hallgatva ül­tek, aztán Potapov fehátlU —■ No, ideje, hogy indulj. Sok sikert * * * Pontban kilenckor kezdő­dött az előadás. A klub veze­tője bevezette Goncsarovot a terembe. Megálltak az ajtó­ban. A színpadon egy énekes­nő állt, s a szerelmesek bol­dog találkozásáról, a holdról, a csillagokról dalolt... Gon- csarov képtelen volt most fi­gyelni az éneket. — Nincs idegen köztük? — kérdezte bosszúsan a klub ve­zetőjétől. — Hol? — kérdezte az értet­lenül. — A színészek között. — Hát — a vezető elmoso­lyodott —, azt hiszem, nincs. Nem először hívom meg őket... Goncsarov nem hallgatta vé­gig az énekei, kiment a terem­ből. A községre csend és sötétséf) borult. Goncsarov a házak mellett surrant az állomásig. A sötétből az ügyeletes alakja bukkant elő. — A 14-es számú őr a he­lyén van — mondta halkan és odalépett Goncsarov hoz. — Csend az egész vonalon, csak egy szerelmespár járt erre. — Szerelmesek? — kérdezte Goncsarov gyanakodva. — Igen, főhadnagy elvtárs. A fiú lettet úgy tizenhétéves, a lány.,. ■— Merre mentek? —r A szivattyúház irányába._ Goncsarov úgy döntött, utá­nanéz a fiataloknak. Az ös­vény a szivattyúház mögött átszelte az árkot, majd felka­paszkodott egy kis dombra, ahol hatalmas fenyő feketél- lett. Hangok hallatszottak. A fiú és a lány a fához tá­maszkodott. Goncsarov elrej­tőzött néhány lépésre tőlük. — Nem fogsz elfelejteni? — kérdezte a lány. — Nem fogsz unatkozni a szűzföldeken. Sok lány utazott oda... — Ne beszélj így, Nagya — dadogta a fiú —, inkább a-a-azt mond meg, eljössz-e te is? — Eljövök. Leteszem az ál­lamvizsgáimat, aztán útra ke­lek. — S a ma-mamád? Ha n-nem enged? — Már kidühöngte magát. Azt mondja nekem ma: vidd majd el a nemezcsizmámat, meglátod, milyen kegyetlen fa­gyok járnak arra. Goncsarov vigyázva, nehogy zajt csapjon, lelopakodott a dombról, s tovasietett a vasút mellett húzódó bozótrengeteg­ben, egyre jobban elmerülve benne. Okajemov felkészült arra, hogy megfigyelés alatt tartják a Fekete erdőt. De inkább at­tól remegett, hátha már felfe­dezték, hova rejtette a felsze­relését, és most tőrbe csalják. A lehető legóvatosabban köze­lítette meg az erdőt. Mielőtt a vágányokon átkúszott, jó óráig feküdt a töltésen. Még akkor is úgy kúszott, amikor a bozó­tos részt elérte, csak néhány lépésre az erdőtől állt fiel. Okajemov körül zengett a sötét erdő. Eleinte percenként hátrasandított, s hosszasan halig atódzott, de csakhamar hozzászokott szeme a sötétség­hez, s egyre határozottabban és gyorsabban haladt előre. Azon az úton ment, amelyen földetérése után az állomásra indult. Már ott is volt a vízzel tett árok, amelyen akkor ke- resztülugrott, a kis patak, amely a mohos kő mellett csörgedez, Egyre közelebb a rejtekhely. Okajemov most már nem sietett. Lassan és óvatosan lépkedett, minden le- vélzörrenésre felkapta a fejét. Aztán sokáig kúszott. Amikor a háromtörzsű fenyő feltűnt, megmerevedett, s lélegzetvisz- szafojtva feküdt sokáig. Mivel semmi gyanúsat nem észlelt, odakúszott a fához, és hatal más vadászkésével ásni kez­dett. Magához vette a ruha neműt, a rádiókészüléket, a robbanószert, az iratokat, a többit pedig újra elásta. Fel­állt, s az országút felé indult. Sokkal nehezebben haladt most már előre, mivel a cso­mag is nehéz volt, az út is fel­derítetlen volt, folyton vi­gyáznia kellett, nehogy letér­jen a helyes irányról. Gyakran megállt, s ellenőrizte, nem tért-e le rossz félé. Amikor megint megállt, ugyanabban a percben meg­roppant mögötte a letörött fa­ág. Ez mindent elárult: köve­tik! Megmarkolta revolveréi ka­bátja zsebében, s ment tovább, miközben csupa fül volt. ... Okajemovot Goncsarov követte. — Folytatjuk — repelt modell, mely álló alak­ban ábrázolja Latinka Sán­dort, csípőre tett jobb kéz­zel, míg a ballal maga elé mutat. ; — Ehhez a helyzethez az adta az alapgondolatot — ma­gyarázza a művész —, hogy elsősorban a nyugodt, higgadt okosságú embert ábrázoljam. — Honnan szerzett infor­mációkat Latinka életéről, em­beri magatartásáról? — kér­dezzük. — Több volt munkatársával, személyes ismerősével beszél­tem, s igen jó volt, hogy Ka­posvárott tanácsadás céljából összehívták a Tanácsköztársa­ság veteránjait, Latinka egy­kori harcostársait. Es termé­szetesen beszéltem az özve­gyével is. — Véglegesnek tekinthető-e ez a póz, mely a pályázatra készült? — Nagyjából véglegesnek. Azaz lényeges változásokat nem akarok csinálni, de le­hetséges, hogy kisebb módo­sításokra sor kerül, mivel az özveggyel és néhány veterán­nal szándékomban áll még egyseer beszélni. Ettől függet­lenül igyekszem megmaradni a magam elképzeléseinél. Az architektúránál, az épí­tészeti kivitelezésnél kétféle gondolat vetődött fel. Az egyik, az eredeti, hogy csak Latvnka Sándornak állítsanak szobrot, a másik — a későbbi — pedig egy, a szobor mellett elhelyezett tanácskőztársasági emlékmű építését javasolta. Terv mind a kettőre készült. Az utóbbinál domborműves megoldásra gondolták, a mű­vészeti zsűri azonban ebbe nem egyezett bele, mert sem a szobor, sem a dombormű nem érné el a kívánt hatást, s igy egymás rovására nem szabad kivitelezni. A vita végleg eldőlt, úgy­hogy a talapzat hátlapján márványtáblán sorakozik fel a somogyi mártírok neve, a Tanács köztársaságnak pedig egy később elkészítendő em­lékmű állíthat emléket. ■— Mi a véleménye a kör­nyezetről, érvény-esül-e a szo­bor kívánt esztétikai hatása? — Körülbelül tíz méterrel az épület előtt fog állni. Eb­ben a környezetben a modern szobor igen hatásos lesz. Ez tehát azt jelenti, hogy a tavasszal egy szép szobor­ral gazdagabb lesz Kaposvár. t Csupán idő kérdése, hogy a ♦ jubileumi évfordulókor vagy ♦ a murika ünnepén hull le a | lepel a hatalmas bronzteströL ♦ Mindenesetre némi biztatás- | sál jöttünk el Konyorcsik Já- t nos szobrászművésztől, aki ezt ! mondta: — Nem adtam rá szarvamat, ihogy március 21-re kész lesz, | de mindent elkövetek, hogy | elkészüljön. 1 K. E. Még jobb munkára j serkentő eredmények A napokiban tartotta meg : zárszámadási közgyűlését az E év februárjában alakult há- ; romfai Uj Barázda Tsz. A i munkaegység értéke 63,63 fo- ! rint volt Készpénzben 49,48 E Ft-ot osztattak ki. A többit ■ természetbeni részesedésben : kapták a tagak. Horváth Ist- :ván péfltdául 11 022 forintot ; keresett készpénzben. Ezenkí- ;vül 12 mázsa kenyérgabonát, • csaknem négy mázsa takar- E mánygabonát 26 kg cukrot, t valamint babot mákot, gyü- ímölcsöt kapott Ugyancsak a közelmúltban ; tartották meg ünnepi zár­• számadó közgyűlésüket a sza­• bási Győzelem Tsz tagjai iS: :Itt egy-egy munkaegység ér- j téke 50,42 forint volt Márkus • Vendel tsz-tag, aki 369 mun­kaegységet szerzett, 12 mázsa : kenyérgabonát, 7 mázsa fca- i karmánygabonát, 18 mázsa • szálastakanmányt, 14 mázsa ; burgonyát, 81 kg cukrot vitt : haza természetbeni részese- E dósként, ezenkívül 10 332 f*. E rintot kapott kés^pénabe^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom