Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-17 / 297. szám

flLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 297. szám. ÁRA 50 FILLÉR Szerda, 1958. december 17. Mai számunk tartalmából Készül a Latinka-szobor Tudomány— technika Tánccal, dallal, zenével Tanulnak az állami gazdaságok dolgozói Interjú a téli oktatásról és a szakmunkás-képzésről Az állami gazdaságokban is befejeződtek a nagy őszi mun­kák. A közelgő tél bekergette az embereket a mezőkről, és minek is lennének már kinn? Elfogytak a tennivalók. Most már a pihenés időszaka követ­kezik, de másé is. Ilyenkor jut a legtöbb idő a tanulásra, az elméleti felkészülésre, hogy a következő évben képzettebben léphessenek ki a mezőkre vagy ülhessenek gépeikre az embe­rek. Hogyan használják fel ezt az időt az állami gazdaságok dolgozói? Erről érdeklődünk Kiss Józseftől, az Állami Gaz­daságok Somogy megyei Igaz­gatósága személyzeti vezetőjé­től. — Hol, mikor és milyen téli szakoktatás indult, s a tavalyival szemben milyen fejlődés tapasztalható e téren? __ A téli szakoktatás már n ovember közepén megkezdő­dött. A növénytermelés, állat- tenyésztés, gépesítés, kerté­szet, gyümölcskertészet stb. szakkérdéseivel foglalkoznak ezek a tanfolyamok. Először a Lábodi Állami Gazdaságban kezdték meg az ezüstkalászos tanfolyam első- és másodéves hallgatóinak oktatását 20—20 fővel. Majd az Alsóbogát! Ál­lami Gazdaságban is hozzáfog­tak a tanuláshoz, ahol az ezüstkalászos tanfolyamon kí­vül még traktoros-gépesítési tanfolyamot is indították 26 fővel. A legjobb ütemben Fel- sőbogáton halad az oktatás. Itt a különböző tanfolyamok­nak 187 hallgatója van. Meg­jegyzendő és dicsérendő dolog, hogy itt indítottak először a Munka Törvénykönyvét ismer­tető tanfolyamot 12 részvevő­ve#. Főleg szakszervezeti bizal­miak, brigádvezetők, egyszóval olyan beosztásúak hallgatják, akik közvetlenül foglalkoznak a dolgozók ügyes-bajos dol­gaival. Ezenkívül munkavédel­mi tanfolyam is indult 80 résztvevővel, ami szintén első a megyében. — Tavaly 614-en vettek részt a téli oktatásban, az idén 700-an. Tehát csak a számo­kat tekintve is értünk el ha­ladást, de egyéb tekintetben is. Az idén például sokkal jobb a tankönyvellátásunk, és jóval több ágazatban indítottunk tanfolyamot, mint tavaly. Nincs hiányunk előadókban sem. — Milyen előnyöket biz­tosit a tanfolyam elvégzése a részvevőknek, miért vált szükségessé a dolgozók szak­mai ismeretének növelése? — Eddig minden olyan dol­gozónak, akinek hosszú gya­korlata volt és kiválóan meg­állta helyét a termelésben, le­hetővé tettük a szakmunkás- vizsga megszerzését, mely ese­tenként magasabb beosztással és 4—5 százalékos fizetéseme­léssel jár. Ma már megnöve­kedtek a követelmények, s csak azok tehetnek szakmun­kás-vizsgát, akik előzőleg el­végzik a kétéves ezüstkalászos tanfolyamot. Hogy ez miért fontos? Egyszerű a válasz. Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy a technika fejlődésével nem tartott lépést a gépekkel bánók elméleti, szakmai is­merete. Közvetlenebbül: ez­előtt néhány évvel csak kör- möseink (G—35-ös traktor) voltak, ma már Zetor, Super- Zetor, Lanz-Bulldog stb. is van. Ha ezek ismeretére, ke­zelésére nem képezzük át dol­gozóinkat, akkor a gépekből nem tudjuk kivenni a maximá­lis teljesítő képességet, s ke­zelőik hozzá nem értése foly­tán előbb is tönkremennének. Ezért például december 31-től kezdve lánctalpas és gumike­rekes traktort csak szakmun­kás-vizsgával rendelkezők ve­zethetnek. — MUyen további ter­veik vannak a szakmunkás- képzésben? — A szaktudás hiánya nem­csak a gépesítés, hanem az ál­lattenyésztés terén is megmu­tatkozik. Sokan és sokat be­széltünk a múltban arról, hogy el kell érnünk az 5—6000 literes tej hozamot. Kicsit tré­fásan hangzik, de tény, hogy ezt eddig csak a teheneinkre bíztuk. Ma a Csehszlovák Köztársaság és a Német De­mokratikus Köztársaság példá­ja nyomán mi is bevezettük a tehenész-tanuló képzést. A Ku- tasi Állami Gazdaságban már négyen kérték felvételüket (ta­nulási idő három év, díjazásuk havi 600 forint). — Kertészeti és gyümölcs­kertészeti tanulókat is az idén szerződtettünk először Kapos­várott és Balatonújhelyen. Ezek is, mint az előbbiek, részt vesznek a termelésben, de fi­zetésük 40 százalékát levonják az évenkénti négyhónapos téli oktatás költségeinek fedezésé­re. — A jövőben el kell érnünk, hogy az állami gazdaságokban ne legyen egyetlen olyan szaktudást igénylő munkahely sem, amit nem szakemberek töltenek be. Ennek érdekében nagy gondot fordítunk a szak­mai utánpótlás növelésére — fejezte be felvilágosítását Kiss József elvtárs, személyzeti ve­zető. Sz. S. Megalakult a Fonyódi járási Tanács (Tudósítónktól.) A Fonyódi járási Tanács V. B. nagytermében ünnepé­lyes keretek között alakult meg a járási tanács és a végrehajtó) bizottság. A szépen feldíszített terem­ben úttörők fogadták virág­csokrokkal az újonnan meg­választott tanácstagokat és a meghívottakat. A végrehajtó bizottság elnökévé Bagó Gyu­lát, elnökhelyettessé Ruda Gyula és Rigó Lajos elvtár­sakat, titkárrá Szokola Ká- rolyné elvtársnőt választották meg. Az ülésen többen felszólal­tak — köztük a megyei párt- bizottság és tanács kiküldöttei —, hangoztatva a tanácsválasz­tások jelentőségét. Ismertették azokat a feladatokat, ame­lyeknek megoldása az új ta­nácsra és végrehajtó bizott­ságra vár. Nemes János elvtárs, a Fo­nyódi járási pártbizottság el­ső titkára arról a bizalomról beszélt, amely nemcsak a já­rásiban, hanem az egész or­szágban jelentkezik az új tanácstagok iránt. Mindenki szívesen fordul problémáival, panaszaival) a tanácstagokhoz — mondotta, mert tudják, hogy meghallgatják őket, el­intézik ügyes-bajos dolgaikat. Ez a bizalom még jobb mun­kára, még fokozottabb öntu­datra kötelezi a most meg­választottakat A gyűlés után a fonyódi és lengyeltóti pedagógus énekkar, valamint a kiszesek színvona­las kultúrműsorral köszöntöt­ték a Fonyódi járási Tanács és végrehajtó bizottság újon­nan megválasztott tagjait Kölcsönt vehetnek igénybe a takarékszövetkezetek A falusi lakosság körében talansága érdekében — nem igen népszerűek a takarék- szövetkezetek. Novemberben például mindennap egy-egy újabbal gyarapodott a számuk. A SZÖVOSZ szövetkezet-poli­tikai főosztályán kapott tájé­koztatás szerint a takarék- szövetkezetek továbbfejlődé­haladhatja meg a részjegyalap és a tartalékalap együttes összegének 25 százalékát, a részjegyalap és a tartalékalap 75 százalékának tehát min­denkor forgóeszközként kell rendelkezésre álljon. Szállítási szerződést is köthet­nek a földművesszövetkeze­tekkel a gazdák Az őszi szántások befejeztével a gépállomásokon igen nagyszámú vontatásra, szállításra alkalmas gép szabadul fel. A vontatókat a szakcsoportok és társulások, vala­mint az egyéni gazdák egyaránt igénybevehetik trágyahordásra és egyéb szállításhoz. Idén már a szállítási szerződéseket is a föld­művesszövetkezetek kötik a szak­csoportokkal. társulásokkal és az egyéni gazdákkal. sük, illetve kezdeti nehézsé­geik leküzdése érdekében be­Május 1 utcai újdonság: önkiválasztós cipőbolt ruházási, alapítási és átszer­vezési költségeik fedezésére kölcsönt vehetnek igénybe. A beruházásokra, illetve az ala­pítási és átszervezési költsé­gekre nyújtott kölcsön együt­tes összege 25 000 forintig ter­jedhet. A tap»asztalat szerint több takarékszövetkezet saját ere­jéből kíván különböző beru­házásokat megvalósítani. A saját erőből történő beruhá­zások értéke — a szövetkezet pénzgazdálkodásának zavar­Hétfő reggel óta, ha belép a vásárló a Május 1. utca 13. szám alatti 108-as cipő­boltba, új kép fogadja Az üz­let két oldalán üvegvitrinek­ben állnak a cipőik, mellettük két szám. Egyik az árat jelzi, a másikat pedig, ha bemondja az ott várakozó kiszolgálónak, máris hozza a raktárból a ki­választott cipőt. Ez az önki­választós cipőbolt lényege. Előnye: aránylag kis költ­séggel a kereskedelem kul­turáltabb formájára nyílik lehetőség. Nem kell perceken keresztül a létrán keresgélni a dobozok között, nem vára­kozik a vevő. Minden simáb­ban, egyszerűbben megy. Az üzletet egy hét alatt ala­kította át a Kiskereskedelmi Vállalat. Még csak egy tükör és a cserépkályha elhelyezése, valamint a linoleumborítás van hátra. A jövő hétre pe­dig megérkezik az árufélesé­gek új, nagy választéka is. Az önkiválasztás előnyét ép­pen a karácsonyi csúcsforga­lom fogja bebizonyítani. A Kiskereskedelmi Vállalat terve szerint a későbbiekben ezt az üzletet kizárólag első­rendű minőségű cipőféleségek eladására használják feL Aláírták a közös magyar—csehszlovák nyilatkozatot Prága (MTI). A prágai vár tróntermében kedden került sor a magyar és a csehszlovák párt- és kormányküldöttség közös nyilatkozatának aláírá­sára. A nyilatkozatot magyar részről dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és Marosán György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, cseh­szlovák részről Antonin No­votny, a Csehszlovák Köztár­saság elnöke és Viliam Siroky miniszterelnök irta alá. A közös nyilatkozat aláírá­sánál jelen voltak a magyar párt- és kormányküldöttség tagjai, a Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a CSKP Központi Bi­zottsága titkárai és a Nemze­ti Arcvonal pártjainak veze­tői. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plénuma Moszkva (TASZSZ). Moszk­vában december 15-én meg­nyílt a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizottsá­gának plénuma. Nyikita Hrus­csov, a Központi Bizottság el­ső titkára beszámolt a szov­jet mezőgazdaság fejlesztésé­inek ötéves eredményéről és a mezőgazdasági termelés to­vábbi növelésének feladatai­ról. Nyikita Hruscsov hangsú­lyozta: a plénum feladata, hogy a párt beszámoljon a népnek a mezőgazdaság hely­zetéről. A Központi Bizottság 1953 szeptemberi plénuma óta eltelt öt évben — a párt in­tézkedései nyomán — kibon­takoztak a kolhozrendszer erői, működésbe léptek tar­talékai. Reális alapokon fel­adatul tűzték ki a mezőgazda- sági termékek bőségének meg­teremtését és a mezőgazdaság­ban a nagyobb munkaterme­lékenység elérését. Hruscsov hangsúlyozta, 1953-ig nehéz volt a szovjet mezőgazdaság helyzete. Bár a kolhozok és szovhozok eddig az időszakig begyógyították a háborús sebeket, a termelési színvonal nem tudta kielégíte­ni az ország szükségleteit, a mezőgazdasági termelés fejlő­dése megállt. Az 1948—1953-as években lényegében nem nö­vekedett a szemestermények össztermelése és beadása, nem növekedett a tejtermelés, a hústermelés pedig alacsonyabb volt az 1940-es színvonalnál. Az ipar és a mezőgazdaság fejlődésében az összhang hiá­nya gátolta a szocialista ipar további fellendülését, a dol­gozók jólétének növekedését, az országnak a kommunizmus felé haladását. Hruscsov ezután emlékezte­tett azokra az intézkedésekre, amelyeket a Szovjetunió Kom­munista Pártja tett a mező- gazdasági fejlesztés igen fon­tos gazdasági kérdéseinek megoldásáért Hangsúlyozta: mindezek eredményeként a mezőgazdaság összter­melése az 1954—1958-as időszakban évente átlago­san több mint 400 milliárd rubel volt, szemben az 1949—1953-as években el­ért 300 milliárd rubellel. Hruscsov kijelentette, hogy szégyenletes vereséget szen­vedett Malenkov, Kaganovics, Molotov, Bulganyin és Sepi- lov pártellenes csoportja, amely igyekezett meghiúsítani a szeptemberi plénum és a XX. kongresszus határozatai­nak megvalósítását, az ország (Folytatás a 2. oldalon.) Majdnem szakításra került a sor a Párizsban tárgyaló francia és angol küldöttek között Párizs (MTI). Párizsban hét- , ményt nem hozott, de a végle- főn ült össze az európai gaz- ges szakítást a két tábor, il- dasági együttműködés szerve- letve az angolok és franciák zete miniszteri tanácsának ülé- között azzal sikerült elkerül­ni, hogy kimondották: január 15-én ismét összeülnek a kér­dés megvitatására. se, amely többszörös megsza­kítással majdnem 14 órán át tartott és éjfél után ért véget. Az ülés során éles hangú vi­tára került sor az angol és francia küldöttek között. Az angol kormány képviselői erőteljesen támadták az euró­pai közös piac tervét és gaz­dasági megtorlásokkal fenyege­tőztek, ha a »kis Európa« kö­zös piacáról kiszorítanák Nagy-Britannia termékeit Az angol fenyegetőzésekre Couve de Murville francia külügyminiszter határozottan kijelentette, nem hajlandó tár­gyalni, ha az angolok fenyege­tőznek. Bejelentette, Francia- ország visszavonja korábbi be­leegyezését abba, hogy a közös Kairó (Reuter—AP). A sza- piac hat állama engedménye- ' bad algériai kormány szóvivő­Dulles és de Gaulle találkozója Párizs (AP). Dulles amerikai külügyminiszter és de Gaulle francia miniszterelnök hétfőn másfél órán át tárgyalt a francia miniszterelnökségen. A találkozón Berlin kérdését vi­tatták meg, de a két államfér­finak nem sikerült megszűn­tem a Franciaország és az Egyesült Államok álláspontjá­ban mutatkozó eltéréseket* A TASZSZ jelentése a genfi szakértői értekezletről Genf (TASZSZ). Mint a váratlan támadás megelőzésé­vel foglalkozó értekezlet rész­vevőihez közel álló körökből ismeretessé vált, a nyugati ha­talmak és a szocialista orszá­gok képviselői között az utób­bi napokban nemhivatalos tárgyalások folynak az érte­kezlet további munkájáról. E tárgyalásokon a nyugati országok küldöttségei amel­lett állhatatoskodtak, hogy az értekezlet a legközelebbi na­pokban fejezze be munkáját anélkül, hogy időpontot tűzne ki a megbeszélések! újrafel- vételére. A nyugati hatalmak képviselőinek a magatartása erős visszatetszést keltett és sejteni engedi, hogy a nyu­gatiak általában meg akar­ják hiúsítani a tárgyalásokat: Hz algériai felkelők újabb sikerei két tegyen az OEEC többi tag­államának. Az ülés drámai fordulata után felfüggesztették a tanács­kozásokat. A küldöttek a késő esti órákban ültek ismét össze. A sokáig húzódó vita ered­je Kairóban közölte, hogy az algériai felkelők december 9—12 között 18 lakott helyiség ellen intéztek támadást. Fenti időszakban a felkelők tüzérsé­ge ágyútüzet nyitott húsz francia katonai állásra, csa­pataik hétszer tűztek össze francia fegyveres erőkkel és három ízben rajtaütöttek . . , , . . - - , - | francia csapatokon. A felso­Modosul ÓZ iskolák Jrolt katonai cselekmények so­téli szünideje : „s?* : Bevan tiltakozása az angol A művelődésügyi minisztert alsóházban módosította az általános- ésj középiskolák téli szünidejére! London (TASZSZ). Az an- vonatkozó rendelkezést. Az| goi alsóház hétfői vitájában iskolákban az ünnepek előtti t Bevan, a munkáspárt tekin- utolsó tanítási nap december: télyes tagja élesen tiltakozott 20, szombat. A tanítás az új; azellen, hogy Irán és az esztendőben január 5-én, hét- ♦ Egyesült Államok megkösse főn kezdődik. A felsőoktatási ♦ azt a katonai egyezményt, intézményekben az idei utolsó! amelyről a két ország jelen­előadásokat december 20-án ♦ leg tárgyal, s amely szerint tartják. Az első félévi vizs-1 — mint ismeretes — amerikai gákra december 29-től január S rakéta-támaszpontokat építe- 30-ig kerül sor. i nek ki Irán területén. rán 418 francia katona el­esett, 118 megsebesült. Az algériai felszabadító had­sereg egységei a fenti idő­szakban lelőttek négy fran­cia repülőgépet, felrobbantot­tak két katonai vonatszerel­vényt, megsemmisítettek 22 harckocsit és 94 fegyvert zsák­mányoltak. A szóvivő közölte, hogy 52 francia katona, kö­zöttük az idegenlégió 37 tagja megszökött egységétől és a felkelőkhöz csatlakozott. Nem sikerült a kormányalakítás Finnországban Helsinki (Reuter). Kauno Kleemola, a finn agrárszövet­ség parlamenti csoportjának vezetője hétfőn este közölte Kekkonen köztársasági elnök­kel, hogy eredménytelenül végződtek az új kormány meg­alakításáról folytatott tárgya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom