Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-16 / 296. szám
Kedd, 1958. december 164 SOMOGYI NÉPLAP A vasárnap sportja HÍR EK TIRANAI JELENTÉS: Csak küzdelem után győzött a magyar utánpótlás ökölvívó válogatott Tiranában Magyar utánpótlás válogatott—Albánia válogatott 12:8 Két és fél órás kellemes repülőút után érkezett meg a magyar utánpótlás ökölvívó válogatott az albán fővárosba, ahol albán sportbarátaink igen szívélyesen fogadták ökölvívóinkat. A kis Albániában most éledezik az ökölvívó sport. Ez a találkozó volt az albán ökölvívók első nagyobbszabá- sú nemzetközi összecsapása. Albániában jelenleg kellemes őszi időjárás uralkodik, amely a mi fiainknak jólesett a hazai hideg után. Az albán szurkolók azonban így is fáznak. így aztán a szabadtéren megrendezett versenyen »mindössze« 8000 néző volt jelen. Úgy mondják az albán sportvezetők, hogy egy héttel ezelőtt, mikor még nyár volt, 25 000 néző is kíváncsi lett volna a találkozóra. Vasárnap délelőtt a technikai megbeszélésen a két ország vezetői megegyeztek, hogy a mérkőzést mindvégig felváltva egy-egy szovjet bíró vezeti, két magyar és két albán pontozó bíró pontoz. A magyar pontozók egyike Kecskés Rezső dr. volt. A mérkőzés nem várt nagy erőkifejtésre kényszerítette csapatunkat. Versenyzőink csak küzdelem után tudtak felülkerekedni. Alul az albánok sok nem várt pontot szereztek. A kaposvári öklözök közül Dorogi és Füzesi szép győzelmet aratott, Tóbi pontozásos vereséget szenvedett. A vasárnapi tiranai mérkőzésről az alábbi távbeszélő tudósítást kaptuk; Légsúlyban Dorogi pontozásos győzelmet aratott Benisz ellen. Dorogi a szokott formában öklözött, mint a higany mozgott, egy pillanatig sem hagyta nyugton ellenfelét, s a végén már ott ütötte meg, ahol akarta. Győzelme egy pillanatig sem volt vitás. Harmatsúlyban Oláh pontozásos gvőzemet aratott. Pehelysúlyban Csekali pontozással győzte le Tóbit. Tóbi érthetetlenül bátortalanul öklözött az elején. Nem használta ki azt sem, hogy az albán fiú »igen tisztelte« őt. A harmadik^ menetben ugyan feljött Tóbi, de ez már kevés volt. Megérdemelt győzelem! Nagyatádi Kinizsi— Székesfehérvári MÁV 2:1 (1:1) 700 1 — Ma, kedden Marcaliban ♦ szerepel a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdem- | renddel kitüntetett együttese. I — Óvodát épít a Gárdonyi j Géza Tanítóképző a Kossuth | Lajos utcában. A szeptember- i ben megkezdett építkezéshez : az iskola KISZ-szervezete ez Nagvatéd, 700 néző. vezette: t ^eigi 50 ezer forint értékű tár- Schweitzer. ♦sadalmi munkával járult hozNagyatád: Horváth - Bogdán, * zá. A tervek szerint december EfT*_VSSÍÍCSbefejeződnek a munkáKönnyüsúlyban Hevesi vereséget szenvedett. Kisváltósúlyban Füzesi pontozással győzött Reczi ellen. Füzesi jól ♦ küzdött. Különösen a második és ( bó V. - Tálas, Sasvari, Szabó IJ1** i i atok; Szabó II., Posta. Szekesfehervár: }-ettem.. harmadik menetben volt nagy tö lényben. Győzelme nem volt vi- : Kiss I. — Kiss II., Palásti, Hork<jr SSSt Stohraayer^Csuti^Lukäcs.^Nagy, f felvételét az elmúlt két hétben neu a mamr vezetők tútakoz- Szilágyi. ia nagyatádi iárás termelőszöTizenhárom család kérte nek. a magyar vezetők tiitakoz- szilágyi. ja nagyatádi járás termelőszötak, s ekkor újra felülvizsgálták A nagy erőbfedobással küzdő ha- ♦ vetkezeteibe a pántozói apókat és kiderült a té- zal csapat bár az első félidőben J védés. A vezetőbíré elnézte a pon- széllel szemben játszott, harmincJ — a kaposvári BELSPED hf>n- ruirnon á4- enlr trocoóUroc Inmadáct I ” Egy idényre való gólhelyset maradt ki... K. Kinizsi-Kistext 2:0 (1:0) Kaposvár, Dózsa sporttelep. 2000 néző. Vezette: Horváth J. K. Kinizsi: R-app — Szigeti, Szili, Gergely — Márkus, Mózsi — Tóth, Szentgróti, Acs, Kelemen, Horváth. Edző: Király Tivadar. KISTEXT: Katona — Kemény, Orosz II., Sárosi — Szabó, Tóth — Hús, Kalmár, Merész, Majszki, Török. Edző Szalai István. Gyönyörű, szép, napsütéses időben került sor az őszi szezon utolsó mérkőzésére. Szinte tavaszias fuvallatt simogatta a kisereglett szép számú közönséget. Ezt nevezik »eszményi« futballidőnek. Bár a pálya talaja kissé csúszós volt, de ez túlságosan nem befolyásolta a játékot. Mindkét csapat számára komoly tét forgott kockán. A Kinizsinek azért kellett a két pont, hogy megkapaszkodhasson a középmezőnyben, a KISTEXT-nek meg azért, hogy elkerüljön a veszélyes kieső zónából. A hazaiak magukban, a vendégek önbizalom hiányában a szerencsében bízva léptek a pályára. Széllel szemben kezdett a Kinizsi. Már az első percben hatalmas gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. Tóth elfutott egy előrevágott labdával, vagy tíz méterre maga mögött hagyta őrzőit, de idegességében a kapus kezébe lőtt. Tovább támadott a Kinizsi. A 4. percben egy gyors támadást a KISTEXT védői csak szögletre tudtak hárítani. A szögletet Szentgróti laposan lőtte a kapu elé, ahol Tóth ritkán látott ügyes csellel közvetlenül a kapu előterébe továbbította a labdát az ott tanyázó Horváth elé, aki közelről védhetetlenül a kapu jobb sarkába lőtte: 1:0 a Kinizsi javára. A gól után alacsony színvonalú mezőnyjáték alakult ki. Mindkét csapat sok hibával játszott. Különösen sok rossz passzot lehetett látni. Időnkénti rohamok és támadások jelentettek némi színt. A 25. percben Szigeti középre ívelt labdájával Mózsi elfutott, kapura lövése azonban elakadt a védőkben, a visszapattanó labdát Horváth és Kelemen lőtte ismételten kapura. Ebben a percben szinte pergőtűzként zúdultak a lövések Katona kapujára, de minden esetben elakadtak. A 27. percben Szentgróti kiugrott a KISTEXT-vé- delem sorfala közül, már csak a kapussal állt szemben, de a csatár nyolc méterről csúnyán fölé lőtt. Tipikus gólhelyzet volt. A 31. percben csaknem gólt kaptunk. Török, a vendégcsapat balszélsője elfutott, begurított labdája Szigeti lábára került, aki gyengén a ll-es ponton tanyázó Merész lábára pöccintette. Szerencse, hogy a középcsatárt meglepte a váratlan »ajándék«, és hirtelenjében elhamarkodva kapu fölé emelte a labdat. Ma'jd két perccel később Hús bombáját védte Rapp elvetődve. A Kinizsi-védelem'tétovázott, s ez egymásután két szöglethez juttatta a vendégeket. A második félidő hetedik percében Tóth ismét elfutott védői mellett, már mindenki gólt látott, de a jobbszélső 12 méterről kapu mellé lőtt. A 12—19. perc közötti Időszakban négy szögletet rúgott a hazai csapat. Értékesíteni azonban egyiket sem tudták. A 25. percben a mérkőzés legszebb akcióját láthattuk. A védelem szép, pontós adogatásokkal felhozta a labdát, Márkus Ácshoz játszott, a középcsatár egy csel után a szabadon álló Kelemen elé gurított, aki 14 méterről habozás nélkül a hálóba lőtt. 2:0-ra vezet a Kinizsi. A Kinizsit fellelkesítette a második gól, s ettől kézdve szebbnél szebb támadásokat vezetett. A 28. percben Tóth a hálóba lőtte a labdát, de a játékvezető les címén nem adta meg. Majd két szöglet jelezte a Kinizsi tartósuló fölényét. A 38. percben ismét nagy gólhelyzetet hagytak ki a hazai csatárok. .Horváth ügyesen tisztára játszotta magát, lerázta védőit, éfi az utána loholó Orosz Il-t is vagy nyólc méterrel maga mögött hagyta, azonban a kapussal szemben tehetetlennek bizonyult; rosszul időzített, hosszú szökteté- sére Katona kifutott így a labda elhagyta a játékteret. Az utolsó 10 percben feljöttek a vendégek. Sokszor zavarba hozták a Kinizsi védelmét. Különösen a két összekötő — Majszki és Kalmár — volt veszélyes. ördöngős cseleikkel sokszor két- három védőjátékost is kicseleztek, de sok felesleges cselükbe végül mindig belefulladtak. A 41. percben Majszki elfutott, Rapp és Szili közösen csak nagy üggyel-bajjal tudták megaka dá-. lyozni a góllövésben: labdaja hajszállal kerülte el az üresen hagyott kaput. A védelem ezúttal egy kissé elaludt. A vendégek még egykét akciót vezettek, s ezzel veget ért a mérkőzés. BÍRÁLAT: A Kinizsinek igen nagy szüksége volt erre a győzelemre. Az itt szerzett két ponttal éppen, hogy meg tudott kapaszkodni az erősen tömörülő középmezőnyben. Megérdemelten jutott a két pont birtokába, jobb volt, mint ellenfele, mindezek ellenére sem mondhatjuk el, hogy meggyőzően, elfogadhatóan játszott. Ezen a mérkőzésen sem ment a játék úgy, ahogyan azt megszoktuk és vártuk a lelkes kaposvári fiúktól. Nem jött ki a csapatból, ami benne van. Nem állíthatjuk, hogy elbizakodottan játszottak, inkább az őszi idény nagy hajrája fáradságának Jelei mutatkoztak. Győzelmüket a korszerű csapatjátékra, a kollektív munkára irányuló törektozólapokat, aztán szólt is a han- percen át sok veszélyes támadást 1 ván , . . t*rv*r»*1r túl gosbemondó: győzött pontozással vezetett. Szépen gördültek az atá- ♦ v mar a terveneK till Füzesi Magyarország. j di támadások, de húsz percen át | teljesítésen dolgozik. Ez évi Váltósúlyban Kálmán pontozá- Iadódott igazi góLhelyzet. A. tervét november 30-ával fesos győzelmet aratott. Vereséget j 26. percben szabadrúgáshoz jutott J iezte be. szenvedett viszont a nagyváltOsu- » hazai csapat. Ennek Blcsáki állt J lyú Német és a középsúlyú Hem- nekt akinek jól eltalált labdája aj ^ Az Állami Biztosító mert. A félnehézsúlyban Matus, a kapufáról vágódott a halóba, h». Kálmán snmMvvámníi nehézsúlyban pedig F. Nagy gyö- Nem sokkal később egyenlíthettek. Walter somogyvamosi zött, így született meg a 12:8 ará- volna a vendegek. Már Horvath is l gazaanaK 1500 es Szabó Jonyú győzelem. I verve volt, de Szabó V. az utolsó J zsefnek, a Marcali Állami A magyar versenyzők ma este ^2. percben m^is^megszülefett az} p^zda&ág dolgozójának 1920 léraiek ismét szorítóba, egy ma- egyenlítés. Ez a gól is szabadrú- } forintot fizetett ki balesetbiz- sik"1 albán vegyes csapat ellen. gásból esett. Az előreívelt labdát x tosítá&ért. Nagy megtoldotta és az Horváth 2 mellett a hálóba vágódott, 1:1. t — Vatikánvárosban hétfőn szünet után a most már széltől | reggel ült össze a bíborosok támogatott nagyatádi csapat fergé-c, . . . . nmpivp»n VVTTT tegesen rohamozott. Egymásután }KOnziszioriurna, ame.yen XXI11. adódtak a jobbnál jobb helyzetek, | Janos pápa kijelölte a kato- a csatárok azonban rendre hibáz- }likus egyház új 23 bíborosát. mém4 IzabadrígTsa ^u^vSam?-jAz ^háznak most 74 bíbo vei a kapu fölött zúgott el. A 80. $ rosa van. vésüknek köszönhetik. Segítették ' percben pedig megszületett a mér- ♦ egymást, míg az ellenfél egyem kőzés sorsát eldöntő gvőztes gól. ♦ l teljesítményekre, egyes játékosok Sasvári előreadását Tálas csípte * »ördöngős« cseleire építették fel el, s a csatár a hálóba lőtt, 2:1.} Játékukat. Szinte már az első per- Az utolsó tíz percben már érdem-} cekben szembetűnő volt a két le=*es esemény nem történt. } csapat játékfelfogása közötti kii- Az őszi idény záró mérkőzésén} lönbség. Míg a Kinizsi csapatja- a nagyatádi csapat a vártnál jobb } tékra, a KISTEXT egyéni játékra játékkal rukkolt elő. Lelkesedés ♦ törekedett. j tekintetében is fölötte állt a hazai ♦ Az edző taktikai utasítása ez- csapat a vendégeknek, s ha ehhez} úttal is bevált, a baj csupán az hozzávesszük, hogv a Nagyatádi 1 volt, hogy nem volt friss erő vég- Kinizsi jobb tak*1 kával játszott,} rehajtásához. A csatársor betegse- mint ellenfele (széllel szemben, la-} ge ezúttal is kiütközött. A* csata- pos játékkal hosszú Időn át fö-$ rok szépen kombináltak, tisztára lényt tudtak kiharcolni az atá- ♦ játszották magukat, szemet gyö- diák), akkor azt kell mondani,* nyőrködtetően faképnél hagyták hogy az eredmény igazságos. Sőt, * kg-os eladó, védőiket, elfutottak, csupán gólt a második félidőben kínálkozó f 150. sz. nem tudtak lőni. Amikor a kapus- helyzetek alapján akár nagyobb; sál kerültek szembe, mintha meg- arányú is lehetett volna ez a győ- \ hipnotizálták volna őket, elfogyott zelem. minden tudományuk. Lőni, lőni, Egyénileg a nagyatádi csapatból ez legyen tavasszal a jelszó, mert Szabó V. játéka emelkedett ki, < csak így vehetik fel eredményesen aki ezen a mérkőzésen a mezőny] a küzdelmet a nagy hajrában. Felhívás! Az MSZMP Kaposvári Városi Bizottsága felkéri mindazokat, akiknek birtokában az 1919-es Tanács- köztársaság somogyi eseményeivel kapcsolatos bármilyen írásos dokumentum (újság, fénykép, röplap, levél stb.) van, azokat szíveskedjenek beküldeni a Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évfordulójára rendezendő kiállítás céljára. Cím: MSZMP Városi Bizottsága, Kaposvár, Sztálin út 14. Azoknak, akik meg akarják tartani továbbra is a birtokukban lévő iratot, a pártbizottság fotomásolás után visszaküldi. w^^űvelődés «Szórakozás Csíky Gergely Színház: Cid. Délután 3 órakor, ifjúsági előadás. Vörös Csillag. December 17-ig: Don Juan legutolsó kalandja. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: December 16-ig: Váratlan vendég. 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónal Múzeum: A somogyi festőművészek őszi tárlata. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv* kölcsönzés 13—18 óráig. Apróhirdetések ADÁS*VÉTEL Bodroghidegér községben családi ház melléképülettel, 10 hold földdel vagy külön is eladó. Vétel esetén azonnal beköltözhető. Érdeklődni Szulimán Ferencnél. (1786) 10 db Cornwald sertés, 20-30 Vöröshadsereg útja . _______ (1793) S zekrények, ebédlő, asztalok stb. sürgősen eladók. Beloainnisz u. 5., emelet 8. sz. alatt. (1025) 2 mázsás príma zsírsertés eladó. Kaposvár, Temesvár u. 15. alatt. _____ (1795) f ölé nőtt. Jól játszott Bicsáki, TáKiváló egyéni teljesítmények ez- las és Szabó II. is. A többieket _ _______ ú ttal nem születtek. A jók közé sem érheti vád. A vendégegyüttes I u. 7. sz. Kárpitos-műhely, tartozik Rapp, Szili, Gergely és legjobbjai Palásti, Lukács és Nagy Márkus, illetve Tóth, Hús, Majsz- voltak. Dupla rekamié eladó. Május 1 “ (1042) ki és Török. Horváth játékvezető ez alkalommal igen gyengén és rosszul bíráskodott. Az őszi idény leggyengébb játékvezetését láthatta a kaposvári közönség. ítéleteinek 30 százaléka téves volt. Erélytelensé- gére vall, hogy a játékosókkal állandóan vitatkozott, magyarázkodott, mintha ő is játékos lett volna a pályán, nem pedig bíró. Ha egyenlő erők küzdelméről lett volna szó, téves ítéletei könnyen befolyásolhatták volna az eredmény alakulását is. Wirth Lajos Schweitzer játékvezető jól látta < el feladatát. Horváth Miklósáé ] Uj Philips gyártmányú villany- borotva eladó Tel.: 21-45. (1039) ALLAS TOTÓ A gamási Kossuth Termelőszö► vetkezet juhászt és tehenészt ke- t rés. Jelentkezés bármely nap Hős ► József tsz-elnöknél. Lakást biztoí situnk. (1791) — A totó 12 találatos szelvénye: _____________________________ I x21211x21x törölve x. } Juhászt azonnalra felvesz a ber- A 12 találatos szelvény 46 678 fo- ♦ zencei Búzakalász Tsz. Lakás biz- rintot, a 11 találatos 1649 forintot, ♦ tosítva. (1799) míg a 10 találatos 189 forintot fi-$ - - - -zet. } VEGYES NYÍLT TÉR Volt feleségemért, Berkes Já- nosné, szül. Szabó Irma balatonszentgyörgyi lakosért anyagi felelősséget nem vállalok. Erkölcstelen életével magamat nem azonosítom, vele közös háztartásban nem élek. Berkes János, a szabadságparki vendéglő vezetője. (Fentiekért sem a szerkesztőség, sem a kladöhlvatar felelősséget nem vállal.) <1796* Karácsonyi ajándékozásra vásároljon művészi festményt, keretes rézkarcot a Képzőművészeti Alap Képcsarnokai kirendeltségeinél, Kaposvárott, Lenin u. 20. sz. Részletfizetési kedvezmény. (1774) ♦ Üzemi kifőzdék figyelmébe: j | 1 DARAB NAGY J t ÜZEMI TŰZHELY J í ELADÓ. | J Béke Szálloda. Fölényben látszott, mégis csak nehezen f g /enlített a KM TE Pécsi BfC—Kaposvári MTE Isi (1:0) CSERE Pécs, Verseny utca. 800 néző. Vezette: Vindics (Dombóvár). Kellemes labdarúgó időben, aránylag jó talajú pályán, a két csapat az alábbi összeállításban állt fel a kezdéshez: Pécs: Beck — Berta, Serdán, Szigetvári — Danyi, Horváth — Szalai, Dara, Marton, Hauschli, Hofecker. Kaposvár: Kovács — Szili, Egres, Darvas — Vajda, Vígh — Jutási, Tiszagáti, Zsoldos, Pammer, Papp. Pécsi támadások vezették be a mérkőzést, s a 6. percben a pécsi gólzsák Hauschli lövését kellett védenie Kovácsnak. Tíz perc ulan azonban a KMTE vette at a játék irányítását, s igen tetszetős adogatásokkal közelítették meg a kaposváriak Beck kapuját. Eredménytelenül. A keményen játszó hazai védelem ugyanis csírájában elfojtotta a kaposváriak minden megmozdulását. A kaposvári .csatárok nem jutottak lövőhelyzetbe. Különösen Zsoldost őrizték nagyon a pécsi védők, ketten is vigyáztak a kaposvári középcsatarra. Három szöglet jelezte a KMTE fölényét. Ezek' azonban eredmény telének maradtak. A helyenként kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzésen a játékvezető néhány fordított ítéletével hívta fel magára a figyelmet. Zsoldos kétszeri, majd Jutási egyszeri sikertelen kísérlete után a 23. percben vezetést szerzett a védekezésre berendezkedett pécsi csapat. Szili becsúszó szereléssel rúgta el a labdát, mintegy húsz méterre a kapus vári kapu előtt, Hofecker elől. A játékvezető szabálytalannak minősítette az esetet, s szabadrúgást ítélt. A kaposvári védők késlekedtek a sorfal felállításával. A hézagos sorfal mellett Serdán nagy erővel küldte a labdát kapura, Kovács vetődve csak kiütni tudta azt. Két pécsi csatár is őrizetlenül állt, és pzalai -senkitől sem zavarva másodszorra most már a hálóba vágta a labdát: 1:0. A KMTE átcsoportosított. Egres csatár lett, Pammer fedezet, Vígh hátvéd. Továbbra is rohamozott a kaposvári csapat, s egy ízben Eg-. rest csak szabálytalanul tudták akasztani a 16-oson belül. A játékvezető közvetet szabadrúgást ítélt. Ez a sorfalról visszapattant gyár, szinte állandóan a bórgyá- riak 16-osán folyt a játék. Most már lőttek is a csatárok, de Beck rendre a helyén volt. A hetedik szöglet majdnem gólt hozott. Beck azonban Egres fejéről a gólvonalon leütötte a labdát. Az utolsó percben Kovácsnak kellett védenie Hofecker lövését. Szünet után sem változott a játék képe. Továbbra is a KMTE veszélyeztetett, főként a széleken vezetett gyors támadásokkal. A 10. percben Zsoldosnak nyílt volna alkalma egyenlíteni, de meglepődött a helyzettől. A 16. percben egy ártatlannak látszó pécsi támadásnál Vígh az ötösön belül kézzel leütötte a labdát. Tiszta ll-es. A játékvezető nem is habozott, a kaposváriak szüntelenül és feleslegesen reklamáltak. Hiába! Horváth állt neki a büntetőnek, de földbe rúgott, s a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret. A kihagyott büntető felrázta a kaposvári csapatot, amely újabb heves ostromba kezdett. A kilencedik kaposvári szögletet majdnem Zsoldos fejelte be. Ezt újabb szöglet árán hárították a védők. A tizedik kaposvári sarokrúgás beívelése után Egres fejéről a kapufára szállt a labda, onnan elhagyta a játékteret. A 27. percben végre megszületett az egyenlítés. Ismét parázs jelenet játszódott le a pécsi kapu előtt. Először a kapufa hárította. A visz- szapattanó labdát újból a kapufára fejelték. Aztán a labda jobbra oldalt szállt ki, onnan Jutási jól ívelte be, és Zsoldos most már biztosan fejelt a hálóba: 1:1. A további tíz percben úgy festett, hogy ezt a mérkőzést megnyeri az MTE. A csatároknak azonban semmi sem sikerült. Aztán Vígh hazaadósából majdnem a pécsiek szereztek gólt, Kovács azonban felszedte a labdát. A 42. és 44. percben Zsoldosnak újabb helyzetei adódtak. A fejesek azonban j fölé szálltak. Ezzel vége is lett a mérkőzésnek. Heves iramú, érdekes, jó mérkőzést hozott a két csapat talál♦ Elcserélném szép, nagyméretű ♦ szoba, konyha, félkomfortos, disz♦ nótartásos, olcsóbérű lakásomat ♦ Beloiannisz u. 5. sz. alattiért. Te♦ lefon: 10-66. (1027) pécsi védőkkel. Ez végképp eldön- * íötte a mérkőzés sorsát. Igaz | ugyan, hogy a találkozón mindvé- ♦ l gig a KMTE játszott nagy fölény-} J ben. Mégis csak nehezen egyenlí-} t tett a kaposvári csapat. Sőt! Ha a J il-est a pécsiek berúgják, akkor f szinte biztosra vehető, hogy pon } nélkül tér haza a pécsi kirándu } iásról az MTE. Pedig a csapr } nem játszott roészui, csakhát f } labdarúgást nem szépségre por V tozzák, hanem gólokkal értékelik X Ezen a találkozón pedig a kapó ♦ vári csatárok góllövő tudomány' * csaknem teljesen csődöt mondott. Ezért mondható a majdnem egyoldalú játék ellenére is igazságosnak az eredmény. Igazságos azért is a döntetlen, mert a pécsi csa- at hat emberrel védekezve majdnem több veszélyt teremtett, mint • kaposvári együttes. * GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel közöljük, hogy drága férjem és édesapánk, EDVI ILLÉS ANTAL 52 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 17-én fél 4 órakor lesz a Keleti-temetőben. Gyászoló család. A Bajai Bácska tört az élre gyászjelentés Fájdalommal közlöm, hogy drága feleségem, DR. DÓMJÁN GÉZÁKÉ elhunyt. Temetése folyó hó 17-én 3 órakor lesz a Keletitemető ravatalozójából. Dr. Dómján Géza. A délnyugati NB III. őszi utolsó Kitűntek: Beck, Berta, Serdán. 5?^^avth°Í0tí Auschii. in. Kovács. Darvas. Vai- ^redményt. A legnagyobo megleHauschli, ill. Kovács, Darvas, Vaj da, Jutási, Zsoldos és Papp. A játékvezetőről korábban már elmondtuk véleményünket. Kovács Sándor petés kétségkívül a Pécsi Bányász dombóvári veresége volt. Ugyancsak meglepetés számba megy a KMTE pontvesztése Pécsett. Ez a somogyi szurkolók számára már kevésbé örvendetes. Annak viszont már többen örülnek Somogybán, hogj' a Nagyatádi Kinizsi győzelemmel zárta az őszi évet. ha bár ez a győzelem aligha segít az atádiak helyzetén. A KMTE szurkolótáborának bonyhádi kirándulása nem járt sikerrel. A Bajai Bácska ugyanis széllel hátba játszva, az első félidőben bebiztosította győzelmét, s ez a győzelem egyúttal azt is jelentette, hogy a Bácska csapata lett az őszi első. A forduló további eredményei: Bajai Bácska-Bonyhád 3:0 (3:0). Bonyhád, 1500 néző. V; Bácsván. A Bácska öt perc alatt három gólt rúgott. Szekszárd—Pécsi Vasas 3:2 (2:0). Simontornya-Bácsalmás 3:0 (1:0). Dombóvár-Pécsi Bányász 3:2 (2:0). Dombóvár, 1000 néző. V: Bognár. Az idény végére magára 3. U. Dózsa 16 p, 4. Csepel 14 p, talá1*- dombóvári csapat mindvégig 5. Szombathely 14 p, 6. Salgótar- i°.bb volt, s megérdemelten győ- kozója. Bár a játékidő nagyobbik ján 13 p, 7. Honvéd 12 p, 8. Tata- zött a listavezető Pécsi Bányász elszakaszában a kaposvári csapat bánya 12 p, 9. BVSC 12 p, 10. Fe- lenvolt fölényben, a félénken játszó rencváros 12 p, 11. Diósgyőr 10 p. Nagykanizsa—Bázakerettye 3:1 kaposvári csatárok azonban nem 12. Miskolc 7 p, 13. Dorog 6 p, 14. (°:°)* A Vasas az élen! Az NB I-ben az utolsó előtti fordulót bonyolították le. Itt is akadt meglepetés. Kevesen számítottak arra, hogy a Vasas legyőzi az MTK-t. Igen sok vélenény szerint a Ferencváros magáxatalálá- sára lehetett számítani. Nem így történt. Tovább tart a Ferencváros válsága. Három mérkőzésen 13 gólt kapott a Fradi. S ezzel a ferencvárosi csapat a táblázat 10. helyére esett vissza. A vasárnapi forduló eredményei: Vasas—MTK 1:0 Honvéd—Ferencváros 5:1 Csepel—Miskolc 8:0 Szombathely—Diósgyőr 2:0 Tatabánya-Salgótarján 1:1 BVSC—Győr 3:1 Dorog—Újpesti Dózsa 1:1 A bajnoki sorrend a következő: 1. Vasas 18 pont, 2. MTK 18 p, Teljesen beszorult a Pécsi Bőr- boldogultak a keményen küzdő Győr 4 p. Bajai Építők-Balinka 2:1 £2:0). KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondok hálás köszönetét mindazoknak, akik drága férjem, Bonin István temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. özv. Bonin Istvánná. Ez történt még az NB II-ben Az NB II. őszi utolsó fordulójában a legnagyobb meglepetést a Zalaegerszegi TE biztos győzelme jelentette a Pécsi Dózsa ellen. Ezzel a Komlói Bányász — amely a Szállítók ellen is győzni tudott Budapesten — ismét három pontra növelte előnyét a pécsiek előtt. A többi mérkőzésen általában a várt eredmények születtek. Komlói Bányász-Szállítók 3:1 (1:1). Fóti u. 3500 néző. V: Párkány. Szünet utáni jó játékával nyert a komlói csapat. Budafok—Mosonmagyaróvár 0:0. Budafok, 1000 néző. V: Hegyi. Zalaegerszegi TE-Pécsi Dózsa 3:0 (1:0). Zalaegerszeg, 4000 néző. V: Bihari. A zalaegerszegi csapat ragyogó formában játszott, s biztosan nyert. Székesfehérvár-Csepel Autó 2:1 (0:0). Székesfehérvár, 2000 néző. V: Balázsi. Pécsi VSK-Oroszlány 0:0. Pécs, 2000 néző. V: Fülöp. Sztálinváros—Láng 5:0 (1:0). Sztá- linváros, 2500 néző. V: Balia G. Vác-Db. Spartacus 2:1 (2:0). Vác, 1800 néző. V: Vadas. SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. — Telefon: 15-10, 15-11, Kiadóhivatal: Latinka S. u. 2/a. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari V, Nyomdáért felei: