Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-04 / 286. szám
Csütörtök, 1958. december 4. 6 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap délutáni szórakozólc a nagyatádi cukrászdában ÉRDEKESSÉGEK /. KÉSŐ BÄNAT 1943. február 3-án egy Polli nevő fiatal korzikait — legalábbis saját állítása szerint — arra ikényszeritettek, hogy elvegyen egy nőt, akivel nem szándékozott összeházasodni. Állítólag szerelmi kapcsolatban voltak egymással, de Poli nem akarta házasságig vinni a dolgot: »A menyasszonyom fivére fenyegetésekkel kényszerített, hogy nevemet adjam a nővérének« — mondotta. Tíz évvel később a rettegett fivér elhalálozott. Poli elhatározta: arra kéri a törvényszéket, hogy nyilvánítsa semmisnek házasságát. A bíróság, majd a fellebb- viteli törvényszék egyaránt azt válaszolta: »Már késő«. A fellebbezési határidő szerződési kérdésekben tíz év, és ez az ügyet idevágónak minősítették. Poli ismételt fellebbezését a Kúria november 17-én elutasította. (THiumanité) EXPRESS LEVÉL Nemrég érkezett meg rendeltetési helyére, a nyugat- németországi Mainzba egy urcsbsAgok levél, amelyet 1916-ban írt anyjának egy fronton tartózkodó német katona. A levelet, amelyet a közelmúltban találtak meg Angliában, az első világháborúban elesett levélíró özvegyének kézbesítették ki, mert időközben a címzett, a katona édesanyja ugyancsak meghalt már. (Libre Belgique) MEGÖLI-E KAIN ÁBELT? Az Egyesült Államok egyik televíziós társaságának a közelmúltban merész, de annál ízléstelenebb ötlete támadt. Sorozatosan lejátszanak egyes jeleneteket Mózes öt könyvéből hamisítatlan de- tektívregény stílusban. Minden egyes adás végén a bemondó ilyen és hasonló kérdésekkel fordul a közönséghez: »Végrehajtja-e Kain gonosz tervét? Megöli-e Ábelt? — Holnap megtudja, ha megtekinti adásunkat, amely a szokott időben kezdődik. — Addig se felejtse el, hogy szépségét kizárólag a páratlan X. szappan szolgálja igazán. Használjon X szappant«. (Basler Nachrichten) Feszült csend. A könyvtár- szoba hosszú asztalai körül komoly arccal, kíváncsi tekintettel ül a szerkesztő _ bizottság. Előttük fehér papírlapok, töltőtoll. A sarokba állított magnetofon korongja halk zizzenéssel forogni kezd, s egy ismerős dallam csendül fel a hangszórón, az Internacionálé. Egymásra néznek a fiúk. SzeHANGOS ÚJSÁG hatja mikrofonba művét. Ha nem megfelelő a hangja? Két műkben a jó értelemben vett állandó bemondó is rendelpajkos cinkosság sugarát látom felcsillanni, mintha azt mondanák: figyeljetek csak, ez a mi munkánk. Figyeljétek, hogyan sikerült... Elhalkul a zene, s a bemondó hangját halljuk: »Ifjú- sáp'! A Táncsics Gimnázium Önképzőkörének hangos újságja«. Újabb zenei motívum, s maga a főszerkesztő indítja be vezércikkével a hangos újság működését... Szerkesztő bizottsági ülés van. Az új, talán országosan is első kezdeményezés — Krasznai Lajos tanár úr ötlete — felvillanyozta a gyerekeket. Felelősségük és megbízatásuk fontossága tudatában úgy figyelnek minden mozzanatra, úgy reagálnak az apróbb hibákra, olyan megfontoltan mondják véleményüket, mintha felnőttek volnának, s a szerkesztés hivatásuk. Talán annak is érzik, hivatásnak, hisz missziót teljesítenek. Szórakoztatás és nevelés, játszva tanítás és önművelés — ez a cél, melyet más eszközökkel most már nem is lehetne jobban elképzelni, mint így. A hangos újság az egész iskolához szól, valamennyi diáit részt vehet munkájában. Pereg a magnetofonszalag. A »fakó rügyek«, az «iro dalmi«, a «művészetek világa«, a «századok«, a «figyelő«, a «számok titkai«, a «rejtvény«, a »természet titkai«, a «sport« rovat jelentkezik sorba. Mindegyiknek megvan a maga hívőjele, kezdő zenéje, melyről felismerhető. És nem dzsessz-számo- kat, nem operettrészleteket hallunk, hanem komoly zenét, mint amilyen komoly maga a műsorterv is. Most csak felhívások hangzanak el a rovatvezetők ajkáról, s az órák után napról napra másik rovat jelentkezik, hogy bemutassa magát a tanulóifjúságnak, hogy segítségüket kérje a hangos újság szerkesztéséhez. És szombathoz egy hétre felcsendül majd a nagy adás, az újság első számának műsora, mely a magnetofonszalagról az osztályokba vezetett hangszórókon keresztül jut el minden fiatalhoz... Pályázatokat hirdetnek ac rovatok. Mindegyik a maga témaköréből. Az iskola diákjai jeligésen, titkosan nyújthatják be tanulmányaikat, verseiket, előadásaikat vagy éppen rejtvényötleteiket a szerkesztő bizottságnak. Ok i1 döntenek, s ha sikeres a ki tériét, a szerző maga olvas« p kezésre áll. Nagyszerű dolog ez, csak lelkesedni tudok érte, legalább úgy, mint a szerkesztő bizottság tagjai. Es milyen komoly, megfontolt fiúk ők! A KISZ javaslatára lettek rovatvezetők az önképzőkör legjobb képessétál élvezetet, szórakozást is jelent. Legközelebb például a sportrovatban P a p p Béla számol majd be sikereinek titkáról. (Tanulmányi előmeneteléről még nem terveztek be riportot.) Ha a nagy nyári terv sikerül, akkor a szerkesztő bizottság tagjai Pestre utaznak, hogy neves politikusoktól vegyenek interjút, múzeumokról, gú tagjai. Érdekes megfigyel- műemlékekről, érdekességekről ni, a szerkesztő bizottság 90 színes beszámolót a jövő évi százaléka KISZ-tag! A «leg- műsorhoz, rosszabb« tanuló is jeles, a Ezernyi terv, ezernyi jó el- többi kitűnő. És lelkesek, el- gondolás. A hangos újság — végre fiatalok. Csak jót vár- mint a főszerkesztő, Szi j árhat tőlük az iskola, tartalmas, tó István mondta — az if- színvonalas előadásokat. júság fóruma akar lenni, s Persze unalmas, száraz len- minden adás egy-egy félig ne az «Ifjúság« műsora, ha csak iskolai témákkal foglalkozna. De számos interjú, jónak ígérkező rádióriport, párbeszéd és szinte jelenetként elhangzó hangulatos rejtvényműsor színesíti majd az adást, mely a tanulás mellett egyútnyilvános önképzököri ülés. Az iskola vezetői, tanárai őszinte szeretettel támogatják a kezdeményezést, hisz az iskolai munka sikerét, s azontúl is fiataljaink művelődését, érdeklődési körének kiszélesedését segíti elő. Egyelőre — úgy hallottam — kéthetenként a hatodik órában hangzik el az «Ifjúság« kezdőjele, és később talán korábban közvetítik, hogy a bejáró tanulók is érezzék a rádió jótékony hatását. A pesti kiránduláson kívül számos terv, elképzelés lelkesíti a fiatalokat. Havonta jutalmazni fogják a legjobb írásokat, s a kiemelkedők év végén nyomtatásban is megjelennek majd. Klubdélutánokkal egybekötött «Ditpla vagy semmi« játékot terveznek, s akinek három munkája elhangzott már az «Ifjúság«-ban, azt belső munkatársnak választja a szerkesztő bizottság... Az utolsó rovat hívójelét halljuk. Véget ér a próbalehallgatás. A propaganda-adás — mely buzdít, munkára serkent — jónak ígérkezik. öröm hallgatni őket, öröm nézni a nagy-nagy igyekezetei. »Csak jó szerencse kell és semmi más« — idézte a főszerkesztő, s a többi «kellék« valóban adva van. Úgy, miként a diákifjúság, nagy érdeklődéssel, kíváncsian várjuk a hangos újság első nagyszabású bemutatkozóját... Jávori Béla Akit nem ismer személyesen a közönség... A NYITÁNY utolsó akkordja visszhangzik a hatalmas színházteremben. Lé- legzetnyi szünet után felcsattan a taps. Lassan, méltóságteljesen húzódik szét a hatalmas bíborfüggöny. A közönség felszisszen, mert gyönyörű, impozáns a színpadkép, olyan szép, hogy talán csak a Gördülő Opera előadásaikor láttunk néha ilyent. A Cigánybáró kaposvári előadásainak forró sikeréből részt kér magának egy fiatal művész, akit nem ismer személyesen a közönség; a színház díszlettervezője, Wege- nast Róbert. A BAL FÖLDSZINTI PA- HOLYSORRAL SZEMBEN, kis tervezőszoba magányában találjuk Wegenast Róbertét. Előtte rajztábla, ecsetek, festékek, szakkönyvek és művészet- történeti munkák. — Ezek nélkül, a művészet tudományos alapjai nélkül nem mennénk semmire. Erre tanított négy évvel ezelőtt a főiskolán példaképem, Oláh Gusztáv, az Operaház tavaly elhunyt világhírű díszlettervezője — mondja mintegy fe« leletképpen ki nem mondott kérdésünkre Wegenast Róbert. — Oláh Gusztáv útmutatásai szerint kezdtem el pályámat 1954-ben a főiskola elvégzése után. Diploma munkám — mutat a falakon sorakozó művészi díszlettervek közül kettőre — Mozart: Don Jüanjának két színpadkép« volt, amelyet mesterem is jónak tartott, és ez számomra a legnagyobb örömet jelentette. — Hogy került a kaposvári színházhoz? — 1954-ben, diplomám megszerzése után a budapesti Néphadsereg Színházban kezdtem pályafutásomat. Onnan Egerbe kerültem, ahol akkoriban Ruttkai Ottó volt az igazgató, és az ő kérésére jöttem Kaposvárra, örülök, hogy ide kerültem. Nagyobb a színpad. Magasak az igények, ennek szintén nagyon örülök. Úgy érzem, hogy amit tanultam, és amit szeretnék évek óta megvalósítani, arra itt végre lehetőség nyílik. Látja, itt vannak a falon tucatjával a színpadképek, díszlettervek, amelyeket különböző színházak, kultúrházak részére terveztem. Ezeknél a legtöbb esetben a lehetőség színpadi távlatban és méretekben egyaránt korlátozott volt. De Kaposvár más. Ilyen szép, Ordacsehiben a kuléúrbáz zárva O rdacsehi kicsiny falu. '' Alig száll le azt est, elcsendesedik az élet, a fények koráin kihunynak. — Hova is lehetne menni ilyenkor? — kérdezzük azokkal az idevalósiakkal együtt, akik kényszeredetten szánják el magukat a korai lefekvésre. Hova? Bizony sehova. Van ugyan mozi, de az egyszeri vagy kétszeri előadás nem hoz sok újat Az esti szomszédolásba is hamar beleun az ember. Hiszen ezt tették húsz-harminc évvel ezelőtt is. Azóta pedig nagyot fordult a világ kereke! Hát a kultúrház? Ordacsehinek kultúrháza is van! Ez igaz. Ám sajnos, azt kell róla megállapítani: akár van, akár nincs. Benézünk az italboltba. A szűk helyiség egyik sarkálban, a biliárdasztal körül ültek, álltak néhány an. Férfiak, legények, akiknek valahogy nem akaródzik a korai pihenni térés. Asszonynép még aranyért sem található, látható a sűrű estébe burkoJód- zott utcán. Pedig még csak fél hét. S a kultúrház ajtajai zárva vannak ilyenkor! 'i — Mit akarnak ott? — így mondta ezt az dtaJbo&tc«, és a kérdezősködésne felfigyelők rákontráztak: — Nincs az ilyenkor nyitva. Csak ha van valami! Pár száz méterrel arrébb, Bogdán László iskola- igazgató lakásán derült ki, hogy bár elkészült Ordacsehi népművelési évének munkaterve, mégis ritkán kerül sor arra a bizonyos »valamire«, ami miatt nyitva van a kultúrház, s oda is vonzza az embereket. így a falu esti életét illetően semmi új nem tapasztalható, pedig nem igaz, hogy ne akadnának, akik szívesen szerepeimén ek, jókedvvel táncolnának a tánccsoportban, vagy énekelnének mondjuk egy vegyeskórusban. jC' dóig a kultúrházban volt a népkönyvtár, most kitelepítik innen, be az iskolába. Nem egészen helyes intézkedés ez! Mellékesen szólva: a legtöbb helységben, ahol problematikus a népkönyvtár elhelyezése, az igazgatók élénken tiltakoznak a könyvtárnak az iskolába való telepítése ellen. Joggal. A mozi költözik a kultúrbázba, ahol a színpadhoz hasonló két öltözőhelyiség adta eddig a sport- és a KISZ-szobát meg a könyvtárat. Furcsa, hogy a könyvtár nem kívánatos a kultúrának szánt házban. S az is furcsa, hogy a mozi betelepszik a kultúxiházlba, hogy a MOKÉP majd mint bérlő rendelkezik vele. Azért, hogy Ordacsehiben hosszul áll a népművelés szénája, a vezetők a felelősek. Nem kevés léleknédküliség jellemzi azt a népművelési tervet, melyet szeptember 1-én készített el a község népművelési bizottsága. Idézzük: »A kormányprogram idevonatkozó szempontjainak, valamint a község adottságainak figyelembevételével megszabva a feladatokat«. Nos, a kormányprogramon nyilvánvalóan pártunk művelődéspolitikai határozatai értendők. 1~% e mit gondoljunk egy falu kulturális életének vezetőiről, akik a puszta papírra vetett lélektelen terv- pontokat pontatlanul megfogalmazott mottóval látják el? S a népművelési feladatokat csak általában határozzák meg, ilyképpen: »Ismeretterjesztés. Tanfolyamok. Elsősegélynyújtó-tanfolyam. Szervezi a helyi vöröskereszt«. A továbbiakban hiányaik, hogy miikor, hol, kiknek rendezik e tanfolyamot, ki a személy szerinti felelős, és az 1958— 59-es év melyik időszakában kerül sor a tanfolyam megrendezésére. A tanfolyam majd! lesz. S ez áll a tervezett ezüstkalászos tanfolyamra is, melyet a járási népfront-bizottság rendez. A műsoros estek címszó alatt ez olvasható: »A tél folyamán hét, egész estet betöltő kultúrműsor rendezése. December és február hónapban a KISZ- szervezet rendez előadást«. Ám a terv nem mondja meg itt sem, hogy mi lesz majd az az előadás. Ki érte a felelős stb... Bogdán László igazgató pedagógiai munkássága minden tiszteletet megérdemel. Kár, hogy nem adózhatunk személye iránt ugyanolyan tisztelettel a falu iskolán kívüli kulturális életéért. Az általa összeállított munkaterv minden sorából az olvasható, hogy kényelmetlen kötelességnek érzi a kultúrház vezetését. Valamennyire meg is magyarázható ez. Tanít és iskolát igazgat. Nyilvánvalóan jut teendője a falu közéletében is elegendő. Sem ideje, sem türelme talán arra, hogy estéről estére ott hadakozzék a nyitott kultúrházban azért, hogy ide szokjanak az emberek. Pedig Ordacsehi sem kulloghat hátul a művelődés élesztgetésében! A község is kólájának tantestületében bizonyára akadna fiatal pedagógus, aki vállalná a kultúrház vezetését, ha a falut, az embereket jól ismerő Bogdán László igazgató tanácsokkal támogatná, kedve és ráérő ideje szerint pedig gyakorlati segítséggel látná el. %R indenekelőtt azonban a munkatervet kell átdolgozni. Míg ez meg nem történik, nincs alapja a következetes, céltudatos művelődési munkának. Amíg pedig ez meg nem születik, az esti látogatót kizárólag az italboltból kiszűrődő fény hívogatja, s kérdezősködésé- re még sokáig az lesz a válasz: »A kultúrház zárva van ilyenkor. Nincs az nyitva, csak ha van valami!« a László Ibolyái nagy, kilencméteres nyílású színpad kevés van az országban. Amint látták, eddig is igyekeztem ezt kihasználni, de következő darabunknál már egészen újat, egyesek számára merészet, de korszerűt szeretnék adni, ' _ 7 — Nagy fába vágtuk fejszénket. December elején fogjuk bemutatni Magyarországon először — a nagy klasszikusnak, a francia drámaírás »atyjának«, Comeille-nek a drámáját — a Cidet, amelyet talán a »francia Bánk bánnak lehetne mondani. — Eddig látott színpadképei alapján úgy érezzük, nem megoldhatatlan ez a feladat. — Megoldás... ez az! — mereng el egy kicsit — éppen ez a probléma. Franciaországban, ahol ez a mű nemzeti dráma, és sokat játsszák, komoly problémát okoz olyan rendezőnek is, mint a TNP színházban Jean Vilar, akinek Gerard Fhilippe-pel az élen a legjobb színészek, és a legtökéletesebb technika is rendelkezésre áll. Egészen másként, más felfogásban játssza ezt a darabot a ComedieFran- caise. — Mi az oka ezeknek a problémáknak? — Az, hogy a XI—XII. századbeli spanyol Cid-monda- körből a XVII. században élt Corneille írt drámát. A középkori történetet barokk környezetiben játszatni, az író korának megfelelő stílusban—• ahogy ezt nemcsak Franciaországban, hanem sok más külföldi színpadon is játsszák —, több rendezővel együtt az én véleményem szerint is helytelen. — Mi a megfelelő megoldás? — Mivel a műnek a mondanivalója teszi indokolttá, hogy ma is színre vigyük, ezért a mondanivaló érdekében, annak minél tökéletesebb kibontakoztatása érdekében kell megoldani a színpadot is. Nézze — mutatja a kaposvári színpad 27-szeresen kicsinyített mását —, ezen a maketten próbálom ki, hogy fog mutatni színpadképem. Mert egyetlen képpel fogjuk a három cselekmény-színhelyet megoldani. Vilarral szemben, aki vízszintesen, mindenféle színpadi emelvény beiktatása nélkül alkotta meg a Cidet, én éppen különféle lépcsőrendszerek, emelvények alkalmazásával óhajtom megoldani a drámát. Reméljük, hogy a modern és célszerű színpadi technika még közelebb hozza nézőhöz és színészhez egyaránt a világirodalomnak ezt a nálunk — sajnos —> még nem ismert remekét — Remélem — mondotta Wegenast Róbert —, hogy e produkciónkkal is, mint a Cigánybáróval, valóban művészit tudunk nyújtani, maradandót és remélhetően újat is. Búcsúzóul még néhány érdekes, modern színpadkép kerül kezünkbe. Merész színek, modem vonalak. — A magam szórakozására festegetek ilyesmiket —mondja szerényen mosolyogva We- genast Róbert. — Nemrég kezdtem el festegetni Bartók után legkedvesebb zeneszerzőmnek, a nálunk kevésbé ismert Kari Orffnak trilógiájához, helyesebben annak első részéhez, a Carmina Catullihoz ezeket a kétségkívül Magyarországon még nem nagyon használatos stílusú színpadképeket. A magam szórakoztatására, de egyben saját magam fejlesztésére is. SZÉPEK, meggyőzőek ezek a színpadképek, és — úgy érezzük, vagy inkább szeretnénk hinni —, hogy Oláh Gusztáv Kaposvárott működő tanítványának a maga szórakoztatására készített színpadképei előbb-utóbb kikerülnek a tervezőszoba álmodozó magányából, és a művészet világába egyre jobban behatoló új közönségünk elé jutnak a Carmina Catulli, a Carmina Burana, a Trionfi di Aphrodite és a többi modem, haladó szellemű alkotások megvalósult színpadképtervei is. Hock János
