Somogyi Néplap, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-04 / 260. szám
\ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK] Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 260. szám. ÁRA 50 FILLÉR Kedd, 1958. november 4. Mai számunk tartalmából A tsz-könyvelők oktatásáról Szüret után... Nemcsak szemtanúja, de résztvevője is voltam . „, A szövetkezés erőinek egyesítéséért Amint korábban hírül adtuk, megalakult megyénkben a közös szövetkezeti bizottság a somogyi mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a földművesszövetkezetek és a kisipari termelőszövetkezetek képviselőiből. Mi tette szükségessé e társadalmi szerv létrehívását? Mint ismeretes, háromféle szövetkezetünk működik. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek a falu szocialista átalakításának első 'vonalában küzdenek. A földművesszövetkezetek tevékenysége annak bebizonyítására irányul, hogy nemcsak az áruforgalomban, hanem a termelésben is előnyös a paraszti ösz- szefogás. A kisipari termelőszövetkezetek tagjainak fontos szerepük van a magyar kézműipar és kisipar hírnevének öregbítésében. Szocializmust építő, népi demokráciánkban a különféle szövetkezés egységes, azonos elvi alapokon álló, egy cél elérésére törekvő mozgalom. A három szövetkezeti forma közös feladata a szövetkezeti gondolat győzelemre juttatása. A tsz-ek, fmsz-ek és ktsz-ek együttműködésének sikerét éppen a közös bizottságok vannak hivatva minél teljesebbé tenni. A közös szövetkezeti bizottságok megalakításának jelentőségére már korábban rámutatott pártunk Politikai Bizottságának idevonatkozó határozata. Ne külön-külön, más és más úton haladva, hanem, .-összefogva, közös elgondolás alapján, a szövetkezés három típusának politikai, társadalmi, szervezeti erejét egyesítve törekedjenek a tsz- ek, fmsz-ek és ktsz-ek a magyar falu szocialista átszervezésének történelmi feladata megoldásában tevékenyen közreműködni. Ez a cél magyarázza a szövetkezeti bizottságok létrehozásának szükségességét, ez képezi programjuk gerincét. A bizottság nem határozathozó, hanem javaslattevő szerv. Figyelemmel kíséri a különböző típusú szövetkezetek működését, gazdálkodását, terjeszti a bevált módszereket, a hasznosítandó tapasztalatokat. Hirdeti a szövetkezeti út helyességét, és segíti a szövetkezeti mozgalom fejlesztését. Megvizsgálja, hol, milyen új szövetkezeti forma létrehozására van lehetőség, illetve segítséget ad e lehetőségek megteremtéséhez. Keresi azokat az utakat, módokat, amelyeken megoldhatók a tsz-ek, fmsz-ek és ktsz- ek előtt álló feladatok. Észrevételeit eljuttatja az illetékes párt- és állami szervekhez, és javaslatot tesz a tennivalók elvégzésének mikéntjére. A Termelőszövetkezeti Tanács, a SZŐ VOSZ és az OKISZ rendezésében ez év október 10-én Budapesten szövetkezeti aktívaértekezlet zajlott le. A magyar szövetkezeti mozgalom történetében először került sor a tsz-ek, fmsz-ek és ktsz-ek képviselőinek együttes tanácskozására. A közös értekezlet felhívást intézett hazánk szövetkezeti tagjaihoz, és felhívta figyelmüket legfőbb tennivalóikra. E célkitűzések megvalósításához nagy segítséget adhat Somogybán is a megalakult közös megyei szövetkezeti bizottság. Még több részre oszlik el az együttes feladat a jövőben, hiszen december 31-ig a járási, 1959. február 28-ig pedig a községi szövetkezeti bizottságok is létrejönnek. Az összefogás igazán akkor lesz eredményes, ha nyomában új mezőgazdasági termelőszövetkezetek, szakcsoportok, társulások, kisipari termelőszövetkezetek jönnek létre, hirdetve a szövetkezeti termelés előnyeit a magántermeléssel szemben — amint ezt Dobi István elvtárs hangsúlyozta az említett országos tanácskozáson. A Dán Kommunista Párt XX. kongresszusa Koppenhága (TASZSZ). A Dán Kommunista Párt XX. kongresszusának szombati ülésén folytatták a vitát a központi bizottság politikai beszámolója fölött. A vita bebizonyította, hogy a kongresszus küldötteinek döntő többsége határozottan elítéli Larsennek és híveinek revizionista nézeteit és frak- ciós tevékenységét. A Dán Kommunista Párt osztályhar- cos párt, amely semmilyen körülmények között sem változtatja meg elvi alapjait. Az ország munkáslakta kerületeiben működő pártszervezetek képviselői határozottan elítélték azt a gyűlést és azt a pártot megosztó vitát, amelyet a revizionisták és a frak- ciózók kényszerítettek ki akkor, amikor a munkásosztály érdekei az erők legszorosabb összefogását követelik meg. Koppenhága (ADN). Vasárnap este — mint ismeretes — befejeződött a Dán Kommunista Párt XX. kongresszusa. A kongresszus befejeztével megválasztották az új központi bizottságot és elfogadtak egy határozatot, amely kitűzi a párt jövőbeli feladatait. A kongresszus küldöttei megsemmisítő csapást mértek a revizionisták törekvéseire és olyan központi' bizottságot választottak, amely szilárdan áll a marxizmus—leninizmus talaján. Az új központi bizottság Knut Jespersent, az Allborg-i pártszervezet eddigi elnökét választotta meg elnökévé. Jes- persen az új központi bizottság legfiatalabb tagja. A központi bizottság 37 tagja közül 11 most került be a bizottságba. Milyen lesz Kaposvár téli élelmiszerellátása? A város éléskamrája csak jót ígér Ünnepek közeledvén Péter János felszólalása az ENSZ politikai bizottságában New York (MTI). A politikai bizottság péntek délutáni ülésén a leszerelésről szóló határozati javaslatok feletti vitában felszólalt Péter János, a Magyar Népköztársaság ENSZ-küldöttségének tagja. Bírálta az atom- és hidro- génfegyver-kísérletek kérdésében a bizottság elé terjesztett három határozati javaslatot. A 17 állam által amerikai sugal- mazásra előterjesztett javaslat arra az alapra épült, hogy a kísérletek beszüntetésében való megállapodást függővé teszik a leszerelés egész problémakörének különböző kérdéseiben elérhető fokozatos megegyezéstől. Azonban, ha az Egyesült Nemzetek Szervezete nem jut el arra az álláspontra, hogy a nagyhatalmaknak részleges megegyezéssel kell elindulniuk a fegyverkezési verseny problémájának megoldása útján, akkor sohasem fognak hozzákezdeni a leszereléshez, Péter János ezután a következőket mondotta: »Ne vezessen félre bennünket az a feltevés, hogy a felfüggesztés kompromisszumot jelent a kísérletek folytatása és megszüntetése között. A legutóbbi hetek tapasztalatai mutatják, hogy a felfüggesztés, akármilyen rövid vagy hosszú időre szól, elkerülhetetlenül fokozott előkészületekhez vezet új kísérletezések céljából. Ha nem kapcsolódik a felfüggesztéshez biztos garancia arra vonatkozólag, hogy egyik fél sem újítja fel a kísérleteket, akkor a felfüggesztés — akár rövid, akár hosszú időre szól — kényszeríti az atomhatalmakat, hogy saját biztonságuk érdekében, minden eshetőségre számítva, fokozottan készüljenek új kísérletekre. Mivel tehát ennek a határozati javaslatnak hibás az alapelve, s a támogatásra felhozott érvek nem meggyőzőek, küldöttségem véleménye az, hogy aki erre a javaslatra szavaz, valójában a nukleáris kísérletek folytatása érdekében adja le szavazatát.« A szovjet javaslat ezzel szemben világosan kifejezi valamennyi nép érdekeit, amikor ködösítés nélkül hangoztatja a kísérletek megszüntetésének szükségességét — mondotta Péter János a továbbiakban. Az indiai és még 13 ország által előterjesztett javaslat, bár nem mindenben felel meg ezeknek a kívánalmaknak, ugyancsak hangot ad a népek határozott követelésének, ezért a magyar delegáció mindkét javaslatot támogatja^ Ma egy éve bocsátották fel a második szovjet műholdat Moszkva (TASZSZ). Egy évvel ezelőtt bocsátották fel a második szovjet műholdat. A Pravda »A szovjet tudomány a szocializmus gyermeke« című vezércikkében méltatja a szovjet tudomány kimagasló eredményeit. A második szovjet műhold felbocsátásának évfordulójával foglalkozik A. Katanev cikke is a Pravdában. Mint a cikkíró rámutat, a második szovjet műhold nemcsak azáltal vált jelentőssé, hogy az első szputnyikhoz viszonyítva sokkal nagyobb súlyú volt, és tökéletesebb tudományos felszereléssel rendelkezett, hanem mindenekelőtt azáltal, hogy élőlény, a Lajka kutya volt a fedélzetén. Ez a biológiai kísérlet bőséges anyaghoz juttatta az emberiséget az eljövendő űrrepülés előkészítése szempontjából hangsúlyozza a cikk. II szovjet küldöttség nyilatkozata a politikai bizottság vitája után New York (TASZSZ). A szovjet küldöttség, az ENSZ politikai bizottságának vitája után szombaton nyilatkozatot tett, amely a többi között hangoztatja: Az Egyesült Államok képviselői, akik ezúttal is megakadályozták a béke és a biztonság érdekeinek megfelelő határozatok elfogadását, nyomást gyakoroltak a bizottságra, és csúnya mesterkedésekkel befolyásolták munkáját. Az Egyesült Államok és Anglia kormánya arra a szovjet javaslatra, hogy feltétlenül és végérvényesen tiltsák meg a magfegyver-kísérleteket, válaszképpen hajlandó volt e kísérletek egyévi felfüggesztésére. A két kormánynak ez az álláspontja nem tekinthető véletlennek. Az ENSZ közgyűlés politikai bizottságának vitája tanúsította, hogy az Egyesült Államok és Anglia kormánya nem akarja sem a magfegyv er-kísérletek megszüntetését, sem a leszerelés más kérdéseinek megoldását. Az Egyesült Államok a szavazógépezet felhasználásával szövetségeseinek szavazati útján olyan neki megfelelő határozatot fogadtatott el, amely nem mozdítja elő a magfegy- ver-kísérletek teljes és feltétlen megvitatását, hanem csak fékezi e kérdés kedvező megoldását. A politikai bizottság határozata újabb olyan ENSZ- határozat, amelyet túlhalad majd az élet. E határozat nem tartóztathatja fel a népek és a békeszerető államok hatalmas mozgalmát: az államok és a népek a nemzetközi feszültség enyhítését, a fegyverkezési hajsza megszüntetését, s a magfegyver-kísérletek feltétlen és teljes eltiltását követelik. E követelések megvalósulnák minden olyan határozat ellenére is, amely nem fejezi ki a világ népeinek akaratát, A Zalka Máté utca egyik telkének udvari épületeiben van a FŰSZERT nagy raktára, Kaposvár éléskamrája. Erre a helyre érkezik az ország minden részéből a szükséges élelmiszerek tömkelegé, s innen kerül valahány kiszállításra a város boltjaiba. Katonás rendben, példás tisztaságban tárolják a különféle cikkeket, melyek valóban nagy választékáról most igyekezünk képet nyújtani az olvasó, a vásárlóközönség számára.* Disznóvágás előtt Lassacskán elérkezünk a disznóvágások idejéhez. Mindenkit érdekel, hogy vajon lesz-e minden, ami ehhez szükséges. A válasz: lesz. Igaz ugyan, hogy rizsből a múlt hetekben átmenetileg volt némi zavar, de ez máris megszűnt, s jelenleg 150 maasa hurkarizs és még ebben a hónapban újabb 160 mázsa fedezi a disznóvágások szükségletét. A negyedik negyedévben nyolc vagonnal több rizs lesz, mint amennyi tavaly volt. A nyáron volt paprikahiány is. Megszűnt. Kiváló minőségű fűszerpaprika kerül az üzletekbe, a gyenge minőségű rózsapaprika nincs is a raktáron. Magyarbors, fűszerkeverék és minden egyéb, disznóvágáshoz szükséges kellék bőven lesz az egész városban. már érdekli a vásárlókat, hogy milyen lesz az áruellátás. Déligyümölcs lesz-e? A citromkérdés végleg megoldódott, de ezenkívül előreláthatólag narancs, datolya, füge, banán és mazsola is megtalálható lesz az ünnepi vásárlások idején. A cukorka-, édesség-fronton hasonlóan jó a helyzet. Háromféle szaloncukor lesz: krémszalon, csokoládé és con- sium — tizenkét vagonnyi a megyében. Karácsonyfadísz: ezer doboz csokoládé-függelék, 1500 doboz csomagolt fondant, s 500 doboz másféle függelék — csak a város ellátására. Télapóra is felkészült a raktár. 2500 doboz csokoládé Mikulás és 60 mázsa fondantból készült sztaniolos figura várja a megyében a vásárlókat. • A cukrászati cikkek minősége és választóira a nyár óta megjavult. Számtalan újfajta cikk: Sampusz eper, Pompadour, új díszdobozok, bonbonok, desszertek, mogyorós drazsé, földimogyorós és mazsolás drazsé egészíti ki majd az édességboltok választékát. A raktárban 150 mázsa cukorkát; tárolnak. Éléskamra A legtöbb háztartásban mindinkább háttérbe szorul a téli befőzés; a dzsemek, lekvárok, befőttek sokaságát a FŰSZERT raktára tárolja a magánháztartások éléskamrája helyett. A magyar konzer- vek minősége egyre jobb lesz, s vele együtt növekszik kedvelőinek tábora is. A legkeresettebbek: a vesevelő, csikós- tokány, lecsós marhaszelet, bográcsgulyás, kolozsvári káposzta — bőven van raktáron. Van számtalan finom szovjet és jugoszláv halkonzerv, albán narancs- és fügedzsem is. Van paradicsompüré, ecetes uborka (nem felvágva, hanem egészben). Bizakodóan nézhet minden háziasszony a tél elé, nem lesz rossz az áruellátás, biztosíthatja családja számára mindenki a szükségleteket. A FŰSZERT éléskamrájában egész Kaposvár téli raktára megtalálható. (Fehér) Érdekes adatok a szovjet kulturális élet gyors ütemű fejlődéséről szágban. A 394 000 közkönyvtár állománya 1957-ben meghaladta a másfélmilliárd kötetet. A szovjet múzeumokat naponta mintegy 115 000 látogató keresi fel. A Szovjetunióban mintegy Moszkva (MTI). A Szovjet- szkaja Kultúra című lap érdekes aő.atokat közöl a Szovjetunió kulturális éleiének gyors ütemű fejlődéséről. 1957-ben a mozilátogatók száma meghaladta a hárommilliárdot, vagyis naponta mintegy tízmillió szovjet ember tekintette meg a mozielőadásokat. Háromszorosára emelkedett az elmúlt | négy évben a filmgyárak ter~\ melése. 1957-ben több mint 700 X különböző játék- és dokumen-\ tumfilm készült a Szovjetunió-♦ ban. x Jelenleg 513 színház műkö-X dik a Szovjetunióban. Napon-X ta körülbelül 300 000 néző te- } Idejekorán jelentettük, hogy kinti meg előadásaikat. ^ Ja kaposvári RipplrRónai Mú- V\iV/te°y, három és % zeum képtárának tervei sze- felmillio példány szambán je- * j-jnt november 2-án, vasár_______meg könyvek az or-1 nap kiállítás nyílik, a Somogy | megyei képzőművészek őszi | tárlata. Az őszi seregszemlére Befejeződött a nemzetközi egyházi békekonferencia! igen sok kép gyűlt egybe, a linhlPPOni Iillta | Képzőművész Szövetség és a liwSISvvvlll IHC9C {Képzőművészeti Alap zsűrije ♦ 160 beküldött kép között váamelyen minden gyülekezet I Ugathatott. Igen sok kezdő Ts emlékezzék mco a hirosimai! elÍuttatt,a képét a zsűrihez, emlékezzek meg a hirosimai j melyek még nem érik el a tömeggyilkosságról, és mozgó-1 művészi színvonalat, így az- sítsák a világ keresztyénségét I után 54 festményt fogadott el a hasonló szörnyűségek meg- *a bíráló bizottság. A kiállításakadályozására, a tömegpuszT^^^.festmények között ,, , ♦ megtalálhatok a megyei munhto fegyverek teljes kikuszo- kacsoport festóinek alkotásai> o esere es a nemze ozi. az Kunffy mesagyuttmukodes megvalositasá-: ^ tizenkét képe> valamínt ra a béke megvédése érdé-«több más fiatal képzőművész kében. t munkája. 35 millió rádióelőfizető vart — csaknem kétszer annyi, mint 1953-ban. A rádiógyárak naponta mintegy 12 000 vevőkészüléket gyártanak. A televíziós készülékek gyártása 1953 óta csaknem kilencszeresére emelkedett. Miért maradt el az őszi tárlat megnyitása Egri József-kiállítás a múzeumban Háromnapos tanácskozás után a vasárnap esti teljes ülésen befejeződött a prágai keresztyén békekonferencia állandó bizottságának debreceni ülése. A záróülésen elfogadták azt a felhívást, amelyet a világ keresztyén egyházaihoz intéztek: augusztus 6-át, Hirosima elpusztításának napját tegyék egyetemes keresztyén bűnbocsánati nappá, Bár a zsűrizett képek teljesen elő vannak készítve a bemutatásra, a tárlat mégis elmaradt egy későbbi időpontra, november végére, vagy december elejére. Köziben ugyanis mód nyűt, hogy az előbb Keszthelyen, később pedig Pécsett kiállított negyven — magántulajdonban lévő — Egri József-kép . elkerüljön Kaposvárra is. A Rad- nai-léle gyűjteményben lévő festményekből a nagy művész új arculatát ismerheti meg a közönség. November 16-án tehát Egri József-kiállítás nyílik meg a múzeumban. A kiállítást Horváth Béla, a Művelődésügyi Minisztérium művészeti osztályának munkatársa nyitja meg, aki igen jó ismerője, szakembere Egri József művészetének.