Somogyi Néplap, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-26 / 279. szám

Szerda, 1958. november 26. 6 SOMOGYI NÉPLAP b n s t a a s é t n n a 77 IVÍ apjainkban játszódó ’ kedves, bájos kis tör­ténet. Baráti Géza, az író sikeres kísérletének eredmé­nye, hogy tematikájában meg- újhodott szövegkönyvet adott a szerzőnek, s megpróbálta fe­ledtetni a főúri dámák, gró­fok, királynők és hercegek semmitmondó, kiötlőit törté- netkéit. A Bástyasétányban a mai világ képe elevenedik meg, élő és bárhol megtalál­ható szereplőkkel, ha néha túl­tán hatott; s a »Lesz maga juszt is az enyém ...« eredeti elképzelés szerint is a jósnő és partnerének betétje volt, akik a múltra emlékezve in­dokoltan gúnyolták volna a ré­gi érzelmes tangót. Rudi és Ti­ni esetében csak hatáskeresés­re volt jó. A táncok (Fényes Ervin munkája) egy-két kivételtől el­tekintve ötletszegények, gyen­gék. El kell ismernünk, hogy nehéz dolga van a koreográ­zott is, de a való élethez kö- fusnak, midőn tánczenére kell zelálló szituációkban. Bár operettekben nem szo­kás keresni a mondanivalót, itt mégis találunk a cselek­ményből adódóan némi halvá­nyan megrajzolt írói célt. Az ifjú szereplők: Péter, Anna és a többiek nem sültgalambvá- rők, hanem fiatalságuk, lelke­sedésük, erejük teljében az ódon várbeli építésben, a la­kásért való küzdelemben is — mely szerelmes évödésük köze­pette zajlik — megtalálják a romantikát, s maguk akarnak otthont építeni. (Más kérdés, hogy voltaképpen nem érezhe­tik e romantika szárnyakat adó hatását, mert mire meg­kezdhetnék az építkezést, be­fejeződik a darab.) Ezzel a fiatalos akarással mondhatna valamit az operett, s a cselekvést gátló, pellengér­re állított bürokrácia megsze­mélyesítőjének kigúnyolásával. A szokásos módon bonyodal­makban bővelkedik az operett. Sajnálatos, hogy mire a fiata­lok áténekelhetnék, örökösen visszatérő páros jeleneteikben áttáncolhatnák magukat eme bonyodalmakon, az alapvető mondanivaló elsikkad az ope- retti hatáskeresés, a túlontúl komédiázás útvesztőjében. így pedig csak szórakoztat' a Bástyasétány 77. Mondhatná valaki, hogy ez is a célja. Ám, ha új útkeresésről beszélünk — amely ezúttal is csak a té­mában hozott eredményt, a formában és zenében nem —, akkor joggal kutatunk valami érték után új operettjeinkben. A szövegkönyv átdolgozása nem segített, csak ártott az operettnek. Ha valamiből min­den további nélkül szereplő­ket vehetünk el, szereplők funkcióját változtathatjuk meg s kényünk-kedvünk szerint gyúrhatjuk a cselekményt, ab­ból nem sok jó származik. Eisemann Mihály, a népszerű dal- és slágerkompo­nista fülbemászó dallamokat adott a szövegkönyvhöz. Még­is olyan ez a zene, semmivel sem több, mint amit inkább hangulatos bárokban, bálter­mekben hallgatnánk szívesen, mintsem a színház falai kö­zött. Veszekedő quartettje az egyetlen szám, mely kiemelke­dik a többi közül. A V árkonyi Sándor vezette zenekarnak nem oko­zott különösebb erőpróbát ez a muzsika. Megoldották, ha kedvetlenül is... Qa lló s Gábor rende­^ zése operetti légkört te­remtett a színpadon. A vi­szonylag kevés szereplő és a formai ismétlődések ellenére is látványossá, gördülékennyé tette az előadást. Néhány ügyes ötlete érdemel említést, külö­nösen a zárókép, melyben mintegy elrettentő példa- és büntetésként újdonsült gyer­mekeivel s arájával együtt ál­lítja elénk a javíthatatlan bü­rokratát. A díszletek gyors és nyílt színen történő mozgatása ugyancsak elismerésre méltó. Felfogásával azonban nem egészen értünk egyet. Meggyőződésünk, hogy nagy­mérvű önátírás történt, mely­nek kapcsán Rudira és Tinire exponálödott minden. Az elő­adásban ők a főszereplők. Ezért halvány, nem tud ér­vényre jutni a többi figura, ezért sikkad el a mondanivaló, melyről előbb már szóltunk. Túltengett hát a nem mindig művészi eszközökkel produ­kált, sokszor öncélú komédiá­zás, melyet nem ártott volna fékfp, tartani. A betétek indokolatlanok voltak, kilógtak a darabból. A zeneszerzőnek nincs szüksége arra, hogy így népszerűsítsük amúgy is népszerű slágereit. A •János legyen...« nagyon su­színpadi táncot komponálnia, mely új is legyen, mégis ope­retti. De keresni kellett volna az újat. A táncok többnyire . csak a ritmus visszaadására élyen. Igv^ is inkább tiszteletre szorítkoztak, s helyenként ép- méltó, mint mindenki által el­Bözsit Kürthy Ila szemé-* lyesítette meg. Benne felismer-1 tűk a kissé kesernyés hangú-1 latú, szigorú, de mégis csupa- j szív csillagászt. Péter — G ál-A fy László — ezúttal nem} találta meg helyét, úgy érez­tük, kedvetlenül játszott, s eb-J bői a kedvetlenségből több ju-J tott a közönség elé, mintj amennyit szerepe néhol meg-i kíván. Énekszámai kelleme- \ sek, a szinte rászabott dalok-i ban megtalálta önmagát. ( Csorba István Rudija i igen mulattató, szórakoztató l figura, kár, hogy nem sikerüli] legyőznie a szerepköréből adó­dó veszélyt. Komédiázása nem­egyszer öncélúvá válik, s ezt] olyan jó képességű művész, j mint ő, nem engedheti rnegl magának. Ödön — Fillárj István — félszeg, gyámolta-( lan szerepet kapott, olyan is. í Ám kínlódik a műfajjal, s ez i nem az ő hibája. Patkó kar-j társ — K omló s István ízig-vérig bürokrata, aki rá-? adásul tudja magáról, mégis i természetesnek tartja, hoayi, pen azzal bűvölték el az em­bert, hogy egyáltalán táncnak merjük nevezni (Ödön és Bö­zsi kettőse). A szereplők közül — bármily furcsán hangzik — Remete Hédi Elviráját kell kiemel­nünk. Karaktert alakított, a jósnő jellegzetes típusát, aki anyáskodó ismerős, szerelmes és cselszövő tud lenni egy sze­mélyben, csakhogy könnyű ítélt bajkeverő. Feri bácsit 1 Csihák László formáltaf meg. Kedves, szeretetve méltói öregember volt. Felfogásai azonban az »átejtés« pillana-i tában hamis. Nem tudta észre-i vétetni a közönséggel, hogy I azonnal felfedezte a fiúk csa- i lását. K r é m e r József Tő- 4 rök Istvánja megnyerő. Külö-i nősen »A vén budai hárs-4 fák... « című dala tetszett. ( életmódját tovább folytathas- S&llós Gábor Sasek alakí­sa. öl gy ai Magda Anna szerepében bájos, fiatalos; kedvesen, szeretetve méltón játszik. Belépője kifogástalan. Leginkább második felvonás­beli szerelmi jelenetei maradt meg emlékezetünkben. Tini — Farkas Anny — csupa kedv, csupa vidámság ebben a szerepben. Nem a színpadon, az életben játszadozik partne­rével, társnőivel és a szerelem­mel. Kár, hogy őrá is átragadt a könnyű siker vágya, s külö­nösen a részegségi jelenetben túlzásokra ragadtatja magát. tójaként felismerhető egyénisé­get állított elénk. P er c z el József epizódszerepében sok kacajt fakasztott. JZ önnyű, szórakoztató, fel- . üdülést jelentő operet- \ tét láttunk. S ha a műfajra i való tekintettel figyelmen feí-J vúl hagyjuk egyik neves kri-\ tikusunk megfogalmazását, miszerint ‘»az érték és siker nem azonos fogalom«, végered­ményben jó előadásról számol­hatunk be, mely bizonyára — miként a bemutatón — meg­nyeri a közönség tetszését... Jávori Béla EGY MOSÓGÉP PANASZAI Néhány hónappal ezelőtt még hiánycikk voltam. Az emberek úgy néztek fel rám, mint ájta- tos öregasszonyok a szentkép­re, és sóhajtva könyörögtek: ó, szállj le hozzánk, jer sze­rény hajlékunkba, szabadíts meg minket a megerőltető dör- göléstől. Aztán egyszer csak azt vet­tem észre, hogy kirakatba ke­rülök, de még itt is közömbö­sen haladnak el mellettem az emberek, és a vevők sem vet­ték elő legszebb mosolyukat, ha az eladóval sorsomról tár­gyaltak. Megszűntem központi téma lenni. Csak jöttek a ve­vők, és egyszerűen azt mond­ták: Kérek egy ilyen és ilyen mosógépet. Aztán fizettek Az egyik novemberi délelőt- tön én is így jártam. Egy idő­sebb hölgyhöz kerültem, aki férj nélkül tengette életét. Gon­dolom, amikor a szerencse ese­dékes lett volna, úgy bánt a férfiakkal, mint most velem: jó adag bizalmatlansággal. Szóval hazaérkeztem, és mindjárt munkához is álltam. Kedvem azonban már az elején elment az egésztől, mert ál­landóan ilyeneket hallottam gazdámtól, ahogy a nagy cso­mó szennyest válogatta: »Majd meglátjuk, mit tud! Hiába mondják, én nem hiszek a munkájában«. Meg ehhez ha­sonlókat. De azért csak hozta a forró vizet meg bele a szeny- nyest. Csak azért is, rettentő gyorsasággal kezdtem forgat­ni a \Tizet, szinte beleizzadtam a munkába. Kezelőm alig várta, hogy le­teljen az a bizonyos idő, és máris sötéten összehúzott szemmel emelt ki belőlem egy konyharuhát. (Mikor betette, azt hittem lábtörlőnek használ­ta.) Szalad vele a világosságra. Tapogatja, forgatja, egyszer csak diadalmasan odakiált a szomszédasszonynak: — Ugye, mondtam, Keszegné, nem ér ez semmit! Nézze ezt a pöttyöt itt a szélén! Hát nem bent hagyta? Hiába, ahogy én ki szoktam mosni. . . Igen szégyelltem magam. El is határoztam, hogy nem dolgo­zom tovább. Csak porszívó kol­légám tudott megvigasztalni a fürdőszobában, aki elmondta, hogy az ö bemutatkozása sem volt különb: gazdája nem volt megelégedve a szőnyegből ki­húzott por mennyiségével. — Hát tehetek én arról, hogy az előző nap mindent kivert be­lőle a háziasszony. És nyu­godjon meg, kolléga, azóta sem használja sem a partvist, sem a porolót. Megnyugodtam. S. K. Két művelődési otthon egy faluban? Egy faüu művelődési otthont [ akar építeni. Mi van e hírben 1 különleges, ami miatt megér- ,demli a sajtó nyilvánosságát? I Hiszen szinte hetenként hal- ) lünk Mrt hasonló közművelő- t dési intézmény építésének I megkezdéséről vagy avatásá- I ról. Az is igaz, hogy ez rend- I kívül nagy fontosságú mozga- I lom, amely egyik előfeltétele (annak, hogy a kulturális fosnra­> dalom győzelme falun is mind I közelebb kerüljön. E község ilyen irányú terve > ellen mégis szót kell emelnünk. • Ugyanis a szóban forgó falu 1 már rendelkezik művelődési > otthonnal. Igen, nem tévedés: • a lakosság számarányának > megfelelő nagyteremből, szín- ) padiból és egy klubszobának ^használható helyiségből áll az 'épület, amelynek homlokzatá­éra ki is írták: »Kultúrotthon«. 1 Igaz, feltétlenül szükségies len­ne egy öltöző meg egy könyv­1 társzóba építése, az ajtók, ab­• lakok javítása, átfestése, a ! színpad bővítése és ehhez ha- fsonló kisebb-nagyoibb javítások ’ elvégzése, hogy a fiataloknak, de az egész falu lakosságának valóban otthona legyen. De . nem, erre nem áldoznak a so- . mogyzsitfaiak. inkább építenek , egy másik művelődési otthont. , Igaz is: miért ne álljon két 1 azonos rendeltetésű épület a községben: hadd lássa a világ, hogy amiből több falunak még egy sincs, ők kettővel is büsz­kélkedhetnek. Persze, nem fér el minden művészeti csoport, egy szakkör a jelenlegi épület­ben; a színjátszó együttesek veszekednek a színpadért, az énekkar meg a tánccsoport sem tudja összeegyeztetni a próbák idejét, nem is beszélve a kü­lönböző szakkörökről, amelyek közül hely hiányában az ud­varra is szorul egy-két csoport. Igaz, nem így van. De ha ilyen pezsgő élet folyna is a művelő­dési otthonban, akkor is csak a jelenlegi 1— egyébként jó ál­lapotban lévő — épület kibőví­tését, csinosítását javasolnánk, már csak a következők miatt is: A jelenlegi falu valaha ket­tő volt. Egészen addig, amíg teljesen össze nem ért. Ma miár csak etgy árok választja el a két községet (tanácsa, iskolája, postája egy van), de az felér a kínai fallal: mindkét falurész­ben ugyanis lokál., ifcriotizmus él, amit most így próbál kifeje­zésre juttatni. A 'bajt még teté­zi az, hogy ezt a bizonyos vá­laszfalát a hivatalos szervek nemhogy rombolni, hanem a kultúrotthon építésének támo­gatásával erősíteni igyekeznek. Vajon kinek használ ez? , Pl -= Autóbuszok indulása előtt, érkezése után Marcali főterén TARTALMASABB, SZÍNVONALASABB KULTURÁLIS ÉLETET! EGY JÁRÁS EGÉSZÉNEK kulturális életére legtöbbször a járási székhely művelődési 'há­zának munkájából következtet az érdeklődő. Ha ez utóbbi he­ból kívánják toborozni. Egy­szóval nem fúlt tespedtségbe a tavaly elkezdett munka, ami dicsérendő dolog. Ugyanakkor azonban nem helyeselhetjük, lyen sikerült megteremteni a hogy a kultúrház tartalmi éle­példaadó művelődési életet, úgy a példa vonzásában, kellő szakmai segítséggel a járás kuíltúrházzal rendelkező helyi­ségeiben is azt tapasztalhatjuk, hogy nem mostoha, sőt igen szeretett ügy a kultúra ügye. A marcali járási művelődési ház életének vizsgálata kap­csán azonban el kell ejtenünk e következtetés lehetőségét. Itt ugyanis az a fordított helyzet áll fenn, hogy sok, a járásban levő művelődési ház élete adott Körülmények között természe­tesen — elevenebb, tartalma­sabb, mint a járásié. Ez, noha Marcali rálépett a városiasodás útjára, mind ez ideig nem tud­ta betölteni még legfőbb fel­adatait sem. Tulajdonítható ez a sorozatos igazgatóváltozás­nak, s annak a ténynek, hogy a nagy kiterjedésű községben igen nehéz centrummá tenni a művelődési házat a tömegszer- vezietek és a művelődési ház összefogása nélkül. A kultúr- háznak fennállása óta hat igaz­gatója volt. Jóformán meg sem melegedtek a vezetők, alig ju­tottak túl a helyzetismereten, máris másnak adták át he­lyüket. Egy esztendővel ezelőtt kezdődött valami biztató moz­golódás. Paál László igaz­gató, aki szeptemberben el­ment népművelési felügyelő­nek, -próbálta — és sikerrel — megteremteni a munkához szükséges alapokat. Utóda. Palkó Anna tanítónő nem idegen a népművelés területén, így kinevezése joggal erősítge- ti azt a reményt, hogy a mű­velődési ház életében ha nem is forradalmi, de jelentős vál­tozások következnék be, a kul­túrház élete kihat a község egészének életére, sőt az egész járás területére. RENDSZERESEN TARTJA FOGLALKOZÁSAIT a balett szakkör, a zenekar, énekkar, a zeneiskola; a színjátszó szak­kör tagjai a J-án-os vitéz beta­nulására készülődnek. Ujjá- szerveződőben van a tánc szakkör, tagjait ipari tanulóik­te egyelőre tervek nélkül fo­lyik, noha a népművelési óv — akárcsak az oktatási év — szeptemberben elkezdődött! Tervek nélkül irányítani egy állami támogatásit élvező mű­velődési ház életét olyan, mint elindítani egy értékes rako- mányú szerelvényt csak a töl­tésen, amelyre még nem fek­tették le a síneket. A jelek szerint, e hiba elle­nére is, Palkó Anna igazgató személyében jó gazdára lelt végre a művelődési ház, már csak azért is,, mert nincs egye­dül felelősségteljes és fontos munkájában. Sok segítséget, támogatást kap Paál László és Hen-gel László népműve­lési felügyelőktől. Rajtuk kí­vül a művelődési ház barátai: pedagógusok és tömegszerve­zeti vezetők is sóik ötlettel gazdagítják a most induló munkát. A NÖTANÄCCSAL KÖZÖ­SEN játékkészítő tanfolyam szerveződik, a kézimunka szak­kör mellett megszületett Czo- bor Istvánná vezetésével a siütő-főző tanfolyam. Az ötletet Wéber Eszter óvónő ve­tette fel, s nemcsak meghallga­tásra talált az ötlet, de meg is valósították. A szükséges nyersanyagot pedig a konyha­művészet iránt érdeklődő hall­gatók hozzák magukkal. Sok a jelentkező. Csak most még az a gond, hogy a fiúknak a képzőművészeti szakkörön és a pingpongozáson kívül milyen hasznos foglalkozást biztosít­son a kultúrház. El kellett ad­ni tavaly a fotófelszerelést, mert nem használta senki. Nem vitatjuk most, hogy he­lyes volt-e vagy sem. Egy poli­technikai szakkör talán felkel­tené a fiúk érdeklődését. Vagy a modellezés. Nehogy a női ve­zetés azt eredményezze, hogy míg virágzik majd a kézimun­ka szakkör, a játélkkészítő tan­folyam és a főző tanfolyam, addig panaszkodjanak a fiúk, hogy őket kirekesztik a kultúr­ház életéből. Az elmúlt években vasárna­pomként, hacsak nem volt va­lami program, a kultúrház zár­va tartott. Ezen is változtatni kell. Klubdélutánok vagy es­tek bizonyára sok látogatót vonzanának. NE TALÁLJON ZÁRT AJ­TÓRA az, aki be akar térni a művelődési házba.! Talán a va­sárnapi rendszeres nyitvatar- tás, a klubszórakozés lehetősé­ge becsalogatná azokat a pa­rasztfiatalokat is a művelődési házba, akik még távol vannak, távol maradtak a kultúrháztól, az itt folyó munkától és az ön­művelő szórakozástól! Szóval még Marcaliban sem érzi min­denki sajátjának a művelődési házat. S ezen segíteni kell. Va­lahogyan nem is kicsit, de szé- gyemleni való dolog, hogy a városiasodó Marcali kulturális élete szétszórt, lusta. Es pilla- ■ r.atnyilag egyáltalán nem min- j taszerű, noha mint járási szék­helynek elsőrangú feladata j volna a példaadó, tartalmas kulturális élet megteremtése! László Ibolya Reggel háromnegyed hét. Nyirkos, szürke a levegő, a betonjárda csillog a szemerkélő esőtől. A község főterére megérkezik az első autóbusz, aztán rövid tíz perc alatt még kettő. A tér egyszerre megtelik em­berekkel. Többen a vendéglő felé indulnak, de még zárva van. Türelmetlenül tapogatnak az egyre erősödő esőben. Egy csoport — falusi asszonyok, férfiak vegyesen — összeverődve megáll a könyvtár előtt. Rövid tanakodás után az egyik asszony szava dönt. — Menjünk nyitásig a templomba. Ott legalább nem ázunk, meg a szél sem ér bennünket. Es elindultak. A téren főképp a busz indulására várók maradtak: több­ségükben hivatali emberek aktatáskával az oldalukon. Amíg a busz személyzete megreggelizik, a szövetkezeti áruház er­kélye és az egyik bejárati tető alatt keresnek menedéket. Dél. Még csak egy óra múlva indul az első délutáni busz, de a főtéren már sokan várakoznak. Dolguk végzetten, ke­zükben csomaggal, a fal mellé húzódva várják, hogy elteljen az indulásig még hátralévő idő. De az bizony lassan múlik, különösen az ilyen nyirkos novemberben. Este öt óra. Az áruház még nyitva vast, kettős ajtaja közé szorulnak be többen a hirtelen kerekedett éles északi szél elől. Néha kinéz valaki, nem jön-e a busz. Beszélget­nek, topognak. Fél hat. — No, úgy látszik, -megint de fék tje van valahol — jegy­zi meg egy asszony, és összébb húzza magán a berliner ken­dőt. És tovább várnak. Egy mindenre elszánt csoport azonban nem megy az aj­tók közé, a gömbakác alá sem áll, a fal mellé sem húzódik, hanem kitartóan áll a ruhájuk alá befurakodó csípős szél­ben, tűri az esőcseppek csapkodását, és vár, vár egészen ad­dig, amíg valakinek eszébe -nem jut a napi 12 busz mellé várótermet építeni. Igaz, talán nem tudják, hogy eszébe ju­tott ez már sok embernek, illetékesnek és szenvedő alanynak egyaránt, de amint Marcaliban mondják, még egyik elhatá­rozónak sem futotta erejéből a megvalósításra. Még a soknak együttvéve sem. De a kis csoport csak vár, mert az tartja, hogy a türe­lem nemcsak rózsát, hanem várótermet is terem. Mármint azok türelme, akik eddig is sokat hadakoztak e fontos helyi­ség felépítéséért — mindeddig eredménytelenül. Paál László A BABONA KÖVETKEZMÉNYEI Babonából megölte gyermekét és önmagát Maine-et-Loire megyében a 25 éves Made­leine Durand vízbe fojtotta 18 hónapos kis­fiát, s utána öngyilkos lett. Előzőleg azonban búcsúlevelet írt szüleinek és férjének. »Viszontlátásra, apám, anyám. Marceíem (ez a férj), ha nagyon szenvedsz, kövess ben­nünket. Ha tudnád, hogy mennyit szenved­tem. .. hibájából«. A vizsgálat vezetői ti­tokban tartották, hogy Madeleine kit jelölt meg tragédiája okozójaként. Anyja elmondta: lányát »megbabonázta« a család egyik közeli rokona, telebeszélte a fejét mindenféle ba­bonás szamársággal. A család csak a búcsúlevél alapján látta át teljesen lánya tragédiáját. Két testvér felgyújtotta a szomszéd tanyát, hogy megszabaduljon a »gonosztól«. Ray­mond és Rémi Rastelt letartóztatta a francia rendőrség szomszédjuk, Lucien Desse tanyá­jának felgyújtásáárt. A két fivér, aki »elad­ta lelkét az ördögnek«, szomszédját vádolta a történtekért. »Éjszaka a pokol van nálunk — mondták a Rastel-fivérek. — Eljön a gonosz, és rosz- szat akar cselekedni velünk, Minden és min­denki beszél egyszerre: az emberek, az álla­tok, a fák és az ég. Egyetlen borzalmas hang­gá olvad össze az egész, és ettől nem tudunk aludni. Teheneink kimenekülnek a mezőre, és mi nem bírunk felkelni, hogy visszahozzuk őket. Mindezt Desse okozza varázslataival«. Elhatározták, hogy szembeszáll nak sorsuk­kal, és ezért Desse tanyája mellett éjnek idején felgyújtottak egy szénakazalt. Ez­után nyugodtan lefeküdtek abban a Íriszem­ben, hogy egyszer s mindenkorra »megszaba­dultak« a gonosz varázslattól. A koraszülött kislányból boszorkány lett volna... A nyugat-németországi Lüneburgban élet­fogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy ba­bonás gazdálkodót, aki megmérgezte koraszü­lött kislányát. Helmfried Witte gazdálkodó kijelentette a törvényszék előtt: »régi babona késztette a gyermekgyil'kosságra. Észak-Németországban ugyanis az a hiedelem, hogy a koraszülött gyermekek boszorkányok lesznek, és minden­kit szemmel vernek«. Witte valami mérges növényvédő port ke­vert az anyatejbe, s üvegben vitte a helyi kórházba, ahol a gyermeket bura alatt ne­velték.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom