Somogyi Néplap, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-17 / 245. szám
Péntek, 1958. október 17. 4 SOMOGYI NÉPLAP 'Ttőeil A K. KINIZSI NB Il-es labdarúgó-csapata két igen értékes pontot szerzett, amikor vasárnap legyőzte a Budapesti Szállítók jó képességű együttesét. A mérkőzés első félidejében színvonalas, "változatos, jó játékot láthatott a szép számú nézősereg. — Küzdelem a javából — mondogatták többen. — Bárcsak így játszana mindig a csapat. A második félidőre azonban nem ez volt a jellemző. A Szállítókat megzavarta az első félidőben kapott két gól. Mindenáron egyenlíteni akartak, s ez idegessé, kapkodóvá tette játékq- kat. Amikor látták, hogy nem bírnak a jól záró Kinizsi-védelem- mel, durvaságok, kíméletlen bele- menések és utánrúgások sorozatával igyekeztek felnyitni a reteszt. Ez azonban ezzel a módszerrel sem sikerült. Sőt, a Kinizsi csatársora újabb gólt szerzett a második félidő végén azzal a védelemmel szemben, amelynek egyik tagja a mérkőzés előtt kijelentette, hogy ezt a csatársort — mármint a Kinizsiét - egymaga le- söpri a pályáról. Az elbizakodottság sohasem vezet jóra, megbosz- szulja magát. Ez történt a Szállítók esetében is. Most más kárán tanulhat a Kinizsi, s ha ezt teszi, akkor jár jól. ... A SOK ÖRÖMET SZERZETT MÉRKŐZÉSNEK azonban árnyoldala Is volt: egyes magukról teljesen megfeledkezett szurkolók magatartása. Izgága emberek kórusban igyekeztek szidni az ellenfél labdarúgóit kíméletlen játékukért. Akadtak, akik szinte vezényszóra kiáltották: »Csür- he!« Ez az igen káros megnyilvánulás azonban csak egy-két pillanatig tartott, mert maguk a Kinizsi-játékosok - Szigeti, Mó- zsi, Rapp és a többiek — intették nyugalomra az izgága szurkolókat. Győzött a józan ész, s az eset többé nem ismétlődött meg. Nagyon helyesen járt el a rendőrség - az egész nézősereg szimpátiáját és megbecsülését élvezte amikor két-három botrányokozót, még mielőtt valamit tehettek volna, azonnal kiemelte a nézőtérről. Akik durva szavakkal ócsárolják az ellenfél játékosait vagy a játékvezetőket - még ha vétenek is —, azok nem igazi szurkolók, s nem szeretik csapatukat. Az ilyenek csak árthatnak, s igen károsan befolyásolhatják a mérkőzés kimenetelét és a játékosok idegállapotát. Az efféle izgága egyéneket ki kell közösíteniük maguk közül a szurkolóknak, s ha ez nem megy, meg kell vonni tőlük a pályalátogatási jogot és közbotrányokozásért a legszigorúbban meg kell büntetni őket. ... IGEN NEHEZ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT EDZENEK és versenyeznek labdarúgó-csapataink. Köztudomású, hogy jelenleg a városnak mindössze két — korszerűtlen — sporttelepe van: a Dózsáé és a Kinizsié. Van ugyan még két csupasz futballpálya, de ezek egyál- ''SSélán nem alkalmasak komoly mérkőzések lebonyolítására; sem öltözőjük, sem a nézők befogadására alkalmas helyük, illetve területük nincs. A Kinizsi-pályát most építik át: a játékteret füvesítik, az öltözőket és fürdöberendezéseket korszerűsítik. így a Dózsa-pályára kényszerült a Kinizsi NB Il-es, a KMTE NB lEC-as és a Dózsa megyei I. osztályú csapata. Ezenkívül mindhárom együttes második és Ifjúsági csapatai is ezen az egy pályán kénytelenek versenyezni. Ilyen körülmények között bizony nehéz a felkészülés. A helyzetet súlyosbítja, hogy most korszerű- sitik a Dózsa-sporttelep öltözőit, fürdőhelyiségeit. Ezért a sportköröknek a legnagyobb jóindulattal is gondot okoz egy-egy mérkőzés alkalmával a vendég- és hazái csapat öltöztetése, fürdési, tisztálkodási lehetőségének biztosítása, a játékvezetők elhelyezése. Reméljük, a Kinizsi-pálya átépítésével és a Dózsa-sporttelep épületeinek korszerűsítésével a tavaszra enyhülnek kissé e gondok. Addig pedig az egy pályára szorult sportköröknek barátüag, egymást segítve kell megoldaniuk a problémákat. * * * A NAGYATÁDIAK vasárnap megszereztek első győzelmüket. Bízunk a nagyatádi csapatban, a nagyatádi szívben és küzdeni akarásban. Szép múltja van itt a labdarúgásnak. A csapat hosz- szú évek óta jól megállta a helyét a különböző bajnoki rendszerekben és az NB Ill-ban is. Játékos gárdája most is megvan ahhoz, hogy elfogadhatóan szerepeljen, és rászolgáljon lelkes szurkológárdája bizalmára. Csak nagyobb összetartásra, több megértésre van szükségük. * * * A FORDULÓ VÁLOGATOTTJAI. E héten minden poszton sok jó teljesítmény ak&dt, csupán a balhátvédek szerepeltek mérsékelt sikerrel, mert csak ketten kerültek csapatuk legjobbjai közé. Legtöbb játékos a középhátvéd és belső csatár posztokon nyújtott átlagon felülit. A-CSAPAT: Haragó (Taszár) — András (Barcs), Nagy I. (KH Vasutas), Gróf (Siófok) - Barna (K. Kinizsi II.), Műdig (KV Lobogó) - Csima (K. Dózsa), Tóth (Siófok), Bálint (Somogyszob), Fehér (Nagybajom), Szabó (Tab). B-CSAPAT: Illés (KH Vasutas) — Györke II. (Tab), Kaltenecker (Marcali), Hottó II. (Csurgó) - Nagy II. (K. Dózsa), Sinkó (Barcs) — Török (Zamárdi), Tárnái (Taszár), Czabula I. (Tab), Nagyréti (KV Lobogó), Nagy (KV Lobogó). * * « A PÉCSI VASAS-BAJAI ÉPÍTŐK mérkőzést tekintette meg vasárnap délelőtt a KMTE Pécsett. Játékvezető a marcali Isztl volt. El kell ismerni, hogy az első félidőben kitűnően bíráskodott, keményen tartotta a heveskedő játékosokat. A baj a második félidő közepe táján kezdődött, amikor elnézte a pécsi Danajka kiállításért kiabáló, csúnya talpalását. majd pár perc múlva egy bajai játékos szándékos utánrúgását.. Ettől kezdve a játékosok megérezték a gyeplő lazulását, folyt a ■^ankráció«. Egyik tévedés hozza a másikat. Nem sokkal befejezés előtt Baja még l:0-ra vezetett. Karácsonyi, a pécsiek bálszélscje futott az egyik hátvédtől kísérve a labda után. A labda kigurult az alapvonalon, a két játékos visszafordult. Isztl játékvezető sípolt és a 11-es pontra mutatott. A nagy többségben lévő bajai szurkolók zúgtak, a pécsiek talán egy kicsit restellkedtek, hogy csapatuk így jut ponthoz. Rákóczi azonban nem volt szegyellős és kiegyenlített. így fordult elő az az elég ritka eset, hogy hazai pályán a vendég szurkolók tömegéből kellett kimenteni a játékvezetőt. * * * Nü DE A BAJAIAK SEM DICSEKEDHETNEK földijükkel, Hammer játékvezetővel. A Pécsi Bányász—KMTE mérkőzésen rövid idő alatt elvesztette lába alól a talajt és a legújaob, igen káros »-divat« szerint ő is összetévesztette a kemény játékot az emberre menő durvasággal. Döntő hibájával azonban ugyancsak a vendég csapatot sújtotta. Szvathot kiállította a »Fújjo’n már« felkiáltásáért, ugyanakkor más elbírálásban részesítette például a nagynevű Keszlert. »Csak nyugodtan, Keszler sport- társ, csak nyugodtan« - csitította a pécsiek csapatkapitányát, amikor az egy pár keresetlen szóval bírálta őt, vagy valamelyik bekiabáló drukkert elég hangosan küldte valahova. Hiábavaló volt azonban Hammer Kaposvári Dózsa— A Kaposvári Dózsa ökölvívó-csapata jugoszláviai szereplése alkalmából Sabácon vívta második mérkőzését a Radnic Sabac Sport Club jó képességű ökölvívó-csapatával. A Dózsa öklözői pihenten álltak ki, s a csapat sokkal jobban szerepelt, mint az előző, eszéki mérkőzésen. Az együttes győzelme egy pillanatig sem volt vitás. A nagy érdeklődéssel várt viadalt ötezer néző előtt, Szabadtéren, zuhogó esőben bonyolították le, úgyhogy a Gerber—Nitrovics-pár mérkőzését már nem is lehetett megtartani. A kaposvári ökölvívók Ez alkalommal is bőven akadt meglepetés. Ezek közé tartozik például az, hogy Csepel Tatabányát könnyűszerrel 5:0-ra megverte. Meglepetésnek számit a salgótarjániak Szombathelyen aratott impozáns győzelme. Részletes eredmények: MTK-Bp. Honvéd 1:1 (0:0). Népstadion, 15 000 néző. V: Katona. Izgalmas volt a hajrá. Ferencváros—Dorog 3:2 (3:1). Dorog, 8000 néző. V: Kösztner. Szép mérkőzésen győzött a Ferencváros. Vasas-Diösgyőr 1:1 (0:0). Népstadion, 8000 néző. V: Hernádi. Csak a szünet után élénkült meg a játék. Újpesti Dózsa—BVSC 4:1 (1:0). Megyeri út, 5000 néző. V: Bokbr. Kiválóan játszottak a Dózsa csatárai. Miskolc-Győr 1:1 (1:0). Miskolc, 10 000 néző. V: Bihari. Ez alkalommal a győriek többet támadtak. Csepel—Tatabánya 5:0 (1:0). Csepel, 3500 néző. V: Siposs. ötletesen, színvonalasan játszottak a csepeli csatárok, szinte lelépték a tatabányaiakat. Salgótarján-Szombathely 4:2 (3:1). Szombathely, 6000 néző. V: Nagy. Igen lelkesen küzdöttek a salgótarjániak, és megérdemelten győztek. A labdarúgó NB I. hatodik fordulója után a bajnokság állása a következő: 1. MTK 10 pont, 2. Vasas 9 p., 3. Csepel 8 p., 4. Diósgyőr 8 p., 5. Ferencváros 8 p., 6. Bp. Honvéd 7 p., 7. Újpesti Dózsa 7 p., 8. Salgótarján 6 p., 9. Szombathely 6 p., 10. Miskolc 5 p., 11. BVSC 3 p., 12. Dorog 2 p., 13. Győr 2 p., 14. Tatabánya 1 p. Járások közötti spartakiád versenyt szerveznek Bogláron A Fonyódi járási Testnevelési és Sport Tanács október 26-án Bala- tonbogláron járások közötti spartakiád versenyt rendez. E megmozdulásra négy járás sportolóit hívták, illetve kérték meg a benevezésre. Úgy tudjuk, hogy á tabi és a marcali járás be is küldte nevezését. Nagyatád és Siófok még nem nyilatkozott arról, hogy vajon részt óhajt-e venni ezen a dicséretre méltó kezdeményezésen. Igaz, a nevezések határideje 20-án igyekezete, nem tudta megnyerni a hazai közönség rokonszenvét. Úgy járt, mint Borzási az emlékezetes Kinizsi—Veszprém mérkőzés után. Győzött a hazai csapat, de a szurkolók — akik érezték, hogy valami nem volt rendben a bíráskodás körül — enyhén szólva is barátságtalan fogadtatásban részesítették a levonuló játékvezetőt. * * * A MEGYEI GOLLÖVOLISTAN nagy előnyre tett szert Fehér, aki vasárnap hat gólt rúgott. Az eddigi listavezető, Keszhelyi, most nem volt eredményes, így Fehér öt góllal ugrott meg. Feltörőbén van Nagyréti. Érdekes, hogy a gólok zömét a táblázaton eddig ném jelzett csatárok lőtték. Ebben a fordulóban 33 esetben rezgett a háló. Vérszegény lenne az eredmény. ha két mérkőzésen nem született volna vízipóló-eredmény. Ugyanis a Nagybajom—Balatonbog- lár és Somogyszob—Fonyód mérkőzésen 17 gól esett, míg az ösz- szes többin 16. A góllövő-táblázat állása a 7. forduló után:. 14 gólos: Fehér (Nagybajom). 9 gólos: Keszthelyi (Siófok). 7 gólos: Kertész (Zamárdi), Nagyréti (KV Lobogó). 6 gólos: Szakály (Taszár), Tóth (Siófok). 5 gólos: Kerékgyártó (Taszár). Tacsi, Nagy T. (K. Dózsa), Kis- borsó (Marcali), Rózsavölgyi II. (Barcs). Wirth—Mayer Radnic Sabac 12:8 közül különösen Sülé tűnt ki jó kondíciójával és küzdeni akarásával. Mindkét mérkőzését, az eszé- kit is és a sabácit is kiütéssel nyerte meg. A második találkozón Illés, Tóbi, Sülé, Papp, Füzesi és Miklai szerezték meg a győzelmeket. Dőri Eszéken megsérült, emiatt Sabácon nem léphetett szorítóba. A K. Dózsa ökölvívó-csapata vasárnap, 19-én délelőtt Zimonyban mérkőzik, délután indul haza, es hétfőn délután 5 órakor érkezik Kaposvárra. A portyán részt vevők kivétel nélkül jól érzik magukat, egészségesek. lejár, de addig mindkét járás elküldheti nevezését. A versenyek tiszteletdíjasak lesznek, járások közötti pontversenyt nem indítanak. Délután járások közötti labdarúgó-mérkőzésekre is sor kerül. A benevezett csapatok máris készülnek erre. A fonyódi járás labdarúgó- bajnokságáról A fonyódi járásban a vasamapi hetedik forduló után az alabbi eredmények születtek: Járási I. osztály: Somogy vár—Balatonfeny vés 3:2. öreglak-Balatonszentgyörgy 4:1, Lengyeltóti—Pusztaszentgyörgy 4:2, Táska—Szöllősgyörök 1:0, Buzsák -Balatonberény 4:2. Járási II. osztály: Somogy vámos—Balatonújlak 5:2, Balatonkeresztúr—B.-fenyves II. 8:0, Látrány—Ordacsehi 1:5, Lengyeltóti Il.-Somogybabod elmaradt, Vörs—Pusztaberény 4:5. A bajnoki táblázat állása a hetedik forduló után: I. osztály: I. Somogyvár 13 pont, 2. Lengyeltóti 12 p., 3. Balatonfenyves 9 p., 4. Pusztaszentgyörgy 6 p., 5. Táska 6 p., 6. Szöllősgyörök 6 p.r 7. Balatonberény 6 p., 8. Buzsák 5 p., 9 öreglak 2 p., 10. Balaton- szentgyörgy 1 p. II. osztály: 1. Lengyeltóti II. 10 p., 2. Ordacsehi 7 p., 3. Balatonkeresztúr 7 p., 4. Pusztaberény 7 p., 5. So- mogyvámos 6 p., 6. Somogybabod 6 p., 7. Balatonújlak 4 p., 8. Vörs 4 p., 9. Balatonfenyves n. 4 p., 10. Látrány 1 p. A fonyódi járásban megkezdődött a röplabda-bajnokság Az első fordulóban az öreglaki ifjúsági otthon leánycsapata legyőzte Lengyeltóti női csapatát, Fonyód női csapata szintén győzelmet aratott Buzsák női csapata felett. Buzsák férfi együttese le-| győzte Lengyeltóti férfi csapatát. Szép győzelmet aratott a Kaposvári Dózsa ökölvívó-csapata a jugoszláviai portya második mérkőzésén Megtörtént az ökölvívó NB I. sorsolása Kedden este a MÖSZ-ben került sor az ökölvívó NB I. mérkőzéseinek sorsolására. Először kisorsolták, hogy a négy, eddig NB I-es csapat közül melyik kettőkettő csapat jut az A- vagy a B- csoportba. Azután kisorsolták azt is, hogy a két fővárosi csapat, a VKSE és a Beloiannisz közül melyik kerül az A-csoportba, s melyik lesz a B-csoport tagja. Majd a két vidéki csapat besorolására került a sor, utána kisorsolták, hogy melyik fővárosi csapatnak kell vidékre utaznia. Végül a mérkőzések sorsolását bonyolították le. Tekintettel a soron következő nemzetközi találkozókra, csak az első két forduló időpontját jelölték meg, a harmadik forduló napját később állapítják meg. A-csoport: Csepel,. Bp. Honvéd, Beloiannisz, Kaposvári Dózsa. B-csoport: Újpesti Dózsa, MTK, VKSE, Gyöngyösi Honvéd. A mérkőzések időpontja: X. 26: Gyöngyösi Honvéd-VKSE, Kaposvári Dózsa—Csepel, Budapesti Hon- véd-BeloianniSz, Újpesti Dózsa- MTK. XI. 2: Gyöngyösi Honvéd-Újpesti Dózsa, Kaposvári Dózsa—Budapesti Honvéd, VKSE—MTK, Csepel-Be- loiannisz. A III. forduló (melynek időpontja még nincs kitűzve): MTK— Gyöngyösi Honvéd, Beloiannisz- Kaposvári Dózsa, Újpesti Dózsa— VKSE, Budapesti Honvéd—Csepel. A budapesti mérkőzések a Sport- csarnokban kerülnek sorra. A két csoport első két helyezettje körmérkőzést vív egymással, de az előmérkózések eredményét magukkal viszik. Telje8 forduló volt a labdarúgó NB Then »serdán-HÍREK— Másodszor hullatja lombját a hars ebben az évben Csizmadia István somi lakos udvarában. Először augusztusban hulltak le a levelek, de utána ismét küombosodott a fa. — Húsz százalékkal emelkedett a munka termelékenysége a Siófoki Építőipari Ktsz asztalos részlegében, mert az új üzemházban megszervezték a futószalag rendszerű termelést. — Táviratban üdvözölték a Bárdibükki Állami Gazdaság szervezett dolgozói a Szakszervezeti Világszövetség mező- és erdőgazdasági tagozatának világkonferenciáját. — Minőségrontásért és ártúllépésért 500 forint pénzbüntetéssel sújtotta Kutzenda Sán- dornét, az Országos Üdülőven- déglótó Vállalat balatanlellei SZOT üdülőjének büfé-vezetőjét a helyi tanács. — Két új tsz kapott működési engedélyt. A megyei tanács végrehajtó bizottsága engedélyezte a drávatamási és a zalai Előre Termelőszövetkezet működését. Ezekkel együtt július 1-től napjainkig nyolc új közös gazdaság jött létre Somogybán. — Ezerkétszáz négyzetméter járdát építettek Iharos legsá- rosabb és legkátyúsabb utcájában, a Rákóczi utcában. — Tizenkét állatorvos végzi a beteg állatok gyógykezelését a nagyatádi járásban. 1938- ban mindössze négy állatorvos működött. — A Szabadegyetem műszaki tagozatának ma este 6 órakor lesz az első előadása a Táncsics Gimnázium fizikai előadótermében. — Negyven személyes korszerű bölcsődét építenek Csurgón a járási pártbizottság és a Hazafias Népfront kezdeményezésére a jelenlegi bölcsőde helyett. Az építkezéshez szükséges anyagot egy régi épület bontásából szerzik meg, s az építést társadalmi munkával fogják elvégezni. Még az őszszel megkezdik a falak felhúzását. — A Balaton keletkezése és Tab története címmel Móricz Bála tudományos kutató, a TIT előadója a KPVDSZ Somogy megyei bizottsága rendezésében ismeretterjesztő előadást tart ma este 7 órai kezdettel a tabi ktsz kultúrtermében. — Kapoly község 15-ös választókerülete csatlakozott Paska Ferenc nágocsi tsz-elnök megyei és Ferenczi József sér- sekszőlősi vb-elnök tabi járási tanácstaggá való jelöléséhez. Jüaq,iicui tLimitéi október 16-tól 22-ig A filmipar államosításának 10. évfordulója alkalmából tegnap délután 5 órai kezdettel díszelőadáson mutatta be a Vörös Csillag Filmszínház a Micsoda éjszaka című új magyar filmvígjátákot, főszerepben La- tabár Kálmán kétszeres Kos- suth-díjassal és Tolnai Klári kétszeres Kossuth-díjas érdemes művésszel. A sikerült új filmvígjáték bemutatója nyitotta meg a filmszakma államosításának 10. évfordulója tiszteletére rendezett magyar filmhetet, mely városunkban október 16-tól 22-ig tart. Ez alatt az idő alatt, míg a Vörös Csillag Filmszínház a Micsoda éjszakát játssza, a Szabad Ifjúságban 16-án láthattuk a koprodukcióban készült szép dokumentum-filmet, a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, 17-én a Karlovy-Vary-i filmfesztiválon nagydíjat nyert Hannibál tanár úr, 18-án a Bakaruhában, 19-én a Vasvirág, 20—21-én a Csigalépcső, 22-én az Éjfélkor című film kerül bemutatásra. A Megyei Moziüzemi Vállalat erősödő filmgyártásunk utóbbi éveinek legsikerültebb alkotásaival kedveskedik a magyar filmhéten a mozilátogató közönségnek. Olyan filmeket tűzött műsorára, melyekre joggal lehet büszke szocialista filmgyártásunk. A magyar filmhét megünnepléséhez jó szórakozást kívánunk lapunk olvasóinak! „SZÍNES" MUNKA Az egyik washingtoni önműködő mosoda vendégei megdöbbenéssel látták, hogy a tisztítás után a legszürkébb, legkopottabb holmi is a legpompásabb színeket öltötte, viszont továbbra is piszkos maradt. Rövidesen kiderült a rejtély. Egy 16 éves fiú beismerte, hogy az automata gép szappan bedobására készült nyílásába zöld, sárga, rózsaszín, barna és pirce festékeket dobott. A fiú azt is elmondotta, hogy a rivális mosodatulajdonos 5 dollárt adott neki e »színes, de piszkos» munka elvégzéséért. Nem korzó! A múlt héten szaporodott közlekedési balesetek száma városban is. Tehergépkocs nak rohant a Dimitrov és Bajcsy-Zsilinszky utca sa kán — négy utasával!!) — ej Csepel; asszonyt gázolt a M jus 1 utcában egy másik m torkerékpár. A közlekedési rendőrök k álltak az utcára. Szinte m sodpercenként hangzott fel megálljt jelentő sípszó, és le: dűlt előre a visszakozt muta rendőri 'kézjel. Elképeszt milyen rosszul, szabálytalan közlekednek a motorosok, k rékpárosok, gyalogjárók eg aránt. De még ha csak a főú ra mennének ki szabálytal nul! Nagy baj, hogy a gyalog sok többsége egyáltalán ne akarja ismerni, és persze ne is tartja meg az utca egyik < daláról a másikra történő í járás előírásait. Az amúgy eléggé szűk, a járművekl zsúfolt Május 1 utca mt már — főként piaci napoki — szertelenül nyüzsgő ha gyaboly képét mutatja, ah majd ötméterenként szala nak, vagy idegtépő lassúsá gal andalognak férfiak és ni öregek és gyerekek az egy járda szélétől a másikig, le többször annyi fáradságot se véve, hogy legalább jobb vagy balra körülnézzen« szabad-e az út. Jönnek-me nek a gépjárművek útvon Ián csak azért, mert a túli dalon esetleg egy szebb kii katot pillantottak meg, vai éppen valamelyik ismerős i tegetett. Nincs annyi akarj erejük, hogy elmenjenek legközelebbi kijelölt átjárói) Pedig az úttest nem gyale járó! Helyesen teszi a rendé ség, hogy rendre utasítja meggondolatlanokat. Valai azonban hiányzott ebből »nevelésből». Nem látti ugyanis a szabálytalankof kát az erszényükhöz nyúl: amikor a rendőr megállttól őket. Pedig ezekben az es tekben az a tíz forint bűn! tés nem is volna olyan ros pedagógia. Ennyit igazán mi ér minden szabálytalankof nak a saját testi épsége. w^íűvelődés c^zórakozc Csiky Gergely Színház: Ni élhetek muzsikaszó nélkül. 1 te 7 óraikor. Vörös Csillag. Okt. 22-: Micsoda éjszaka. 5, 7, 9 & kor. Szabad Ifjúság. Okt. 17» Hannibál tanár úr. 4, 6, 8 ó kor. Rippl-Rónai Múzeum: ös gészeti, várostörténeti, népr zi, természettudományi kiá tások és a Rippl-Rónai kép állítás. Nyitva: 10—14 óráig Megyei Könyvtár; Könj kölcsönzés és olvasótermi sz gálát 9—11 és 13—19 óráig. A pa*óhii*detések ADÁS-VÉTEL Balatonmáriafürdón 800 négyszögöl szőlő és rét vízparton sürgősön éladó. Részletekben is. Végh Jánosné, Balatonkeresztúr, Sztálin u. 22. (1494) Eladó Bodrog, Petőfi u. 2. sz. lakóhelyiség, gazdasági épületek, 6000 négyszögöl belsőséggel. Azonnal elfoglalható. _______________(2404) N yugativánfa u. 32/a. sz. családi ház beköltözhetőséggel eladó. ________________________________(2408) C itromos láda: FŰSZERT fiók, Zalka Máté u. 12. sz. alatt kapható. Ara q-ként 42 Ft. FŰSZERT. ________________________________(2401) B eköltözhetőséggel Bem u. 32. sz. családi ház eladó._________(2363) 200-as Puch eladó 3000-ig. Cím a Kiadóban. ______________________(1506) 4 0 basszusos tangóharmonika c-1- adó. Hunyadi u. 36. szám. (1493) Eladó 2 db festett ágy, kis vaskályha. Keczeli, József u. 55/a. _________________________________(1502) 103-as körforgós Singer varrógép eladó. Érdeklődni: Fehérnemű Ktsz, Temesiné._______________(1503) F igyelem: Fuvaroskocsi, borona, eke, szecskavágó, szánkó, szerszámok kifogástalan állapotban sürgősen eladók. Szigetvári u. 130. _________________________________(2451) Szaiufa, gerenda, léc kapható. Juhász kiskereskedő, Szigetvári u. 20. sz. (2454) ÁLLÁS A Somogysámson és Vidéke Körzeti Fmsz 1. sz. főüzletébe, So- mogysámsonba, felelős boltvezetőt keresünk többszemélyes boltba. Érdeklődni Somogysámson és Vi- déke Körzeti Fmsz irodájában lehet. (1485) A Somogy megyei AUami Építőipari Vállalat segédmunkásokat felvesz most beinduló kaposvári munkahelyeire. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1 u. 57. _______(1268) C SERE 2 szoba, konyhás lakásomat elcserélném l szoba, konyha, spei- zos, disznó-, baromfitartásosért. VEGYES Lakását otthonossá teszi, ha képeit Strasszer képkeretozőnél ke- retezteti. Berzsenyi u. 8. (1460) Magános férfi bútorozott szobát keres intelligens családnál, lehetőleg belvárosban. »Azonnalra« jeligére Magyar Hirdetőbe. (2453) Fonott előszobabútorok nagy választékban, jó minőségben megrendelhetők szakképzett kisiparosnál. Sülé Ferenc. Május 1 u. 60. sz. (3807) SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. - Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Latinka S. u. 2/a. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari V. Nyomdáért felel: László Tibor. GYASZJELENTES TORMA JANOS nyugdíjas építési munkavezető f. hó Í5-én rövid szen- I védés után elhunyt. Temetése 17-én délután fél 5 órakor lesz a Nyugati-temetőben. Özvegye és gyermekei. Időjárásjelentés Várható időjárás ma tig: élénk délnyugati, mi erős északnyugati szél. Feli átvonulások, a magasabb 1 gyeken esetleg havasesővel. Várható legmagasabb ni pali hőmérséklet 10—13 ! között. A Kaposvári Ingatlankezelő Vállalat felvesz kőműves szakmunkásokat helybeli munkákra. Bérezés időbéres besorolás alapján történik. Jelentkezni lehet a vállalat központjá- ban, Tanácsháza ffiftrös Csillag Mozi oldalán) II. emelet 45.