Somogyi Néplap, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-02 / 232. szám
Csütörtök, 1958. október Z. 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT A sporttanács ülése után Nem kétséges: eszmei zűrzavar közepette *tott munkához fél évvel ezelőtt a Somogy megyei Test- nevelési és Sport Tanács. Az a kaotikus állapot, amely 1957-58 kezdetén jellemezte a magyar sportéletet, rányomta bélyegét az újonnan alakult megyei sporttanács munkájára is. Nehéz volt az elindulás. Jóformán azt sem tudták a tanács vezetői, tagjai, hol is kezdjék. A bizonytalanságot csak tetőzte, hogy a magyar sport legfőbb vezetése is hosszú időn át a maga dolgával volt elfoglalva. Akadt munka legfelső sportirányításunkban is, ahol az ellenforradalom szintén nem vonult el nyom nélkül. A megyei sport vezetői nem töltötték tétlenül az elmúlt fél esztendőt. Bizonyítja ezt az a tartalmas teljes tanácsülés, melyet a Somogy megyei Sport Tanács tartott, melynek keretében a tanács elnöksége beszámolt a végzett munkáról és a jövő terveiről. A beszámolót már ismertettük, a terveket is nagy vonalakban. E tervek leglényegesebbje az, hogy most már simán gördüljön tovább megyénkben a sport gépezete. Munkás, dolgos hétköznapok következnek, s 1958 ősze, majd a jövő év tavasza sok megoldandó feladatot tartogat a megyei sportvezetők számára. Vegyük talán a legfontosabbakat. Az ifjúság, az utánpótlás erkölcsi, szakmai és politikai nevelése. A pályákon elharapódzott botrányok megszüntetése, a bot- . ányokozók likvidálása, számú*, se a sporttelepekről. Uj, szocialista sporterkölcsök szellemében nevelt fiatalok kell hogy ellepjTk a sporttelepet, azok az ifjak, akik a sportot testkultúra fejlesztésének tekintik, nem pedig egy köny- nyelmü életmód lépcsőfokának. A iv-ásik fő feladat a sportköri vezetőségválasztások irányítása. Ez végeredményben szorosan kapcsolódik az előbbihez. Ha ~ meg- újhodott szellemet akarunk teremteni a sporttelepeken, akkor elképzelhetetlen, hogy a múlt csö- kevényeihez ragaszkodó, az újat el nem ismerő vezetők vezessenek, irányítsanak. Az új vezetőségválasztás fordulópontot kell jelentsen a sportköröknél a kollektív vezetés tekintetében is. Nem képzelhető el a magyar sport felfutása az eredményekben anélkül, hogv e téren ne teremtsünk rendet. A Megyei Testnevelési és Sport Tanács összetételénél fogva alkalmasnak látszik e nagyfontosságú feladatok megoldására, megvalósítására. Hogy hatványozot- tabb mértékben folyik majd a munka a tanácsoknál, a megyeinél és járásiaknál egyaránt, arra biztosíték a legutóbbi tanácsülés, amely nemcsak elvileg tárgyalta meg munkatervét, hanem előbbre is lépett. Az újonnan megalakult szakbizottságok nagy segítséget nyújthatnak és nyújtanak is a tanács jó munkájához, melyet joggal vár és remél a Somogy megyei sportközvélemény. A Bajai Építők törtek as élre as NB Ill-ban A Pécsi Bányász székesfehérvári veresége alaposan felborította a bajnoki táblázat élén a helyzetet. Ezenkívül a sok váratlan eredmény is sok változást hozott a táblázaton. A somogyi csapatok közül a KMTE az 5. helyről a 9. helyre esett vissza. Nagyatád már az egyetlen pont nélküli csapat, s utolsó a tabellán. Most a bajnoki táblázat élén a Nagyatádot legyőző Bajai Építők állnak. Hogy mennyire kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, azt a Bajai Építők -Nag3'atád mérkőzés bizonyítja. A csoportelső csak keserves küzdelem után győzte le a sereghajtót. Ez a tény is mutatja, hogy a nagyatádiakat a balszerencse is üldözi. A bajnoki sorrend az ötödik forduló után: 1. Bajai Építők 5 41 13:5 8 2. Simontornya 5 3 211:6 8 3. Pécsi Bányász 5 3 1 1 17:3 7 4. Székesfehérvár 5 3 1 1 13:5 7 5. Bajai Bácska 5 3 1 1 8:6 7 6. P. Vasas 5 3 1 1 10:8 7 7. Nagykanizsa 5 1 47:5 6 8. Pécsi BTC 5 2 2 1 8:7 6 ‘ 9. KMTE 5 2 1 2 12:8 5 10. Szekszárd 5 2 1 2 9:7 5 11. Bázakerettye 5 2 1 2 6:5 5 12. Bonyhád 5 1 2 2 1:7 4 13. Balinka 5 14 4:9 2 14. Bácsalmás 5 14 5:23 2 15. Dombóvár 51 4 2:11 1 16. Nagyatád 55 4:15Kialakulóban van a kép a megyei I. osztályban öt fordulót, már az egész bajnokság egyhatodát bonyolítottak le a megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában. Ez az első öt forduló lassan tisztázza az erőviszonyokat. Kialakulóban van a kép, hogy melyik csapat mit nyom a latban. Az élmezőnyt a K. Dózsa, Siófok, Tab hármas alkotja. Kétségkívül ez a három csapat látszik ma a legjobbnak, őket követi a 4—10. helyet foglaló Csurgó, KH Vasutas, Barcs, KV Lobogó, Marcali, Nagybajom, Balatonboglár együttese. Ez a középmezőny, ettől lefelé tanyáznak a jelenlegi sereghajtók. Köztük nem kis meglepetésre olyan csapatok, mint a Taszári Honvéd meg a K. Kinizsi II. Ez utóbbi együttes az NB Ií-es Kinizsihez hasonlóan szintén e héten rugaszkodott el a kevésbé dicső utolsó helyről. A sort e pillanatban a Balatonlelle, Somogy- szob, Zamárdi hármas zárja be. Meglepetés a zamárdiak gyenge indulása is. A bajnoki táblázat állása az ötödik forduló után: 1. K. Dózsa 5 4 1 17:4 9 2. Siófok 5 4 118:7 9 3. Tab 5 41 11:3 8 4. Csurgó 5 3 1 1 13:6 7 5. KH Vasutas 5 3 1 1 8:8 7 6. Barcs 5 32 14:8 6 7. KV Lobogó 5 2 1 2 10:7 5 8. Marcali 5 2 1 2 14:14 5 9. Nagybajom 5 2 1 2 8:9 5 10. Balatonboglár 5 2 1 2 6:8 5 11. Taszár 5 23 9:10 4 12. Fonyód 5 1 1 3 6:10 3 13. K. Kinizsi n. 5 14 5:14 2 14. Balatonlelle 5 14 7:21 2 15'. Somogyszob 5 14 5:16 2 16. Zamárdi 51 4 5:11 1 A 75. percben lefújt K. Kinizsi II.—Fonyód mérkőzést a pályán elért 2:0-ás eredménnyel számítottuk be. Végvári (Kaposvári Zalka Máté) nagy sikere a pécsi motoros körversenyen Bánkuti Bélának, a most egy éve tragikus körülmények között elhunyt motorosnak állított emléket a pécsi motorsport, amikor megrendezte Bánkuti Béla motoros emlékversenyét a mecseki körpályán. Jó volt a verseny szervezése, nagyszámú nézősereg vette körül az ideális motoros terepet. A motorsport hívei mégis csalódtak, mert a beigérkezett fővárosi versenyzők nagy része távol maradt. Csupán az Újpesti Dózsa motorosai álltak rajthoz. A versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a kaposvári motorosok. Közülük is Végvári, aki a 250 és 350 köbcentiméteres motorok versenyében futamgyőztes lett. A verseny részletes eredménye: 125 köbcentiméteres szériagépek (8 induló, 8 kör): 1. Geszler (U. Dózsa) 17:25 p, 2. Bálint (Pécsi ZM) 17:27 p, 3. Bencze (Pécsi ZM) 18:44.2 p. 4. Hász (Kaposvári ZM), 5. Mátyás (Kaposvári ZM). Valamennyien Csepel géppel futottak. 250 köbcentiméteres gépek (5 induló, 10 kör): 1. Végvári (Kaposvári ZM) 21:27.4 p, 2. Harai (U. Dózsa) 21:27.8 p, 3. Kedei (U. Dózsa) 22:35 p. Mindhárman Jawaval indultak. Végvári nagy közönség- sikert aratott. 350 köbcentiméteres gépek: l. Végvári (Kaposvári ZM), 2. Kedei (U. Dózsa), 3. Jakab (P. Dózsa). Mindhárman Jawa gépen. 500 köbcentiméteres gépek (4 induló, 10 kör): 1. Harai (U. Dózsa). 2. Sashegyi (Pécsi ZM), 3. Jakab (Pécsi Dózsa). Mindhárman 350-es Jawaval. Marcali birkózói szerepeltek legjobban a délnyugati területi ifjúsági birkózóversenyen Nagykanizsán a Zala megyei Birkózó Alszövetség rendezésében került sorra a délnyugati kerület ifjúsági szabadfogású egyéni bajnoksága. E versenyen Somogy megyéből a Marcali MEDOSZ, a K. Dózsa és a K. Hunyadi Vasutas birkózói vettek részt. A Nagybajomi MEDOSZ-birkózók érthetetlen okból távol maradtak. A versenyen különösen a marcali birkózók szerepeltek igen jól. A lelkes marcali együttes megnyerte a csapatbajnokságot is a Pécsi Kinizsi előtt. Elégedettek lehetünk a K. Dózsa és a K. Hunyadi Vasutas szereplésével is. A verseny somogyi vonatkozású eredményei: Lepkesúly: l. Rábai (Marcali), 3. Sós (KH Vasutas). Rábai megbízható birkózással győzte le a nála erősebb ellenfeleket. Sóson látszik az edzéshiány. Légsúly: 1. Papp (K. Dózsa). Papp szépen fejlődik. Bátor kezdeményezése biztos győzelemhez segítette. Pehelysúly: 1. Joó (Marcali), 3. Ribli (KH Vasutas). Joó szokásos formáját mutatta. Láb ollóival biztos győzelmet aratott, de a magyar bajnokságra többoldalúan kell felkészülnie. Ribli szokott módon birkózott, jobb erőnléttel 2. lehetett volna. Könnyűsúly: 3. Vörös (Marcali). Vörös még mindig nem védi a lábát, s inkább a kötöttfogást erőlteti, mint a szabadot. Kisváltósúly: 2. Kovács (Marcali). Kovács a pécsi Gerzson mögött harcolta ki a második helyet. Középsúly: 2. Kiss Mihály (Marcali), 3. Szecsődi (K. Dózsa). Mindkét versenyzőnek sokat kell még fejlődnie. Félnehézsúly: 1. Vida (KH Vasutas). Vida eredménye figyelmet érdemel, különösen a pécsi Halmos ellen birkózott nagyon jól. Nehézsúly: 2. Reichart (K. Dózsa). Reichartnak már kezében volt a győzelem, s Vitéz (P. Bányász) ellen már 12 ponttal vezetett, amikor taktikai hiba következtében tusvereséget szenvedett. Reichart igen tehetséges, s csak tőle függ, hogy mennyire viszi. Csapatban: 1. Marcali 18 pont, 2. Pécsi Kinizsi 16 pont, 3. Pécsi Bányász 10 pont, 4-5. K. Dózsa és Pécsi VSK 8—8 pont, 6—7. K. Hunyadi Vasutas és Nagykanizsai Építők 7—7 pont, 8. Pécsi Dózsa 5 pont, 9. Dombóvár pont nélkül. A K. Építők tekézoinek pompás győzelme A K. Építők NB n-es tekecsapata e héten a Csepeli Vasas együttesét látta vendégül. A hazai pálya előnyével induló kaposváriak jó teljesítményt nyújtva pompás győzelmet arattak. A vezetést a három fával győztes csepeli első ember szerezte meg, de a továbbiak során minden összecsapásból az Építők kerültek ki győztesként. Jobb faarányukkal végül is az Építők nagy győzelmet értek el. K. Épftők-Csepeli Vasas 7:1 (2430:2333) Legjobb dobók: Németh 443, Held 409 és Somlyai J. 407 fával voltak. A Tipográfia nyerte a megyei tekerangadót K. TIPOGRÁFIA—K. SPARTACUS 5:3 (2392:2390) A megyei tekebajnokság rangadójának számított a harmadik fordulóban sorra került Tipográfia -K. Spartacus összecsapás. Mind a Spartacus, a tavalyi NB Il-es együttes, mind pedig a tavaly még két osztállyal lejjebb küzdő Tipográfia jól felkészült a találkozóra, s a mérkőzés a lelkes nyomdász csapat kisarányú, de megérdemelt győzelmét hozta. Pedig a Tipográfia rosszul rajtolt. A rossz napot kifogó Fonai 367 fát dobott, ellenfele, Buni 417-et. A későbbiek során aztán a Tipográfia ledolgozta hátrányát, végül is két fával győzött, mert Puckert 392, Pelczer 419, Negyedes 377, Orosi 432, Nagy László pedig 405 fát dobott. A Spartacustól Papp 33*3, Jkrójitó 380, Angyal 383, Horváth 402, Kelemen pedig 425 fát dobott. A Tipográfia győzelme meglepetés. Vörös Csillag filmszínház csak egy napig mutatja be az Újévi áldozat című, magyarul beszélő, nagy sikert aratott kínai filmet! Zsoldos a legeredményesebb somogyi csatár az NB lll-ban Elég gyengén megy NB IlI-as csapatainknak. Ezt elárulja a gól- lövő-táblázat is: a KMTE eddig 12 gólt rúgott, s ez még úgy-ahogy elfogadható. A nagyatádiak erejéből azonban mindössze négy gólra futotta. A legeredményesebb somogyi csatár az NB lll-ban Zsoldos: eddig hat gólt szerzett csapatának. Cserpes két gólt rúgott, a többiek csak egy-egy góllal szerepelnek az eredménylistán. Győztek a KMTE női asztaliteniezezői Már a harmadik fordulót bonyolították le az asztalitenisz NB II- ben. A KMTE az első két forduló- , ban egy győzelmet és egy veresé- j get szenvedett. Most vasárnap a j harmadik fordulóban újabb győzelemmel örvendeztették meg a KMTE-nők e sportág híveit. Ez alkalommal a Debreceni Kinizsi ellen aratott tetszetős győzelmet a lelkes kaposvári csapat. KMTE-Debreceni Kinizsi 12:4 A győzelmeket szerezték: Sze- reezné 4, Kocsisné és Balogh Margit 3-3, Bartusné 2, illetve Rajcz. né és Aleva 2-2. r HÍREK □ A BIZALOM KÖTELEZ — Megyei iparos találkozót rendez a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága és a KIOSZ megyei titkársága október 6-án délelőtt 9 órakor az Iparosszékházban. Előadó: Horváth Gyula elvtárs, a keny- nyűipari miniszter első helyettese. — Olasz barátsági est lesz a Hazafias Népfront Somogy megyei Békebizottságának rendezésében október 9-én este 6 órakor az Iparosszékház nagytermében. Előadó: dr. Viczián Antal sebészfőorvos, a marcali járási kórház igazgatója. — A Kaposvári Városi Tanács 134 teliket, illetve házhelyet adott át az OTP-nek, melyet a lakásépítési akció keretében ad ed a házat építeni szándékozóknak. — Simonfán vasárnap este regrutabált tartottak; a község lakói az ősszel bevonuló fiatalokat búcsúztatták. — Farkas Imrét, az Országos Üdülővendéglátó Vállalat 5. számú gombájának (Siófok, hajóállomás) vezetőjét az ÄKF ártúllépés miatt 500 forint pénzbírsággal sújtotta. — Tízezer forintos költséggel tatarozták Lengyeltótiban a községi kultúrotthont. A munkálatokat a napokban fejezték be. — Negyven férőhelyes új bölcsődével gazdagodik Csurgó. A mintegy fédmillió forintos költséggel épülő korszerű bölcsőde részben elfekvő anyagokból. részben 100 ezer forint értékű társadalmi munkában készül. — Az alkohol káros hatása címmel tart előadást a csurgói KISZ-fiataloknak dr. A csokonyavisontai pártszervezet titkára örömmel számolt be arról, hogy mind többen és többen keresik fel a kommunistákat a község pártonkívüli dolgozói közül, hogy panaszukat, gondjaikat- bajaikat elmondják, beszélgessenek arról, mi a véleményük a szervezet munkájáról. Kétségtelenül szép eredmény ez. Akad, aki azért kopogtat be a pártszervezet ajtaján, hogy felhívja a kommunisták figyelmét egyes hiányosságokra, esetleg visszaélésekre. Az első ilyen fecskék megjelenésekor még igen meglepődött a párttitkár, mert nem gondol_______ ta, hogy az utóbbi időben K árolyj ennyire megnőtt a párt te- f kintélye a faluban. Csak az Amikor László. - ............... „ ... , . . á első lépés a nehéz.- Kaposvár anyakönyvi hí-f M eIsö panaszos ü ét elln_ rei. Születés: Ivanczai Dezső f ■ - • SJ fia, Dezső, Radnai Vilmos, fiaf Vilmos. Kovács János, leánya, f Mária, Váradi István, fia. At- J tila, Fehér József fia, László, i Kreka János fia, János, Meny-i hárt Sándor leánya, Éva, Hat-i ta János fia, József. Házasság:) Táskuly László—Burucz Mag- ^ __ ______________ d olna, Horváth Gyula—-Lend- ) irányítói a kommunisták Csóvái Olga, Kanalas László—) konyavisontán is, és harcoligazáért. tézte a pártszervezet, azonnal híre ment a dolognak. Eljutott az emberek fülébe, s akinek baja-gondja volt, a hallottakon felbuzdulva bátran állított be most már a párthelyiségbe, tudván, bogy ügyét biztosan elintézik. Legyenek hát a község életének Madurka Mária. Kollár György —Garamvölgyi Ilona. Halálozás: Brdkés Rezsőné 83 éves, Brister János 49 éves, Kelemen György 66 éves, Kiss Mihály 75 éves, Unger Jakabne 90 éves. Nagy Ferenc 61 éves. Sziii'&ti mVilatiaq, 3Citta.i&it A megyében jól ismert ku- tasi népi együttes, az állami gazdaság és a KISZ-szervezet vasárnap közösen rendezte meg a hagyományos szüreti felvonulásit és bált Kutason. A kocsikon nyolcvan, népviseletbe öltözött fiatal foglalt helyet, elől a lovasok mentek, utánuk a kocsik. A kisbíró, bárahányszor megállt a menet, közhírré tette a nap programját. Mindenkinek ragyogó kedve volt, énekelve dicsérték az új bort és a bő szüretet. A planétás cigányasszony sza- maras kordélya körül nagy a tumultus, arra kíváncsiak, hogy vajon ki lehet az? A menet közben körüljárta a falut, és visszaérkezett a sportpályára, ahonnan elindult. Itt játék kezdődött: a szőlőlopás. A bűnösök, akiket 1 I- \ ADAS-VÉTEL Kifogástalan állapotban 250-es Jawa eladó. Kaposvár, Ifjúság út 7. I. 7. lévő 48-as _______________________(1411) Kühne gyártmányú, 3-as számú, gépmeghajtásos szecskavágó eladó. Tóth malomszerelő, Kapósmérő.___________________________(1*3-9) S oinogyjáüon az állomáshoz 200 méterre, háromszobás ház villannyal, gazdasági épülettel, 600 négyszögöl gyümölcsös szőlővel eladó. Cím: Somogyjád 303-as hazszám._________________________ (3998) G yermek ikerkocsi eladó. Cím: Rabéi Vendelné, Kaposvár, Lenin u. 26.___________________________(1228) B éke u. 38. sz. családi ház be- költözhetőséggel eladó. (2932) 600 literes hordó, jókarban lévő igáskocsi, féderes húsos-kocsi eladó. Tel.: 26-64. (1236) Háromszoba, hallos, összkomfortos, kertes családi ház eladó, azonnal elfoglalható. Érdeklődni: mindennap 16 órától, Beloiannisz u. 51. sz. _______________(1229) A L L A S Mérlegképes főkönyvelő állást változtatna. »-Leinformálható-« jeligére leveleket a Hirdetőbe. (3987) Glyors- és gépírót azonnali bevéssél felveszünk. Kaposvári íjipari Vállalat. Jelentkezés Cse- út 4., személyzeti előadónál. (1226) VEGYES Ma este 8 órakor a KISZ Bajcsy. Zs. utcai termében felnőttek részére tánciskola kezdődik. Szép Elemér tánctanár. (1423) SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár Sztálin üt 14. — Telefon: 15-10. 15-11 Kiadóhivatal: Latinka S. u. 2/a Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaip. Váll Nyomdáért felel: László Tibor. GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ZÁDOR LAJOSNE, a legjobb feleség és édesanya 1958. szeptember 30-án elhunyt. Temetése f. hó 2-án |du. 3 órakor lesz az Izraelita- temetőben. Gyászoló család. rajtakaptak a lopáson, __ _ más után a bíró elé körűitek, aki öt forint bírságot rótt ki a tolvajra. Ez így ment, míg sok szőlő el nem fogyott. A délutáni műsor ezzel vé get ért, este hétkor gyülekezett újra össze a falu apraja, nagyja a kultárházban, ahol a kutas; népi együttes adott igen színvonalas műsort »Kutasi szüret« címmel. Régen feledésbe ment dalok, táncok, szó. kasok elevenedtek fel a színpadon, magasra csapott a hangulat a nóta hallatán: »Szüretelik mór a kadarkát, Teleszedem kendőm, a tarkát, Annak adok ici-pici bitinget, Aki a szemembe nevetett.« Miikor a műsornak vége, a fiatalság táncolni kezdett, megkezdődött a szüreti bál. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhős idő, elsősorban nyugaton eső, helyenként élénikebb délkeleti, déli szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—17 fok között. janak az emberek Sokszor azonban olyan ügygyei is felkereshetik a párt- szervezetet, amiben semmit sem tudnak tenni, ilyenkor kötelességük egyenesen, kertelés nélkül, nyíltan megmondani az igazat a párthoz bi- i zalommal forduló gazdáknak, j) De nemcsak panasszal kere- ( sík fel a pártszervezetet a f község lakói, hanem eljönnek egy- ) vitázni politikai kérdésekről és a községfejlesztés helyességéről és hiányosságairól is. Jó, hogy ilyen légkör alakult ki, de ne feledje egy kommunista se, az emberek előlegezett bizalma arra is kötelezi őket, hogy jó munkájukkal meg is tartsák azt. ^íűvelődés Szórakozás Vörös Csillag: Újévi áldozat. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Városi asz- szony. 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: ösrégészati, várostörtér.eti, néprajzi, természettudományi kiállítások. valamint a Rippl-Rónai képkiálUtás. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági kölcsönzés Könyvtár: Könyv- 13—18 óráig. CSÍKY GERGELY SZÍNHÁZ KAPOSVÁR—SOMOGY MEGYE 1958. évi október hó 4-én szombaton, 5-én vasárnap és 6-án hétfffn este 7 órakor, vasárnap délután 3 órakor HÁZY ERZSÉBET ÉS UDVARDY TIBOR * érdemes művész a Magyar Állami Operaház művészeinek vendégszereplésével LEHÁR: VÍG ozvi Operett 3 felvonásban Szövegét írta: LEON VIKTOR és STEIN LEO Karmester: Rendező: VÁRKONYISÁNDOR SALLÓS GABOR Hanna Zéta Mirkó Valencienne Danilo Ro sülön Cascada St. Brioche Házy Erzsébet Balázs Andor Olgyai Magda Udvardy Tibor Tarján Tamás Juhász József Virágh Rezső Bogdánovics Dani Lajos Sylvia a felesége Kromov Olga Prisics Praskovia Nyegus Koreográfus: MEZEI KÁROLY mv. Németh Ilona Nagy László Virágh Ilona Kovács Emil Remete Hédi Tóth Béla D íszlettervező: BURES JENŐ Kedvezményes bérletek október 6-ig válthatók! Jegyelővétel a színház jegyirodájában, Május 1 utca 23. (telefon: 11—03)