Somogyi Néplap, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-21 / 248. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Kedd, 1958. október 21. TÉNYEK, ADATOK SOMOGY MEGYE HELYZETE A FELSZABADULÁS ELŐTT ÉS UTÁN ii. a ,,Tovább kell javítani párt és a munkástömegek politikai kapcsolatait“ A mezőgazdasági A gazdasági cselédek életkö­rülményei az uradalmi nagy­birtokon igen nyomorúságosak voltak. Munkaidejük kötetlen­sége miatt átlagosan 15—16 órát dolgoztak naponta. A napkelte már kinn a mezőn, munkában találta őket. S csak napnyugta után. a sötétedés beálltával indulhattak haza. Nyáron a legtöbb (helyen a va­sár- és ünnepnapi munkát is kötelezővé tették. Egyes ura­dalmakban, a többi közt Gé­za-, Gyóta- és Sziiaspusztán a cselédek és a hónapszámosok köivetelőzése, »nagy fellépése-« csupán a papkelte munkakez­désre és- egy-két Szabad vasár­nap biztosítására terjedt ki. De az uraság ezt a jelentéktelen »mozgalmat-« is teljes szigorral elnyomta. Munkabérűikből csupán a szűkös megélhetésre jutott. Rendesebben az a család ru- házkodhatott, amelyikben ket- ten-hárman kerestek, s nem voltak apró gyerekek. De ilyen család egy-egy pusztán alig néhány akadt. A cseléd évente egy kom- menciót kapott munkabérként, amelynek értéke általában ura­dalmamként változott az ura­ság kénye-kedve, »jóindulata« szerint. A kommencíó a legtöbb he­lyen a következő juttatásokból áHt: 16—20 mázsa kenyérga­bona (tfele búza, fele rozs); 500 ■—600 négyszögöl kukoricaföld (ezt később egy kát, holdra ke­rekítették ki); 200 négyszögöl kert- és kenderföld; egy öl ke­mény tűzifa, vagy két öl pu­hafa, és jelentéktelen mennyi­ségű úgynevezett fertálypénz, amely 22—26 pengőt tett ki; ezenkívül egy szarvasmarha, két sertés öt-öt malacával — tartására jogosult. Az uradalmak többségében azon­ban a jószágtartást egyáltalán nem engedélyezték. Ezek közé tartozott a sok közül Rinya- tamási-, Saller-, Diós- és Ri- nya-puszta. E szűkös kommen- cióért a cseléd egyik családtag­jának még évi 12 ingyen nap­számot kellett teljesítenie a cselédek helyzete legnagyobb munkaidőben. A 18 éven aluli legények, bár ugyanannyit dolgoztak, mint a felnőtt béresek, csak fél kom- menciót kaptak. A földbirtokosok azonban legtöbbször még ezit a megálla­pított. szerződésben rögzített munkabért sem voltak hajlan­dók cselédjeiknek megfizetni. Sok esetiben a cselédség szer­ződésbeli járandóságát minden indoklás nélkül megtagadták. Erre utal a lengyeltóti fő­szolgabírónak a megye alis­pánjához intézett 6/1905. szá­mú levele, amelyben beszámol arról, hogy a lengyeltóti hitbi- zományban alkalmazott cselé­dek szarvasmarháitól és serté­seitől a hitbizományi igazgató megvont egy legelőrészt, ami lehetetlenné teszi a cselédség állattartását. Ez ellen az eljá­rás ellen a sérelmezettek cso­portosan reklamáltak. Ugyanez az. eset játszódott le a zselicségi Márcadó-pusz- tán is, ahol az uraság megvon­ta a cselédek állatállományá­nak legeltetési jogát. Már- cadón csendőrt beavatkozásra is sor került. A járandóságu­kat jogosan követelő cselédek közül többet 30 napra elzártak lázongás címén. A legtöbb helyen a cselédek és családtagjaik részes aratást is kényszerültek vállalni meg­élhetésük biztosítása végett. Ezt azonban az uradalmaik csak ingyenes napszámért és robotért voltak hajlandók megadni. A 229/KIH. 1905. számú len­gyeltóti főszolgabírói jelentés­ből világosan kitűnik, hogy a lapa-pusztai uradalmi bérgaz­daság aratómunkásait, mivel a földesúr »kegyéből« tizenkette- déért aratást kaptak. 100 kát. hold mesterséges takarmány díjtalan letakarítására kötelez­ték őket: a takarmány leka­szálására, összegyűjtésére, bog­lyába rakására, és még a be- hoirdáshoz is megfelelő munka­erőt kellett adniuk. Mivel ezt megtagadták, közülük a hang­adókat 30—40 napig terjedő el­zárásra ítélték, de a csendőrök előbb alaposan helybenhagy­ták őket. Egyébként az aratá­sért járó ingyen munkát min­den nagybirtok, egyházi és kulákbirtok 'bevezette, végül is íratlan törvénnyé vált. Hácson, a Zdcsy-bdrtokon például az uraság a teljesen ingyenes roboton kívül köte­lezővé tette, hogy 20—30 fillé­res napszámért az év bármely szakában az aratók és a cselé­dek családtagjai munkát vé­gezzenek a nagybirtokon, ahányszor azt az uradalom megkövetelte. Hácson különö­sen embertelen körülmények között éltek a zsellérek. A 400 lélekszámú községből csaknem 100 munkabíró férfi vándorolt ki Amerikába. A nem szerződéses mezőgaz­dasági munkások bére is igen váltakozó volt az uradalmak­ban. A munkabéreket ugyan egységesen állapították meg, de a rendelkezést nem tartották meg a földbirtokosok. A »Somogy megye szociális és gazdasági helyzetképe« cí­mű 1939-ben megjelent statisz­tikai kiadvány szerint a me­gyében Kaposvár város kivéte­lével a következő mezőgazda- sági napszámbérék voltak meg­állapítva: A kaszások napszámbére 2,30 —3 pengőig. Férfinapszámbér 1—2,20 pengőig. Női napszámbér 0,80—2 pen­gőig. Gyermek napszámbér 0,60— 1,40 pengőig. A táblázat szerint — de a gyakorlatban különösképpen — a bér havonta változott. A legmagasabb volt júniusban, júliusban és au­gusztusban, a leghosszabb nap­palok idején. Az év nagy 'ré­szében azonban általában 8— 9 hónapon át az alsó bérhatár volt érvényben. De a gyakor­latban még ezeket a béreket sem fizették ki, mert a mun­káltatók — kihasználva a nyo­masztó munkanélküliséget — önkényesen szabták meg a bé­reket. (Folytatjuk.) Megállt-e a fejlődés Bodrogon? Csak az mondhat erre igent, aki behunyja a szemét B ODROG — lakói sze­rint — amolyan elma­radt község a kaposvári járás északnyugati csücskében. Akad, aki családja egészségé­re esküdözik, hogy bizony egy tapodtat se haladt előbbre Bodrog a felszabadulás óta. Rendszerint azt hozzák fel bi­zonyításiként, hogy a villany még nem űzte él a szobákból a petróleumlámpa fekete füst­jét, a község legsárosabb ré­szén nem húzódik kövesút, pe­dig nagyon jó lenne, ha nem merülne tengelyig sárba a ko­csi, s erre járhatna a busz is. Szóval, sokan e két tényből vonják le a következtetést: nem fejlődött a falu. Mi a valóság? Azoknak van-e igazuk, akik sötét szem­üvegen figyelik az életet, akik csak azt tartják számon, amit még nem érhettek el. A sok ellenvélemény von­zott Bodrogba, hogy megnéz­zem, .mi az igazság a panaszok­ból. Zsinkó Imre tanács­elnök kalauzol végig a faluban. Amerre megyünk, csupa új ház: vakolatlanok, piroslik te­tejükön a cserép. — Nincs már zsúpos ház mi- nálunk, pedig nemrégiben még sok tarkította a falut. Több régi házat átalakítottak, meg­szépítettek. Nézze azt az új házat. Olyan, mint egy kisebb­fajta palota. Régen a hétszil- vafásoknalk sem telt ilyenre. Az egyik középparaszt építette tavaly. Az orvosi rendelő mellett ha­ladunk el. Zsinkó Imre újra felveszi a szót. — Ez se volt régen Bodro­gon. Most minden héten jár hozzánk rendelésre a köror­vos. Jó, hogy eszembe jut: há­romezer forintos költséggel a tűzoltószertárt is tataroztuk. Betérünk a tanácsházára. A fiók mélyéről előkerülnek a papírok, a fejből az emlékek, s lassan kialakul a birtokviszony felszabadulás előtti képe. — Hogy kinek a kezén volt régen a föld? — rugaszkodik neki Zsinkó elvtárs az össze­gezésnek. — Vitéz Hegyessy- nek 500, dr. Sárközi Bélának 70 holdja volt. Ök voltak a fa­lu leggazdagabb emberei. A földosztáskor 420 holdat mér­teik szét a parasztok között. 70 —80 ember kapott földet. Ezek közül húsz gazdasági cseléd, teljesen nincstelen volt. Negy- venketten házhelyhez is ju­tottak. Épp a napokban szá­moltuk össze a felszabadulás óta épült házakat. Hatvanné­gyet olvastunk meg. D e menjünk csak tovább. — Régen csak egy motor- kerékpár volt, most pedig ti­zenkilenccel büszkélkedhet ez a pici, nyolcszázötven lélekszá­mú község. A rádiók számának megtu- dakolásáért át kell menni a szemben levő szobába — ott van a posta. Kiderül, hogy a felszabadulás előtti tizenkettő­vel szemben 94 telepes rádió szórakoztatja a bodrogiakat. Hátha még villany is volna ... Megérkezik Fodor Ist­ván postás, aki naponta két­szer járja végig a nagy terü­leten fekvő községet, hogy minden házba eljuttassa az új­ságot, levelet, táviratot.' — Én az emberek fejlődését azon mérem főképp, hogy az újságok egyre közkedvelteb­bek, kapósabbak nálunk — mondja Fodor István. 1957- ben — hogy ne a régi időkből hozzam a példát — újság csak hatvan körül járt a községbe. Ma, bezzeg a legtávolabbi ta­nyára is viszek valamilyen ol­vasnivalót. Népszabadság 33, Somogyi Néplap 14, Magyar Nemzet 1, Népsport 4, Szabad Föld 70, Tanácsok Lapja 7, Élet és Tudomány 1, Érdekes. Újság 2, Ország-Világ 2, Rádióújság 7, Füles 1, Ludas Matyi 10, Pajtás 20, Falusi Vasárnap 5, Nők Lapja 13, Magyar Ifjúság 2, összesen 192 napilap és fo­lyóirat jár a községbe. — Ma rádiót hallgat, újságot olvas az egyszerű paraszt, és gyermeke középiskolába, sőt egyetemre jár — veszi át a szót ismét Zsinkó elvtárs. — Itt van például Szabó István. Szegény szülők gyermeke, apja cseléd volt, s most az Agrár­tudományi Egyetem tanárse­gédje. A R á d i c s-gyerefcek- ből pedagógus lett: Károly és József tanár. Mátyás tanító. Lesznek Aladár orvos, Benedek Gizella gyógy­szerész lett. Sokan talán nem is gondolnak ezekre az adatok­ra, amikor kijelentik, hogy Bodrogon megállt az idő, nincs fejlődés. Csak azok beszélhet­nek így, akik csupán a köves- útban és villanyban mérik az előrehaladást, de szem élöl té­vesztik a többi vitathatatlan eredményt. Pedig Bodrogon, ahol 192 újság viszi és 94 rá­dió sugározza a világosságot, a tudást; ahol az egyszerű em­berek gyermekéből egyetemi tanársegéd, orvos lehetett; ahol 64 .ház épült és 19 motor sza­ladgál, ott csak az nem látja a fejlődést, aki behúnyja a sze­mét. I GAZ, MÉG SOK MIN­DEN KELLENE. A kö­vesút, és a villany sem elér­hetetlen valami; ahogyan telik az állam erejéből, s ahogy a falu lakói is zsebükbe nyúlva siettetik e két nagyon hiányzó áldást, úgy válik még gazda­gabbá az élet Bodrogon is. Lajos Géza M egjelent a Magyar Szocialista Munkás­párt határozata a munkásosztállyal kapcsolatos egyes feladatokról. A Központi Bizottság nem először vizsgálja meg ennyire sokrétűen több ezer párt- és állami, valamint tömegszervezeti funkcionárius részvételével — több tízezer ember véleményét meghallgat­va — szocialista építésünk egy-egy fontos te­rületét. 1957-ben készült el a mezőgazdaság szocialista átszervezésének feladatairól szóló iránymutató, fontos dokumentum: az agrár­tézisek; ez év elején több tízezer dolgozó pa­raszt meghallgatásával a falusi helyzet vizs­gálata, melyről ugyancsak határozatot hozott a párt Központi Bizottsága. A legutóbbi párthatározat, mely a mun­kásosztály helyzetéről és a vele kapcsolatos egyes feladatokról szól, megállapítja: »Szé­leskörű és általános vélemény a munkástö­megekben, hogy a párt Központi Bizottságá­nak politikája és az ezt megvalósító forradal­mi munkás-paraszt kormány tevékenysége megerősítette a munkásosztály vezető szere­pét a Magyar Népköztársaságban, mert az öntudatos munkástömegek akaratát fejezi ki; híven szolgálja a munkások politikai, gazda­sági és kulturális érdekeit-«. A párt politikájának helyessségét alátá­masztják az eddig lezajlott képviselő- és ta­nácstagjelölő gyűlések. A dolgozók mindenütt hangot adtak ama meggyőződésüknek, hogy a párt politikája helyes, és a pártnak továbbra is ezen az úton kell haladnia. Népi demokrá­ciánk eddigi történetében még soha nem foly­tak a választási előkészületek olyan nyugodt politikai légkörben, mint most. Bizonyítja ezt, hogy a jelölőgyűléseken tömegesen vesz­nek részt munkások, dolgozó parasztok, ér­telmiségiek és kispolgárok is. A dolgozók nagy tömegei tehát szívesen veszik ki részü­ket a közéleti munkából. Különösen örven­detes, hogy a falusi értelmiség — elsősorban a pedagógusok — az ellenforradalom után első ízben vesznek részt tömegesen a társa­dalmi munkában és nyíltan hitet tesznek szocialista építésünk mellett. A jelölőgyűlések a dolgozó tömegek po­litikai érettségét is bizonyítják. Több helyen előfordult, hogy a jelölttől nemcsak azt kérték számon: hogyan foglalkozott a vá­ros, a község ügyeivel, hanem figyelemmel kí­sérték emberi magatartását is. Az egyik köz­ségben egy eddig különben jól dolgozó volt ta­nácstagot azért nem jelöltek, mert sokat iszik. A jelölőgyűlések tanúsága, szerint a dolgo­zók bíznak azokban, akik a nehéz időkben is megállták helyüket. Az ilyen embereket szí­vesen jelölték tanácstagnak. Mindez azt mu­tatja, hogy pártalapszervezeteinkneik sikerült kivívniuk a dolgozók bizalmát, megbecsülését. Ez ómnak köszönhető, hogy a párt politikája helyes, és pártszervezeteink, állami szerveink nagy többségében helyesen valósítják meg azt. A dolgozóknak tetszik a párt őszintesége. Az eddig megjelent pártdokumentumok egyik jellemző vonása, hogy a párt őszintén fel­tárja, mit lehet tenni, mire van erőnk, mit, mikor és hogyan tudunk megvalósítani. Az MSZMP kétéves harca az ellenforradalom le­verésétől napjainkig igazolja a tömegek előtt, hogy a párt nyíltan, őszintén áll a dolgozók elé az úgynevezett kényes kérdésekben is, és jottányit sem tér le az elvi politika■ út­járól. A Központi Bizottság határozata a mun­kások tapasztalata alapján figyelmeztet ben­nünket, hogy mi sem volna helytelenebb, mint az önelégültség, mely itt-ott jelentkezik egyik-másik Vezetőnél. A párt és a tömegek közötti jó kapcsolat legfontosabb feltétele a párt helyes politikája, mely adva van. Ez azonban még nem minden, mert a helyes po­litikát mindenütt aprópénzre kell váltani. Egyes párt- és állami vezetők gyakran szem elől tévesztik, hogy emberi magatartásukkal — még ha olyan helyes álláspontot képvisel­nek is — eltávolíthatják a tömegeket, vagy lazíthatják a párt és a tömegek közötti kap­csolatot. Miről van szó? Arról, hogy a párt politikája egyes emberek cselekedetei révén valósul meg. Sajnos, előfordul, hogy fontos vezető beosztásiban lévő elvtársak — miköz­ben helyesen próbálják a Párt politikáját al­kalmazni — emberi magatartásukkal vissza­tetszést és bizalmatlanságot keltenek a tö­megekben. Az a tanácselnök, igazgató vagy más beosztású felelős vezető, aki többet iszik a kelleténél, akti eltűri, hogy a társadalmi tulajdont fosztogassák; aki jogtalant előnyö­ket szerez vagy igyekszik szerezni — felhasz­nálva beosztását —, bármennyire igyekszik is más területen kifogástalanul dolgozni, nem ké­pes arra, hogy a tömegekkel jó kapcsolatokat építsen ki. A Központi Bizottság határozata figyel­meztet bennünket, hogy »tovább kell javítani a párt és a munkástömegek politikai kapcsolatait-«. A munkások és más dolgozók széleskörű tájékoztatása, véleményük meg­hallgatása fontos feladata minden pártszer­vezetnek. Az emberek politikai nevelése, szo­cialista öntudatuk fokozása szocialista épí­tésünk egyik nagy hajtóereje. A pártszerve­zeteknek ugyanakkor — ahogy a határozat kimondja — ».. i meg keli válaszolni a fel­merülő kérdéseket, és megcáfolni a munká­sok somiban jelentkező idegen, helytelen nézeteket, visszautasítom az alaptalan igé­nyeket.-« Pártszervezeteinknek ügyelniük keU array hogy különbséget tegyenek olyan igények között, amelyek, bár jogosak, de megvalósí­tásuk nem futja gazdasági erőnkből. Meg kell magyarázni, hogy ezeket a jogos igé­nyeket csak akkor leszünk képesek kielégí­teni, ha a termelés és termelékenység emel­kedik. A Központi Bizottság bizonyításként elhatározta, hogy gazdasági erőnk számbavé­tele után hozzáfogunk a legfontosabb bér­ügyi kérdések rendezéséhez, a nyugdíjrend­szer megjavításához, a több gyermekes csa­ladok segítéséhez, valamint a lakáshelyzet nem túlságosan hosszú idő alatt történő meg­változtatásához. Vissza kell azonban utasítani azokat a jog­talan bérigényeket, melyek néhány helyen felmerültek, és nem az összmunkásság érde­keit veszik figyelembe, hanem az összmun­kásság rovására akarnak egyes kategóriák­nak magasabb bért biztosítani. A munkás­osztály soraiban nemcsak bérügyi kérdések­ben vannak helytelen vélemények, hanem más burzsoá nézetek is megtalálhatok. Párt- szervezeteinknek nyíltan és őszintén fel kell tárniuk e nézetek veszélyességét, és küz­deni kell ellenük. A Központi Bizottság határozata Intézkedé­seket tartalmaz a munkások kulturális szín­vonalának emelésére. A szakmai műveltség növelésén kívül a munkások általános mű­veltségének emelését is fontos feladatnak te­kinti a párt. Pártszervezeteinknek ebben na­gyon komoly feladatuk van, amelyet kultu­rális szerveink segítségével kell megoldaniuk. Kulturális szerveink feladata a munkások általános műveltségének emelésén kívül: jobban kielégítsék a munkások más vonat­kozású kulturális igényeit. Ez az igény: a szo­cialista kultúra. Sajnos, még csak a kezdeti lépéseket tettük meg. Kulturális vezetőink közül többen behódolnak a kispolgári ízlés­nek, és ezt igyekeznek kiszolgálni. Akadnak olyan vélemények is, hogy a munkások még nem eléggé igénylik a szocialista kultúrát. Ez a nézet helytelen. Éppen a munkások azok, akik megcsömörlöttek már az »esztrád« és operett dömpingtöl, s igénylik a mai élettel foglalkozó színdarabok bemutatását. De a szocialista kultúra iránti igényeket fokozni is lehet és kell, ha szocialista kultúrát ter­jesztünk a munkások között. A Központi Bizottság határozata a mun­kásosztály helyzetével kapcsolatban minden vezetőt arm kötelez, hogy a leg- messzebhmenően segítse megoldani a mun­kásosztály problémáit. Ez nem egy feladat a sok közül, hanem a párt- és állami szervek legfontosabb feladata. Kis deák József TANÁCSTAGJELÖLÉS KÉTKEL YEN A 39-es választókerületben a Baglyas-hegy, a falu híres bortermő hegyének gazdái indultak útnak 'csütörtökön sötétedés előtt, hogy tanács­tagot, szószólót jelöljenek maguk közül. A szemerkélő, neki-nekilóduló eső hiába mesterkedett: eljöttek vala- hányan Darvas Kálmán kis- paraszt házába. Szunyogh Jenő emelkedett szólásra, s javasolta: jelöljék ismételten Árva Lajost, aki az első tanácsválasztásokfoi, 1950-től becsülettel, mindenki megelégedésére végezte mun­káját. Árva Lajos bácsi azon­ban a 68 esztendőre hivatko­zott, amit maga mögött ha­gyott élete során. Napi mun­kája után bizony pihenésre, nyugalomra vágyik: nem vál­lalta a megbízatást. Az em­berek megértőén, egyhangú­lag bői Róttak: igaz, sokat tett értünk, megérdemli a pihenést. A másik jelölt Pandur Jó­zsef, aki apósával együtt gaz­dálkodik öt holdnyi földön. — Igen, elfogadjuk — szin­te egyszerre hangzik a helyes­lés, s egy-két megkésett »jó lesz, elfogadjuk« pontot tesz az emberek beleegyezésének végére. A 9-es körzetben, a Vár ut­cában Álmos János házában gyűltek össze a kerületbeliek. Kiss Zoltán tanító javaslatára Kánya István kisparasztot jelölték tanácstagnak, aki szintén tanácstag már 1950- től. A jelölőgyűlés ezután csatlakozott Németh István járási tanácstaggá és Hor­váth Sándomé megyei tanács­taggá jelöléséhez. A 7-es és a 4-es körzetben folyt le még jelölőgyűlés csü­törtök este. Az előbbiben Sá­rost Sándor javaslatára Tóth Ferencet jelölték községi ta­nácstagnak. A gazdák nyom­ban csatlakoztak jelöltjük ja­vaslatához: a választásokra társadalmi munkában megja­vítják utcájuk vízlevezető ár­kait, a járdát pedig salakkal hintik be. A kubikos munká­latokat Horváth József veze­tésével végzik. A másik körzetben, a Má­jus 1. utcában Markovics Fe­renc tanító javaslatára Seb- denics István kisparasztot je­lölték tanácstagnak. Mindkét körzetbeliek csatlakoztak Né­meth István és Horváth Sán­domé járási, illetve megyei tanácstaggá jelöléséhez. A jelölőgyűlések után elé­gedetten indultak hazafelé az emberek. Azokra bízták ügyü­ket, akik a felszabadulás után 36Q0 holdat osztottak ki a fa­luban, "vagy segítettek, hogy később 150 lakóház épüljön, hogy 460 család ülhessen rá­diója mellé esténként. S nem kis dolog ez, ha meggondol­juk, hogy a felszabadulás előtt mindössze 12 rádió volt ebben a nagy faluban. Két évvel ez­előtt épült szép művelődési otthonuk, s nem ritkaság „a motorkerékpár sem. öt éve kapott villanyt a község, öt­vennégy óta napközibe vihetik gyermekeiket a szülők. Rendszerünk mellett, a falu további fejlődése mellett tet­tek hitet az emberek, amikor a jelölőgyűléseken kimondták: elfogadjuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom