Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-04 / 208. szám
.sfc' o ö t _ f\ 0 TILÄG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! f Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYÉI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 208. szám. ÁRA 50 FILLÉR Csütörtök, 1958. szeptember 4. MAQYARATÄD ünnepe Döntött a% üzemi tanács A rendelt-szabőság 22 tagú üzemi tanácsa a minap megbeszélésre ült össze. A vállalat polgári szabó részlegénél beállt idényjellegű munka ellátottsággal foglalkozott. Az üzemi tanács, az üb. tagjai sorra elmondották a probléma megoldásával kapcsolatos észrevételeiket és javaslataikat. Céljuk úgy foglalkoztatni a polgári szabókat, hogy az ilyenkor jelentkező csökkenő munka esetén se a vállalat gazdálkodásában, se a dolgozók keresetében ne álljon be törés. Az ésszerű és megvalósítható javaslatok alapján végül is úgy döntött az üzemi tanács, hogy az átmeneti időszakra a konfekció-részlegben foglalkoztatják a polgári szabók egy részét. Megteremtették a feltételeit annak is, hogy a gyengébb képességű szabók a konfekcióban is megfelelő minőségű munkát végezzenek. Az üzemi tanács ezen az ülésén nemcsak nagyobb vállalati problémákkal foglalkozott, hanem figyelme kiterjedt az idősebb dolgozók foglalkoztatására is, így például a 76 éves Schiller bácsit más, megfelelőbb munkakörbe helyezik át, hogy a korral járó fogyatékosságok ne okozzanak zavart a készítmények minőségében. A rendelt-szabőság üzemi tanácsa megfelelő segítséget nyújt a vállalat vezetéséhez. Látja a problémákat, s annak rendje és módja szerint meg is találja a megfelelő megoldást. Ez év tavaszán az Alsó- Somogyi Halgazdaság 160 halastavába kihelyezett halakat chlorocidos oltásban részesítették, az etetés során pedig ter- ramicinnel kevert takarmánynyal táplálták őket. A has- vízkór elleni védekezésnek ez a módja nagyszerűen bevált, megbetegedés egyáltalán nem fordult elő, és a szépen fejlődő halállomány az őszi nagyhalászat idejére busás zsákmánnyal kecsegtet. A nyári halászatból már majdnem 500 mázsa halat szállítottak az ország különböző városaiba. Szeptember 15-én kezdődik meg az őszi Emlékezetesen szép ünnepe volt Magyaroddá népének augusztus utolsó vasárnapja. E napon búcsúztak az óvodától a »nagyok«, akik ma már az iskola boldog első osztályosai, és ezen a napon, augusztus 31-én avatta fel a községfejlesztési alapból a 20 000 forintos költséggel megszépített iskolát. Mi tette a többi vasárnapnál szebbé, emlékezetesebbé augusztus utolsó vasárnapját? Az, hogy az avató ünnepség, — mely egyúttal tanévnyitó ünnepség is volt — egy szép, színes számadáshoz hasonlított. Az ünneplők láthatták és hallhatták, mit fejlődött eddig a község, és milyen kulturális eredmények várhatók a közeljövőben. Sokan a szülők, a hallgatóság idősebb tagjai közül emlékeznek még arra, hogy Magyaratádon valamiA TÜZÉP tájékoztatása szerint ilyen jól talán soha nem álltak még a tüzelőanyag biztosításával. A bányák termelésének köszönhető, hogy ebben az esztendőben a téli tüzelésre szánt szénkészleteket sokkal jobb minőségű szenekből tudják adni, mint az elmúlt évben. Hasonlóan kedvező híreket kaptunk a tűzifa minőségéről is, hiszen mint nagyhalászat, s ezen a napon kívánják útba indítani az első exportszállítmányt is a NDK-ba, amit követ majd a nyugatnémet export. Ide 300 mázsa szép, magas hátú, két, két és fél kiló súlyú egy pikkelysoros tükörpontyokat küldenek. A kétezer holdas halgazdaságban az idén jó eredményre, 7600 mázsa halra számítanak a vezetők. Ez majd kétszáz mázsával jobb az elmúlt évinél. Az Alsó-Somogyi Halgazdaság az exportra kerülő halakból a mezőgazdasági kiállításra is visz mintapéldányokat bemutatásra. kor tizenöt évvel ezelőtt két tanító dolgozott csupán az elhanyagolt külsejű iskolában. Most meg hét pedagógust vállhat magáénak a falu, és elbüszkélkedhet ország-világ előtt azzal, hogy jól felszerelt, modern iskolája van. Végh elvtárs, a falu párt- szervezetének titkára és Nagy Károly, a járási művelődés- ügyi osztályvezetője beszédükben arról adtak számot, hogy a községfejlesztés során mi épül, mivel gazdagodik Magyaratád. Itt tudtuk meg, hogy nemrég készült el az új autóbusz-megálló, új terem épül az óvodához, az építéshez szülcséges anyag már birtokában van a tanácsnak. Még ez évben sor kerül a tanítói lalcások tatarozására. Elkészült a mozivetítő fülke is, most már állandó mozija van a falunak. mondották, a TÜZÉP már a tavasszal felvásárolta az eladásra kerülő tűzifát, s a nyáron éppen elég idő volt arra, hogy kiszáradjon. Nemcsak a szén és fa minősége ígérkezik jónak, de az igények kiépítésében sem lesz fennakadás. A megyei viszonylatban szükséges mintegy háromezer vagon szenet maradéktalanul biztosítják a TÜZÉP-telepek. A lakosság egy része már beszerezte a téli tüzelőt, hiszen mintegy ötven százalékkal többen vettek részt ebben az évben a tüzelő részletakcióban is, és még az egy hónapig tartó részletbevásárlás folyamán ez az eredmény szépülni fog. A TÜZÉP vezetőségének azonban aggályai vannak a vidéki telepek ellátásában, azért, mert a földművesszovetkezetek TÜ- ZÉP-telepeiket nem igyekeznek időben ellátni megfelelő mennyiségű készlettel. Félő, hogy a lakosság rendelkezésére álló tüzelőanyag ellenére is akadozik majd a télen a vidéki tüzelőanyag-ellátás, mert a földművesszovetkezetek a múlt évihez hasonlóan késlekednek a beszerzéssel. Remélhető azonban, hogy az idén, okulva a tavalyi hibákból, a földművesszövetkezeti TÜZÉP- telepek is idejében gondoskodnak a vidéki lakosságról. Egyébként a magyaratádiak községfejlesztési terve nagy dolgokat tartalmaz. Így: fásítani az iskola parkját; gazdasági gyakorlókért létesítése; a park forrásának betonmedencés népfürdővé való kiépítése; távolabbi terv, hogy három esztendő alatt felépítik a kultúrházat is. Az ünnepség résztvevői nagy megelégedéssel hallgatták h terveket és a végzett munkáról szóló beszámolókat. Az úttörőpajtások nevében Farkas Marika nyolcadik osztályos tanuló köszöntötte az iskola pedagógusait, az új igazgatót és a község vezetőit. Majd a lelkes kis tanulósereg boldogan szemlélte végig a szülők, hozzátartozók kíséretében, megújult második otthonát, az iskolát. Szeptember 28-án lép életbe a téli menetrend A menetrendkönyv előreláthatólag szeptember 20-a körül kerül a nagyközönség kezéhez, s az új, téli menetrend szeptember 28-án lép majd életbe. A téli menetrendben csökken majd a vonatok száma, hiszen köztudott tény, oAy a téli hónapokban kevesebben utaznak, s a kiránduló- helyeket sem keresik fel any- nyian, mint a jó időben. Éppen ezért fő’eg a kiránduló- s üdülőhelyekre indul majd kevesebb vonat. A pécsi és a Székesfehérváron át közlekedő szombathelyi gyorsvonatok a Déli pályaudvarra érkeznek, hogy ezzel is mentesítsék a Keleti pályaudvar zsúfoltságát. SZAPORÁBBAN DŐLNEK MAJD AZ ERDŐ FÁI Az október elején kezdődő gazdasági évben 105 ezer köbméter fát kell kitermelnie a Közép-Somogyi Állami Erdőgazdaságnak. Ekkora feladatot megoldani csupán emberi erővel — a lehetetlenséggel határos. Ám van gép is a világon, amely hűséges segítőtársként szegődik az ember mellé. Megköny- nyíti és meggyorsítja a munkát a motoiros láncfűrész és a villanymataros fűrész, ha avatott 'kezekbe kerül. Tettek erről "is a gazdaság vezetői. Egyhetes, a kisbárapáti erdészetben rendezett tanfolyamon ismertettek meg 18 dolgozót az említett gépek szerkezetével és kezelésével. Tóth Károly, Horváth Ferenc és Szélesi József képzett szakemberek adtak át tudományukból a '»fűrészeseknek«. Svéd gyártmányú, korszerű, gyalufogas fűrészeket is kaptak a közelmúltban. Ezeknek az az egyik előnyük, hogy egyszeri élezéssel négy-öt napig is lehet velük dolgozni. És ez a dolog nyitja: az élezés. Erre és a »gyalufogasok« kezelésére pedig a lipót- fai erdészetnél tanítottak meg 18 erdei munkást. Mindegyikük brigádvezetői beosztásba kerül. Hogy megállják a helyüket, arra a vizsga sikere a biztosíték. Knapp István er- dőmémök ugyanis mindent tüzetesen megmagyarázott a tanfolyam hallgatóinak. Az ősszel tehát szaporábban dőlnek majd a fák, mint korábban, „ Negyven községben akarnak tej szövetkezetei alakítani A múlt év elején alakultak meg megyénkben az első tejszovetkezetek. Követték őket a többiek. Létrehozóik, a dolgozó parasztok a gyakorlatban bizonyosodtak meg a szövetkezés e válfajának előnyeiről. Mernyén, Jután, Szentgáloskéren és másutt is fölözött tejet isznak a borjak, a malacok, s így olcsóbb az állatnevelés. Ezért is határozták el mind több községben a tejszövetkezet létrehozását. A szándék vallóra váltásának fékjeit kioldotta az érdekelt országos szervek — a Földművelésügyi Minisztérium, az Élelmezésügyi Minisztérium és a SZÖVOSZ — közös utasítása. A legtöbb vitára a fölözési arány megszabása adott okot. A rendelkezés most világosan megmondja: a nagy városoktól és a tejfeldolgozó üzemektől távolabb eső helység tejszövetkezetének a felvásárolt tej 50—100 százalékára kell fölözési engedélyt adni. Másutt 30—50 százalékosra tehető ez az arány, ám a városok közelében, feldolgozó üzemek körzetében is fölözhető a tejnek több mint fele, ha ezt az állattenyésztés fejlődésének érdekei megkövetelik. A megyei mezőgazdasági osztály, a tejipari vállalatok és a MÉSZÖV szakemberei nemrégiben közösen megvitatták az említett rendelkezést, és a megadható fölözési arányok egyes kategóriáiba besorolták a megye minden részét. Ezek után nem lesz törvényes módja a tejiparnak arra, hogy kénye-kedve szerint osztogassa, vonja meg, vagy meg se adja egy-egy tejszövetkezetnek a szeparálás! engedélyt. Igenis kötelessége megkötni a szövetkezetekkel a szerződést, amelyben az állam és a dolgozó parasztság közös érdeke jut kifejezésre. Maguk a legérdekeltebbek, a dolgozó parasztok helyesléssel fogadták az országos és megyei szervek szóbanforgó döntését. A rendelkezés előtt 14 tejszövetkezet működött Somogybán. Meet újabb 40 községből jelentették be a gazdák, hogy tejszövetkezetbe kívánnak tömörülni. Augusztus vége felé Háromfán megalakult a megye tizenötödik tej szövetkezete. A gazdák naponta 600 liter tejet visznek a csarnokba, s mindet lefölözhetik. Meg is született a háromfai terv: fehér hússertés tenyésztésére térnek át, s a legjobb teheneket törzskönyveztetik, pótolva ezzel hosszú évek mulasztását. Vannak tejszovetkezetek, amelyeknek tagjai állattenyésztő szakcsoportot is akarnak alakítani, és silózásra kívánnak összefogni. Támogatást érdemelnek ezek a kezdeményezések, mert nem kisebb ígérettel kecsegtetnek, mint azzal, hogy a szövetkezés kezdetlegesebb formáinak elterjesztésével és összekapcsolásával fellendül az állattenyésztés az egyéni parasztgazdaságokban. Az összefogás ilyen csiráiból — kellő segítséggel — lassan-lassan kifejlődhet az az előbb-utóbb tetté váló felismerés, hogy a termelés valamennyi á«- átfogó szövetkezet fizeti meg legbőkezr’"' parasztember fáradozását. Sikeres volt a chlorocidos oltás az Msft-Somogyi Halgazdaságban Az idén sokkal jobb minőségű a tüzelőanyag Ne aludjanak az fmsz-i TÜZÉP-telepek Mai számunk tartalmából Azokról, akik közvetett agresszióval foglalkoznak ... G álék új élete Úttörő híradó Dr. Münnich Ferenc fogadta az új albán nagykövetet Dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke szeptember 3-án bemutatkozó látogatáson fogadta Edip Cuci rendkívül! és meghatalmazott nagykövetet, az Albán Népköztársaság új magyarországi nagykövetét* A kormány több tagja megnézte a jövő évre tervezett cipőmodellek Szerdán déllelőtt Nagy Jó- zsefné könnyűipari miniszter és Barabás Bálint, a minisztérium bőr-, cipőipari igazgatóságának vezetője társaságában épró Antal, a minisztertanács első elnökhelyettese és a kormány több tagja megtekintette a jövő évre tervezett cipőmodellek kiállítását a külkereskedelmi vállalat kulturális termében. Az államférfiak nagy tetszéssel szemlélték az ipar nagyarányú fejlődését tanúsító, a korszerű technológia színvonalán készített divatos cipőket és megelégedésüket fejezték ki a látottak felett A lövő évben újból megrendevih a hagyományos magyar— «sorjet barátság hónapját Az MSZBT helyiségében megbeszélést tartottak a különböző társadalmi és tömeg- szervezetek képviselői a jövő évi magyar—szovjet barátság hónapja megrendezéséről. A VIII. magyar—szovjet barátság hónapját jövő év február— márciusában rendezik meg. A hónapot a magyar—szovjet barátok kétnapos országos konferenciája zárja be. A barátsági hónap végleges terveinek kidolgozására és lebonyolítására országos operatív bizottságot hoznak létrej öt vagon kínai hal i halkedvelők nagy örömére újabb csemegével gazdagodott a Kaposvári Halértékesítő: ötszáz mázsa mélyhűtött hal érkezett a Kínai Népköz- társaságból. Novak József, a Halértékesítő vezetője adta a felvilágosítást, s örömmel újságolta, hogy ennek a tengeri halnak a zamatja hasonlít a balatoni süllőéhez, illetve fogaséhoz, szálkamentes, semmi súlyvesztesége nincsen, és érkezett Kaposvárra mélyhűtött állapotban hosz- szabb ideig eltarható anélkül, hogy baja lenne. Már vidékről is többen érdeklődtek, és eddig összesen negyven mázsát szállítottunk el többek között Pécsre, Komlóra és Zalaegerszegre is. így a hazai halakon kívül most a változatosság kedvéért a halkedvelők részére kitűnő ízű kínai hallal is szolgálhat a Halértékesítő. Augusztus végóig több mint 1 millió 200 ezer utast szállítottak a balatoni hajúk A Siófoki Hajózási Vállalat ez év tavaszán hajóinak számát — a várható nagy utas- forgalomra való tekintettel — egy saját készítésű vízibuszhoz hasonló 150 személyes motorossal növelte. A »Siófok-« elnevezésű új hajó részt is vett a nyári napokban a Balaton mellett üdülő vendégek szállításában. A balatoni üdülés befejeztével, mint minden évben, most is számadást végeztek a hajózási vállalatnál. Kiderült, hogy a hajópark növelésére is kell gondolniuk jövőre, ha zavartalanul akarják lebonyolítani a forgalmat. Augusztus végéig a nyári hónapokban több mint 1 millió 200 ezer vendéget hordozott a hullámzó Balaton tetején, egyik partról a másikra a »Helka«, a »Tünde« és a többi hajó, vízibusz. Tavaly az egész évi forgalom volt ennyi, s ha bár már lassan elcsendesednek a strandok, megcsappan a Balaton partján üdülők száma, ha jó az idő, a szeptemberi meleg napokban is százával viszik a kirándulókat a Balaton járművei. Az őszi menetrend szeptember 15-én lép életbe, s csökentett létszámú hajó bonyolítja majd le a forgalmat, megkezdődik a nagyjavítás, a következő idényre való készülődés. Nem lesz hiány szölőmegmunkáló gépekből A földművesszövetkezeti boltok, illetve a Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat az idén alaposabban felkészült az őszi idényre. Az ipar egész éven át folyamatosan gyártotta az őszi mezőgazdaságii munkához szükséges gépeiket, s így azok most kielégítő mennyiségben és bő választékban állnak a vásárlóik rendelkezésére. Talajművelő eszközök közül az idén már a különféle fajta fogatos ekékből és boronákból is ki tudják elégíteni az igényeket, Könnyű és nehezebb típusú ekék, rögtörő és magtakaró boronák egyaránt megfelelő mennyiségben kaphatók. A bütykös és todóhengeres vetőgépekből is igen nagy a választék. A szőlőmegmunkáló gépekből sem lesz hiány. A 12 literestől az 1020 literes hidraulikus sajtóig minden fajtából, illetve nagyságúból nagy készletet tárolnak. Szőlőzűzó- ból ugyancsak minden keresletet ki tudnak elégíteni. Répavágót, szecskavágót, morzsalót és kukoricadarálót az ország egész területén bőségesen hoznak forgalomba. A nemrégen még hiánycikknek számító rostákból megfelelő mennyiséget szállított az ipar, s az idén már minden igényt kielégítő készlettel és választékkal rendelkeznek a