Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-21 / 223. szám

Vasárnap, 1958. szeptember 21. SOMOGYI NÉPLAP Gukoi'c^Ári napló Különös eseményt nem je­leztek. A nap olyannak ígér- 1 lsezik, mint a többi. ... A főmérnök, akinek' ko­ponyájáról a tudás vitte el a . hajat, gyorsan járó tekin tető­vel a magasba .int: . hunyor- guruk és kémlelünk. A kőmű- ■ vés állvány-erdőtől elválaszt­juk a frissen rakott 10—15 méter magas, szögletes épület­tömböt, és ekkor már tiszta a kép: 26-a után csak ez marad­hat a gyár udvaron, ez az új - kazán, amelyet ha befűtenek, • akikor... • Lépcsőről lép­csőre ■ botorkálunk fel, ■valahol ott, ahol ez az új kazán hozzáforr a régi épü­lteihez. ' Az építőmunkások fél- "’relépnak az állványokon, és az . ablakból á kazán beton szén­tárolójába -látni. Csupa ■ acéler- -dő. Ma betonozzák.1 Húsz va­gon szenet tart tíz méter ma­gasba. 15 vagonnal nyel el az új kazán gyomra. Ez a kazán és a tetőszerkezet jelent újat az idei karbantartásban. Any- nyi gőzre, elektromos áramra van szüksége a cukorgyárnak napóraként, amennyit a 40 ezer .lakokú' város fogyaszt a tex­tilművek nélkül. Á fél kilo- -méterre fekvő 3000 vágón szénnel megrakott — tároló- h'elyről kötelpSlyáh jön a szén ide a 10 métér magasába. Fél­kört tesz, bukik,' és tartalmát . elnyeli á tüzes mélység. Ettől már csak a két méter átmérő- 'jű, 26 méter hosszú kémény ér majd magasabbra, amelynek legalsó »ízében« Csima János .és Guzmics Béla ifjúmunkások guggolnak, egy-egy reszelővel egyengetve a négyszögűre ki­vágott füsttejárát fénylő szé­leit. Hogy hol tanulták meg a gyürkémény-fabrikálást? Tud­ja az, ördög! Ilyet talán nem is tanítottak Somogybán. De hát van-e lehetetlen a cukorgyári lakatosok. előtt, ha egyszer az 'üzemi tanács "meg "a "pártszer- uMKHzat azt mondja, hogy pajta, "ríl5k... N«m,'á5k''idő Van' a 'kampány induláséig, és a kaposváriak nem tehetnek ar­ról, hogy a hatmillió forintos sberuházási keretet csak a má­sodik negyedévben , .hagyták 'jóvá Pesten. Ami a kémény élettartamát ' illeti? Felbugy­borékol a nevetés: az unokák ‘is látják majd,, hogy Csima és társa maradandót alkotott. . A kéménynek egy másik 90 mázsás »íze« két gömbölyű fán igyekszik »megközelíteni« rendeltetési helyét. Mivel a gyár kémény- és kazánépitke- zésre nem rendezkedett be, .daru 'helyett csak így viszik célba ezt az otromba nehéz kútgyűrűt. Egy »hórukk« — egy méter előre. És a 12 em­ber, akinek homlokán a »hó­rukk« közben végiggurulnak a verejtékcseppek, „toloncolják a 90 mázsás terhet. »Gyiimesi-bri- gád« névre hallgatnak. Ez cu- korigyári nyelvre lefordítva körülbelül ezt jelenti: erő, bá­torság, vállalkozó szellem! És ahol már senki sem tud a ne­hézségekkel megbirkózni, ott megjelenik Gyimesi Sándor és brigádja. A 40—50 év közötti brigadéros húsos arcú, meleg tekintetű, középmagas ember. Első pillantásra nem látszik tántoríthatatlannak, csak ak­kor különös, amikor apró sze­me megvillan, és elhangzik a »hórukk«; 12 társának ugyan­ez a tűz lobban meg tekinteté­ben. Pécsi László főmérnök, aki­nek különleges szerencséje, hogy gépészmérnöki diplomá­val is bír, mindent megbeszél nemcsak az ácsokkal, hanem a többi munkással ds. A cukor- gyári ácsokról azt tartják, hogy, jó szakemberek. A jó ács pedig szekercéjére kapasz­kodva is megáll három percig á levegőiben. Énnek ellenére jól megszemlélik, amit a fő­mérnök krétája éppen a kö­zeli . kéménygyűrű oldalára rajzol fel. A főmérnök néha kénytelen radírozni a vonalat, inert valamelyik ácsnak diplo­ma nélkül is esetleg életreva­lóbb javaslata támad. Ez kü­lönben nem presztízskérdés. Hogyan is volna az, amikor mindenkit egy cél fűt. A 26 méter magas, favázas kémény Vasvári és Patocska műszaki vezetőik irányításával alig négy nap alatt elkészült. A kazán alatt is lehet járni-kelni. Van itt kisvasúti, de még több eukorgyári segéd- és szakmunkás, akik a józan eszükre és becsületességükre hallgatva rakták te a száz va­gon súlyt tartó kazánrész be­ton alapzatát. Kovács György és Lengyel László géplakato­sok úgy szerelik be a kazán tűzterénak rostélyát, mintha a rostélyrakó vállalkozás szak­emberei volnának. Pedig nem mondható miás róluk, mint­hogy cukorgyáriák, hogy jó szakemberek és sókat tesznek azért, hogy amit tehet, a gyár saját rezsiben megoldhasson. A Lengyelországból ideszár­mazó Bezrong József mintegy 900 cső hegesztését végzi el tökéletesen. A gyár többi posztján is »kavarog« az étet. Csupán azok tudják, mit miért tesznek, akik ennék a látszólagos »ka­varodásnak« az előidézői, ré­szesei, a munkások. A malte- ros tudja mire kell a földpép, és vajon László Mihályné cső­szigetelő nem tudja-e, hogy a több mint 14 km hosszú cső­hálózatból melyiket kell ter­meim téglával befedni, és hogy csak 80—90 fokig jó a szalma- szigetelés? Dehogynem! Miért doiligozna itt már nyolc év óta. A pártvezetőségi ülésen pe­dig a többi párttaggal együtt fogadta meg, hogy ... Igen, rá éppen ennyi esett ebből az ígéretből: úgy végzi el a szige­telést. hogy a gőzveszteség a legminimálisabb legyen. Mun­kahelyétől alig pár lépésre új Vaftüum-tetöéipítlkezes folyik. étről.. hogy..kor­szerűbb, modernebb tett a ré­ginél, s főként célszerűbb. Még égy naplójetentós: az új, 500 mázsa cuikorpép főzé­sére alkalmas vákuumban utol­sót villán a Kiss István veze­tésével jtt dolgozó lángayáriak hegesztőpisztólya. Csupán a szigetelés marad holnapra. Az öntödében, az asztalos- és »kis- mozdany-műhelyben« azt tart­ják: amit ma megtehetnek, fő­ként, ami az új építkezéshez szükséges, nem halasztják holnapra. A Kiss-brigád tagjai tökélete­sen marták ki a Sztálin városi öntödében készült, napi 200 vagon répa felszeletelésére al­kalmas két méter átmérőjű ke­reket. Ezen a napon az ön­tödében találkoztam a Farkas-brigád tagijaival, akik külön kis gyárat alkotnak, és kiinduló pontjai minden olyan készítménynek, amelyek a kar­bantartás alatt kicserélésre kerülnek. Annikor megpillan­tottam Víg Lajos művezetőt, a régi kazánok tüzének szítá­sa, Mike Jánost meg Bajor Lajost, a turbina próbaüze­meltetése közben — akik az öreg munkások minden tapasz­talatával és felelősségérzeté­vel függnek a turbinán —, éreztem meg, hogy a sustorgó, nagy, szervezetlennek tűnő gyárban minden az előrelátott pontos tervezésnek az összete­vője, amelyet a 26-d főpróba napjára időzítettek. A gyárte­tőről néztem végig ezen a ve­rőfényes napon, ami történik alattunk. Eszembe jutott, mennyi mindent kellett volna még felsorolnom ebben a nap­lójegyzetben. A betonozókról. a raktárak előkészületeiről, a SZOT balesetvédelmi felelősé­nek munkásokra vigyázó kör­útjáról és így tovább... . Ha azt akartam volna, hogy ... De nem, nem, tehetetlen kró­nikás vállalkozás tett volna minden mozzanatot megörökí­teni. Itt az éipületek, kazánok alkatrészeinek külön történe­te van. Előre megálmodta őket a mérnöki képzelet.. A 'kam­pány előtti napokban most. csak össze kell őket rakni. És a cukorgyárban a dolgok ösz- szetartó ereje, a munkások igyekezete. Arcokat kerestem, akikre ha felnyitom a naplót, akkor is visszaemlékezhetek, ha már ezek a napok rég a múlté lesznek. Vezetők és munkások portréját. Egy pap­jukat, amely olyan, mint a többi: Nagyszerű! Szegedi Nándor BESZÉLQETÉS RUTTKAY OTTÓVAL, a Csíhy Gergely Színház igazgatójával SZOMBATON a kora dél­utáni órákban tartotta az 1958/ 59-es színházi év első társula­ti ülését a Csíiky Gergely Szín. ház művészikoltektívája. A lelkes hangulatú, ugyan­akkor bensőséges rövid ün­nepség után felkerestük Rutt- kay Ottó igazgatót, hogy nyi­latkozzék lapunk olvasóinak az új színházi év terveiről, célki­tűzéseiről: mit várhat a közön, ség a negyedik életévébe lépő szín házunktól az idén. — Szeptember 20-a, a mai nap a társulati ülés napja — mondotta Ruttkay Ottó —■ tehát nem azt jelenti, hogy már ma vagy holnap megnyit­ja kapuit a színház. Ma vol­tunk először együtt a nyári szünet után, ma beszéltük meg először az évad terveit. A mai nap a munkakezdést jelenti. Első előadásunk, ha ez lehet- -égassé válik, vendégművé­szek felléptével október 4—5- én kerül sor. Meghívtuk ven­PillanoLfelvéEe 1. Zsuzsmitol az első, második osztály. Hogyisne, amilcor a fényképész kedvéért itt mutat be két nyolcadikos nagylány egy csodálatos kísérletet. A fi­úk, lányok tátott szájjal, elő- redöntve testüket lesik az igaz­gató bácsit, aki lázasan készíti elő a szereket. Az apróságok, akik még a betűvel is alig is­merkedtek meg, áhítattal szív­ják magukba a látottakat, mint az esőt a föld szárazság után. Közben találgatóznak is, ugyan minek ez a sok csillogó üvegholmi, fadarab, spiritusz- lámpa, meggyújtott gyertya, a titokzatos krikszkrakszok a táblán, A másodikosok, azok már inkább sejtenek valamit a dologból, hisz jó barátjuk a folyosón ásítozó üveges szek­rény, ami telis-tele van kísér­leti eszközökkel. A második padban, az ajtó melletti sorban Héráin cigány kislány szorong. Kíváncsiságu­kat maga alá gyűri félelmük, kétségbeesetten bámulnak rám, a nagyobbik — kócos, bürnásfekeie, csillogó fogú — lány holmi tétova mozdulatot is tesz, mintha magához akar­na hívni. Odalépek a pad mellé. A lány arca már sírásra áll, hal­kan, nehogy az igazgató bácsi meghallja: — Ugye, csak a többieket oltják be, minket nem! ebből a füstös, italszagú kocs­mából. s hazavinni, megmosni a fejét, hogy soha többé be ne tegye ide a lábát, s találjon végre az ő korához illő szóra­kozást. L. G.--------- — ----------—— I I volt Ge$fapa-parar.cs* nők a irtrkába nevet A nyugat-berlini nácik fe­lett íté’kező törvényszéken — amely ma már az egyetlen ilyen ügyekkel foglalkozó bí­róság Nyugaí-Németországban •— 6 ezer fontnak megfelelő bírsággal sújtották dr. Wer­ner Best volt helyettes Ges- tapo-parancsnokot, aki Hitler főbiztosa Volt a megszállott Dániában. Best az idézésre meg sem jelent a törvényszék előtt. A vádirat hangsúlyozta, hogy Best veszélyezteti a demokrá­ciát, mert a ' náci terror-rend­szer egyik vezető személyisé­ge volt. 1948-ban a dán tör­vényszék halálra ítélte, íté'e- tét azonban később börtön- büntetésre változtatta ít. Am­nesztia következtében Wer­ner Best szabadlábra került. Dr. Werner Best Düsse1 dorf közelében lévő otthonában vi­dáman nevet a markába: »Hozzám ugyan nem férhet­nek — mondotta —, én nem élek Berlinben, és így a ber­lini törvényszék ügyemben nem illetékes«. 2. Vasárnap délután, sötétedik., A kocsma tele van fiataloké] kai. Körülzsongják a rexasz-i talt, vitatkoznak egy-egy löké-( sen, ócsárolják egymás ered­ményét. Közben a pohár tar­talma is gyakran cserélődikJ száraz a torok. J Az egyik fiú már eléggé be- ' állított. Rogyadozó léptekkel,. nem a legegyenesebb vonalban íavíroz a pultig s újra rendel.} A kicsiny öregasszony, aki Majd a terem közepévé botor- 5 utolsónak maradt a koszorú- zóL.f ífZ állahndo, fc0CS™Í zásnál, belépett a rácsok mögé fzeZ kZÜZ Z lS2tfc:f szembeállt a fekete színű em- ?™™kereAz,t!’e aU’ kjba majd t lékművel, és meghajolt előtte. Meghajolt, és olyan volt ez a mozdulat, hogy nekünk, fér- a szívünk, a hátunk mögött álló asszo­nyoknak kijöttek könnyeik. dégszerepelni a felújításira ke­rülő Víg özvegyben Házy Er­zsébetet és Udvardy Tibort. Reméljük, elfogadja meghívá­sunkat a két neves fővárosi művész. — Mikor lesz az első haza: bemutató? — Az 1958/59-es évad első bemutatójára — mivel fel kell készülnünk, és nem mindegy, hogyan — október 10-én kerül sor. — MELYIK DARABBAL NYIT a színház a műsorter­ven szereplők közül? — Móricz Zsigmond: Nem él­hetek muzsikaszó nélkül című színművével. A darabot Sallós Gábor főrendező rendezi. — Kiket látunk a főszere­pekben? — Gálfy Lászlót, Veszeley Máriát, Gábor Marát, Mihályi Vilcsit, Homókay Pált a régiek közül. — S az újak közül? — Birike szerepét fiatal szí­nésznőnk — akit egyébként a szubrett szerepkörre szánunk —, Váry Éva játssza. S a győri színháztól Kaposvárra szerző­dött Káry Edit. is ez alkalom­mal mutatkozik be Kisvicákné szerepéiben. — Mikorra tervezik a máso­dik bemutató előadást? — Nem sokkal a Neon élhe­tek muzsikaszó nélkül után a Cigánybáró premierje követ­kezik. Az operettet Miszlay István rendezi, a főszerepek­ben dr. Tarján Tamást, Olgyai Magdát láthatja viszont és kö­szöntheti a közönség. A Ci­gánybáróban mutatkozik be egyébként társulatunk új buf- fója, Csorba István, aki a kecs­keméti színháztól jött hozzánk. — HALLOTTUNK OLYAN TERVEKRŐL IS, hogy sor kerül néhány olyan darab be­mutatójára i.s, amely nem sze­repel a műsorterven. — Igen, ez igaz. De ezekről egyelőre ne beszéljünk, annál kevésbé, mert valahány be­mutatónk tesz műsorterven fe­lül, mint meglepetésnek szán­juk. Azt elárulhatjuk előre, hogy. olyan kezdeményezések­ről-van szó, amelyek hozzáse­gítenek bennünket ahhoz, hogy az eddig meigtatt út után olyan színházat játsszunk, amit a kö­zönség igazán szeret és igé­nyel. Nagy teret akarunk biz­tosítani a bátor kezdeménye­zéseknek, a stíluskísérletek- nék, mindannak, ami eddig hiányzott. Visszatérve a színház munkájának alapjául szolgáló műsortervhez, meg kell még említenem, hogy az 1959-es év első prózai bemutatóját Mar­ton Endre dr. Kossuth-díjas, a Nemzeti Színház főrendezője rendezi. Akkorra, reméljük, hazatér kínai tanulmányúit já­rói, ahol jelenleg tartózkodik. — ÉS A VIDÉK mit kap az új évadban? — Semmivel sem (keveseb­bet, mint az elmúlt színházi évben. Tájtervünkben az idén is 180 előadás szerepel. Né­hány darab kivételével a be­mutatásra kerülő tizenkettő közül valahány produkció el­jut vidékre is. Első tájdarab­jaink a Tavaszi keringő és a Cigánybáró. — Lesz-e változás a műsor­tervben? — Valószínűleg lesz, bár nem akkora, mint az elmúlt évadiban. A változás, változta­tás elkerülhetetlen velejárója a színház művészeti életének. Hiszen szüntelenül a jobbat keressük: most is olvastunk egy darabot, tetszett, már-már műsorra tűztük, amikor befu­tott eigy, még az olvasottnál is jobb színmű. A tavalyi évad tapasztalatai arról szólnak, hogy nem ártalmas a műsor­terv változtatása. A véletlen­szerűen jött változtatás ered­ményeként színházunk színpa­dán szót kapott Victor Hugo, Shakeispeare és a haladó an­gol író, Priestley. Mégpedig fi­gyelemre méltó tolmácsolás­ban. Tehát nem kell félnie a közön ségnek, ha a színház gya­korolja müsorváltoztatási jo­gát. Mindenképpen jót aka­runk ezzel is. Feltétlenül job­bat, többet akarunk — fejezte be nyilatkozatát a- színház igazgatója. PÄR NAP MÜLVA már az első bemutatóra és a Víg öz­vegy felújítására való felké­szülés otthona lesz színházunk, hogy újult erővel megkezdett munkája egyre többet követe­lő és ígérő törvénye szerint is­mét bekapcsolódjék láthatóan, hallhatóan városunk életének vérkeringésébe. Köszöntjük a Csíky Gergely Színház valamennyi dolgozóját egy nappal túl a gazdagnak ígérkező színházi évad küszö­bén! L. I. Híreh a megyéből — Szőlőt cs almát szállíta­nak külföldre Táska és Hács községekből. A balatoni gyü­mölcstermelő vidékhez tartozó két somogyi község hosszú idő után most először szállít ex­portra gyümölcsöt. — Rendbehozták a Somogy- jádi Állami Általános Iskola épületét. Elkészült az iskolá­ban egy új mellékhelyiség is. VASÁRNAPI TÁRCA Az ííímaradottak vallomásai ledobja a földre az elnehezülte testet, nyelve is nehezen forog.l Megáitok előtte, s megkérdem, Á L7”7"""1 hány éves. -fiiaknak megsajdult — Tizennyolc! — mered rám í elszántan. Pillanat alatt az érdeklődők ( A keskeny völgyben mély gyűrűje fog körül. Valaki oda-\ °-f”d h°nol\ minAthf. n“nd.en ' ot figyelte volna. A kis tisztá­son álló még kisebb alakot ha­talmas szálfák ölelték körül. súgja: ‘■‘■Nincs annyi, csak ti zenhét«. — Aztán mivel foglalkozol? — Ipari tanuló vagyok ... Asztalos leszek. — Mennyit versz el vasárna­ponként? — Attól függ. Van hogy a harmincas is ugrik! Igyekszik délcegen állni, fér­i azok a fák, melyek harmincki- i lene éve látták meghalni az öt egyszerű embert, s amelyek­nek koronái most eltakarták a 1 völgybe törő napot. Az áttetsző, világoszöld ho­mályban néztük mi is a kis fia-an viselkedni. Hányavetin (öregasszonyt, az egyik halott válaszolgat, le akar »koptatni«* életben maradt hozzátartozó- bennünket. Előkerül a fényké-*fat — a mi Pali bácsink csodá- pezögép. 1 latosan szép emlékező szaval — Nincs itt kecmec, tudom Jután arról a rettenetes éjsza­már, kik maguk... — elfutjalkáról, amikor elhurcolták ide a düh —, engem le ne fényké- i ezeket a hősöket, akik megásták pezzenek, különben mindjárt* saját sírjukat, mégsem hajoltak összetöröm a masinát! Jmeg az úri gyilkosoknak. Vagy A kirohanás azonban ered- lötvenen néztünk odáig, vi- ménytélén. Már nem »férfi«, igyázzban, a munkásőrök, régi hanem gyerek, nagy cseppek- * harcostársaik, s mi, akik lété­ben hull a könnye. Fél, hogy ive koszorúinkat, szintén vi- valóban bekerül a fényképe az} gyázzban róttuk le kegyele- újságba, s az egész község raj- (tünket. ta nevet majd. Most kellene4 De ez az asszony meghajolt. megfogni a kezét, kivezetni é Régiesen, öregesen, mint aki vendégeit fogadja, vagy ép­pen elköszön tőlük. Az egyik fiatalember gondoskodásból ráterített modern szabású ka­bátja alól előtárultak kezel, egyikben újságpapírral övezett kis virágcsokor. Az ő kegyele­tének egyszerű virágai. Egy pillanatra még a zene is elhallgatott, legalábbis úgy emlékszem rá. S akkor leha­jolt, letette virágait, állt még kicsinyég, szemét az arany be­tűkre szegezte, aztán újra meg­hajolt, könnyedén, mégis je­lentőségteljes tisztelettel. Es így hátrált ki onnan. A mozdulatok is őriznek va­lamit, nemcsak a szavak. Az egyszerű fekete ruha, a flórha­risnya nemcsak a proletár­származáshoz, hanem az ügy igazságához és harcosaihoz va­ló hűséget Is példázta. Miért nem néztünk szemébe, amíg közelített vissza hozzánk? Szinte a harminckilenc évből a mába? Mit mondjon az ember: az érzéseket nem lehet leírni. Az Intemacionále hangjai után megilletódve, halk be­szélgetés közben vonultunk le­felé a völgyben. Az erdőszélen minden ra­gyogott, az őszi napsugár még melegen tűzött ránk, semmi sem tűnt fakóbbnak a termé­szetben. Minden olyan volt, mint akkor lehetett. A gépkocsikaraván, rajta a keveset szóló, gondolkodó, el­mélyedt emberekkel megin­dult hazafelé. Akkor megszó­lalt mellettem az egyik ittma­radott. — Hej, de sokat ástam én ezen a domboldalon... Hogy legalább a csontjaikat megtaláljam... De hiába ... Még gyerek voltam akkor, de kijöttem a kis ásómmal, majd később is sűrűn, mert a gom­baszedő asszonyok bizonygat­ták, hogy ezen a helyen tör­tént ... Aztán abbahagytam az apámék keresését... De ke­restem és megtaláltam az öt tiszt urat, akik meggyilkolták őket... Vártam a leszámolás órájára, ami bizony nagyon lassan iközelgett... Sokszor azt hittem, sohasem jön e)... Két tiszt úr azt sem érte meg... Nem én végeztem velük, talán a lelkiismeretük... Az egyik öngyilkos lett, a másik, úgy látszik, a sok ivásba fojtotta bűneit... Megőrült... A má­sik hármat negyvenöt után elő­teremtettük ... Tagadtak, és sokáig nem volt bizonyíték se ... Akkor jelentkezett egy börtönőr, a Takács bácsi, aki a bíró előtt rájuk mutatott: maga, maga meg maga vitte el őket a börtönből aaon az éj-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom