Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-12 / 189. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Kedd, 1958. augusztus 12. A BALATON AZ IRODALOMBAN Nagysikerű irodalmi és zenei est Bogláron Szombaton este a Hazafias Népfront Somogy megyei Titkársága és a Somogy megyei Tanács VB Művelődési Osztálya »A Balaton az irodalomban-« címmel nagy sikerű irodalmi és zenei estet rendezett a bogiári művelődési ház színháztermében. A nagy érdeklődéssel várt irodalmi és zenei est keretében neves fővárosi írókat, előadóművészeket látott vendégül a Balaton-part e fürdő- városkájának közönsége, s mint az a tartalmas és színvonalas műsorból kiderült, vendégszeretetét nem fecsérelte illetéktelenekre, érdeklődésével nem mindennapos kulturális eseményt tisztelt meg. Külön dicsérendő a rendező szervek bátorsága, hogy merték bebizonyítani: a nyári Balaton-part nemcsak a könnyű szórakozást igényli, hanem szomjúhozza a tartalmas, maradandóbb élményt kínáló rendezvényeket, mint a bogiári irodalmi és zenei est is volt! A majd háromórás műsorról a legigényesebb hallgató is csak az elismerés hangján szólhat, olyan szerencsés arányban forrt össze benne a líra a prózával, a zenével és az előadóművészettel. Semmiből sem kapott a hallgatóság aránytalanul sokat vagy elégedetlenségre alapot adó keveset. A bogiári születésű Somlyó György, valamint Cseres Tibor, Koppányi György, Ta- káts Gyula, Tatay Sándor költők és írók, a Balaton szerelmesei: Farkas Ferenc Kossuth- díjas zeneszerző; Koltay Valéria és Udvardy Tibor érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekesei; Gabos Gábor Margaret Long- díjas zongoraművész; Nagy Marianne, az Irodalmi Színpad és Zách János, a Magyar Néphadsereg Színházának művészei valahányan meleg fogadtatásban, ünneplésben részesültek, s hozzá kell tenni, nagyon megérdemelten. A műsorközlő szerepét Kanyar József dr. látta el; néhány műsorszám előtt szükségtelenül beszélt szuDerlatí- vuszokban. A művek elég ékesen tudtak szólni alkotóikért. Ez utóbbinál — mármint a műveiméi — mi sem ajánlja szebben az írót, zeneszerzőt, előadóművészt a közönség kinyílt szívébe vagy jóindulatába. Szép és hasznos eseménye volt a nyári Balaton-partnak a bogiári irodalmi és zenei est. Szívesen vennénk,, ha másutt is sorra kerülnének hasonló rendezvények. Lelkesedéssel üdvözölnénk, ha itt, Kaposvárott, a megye székhelyén is tartanának a bogiárihoz hasonló irodalmi és zenei estet! Tudja csoda, kitörőbb örömmel fogadnánk, mint a nyári *hakni«-őrület hullámain hozzánk érkező Ipafai lakodalmakat és egyéb köny- nyű műfaj címén a kaposvári közönségnek prezentált silányságokat, melyeknek a kultúrához egyre kevesebb közük lesz! Hallani véljük a. hivatalos körök ellenvetését: — Nem lenne közönsége az irodalmi estnek. Tiltakozunk, mert szent meggyőződésünk, hogy lenne. Ott, ahol klasszikusok és élők, versek, novellák adnak találkozót a zenének és a pódium legközvetlenebb művészetének, ott nem fog hiányozni az érdeklődés. Érdemes próbát tenni. A kaposvári közönség legalább úgy megállja a próbát — ha nem jobban —, mint a bogiári! Négy község hároméves íerve Még az idegen is észreveszi a községeiket járva, hogy itt egy művelődési házat, ott égy iskolát építenek, emitt járda készül, amott bekötő út. Fejlődnek, gazdagodnak a községek. S talán már nem is figyelünk fel annyira a községfejlesztés e tényétre, pedig érdemes, hisz akad olyan hely, ahol a lakosság többet kapott négy-öt év alatt, mint azelőtt évtizedeikig. Nézzük meg néhány község terveit: mi készül idén, mi épül a következő két évben. 4900 méter betonjárda, 2 strand, új óvoda, orvoslakás, VÉSE hidak, utak Az eredeti terv szerint 350 ezer forintos beruházással kul- túrházat építettek volna három év alatt. Ki is szemelték a I helyet, csak egy romépületét I kellett volna elbontani. Az en « gedélyt meg is kapták. Időköziben arról értesült a tanács, | hogy a nagykanizsai uitat kor- | szerűsítik a közeljövőben, s j ahova a kul túrház épülne, az í a sarok épp bontásra kerül az í út szélesítése és a 'kanyarok le- | vágása miatt. Azonnal meg- ♦ született az új terv: elég lesz a I régi kultúrházat bővíteni. Jó- I részt társadalmi munkával, a {bontásból eredő tízezer darab {téglával kezdenek neki a véÍ ’seiek az építkezésnek. Férfi és női öltözőt ragasztanak a meglévő épülethez. Télen, ha {nincs műsoros est, klubszohá- i nak is használhatják. A fiatalság igényeit elégíti ki a 80 | négyzetméteres táncterem. | Építenek egy szuterén belyisé- { get is, hogy a mulatságok ide- { jén megfelelő italmérő büfé | álljon a földiművesszövetkezet ■ rendelkezésére. 1500 forintot költöttek idén a tűzoltó őrszoba rendbehozatalára. Tízezer forintba kerül az iskola renoválása. Mire a tanév megkezdődik, kívül-be- lül megúj'hodott iskola várja a gyerekeket. Amire talán legbüszkébbek a véseiefk, szeptember 10-én megnyílik az óvoda. A Vöröshadsereg utcában húszezer forintos költséggel átalakítottak egy üresen álló házat. Keresve sem találtaik volna szebbet óvodának, gyönyörű park közepén áll az épület. S mi várja a gyerekeket, ha elkészül? Egy 10x6 méteres foglalkoztató terem, egy élőké, ahol a ruhát leveszik az apróságok. Ezenkívül konyha és fektető is lesz. A berendezést a Felsőbpgátpusztai Állami Gazdaság bocsátotta a községi tanács rendelkezésére. Vesén is van üzemegységük, s így a saját dolgozóik is elhelyezhetik gyerekeiket az óvodában. Idén már háromezer forintért rendbehozatja a tanács a Szabadság utcában a járdát. 1959-ben a Vöröshadsereg utca keleti része mindkét oldalon földjárdát kap. Jórészt társadalmilag végzik el a munkát. 500 méteres szakaszon betonjárdát építenek a Rákóczi utcában. A Dózsa György utca mindkét oldalát kiárkoltatja a tanács. 1960-iban a Vöröshadsereg utca nyugati része is mindkét oldalon földjárdát kap. A Petőfi Sándor utcában pedig 450 méteres betonjárdát építenek. javítást társadalmi munkában a község lakói végezték el. Jövő évben toválbbi néhány hidat renoválnak. Kétezer forintot költenek a dűlőutak javítására. A Fő utcában betonjárdát csinálnak. Erre a célra negyvenezer forintot irányoztak elő. Nem vész kárba az a tégla sem, amit innen felszednek: a mellékutcákból száműzik velük a bokáig érő sarat, ötvenkilencben még az óvoda épületének felújítására is marad pénz. Igaz, hogy 38 ezer forintba kerül, de megéri. 1960-ban 15 ezer forintért közhidat kap a község, 60 000 forintért pedig betonjárdát. CSURGÓ ANDOCS ; Egyre gazdagodik ez a köz- j ség is. Megoldódik az egyik • legégetőbb kérdés: 70 000 fo- > rintért orvoslakást vásárol a í községi tanács. Uj betonhíd épült 12 ezer forintos költséggel a töltési híd helyére. A fa- hidak igen elhanyagoltaik, rozzantak voltak. A községi tanács csak a faanyagot adta, a A községi tanács azt az elvet követte, hogy valamit mindenhol megvalósítanak a lakosság kívánságaiból. Az Eötvös utca páratlan oldalán ezer négyzetméteres szakaszon járda épül. A 60 ezer forint költséggel épülő járdához 8800 forint értékű társadalmi munkával járul hozzá a lakosság. A múlt rendszerben ötven éven át minden képviselő megígérte Csurgón, hogy a Nagyvátihy utcában megépítik az utat. Azonban a megvalósulás mindig elmaradt. Idén végre megépül az oly régóta várt út. A házak két méterrel magasabban vannak ebben az utcában, mint a föld, mivel az esővíz kimosta az utat. 88 ezer forint költséggel, 58 ezer forintnyi társadalmi munkával 600 méteres szakaszon épül meg az új út. 550 köbméter salakkal 5500 négyzetméter területen épül salakjárda. Az építés költsége előreláthatóan 15l>00 forint. Régóta kérték az alsoki kultúrotthon rend'behozását is. .Most erre is sor került. Belül Első üzenete így 13. — Olyan gyorsan kell lebonyolítani, ahogy csak lehet ■— folytatta Gyementyev vidáman —, talán még Berlin védelmében is részt vehetünk. Úgy viszket a tenyerem. Az oroszok nem is sejtik, hogy amíg az utolsó emberünk el nem hull, Németország küzdeni fog, sőt még akkor sem fejeződik be a háború. Sandel gúnyosan nézte Gye- mentyevet. Rájött, hogy Rucken nem alkalmas az őszinte beszélgetésre, neki nem öntheti ki a lelkét.' — Jaj, egész megfájdult a fejem. Bocsásson meg, kapitány, de megyek haza, s lefekszem. Isten őrizz, hogy épp most betegedjek meg, soh- sem bocsátaná meg nekem Melch! Sandel elment. Gyementyev visszaült az asztalhoz, fejét tenyerébe hajtotta. Végre megkezdődik a kiürítéS, amiért őt ideküldték. Eddig minden jól ment. Sikerült feltűnés nélkül elkeverednie a városban a tisztek között, sőt a parancsnokság bizalmát is megszerezte. A sors kegye olyan munkát juttatott neki, ami ösz- szefüggésben van a szállítással is. Azonban nem ér az egész egy hajítófát sem, ha nem tud pontos adatokat szerezni d hajók indulásáról. Mindenesetre az első értesülése megvan, ha nem is pontos: ma éjjel megkezdődik m kiürítés. Erről haladéktalanul értesíteni kell a parancsnokságot. Gyementyev gyorsan felöttözködött, s elindult Pavel Arvidovics lakására a rádióadó-készülékért. A város teljesen sötét volt, mintha nem is volna élet. Néha feltűnt egy gépkocsi lámpájának tompított fénye, azután újra csend és sötétség. A Sesztyi- grannaja tér előtt megállította a járőr. Gyementyev bemondta a jelszót, a katonák tisztelegtek, ő pedig ment tovább. Pavel Arvidovics mindennap várta Gyementyevet, már kikészítette a bőröndbe rejtett adókészüléket, bár remegett, hátha a lakója észreveszi a kapitányt, amikor eljön, s megneszel valamit. — Ma este a szokásosnál tovább volt bent az irodában Grimm, s Gyementyev épp belebotlott a kapuban. Némán tisztelegtek egymásnak, s egymás mellett baktattak felfelé a lépcsőn. Egyszerre álltak meg Pavel Arvidovics ajtaja előtt. — Szintén ide? — kérdezte a Gestapo-tiszt meglepetten. — Á, akkor maga az én vé- télytársam? — mosolygott Gyementyev. — Lakást kerestem, s ide tévedtem este. Erre mondták, hogy itt már laknak. Nem. akartam bőrönddel bólyongani a városban, megkértem hát a házigazdát, hogy nála hagyhassam egy órára. Most jövök érte, csak attól félek, ledobnak a lépcsőn, amiért ilyen későn zavarok. A Gestapo-tiszt nem szólt egy szót sem, csak megnyomta a csengőt. Az ajtóban Pavel Arvidovics jelent meg. Amikor megpillantotta Gyementyevet a lakójával együtt, majd kővé vált. — Jó estét kívánok, ne haragudjék, könyörgöm, de még csak most találtam magamnak szobát. Megkérném, hozza ki a bőröndömet — mondta Gyementyev vidáman. — Ja, a bőröndöt, egy pillanat, egy pillanat... — Pavel az adót. szólt: »A 11—17 jelentkezik. A kiürítés, lehet, még ma éjjel megkezdődik. Pontos adatok még nincsenek birtokomban.-« Elrakta a bőröndöt, s bebújt az ágyba. Azon törte a fejét, miért nem szólt neki Melch a kiürítésről, amikor Sandellel közölte. Igaz, hogy délután ők már nem találkoztak. Különben nem is fontos. Az a fő, átalakítás és tatarozás, kívül csak tatarozás teszi szebbé az épületet. S ami igen kellett, fiók-könyvtár nyílik meg itt. Az átalakítás 15 ezer forintjába került a tanácsnak. A lakosság ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a tatarozáshoz. Idén még 750 méter árok metszését is elvégezteti a tanács. Erre ötezer forintot irányoztak elő, számítanak ezenfelül négyezer forint értékű társadalmi munkára is. A Basalfcúti utcában és a Szabadság téren néhány házban még nincs villany. Mivel csupán egy pár oszlop kellett, a tanács tervbe vette a villamosítást, ami egyben a közvilágítás fejlesztését is jelenti. Legnagyobb és legtöbb pénzt felemésztő terve a tanácsnak a három medencés strandfürdő megépítése. 1959- ben és 60-ban 280 ezer főtant költséggel, 55 ezer forint társadalmi munkával épülne meg. Az eddig kihasználatlan árté- zi kút látná el a strandot vízzel. Kissé bizarr a terv; a kút melletti vizenyős területet akarják feltölteni. Legalább ötezer köbméter földet kell megmozgatni ehhez. Reméljük azonban, hogy a sokszor megígért fürdő mégis megépül 1960-ra. BARCS tőbe. Olyan izgatott volt, hogy sokáig nem jött álom a szemére. .. Arvidovicsnak azonnal vilá- sejtette, miért gyanakodtak rá gosság gyűlt az agyában, s a járőrök. beszaUidt a szobába a bőrön- A parancsnokságon már h eljusson holnap a kikö dert. A Gestapo-tiszt bement több elcsípett tiszt várakozott. hnm az előszobába, de nem moz- Egyenként hívtak be okét az dúlt el a nyitott ajtó közeié- ügyeletes szobájába. Gyemen- böl. tyev maradt utolsónak. Be— Hol talált lakást? — kér- ment a szobába a bőrönddel, dezte Pavel Arvidovics, ami- Az ügyeletes gúnyosan nézeti kor átadta a bőröndöt. rá. — Basztyionnaja utca 4, 7-es — Az iratait... — Gyemenlakás. tyev odadta. Az ügyeletes Gyementyevet hatkor egy — Kinél? Mindenkit isme- hosszasan tanulmányozta. — katona ébresztette, akit Melch rek ott. Igen... S hova igyekezett, ha küldött. Mire beén az osztály— Rubisz festőművészéknél, szabad kérdeznem? ra, csaknem az összes tiszt Annál, aki most halt — Szobát vettem ki, s oda ott volt. Melch parancsokat igyekeztem a szállodából. osztogatott, a tisztek futva — Melyik szállóban lakott? hagyták el a helyiséget. A — A Bristolban, a 35-ös szó- kapitány várta, mikor kerül rá bábán. a sor, de mintha észre sem Az ügyeletes felhívta tele- vette volna a parancsnok, fonon a szállodát, s meggyő- Végre, amikor az utolsó tiszt- a bekísért tel is végzett, odafordult Gye- mentyevhez. meg? — Igen. Legalább megüresedett egy szoba — mosolygott Gyementyev —-, még egyszer kérem, bocsásson meg a késő zavarásért, jó éjszakát. Az ajtó becsukódott, és ződött arról, hogy Gyementyev lement a lépcsőn, tiszt igazat mond. Amikor kiért a térre, jól ősz- — S most hol lakik? . szeszidta magát utolsó szavai- — Basztyionnaja utca 4. , - yltsa el a villanyt, a reért, hisz nem gondolt az őt Az ügyeletes hívta a két onVt me9 huzza fel. fenyegető veszélyre, ami köny- járőrt. A hatalmas irodát a hajnal nyen meglephette volna. Va- — Hol fogták el a kapi- kékes fénye öntötte el. Oda- lóságos csoda, hogy ilyen si- tánVt? kint nedves hó szállingózott, mán megúszta... A végére — A Basztyionnaja utca — Magával külön szeretnék még nem érhetett gondolatai- sarkán, beszélni, Ruckert kapitány, nak, mert mintha föld alól — Kísérjék el a lakásáig. — Melch otthagyta az írópattant volna elő, két járőr Segítsenek neki, fogja meg asztalt, s leült Gyementyevvel állt előtte. Bemondta a jel- valamelyikük a bőröndöt, bo- szemben a karosszékbe. — szót, de a katonák nem enged- csásson meg Ruckert kapi- Azért épp magával, mert az ték tovább, sugdostak egy- tány, de a kötelesség, az kö- egész gárdában — rámutatott másnak valamit. telesség. a megüresedett székekre — A parancsnokság félt attól, — Értem, kérem. Viszontlá- maga az egyetlen, aki tiszteli hogy egyes tisztek esetleg ön- fásra. ^ a parancsot, s nem tesz fökényesen hajóra szállnak, A járőrök Gyementyev mel- lösleges kérdéseket. — Melch ezért parancsba adta a jár- lett lépdeltek. Az egyik a bő- pillanatra sem vette le szemét őröknek, hogy figyeljék a gya- röndöt vitte. Gyementyev aka- Gyementyevröl. — Lázálom nús katonai személyeket. S ratlanul felkacagott, mert hir- csak, hogy a birodalomnak vé- kellett-e gyanúsabb illető, télén Majakovszkij szavai ju- ge. Ha az oroszok romhalmazt mint Gyementyev, aki bő- tottak eszébe: »A hordár so- csinálnak Berlinből, akkor se rönddel a kezében sétált a ki- katjelentőn rámkacsint, s vi- következik be. Nem lehet kötő közelében. A járőrök rö- szi a bőröndöt akár ingyen megsemmisíteni egy olyan or- vid tanácskozás után felszólí- is.« szagot, mint a mienk. Lesztották Gyementyevet, hogy — Mi csak azt csináljuk, nek, akik rövidesen talpraálkövease őket a parancsnok- amit parancsolnak kapitány lítják. Azonban ahhoz, hogy Ságra. úr, mi csak kisemberek va- elkezdhessék az ügyet elölről, *■Meglepetés, meglepetés gyünk... — mondta az a ka- pénzre van szükségünk. Ezért után!« — gondolta Gyemen- tona, aki a bőröndöt cipelte. kell innen minden mozdítható tyev ingerülten, keményen — Annyi baj, tudom én ta- értéket elvinni. S ezért a mi lépkedve a katonák előtt. A pasztalatból, hogy sok fonák osztályunk és egyben ön is parancsnokságtól csöppet sem dolog előfordul katonáéknáX... felel, félt, olyan biztos és szilárd Otthon azonnal kinyitotta a volt a helyzete. Különben isböröndöt, és működésbe hozta (Folytatjuk,) A községi tanács sürgősségi szempontból több olyan munkát elvégzett idén, amit csak 1959-re tervezett. így például ebben az évben elkészül a fahíd a vágóhídmái, megoldották a Nagyhíd és Damjanich utca közti rész vízlevezetését. Megépült a cigánylápi híd is. Még ez évben megoldják az Oncsa- telep vízlevezetését. A Deák Ferenc utcában gyönyörű parkot létesítettek. Nagyon régóta vajúdó kérelem: villamosítsa a tanács a Deák Ferenc utcát, az On- csa-telepet és a Papp-földet. A tervben negyvenegyezer Ft-ot irányoztak elő a három utca villamosítására. Azonban a DÁV azóta más minőségű dróttal és vasbeton-oszlopokkal dolgozik, s a tárgyalás során kiderült, hogy az eredeti terv végrehajtásához 180 ezer forintra lenne szükség. Kénytelen volt a tanács lemondani a Deák Ferenc utca és a Papp-föld villamosításáról. Idén csak az Oncsa-tele- pen vezetik be a villanyt 72 ezer forintos költséggel. 1959- ben a Darányi utcában és a Szabó-dombon húszezer forintot költenek vízlevezetésre. A barcsiak régi óhaja a strand. A jövő éviben kezdik el és 1960-ra teljesen megépül az 50 méteres medence. Erre 286 ezer forintot irányzott elő a tanács. Jövőre a körzeti rendelőhöz vezető fél kilométeres utat is kikövezik 18 ezer forintos költséggel. 1960-ig 1350 négyzetméter betonjárda épül a Bajosy-Zsilinszky és Béke utcában. A teljes költség 120 ezer forint. Néhány község, néhány száraz adat, mégis az állandó fejlődés, gazdagodás olvasható ki mindegyik tervből. L. G,