Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-10 / 188. szám

Vasárnap. 1958. augusztus 10. 6 SOMOGYI NÉPLAP j c/Lkisfiáinál... J V OLT, AKI ÉSZRE SEM VETTE magát az em­bert, csak az előre nyúló kezet látta, amelyet reszketeg hang kíséretében emelt a szemben jövők orra alá, szegezett a jö­vő-menők mellének, mint va­lami fegyvert: — Csak egy pár fillért! A hang esendősége a legtöbb embert szíven találta, zsebük­be, pénztárcájukba nyúltak, és anélkül, hogy végigkémielték volna a kéregető arcát, külse­jét, adományaik kézbe csúsz­tatása után elléptek a sötét kapualj előL A három fiatalember már jó fél órája szemmel tartotta az idős embert azzal a fürké­sző figyelemmel, amellyel csalt azok az emberismeretre szom­jazó ifjak rendelkeznek, akik­nek jövendő pályájuk az em­bernevelés lesz. Mindhárom ta­nárnak készült, sőt egyikük írói álmokat dédelgetett szívé­ben. Barátai tudták. Feri kéré­se volt az is, hogy megálljánál-: itt, és nézzék a furcsa koldust, távolról sem a szánakozás me­legségével, inkább hideg tárgyi­lagossággal, mert talány volt előttük, hogy miért koldul ez az ember. Szikár alakján bár megkopott, de még mindig jói öltözöttséget mutató fekete ru­ha lötyögött. A harmincas évek kishivatalnokainak fekete-fe­hér csíkos egyenruhája, A három fiú kíváncsi pil­lantásai a túloldalról az em­bert vallatták némán, és hogy teljék az idő, fogadásokat kö­töttek: ki lelhet az öreg, miért koldul, hiszen sem arcvonása­in, sem ruházatán, viselkedé­sén nem látszik meg a nélkü­lözés, a nyomornak az a felis­merhető jele, amely az embe­rek nagylelkűségére, a kérő szóra megnyíló szívek emberi jóságára tarthatott volna szá­mot. A koldus láthatóan ügyelt arra, hogy a kapualjat két ol­dalról vigyázó, pazar fényű ki­rakat fényébe még véletlenül se kerüljön. Persze, csak ki kellett óéba lépnie a fénysáv­ba Ilyenkor a fiúk előtt ovális szabású arc, élénken égő szem villant fel. De csak egy-egy pillanatra Találgatták a választ a kol dulás miértjére, de egyetlen kínálkozó, fantáziájuk szőtte mese sem elégítette ki őket. Régóta álltak már szemben az árnyékként mozgolódó öreggel, amikor felfedezték, hogy nem mindenkitől kér. Ha vele egy- korúak közeledtek a szűk kis járdán, belépett a sötét kapu alá. Csak a fiatalabbak elé tar­totta nyitott tenyerét. A FIUK TÜRELMETLE­NEK VOLTAK. A meg­ismerés szomjával megáldott fiatalság mindig türelmetlen. Feri törte meg a csendet: — Gyerekek, én odamegyek hozzá — mondta, de hangjá­ban határozatlanság vibrált. — Szó sem lehet róla, elron­tanánk az egészet. Várjunk még — kérlelte az alacsony termetű Sanyi. — Ha elindul, megyünk utána, bizonyára va­lamelyik italboltban kot ki. — Ugyan! Ez az öreg — in­tette le fölényesen Ferkó —, nem olyan. — Akkor meg bolond, és bolondok vagyunk mi is, hogy itt virrasztónk — vetette köz­be a harmadiké A szóváltás után megint az öreget nézték, titkos megálla­podással, hogy még maradnak. Az esti utca csendjére most, mint valami könnyű harmat, harartgszó permetezett. Szeptemberben politechnikai oktatás kezdődik megyénk néhány iskolájában Tavaly hírt adtak az újsá­gok arról, hogy az ország né­hány iskolájában kísérletkép­pen bevezették kötelező tan­tárgyként a műszaki-gyakorla­ti (politechnikai) oktatást. Ezeknek a kísérleteknek ered­ményeire támaszkodva a Mi­nisztertanács elrendelte, hogy az új tárgyat folyamatosan az ország valamennyi általános iskolájában és gimnáziumában kötelezővé kell tenni. Az új oktatási rendszert az életre nevelés szellemé­ben alakítják ki, és fontos­ságát mutatja, hogy a Mi­nisztertanács már az 1958 —59-es tanévben is igen számottevő összeget, kere­ken tizenegy millió forin­tot fordít a politechnikai oktatásra. Ezt az összeget 500 általános iskola és negyven gimnázium között osztják szét Hogy a megyékben mely iskolákat je­lölik ki politechnikai oktatás­ra, annak eldöntését a megyei tanácsokra bízták. Somogy megyében ezek szerint 14 általános iskola és 2 gimnázium tantervé­ben szerepel a heti két órás gyakorlati oktatás, hallottuk a Megyei Tanács Oktatási Osztályának vezető­jétől, Horváth László elv­társtól. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumot azért jelölték ki, mert itt már az elmúlt tanévben is folyt bi­zonyos mérvű kísérleti gyakor­lati oktatás. Azonkívül a vá­rosban szép Sizámmal találha­tók különféle műszaki válla­latok, melyek segíteni tudják a gyakorlati nevelést. A sió­foki gimnáziumot is lényegé­ben ilyen szempontok alapján jelölték ki. A 14 általános iskola a tel­jesen osztott iskolák közül ke­rült ki, mégpedig úgy, hogy egyik részük ipari, másik ré­szük pedig mezőgazdasági gyakrlati oktatást folytat. Mű­szaki, gyakorlati képzés lesz Kaposvárott a Petőfi utcai általános iskolában (mert jó felszerelése van hozzá, üze­mek vannak a környékén, amelyek már eddig is segítet­ték). A balatonboglári és a tabi általános iskolát is főképpen tz eddigi üzemi segítések alapján választották. Műsza­ki gyakorlati oktatás lesz még a siófoki és a nagyatádi általános iskolában. A követ­kező iskolákban pedig az ag­ráradottságok figyelembevéte­lével mezőgazdasági gyakor­lati oktatást vezetnek be; így a barcsi, marcali, csurgói, ba­latoni eny vési, balaionszemesi, 'nagybajomi, csokonyavisontai és a lábodi általános iskolák­ban. Mind a műszaki, mind a mezőgazdasági politechni­kai oktatás kijelölt iskolái egyenként 14 ezer forintot kapnak felszerelések vá­sárlására, és 1200 forintot anyagvásárlásra. A mezőgazdasági gyakorlati oktatást segíti a megyei tanács vb-nek az a határozata, mely kimondja, hogy azokon a he­lyeken, ahol a tartalékterüle­tek szerződése lejárt, a közsé­gi tanácsok 2—5 holdig jut­tassanak földet az iskoláknál: gyakorlati oktatási célokra. Mivel megyénk elsősorban! mezőgazdasági jellegű, ezért! a megyei tanács határozata a kisebb iskoláknak — tehát a még politechnikai oktatás ra ki nem jelölteknek is — biztosít bizonyos földterületet azzal a céllal, hogy egyrészt tapasztalatot szerezzenek ad­dig is, míg náluk is kötelezően bevezetik a gyakorlati neve­lést, másrészt az iskolában fo­lyó különféle kísérleti par­cellás mezőgazdasági oktatás­sal (egyes növényfajták tér mesztése, műtrágyázási pró­bák) elérjék a célt: megsze­rettetni a földet a falusi fia­talsággal, és ezzel vetni gá­tat a városba való vágyódás­nak. Megyénkben egyébként már bizonyos tapasztalatokkal in­dul a politechnikai képzés, mert tavaly két kollektíva is tanulmányozta ennek somo­gyi lehetőségeit. A gyakorlati oktatás mind­két részét — tehát az ipa­rit és a mezőgazdaságit is — megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező tanárok végzik. A műszaki oktatást elsősor­ban fizika, a mezőgazdaságit pedig biológia szakos peda­gógusok vezetik, akik a nyá­ri szünidő alatt szakmai tan­folyamon vettek részt, K, E, 1— Hét óra — Gyerünk, gyerekek, nem kapunk vacsorát! — Csend — parancsnokolt most izgatottan Feri —, ő is megy már! S valóban, úgy lát­szott, hogy vége a mai »mű­szaknak«. A fekete ruhás kol­dus eltűnt a kapu alatt, és egy szemhunyásnyi idő múltán keménykalaposan, sétabottai ismét megjelent, s elindult a város központja felé. — Hűha, kezd érdekes len­ni! — Kísérjük el, vajon hová megy? — Hova, hova, hát haza megy és kész! — ingerkedett Sanyi, de azért az ő lába is engedelmesen követte az öreg csosszanás nélküli könnyed lépteit. — Sétájáról hazatér az öreg­úr — csúfondároskodott Sa­nyi tovább. Ferkó leintette: —• Ha oda megy, nincs baj, de nem hisze^n, hogy haza­megy. Gyerünk utána! Az út hosszúnak tűnt a há­rom fiúnak. A kis öreg komó­tosan lépegetett, meg-megállt néha a kirakatok előtt. Senki nem merte volna azt gondolni róla, hogy néhány utcával odább ő volt az a koldus, aki­nek adott pár fillért. A fiúk észre sem vették, a kávéház elé értek. Emberük megállt Figyelői majd beleüt­köztek szikár alakjába. Az öreg leemelte keménykalapját, vasalt zsebkendőjével megtö- rölgette homlokát, majd korát meghazudtoló frisseséggel sur­rant be a kávéház forgóajta­ján. A HÁROM FIATALEM­BERNEK leesett az ál­la a meglepetéstől. Erre a le­hetőségre nem is gondoltak. A kávéház nem szerepelt egyetlen mesevariációiban sem. Tőlük szokatlan hangossággal robbantak be a kivilágított kávéházba, hogy el ne szalasz- szák éppen most az öreget, ö pedig egyenes tartással haladt a sarok asztal felé, széles moz­dulatokkal üdvözölve a körben ülő öregurakat, akik nagy ovációval fogadták. Letelepe­dett közéjük, előre nyújtva hosszú inas lábát. A szomszéd asztalhoz telepedek csak most látták, hogy régi gavallér di­vat szerint hófehér kamásni szorítja a bokáját. — Egy duplát kérek — szólt hanyagul az odasiető pincér­nek. Majd egy kézmozdulat­tal megállította: — Ti mór ittatok valamit? — Téged vártunk, Gazsi öcsém — szólalt meg halkan egy gailambősz hajú pironkod­va. S amikor elment a pincér, nevetve tette hozzá: — Hiszen te vagy a milliomos! A fiúk idegesen kavargatták szimplájukat, és valósággal it-í ták magukba a szomszéd asz- ff táltól ideszűrődő trécselés ff minden hangját. Szájízük ke- i serű volt, Feri sötéten meredt á maga elé, mintha itt sem vol- ff na a figyelme. Egy jó óra telt# el így. A szomszédban szó f esett vadászatról, garden par­tjukról, lóversenyről és egye­bekről, pedig látnivaló volt, hogy a hajlott váltó, baráz­dával szántott arcú öregek .kö­zül egyik sem tartozott ahhoz az osztályhoz, amelynek a tagjai vadászatokkal, mulatsá­gokkal, lóversennyel töltötték idejüket, életüket. Egy múltán hangjában szomorúsággal és rosszallással. — Én, én..; — hebegte egy­re növekvő rémülettel a fiúk arcvonásait fürkészve, aztán mintha arcul ütötték volna, alakja megroppant, hosszan nézett maga elé. Amikor megszólalt, olyan volt a hangja, mintha rettene­tes mélységből törne fel, re­kedt és el nem ejtett könnyek­től átitatott. — Nyugdíjas vagyok, kérem tisztelettel... a lányomék tar­tanak el. Nem panaszkodha- tom, mindenem megvan, de ők nem adják oda nekem a nyugdíjamat. »A papa min­dent megkap itthon, azt akar­juk, hogy jól érpzze magát!« — mondogatják a vömmel együtt De a kávéház, az öreg bará­tok ..., régen törzsvendég vol­tam itt, Itt olvastam el a la­pokat ..., és a látszat..., a társadalmi kötelezettség..., azt hiszik, hogy még mindig olyan jól megy, minit régen — dadogta összefüggéstelenül, s most olyan szánandó volt, mint egy üvegbe zárt, meg- nyomorodott bogár, amely ér­zi a végét, de ki akar szaba­dulni fogságából korábbi lét­elemébe, a külsőségeket tisz­telő világba. — A gyerekek nem értik ..., otthon nem jó a kávé..vár­nak a barátaim. ff Elhallgatott. A három fia-ff taiemfoer elfordult tőle, ő meg? fellélegezve inait el, mint aki ff attól fél, hogy átadják a rend-ff őrnek valami régebben elkö- \ vetett bűnért vagy ezért a koldulásért. Amikor tisztes tá­volságban volt már, visszané­zett, és italán bosszankodott, hogy meglepődésében ilyen közlékeny volt a három vad­idegennel sze,miben. HÁROM BARÁT kínos zavarral küzdve nézett össze, s bár arrafelé kellett volna menniük, amerre az öreg eltűnt, visszamentek a kávéház kivilágított ablakai felé. — És még azt hittük, hogy sorsüldözött, szerencsétlen, pedig csak spirituszba való kispolgár, akit tíz év múlva múzeumban kéne mutogatni, hogy ilyenek is voltak — fa­kadt ki végre Feri. Két ba­rátja most is, mint mindig, há­lásan nézett fel a hórihorgas fiúra. Ö mindig hamarabb mondta ki, ami kettejükben még megfogalmazás nélkül gomolygott Nagy kerülővel és nehéz lép­tekkel mentek aznap este ha­za. László Ibolya ff Lám, a láma mit hoz! Nem vénasszonyi fecsegés ez, de színtiszta igazság: fel­derülnek a vén Föld sarkai, ciklonok sétálnak elő vártan Milyen szép is lenne egy üdülési idény! Megoldódna az újmódi külkereskedelem is. Elefánt­és váratlanul a messzi Dél agyar, krokodiltojás, lámatej felől, atombombát robbanta­nak a viharzó Csendes-óceá­non — s mindezt a mi sze­gény Kárpát-medencénk ér­zi meg leginkább. Egyszer kánikula van, majdnem ki­sül a termés, máskor meg mintha enyhe tél lenne. így váltakozik az időjárás hétről hétre. Ha pedig változnak a klimatikus viszonyok, mi sem természetesebb, mint­hogy következtében más nö­vény- és állatvilág fejlődik; néhány évtized múlva tán rá se ismerünk a Duna—Tisza vidékére. Az amerikai kolorádó-bo- gár már most is közöttünk van. Úgy látszik, előhírnök­ként érkezett. Tudott dolog, hogy Debrecen városa a Hor­tobágy részére lámákat akar meghonosítani. Ez a tény pe­dig bárkinek bizonyítékul szolgálhat. Tiszta sor: kive­szőben lehet a híres hortobá­gyi gulya. Többé már nem lesz fokos sem, karikás és csikós sem, se cifraszűr és kulacs. Rá sem ismernek többé a külföldiek orszá­gunkra. Ebben rejlik a tragédia. ^ Mert még bele lehetne nyu­godni, hogy szubtrópusi vi­lenne az, ami híressé teszi külországokban a magyar ál­lattenyésztést. Még terme székét is termeszthetünk sa­ját telepeken és Kittenber- ger bátyánk utódai csak Félegyházára ruccannának le egy kis oroszlánvadászatra. A cukornád, kávé és euka­liptuszfa ültetvényei is szép pénzt hoznának a házhoz, ha megtanuljuk értékesítésük kellő módját. Szóval, összegyűjthetnénk az öt világrész minden hasz­nosságát. Ilyképp rendbejönne vala­hogy hírünk a világ előtt. Bár még marad elég nehéz­ség. Át kell majd írni rövid idő alatt ismét az általános és középiskolai természetraj­zot, biológiát, földrajzot; a legközelebbi világkiállításra híres konyhánk részére Iá- . mahúshoz való receptre ké- i szült paprikást kell tálalni; ” a vicinálisok helyébe a sok­kal modernebb tevekaraváno­kat iktatja a vasút; és visz- sza kell helyezni eredeti kacskaringós állapotába a Ti­sza folyót is. Vajon lesz-e megfelelő mennyiségű és képzettségű szakember, akikkel megold­ható ez a rengeteg nehéz fel­K A dék lesz az alföldi róna, de adat? Aggódom. Sajnos, a gondolni kell kissé külkeres­kedelmünkre is. Mi lesz ez­zel? Vajon elvesztvén ezer­éves tulajdonságainkat, mit adhatunk majdan helyette? Erre nézve volna néhány ésszerű megoldás. Például itt a lehetőség az annyit han­goztatott belterjesség eléré­sére. Abban van a jövő! Mert ha a Hortobágyon lámanyá­jak legelésznek) célszerű vol­na az alföldi szavannán oroszlánt is tenyészteni. A Mátra bércein zergét, a Du­nántúlon pedig egyéb ap­róbb vadat: gondolom, indiai elefántot. És a Balatonban igazi otthonra lelne a cápa, krokodil és a víziló. A parto­kon rinocerosz napozgatna és zebrák vágtatnának Siófok­tól Keszthelyig a műúton. magyar lámapásztor-képzés még gyermekcipőben jár, és fejlesztése ebben az évben nem is szerepel Debrecen költségvetésében. De nem akarok feleslegesen aggályos­kodni. Tudom, hogy a ter­mészet önkényes változása úgyis közelebb visz a problé­mák megoldásához. A kezdet már megvan, a folytatásban sincs oka kételkedni senki­nek. A múlthoz ostobán ra­gaszkodó maradi gondolko- zású ember az, aki képtelen felfogni józan ésszel, hogy mit jelent számunkra az újonnan létesítendő atlanti­óceáni mágneses sarok, va­lamint a hortobágyi lámate­nyészet megalapozása Deb* récén városa által. (Fehér) I VASÁRNAPI . TÁRCA lí ILIENNE, HA. Mi lenne, ha most, harminc év múltán ta­lálkoznék Titz Jánossal? És miért éppen vele, kérdezhetnéd joggal... Tudod kérlek, én sokat gondolkodtam mos­tanában. Mindig is így volt, tépelődő termé­szet vagyok. Sokszor úgy vélem pedig, fölösle- ges egy társadalom gondjait cipelni minde­nért felszisszenni, mert az élet, a világ úgyis w— a irányunkban, a szocializmus irányában cwruum.ci. jigy óra {fejlődik. És mégis, nem tudok parancsolni ma- otthonosan szedelőz-fsamnak. Sokszor elgondolom: miért van az, ködtek az öregek, békésen ffh°£y Mjön egy már általunk művelt fiatal az tréfálkoztak egymással, aztán ff egyetemről, s elfeledkezik tegnapi magáról, fogtak botot, kalapot, elindul- ff új szokások, tudálékosság és egyéb rossz tu- tak a kijárat felé. A fiúk utó- ff lajdonságok fejlődnek ki benne. Miért, hogy nuk. Útközben fizettek az elé-ivannak nálunk jól élő, vezető állású emberek, bük siető pincérnek. K int, a hűvös ösz­ELEJI ESTÉBEN ép­pen most szóródtak szét az öregek a szélrózsa minden irá­nyában. Az övék hatalmas ka- laplengetések: tiszteletem, vi­szontlátásra ; szervusz, öcsém — köszöngetés után egyedül vágott neki az estének. A há­rom fiú elsietett mellette, és váratlaniul megálltak előtte. Feri a zsebébe nyúlt, és erő­szakkal az öreg kezébe nyo­mott egy pénzdarabot. Két ba­akik nem tudják elfogadni ezt a rendszert, J amely nemcsak nekik, hanem másoknak is, a ^ legnagyobb tömegeknek nyújt emberhez mél- jtó életet. Begyepesedtek, vagy éppen a töme- I gek felemelkedése fáj nekik? Vagy talán so­nkán nem emlékeznek itt jól? Sokszor szeretném kikiabálni az én emlé- | keimet, nagy megaláztatásaimat, feneketlen ^ gyűlöletemet a múlt társadalmi berendezésé­ivel szemben, de nemcsak az én példáimat, Ihanem a mellettem élőkét is: a derékba tört ) tehetségekét, az örökké belenyugvó és aláza­tos mindenfajta cselédekét is. De hát mi vagyok én, egy egyszerű pedagó­gus, kis pont, akit csak kevesen hallanak, aki­rátja is meghökkent ettől, a ff tői csak kevesen tanulnak, s akiben esetleg férfi pedig vörösre gyűlt áb- rázattal tiltakozott sértett büszkeségében: — De kérem, micsoda im- pertimencia ez! — Bácsi, bácsikám, miért koldul maga? — kérdezte tőle Feri szokatlan gyengédséggel, (még hitetlenkednek is, talán csak pozíciófél- (tésből vagy a kenyérért csinálom. De azért ) mégis mondogatom, tépelődöm, gondolkodom. 1 Mostanában például arról a pontról indulok i el bizonyítani, hogy »mi lenne, ha ...?« • Igen ... Mi lenne, ha visszajönnének azok az • idők, mi lenne, ha a ma kisgazdái és tsz-tag­• jai újra cselédek lennének, ha visszatérnének a köpködők és az ÄDOB, az ingyen konyhák és nyomorenyhítő akciók, a grófok és a ban­kok, a kilakoltatások és a garden partyk, a tőzsdék és a részvényesek, a keresztény kur­zus és a zsidóüldözés, az extra magyarok és a kutyabőrök világa, egyszóval mindaz, ami kelléke, eszköze és mellékterméke volt az úri magyar kapitalizmusnak... És ezzel operá­lok, agitálok. Mostanában egyre jobban foglalkoztat az a gondolat: mi lenne, ha találkoznék most, har­minc év után ebben az országban Titz János­sal? Azzal a Titz Jánossal, aki elhagyta akkor az országot, hogy máshol boldoguljon... De miért? ... Ha érdekel az eset, elmondom ne­ked is... Ugyanis abból indulok ki, mi lenne, ha Titz János hazajönne. Megállapíthatná-e, hogy az ő esete ma megismétlődhetne itt? Titz János jó barátom volt, bár elég ritkán láthattuk egymást. Egyetemre járt, így csak vakációban találkozhattunk. Én akkor már S- ban, az ő falujában tanítottam, s ő hozzám járt könyvekért, meg egy kis beszélgetésre. Sok minden rokon volt gondolatainkban, mindketten lázadók voltunk, az akkori rend ellen írt könyveket olvasgattuk. Kérdezhetnéd, miért lázadt Titz János, amikor egyetemre járhatott? Igen, ez a tény igaz. Csakhogy a barátom nagyon jól látta, hogy esete mennyi­re kivételes, hogy a négyholdas parasztoknak egyetlen gyermeke sincs mellette az iskolán, ahol ő fehér holló a grófi és báró gyerekek az ári magyar középosztály leszármazottjai kö­zött, akik eléggé éreztették ezt a tényt vele, irigykedtek is rá, mert a legjobban haladt a Adományokban előre, magasan első volt év­folyamán. Azon a nyáron, amikor ez az eset történt vele, az utolsó éve előtt állt. Sokat tanult, s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom