Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-20 / 196. szám
Szerda, 1958. augusztus 29. 6 SOMOGYI NÉPLAP cAi'eők a szemesi táborból NAPLÓ HELYETT ) jegyzetek Bulgáriából VÁRNA, ESTE ) ANDRE DE SMET Belgiumból érkezett: Ostende- böl, ahol a bédekkerek szerint a legkellemesebb eltölteni a nyarat — ha van az embernek pénze. Ezt ő teszi hozzá, a kicsit fernandeli arcú, harminc év körüli férfi, akivel a Bala- ton-parti Bábelben, Szemesen ismerkedtem össze. 180 külföldi úttörő zsivaját hallgatja itt egy hétig a tó, melyről tíz nyelven mondják ugyanazt: nagyon szép itt minden, és jólesik fürödni. Andre De Smet tört németséggel mondja: — Balaton schön. Es ist gut, alles gut! De hát a belga halkereske- dő nemcsak azért jött el Magyarországra, hogy ezt megállapítsa, hanem főképpen azért, hogy mint ifjúsági vezető ismerkedjék a magyar fiatalok* életével. A tapasztalatokról be-! szélünk, melyeket kéthetes! csillebérci tartózkodása alatt* szerzett. Ezt mondja: ! — Nagyon sok jó dolog van! önöknél, és csodálatosak azok* a lehetőségek, amelyek az if-í júság rendelkezésére állanak.! Nálunk ez elképzelhetetlen, ésf az is, hogy a kormány úgy tá-j mogassa az ifjúságot, mint Ma-j gyaronszágon. A tanulási és* munkalehetőségek is egészen! mások, mint nálunk, Belgium-! ban. | Megkértem, ismertessen meg! egy belga diákkal — Johny, Johny — kiabál,* s az egyik parti fűzfa árnyé-! kából előibújik egy nyurga,* fiatal fiú: ! JOHNY FONTAINE f» flamand fiú — mutatja be Andre De Smet Líceumba Jár. S magyarázni kezdi az iskolarendszert. Hogy 6—12 éves korig elemibe jár, utána pedig vagy dolgozik, vagy továbbtanul az iskolát befejez» diák. Az utóbbi esetben gimnáziumba vagy líceumba mehet S ha még többre akarja vinnd — és főleg ha van rá pénze —, mehet egyetemre. — Ez azonban igen nehéz — mondja Andre De Smet mert azt egyetem egy évi díja kollégiummal együtt 40 ezer belga frank (fcb. 20 ezer forint), és egy munkás átlagos évi keresete 60 000 belga trank. Tehát a szegényebb gyerekek csak úgy tanulhatnak tovább, ha az apa és az anya is dolgozik. Johny nemigen szól bele beszélgetésünkbe. Csak akkor elevenedik fel, amikor magyarországi barátairól érdeklődöm. Kicsit gondolkozik, és azt mondja: — Laci, Vörös, azt hiszem, így hívják azt a fiút, akivel Csillebércen találkoztam össze, és nagyon sajnálom, hogy már el kellett válni tőle. De itt van a címe, és mindketten írunk majd egymásnak, úgy beszéltük meg f MONIQUE ZIMELLIOT, .a 12 tagú francia csoport vezetője Párizsban lakik, és a francia úttörőszervezet — a Vailland-mozgalom — központjában dolgozik. Erről beszél, a munkájáról, mely a kapitalista ország körülményei között igen akadályozott. Elmondja, hogy a Vailland-moz- gatom 1946-ban szerveződött meg, és közvetlen alárendeltje volt a kommunista ifjúsági szervezetnek, 1952 óta azonban különvált tőle, de elvileg megegyezik vele. *— Nagyon mostoha viszonyok között dolgozunk — mondja. — Nincsenek helyiségeink, sok helyen még egyetlen szoba sem áll a gyerekek rendelkezésére. Kivéve ott, ahol kommunista többségű az elöljáróság De például Párizsban is a Metro helyiségében szoktunk összejönni 5—10 percre, valósággal illegálisan. — Hogy tartják az összeköttetést? — kérdeztem. — Minden csapatnak külön újságja van, ebben teszik közzé a híreket. így érintkeznek a vezetők is egymással. Az újságokat kézinyomdával állítják elő. Arra a kérdésre, hogy mi a legkellemesebb emléke Magyarországról, nem tud mindjárt válaszolni. — Minden szép, s a Balaton ideális pihenőhely, csak.; — Csak? — Csak nagyon megcsípked- tek a szúnyogok, és borzasztó erős a paprika — mondja, aztán szélesen elneveti magát, és a futballpálya felé integet, ahol éppen az imént harsant fel a minden nyelven érthető gól, gól kiáltás. Aztán a játékvezető belefűj sípjába, és kiabálni kezdi: fine, konec. Vége a mérkőzésnek. Izzadtan, csap- zottan jönnek a játékosok. Köztük egy nagyon rokonszenves, szőke párizsi fiú: ■TKAN-CLATjDE WALTER. ! Nemcsak szép, de félelmetes is a tenger. Az alkonyat tál együtt nőnek a hullámok, sötétedéskor már csak a bátrabbak merészkednek a vízre. Estefelé a parti homokról eltűnnek a gombák, a nap ellen kifeszített lepedők s egyéb alkalmatosságok. Ezt már Várnába érkezésem második napján megfigyelhettem. Este van most is. Halkul a lárma, egyre inkább a tengeré a szó. A sürgés-forgás nem kisebb, mindenki siet, mindenki készül valahová, csak halkabbak a léptek, s nem telitorkú a kacagás. Egy ugrásnyira van csupán a tenger. A babok dala felröppen a szélesre tárt hotelablakokig. A balkonokon apró tüzek villognak. Cigaretta, szivarfüst szál a felhőtlen ég felé. Ez is szórakozás, ez is élmény — az öregebbeknek. ök innen, a szerelmesek a rejtő lombok alól, összebújva nézik a kelő holdat. Valaki valahol a húrokba tép: lágy gitárszó remeg végig a parton. — Szeretsz? A hang sőhajnyi csupán. Ej, itt magyarul vonnak kérdőre valakit. Odébb megyek, tanúra nincs szükség. E<— Dad. Magányos férfi ül rajta. Keze a támlára ejtve. Észre sem veszi, hogy mellé telepszem. Csak a gyufa villanására rezdül össze. Nézem, amit ő. Távol, nagyon messze hajókürt jajdul. A tengeren holdfényből arany- híd, pont szemben velünk. vég nélküli, beláthatatlan. Azt hinné az ember, ha rálép, el se süllyedne. Olyan széles, mint főnt a Hadak útja. Rabul ejt a varázs. A beszédhez nincs kedvünk. Lábunk alatt habok locsognak. A nyílt vízen dúló viharok fáradt hullámverései, utolsó remegések ezek. Az öbölben nincs csónakokat bontó orkán, csak kicsi, csintalan hullámok simogatják a mohától síkos sziklákat. A többit a képzelet adja hozzá. Aki csak a parton és a víz szélében járt, az is tudja, tudni véli, milyen, mikor elszabadul a vihar. A tenger vonz, megnyugtat. Mindenki áldoz neki az idejéből, a hazaiak Is, a külföldiek meg főleg. Magára hagyom néma társamat, látom, hogy rám se hederít. Fiatalember, lehet, hogy vár valakit, vagy vallani akar a tengernek, arról, aki ma nem jön el. Itt és ilyenkor nagyon hajlamos erre az ember... s a tenger, ha fecseg is, de megőrzi a titkot. Hiába, itt is vannak társ tálán szívek. Magamban minden jót kívánok az idegennek. A Várna mulatóban magyar keringőt játszik a zenekar. Arrafelé veszem az irányt. Jókedvű osztrák társaság siet előttem. Üres asztalt keresek magamnak. Egy kis összegezésfélét készítek. A látottak és a tapasztaltak alapján mondom, nagyon szerény és udvarias a bolgár fiatalság. Bár megvallom, kezdetben azt hittem, hogy én csak jó és kifogástalan viselkedésű fiatalokkal találkoztam. V áma nemzetközibb hely, mint a Balaton, nagyobb a forgalma és a látogatottsága. Sok a fiatal. Érdeklődtem társaimtól is, megkérdeztem őket: — Láttatok-e rikító öltözékű fiatalt, nagyképűt? — Nem. — Ez volt a válasz. — Kötekedőt? — Azt sem. — Hallottatok-e füttyszót (lányok ntán), láttatok-e nőre bámuló szemtelen tekintetet? — Itt nem, de nálunk igen. Nem sorolom tovább, az eddigiekkel sem azt akarom bizonyítani, hogy egyáltalán nincs ilyen Bulgáriában, de tény, hogy én és társaim két hét alatt nem találkoztunk velük. Általános vélemény, hogy Ilyen helyeken lazábbak az erkölcsök, ok van ezerféle is. Én nem ezt tapasztaltam. itt is nagyon be kell tartani a távolságot, idegennek és bolgárnak egyaránt. A mulatók éjfélkor bezárnak. És érdekes, mindenki józanul távozik, legtöbben be se várják a zárórát. Egy alkalommal két munkással beszélgettem. A mulató, ahol egy asztalhoz kerültünk, első osztályú hely. Csak mellesleg jegyzem meg, itt nem haragszik a pincér, ha a vendég csak málnát, vagy szódavizet rendel, amellett üldögél. Éppúgy mosolyogva hozza a vizet is, mintha rövidital lenne a tálcán. S a féldeciért, bár zenés hely, mégsem fizeti a vendég a söntésár ké t -har oms zoros at. .. Gőbölös Sándor A ZÁKmNYI KULTÚRHÁZ falai már készen allnak, tetőszerkezetének építését is csaknem befejezték már. A deszkaanyag hiányzik csak hozzá, és akkor még ebben az évben meg lehet nyitni — ha nem is az egész épületet, de legalábbis a nagytermet a közönség számára. A záká- nyiak nem riadnak vissza a nehézségektől, s társadalmi összefogással, közös munkával építik fel a falu kultúrájának központját. Megkezdődött a Ili. országos bizalmi tanácskozás A Szakszervezetek Országos Tanácsa augusztus 19-re és 20-ra tanácskozásra hívta össze a szervezett dolgozók legközvetlenebb képviselőit, a szakszervezeti bizalmiakat az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Otthonába. A kétnapos megbeszélés kedden reggel fél 9 órakor kezdődött, amelyen több száz bizalmi, gazdasági vezető, igazgató, művezető vett részt. Jelen volt a tanácskozáson Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Vas-Witteg Miklós, a SZOT alel- nöke, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Sándor József, az MSZMP párt- és tömegszervezeti osztályának vezetője, valamint az indonéz szakszervezeti küldöttség tagjai. A tanácskozást Vas-Witteg Miklósnak, a SZOT alelnökének üdvözlő szavai nyitották meg, majd Somogyi Miklós, a SZOT elnöke mondott beszámolót. Vidám búcsúz£a£ó Mérges, mert elvesztették a rangadó mérkőzést A cseh— nyugatnémet válogatott győzött a francia—szovjet együttes ellen 4:l-re, és Jean, a 18 éves párizsi központi fűtés- szerelő, akit a kisebb gyerekek állandóan körülvesznek, nem akar jókedvre derülni. Csak akkor nevette eä magát, amikor azt kérdeztem tőle, hogy milyennek találja a magyar lányokat. —• Nagyon csinosak —* mondja, és a többiekre néz, akik sokat, sejtetően elnevetik magukat. Jean elmondja, hogy körülbelül 53 000 frankot keres havonta, és a szabad ide-* jét áldozza fel, hogy a Vail-| land-moegalornban dolgozhas-t son. — Magyarország hogy tét-! szik? * — Először járok itt, de már* egyáltalán nem idegen. Min-! den nagyon tetszik, a koszt re-j rrvek, de a paprika.;; brr.;.* Rábeszéltek, egyet _ megettem vesztemre, de , azt hiszem, a fél Balatont feiittam utána.;. Valaki megjegyzi, hogy az-j óta Jean mindent elkövet, hogy] a paprikának még csak a kö-j zelébe se jusson. Nem így f KOSZTJA ESILBBKOV, a kis tatár fiú, aki eleinte még külföldi pajtásainak is idegen- forgalmi érdekesség volt ferde szemével, arcába bújó orrával, s főképpen azzal, hogy remekül lovagol* Hol laksz? — kérdeztem. — Kirgizisztáriban, Frunze város mellett; — Elmondja, hogy a XX. osztályba jár, szülei kolhozparasztok, messze innen, nagyon messze, ott, ahol apró lovakon járnak az emberek a hegyi ösvényeken, puskát viselnek meg tölténye-; két a ruhájuk elején. És hogy: ő nagyon szeret ott élni, de azért itt is jó — teszi hozzá. Befejezésül ezzel búcsúzik: — Ha hazamegyek, nagyon; sokat mesélek pajtásaimnak, mert Magyarország nagyon szép, ,4 Király Ernő bírjatok, zokogjatok, kar- esti nyakú, szép borosüvegek, »kik« jelbontatlanul olyanok vagytok, mint kívánatos, szép szüzek! Gyászoljatok, demizsonok és hordók! Immáron nem forgat titeket istennek az a szolgája, ki míg élt, azt prédikálta egész életével, hogy Bacchus az egyetlen és igazi isten. Már most száraz torokkal fekszik hanyatt, arcán megkövesedett faun-mosollyal, s legfeljebb akkor inna, ha valami jótét lélek borral locsolná meg nyugvóhelyének virágait. Arra pedig várhat ítéletnapig, mert falujában csak a csecsszopók nem isszák a szőlő lelkét. Néhány nappal ezelőtt jutott • fülembe a ......... .. .-i plébános ; halálának híre. S mivel tu- ;dóm, mi volt a véleménye föl- : di hivataláról, nem kívánom ; neki, hogy világoljon előtte az örök világosság. Viszont mesélek róla, mert a fekete szoknyás képmutatók, szóval-tet- tel-szemfényvesztők regiment- ; jében ő volt az egyetlen, akit ; szerettem, s akinek viselt dolgai százszor inkább mulattattak, mint haragra gerjesztettek. Ismertem őt, s kezdetben azért hallottam róla kápráztató híreket, mendemondákat oly szívesen, mert úgy véltem, édes rokona 6 Romain Rolland Collos Breugnon asztalosmesterének és jó komájának, a búr gun diai Brévest nagy ivó, nagyevő, nagy kópé plébánosának, Chamamille-nek, a könyvnyomtatás istenien nagyszerű adományából eredően nekem is jó ismerősömnek. — Neve — mivel testét az anyaföld magához ölelte, s nyughatatlanságát szelíd nyu- govássá cserélte fel — maradjon titok. Falujának gézengúzai, akik igen sokat locsolgatták vele egy korsóból a torkukat, csak Plébinek hívták. így nevezte a legkisebb gyerek is. VT a igaz, hogy is ten terem- ti cipésznek, szabónak, parasztnak, napszámosnak vagy papnak az ember fiát, akkor a Plébivel nagyon elvétette a dolgát! Papot fusizott belőle, pedig ő legfeljebb valamelyik szilaj pogány istenség papjának lett volna jő hajdanán. Viszont abban a házban, ahol egymásután tizennégy apróság örökölte a bölcsőt, és tize'mégy gyermekszáj görbült sírásra, hogy anyjuk kenyeret szeljen nekik, érthetően megelégedtek a kevesebb gyerekkel is. S mi sem volt természetesebb annál, mint hogy a szülők az isten bőkezű adományával nagylelkűen bántak: két fiút és két lányt elszegődtettek az egek urához. Szolgának, szolgáló- lánynak. A legöregebb fiún már a szemináriumi években meglátszottak a pogányos életszerelem jegyei. Sok bajt kevert, de tudásban veretlen maradt. Ezért is a ceremóniás felszentelés után jól eldugták a világ szeme elől, hogy a lehető legnagyobb titokban szolgálja az istent. A dombokkal, hegyekkel koszorúzott hegyháti vidék meg volt elégedve új káplánjával. Különösen a fehérnép dongta körül olyan áhítatos udvarlásokkal, mint nyitva felejtett mézesszilkét az éhes darazsak. Úgy mondják, nekik köszönhette elsősorban, hogy amikor a falu öreg plébánosa kilehelte a lelkét, akkor őt iktatták a számadó pásztorság e hivatalába. De nyájával vajmi keveset törődött. Nem zaklatta haragvó mennydörgésekkel őket, helyette az apai házból magával hozott földimádatát élte paraszti buzgalommal. Egy hold szőlő, két hold szántó és elhanyagolt gyümölcsös kerültek birtokába. Tavasszal még más csak mozgolódott, ö már kint járt a földön, s mint egy megszállott, úgy belevetette magát a munkába. Hívei hamar elkönyvelték, hogy ilyen papot sem láttak még. Ilyenek legfeljebb akkor voltak, amikor István király földművelésre kényszerítette őseinket. Meg is szerették, pedig eleinte de sok háborgásra adott okot az új pap. A falu mindössze egyszer hagyta cserben, amikor egy vasárnap reggel alaposan felöntve a garatra sárosán, piszkosan jött meg misét mondani a szomszédos pusztáról. Úgy mondják, annyira részeg volt, hogy a harangozó alig tudta felöltöztetni. De azért csak győzött a szegény küszködő. A plébános nem bírt magával. Húzni sem lehetett már az időt. Majdhogynem úgy kellett kitámogatni a sekrestyéből. Annyira részeg volt, hogy misézni kezdvén az első dominus vobiscum helyett széles mosollyal mondta: »Nővel aludtam az éjjel!« A minisztráns fiú hangosan elröhögte magát, a nenék meg kivonultak a templomból. — Hát hiszén nincsen abban semmi — vélekedtek később a történtekről megenyhülten. —: De minek azt megmondani! A tisztelendő úr az eset után nem ivott egy kerek hétig. Nála az ilyesmi komoly lelkibetegség jele volt. Mondhatni, nem ok nélkül volt »beteg«. Még a szomszédos uraság is azonnali eltávolítását kérte. Végül is hosszas huzavona után maradt. A püspöki hivatal úgy vélte, elég, ha egy falu lakóit megmérgezte már a .........;. -j pap. Maradjon csak a pogányáival együtt. Csakhamar nevezetessége lett a megyének a Plébi. A képmutatók, álszernérmesek húzták az orrukat, hányták magukra a keresztet. Hívei pe-
