Somogyi Néplap, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-09 / 160. szám
VILÁG PROLETARIAT, EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 160. szám. ARA 50 FILLÉR Szerda, 1958. július 9. Mai számunk tartalmából: Két hét a béke országában Mit heron a posta? Mit kapunk a pénzünkön? A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága határozatot hozott a népfront-bizottságok és a tanácsok közötti kapcsolat megjavításáról II leszerelési és nemzetközi együttműködési kongresszus előkészítő bizottságának nyilatkozata A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága már korábban napirendre tűzte a Hazafias Népfront és a tanács közötti kapcsolat megvitatását, amelyre kedden került sor. A beszámolót élénk vita követte és számos hozzászólás egészítette ki, amelyek megmutatták a népfront-bizottságok eddigi munkáját. Különösen a társadalmi munka gyakorlati megszervezésében, valamint a köz- ségre lesztési járulékok befizetésének szorgalmazásában értek el szép eredményeket. . Szóládon például több mint két évi hátralék befizetését a népfront-bizottságokból alakult brigádok szorgalmazták eredményesen. Látrányban naponta 50—60 ember vett részt •— a népfront-bizottság mozgósítására —, egy épijlet bontási munkájában, amelynek anyagára a kultúrotthonnál van szükség. Ezek mellett több hiányosságot is felszínre hoztak. Töb- : bek között azt, hogy a taná- ' csők és a népfront-bizottsá- : gok közötti kapcsolat nem kielégítő. Nem egy esetben a tanács a Hazafias Népfrontot csak az ünnepségek megrendezésével bízza meg, nem hívja meg a tanácsülésekre, nem ismertetik a községfejlesztési terveket, vagy azok végrehajtására nem kérik segítségüket. A népfront-bizottságok szakbizottságai és a tanácsok állandó bizottságai között sem alakult ki hieg- felelő kapcsolat, külön utakon járnak, nem ismerik egymás munkatervét, céljait. Csákvári János, a városi párt- bizottság első titkára a tanácsok és a népfront-bizottságok szoros együttműködésének jelentőségét fejtegette, amivel az eddigi eredményeket nagyban meg lehet sokszorozni. A végrehajtó bizottság a beható vita alapján határozatot hozott a Hazafias Népfront és a tanácsok közötti kapcsolat megjavítására. A határozatban többek között szó van arról is, hogy minden olyan ügyben, amely a lakosság politikai, gazdasági és társadalmi érdekeit érinti, a népfrontbizottságoknak szerepet kell biztosítani. A végrehajtó bizottságok munkaterveit össze kell hangolni a népfront-bizottságok akcióterveivel. Kimondja a határozat azt is, hogy a végrehajtó bizottságok a népfront-bizottságokkal közösen évenként két ízben falugyűléseken számoljanak be a községfejlesztési tervek végrehajtásáról. A keddi megyei végrehajtó bizottsági ülés alapján a járásokban és községekben is hasonlóan megvitatják majd a népfront és a tanácsok közötti kapcsolat megjavításának a tennivalóit. Jelentős változások a termelőszövetkezetek beruházásainak tervezésében A Földművelésügyi Minisztérium szakemberei lényeges változásokat hajtottak végre a termelőszövetkezetek beruházásainak tervezésében. Az új módszer megszünteti az eddigi hibákat. A Földművelésügyi Minisztériumban készen álló, s a napokban a megyéhez és a járásokhoz kerülő utasítás előírja, hogy a járásoknak augusztus 31-ig össze kell gyűjte- niük a termelőszövetkezetek jövő évi beruházási igényeit, Épül a csillebérci atomreaktor Csillebércen gyors ütemben építik az első magyar atomreaktor. Az építők befejezték a reaktortest betonozását. Tekintettel a nagyfokú sugárzásvédelemre, ennél a munkánál különleges nehéz betont alkalmaztak. Napról napra szemmel is láthatóan emelkedik a magasba az atomreaktor szel- lőzőkóménye, amely 80 méter magas lesz. Jelenleg az 55. méternél tartanak. s ezeket a megyék illetékes osztálya útján véleményezve, szeptember 20-ig a Földművelésügyi Minisztériumba kell eljuttatni. így lehetőség nyílik arra, hogy a termelőszövetkezetek időben értesüljenek a kért beruházások megvalósításának lehetőségéről, s a kivitelezési szerződéseket az építőipari vállalatokkal korábban megköthetik. A beruházási keret természetesen nem korlátlan, minden igény kielégítésével nem lehet számolni. A módszer egyik újszerűsége éppen az, hogy a lehetőséget és az igényt egymással párhuzamosan nyilvántartják. s a következő években elsőbbséget biztosítanak a ki nem elégített igényekre. Ezzel azt is el akarják érni, hogy a termelőszövetkezetek tagsága távlati gondolkodáshoz szokva, ne egyik napról a másikra, az éppen adott lehetőséget hasznosítva döntsön a beruházások kérdésében. A jövőben a termelőszövetkezetek olyan nagy csoportjainak kialakítására törekednek, amelyek céltudatos, koncentrált beruházások eredményeként rendelkeznek mindazokkal az áiió eszközökkel — gépekkel, épületekkel —, amelyek biztosítják a korszerű mezőgazdasági nagyüzemnek legjobban megfelelő üzem- és munkaszervezés megvalósítását. Gazdag régészeti lelőhelyre bukkanta k A békési tangazdaság povádi rizstelepén kubikolás közben gazdag régészeti lelőhelyre bukkantak. A feltáráskor a talaj felső rétegében honfoglaláskori, alatta pedig a neolit korszakból való, több ezer éves leletek kerültek elő. Hat honfoglaláskori sírból színarany hajkarikáik kerültek napvilágra, összesen 17,5 gramm súlyban. — A pécsi »uránvárosban" az első félév alatt 128 lakás készült el a dolgozók részére. Júliusban újabb 24 lakást adnak át. Meggy, szilva, körte, szőlő — exportra Olyan hír kapott szárnyra nemrégen Marcaliban, hogy a felvásárlási üzemág vezetője, Baditz Zoltán valamiben töri a fejét. A jól értesültek még azt is tudták, hogy mindez az export szállításokkal kapcsolatáé. Megkerestük hát Baditz Zoltán üzem- ágvezetőt és felvilágosítást kértünk tőle. — Az exportról? — kérdezte kis szem- hunyorítással —, arról szívesen beszélek, hiszen már az is nagy dolog, hogy a megyében egyedül mi bonyolítunk le exportot önállóan. Em valóban örven-detes a földműves- szövetkezet fejlődése szempontjából. Ezért olyan vidám hát az üzemágvezető. Csakhogy maga az önálló exportálási lehetőség nem jelent sokat, ha nincs mit szállíitani. — Abban sem volt hiány az utóbbi napokban. A sok eső miatt ugyanis a paraszt ; k nem tudtak a földeken dolgozni, s így sor került a meggy szedésére. Alig győztük átvenni a sok elsőosztályú minőségű gyümölcsöt. Amint az átváltéi megtörtént, gyorsan útnak is indítottunk hét vagon meggyet Csehszlovákiába. — Ennél többet már nem küldenek? — De igen. Még két vagon meggy-export szerepel tervünkben. Azért csak ennyi, mert most már talán megjön a jó idő és akkor bizony nem lesz idő a szedésre. — Ha már önálló exportálási lehetőséggel rendelkeznek, biztosan más terméket is akarnak külföldre szállítani? — Hogyne. Mégpedig legfőként gyümölcsöt. Szépnek Ígérkezik például a szilva- és körte-termés, így abból is küldünk más országokba. De a legnagyobb mennyiséget szőlőből exportáljuk. Amint a kilátások mutatják, jó termés lesz szőlőből, így mintegy negyven va- gonnyi külföldi szállítást tervezünk. — Es a belföldi piac? — Az sem szenved hiányt. Azt tapasztaljuk ugyanis, hégy a termelők szívesen adják át áruikat a földművesszövetkezetnek és megfelelő a választék is. így az exportálás mellett a belföldi keresletet is ki tudjuk elégíteni ezekből a gyümölcsfélékből, mégpedig jó minőségben, Bécs (TASZSZ). A leszerelési és nemzetközi együttműködési Az SZK.P küldöttsége megérkezett Berlinbe Berlin (AFP). A Szovjetunió Kommunista Pártjának hattagú küldöttsége N. Sz. Hruscsov vezetésével kedden délelőtt tíz órakor Berlinbe érkezett. A küldöttség tudvalévőleg részt vesz Németország Szocialista Egységpártjának július 10-től 16-ig tartandó V. kongresszusán. A különvonaton érkezett küldöttséget a berlini pályaudvaron Walter Ulbricht, az NSZEP első titkára és a Német Demokratikus Köztársaság vezető párt- és államférfiai fogadták. New York (MTI). Mint az AP jelenti, Dulles amerikai külügyminiszter közölte Ham- marskjölddel, hogy az Egyesült Államoknak csalódást akozott a Libanonban működő ENSZ megfigyelő csoport első jelentése. Angol szóvivő — mint már közöltük — utalt arra, hogy az angol kormány sincs megelégedve a jelentéssel. A libanoni kormánynak határozott keserűséget okozott az kongresszus előkészítő bizottsága nyilatkozatot adott át a sajtónak. A nyilatkozatban ismerteti az előkészítő munkák menetét, a kongresszus célját, jelentőségét. Az előkészítő bizottság nyilatkozata szerint a kongresszus összehívása a világ közvéleményének legszélesebb rétegeiben élénk és helyeslő visszhangot keltett, hiszen e nemzetközi bizottság munkájában harminc ország 120 világszerte ismert kiválósága vesz részt. Genf (TASZSZ). A magrobbanások felfedezésével foglalkozó genfi szakértői érlibanoni munkájával ügy. Libanon ENSZ-delegátu- sa kijelentette: a libanoni kormánynak egyelőre nincs szándékában kérni a Biztonsági Tanács összehívását Prága (MTI). Július I4-én nyílik meg Prágában a dolgozó ifjúság szakszervezeti viA nyilatkozat végül hangoztatja: kiváló tudósok, egyszerű munkások, művészek és parasztok, államférfiak és politikával egyáltalán nem foglalkozó emberek, nagyiparosok és szakszervezeti vezetőik gyűlnek majd össze Stockholmban, hogy részt vegyenek azoknak a kérdéseknek a megoldásában, melyek minden embert egyformán érdekelnek, hiszen mindenki boldog és nyugodt jövőre vágyik, bármilyen politikai nézeteket valljon is. tekezlet hétfői ülésén folytatták az akusztikai észlelési módszerekkel összefüggő kérdések megvitatását A szovjet küldöttség záróvélemény-tervezetet terjesztett be megvitatásra a léghullámok módszerének alkalmazhatóságáról. A nyugati fél ismertette azokat az alapvető tényezőket, amelyeket az akusztikai módszerek alkalmazhatóságának eldöntésekor figyelembe kell venni. Iágkonferenciája. Ez lesz az első alkalom, amikor a nemzetközi munkásmozgalom fiatal nemzedéke szakszervezeteinek pártállására való tekinAz Egyesült Államok nincs megelégedve az ENSZ megfigyelők A TASZSZ jelentése a genfi szakértői értekezlet hétfői üléséről A dolgozó ifjúság szakszervezeti világkonferenciája előtt A Finn Nép Demokratikus Szövetsége növelte a legjelentősebben mandátumának számát Helsinki (Reuter). Finnországban hétfőn este véget ért az új parlament tagjainak megválasztása. Az eddigi eredmények szerint a választás legnagyobb meglepetése — mint a Reuter jelenti — az, hogy a Finn Nép Demokratikus Szövetségének további hét képviselője jutott be a finn parlamentbe. A KÜLPOLITIKA llíltll Párizs (MTI). A Reuter-iro- da jelénti, hogy Jacquec Sous- telle volt algíri főkormányzót kinevezték tájékoztatásügyi miniszterré. André Malraux. az eddigi tájékoztatásügyi miniszter a miniszterelnöki hivatalhoz delegált államminiszterként tagja marad a francia kormánynak. Soustelle kinevezésével teljesül a közüdv-bizottságok mozgalmának egyik régi kívánsága. Az algériaiak nem titkolták, hogy elégedetlenek voltak Soustelle »mellőzése« miatt a kormány megalakításakor. • * * Nicosia (AP). Ciprus hat nagyobb városának polgár- mestere felkereste Sir Hugh Foot angol kormányzót és felkérte, ne ragaszkodjék a ciprusi angol politika alkalmazásához, mivel ez csak a sziget görög és török részre való szakadását eredményezné. * * * Havana (AP). Kubai lázadók kijelentették, ragaszkodnak ahhoz, hogy legmagasabb szintű tárgyalásokat folytassanak az amerikai követség tisztviselőivel, mielőtt szabadon bocsátják az elrabolt amerikai tengerészeket. Az eddig megszámlált szavazatok szerint az újonnan megválasztott parlament ösz- szetétele a következő: a Szociáldemokrata Párt 50 mandátum, a Finn Nép Demokratikus Szövetsége 50 mandátum, az Agrár Párt 48 mandátum, a Koalíciós Párt 2b mandátum, a Svéd Néppárt 14 mandátum, a Finn Néppárt 7 mandátum, a Független Szociáldemokraták 3 mandátum. A Reuter szerint az új kormány megalakítása valószínűleg csak hosszas tárgyalások után sikerül. Mint megjegyzi, a kommunista képviselők számának jelentős növekedését figyelembe véve aligha lehet az ő támogatásuk nélkül szilárd többséggel rendelkező kormányt létrehozni. Washington (AFP). Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára hétfőn este kétórás megbeszélést folytatott Dulles külügy- minuaierreJL Az líjsíígírálíttrii tét nélkül közösen vitatja mej a dolgozó fiatalokat érdeklő kérdéseket. A világkonferenciát július 20-án a béke és a népek közötti barátság nagyszabású ma- nifesztációja zárja le. Ezen a találkozón a szomszédos országokból is több száz fiatal munkás vesz részt. Magyarországról az értekezlet húsz küldöttén kívül 150 ifjúmunkás érkezését várják. Szovjet ifjúsági küldöttség utazott az amerikai quaker szemináriumra Moszkva (TASZSZ). A szovjet ifjúság képviselői hétfőn elutaztak az Egyesült Államokba, hogy részt vegyenek az amerikai quakerek nemzetközi szemináriumán. A szeminárium témája: A békés együttműködés elemei a különbségek világában. A szeminárium július 11-től augusztus 8-ig tart. arra a kérdésére, hogy Libanonról volt-e szó, a főtitkár így válaszolt: »Általánosságban megbeszéltük a kérdést«. i A washingtoni görög nagykövet közleménye Athén (AFP). Georges Me las, Görögország washingtoni nagykövete hétfőn este közleményben cáfolta a legutóbbi napokban elterjedt híreket, amelyek szerint az Egyesült Államok nyomást gyakorolt Görögországra, hogy elfogadtassa vele a ciprusi kérdés rendezésére szolgáló Macmillan ter* vezetet. »Az Egyesült Államok semminemű nyomást nem gyakorolt ránk az angol terv elfogadása céljából — hangoztatja a nagykövet —, mindössze barátilag ajánlotta, hogy ne utasítsuk vissza a baráti magánbeszélgetéseket az égető ciprusi kérdés megoldása érdekében«. Hammarskjöld és Dulles megbeszélése