Somogyi Néplap, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-08 / 159. szám

SOMOGYI NÉPLAP

3

Kedd, 1958. július 8.

Sávoly egy év uíán.

$»

Néhány hónappal az ellenforradalom leverése után »Sávolyi gondok« címmel írtam a falu életéről, bajairól, főként arról, kik legyenek a tanács, a falu vezetői. Az ellenforradalom előtti tanácstitkár szerepléséről a kapott tájékoztatás alapján így írtam: »A régi titkár, Pm térné erőszakos módszereivel népszerűtlenné vált a községben ...« S ma, egy év után, Pintér Jánosné, a cikkben említett titkár, a tanács elnöke, a falu vezetője.

Nehéz volt a kibontakozás

Mi történt egy esztendő alatt, hogyan lehetett az, hogy Pintér Jánosné a »népszerűtlen« tanácstitkár ma a falu vezetője? Egy rövid írásban nehéz lenne erre a kérdésre válaszolni. Ebben a kis faluban is, mint sok más helyen, nehéz volt a kibontakozás, nehéz volt az emberek szívéhez vezető utat megtalálni, főként nehéz volt az ellenforradalom által okozott kárt, s az ellenforradalmárok által terjesztett rágalmakat eltüntetni. Nem volt pártszervezet, szétestek a tömegszervezetek, mindent újra kellett kezdeni.

Pintér Jánosné, amikor a járási vezető szervek kérésére visszament a faluba, ezt úgy tette, mint aki egy ideiglenes feladatot lát el, mert nemsokára máshova helyezik. — Tudja — mondatta nekem —, éreztem, hogy azoknak az embereknek, akik a tények alapján ítélik meg titkári működésemet, s hibákat is látnak benne, igazuk van. De azért azt is éreztem, hogy nem követtem el olyan »súlyos bűnt«, amint azt az ellenforradalmárok és cimboráik állították.

Egy év telt el. A sávolylak is, mint az ország többi falujának lakói, gondolkodtak az elmúlt esztendők eredményein, hibáin, az ellenforradalom okozta károkon, s rájöttek: nem minden régi vezető rossz, s főleg nem követtek el olyan hibákat, amiért el kellene őket távolítani. És ezért lehetséges, hogy a volt tanácstitkár, most mint elnök áll a község élén. De ha mérlegre tesszük az elmúlt esztendő eredményeit, akkor el kell azt Is mondami, hogy ezeket nemcsak a község lakóinak józan gondolkodása segítette elő, hanem elősegítette a tanács vezetőinek, a község kommunistáinak őszinte beszélgetése az emberekkel, amikor bátran feltárták a hibákat, az eredményeket és feladatokat is. De elősegítette, hogy a sávolyiak látják és érzik az ország vezetésében végbement hatalmas változást, s naponta tapasztalják a párt és a kormány következetes, igazságos politikáját.

Megteremtődött a bizalom

A bizalom olyan tartósan teremtődött meg a falu vezetői, s rajtuk keresztül pártunk, kormányunk iránt, melyre előzőleg nem volt példa. S ezt nemcsak az bizonyítja, hogy a kommunistáknak van tekintélyük a faluban, hogy élnek és dolgoznak a tömegszervezetek, hanem az is, hogy az emberek — nem úgy, mint az ellenforradalom után — tiszteletben

tartják a törvényeket, eleget tesznek állam- polgári kötelezettségüknek. Vida Géza, Der- dák Jánosné, Birkás Imre egész évi adóját kifizette már. Amikor pedig a községfejlesztési hozzájárulás összegét kellett megállapítani, a tanács 15 százalékot szavazott meg, hogy 1960-ban majd tudjanak adni 283 000 forintot a község villamosítására. Az ellenforradalom által szétesett termelőszövetkezet újra működik 21 családdal.

A pártszervezethez tizenegy kommunista tartozik. A Hazafias Népfront-bizottság a község minden munkájában részt vesz. a KISZ-ben huszonnégy fiatal dolgozik, olyanok, mint Kiss Gyula, a szervezet titkára és ifjú Szabó János, akikre minden munkánál lehet számítani. A kiszisták társadalmi munkában sportpályát létesítettek, a fásítás során kettőezer csemetét ültettek el. Negyven asszony tevékenykedik a nőtanácsban. Har- math Józsefné, Gál Józsefné, Hajdú Jánosné, de a többi asszony js szívén viseli a község sorsát.

Sokan vesznek részt a Magyar-Szovjet Baráti Társaság munkájában, Récsei Mária, Füstös Ottilia, Mulasics Jánosné, Tóth Márta, de a többiek jó munkájának és Sávoly község lakói megváltozott gondolkodásmódjának eredménye, hogy a község lakói és a szovjet katonák között rendezett találkozó valóságos ünnepély volt.

A pedagógusok köszöntésében, s az elmúlt vasárnap megtartott aratóünnepélyen, majd utána a bálon szinte az egész falu részt vett, bizonyítva, hogy helyes irányban folyik az élet Sávolyon. A tanácstagok közül Tóth Márton, Szabó János, Szarka József rendszeresen beszélgetnek választóikkal.

íme, egy esztendő eredményei,

melyeket egy esztendővel ezelőtt nem reméltük. Szigeti István elvtárs, a Marcali Járási Pártbizottság első titkára így mondja el erről véleményét: »Egy esztendővel ezelőtt azt hittük, hogy évek kellenek majd, amíg sikerül helyreállítani a tömegkapcsolatot Sávolyon, de tévedtünk... Nem kellett egy esztendő, s a tömegkapcsolat jobb, mint az ellenforradalom előtt. Ezt nem volt könnyű megvalósítani. Éppen ezért kell azon munkálkodni a község vezetőinek, kommunistáknak, a tömegszervezeteknek, hogy ezt a jó tömegkapcsolatot tovább ápolják, tovább erősítsék ...«

Végül azt is el kell mondani, hogy a »népszerűtlen« tanácstitkárból népszerű tanácselnök lett, akit a sávolyiak közül sokan így szólítanak meg az irodában: »Kedves elnöknő«, s akit nemcsak hivatalos ügyekkel, de családi bajokkal is felkeresnek. Segít az embereknek bajaik, gondjaik elintézésében, igazságos, ha kell, szigorú, de mindenkor emberséges. Jól tudja, hogy azt a bizalmat, amelyet a község az elmúlt esztendő alatt és előtte is megszavazott neki, csak jó munkával tarthatja meg. Szalai László

Másnap reggel, ahogy ki akartam. lépni az ajtón, elémperdült Annamária elmaradhatatlan kíséretével és nagyon természetes mozdulattal kezembe nyomott egy jókora csomagot. Mikor látta értetlen arcomat, édesen, mint egy valódi színésznő, hozzáfűzte:

t— Petinek.

Azzaü kacagással elfutottak, talán szégyellték, hogy ők is meghatódtak egy kicsit. Bizony nem volt akármilyen csomag. Volt benne egy magasnyakú, teljesen jó gyapjú-pulóver, kis tintafolttal a hátán, egy sál, egy pár kesztyű és két zsebkendő. Nagyon megörültem. Hátha még sejtettem volna a továbbiakat.

A hír végigfutott az iskolán, meg kell adni, teljes titoktartással Peti felé, és ragály lett belőle.

Hoztak nadrágot, még egy pár cipőt, inget, meleg alsónadrágokat, harisnyát, zoknit, újabb zsebkendőket, fésűt és egy kis zsebtükröt. Szépen feljegyeztem az ajándékozók nevét. Mikor már tekintélyes halommá nőtt az ajándék, gondoltam egyet és egyik tízpercben összehívtam az adakozókat.

— Gyerekek, itt már any- nyi a Petinek szánt ajándék, hogy úgy gondoltam, illetve szeretném, ha kettőbe osztanánk és a felét megkapná Bér da Kari. Neki sincs semmije. Mit szólnátok hozzá?

Art hittem ujjongani fogtak ettől a gondolattól. Mivel megszoktam, hogy mindenben hallgatnak rám, nem is vettem különösebb fáradságot, hogy hassak rájuk. Rá is fizettem azon nyomban.

Annamária, miközben minden elismerést megérdemlő mozdulattal húzta fel kesztyűit, félrebillentett fejjel rámnézett és erősen hangsúlyozva mondta:

— Én Petinek hoztam. '

Azon nyomban mindenki

csatlakozott hozzá és ezzel legyőzettem. Éreztem, itt minden beszéd hiábavaló. Elhatároztam tehát, hogy én leszek az, aki nem ad Petinek semmit. A kabátot és a cipőt Berda Kari kapja. El is készítettem a két csomagot.

• * *

Tele volt a tornaterem. Talán azt a bizonyos gombostűt még le lehetett volna ejteni, de mást azután nem.

Zengett a köszöntő, tisztán csengve és tömören.

A meszes szamara úgy iázott, hogy az elől ülő kicsik majd legurultak a svédpadokról gyönyörűségükben. És suszterunk olyan csodálatosan mutált, hogy túltett önmagán. Mindenki érezte, ezzel a szereplésével hangja elérte az elérhető legmagasabb siker csúcsait, innen, már csak a rendes beszéd felé lehet haladni, felfelé tovább nincs út. Veres tanár úr, az éneklés mestere meg is jegyezte:

— Ez a fiú önmaga egy énekkar.

Eközben már égtek a gyertyák, fénylett az egész fenyőfa, és röpködtek a csillagok sisteregve, apró petárdák módjára.

Kezdetét vette az ajándékcsomagok kiosztása, amit megelőzött igazgatónk pár keresetlen szava, végén kellemes vakációt kívánva. A gyerekek szívből éljenezték. A kicsik hosszú sorban járultak a ruháskosarakhoz. Volt, aki csak magához szorította az ajándékot, volt, aki már ette is, és volt, aki már csereberélte is a tartalmát.

A nagyok szeme azonban rajtam volt. Izgatottan várták a két csomag átadását.

Mikor a két fiút a gyerek- kupacból előszólítottam, kissé elámulva álltak meg előttem. A gyereksereg sisteregni kezdett és a kör közelebb nyomult. A felnőttek is felálltak, hogy jobban lássanak.

— Peti, gyere ide, fiam. — Tessék — és kezébe nyomtam a nagyobbik csomagot. — Te is, Kari, fogjad.

Azután kezemet vállukra tettem és azt mondtam:

— Peti, Kari, társaitoktól kapjátok ezt a csomagot. Szívesen adták és azt kívánják, hordjátok és használjátok el minden darabját egészséggel.

A gyereksereg kitört. Kiabáltak, tapsoltak és ott ugráltak a két fiú orra előtt.

Peti arcán legördült két könnycsepp. Az egyik villanva eltűnt a lábak Között,

APRÓBETŰS JE GYZETEK

A szülőfalura emlékeztető találkozás

Szombat délután volt, esős, szomorú idő. Utbaejtve Ka- posfőt, benyitottunk a tanács egyik irodájának ajtaján. Emlékszem, amolyan hétvégi, álmosító hangulat ült a folyosón. Valahol fáradtan kattogott egy írógép.

— Még dolgoznak, rájuk, az adósokra várok, hogy elmenjenek — mondta köszönés után az az ember, aki belép- tünkkor még lábát teljes hosszában kinyújtva pihent a fal mellett húzódó pádon.

— Én vagyok itt a kisbíró — adta tudtunkra, mintegy jelezve, hogy jogosan tartózkodik a teremben.

Szó szót követett, s öt perc sem múlt el, máris közösen szidtuk az időjárást. Horváth Feri bácsi — a hivatalsegéd sutba dobta a formulákat, s az egyszerű, és őszinte ember természetes hangján küldte napvilágra gondolatait. Ö is kérdezett, mi is érdeklődtünk, s nem is vettük észre, hogy lassan, de teljes kört

írt le az óra nagymutatója. Mehetne már takarítani a visszalévőt, az utolsó szobát. Az adóügyiek elmentek, nem kopog már az írógép. Még vár. Talán elfeledkezett róla? Nem, tudja ő a kötelességét, de hát időközben ő, meg útiítársam kiderítették, hogy egyfaluból valók.

— Csak hát te még gyerek voltál öcsém, mikor én elkerültem onnét — vált át a tegezésre Horváth bácsi.

— Hej, de régen volt. Hirtelen nem is tudom, mikor voltam odahaza. Talán már meg sem ismernének, hiába is mennék... Hát te, vélekszel még rám?

— Hogyne. Bráf Ferkónak szólították magát, ne haragudjon, nekem csak így él az emlékezetemben.

— Dehogy, dehogy haragszom. Jólesik hallani a régi megszólítást. Szóval megismersz?

Az arca kitűzésedéit, nagyokat szippantott a levegőből, s az egy-egy pillanatra támadt csendben fölrajoztak emlékei. Szilaj és tüzes napok történetei között válogatott.

Hangja meg-megre- megett, s azt a szemében csillogó valamit sem szégyellte.

— Élnek-e még a régi ismerősök? A Nagy Ottilia, a Papp M. Kálmán? Hát a... hirtelen nem is jut eszembe, várjunk csak... a Sipos Kálmán felesége, a Zsófi? Együtt jártunk iskolába..: Fölmelegszik az ember szíve, ha visszagondol. Igaz, a te szüleid, hogy vannak?

Alig győzni válasszal. Én, a harmadik, nem szólhatok közbe, engem nem oda kötnek a szálak, én nem járhatok az ő múltjuk avarján.;. Szavaik csöndes csobogása zsongít. : ; A visszahozhatatlan, a soha meg nem ismétlődő élet egy-egy határkövénél hosz- szabban időznek a beszélgetők. Feri bácsi szívét úgy, de úgy összeszorítja valami, hogy kicsordul a könnye.

— Jó itt Kaposfőn, nincs nekem senkivel sem bajom, a

kicsik is szeretnek, »Peji bácsijuk« vagyok, de azt a falut! Hiába, más...

Hallgat. Az ablak alatt nőnek a pocso- lvák, ujjaink között újra, meg újra csonkig ég a cigaretta.

Látni a falut, végigmenni az utcákon, hosszan parolázni a gyerekkori pajtásokkal — alig tudja csitítani a hirtelen támadt vágyat. Pedig csak a falujától szakadt el, s nincsenek hegyek, óceánok a mostani és a régi lakhelyek között. — Mégis! Nem »itt született, s kicsit idegennek érzi magát. Ha régi ismerősökkel találkozik, sohse akar végeszakadni a beszélgetésnek.

így volt ez azon a szombat délutánon is. Feri bácsi, a ka- posíőiek kisbíró ja egy pillanatra megfeledkezett a takarításról; földijével találkozott. így van ez mindenkivel és mindig, ha a végtelen időben, szülőhelyüktől távol pár pillanatra összesodródnak az egyfalusiák;

Gőbölös Sándor

A nemzetközi szövetkezeti nap kaposvári ünnepségéről

műves-, kisipari- és mezőKedves, szép ünnep volt. Mintha mindenkire, aki ott ült a KIOSZ székház nagytermében, akár az elnökségben, akár a hallgatóság soraiban, varázst gyakorolt volna e fogalom: 36. nemzetközi szövetkezeti nap. Ezt ünnepelték szombaton este a földo másik elakadt az orránál. Azt meg óvatosan elkente a kezével. Ekkor a gyerekeket széttolva Rezi néni lépett hozzá, kézenfogta Petit és Karinak azt mondta igen szigorúan:

— Mondd meg Mándiék- nak, hogy Peti nálunk alszik és nem is engedem haza.

Nem is nézett rám, hanem valami szelíd ragyogással az arcán kézenfogva vezette maga mellett Petit. A bordásfalaknál Rezi bácsi csatlakozott hozzájuk szájában örökégő répájával.

Csak néztem utánuk. Rezi bácsi meg akarta fogni a gyerek másik kezét, de abban volt pont a csomag. Megálltak mind a hárman, és láttam, hogy tárgyalnak. Az elült aggodalom felütötte a fejét bennem.

Ekkor Peti megfordult. Határozott léptekkel visszatért hozzám. Mindenki csudál- kozva nézte. A gyerekek elhallgattak, még a fa káposztását végző nyolcadikos lányok is elcsendesedtek és mindnyájan Petit bámultuk.

Egyszer, kétszer kinyitotta a száját. De amit mondani akart, nem tudta elmondani. Ekkor odalépett Karihoz és csomagját annak kezébe nyomta. Mindenki megértette. Neki már nem volt rá szüksége.

Csendben néztünk utána, míg ment Reziékkel, középen, kézenfogva. Az ajtónál mintha megérezte volna, hogy nézem, visszatekintett rám. Egymásra mosolyogtunk. Mivel két könnycsepp a szemem sarkában az arcomat méregette, hirtelen a függönyök mögé léptem és gyorsan letöröltem őket.

Annamária lépett hozzám, és széttárta karjait:

— Nagyon szép volt... olyan volt, mint egy film.

(Vége.)

MIHÁLYI MARGIT

gazdasági termelőszövetkezetek tagságának képviseletében egybegyűltek.

Egy-egy ilyen évfordulónál nem árt

visszapillantani az elmúlt időre, a megtett, küzdelmes útra, s feltétlenül hasznos megmutatni azt is, mi áll a jövőben a szövetkezetek előtt megoldandó feladatként.

Ezekről beszélt Horváth János, a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke, az ünnepség szónoka is. Szavai nyomán kibontakozott a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének csaknem hat évtizeden keresztül és a közelmúlt esztendőkben végzett tevékenysége, amit 38 ország, 120 milliót számláló szövetkezeti tagsága körében végzett.

A mi országunk, valamint jó néhány demokratikus állam szövetkezeti szerve még nem tagja e szövetségnek. Felvételi kérelmünket elutasították azzal az indokkal, hogy a mi szövetkezeteink »nem eléggé demokratikusak«, s ezért nem felelnek meg az alapszabály követelményeinek.

Pedig ha valahol, akkor a népi demokráciák szövetkezeteiben érvényesül a demokratizmus.

Enélkül nem tudtunk volna olyan eredményeket sem eléírni, mint amilyenekkel büszkélkedhetünk. Vegyünk néhány példát Horváth János ünnepi beszédéből:

— Taglétszámunk egyre növekszik — mondotta a szónok. — A földművesszövetkezeteknek ma már több mint 94 000 tagja van Somogybán. Ezzel arányosan emelkedett a befizetett részjegyek összege is. Fejlődésről számolhatunk be kereskedelmünknél, vendéglátásunknál, valamint a felvásárlás, értékesítés vonalán is.

A megye kiskereskedelmi forgalmának 47,7 százalékát, a vendéglátóipari forgalomnak 52,6 százalékát ma már a földművesszövetkezetek bonyolítják le.

Ugyanígy meg lehet állapítani az előrehaladást a kisipari szövetkezeteknél is. Ezek 114 millió forintnál több termelési értékkel segítik a

dolgozók áruigényének kielégítését.

Egy ilyen ünnepségen természetesen szólni kell a még megtalálható hibákról is. Azokról, amelyek jelenleg gátolják még az igazán jó munkát, amelyeket el kell tüntetnünk.

— A jövőben sokkal többet kell törődnünk az egyszerű szövetkezeti társulások létrehozásával, támogatásával, amit eddig néha hanyagul kezeltünk

— mondotta ezzel kapcsolatosan a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke. — A dolgozó parasztok hadd kedveljék meg ezeken keresztül a magasabb formájú szövetkezeteket. Ebben azonban nem merülhet ki tevékenységünk. A földművesszövetkezeteknek gondot kell fordítani a felvásárlási hálózat szélesítésére, a termeltetés fokozására, valamint a mezőgazdasági szak- tanácsadás fontosságára ist A kisipari szövetkezetek pedig törekedjenek arra, hogy ezen túl is, mint az elmúlt tíz esztendő alatt, minél több, jó minőségű áruval lássák el a lakosságot. — Szólt a mező- gazdasági termelőszövetkezetek sikereiről, s a tsz-mozga- lom további feladatait is körvonalazta az ünnepség előadója.

Dr. László István, a megyei tanács vb-elnöke szintén üdvözölte az ünnepség részvevőit, s kérte a szövetkezeteket: dolgozzanak még jobban, így erősítve a munkás-paraszt szövetséget.

A szövetkezeti nap ünnepségének végén kitüntetések, kiváló dolgozó és elismerő oklevelek kiosztására került sor, majd utána

kultúrműsor következett, amelyben legjobban a barcsi művészeti csoportok tettek ki magukért.

Vasárnap délelőtt pedig a földművesszövetkezetek és kisipari szövetkezetek vezetői elhelyezték koszorúikat a szovjet hősök Szabadság-parki emlékművénél, kegyelettel adózva azoknak az embereknek, akik vérük hullatá- sával, életük feláldozásával tették lehetővé, hogy szabad hazában létrejöhessenek, fejlődhessenek a szövetkezetejti