Somogyi Néplap, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-06 / 158. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Vasárnap. 1958. július 8. A LATINKA-SZOBORÉRT 241096 forint a gyűjtés eddigi eredménye Egy hónap telt el azóta, hogy a megyei és a városi pártbizottság megindította a gyűjtést a Tanácsköztársaság mártírhalált halt somogyi harcosának, a Latinka Sándornak állítandó szoborra. Az elmúlt néhány hét alatt már 241 096 forint futott be az Országos Takarékpénztárnál kezel't csekkszámlára. Üzemi munkások, hivatali dolgozók, alkalmazottak, magánemberek forintjai. Benne van Mikecz János elvtársnaik, a városi tanács elnökének 500 forintja, a barcsi ügyvéd 700 forintja, a veszprémi kis falu lakójának, Simon Pálnak 50 forintja, aki mint írja, azért küldött adományt a somogyiak mártírjának, mert amikor Latinka Sándor, az új hajnal harcosa és hirdetője volt, ha nem is Somogybán, de q is azért küzdött. A gyűjtés megindulása óta többen arra kértek bennünket, ismertessük a lapban, melyik üzem, hivatal, intézmény dolgozói mennyi pénzt adtak erre a nemes célra. Ennek a kérésnek teszünk eleget. Az alábbi felsorolásban a július 1-ig Kaposvárott befizetett pénzösszeg egy része szerepel. A zárójelben lévő számadat azt fejezi ki, hányán adták össze az adományösszeget. Kiskereskedelmi Vállalat (250) 3350 Ft, Cukorgyár 12 000 Ft, Húsipari Vállalat 3520 Ft, Sütőipari Vállalat (156) 3215 Ft, Rendőrség, karhatalom 5328 Ft, Tatarozó és Építőipari Vállalat (260) 4800 Ft, Ofotért (7) 80 Ft, Nyomdaipari Vállalat (52) 799 Ft, Temetkezési Vállalat (40) 765 Ft, Városi orvosok, védőnők (90) 3310 Ft, Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat (60) 1055 Ft, Tűzoltóság (130) 2815 Ft, Baromfifeldolgozó Vállalat (235) 4880 Ft, MÉH (51) 1180 Ft, Bizományi Aruház (4) 25 Ft, MEZOMAG Vállalat (20) 320 Ft, AKOV (62) 1285 Ft, Faipari Vállalat (40) 560 Ft, Állami Biztosító (95) 2190 Ft, Kertészeti és Útkarbantartó Vállalat (153) 2499 Ft, Ruhaüzem (319) 5052 Ft, Nőtanács (11) 440 Ft, Óra- és ékszerbolt (3) 100 Ft, Szakszervezetek Megyei Tanácsa (36) 615 Ft, FŰSZERT (80) 1432 Ft, Kéményseprő Vállalat (20) 775 Ft, Megyei Ügyészség (20) 292 Ft, Tahi Gimnázium tanári kara 33 Ft, Megyei Tanács (131) 5132 Ft, Ingatlankezelő Vállalat (126) 909 Ft, Földművesszövetkezetek (280) «<«13 Ft, Szik- x ízüzem (14) 170 Ft. Nem felmentő ok D6zsa György nevét vette fel a fonyédi járás munkásörszázada (Tudósítónktól.) Az elmúlt vasárnapra sugárzóan szép napfény váltotta fel az esős balatonmenti napokat. Már a kora reggeli órákban vonattal, gépkocsival, szekéren, kerékpáron igen sokan érkeztek Fonyódra a járás községeiből, hogy jelen legyenek a fonyódi mun- kásőrszázad zászlóavató és névadó ünnepségén. Délelőtt 10 órakor nyitotta meg az ünnepséget a bélate- llepi park festői környezetében — több száz főnyi ünneplő közönség előtt — Hegyi János munkásőr ezredes, mint az országos parancsnok képviselője. Először felolvasta az ünnepi napiparancsot, amelyben a munkásőrség országos parancsnoka engedélyt adott a fonyódi munkásőr századnak arra, hogy felvegye Dózsa György nevét. Ezután Gajdos László elvtárs, a fonyódi járási pártbizottság másodtitkára mondott ! mázsa ^2 őszi árpa Az őszi árpa cséplés során a mázsálások kiemelkedő terméseredményekről is tanúskodnak. A Kaposvári Cukorgyár Célgazdaságának 3.12 holdas takarmánygabonája, amelynek cséplését szombaton fejezték be, 17 és fél mázsás átlagtermést adott holdanként. De van olyan terület is, mint például az igali 19-es számú, 24 holdas tábla, amelyik 27 mázsa 62 kiló rekord- terméssel hálálta meg a jó vetésforgót és a gondos mag- agykészítést. A termelőszövetkezetek is szép eredményeket, érnek el, annak ellenére, hogy a száraz májusi hónap nem sok jóval kecsegtetett. A barcsi Vörös Csillag 158 hold takarmány- gabonája 17 mázsás átlaggal fizetett, a nagyatádi Szorgalom Tsz. 19,2 mázsa őszi árpát takarított be holdanként, ami legalább három mázsával múlja felül az egyénileg dolgozó parasztokét. A somogyi termelőszövetkezetek a becslések szerint átlagosan két mázsával takarítanak be többet holdanként, mint az egyénileg gazdálkodók. Kenyérgabonánál is hasonlóképp mutatkozik, amelyből eddig negyvenezer holdon kerültek keresztekbe a búza és rozs kévék. beszédet, hangsúlyozva a munkásőrség szerepét a békeharcban, az ellenforradalom viharából kiemelkedett népi demokráciánk védelmének és bajtársiasságnak fontosságát. Ezt követően került sor a zászló átadásra. A Nagybere- ki Állami Gazdaság dolgozóinak ajándékát, a hatalmas, gyönyörű vörös selyemzászlót Koncz István elvtárs, a gazdaság igazgatója adta át a munkásőrségnek keresetlen szavak kíséretében. Majd a párt- és tömegszervezetek, intézmények képviselői helyezték el színes selyem szalagjaikat — több mint nyolcvanat — a munkásőrszázad új zászlaján. A délelőtti ünnepség záróakkordját képezte a díszmenet, amelyben nemcsak a fonyódi Dózsa György munkás- őr-század lépett el az országos parancsnok képviselője előtt, hanem nagy sikert arattak a balatonboglári szőlőolt- vány termelő gazdaság ifjúgárdistái egyenruhájukban, és a fonyódi általános iskola úttörői is. A névadó és zászlóavató ünnepség után a bélatelepi Sirály Szállóban a munkásőrök, valamint a meghívottak részére díszebédet rendeztek, amelynek során Hegyi János ezredes mondott pohárköszöntőt. Ebéd után labdarúgó mérkőzést tartottak, majd pedig a tapolcai honvédség tánczenekarának közreműködésével jó hangulatú, reggelig tartó táncmulatság zárta be az ünnepséget. 7. Közeledett karácsony erősen. Folytak is az előkészületek. A tánccsoport próbált, csak úgy döngött a tornaterem padlója, miközben hozzá az ütemet igazgatónk verte teljes odaadással a köl- csön-zongorán. Próbáltak a színjátszók is. Félig civilben és félig jelmezben szaladgált a meszes ember szamara a folyosón. Nagy fülei lógtak és abrakos tarisznyáját kereste, amit a többiek felkötöttek a fiatal hársfa tetejére. Fs a »Melyiket a kilenc közül« susztere éktelen mutáló hangján nagyszámú gyerekeit rendszabályozta és tanította énekelni. Lázban égett mindenki. A nyolcadikosok már elkezdték díszíteni a tornatermet. Megvolt a fenyőfa, megfelelő számú gyertyával és szaloncukorral. Csak rá kellett rakni mindent. Nagyon izgalmas napok voltak. Az énekkar mindig a köszöntő közepén akadt el, érthetetlen okokból, míg ki nem derült, hogy Nagy Pali befűzött kezekkel és lábakkal a bordásfal bordáin mindig akkor kezdte el a mesébe illő torzpofa csinálását szemben, az énekkarral, a mit sem sejtő Veres tanár úr háta mögött, mikor azok a közepére értek « vidám soroknak, és a viszszafojtott nevetés szörnyű kínjától összezavarodtak a szólamok. Veres tanár úr azután mindörökre leszerelte Palit a bordákról és most már ment minden, mint a karikacsapás. Készen voltak a kicsiknek szánt ajándékcsomagok apró fenyögallyal és kis piros szalaggal átkötve. Szép halomban várták sorsukat a ruhás kosarakban, az öltözőben elrejtve. Az osztályok titokzatosak voltak. Mindegyik készítette aprócska ajándékát osztályfőnökének. Ami legtöbbször egy fenyőgallyból állott, pár szem cukorral és egy gyertyával, meg feszes vigyázzállással egybekötve, miközben becsukódtak a spaletták, és a kissé korábban belépő tanár illedelmesen állt a sötétben, míg meg nem gyújtották az egy szál gyertyát. Nézték pár percig mindnyájan az aprócska libegő lángot, azután elhangzott a köszöntő és már vége is volt a lassan tradícióvá váló kis szertartásnak. Egy délután, miközben egyetlen hangzavar volt az egész épület a próbáktól, én ócskás ládának kinevezett még ócskább bőröndöm tartalmát vizsgálgattam. Petinek szerettem, volna elfogadható ruhafélét összetákolni, meg egy régi, magasszárú cipőmet hozzámérni gondolatban a Peti lábához. Elővettem a régi kifakult kabátom. Éppen azt nézegettem, amikor a nyolcadikos lányok táncpróbára menet megálltak érdeklődni a nyitott előszoba ajtajánál, hogy mit csinálok. Természetesen Annamáriával az élükön. Igaz, hogy nem ez volt a neve ennek a higanyszerű lánynak, de színésznőnek készült és így hívatta magát barátnőivel. Már az én szám is ráállt erre a névre. Csodálták és utánozták. Ö ezt tudomásul vette és természetesnek találta. A legfőbb hangadó volt mindenben, kissé önfejű is és így sokszor álltunk egymással hadilábon, de ha nem volt baj, akkor imádott. Ezt így illett mondani egy színésznőnek. Most tehát éppen imádott. De leginkább azért állt meg, tudtam, hogy észrevétesse velem új kabátját, új frizuráját és bemutasson egy eredeti színésznői kesztyű-lehúzást szép ujjairól. Azonban most semmire sem voltam kapható, mert ez a kabát nagy gond volt nekem. Alaposan hozzá kellett látni, hogy ebből karácsonyi csomag legyen Petinek, és hogy egy kicsit Rezi mamára is rápiríthassak. K özepes termetű, telt izmú pocakos emiber az elnök. Azt mondják róla: fölöttébb harcias természetű. Hosz- szú évek alatt meghonosodott szokássá lett nála az az elv, miszerint a legjobb álláspont a támadás, lehengerelni a másikat — legyen az falubéli ismerőse, vagy minisztériumi ember — mielőtt esetleg olyat merészelne szólni, vagy kérni, ami neki talán nem nagyon tetszene, vagy ami ellentmondana a saját elképzeléseinek. A huszonegyből nem enged, lehet az bármilyen ferde elképzelés is. Ezért egykori tisztelői közül is sokan félve mennek hozzá egy-egy jó tanácsot vagy mást kérni, s nem merik hibáit sem szemébe mondani. Lipics József elvtárs tősgyökeres porrogi. Ez a föld ringatta szülei bölcsőjét is. Ismeri a falu apraja, nagyja, ö is ismer mindenkit. A vele egyidősek ma is büszkén emlegetik a legénykori életét: vígkedélyű, jóhangú legény volt, nagyon szeretett viccelni. Virtusból egyszer addig nem vette le szájáról a pintesüveget, amíg annak tartalma le nem gurult a torkán. Társai álmélkodva nézték, azt várták, hogy részegen összerogyik, de semmi baja sem lett, tán még jobban húzta a kaszát — mert kaszálási időszakban volt —, mint annak előtte. Aztán jött a háború, katonának vitték a pár holdas ácsiparos fiát is. Négy év múltán fogságból vetette haza a sors falujába. Mindjárt beiratkozik a kommunista pártba, néhány évig otthon dolgozik, negyvenkilencben megteszik járási DÉFOSZ titkárnak, aztán 1951-ben a járási tanács előadója, pár hónap múlva pedig a járási tanács elnöke. — Tudod mit éreztem én akkor, a hatelemis parasztgyerek, az egykori báró Inkei cselédje, hogy a járás egyik nagy felelősségű vezetője lehettem... — mondja. És aztán .., H árom évig irányította a 'járási tanács munkáját Lipics elvtárs. Maradhatott volna tovább is a járás élén, ha megfelelően kormányozza élete hajóját, ha nem engedi a kelleténél szabadabbjára az in Illatokat, ha szigorúbb mércét tudott volna állítani ön- n agával szemben. Az ellenforradalom szülőfalujában éri. A veszély napjaiban fegyvert ragad, s a járási pártbizottságot védelmezi, amíg a fegyvert ki nem veszik Annamária a saját kabátja mellett végre felfogta azt a kiszolgált kabátot is és angyali hangszereléssel felkiáltott: — A Petinek? Hát ez cuki gondolat. Azután otthagytak a cuki gondolattal és robogtak táncolni, mert Gerencsér tanár néni már villámokat szórt és mennydörgött. Álltam a kabáttal és na- nagyon elszontyolodtam. Én nem tudok varrni, hihetetlen ügyetlen vagyok a legcsekélyebb öltögetéshez is. De sze- . rencsére támadt egy másik f cuki gondolatom, átvittem f gyorsan a szomszédba lliék-\ hez, mindnyájunk varrónőié- J hez. Aki szintén karácsonyi hangulatban megígérte, hogy félretesz minden munkát és ezt megvarrja, felhajtja, kifejti, bevarrja, itt kiszed belőle, ott betold és mindezt ingyen. a Azután a cipőt adtam odúé a dús, fehér bajuszú suszter} Gyula bácsinak, hogy kicsit pofozza vissza az életbe. O is megígérte, mégpedig igen olcsón. Nagyon meg voltam elégedve ezzel a délutánnal, magammal, az emberekkel, csak Rezi nénivel nem és mikor hazafelé jövet összetalálkoztunk, most én köszöntem neki olyan furcsa és rezgős} hangon, hogy megállt és utánam nézett. Ilyesfélét érezhetnek a lányos mamák, mikor a kiszemelt férjjelölt nem akar nyilatkozni. Hát Rezi néni keményebb diónak bizonyult náluk, nem tudtam belesni a gondolataiba. (Befejező rész következik.) MIHÁLYI MARGIT1 a proletárhatalom védelmezői nek kezéből. Pár napig tétlenségre van kárhoztatva, de bátran megmondja a parasztoknak: ez bizony ellenforradalom. El is akarják hurcolni, de a helybeli «-nemzeti« bizottság józan gondolkodású vezetője azt megakadályozza. Az ellen- forradalom fegyveres leverése után Lipics elvtárs újra az élre áll, kétszeres gyűlölettel mindazokkal szemben, akik vissza akarták forgatni a történelem kerekét. Szervezi a pártot, vitatkozik az emberekkel, hadakozik a kibontakozásért, a megzavart fejű emberek tisztánlátásáért, s közben rábízzák a községi tanácselnökséget is. A járási vezetők ezt tették, azért is, mert gondolták, Lipics elvtársnak elég tanulságul szolgált a járási tanácselnöki tisztből való eltávozásától eltelt időszak, s megszabadult korábbi magatartásbeli fogyatékosságaitól. Szívesen látták a községi tanács élén falubelijüket az emberek js. A m most mégis arról kell tárgyalni a járási párt- bizottság és a járási tanács vezetőinek, mitévők legyenek Lipics elvtáirssal. Mert Lipics elvtárs ahelyett, hogy a sarkára állt volna, nem tudott szabadulni a mértéktelen ivástól. Sőt a falu szemében megfogyatkozott erkölcsi tekintélyét durvasággal próbálja helyreállítani. Természetes, hogy az utóbbi még csak rontotta a helyzetet. Rosszul esik látni, hogy az emberek mielőtt nyilatkoznának, bizony százszor is meggondolják, megéri-e levenni szájukról a lakatot. A járási tanácson is elmondták, hogy valahányszor kimennek a községbe és történetesen szóba elegyednek az emberekkel, Lipics elvtárs mindjárt nyomoz a faluban, kivel beszéltek a kiküldöttek és mit mondtak el nekik. Furcsa és elgondolkodtató Lipics elvtársnak a mindenkiben ellenséget gyanító beteges bizalmatlansága, hiszen jómaga is volt járási vezető, tudhatja, hogy a járási vezetőknek nemcsak joguk, de egyenesen kötelességük az életben ellenőrizni az alsóbb szinten dolgozó vezetőket. S egyébként is mi félni, rettegni valója lehet egy tiszta kezű, tiszta lelkiismeretű embernek. Vagy attól tart, hogy a falubeliek elmondják róla azt, amit már úgyis tudnak a járásnál. Szinte különleges jogokat, rendkívüli bánásmódot követel irányában közvetlen feletteseitől. Lipics elvtárs élég öntudatos kommunista ahhoz, hogy megértse: a járási vezetőkkel fenntartott korábbi kapcsolatok nem szolgálnak érdemül arra, hogy azért elnézzék hibáit. A vezetők lehetnek jó barátok, de ez a barátság nem engedheti meg, hogy elvi engedményeket tegyenek azon az alapon: én sem bántalak, te se bánts engem. Viszont ha valaki hibázik, vállalnia kell a felelősséget is tetteiért. L ipics elvtárs, amikor beszélgettünk, ugyan elismerte, hogy némelykor erőszakosan tárgyal a hozzáforduló emberekkel, de ezt »-nyers modorával« indokolta, amin — szerinte — nem nagyon tud változtatni, másrészt pedig sokak által bírált idegességét a családi tragédiával magyarázta. Elismerjük, hogy az emberek természete nem egyforma, azt is elhisszük, hogy tán Lipics elvtársnak megpróbáltatásból, bajból bőkezűbben mért az élet, mint másoknak, azonban ez mégsem mentség a hibákra. Hiszen nemcsak neki van gondja, baja, másoknak is, és tőle, mint tapasztalt kommunistától, mint a tanács elnökétől, mint ismerőstől, baráttól éppen nagyobb megértést kívánnak a hozzáfordulók. Azt mondja Lipics elvtárs, sokszor jogtalan kéréssel zaklatják, amiben pedig a törvény megköti a kezét, abban ő sem segíthet Ezzel tökéletesen egyetértünk. Lehetnek, sőt bizonyára akadnak is, akik jogtalant kémek, akik esetleg törvénytelenséghez igénylik a tanácselnök segítő kezét. Ezeknek igen határozottan meg kell mondani, hogy barátaim, óhajotok ezért és ezért teljesíthetetlen, és a szép szót bizonyára megértik az emberek. Megkérdeztem az egyik végrehajtó bizottsági tagtól: szóltak-e már ók, mint vb-tagok Lipics elv- társnak, ne beszéljen gorombán az emberekkel. Megdöbbentő feleletet kaptam: »Nem szóltunk mi egyszer sem, úgyis minden úgy lesz, ahogy ő akarja, minek csináljunk kellemetlenséget magunknak?« H zt hiszem, itt van a hi- bak gyökere. Lipics elv- társnak nem merik szemébe mondani hibáit az emberek, rnert félnek, hátha bosszút áll rajtuk. Ennél viszont nincs le- sújtóbb vélemény kommunista vezetőre. Faluszerte hallani, hogy Lipics elvtárs nem nagyon tűri az ellenvetést, azt gondolja magáról, ő a legokosabb, s ha már minden kötél szakad, akkor hatalmi szóval szerez érvényt vélt igazának. Azt mondja: ki tilthatja meg neki. hogy »-megigya azt a napi porciót«. Igaz, az teljesen magánügye, mit eszik, mennyit iszik, de abba igenis van beleszólásunk, s megkövetelhetjük, hogy a kommunistáknak józan magánéletük legyen, hogy any- nyit igyanak, amennyi nem árt meg, és akkor, amikor az a munkában nem okozhat gátlást. Sajnos, Lipics elvtársnál nem ez a helyzet. Igaz, hogy nála nem lehet megállapítani, mennyi a »sok«, mert még bármennyit is ivott, dülöngélni, esni, kelni nem látták, de az mégsem erkölcsös, hogy a hivatalba is ittas fejjel megy be, sőt, van úgy, hogy be sem megy, vagy csak késve, és emiatt ideges, házsártos. A falubeliek természetesen nem értik meg és nem is érthetik meg, hogyan engedhet meg ilyent magának egy olyan párttag, aki a kommunista magatartás terén nem egyszer mutatott szép példát az embereknek. Lipics elvtársnak sohasem szabadna elfelejteni: tőle, kommunistától többet, sokkal többet várnak az emberek, mint mástól. Nagyon tárgyilagos véleményt mondott Lipics elvtársról Rábai Ferenc, a földműves- szövetkezet pártonkívüli ügyvezetője, akiben egyébként ellenlábasát látja a tanácselnök. Rábai szerint Lipics elvtánsat sok-sok hibája ellenére is szereti a falu lakóinak nagy része, s csak rajta áll: változtat-e modorán, visszaszerzi-e az eddig eltékozolt bizalmat. Lipics József elvtárs bátor kommunista, már száz meg száz harcban bebizonyította, hogy a népért él, most is azért dolgozik, azonban be kell látnia, a legjobb szándékot is kútba ejthetik a rossz módszerek, a rossz végrehajtás. Lipics elvtársnak el kell gondolkodnia saját hibáin, és előtte a lehetőség: még kiköszörülheti a csorbát. Amíg nem késő. A nép türelmes, de ha a türelem elfogy, s Lipics elvtárs nem tud, vagy nem hajlandó okulni a tapasztaltakból, bármennyire is fájdalmas lesz ez számára, meg kell értenie: a régi érdemek ellenére is érdemtelenné válik a nép bizalmára. Varga József A KÖNYVHÉT STATISZTIKÁJÁBÓL 2000 sátorban, 1000 földmű- vesszovetkezeti boltban és 3000 bizományos útján hoztak forgalomba könyveket. A vállalat hétmillió forint értékű — csupa újdonságból álló — készlete úgyszólván teljesen elfogyott. A szépirodalmi könyveken kívül a falvak parasztsága, az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, gépállomások dolgozói számos szakkönyvet is vásároltak.
