Somogyi Néplap, 1958. június (15. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
IfWWfrtrfrrr wrPT./o» 9 rT ■■ W t. MÁKOM Ki&\i* üUhOKIDA H a kukorica-parcellája VÉGÉBEN nem kellett volna földbegyökerez- nie lábának a méltánytalanság láttán, bizonyára nem terjed túl panasza a falu határán. De rászakadt a baj, s amit a dűlőn ámulva álldogálva tapasztalt, egyszeriben felkavarta be.ne a már-már feledésbe hajló önönmagát ért, szerinte irdatlan sérelmeket. Tüstént a tanácsházára, egyenesen az elnök irodájába ment, amilyen gyorsan csak vinni tudták a hatvannégy esztendős életúton elfáradt lábai. — Te Gyula, hát miért tetted ezt velem? — mondta inkább könyörgő, mintsem feielőssógrevonó hangon a tanács vezetőjéhez fordulva. Valami ígéretféle hangzott el válaszként, de amint később kiviláglott, nem úgy mondta ezt az elnök, mintha komolyan gondolná. Megnyugtatás csendült ki ugyan szavaiból, de ő maga nagyon jól tudta, mi a célja: az, hogy Jancsi bácsitól, ettől az »örökké elégedetlenkedő« öreg parasztembertől megint megszabaduljon. Úgyis többször a »•nyakára járt« egyedül, mint harminc más gazda együttvéve. BKaúeri János türelmesen várt egy ideig, hátha mégis állja a szarvát az elnök. Csalódott. — Kaszálni kellene a rétet meg a lóherét is, de még fáradtabban mozdul az öreg kar, ha a gondolat szünet nélkül a bajt röpdösi körül. Gyerünk a megyéhez — határozta el maigában, és eszerint is cselekedett. Egyik szomszédja éppen Kapcsvárra szekerezett a minap, s vele jött ő is. Az újság szerkesztőségét kereste fel. Magával hozta azt a paraszti alázatot, amelyet fél évszázadon át mélyen a vérébe itatott az úri világ; »Nincs senkim, aki protezsált volna, hogy az újságnál meghallgassanak. Pártember sem vagyak, de azért t alán szabad lesz elmondanom panaszomat«. A mi, második évtizedét taposó, fiatal népi rendszerünk lélekemelő hatása is benne van szavaiban. Régen ugyan bármi kellemetlenséget is okozhatott volna neki a jegyző úr — százszor is meggondolta volna, hogy tegyen-e panaszt ellene a feletteseknél, mert abból nyilván ő húzta volna a rövidebbet. Most meg feszélye- zellenül mondja, amire a demokrácia tanította meg: »Zi- mányban sem a tanácselnöké lehet az utolsó szó. Ha rosz- szat csinált, van, aki felülről »ráparancsoljon« Ebben a járatban vagyok. Ha adnának nekem valami pecsétes írást arról, hogy az elnök hozza rendbe az elrontott dolgot... « Miután türelmesen végighallgattuk, amint kiöntötte szíve bánatát, megmagyaráztuk neki: mit tehet ebben az ügyben a párt lapja. »Pecsétes írás« adása helyett rövidesen ellátogat munkatársunk Zi- mányba — ígértük. — De ne nélkülem beszéljenek ám az elnökkel — kérte. És e kérésben ismét egy biztató jelet üdvözöltünk: nyíltan, az érdekelt felek szeme-láttára és füle- hallatára tájékozódni a teljes igazságról — ez a mi demokratizmusunk egyik éltető eleme és parancsszava. KJ Egyesben beszél1 N GETÜNK ZUHANYBAN: Oláh Gyula tanácselnök, Bizderi János panaszos, Sipos Sz. Béla, a megyei mező- gazdasági osztály földbirtok- rendezési csoportjának munkatársa és az újságíró. A szakember azt kutatja, nem esett-e csorba a földügyek eligazításának törvényes módján, a lap munkatársa p>edig azt is figyeli: mennyire szóltak bele az ügy intézésébe az emberi indulatok..; Hogyan is történt? ötvenhat őszén felbomlott a zimányi Béke Termelőszövetkezet. Bizderi János is visszakényszerült az egyéni útra. (Pedig de jól ment sora a közösben: az állatokat gondozta, s amint mondja, »munkaér- dem«-et is kapott.) A tízes törvényerejű rendelet értelmében kimérték neki a tizenegy és fél holdját, két tagban, egye- j lőre használatra. Nem »ősi« földről van sző, mégis ragaszkodott hozzá, mert mint mindenkit, őt is biztatták: vesse el nyugodtan a két parcellát, a végleges rendezéskor is azt juttatják neki. A tanácselnök azonban mást gondolt a nyáron: kedvében akart járni az akkori pártti(.kárnak, Törzsök Vendelnek. Hogyan? Bizderi bácsi hat és fél holdas parcellájának egyik felét akácok szegélyezik. Ezt a dar abot a párt- titkárnak akarta lehasítani. Törzsök Vendel, aki részt vett a földügyeket tárgyaló vb-ülé- seken, visszautasította ezt az ajánlatot. Mégis beírták a kilépettek kettes számú földnyil- vántartási kimutatásába az elnök által módosított helyzetet. Időben volt még, amikor Törzsök és Bizderi bácsi bejelentették a tanácsnál: a tavaszi, ideiglenes kiosztást szeretnék véglegesíttetni. Persze Oláh Gyula nem magyarázta meg nekik, hogy a törvény szerint írásbeli kérelmet kell beadniuk. Sőt — ahogy Törzsök elvtárs is tanúsítja, szemben az elnök ellenkező állításával — Oláh Gyula majdnem kizavarta Bizderi Jánost az irodából! Telt, múlt az idő. Az augusztus 1(M végleges vb-hatarozat és a szeptemberben elkészített földkiadási vázrajz á tanácselnök akaratát tükrözi. Miért párolgott el Oláh Gyulából a jóindulat Bizderi bácsi iránt? Panaszosunk megmondta ennek nyitját a szerkesztőségben, s ezt az állítást Törzsök Vendel is megerősíti. őszintén szólva az újságíró nem remélte. hogy erről a tanácselnök szintén gátlástalanul beszél. Kellemes csalódás! Nem csinál belőle titkot. Mert hallgassuk csak szavait: »János bácsi, nem úgy megy ám, mint negyvenötben, amikor maga volt a földosztó bizottság elnöke. Akkor háttérbe szorított, s mint gyermektelen, fiatal házasembernek csak öt holdat mért számomra. Most nem a maga akarata győz«. Ezt viszont már nem kellemes még hallani sem! A hivatali hatalmat vélt személyi Béreknek szerint felhasználni a »kölcsön kenyér visszajár« elv alapján — csúnya dolog. ITT VAN A BAJOK » GYÖKERE! Oláh Gyula jogosan nem kapott öt holdnál többet a földosztáskor. Mégis neheztel miatta erre az idős emberre. Kár, hogy nem tudja magát túltenni a csak általa valósnak nyilvánított, de nem igazi mellőzésen. De menjünk tovább! Ha Bizderi János vagy bárki valóban kedvezőtlen bánásmódban részesítette volna Oláh Gyulát, akikor sem szabadna utólag sem emberileg. sem a tanácselnöki funkciója adla hatalmával élve »visszavágnia«. Egészen pőrére vetkőztetve így áll az igazság: a paraszt- emberek nem járatják a hivatalos közlönyt, szán! ás vagy vetés közben, de még utána sem a hivatalos rendeleiek gyűjteményét böngészgetik. A tanács vezetőinek a feladata, kötelessége, hogy ismertessék meg a törvényes rendelkezéseket a földművelő emberekkel. A zimányi vb-elnök akkor járt volna el helyesen, ha az önkéntes földcsere mikéntjéről — a határidőn belül — felvilágosítja Bizderi Jánost, Törzsök Vendelt és jóindulatúan segítséget ad hozzá nekik. Ezzel szemben augusztus 10-én irat- ben bejelentette a felsőbb szerveknek, hogy önkéntes földcserére való kérelmét senki sem jelentette be a zimányi tanácsnál. Sót — hogyan, hogyan nem — az került bele ebbe a jegyzőkönyvbe, hogy nem tizenegy és fél, hanem négy hold földet kapott Bizderi János. Ha nem jön panaszra, ki tudja, nem késve derült volna-e ki ez a tévedés — akkor, ha már megtörtént a telek- kónyvezés a zimányi jelentés alapján. Mindennek ellenére Bizderi János is meg Törzsök Vendel is azt a földet művelik, amelyiknek tulajdonba adását kérték. Nincs tehát összhangban a földbirtoklás és a földhasználat e két gazda esetében, pedig a rendelet nyomán rendet kellett volna teremteni ebben. Baj ez is — jó volna, ha nem így lenne —, ám Bizderi bácsit még ennél is érzékenyebben érinti három rend kukoricájának a kiszántaitása. Az alsómajori dűlőben egy hold és 1576 négyszögölnyi földjének kellene lenni. El is vetette kukoricával ennek azt a darabját, amely Pozsár Imréné fél holdnál is kisebb parcellájával határos. A szomszéd- asszony kicsinek vélte földjét. Bement a tanácselnökhöz, kérte, mérjen ki neki egy öl szélességűt Bizderiéből. Oláh Gyula kerékpárra ült, és se szó, se beszéd, kimondta a parancsot: szántsanak el három sort Biz- deri János kukoricájából. Más- i nap a tanácsirodán a papír és | ceruza megmutatta: Bizderi | bácsi földje amúgy is keskenyebb volt a kelleténél. Nem volt mit tenni, Oláh Gyula ! megígérte: másnap reggel él- : rendezik a dolgot a mezőn.. És i Bizderi János várt, várt türelmesen és hiába: az elnök »nem ért rá« újból kimenni a ha- : tái;ba. Z A FÁJDALMA AZ ÖREG BIZDERINEK. ! Bár nem járatos a paragrafu- ; st k világában, de józan esze meg sz emberségességről alkotott felfogása csalhatatlanul .eligazítja: »Az lett volna a be- I csületes dolog, ha a tanácsel- ; nők engem is oda idéz a me- J zöre, s nemcsak a szomszédos ' pnrtassát meghallgatva mondja Védekezni és védekezni a búr4anyu (Tudósítónktól.) bogár ellen! ki a döntést a mi fdldvitánk, bon«. | Olyan pontos ez a megfogalmazás, hogy szükségtelen lenne bármit is hozzátenni. Kutas József Sok a burgonyabogár megyénkben. Fokozottabb védekezésre van szükség, mint az elmúlt években. A legkisebb mulasztás Is súlyos károkat okozhat. Homokszentgyörgyön az erdószéli tölgyfák rügyein is találtak csíkoshátúakat. j Védekezni és védekezni! Azokban a községekben, ahol már télen elkezdődött a felkészülés, ott könnyebb a munka. A kadarkút! fö'dmfí- vesszövetkezet körzetében a gazdálkodók elméletileg már felkészültek a tavaszi »hadjáratra«. Itt nem az emberek megnyerésére fordítják most az időt, hanem a kártevők elleni védekezésre. A téli oktatás szellemének megfelelően több gazda azonos dűlőbe vetette a burgonyát. Nem kell magyarázni, miért. Bíró Imre, Nemes György, Végh János szerződést is kötöttek a növényvédő állomással — »•rmetceés- r«. Gégéken is több ganda ha- ! Soltiéképpen cselekedett, j Védőszer van. A kadarkúti • földművesszövetkezet boltjából már eddig mintegy 40 mázsa porozószert vásároltak a parasztok. A biztos, ami biztos elv ez esetben nem jó. A por csak a lárváknak ártalmas, amíg nincs lárva, fölösleges a permetezés. Most inkább a bogarak pusztítása a fontos. A védekezésnek ezt a módját alkalmazták Rinyaszeniki- rályon és a megye több más községében is. A lárvák csak ezután várhatók, akkor szükséges és kell is permetezni. A védekező szerek és eszközök beszerzésére van idő és mód. Ez nem lehet kifogás. Aki nem szerződik a növényvédő állomással, vásárolhat háti porozót a földművesszo- vetkezetekben, vagy éppen napi 10 forint használati díj ellenében a tanács közvetítésével igénybe veheti a növényvédő állomás háton hordozható készülékeit. A harisnyaszárból való porozás sok kívánnivalót hagy: nem egyenletesen jut a növény leveleire a véd-őszer, fárasztóbb a munka stft. A veszély lehetősége nagy — megelőzése, elhárítása gondos felkészülést igényel. Aki elmulasztja, nemcsak magát, a közösséget is megkárosítja. VízgazdáiVodási társulás alakult Csombárdon Csombárdon is, mint a megye számos helyén — gondozatlanok a vízlevezető árkok. Évek óta nem tisztították, s így elmocsarásodtak a jó rétek, csak gyér fű terem a kaszálókon. 1934-ben történt egy kísérlet az árkok rendbehozására, a lakosság pénzbeli hozzájárulást is fizetett, azonban a munka elmaradt. A nekilendülést több mint 20 éves hallgatás követte. Az ügyet a holtpontról áz 1957. évi 43. sz. törvényerejű1 rendelet mozdította ki. Most már van mód a kaszálók megI javítására. Az állam segítséget nyújt a megalakult vagy ezután alakuló vízgazdálkodási társulásoknak hosszúlejáratú kölcsön formájában. Sőt: ad olyan segélyt is, melyet visszatéríteni sem kell. A csombárdiak nem mulasztják el az alkalmat, hisz az árkok ásására fordított munka értéke már majdnem az első évben visszatérül. Az állattenyésztéshez nagyón is fontos a jó rét. Ezt szem előtt tartva a falu parasztsága az állami gazriaság- | gal egyetértésben május 26-án vízgazdálkodási társulást alakítottak. 41 tagja és mintegy 10U katasztrális hold rétje van a társulásnak. A megalakulásnál jelen volt a vízügyi igazgatóság és a MÉSZÖV megbízottja is. Elnöknek Lukács Jenő gazdát választották. A munka nem könnyű, segítségre van szükség. A társulás tagjai bíznak abban, hogy a megyei mező- gazdasági osztály, a MÉSZÖV és a vízügyi igazgatóság is támogatja majd a csombárdiak kezdeményezését. Hegedűs László vb-titkár ZX atan voltak testvérek. “ 1922-ben kapta kézhez a tanítói oklevelet. Gondok (niűrűzték körül. Nagy a család, állás kell. Falun, pusztán — mindegy, de folytatni apja mesterségét, oktatni a mezítlábasok seregét, megmutatni a kicsi nyiladozó szemeknek a világot. Anyja négyholdas parasztlány, apja lakatos szülők gyermeke. Így hát nehéz az érvényesülés... 1923-ban Meggyes-pusztára tanítót keresnek. A 42 pályázó között ott van Németh Béla ikérelme is. öt választják meg. — Ott kezdtem a pályafutásomat. Alázat... keserűség. .. hosszú fekete évek... Maguk nem tudják, nem is hiszik — tör ki hirtelen —, mit szenvedtünk a mindennapiért. De a lélek, a szellem kínjai még nagyobbak voltak. .. Elhallgat. Kezét az asztalra ejti. Egv pillanatra csönd lesz az igazgatói irodában. A nyitott ablakon át hallani a lombok suhogását. Németh Béla az évtizedek meredélyein talán önmagát keresi: a fiatalt, a kezdőt, a lenézett »kis tanítót«, oki 23-ban a pusztán nyomorúságos tanteremben reggeltől alkonyhullásig 116 gyermeket tanított havi két mázsa búzáért. Ö volt ott az első tanító. Földkunyhóban laktak az emberek. Nem volt pad, tábla, petróleum is htjával. Ha valami kellett, kilométereket talpalt. Boltnak, autóbusznak nyoma se... A 116 mezítlábas nem tudta, hogy mekkora szomorúság fogja a tanító szívét, ök csupán a szeretetet érezték. Azt se tudták, hogy a magyar falukban és pusztákon fák< arcú, lázas szemű tanító’ százai gondtól gyűrötten és ébren várják a reggelt. — Fájt, nagyon fájt — eme li föl fejét Németh Béla, hor tehetséges tanítványaim p A fehérhajá tanííó ba hulltak a falak és sorompók előtt. Apám is ilyen. Még most is bántja, hogy Balázs Jóska — ő oktatta —, és a többi Balázs Jóskák nem mehettek feljebb. peregnek a percek. Az iharosberényi iskola igazgatója halkan ejti a szavakat. — Harmincban jöttem Be- rénybe. Ismerek mindenkit, engem is ismernek. Nincs ház, ahol ne jártam volna... Ha nem kérdezném, nem is szólna arról, hogy őt nemcsak a tanítóság, hanem más is köti a faluhoz. Béla bácsit szívesen felkeresik a gazdák. De vegyük csak sorjában. Mikor a községbe került, a gyümölcsösök nagyon rossz állapotban voltak. Nemes fajtákat hozatott, s 1934-ben ő vásárolta az első permetezőgépet. Itt jegyezzük föl, hogy képesítés után, egyéves állásnélkülisége idején mezőgazdasággal is foglalkozott, s azóta rabja ennek a tudománynak is. A parasztok kíváncsian szemléltek parcelláját, s hajlottak az okos szóra. ö meg nem fukarkodott, szétaprózta tudását, hogy az emberekben gyümölcsözve új hajtások sarjadjanak. És évről évre többen és többen ismerték fel a szakszerű gyümölcstermelés előnyeit. Délelőtt a diákok, délután a fák között töltötte idejét. — Soha senki előtt sem csuktam be az ajtót. Gyakran megállítanak az utcán is: »Igazgató bácsi! Van a fáim között egy, nem akar lyümölcsöt hozni. Mit csinálok? Jöjjön el, nézze meg.« — Én ennek csak örülök — tondja. — Nem felejtem el nítóv sva-**: ha *6 tanácsot 'sz, akkor többször is felkeresnek. Adni, mindig csak adni — ez, ami kötelességünk, ezért élünk. Tharosberényben 1938-ban törzskönyvezték a fákat, s fokozatosan kiselejtezték az export termelésre nem alkalmas fajtákat, egye- deket... Suhannak, sorba egymásra hullanak az évek. Németh Béla egyre csak méri lépteivel az utakat, csupán a haja lett fehérebb. Azoknak is magyaráz, akik már rég kinőttek a padokból, akik 20—25 évvel ezelőtt vászontarisznyával — benne kukoricás kenyér — siettek az iskolába. Senki sem tudja, miért néz a távolba olykorolykor. — Úgy érzem, életem nem volt hiábavaló, s nem tudom mi lesz, ha egyszer gyerekek nélkül maradok. Mikor ezeket a szavakat mondja, szeme mintha.... Talán a cigarettafüst? Vagy?!... 1948—49-ben az ő kezdeményezésére ezüstkalászos tanfolyamat végeztek a falu és a major tudásra szomjas parasztjai. — Én hallgató és előadó is voltam — emlékezik vissza. —i Ugyancsak 49-ben megyei szintű kiállítást is rendeztünk Berényben. Ekkorra már volt mit bemutatnunk. Nem fáradt, bár sokasodnak az évek, gyorsan követik egymást az évzárók és nagyra nőttek a gesztenyések, de . még lobog a láng. — Ha idézem az arcokat, szülők arcát, akiket én tanítottam — megnyugszom. Az ő fiaik már csokoládét, sza- lámis zsemlét hoznak tízóraira — aktatáskában. És ha tudnak, tanulhatnak tovább. Ebben benne van minden. A változást semmi sem fejezi ki jobban. — Emlékszem — ráncolja össze homlokát —, régen a szülők könyörögve jöttek: »Tanító úr, engedje meg, hogy a fiam kistestvére is eljöjjön az iskolába. Nekünk dolgozni kell, nem tudunk rá vigyázni. Nem lehet leírni, mennyire fájt ez nekünk. Fiatal kartársaim nem is hiszik el. Aki csak tágas, egészséges óvodákat, korszerű iskolákat látott, az valóban nem tudhatja, milyen volt régen a közoktatás, mit várhatott az élettől akkor egy tanító... t1 vzárókor kinyílnak az iskola szertárai. Inkább a szülők kedvéért. Föl van itt térképezve az egész határ. Látni egyszer s többször kapált kukoricát, kőzetet, talajmintát különböző mélységekből stb. Mindig van érdeklődésre számottartá újdonság. Ezért jönnek szívesen a tanulókat kísérő szülők. Egy tanító nemcsak a falu szellemi, de gazdasági kultúrájáért is sokat tehet, ha élete egy töröl táplálkozik a benne élőkével. Németh Béla igazgató sose tudna elszakadni B erénytől. Csöndes alkonyokon fölé hajolnak a lombok, susognak neki, ide kötik, hisz nemcsak az emberek, minden fa is külöv, ismerőse. A falu déli részén meghúzódó gesztenyések, az almafák — dehogy menne. És még van sok végezni való. — Tanfolyamok, előadások, ebből sose elég — mondja. Szinte csodálatos, hogy mindenre jut ideje. Tagja a Hazafias Népfront megyei mezőgazdasági bizottságának, a Népfront titkára Berényben. Tanács- és vb-tag, a községi nőtanács énekkarát vezeti, iskolaigazgató, hetenként 14 órát tanít, s munkatársa az Országos Kertészeti Kutatóintézetnek — ennyit sorol fel egy szuszra. Tanácsüléseken, mozielőadások előtt nem feledkezik meg az időszerű és soron következő mezőgazdasági problémák ismertetéséről. Es ha más mód nincs, akkor a hirdetőtáblára kerül egy-egy fontos szaktanács. Nincs is Berényben gondozatlan, tisz- títatlan gyümölcsfa. Egy kicsit Németh Béláé is az érdem, de ezt nem is vitatják. — Nem a legjobb bortermő vidék a miénk — mondja —, de a tudatos munka sokat javíthat. Az utóbbi években elért eredmények ezt bizonyítják. A direkttermők helyett egyre többen oltványszőlőt telepítenek. Nem megy gyorsan, de idővel... — Nem fejezi be a mondatot. Tekintete az asztalra téved.. < Gombostűre szúrva egy parányi állat. Ujjai között megforgatja a tűt. — Ezt egy asszony küldte. Miféle csoda, magam se tudtam. Két órámba került, de kinyomoztam. Segített az »Allatmeghatározó«. Egy-egy kérdésre inkább hetekig kerestem a megoldást, mintsem találomra válaszoltam volna. Kicsit tűnődik. — Látja, ilyen a mi munkánk, a mi életünk. Elaprózódunk, elégünk, másokat tanítva, másokért. De ennek van értelme, mert amíg égünk, világítunk is. TTjra az asztalra ejti a kezét. Künn suhognak a lombok. A tantermekből zaj szűrődik át: tízpercre, készülődnek a nebulók. Az ősz, a hófehér hajú tanító diákjai kitódulnak az udvarra. GÖBÖLÖSSÁNDOR