Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-22 / 119. szám

SOMOGYI NÉPLAP 5 Csütörtök. IflöR. május 22 Hova, merre az érettségi után? a> Minden érettségiző diák egy dologra gondol ezekben a na­pokban: mi lesz a sikeres érettségi után, amikor kilép­nek az életbe (akár kis, akár nagy *é«-vel írva, kinek-kinek ahogy emlegették az iskolá­ban). Az idén körülbelül 33 ez­ren — köztük esti és levelező tagozatos diákok — fejezik be tanulmányaikat az ország kö­zépiskoláiban. Ha leszámítjuk közülük az esti és levelező ta­gozatosokat, akkor is szép számmal maradnak, akiknek a jövője felé két pólus: vagy az egyetem, a továbbtanulás, vagy a termelő munka között vissz az út. Tülekedés az egyetemeken Nézzük a diákok többségétől egyetlen mentsvárnak vélt egyetemet. A Művelődésügyi Miniszté­rium közlése szerint egyetem­re, főiskolára előreláthatólag mintegy 10—12 ezren jelent­keznek az idén érettségizők közül. Ez a szám elég magas, és természetes, hogy a jelent­kezőket nem mind fogják fel­venni, mert hiszen a népgaz­daság ennyi vagy megközelítő­leg ennyi új szakembert nem tud elhelyezni. Ezért tehát az egyetemi felvételi vizsgákon döntik el, hogy kik tanulhat­nak az általuk választott egyetemen. A felvételi vizsga — mely az egyetemi képzés szempontjából legfontosabb alaptárgyak írás­beli és szóbeli vizsgájából áll — anyagában nem lépi túl az általános gimnázium érettségi anyagát. Természetesen a szak- középiskolákban érettségizet­tek is pályázhatnak felvételre. Mindenkivel szemben egyfor­ma követelményeket támasz­tanak, tehát ha valaki villa­mosipari technikumban vég­zett, és villamossági mérnök kar lenni, a technikumi vég- ‘tség nem jelent számára ínyt, esetleg csak azt, hogy vés tárgyakat behatóbban ner. Attól a vizsgásától is, ii esetleg állategészségügyi technikumból jelentkezett elektromérnöknek, ugyanúgy megkövetelik a felvételi vizs­gán az anyagot, mint a többi más iskolát végzett jelentke­zőtől. Követelmények a felvételi vizsgán A felvételeknél azt is figye­lembe veszik, hogy a felvéte­liző a középiskolában tanultak ismeretén kívül a választott tudományág, mesterség elsajá­títására és művelésére milyen mértékben alkalmas. Például fontos a mérnöki pályát vá­lasztóknál a kombináció ké­pesség, a tanultak önálló al­kalmazásában való jártasság. A tanári pályára készülőknél egyik feltétel, hogy politikai­lag is megfeleljenek annak a nagyon lényeges feladatnak, amely a pedagógusokra há­rul. Nem mindegy, hogy kire bízzák az ifjúság nevelését. Éppen ezért a pedagógus pá­lyára lépőket elbírálásukhoz jól meg kell ismerni, és ebben a középiskolai iskoláztatási bi­zottságok sokat segíthetnek az egyetemi felvételi bizottságok­nak. A termelő munkában való részvétel előnye Eddig is bizonyos előnyt je­lentett a felvételiző diáknál, ha mint »pártfogót« megnevez­hette: »kérem, én itt és itt dol­goztam ebben és ebben a szak­mában mint segédmunkás, és kiérdemeltem a munkaadó el­ismerését ... « Az előny foko­zódott, ha a választott egye­temnek megfelelő szakmában dolgozott a továbbtanulásra ké­szülő fiatal. Ez a rendszer to­vábbra is megmarad azzal a különbséggel, hogy most már a nagyüzemben vagy a mezőgaz­daság szocialista szektorában bármilyen fizikai munkában eltöltött idő bármelyik egye­temen előnyt jelent. Ezzel a módszerrel a Művelődésügyi Minisztérium azt a célt szol­gálja, hogy a jövő értelmisé­gét mindenképpen közelebb hozza a fizikai munkához és a munkásokhoz. Más szemmel nézi a fizikai munkát az a szakember, aki maga is mű­velte azt. Billent a mérleg, sokan mennének a bölcsészkarra Idei tapasztalatok még nin­csenek, hiszen a felvételi vizs­gára szóló behívások júliusban lesznek, de a tavalyi, tavaly előtti és a korábbi évek azt változott a kép. E két kar nincs többé monopol helyzet­ben. Igaz, hogy az orvosi kar tavaly még vezetett, de nem egyedül, mert az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem böl­csész- és jogi karára legalább annyian jelentkeztek. (Négy-, négy és félszeres túljelentke­zés volt itt!) Érdekes viszont, hogy a mű­szaki pályák se egyformán vonzották a fiatalokat. A Mis­kolci Nehézipari Műszaki Egyetemen például az ősszel pótfelvételeket kellett tartani, mert nem volt elég jó felké­szültségű jelentkező. Ugyanez volt a helyzet a vidéki egye­temek természettudományi ka­rán is. Sőt a budapesti Eötvös Loránd TE természettudomá­nyi karának is volt olyan sza­ka, ahol pótjelentkezést kel­lett meghirdetni. Mi lesz az idén? Illetékesek véleménye szerint túl nagy el­térés nem várható a tavalyi és idei eredmények között. Csak egy dolog bizonyos: minden je­lentkezőt nem vesznek fel, s ezt a fiataloknak meg kell ért teniük. A felvételi vizsgáig még elég sok idő van hátra, és az ered­ményes vizsga érdekében szük­séges, hogy a felvételizők mi­nél jobban használják ki az időt. S ha valakinek az idén nem sikerül a felvétele, a jövő évben ismét kísérletet tehet, hogy bejusson a régen kivá­lasztott egyetemre. K. E. SPORT Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a kaposvári motorosok abszolút győzelmet arassanak Hatalmas érdeklődés előzte meg a déldunántúli területi gyorsasági motoros bajnokság első forduló­ját Kaposvárott. A verseny kez­detének időpontjára mintegy nyolcezer ember övezte körül a versenypályának kinevezett ka­posvári utcákat. Ha a nézők szá­ma tekintélyes is volt, annál gyé­rebbek voltak a mezőnyök. A ka­posvári verseny is bizonyítja, hogy ma országszerte baj van a motoros sporttal. Érezni lehetett a fővárosi versenyeken is, de így, kinn a területen a helyzet még sokkal súlyosabb. Kevés a moto­ros. Ennek elsősorba oka az, hogy kevés a versenygép. Ha e téren nem lesz lényeges javulás, akkor félő, hogy ez a szép és sokak ér­deklődésétől kísért sportág ezidén tovább sorvad. Az előre meghirdetett edzés el­maradt, mert a pécsi versenyzők gépkocsija késve érkezett Kapos­várra. Igaz, ez nem sokat jelen­tett, mert a versenyzők már mind­mind jól ismerik ezt a terepet. A verseny egyébként nagy kaposvá­ri sikerek jegyében zajlott le. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy ab­szolút kaposvári siker szülessék. Ha Beleznai a 125 köbcentis spé­ciéi gépek futamában nem bukik, akkor valamennyi számban a ka­posváriak vitték volna el a pál­mát. A négy győzelem azonban így is híven tükrözi, hogy a ke­rületben ma kétségkívül a Kapos­vári Zalka Máté motorosai a leg­jobbak. Részletes eredmények: 126 köbcentis szériagépek: 1. Beleznai (Kaposvári ZM) Cse­pel 2ű.48, 2. Bálint (Pécsi ZM) Cse­pel 21.30, 3. Csirke (Pécsi ZM) Cse­pel 21.30 p. Ezzel a futammal kezdődött a verseny, s Beleznai Tibor rögtön rajt után az élre állt, előnyét kör­ről körre növelte, és nagy fö­lénnyel győzött. 125 köbcentis speciálgépck: 1. Bálint (Pécsi ZM) Csepel 21.18, 2. Beleznai (Kaposvári ZM) Cse­pel 21.37, 3. Békefi (Komlói MHS) Csepel 21.52 p. Beleznai balszerencsés versenyt futott. Nagy fölénnyel vezetett, amikor a hetedik körben bukott. Ennek ellenére tovább folytatta a versenyt, de hátrányát már csak részben tudta ledolgozni, behozni nem sikerült. 250 köbcenti: 1. Végvári (Kaposvári ZM) Ja- wa 20.52, 2. Bálint (Pécsi ZM) Mi­sina 24.36, 3. Csapiár (Pécsi ZM) Jawa 24.40 p. E géposztályban kétségkívül Végvári gépe volt a leggyorsabb. Ennek tudatában Végvári higgad­tan és nyugodtan motorozott, fö­lényes nagy győzelmet aratott. 350 köbcenti: 1. Végvári (Kaposvári ZM) Jawa 20.52, 2. Sashegyi (Pécsi ZM) Ja­wa 23.14, 3. Csapiár (Pécsi ZM) Ja­wa 25.42 p. A 350-esek versenyében Kőmű­ves Lajos az egyik körben pálya­csúcsot ért el. 1.49 perc alatt tel­jesítette leggyorsabb körét. Már biztos győztesnek látszott, amikor a nyolcadik körben sebességváltó­ja felmondta a szolgálatot és ki­állni kényszerült. 500 köbcenti: 1. Kőműves (Kaposvári ZM) Ja­wa 20.05, 2. Ivanov (Kaposvári ZM) Jawa 23.09, 3. Sashegyi (Pécsi ZM) Jawa 24.40 p. Az 500-as gépek futamában is elindult Kőműves most már meg­javított gépével, de az 500-asok meg sem tudták szorítani. Ivanov biztosan szerezte meg a 2. helyet. Könyvismertetés Világirodalmi antológia V. kötete. (Tankönyvkiadó.) A Tankönyvkiadó által egye­temi segédkönyvként kiadott antológia-sorozat az irodalom- kedvelők szélesebb rétegei szá­mára is rendkívül hasznos ol­vasmány. A Trencsényi—Wald- apfel Imre által szerkesztett antológia legújabb kötete a XX. század ifődalmi alkotá­saiból közöl — nemzeti irodal­maik szerint csoportosítva — értékes szemelvényeket és ki­emelkedő jelentőségű írók élet­rajzának is helyt ad. Ez a kö­tet 1000 oldalon orosz, ukrán,. „ ,, ... , ’ , . ’ ; ják, hogy megszűnik az NB III. belorussz, uzbeg, kazah es ; Ez az állítás túlzás, való igaz más szovjet népcsoport irodai- | azonban, hogy esetleg sor kerül mából ad bőséges szemelvény- 1 majd az nb in. csoportok számá­A Bajai Bácska már bajnok! A kiesés elkerüléséért még folyik a harc Vasárnap a délnyugati NB III- j csapatai küzaenek. Ha szűkítenék ban végképp eldőlt a bajnoki cím ' az NB III-as csoportok számát, I sorsa. Miután a Dombóvári VSE: úgy véljük, elsősorban az ilyen kikapott a PBTC-től, így a ba- j kétmegyés bajnokságoknál lenne jaiak előnye 11 pontra nőtt. Mint- nagyobb mérvű a csökkentés. Ter- hogy már csak öt forduló van mészetesen elképzelhető az is, vissza az NB III-bol, így a Bajai hogy esetleg a mi délnyugati NB Bácska már bajnok, még az eset- III-as csoportunkból sem öt, ha­nem esetleg ennél több, hat, nyolc csapat esne ki a bajnoki idény végén. Alább közöljük az NB III. állá­sát a 25. forduló után. Vonallal választottuk el azt a csoportot, amelyet szerintünk még fenyeget a kiesés veszélye, ben is, ha hátralévő összes mér­kőzéseit elveszítené. Míg az elsőség kérdése eldőlt már, a kiesés elkerüléséért ugyan- 1 akkor dúl az ádáz harc. Pedig l valójában azt sem tudják a csa- i patok, hogy mennyi lesz a kiesők ' száma. Ez ugyanis annak lesz a I függvénye, hogy a délnyugati NB I Il-es csapatok közül hány jut a ! kiesés sorsára. Egy biztos, ez Szekszárd csapata. A kieső jelöltek ; közé tartozik az NB H-ben a Nagykanizsai Bányász is. Ha most ezekhez hozzávesszük a három megyei bajnokot, akkor ezek sze­rint öt csapat esik ki a bajnokság végén. Szóbeszéd tárgyát képezi labda­rúgóberkekben manapság az NB ül. ügye. Vannak, akik azt mond­anyagot. Gorkijon kívül Pris­mutatják, hogy a fiataiságér-, vin, Biok, Gyemjan Bednij, I nak csökkentésére. A Tiszántúlon ugyanis vannak olyan NB III-as deklődési köre átalakulóban, változóban van. Pár évvel ez­előtt még kizárólag az orvosi és mérnökkarok iránt érdek­lődtek legtöbben, tavalyra már Majakovszkij, Jeszenyin, Tyi- j bajnokságából tevődnek össze, honov Solohov, Fegyin Babel Délnyugaton más a helyzet. A dél­, / ’ ’ I ! n.n.floli MTI TTT.bo TV r»4- ÍYIOOVS es ma,s szovjet költők nyugati NB Ill-ban öt megye 1. Baja 2. Pécsi BTC 3. Dombóvár 4. Pécsi Vasas 5. Pécsújhegy 6. Simontornya 7. Tolna 8. Nagyatád 9. Bonj'hád 25 21 25 14 25 13 25 14 25 12 25 12 25 11 25 9 25 10 2 2 61:20 44 5 6 49:26 33 6 6 54:35 32 2 8 44:31 31 4 9 41:28 28 4 9 44:39 28 4 10 45:44 26 8 8 42:42 26 5 10 46:44 25 Édesapja nyomdokaiba lép-e az ifj. Bodosi Mihály? Baranya megye győzött a megyék közötti atlétikai viadalon 10. N. Építők 11. Csurgó 12. NVTE 13. Szigetvár 14. K. Textiles 15. K. Dózsa 16. Mohács 25 6 25 9 23 3 25 7 25 6 25 5 25 5 10 9 35:50 22 3 13 30:50 21' 7 12 40:46 19 5 13 36:61 19 4 15 31:42 16 5 15 25:44 15 5 15 22:43 15 A következő fordulóban az aláb­bi találkozókra kerül sor: Símon- tomyá—Baja, PBTC—Szigetvár, K. Textiles—Dombóvár, Csurgó—Bony- hád, Nagykanizsai VTE—Nagyatád, Nagykanizsai Építők—Mohács, Tol­na-Pécsi Vasas. K. Dózsa—Pécs­újhegy. prózai és verses műveiből jellegzetes ízelítőt. ad Késő este van, mindjárt tizenegy óra. E'hagyoít az ország­út, mint az anyátlan, apátián kisgj’ermek. A kocsiban négy utas iil szundikálva, elcsi­gázottan a hosszú út­tól. Csak a vezető fi­gyeli kitartóan a ka­nyargó utat, ajkáról halk dúdoiás hallat­szik. Ébren tartja ma­gát. Kaposvár felé igyekszik a személy­autó, nyeli a kilomé­tereket. Alig van vissza huszonhárom. A vakító reflektor unalmas, egyhangú utat pásztáz. Hirtelen megcsikor- dulnak a fékek. A kocsi megáll, s a fényben egy kisfiú szőke, bozontos feje rajzolódik ki. Kiszállok. A fiú le­hajtott fejjel áll előt­tem, szótlanul. — Mit keresel itt ilyen későn? Hová mész? Nem felel. Szipog. Megsiniítom a fejét, talán bizalmasabb lesz hozzám. Rám néz és azt kér dezi: — Kaposvárra me­nek? — Igen. — Én is. — Ülj be gyorsa)' — mondom —, s a térdemre ültetem a gyereket. Elindul az autó s ő hallgat. Le­het, hogy azt gondol­ja: nagyon kiváncsi bácsival találkoztam. — Hol voltál? — Itt. — Miért jöttél? — Csak. — Egyedül vagy? — Igen. — Kik a szüleid? — Mondja. A lakás­címét is. nézni. Pedig már fog­ja a két kezét, közel húzza magához, s oly forró szeretettel, oly jóságosán kérdi: — Hová akartál menni, kicsi fiam? A fiú felnéz és el­mosolyodik. Mintha cinkostársat talált dóm, mi indíthatta a szökésre. Várjon csak ... Talán a hár- , más? Igen. Karcsi jő ta­nuló, és a múltkor váratlanul hármast Jól sikerült a siófoki vívók bemutatkozása r A kis szökevény^) — De hát hová in­dultál ilyen későn? — Csak körülnéz­tem. Ezt hajtogatja makacsul, többet nem mond. Az egyik utas rendőrrel fenyegeti, én kérlelem szépen, hízelkedőn. Hallgat. Amint megállunk az emeleti lakás előtt, belülről hallom az édesanya halk szipo- gását. Ajtót nyit a kopogásra, s úgy szó rítja magához a V éves fiút, hogy szin­te belereszket. Perce ’dg nem bír szólni. — Megvan! Élőké ült! — mondja ké óbb szaggatottan tindjárt itt lesz a? édesapád is, a rendőr égen van. Téged ke es... Karcsi szomorú Vagy fé‘ talán. Se 'étkék kabátját a •izékre teszi, és nem mer anyja szemébe volna édesanyjában. Még kacsint is a szemére lógó szőke fürt alatt, és úgy mondja, mintha szö­kése a világ legter­mészetesebb dolga volna: — Pestre. — Gyalog? — Gyalog. — Akkor miért jót­ól haza? — Mert éhes vol- am, meg le is kelle- ic feküdni valahol... Most az anya mo- •oiyog, könnyáztatta szeme csillog a vil- inyfényben. Meg ez nég nem a megbocsá- ás fénye, a boldog­ágé, hogy hazatalál: ■ kisfia. Karcsi elvonul. Mé téhány percig ma ra 'ok. Az anya hellyel ínál. — Nyugtalan ter­meszei nyugtalan na­gyon. De nem is tu­Csak nemrégiben adtuk hírül, hogy a Siófoki MÁV Olajmunkás SE vivószakosztályt alakított. Me­gyénk negyedik vívószakosztályá­nak tagjai azóta szorgalmas mun­kával készülődnek a jövőre. Az el­múlt vasárnap tartotta meg első ____ __ __vívóversenyét a Siófoki MÁV h özötThaza öro^bőL I S kapitány Is. Továbbá a verseny keretében bemutatót vívott Czwi- kovszky és Papp világbajnokunk. A versenyen a babért természete­sen még nem a siófoki vívók arat­ták le, de a kardvívók közül Ke­lemen és Turányi siófoki verseny­zők máris figS’Clemreméltó ered­__, ,, : ményt értek el. A pástra lépett tu rpisságot. Kikapott ! budapesti vívók előtt nem kis Karcsi vagy nem, iga- | meglepetésre Kynsburg, a K. Ha­zán nem tudom. De ' Vasutas kardvivója szerezte meg az elsőséget. A fiatal kapos­vári kardvívó boltversenyben vég­zett az első helyen, de újravívás- kor fölényes biztonsággal utasítot­ta maga mögé Eujtást, a Buda­pesti VSC versenyzőjét. A női tőrözők kieséses rendszer­ben bonyolították le versenyüket. 12 induló volt, s az állva maradt három versenyző döntötte el vé- , giil is az elsőség kérdését, ebben Szökevény. Huncut Koroknai bizony ült legjobbnak, kis szökevény, akinek A yerseny kitűnően sikerült, bizony sikerült alapo- Kbben oroszlánrésze van Barabás, Kelemen és Török sporttársak­Szégyellíe nagyon. Kijavította a bejegy­zést négyesre. Úgy mutatta meg. Csak­hogy az édesanya előtt nem lehet tit­kolózni. Észrevette a hogy másnap meg kellett mondani a ta- ' nító néninek, mi történt otthon, az biz­tos. És Karcsi szom- j baton elindult a nagymamához Buda­pestre ... Gyalog... ' san megijeszteni szü­leit. Mégsem tudok I ítéletet mondani fe­nak, a lelkes siófoki sportvezetők­nek. Török István egyébként a siófoki vívók edzője, akinek igen lelkes, odaadó és áldozatkész munkája hamarosan megérleli gyümölcsét. Török István növen­dékeivel, a siófoki ifjúsági vívók­kal rövidesen számolni kell majd a megyei versenyeken. Eredmények: Női tőr: 1. Koroknai (KH Vas­utas), 2. Récsei (KH Vasutas), 3. Bóhn (K. Petőfi). Kard (19 induló): 1. Kynsburg (KH Vasutas) 7 gy, 2. Bujtás (BVSC) 7 gy, 3. Bozoky (BVSC) 4 gy, 9 kt, 4. Littasy (BVSC) 4 gy, 10 kt, 5. Szirányi (BVSC) 3 gy, 18 kt, 6. Kelemen (Siófok) 3 gy, 19 kt, 7. Turányi (Siófok) 3 gy, 19 kt, 8. Mohai (KH Vasutas) 3 gy, 21 kt, 9. Kreck (BVSC) 2 gy. Kynsburg teljesítményéről, va­lamint a K. Hunyadi Vasutas ví­vószakosztályának munkájáról nagy elismeréssel nyilatkozott Ne- deczky László dr. ifjúsági kapi­tány. Mint mondotta, Kynsburg nagy tehetség, aki hamarosan az élvonalba kerülhet. A K. Hunyadi Vasutas vívóinak szép fejlődése és jó szereplése annál Inkább «gyei­met érdemel, mert a szakosztály minden anyagi támogatás nélkül tartja fenn magát - mondotta Ne- deczky dr. Pécsett került sor az országos atlétikai Béke Kupa csapatbaj­nokság első fordulójára, s e ver­senyen Somogy, Tolna, Baranya megyék legjobb atlétái álltak rajt­hoz. A Jól megrendezett verse­nyen, mint az várható volt, a ba­ranyaiak szerepeltek legjobban. Nem kellett azonban szégyenkez­niük a somogyiaknak sem, akik két első helyet és számos jó he­lyezést értek el. A somogyi versenyzők eredmé­nyei közül Ifjú Bodosi Mihálynak magasugró győzelme volt a kelle­mes meglepetés. Biztosan ugrotta a 180-at. Bodosi magasugró tehet­sége egyre Inkább kezd kibonta­kozni és könnyen lehetséges, hogy a most már felserdült fiú talán hamarosan édesapja nyomdokaiba lép. (Ismeretes, hogy az ifjú Bo­dosi édesapja, dr. Bodosi Mihály 22 éven át tartotta a magyar ma­gasugró csúcsot. Szerk.) A Béke Kupa első fordulójának eredményei: Férfi számok: 100 m síkfutás: 1. Grosz (Somogy) 11.6, 2. Szlavicsek (Baranya) 11.7, 3. Fogarasi (Baranya) 11.8 mp. 110 m gátfutás: 1. Szabó (Tolna) 18.4 mp. Szabó egyedül indult. 1500 m síkfutás: 1. Kardos (B) 4.12, 2. Tóbiás (B) 4.16.2, 3. Gabacz (T) 4.17.8, 4. Závecz (S) 4.18.8 p. 400 m síkfutás: 1. Nagy (B), 2. Révész (B) 53.4, 3. Tódor (S) 54.6, 4. Kapus (T) 56.1 mp. Magasugrás: 1. Bodosi (S) 180, 2. Szabó (T) 170, 3. Litz (B) 165, 4. Soóky (S) 165 cm. Súlylökés: 1. Kun (T) 13.28, 2. Garai (B) 12.61, 3. Borbás (B) 12.08, 4. Kovács (S) 11.89 m. Gerelyvetés: 1. Lukács (B) 65.15, 2. Wéber (B) 52.71, 3. Bakó (T) 50.92, 4. Tóth (S) 48.02 m. Hármasugrás: 1. Dombi dr. (B) 13.31, 2. Litz (B) 12.97, 3. Hubai (S) 12.41, 4. Balogh (T) 11.96 m. 4x200 m váltó: 1. Baranya 2.03.6, 2. Somogy 2.39.8, 3. Tolna 2.42.0 p. Női számok: 100 m síkfutás: 1. Deák (B) 12.3, 2. Gerber (B) 13.2, 3. Dani (S) 13.4, 4. Bizderl (S) 14.2 rop. Súlylökés: 1. Kiss (B) 11.85, 2. Kovács (B) 11.66, 3. Frank (S) 8.80 m. 80 m gátfutás: 1. Rubtntné (B) 13.07, 2. Suszter (B) 13.08, 3. Győrfl (Tolna) 13.08 mp. 400 m síkfutás: 1. Deák (B) 59.8, 2. Baranyai (B) 07.7, 3. Baráth (S) 70.2, 4. Bizderl (S) 75.2 mp. Magasugrás: 1. Győrfl (T) 145, 2. Csötönyi (B) 135, 3. Suszter (B) 130, 4. Semmelveiss (T) 130 cm. Gerely vetés: 1. Lukácsné (B) 39.88, 2. Schmidt (B) 29.37, 3. Ne­mes (T) 27.56 m. 3x800 m váltó: 1. Baranya 7.50.4. Egyedül Indult. ictte. Mert nem rossz Kikaptak a kaposvári gverek a Karcsi... at D * i 1 , ÍNű-8 tekecsapatok De azért szeretném egy kicsit mcgcibálni -zőke fürtjeit. És egy énykénet raknék zive főié. Képet, me- 'ven édesanyja gond­terhelt arcát, köny- i.ves szemét látja, agg­ódását ;áért... Soha, 'itna ■gyszer -’'ról.. megszökött soha nem eszébe még elszökni ha­Jávori Béla Bp. Ikarusz-K. Építők 8:4 (2419:2374) A K. Építők már 4:2-re vezette!. Budapesten, de az Ikarusznak jobban sikerült a hajrá. Az Építők győzelmeit Somlyal I. 436 és Hor­váth 434 fával szerezték. Rp. Cserző—KMTE 8:4 (2468:2416) A KMTE nem bírt a jól hajrázó bajnokjelölt Cserzövel. A kapos­vári győzelmeket Kovács 421 és Bélavári 415 fával szerezték. Mi lesz veled, kaposvári kerékpársport? A múlt vasárnap kerékpárver­senyt rendezett a Kaposvári Kini­zsi. A versenykerekesek 70, a vas­kerekesek pedig 40 km-es távon mérték össze erejüket. Az előbbiek futamában Kiss bizo­nyult a legjobbnak 2 6 13 perces Idővel, második Pákozdi, harma­dik Horváth J. lett. A vaskereke- seknál Endrédi József végzett az első helyen 1 6 19 perces Idővel, második Fenyő, harmadik Endré­di László. A látottakról még csak annyit: gyenge kis verseny volt. Nem a rendezés miatt mondjuk ezt. A Ki­nizsi kezdeményezése helyes, az azonban már kevésbé, hogy a ka­posvári kerekesek versenygépeiket csak a Május 1 utcán fel-alá ke­rékpározásra használják, s mint e verseny részvétlensége Is mu­tatja, versenyzésre nem. E ver­senyről Is távolmaradtak olyan versenyzők, mint Keczeli, Pusztai, Molnár stb. Ezek uián joggal tehetjük fel a kérdést: mi lesz veled, kaposvári kerékpársport?

Next

/
Oldalképek
Tartalom