Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-07 / 106. szám

SOMOGYI NÉPLAP

3

Szerda, 1958. május 7.

ülést tartott

a Hazafias Népfront megyei elnöksége

A közelmúlt napokban ülést tartott a Hazafias Népfront megyei elnöksége, melyen megvitatták a népfront-bizottságok 1958. évi nyári munka- programját.

Az ülést Varga Károly, a

Hazafias Népfront megyei elnökségének elnöke, ország- gyűlési képviselő nyitotta meg. Az ülésen megjelent dr. Horváth István, a Hazafias Népfront országos irodájának a képviselője is.

Szántó József, a Hazafias Népfront titkára számolt be a megyei népfront bizottságainak sokoldalú és egyre széle; sedő munkájáról. Hangsúlyozta, hegy a Népfront fennállása éta napjainkban teszi meg azokat a lépéseket, melyek előrehaladást jelentenek. A népfront-bizottságok tartalmi munkája most van kibontakozóban. Helyi akcióprogramokat készítenek a tanácsokkal, valóban reális feladatok kapnak helyet ezekben a programok^ ban.

Szántó József beszámolóját a munkatervi jelentés megvitatása követte.

Csákvári János, az MSZMP

városi bizottságának titkára, a megyei írócsoport titkára az írócsoport féléves működésének eredményeiről, és a közelmúltban lezajlott irodalmi hét sikeréről beszélt. Ezután Itörtés Gábor, az SZMT elnöke és dr. László István, a megyei tanács vb elnöke mondották el észrevételeiket, javaslataikat a nyári munkatervet illetően, majd dr. Horváth István, az országos elnökség legutóbbi üléséről számolt be.

Végül Varga Károly összegezte az ülésen elhangzottakat, miután az elnökség tagjai módosításokkal elfogadták a Hazafias Népfront 1958. évi nyári munkaprogramját.

JZ HOGY JÁRT? El- mondom, mert hiteles a történet, mint az idézett szólásmondás is bizonyítja.

A történet hőse, egy bala- tonmenti falucska igen jámbor, igen szentéletű plébánosa, nem volt éppen derék embernek mondható. Olyan se kicsi, Isié nagyy középtermetű ember volt, akire az évek, a jó falatok, borok s egyéb földi jók nevetésre ingerlő poca- kocskát ragasztottak.

Az egykor karcsú legényből, akit igen kedveltek a hívek, közöttük is a nőneműek, mára már nehezen mozgó, félig kopasz pap bácsi lett, szelíd, mint a megaludni készülő tej, akit már az sem gyújt szent haragra, hogy csak az öregasszonyok látogatják a templomot. Olyan akár-van, akár- nincs, mindegy-ember lett belőle. Pedig amikor idekerült, hajdani fiatalságában, pap létére nem volt jobb ő sem a Deákné vásznánál. Mesélik, hogy egy ízben majdnem ki- seprűzlék a faluból. Hallgatólagosan legalábbis mindenki erre gondolt, amikor történt, ami történt.

Azt tartja a fáma, hogy nem lett volna semmi baj, ha a tisztelendő úr nem férfikora virágában kapja meg a plébániát, hanem később, amikor tényleg csak az egekre leghá- lásabb dolog nézni és nem a sergő-forgó menyecske-szoknyákra. Mert igen szerette hívei között a menyecskéket, a fiatal, tejfehér húsú lányokat a tisztelendő atya. Istenes hivatala kezdetén, amikor elfoglalta elhunyt elődje után a vidámzöld fenyőkkel övezett plébánia-lakot, máris megakadt a szeme a legszebbik menyecskén, Fekete András- né született Szomjas Ágnesen, ki pedig nevéhez illően igenigen szomjúhozta a finom tisztelendő úr külön szent órákon adott istenes igéit mindaddig, mig férje, a nagy testi erejéről és gyermeki szelídségéről ismeretes Fekete Andris végig nem szidta a falun hitvesi hűségében megbotlott asszonyát, akit félreérthetetlen közelségKönnyebben legeltet a segesdipásztor.

00

VEM BÜSZKÉK a seges- di legeltetési bizottság tagjai, de az elismerés azért jólesik, meg is érdemlik. Kevés községben fogtak úgy munkához, mint itt. Az eredmény: bujább és tisztább legelő. Szinte öröm végigballagni a fényverte fűszőnyagen.

Nem hiába jöttek ide a járás községeiből a legeltetési bizottságok vezetői és a gazdasági felügyelők. Van látni- és okulni való bőven.

Pár nap múlva valamennyi faluban megszólalnak a kürtök, .kihajt a pásztór. De várja-e mindenütt bőséges harapnivaló a friss zöldre éhes állatokat. Segesden igen.

— Csak nálunk is ilyen dús volna a fű — sóhajt fel az egyik szemlélő.

— Némely helyen már kaszálni lehetne — fejezi ki elismerését a másik.

A problémák, gondok azonosak. Bár a segesdiek sem tettek meg mindent, de amit tavaly ősz óta végeztek, szinte mérföldes előrejutásnak számít. Hosszú-hosszú évek mulasztásait kell pótolni, s ők már hozzáfogtak. Hadat üzentek a maradlságnak. Nyolc hold legelőit istállótrágyával szórtak be, tizenhatot műtrágyával, negyven holdat pedig meszeztek. A trágyával, mészszel javított területen masabb is a fű, elüt a többitől.

Igaz, ez a falu nem a legmostohább adottságokkal rendelkezik, sem a felső-, sem az alsósegesdi rész. Egy holdnál nagyobb legelő esik egy számosállatra. A terület több mint egy harmadát kaszálóként hasznosítják. Pénzgazdálkodás szempontjából ez nagyon is jelentős.

De nemcsak ennek köszönhető a segesdi legelők tisztasága és a frissen ásott, négy kilométernél hosszabb vízlevezető árok. Jó szervezés, köz iránt való odaadás is van emögött.

Az alsósegesdiek 180 hold- nyi legelő-erdője szinte megújben talált a tisztelendő úrral a plébánia sűrű lugasában.

A történtek után a plébános úr hamar felismerte a helyzetet, hogy a gömbölyű termetű, gyöngynevetésű Szomjas Ágnes aligha is lesz újból szomjas halála napjáig a szentebb igékre, így hát galambszelídségre és kígyóravaszságra intvén magát, alaposan körülnézett szebbnél szebb nőnemű

hodott. Aki pár év óta most látja először, csodálkozik. Bo- zsoki László, a bizottság elnöke így érzékelteti a változást:

— Könnyebben legeltet a pásztor, most már meglátni Szentkeresztet (település Se- gesd környékén). Valamikor dzsungel volt, s nem a tehén, de a disznó is megakadt a bozótban.

Több helyén a legelőnek kicsi kalodák. Itt nem haraphat füvet a tehén. Kísérleti parcellák ezek.

— Minden faluban három is van a legelőn — mondja Kiss Lajos járási főállattenyésztő. — Négy négyzetméternyi a körülkerített terület. Istállótrágyázott, műtrágyával behintett és »-üres« parcella. Ősszel már a számok beszélnek. Megmérjük a fűhozamot, s összehasonlítjuk. Az eredmény nem kétséges.

T|E MÉG SOK A TENNI- VAI.Ö nemcsak Segesden, hanem az egész járásban is.

A látogatók magukba mé- lyedve hallgatják a főállattenyésztő szavait.

A szakaszos legeltetésre, faktetéses trágyázásra való áttérés nem lesz éppen könnyű, de meg kell »honosítani«. Tejhozam és egészségügyi szempontból egyformán előnyös. A sózóvályuk szerepe sem hagyható figyelmen kívül. Tiszta kutak, bokrok, bozót nélküli legelők! A községek legeltetési bizottságainak lesz éppen elég munkája, csak győzzék.

A legtöbb helyen úttörő jellegű a dolog. Tapasztalatból még nincs sok, de a jég megtört. Számok, adatok bizonyítják a legelők megjavítására tett erőfeszítések eredményességét. A nagyatádi járásban (állami támogatást beszámítva) 400 ezer forintot költöttek erre a célra. 2000 hold legelőt víztelenítettek a 45 km hosz- szú levezető árkok. 3200 holdat tisztítottak és javítottak. Jelenleg is folyik a munka Mike, Nagyszállás és a szabási tsz legelőin, a kutasi egyéni gazdák rétjén is. Rinyaszent- királyon műtrágyával kísérleteznek.

Kövérebb tehén, több tej. a nagyobb haszon egyik feltétele a jó legelő.

Az ankéten — mert megbeszélésre, tapasztalatcserére jöttek a legeltetési bizottságok vezetői és a gazdasági felügyelők — sok-sok probléma felvetődött. S a legtöbb hogyanra bizony maguknak a bizottságoknak kell válaszolniuk.

Az állandó előrehaladás nemcsak jó vezetőket, hanem újtól és ésszerűtől nem idegenkedő gazdákat is követel. Fizetés nélkül nem őriz a pásztor, Ha az állattartók nem fizetik pontosan és időben a fűbért és egyéb kötelességeiknek nem tesznek eleget, akkor nincs joguk sem.

A LEGELŐK JAVITÄSA,

‘ * tisztántartása közügy. Állami támogatással, s ha az érdekeltek odaadása sem hiányzik, nagyszerű eredményeket lehet elérni. A gazdák megértésén sok áll, főleg azokban a falúkban, ahol mostohábbak a viszonyok, nincs megfelelő nagyságú legelő, vagy ami van, az rossz.

Irtani a igyomot, pótolni a talajerőt, lecsapolni a legelők tócsáit, alkalmazni a bevált módszereket — ez a fő biztosíték arra, hogy az esténként hazatérő tehenek ne kutassanak a jászolban. A meglévő, s ezután készülő vízlevezető árkok karbantartáséról a napokban alakuló vízgazdálkodási társulat gondoskodik. Ez az új szerv sokat segít majd a legeltetési bizottságok terveinek valóra váltásában.

Az ankét részvevőinek bemutatót tartottak a vegyszeres gyomirtásból. Valószínűleg rövidesen alkalmazzák a legelőn is a növényvédő gépeket.

A JÉG MEGTÖRT, az első lépést megtettük, csak a többi is kövesse, akkor nem vesz kárba az eddigi munka — erre kérte a jelenlévőket Wéber Endre, a megyei mezőgazdasági osztály munkatársa is.

ányzó meg a vakító fehérre mosott tiszta ingeket, oltárte- ritőket —, hogy a tisztelendő úr nem győzte csillapítani a »megvadult asszonyi állatokat-». Hamarabb unt bele a bé- kítgetésbe, mint amazok a torzsalkodásba. El is határozta, hogy kiveti szívéből mindkét amazont, és inkább a tanító kisasszonynak kezd udvarolni, aki be sem tette még a

mekkel meredezett előre az al- konyi szürkületbe, hogy jól lát-e? Jól látott bizony, nem egyedül fürdött a tisztelendő úr, hanem Tóth Katival, aki a testére tapadó fehér ingben úgy szökdécselt a szelíden fodrozó, itt-ott már csillag- fényt ringató vízben hol a plébános úr elöl, hol meg annak egyáltalán nem égre táruló karjába, mint valami mesebeli

i

kát is akkor etette, áfáikor még mindenki aludt, vagy már mindenki lefeküdt. A szomszédok, úgy tudták, belebetegedett valami balatonparti látomásába, mert szent asszony hírében állt.

jLtlT MOND A KRÓNIKA a magafeledt lubicko- lókról? Bizony bárhogy is kívánták, nem süllyedt el alattuk a hűs fövenyű vízpart,

V.

m fájjál, mint az. pap,! >

hívei között. Most a legnagyobb titokban két fehérnépet választott ki kegyesül. A nádszál termetű, aranyos bőrű Mártonnét, aki főzött is neki, s akinek férje messze vidéken dolgozott. Az ilyen magányos rózsatövet isten nevében pártfogolnia kell a szentéletű papnak. A másik választott Tóth Kati volt, aki nemrég jött meg Budapestről, ahol szolgált volt — szépen tudott mosni —, s látható volt még a szeme állásán is, hogy munkálkodni kell lelki üdvössége megmentésén, mert még a nevetése is merő kárhozat volt, tüzet nevetett a Kati leányzó a legzordonabb férfiszívbe is.

E2

?Z LETT A VESZTE a tisztelendő úrnak, ez a telhetetlenség. Nem volt neki elég »megmenteni« egy lelket. Pedig egy asszonyi lélek, ha még eleven vér tüzeli, nem csinál bajt! Bezzeg csinálhat felfordulást kettő, miként két dudás is kikről köztudomású, hogy nem férnek meg egy csárdában. Kati és Mártonné hamarosan engesztelhetetlen ellenségekké váltak. Foggal- körömmel harcolni kész féltékenység gyulladt fel szívükben a tisztelendő úr kegyeinek kizárólagos birtoklása miatt. Oly keserves acsarkodásokat rendeztek, amikor véletlenül egyszerre hozták — Mártonné az ebédet, vacsorát, Kati lelábát a templomba, mióta ő itt van.

Esténként a tisztelendő úr, szomjazva a magányt, leosont a balatonpartra, annak is leg- elhagyatottabb részére, előbb csak sétálgatni, később vérét hűteni az esténként különösen csalogató-kellemes vízben.

De nem azért szerelem a szerelem, hogy fortélyos ne legyen! A két ellenfél, Kati és Mártonné hamarosan kitudták, hóval siet esténként, ál- konyattájban a tisztelendő úr olyan nagyon. Mindkettő örült, mert mindkettő azt hitte, hogy csak ő tudja a boldog titkot, csak ő nézd a fűzibokrok vagy a susogó nád biztonságos rej- tekéről a szeretett szentember magafeledt lubickolását. Egymásról sem tudtak, hogy is tudtak volna, hogy néhány szemfüles suttyólegényke is szemtanúja az esténkénti fürdőzéseknek, és a fürdőzések •két csinos strázsájának minden rebbenését ellesik titkon.

A plébános úr nem unt bele a fürdőzésekbe, a két nő a szerelmes vigyázatba, a legénykék pedig a furcsa hármas szemmeltartásába.

pGY ESTE VÁRATLAN

^ FORDULAT borzongatta meg az önkéntes silba- kokat. Mártonné valami okból később jelent meg őrhelyén, s amikor megjött, sárgám változott arccal, kerekre tágult szevizitündér. Még hangosan nevetgélni, gyengén sikongatni sem restellt a szégyentelen. Nosza, hatalmas bosszúterv fo- gamzott meg Mártonné megcsalatott szívében. Oda settenkedett nagyvigyázva a gyanútlanul fürdőzők rendben lerakott ruháihoz, összeölelte őket, s mint akit az ördögök űznek, megindult a falu felé.

A szégyenkezéstől, izgalomtól veresedő legénykék közül kettő nekilódult az asszony után. A többiek maradtak a fel-felizzó cigaretták parazsánál kémlelni egymás vonásait és szemmel tartani a vízben hancúrozókat. A szentéletü tisztelendő urat nézték, gyomruk körül enyhe bizsergéssel, növekvő haraggal, gyűlölettel.

Mártonné ezalatt, mint egy megvadult fúria, úgy rohant végig a lassan álomba szende- rülő falun, egészen a templomkertig. Ott megállapodott egy pillanatm, hullámzó kebelére szorította a lopott holmikat, aztán gondosan ketté választva őket, a papét a templom küszöbére dobta, a többit, a lányét meg a szúette harangláb tövébe. Keserűségében még oda is köpött.

— Nesze, te utolsó ...! — robbant ki belőle az eddig fé- kentartott harag, aztán keresztet vetve elsietett haza. Három napig ki sem mozdult napvilágon a házból, az állatóamikor rövid szárítkozás, meghitt sugdosódás után meglátták, hogy kegyetlenül meglopta valaki őket. Reszkettek, mint a langyos szélben összeverődő füzfalevelek. Tanácstalanul álltak, fürkészték egy darabig a bokrok álját, mindhiába. Ott állt a pap a majd- térdig érő fekete klott alsóban, a lány a vizes pendely- ben, és a hátuk mögött kirobbant a féktelen kamasz hahota.

— Van itt valaki? — kérdezett a sötétségbe a tisztelendő úr, mire elcsitult a nevetés.

— Hé, gyerekek, adjátok vissza a ruhámat!

Megint felcsattant a nevetés, de most máshonnan, mint az előbb. Egy vékony fiúhang kiabálta:

— Mártonnétól kérje, az vitte el!

A tisztelendő úr erre, szót sem hagyva a minden ízében reszkető lánynak, aki sírva roskadt össze, futólépésben vágott neki a füzesnek a falu felé vezető legrövidebb úton. Akárhogy igyekezett, megelőzték a fürgébben futó lábak. Amikor feltűnt az utcavégen, valaki megrántotta a harangkötelet. Felborzolódott a békést este csendje, mert nemszeretem verset kongatott a harang. Azt zúgta-bongta, ami még a félholtakat is kikergeti az ágyból:

Az agronómus tanácsa:

D cukorrépa sarabolásarél

Elérkezett a cukorrépa sara- bolásának ideje. A sarabolás hármas célt szolgál, éspedig:

1. gyomirtás; 2. a gyökérzet levegőhöz juttatása; 3. nedvesség tárolása.

A hűvös, sőt hideg időjárás mellett a nagyobb hőigényű répa lassabban kelt, mint a hideggel szemben kevésbé érzékeny különféle gyomnövények. A répaföldek elgazosodtak. Éppen ezért, ha a répa sora már látható, a talaj tápanyagát és nedvességét zsaroló gyomokat alapos sarabolással pusztítsuk el, a sorokból kézzel tépjük ki azokat. A gyökérzetet csak úgy juttatjuk levegőhöz, ha sortól sorig jár a kapa, és »padkát« nem hagyunk a sor mellett.

Pétisó fejtrágyázással — sorok mellé szórva és nem a sorra, mert perzselhet — erősítjük a répát, így gyorsabban ^elrúgja« magától a gyökérfekélyt. Nedvességet akkor tárolunk a sarabolással, ha aprókat vágva kapálunk, a földet visszaejtjük oda, ahonnan elvettük. A jól sarabolt talaj nem gödrös, hanem sima, és a kapa után vékony, porhanyó réteg marad vissza a felszínen, amivel »lezárjuk« a talajt, illetve a benne lévő nedvességet.

Ha a répa földje nagyon laza, akkor hengerezhetünk, de utána feltétlenül saraboijunk. A henger használatával visszaélni nem szabad, helytelenül alkalmazva munkája károssá válhat. A nyirkos talaj meg- kérgesedik, a hosszú ideig hengerezetten hagyott föld feleslegesen párologtatja a nedvességet.

A kártevőket (bolha, barkó) állandóan kísérjük figyelemmel, és ha megjelenésüket észleljük, azonnal védekezzünk ellenük. V. A.

— Tűz van... tűz van... tűz van — kongta, aztán elhallgatott. Két perc sem telt belé, talpon volt az egész falu népe. Persze, hogy nem láttak tüzet sehol. De mielőtt visszatértek volna oda, ahonnan kiugrasztotta őket valaki tökéletlen, mintha látták volna a plébános urat a magukéhoz hasonló öltözékben, sőt — warn bocsá’ — mintha rajta még kevesebb lett volna a ruhadarab! Beugrott a templomkertbe, ahonnan nemsokára négy háhotázástól bucskázó suttyólegény menekült ki, elmondani a szájtátóknak, még most is tüzet gyanítóknak, hogy mivégből verődött félre a' harang.

Volt, ki hitte, volt, ki is- tenteleméget emlegetve fordított hátat a mesélőnek. Csák másnap, harmadnap derült fény az igazságra, amikor Tóth Kati legénybátyja összeverekedett a temetésről hazaigyekvő plébánossal. Tóth Kati búcsúszó nélkül elment megint szolgálni, Mártonné pedig, hogy meneküljön a falu csípős nyelvétől, felpákolt, és elment az ura után.

A PLÉBÁNOS ŰR jó egy

ÁL hónapig üres padok előtt mondta égre fordított szemekkel az »ita missa es«-t. Egymás kezébe adták a kilincset a plébánián a püspöki hivatal szigorú arcú atyái. Addig jártak-keltek, mig őszre megnyugodtak a kedélyek, mert a plébániára beköltözött egy széle-hossza-egtl nőszemély, ki szakácsnői minőségben kezdte el áldásos tevékenységét a plébános úr körül.

— Nem lesz félreverve c harang többé! — kajánkodtal a férfiak. Igazuk is lett. De azért a szólásmondás megőrizte a félrevert harang történetét, mert azóta, ha valak este megy fürödni fülledt nyári estéken a Balatonba, utánc szólnák tréfás jóindulattal:

— Csak aztán úgy ne járj mint az egyszeri pap!

LÁSZLÓ IBOLY/