Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-29 / 125. szám

a VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! '<400#^ oavi Nénind Mai számunk tartalmából: Újabb amerikai műhold­kudarc Ifjú Figyelő Álom vagy valóság? Alkonyatkor a tanyán AZ MSZMP MEGYEI BfZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 125. szám. Ara 50 FILLÉR Csütörtök, 1958. május 29. Újabb jelentések a Franciaországi helyzetről A helyzet súlyosságára hivatkozva? Párizs. A Reuter tudósítója tegnap reggel a következőket írta tudósításában: Ma hajnalban megnyílt az út De Gaulle tábornok hata­lomra jutása előtt. De Pílim- lin miniszterelnök lemondását Coty köztársasági elnök egye­lőre nem fogadta ei, arra uta­sította, hogy addig maradjon hivatalában, míg az új mi­niszterelnököt nem jelöli ki. Politikai megfigyelők vélemé­nye szerint az elnök ünnepé­lyes üzenetben fordul majd a Párizs (MTI). A francia nem­zetgyűlés kedden este fél tíz órakor ismét összeült. Elsőnek Pflimlin miniszter­elnök lépett a szónoki emel­vényre. Bevezetőben beszámolt a nemzetgyűlésnek De Gaulle tábornokkal keddre virradó éjszaka folytatott megbeszélé­séről. Mint mondotta, ez a meg­beszélés De Gaulle javaslatára jött létre. A miniszterelnök »-kötelességének érezte«, hogy elfogadja De Gaulle javasla­tát. A tábornokot arra kérte, figyelmeztesse kötelessé­gükre azokat, akik felkel­tek a köztársasági rend el­len. Pflimlin közölte, a megbeszé­lés végén nem kapott biztosí­tékot arra, hogy De Gaulle tá­bornok azonnal és nyilvánosan állást foglal a közrend fenn­tartása érdekében. A tábornok késznek nyilatkozott kapcso­..........«......... n emzetgyűléshez, amelyben a helyzet súlyosságára hivatkoz­va felkéri a képviselőket, te­gyék lehetővé De Gaulle tá­bornok számára a hatalom át­vételét az összes nemzeti (nem kommunista) pártok szavaza­tával. A miniszterelnök elhatáro­zását állítólag az az üzenet be­folyásolta, amelyet Sálán tá­bornok küldött Coty elnöknek. Üzenetében azt mondta, hogy Algériában kezdenek túlerőre jutni a szélsőséges elemek és kel. Pflimlin ekkor emelt hangon kijelentette: egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy őt a nemzetgyűlés iktatta be és csak neki adhatja vissza meg­bízatását, majd hangoztatta, a kötelesség útja világos a kor­mány számára: »Nem terem­tünk hatalmi űrt!« Ramadier, a szocialista párt ősz veaérszónoka kijelentette, csak a nemzetgyűlésnek van joga felmenteni a kormányt. A hatalom nem cserélhet most gazdát A hatalom átadása a leg­szörnyűbb dolog lenne az ország számára ezekben az órákban. s— Nincs joga lemondani — mondotta Ramadier a minisz­terelnök felé fordulva —, még fizikai kényszer hatására sem! Georges Bidault szólalt fel félő, hogy Sálán nem lesz ké­pes megakadályozni a korzi­kaihoz hasonló akciók átvite­lét a francia anyaország terü­letére, ha De Gaulle hamaro­san nem veszi át a hatalmat Szintén Reuter-jelentés adja hírül az észak-franciaországi Liliéből, hogy a La Liberté cí­mű kommunista lap első kiadá­sában közölt jelentés szerint a városban titkos közüdv-bizott- ság alakult. A lap későbbi ki­adásaiból a cenzor törölte a hírt. ezután. Vita alakult ki közöt­te és Guy Mollet között: a szo­cialista párt főtitkára, a Pflim- lin-kormány miniszterelnökhe­lyettese tagadta, hogy ő is ta­lálkozott volna De Gaulle tá­bornokkal. Bidault kijelentet­te: elképzelhetetlen, hogy De Gaulle tábornok felhívással fordult volna a hadsereghez anélkül, hogy valaki a kor­mányból ennek megtételére kérte volna őt. De Lipkowski gaulleista képviselő kijelentette: »A probléma ez: vajon a jelenlegi kormány ura tud-e maradni a helyzet­nek«. Szavaira vihar tört ki. A gaul­leista képviselő túlkiabálta a vihart: »Még van idő a haza felszabadítójához folyamodni, holnap már késő lesz. Betel­jesedik a nemzet elleni bűn!« Általános figyelem közepette emelkedett szólásra Jacques Duclos, a Francia Kommunis­ta Párt parlamenti csoportjá­nak elnöke. Bejelentette, hogy a kommunisták politikai okok­ból, azért, hogy ne adjanak alibire lehetőséget Pflimlin miniszterelnöknek, megszavaz­zák az alkotmányreformra vo­natkozó határozati javaslatot. A nemzetgyűlés ülésének szünetében a folyosókon híre járt, hogy a jobboldali függet­lenek majdnem egyhangúlag a határozati javaslat ellen fog­nak állást foglalni, három, a Pflimlin-kor- mányban részvevő jobbol­dali független miniszter: Boscary-Monsservin, Ri- beyre és Garot lemond tár­cájáról, Az esti órákban Párizsban olyan hír terjedt el, hogy De Gaulle tábornok elhagyta fa­luját és a fővárosba érkezett. A késő esti órákban hivatalos körökben megcáfolták ezt a hírt. Igaz, hogy a kora dél­utáni órákban a tábornok gép­kocsija útra készen állt, de ké­sőbb Párizsból telefonhívást kapott, tájékoztatták a minisz­terei nökségen lefolyt megbe­szélésekről és a nemzetgyűlés üléséről, s ez arra késztette, hogy lemondjon útjáról. Colom bey-Les-Deux-Eglises- be, De Gaulle falujába dél­után egy csapat csendőr ér­kezett, a község határában és főterén pedig egy-egy rádióval ellátott gépkocsi foglalt he­lyet. Duclos felszólalásában még kijelentette: »Nincs a legcse­kélyebb kétség sem a tekinte­tében, hogy De Gaulle-nak fel­ajánlották az orezág kormány­zását, különben De Gaulle nem mondotta volna azt, amit mon­dott«. Duclos hangsúlyozta, hogy a törvényesség vékony lep­le alatt próbálják becsem­pészni a diktatúrát. Emlékeztetett arra, hogy Hit­lert is törvényes keretek kö­zött kérte fel a hatalom átvé­telére Hindenburg elnök. Ezután Lipkowski és Tribou- let gaulleista képviselők szó­laltak fel, élesen támadva a kormányt, hangoztatva, hogy nem képes gyakorolni a hatal­mat. Éjfél után húsz perccel meg­kezdődött a szavazás. Charles Hernu radikális képviselő, Mendes-France cso­portjának tagja megkérdezte Pflimlin miniszterelnököt: »Le akar mondani a ma éjjeli sza­vazás után?« Megyénkben egyre nagyobb arányokban bontakozik ki a mozgalom, mely méltó emléket akar állítani a tanácsköztársa­ság somogyi mártírjának, La­tinka Sándornak, a hős kom­munistának. A mozgalom ke­retei közül máris kiemelkedik a Siketnémák Kaposvári Ál­lami Tanítóintézete dolgozói­nak 1000 forintos felajánlása. Az intézet dolgozói levelük­ben a következőket írják: »Készségesen és örömteli szívvel tesszük meg felajánlá­sunkat, hiszen olyan sokat Pflimlin azt válaszolta, hogy erről majd a kormány ' dönt, amikor a szavazás eredménye ismeretessé válik. A miniszterelnök a vita so­rán feltárta, hogy Guy Mollet hétfőn reggel levelet küldött De Gaulle tábornoknak, felkér­te a tábornokot: erkölcsi tekintélyének lat- bavetésével vegye rá a törvény ellen lázadókat a törvény tiszteletben tartá­sára. Pflimlin azt is feltárta, hogy megbízta Maurice Schumant, az MRP egyik vezetőjét, hogy a kormány nevében lépne érintkezésbe De Gaulle tábor- nokkah Erre a találkozóra azonban már nem került sor, mégpedig azért, mert közben a tábornok felkereste Haute- Marne megye prefektusát és üzenetet adott át neki Pflim- linhez továbbítás végett. kaptunk a munkáshatalomtól, hogy azért eléggé hálásak so­hasem lehetünk. A munkásha­talomért vívott harc Somogy megyei mártírjaira emlékeztet majd a Latinka-szobor, mely előtt minden növendékünk és minden dolgozónk áhítattal fogja meghajtani fejét, hogy megköszönje azt a boldog, megelégedett emberi életet, amiért Latinka Sándor és oly sok mártírhalált halt társa fel­áldozta életét« — fejeződik be a levél« A francia nemzetgyűlés kedd esti ülése latba lépni a politikai vezetők­A LATINKA-SZOBORÉRT CZÉP SZÁL, magas bar- na férfi. Napégette ar­cán alig van egy-két ránc, hajában nem találni ősz szá­lat. Senki nem mondaná meg róla, hogy negyven esztendős. Pedig élete nem volt eddig sima, gond nélküli. Mindig volt valami, ami miatt nem lehetett nyugodt éjszakája, ami gyötörte, foglalkoztatta. Gyermekkorában az, hogy nyi­ladozó szemével, értelmével egyre csak azt tapasztalta, azt látta: otthon valami nincs rendben, a másfél holdacska föld terméséből szülei nem tudják úgy ellátni a sok gye­reket, mint ahogy szeretnék. Ezért kellett aztán a nagyobb gyerekeknek is, mihelyt karjuk elbírta a szerszámot, nap­számba menni, a részes ara­tók közé állni. O is dolgozott sokat, keményen. Később ko­vácssegéd lett, s gróf Hunyadi uradalmain dolgozott. Aztán háború, pusztítás, tűz, vér — mind olyan dolgok, amikre nem jó visszaemlékezni. Majd a fogság esztendői következtek, s az egyre hatalmasabb vá­gyakozás haza. Haza, hogy láthassa hozzátartozóit és azt, hogy mit végeztek a felszaba­dulás óta itthon a paraszt- emberek, s hasznosították-e azt a sok jó tapasztalatot, ami a Szovjetunióból már biztosan elért a magyar falvakba, ami­vel jobbá, gazdagabbá, em­beribbé lehet tenni a mező- gazdaság munkáját. 1948-ban tért haza ismét Garai Vendel. Egy kuláktól elvett traktorra ültette a föld­művesszövetkezet és elindult szántani a néhány esztendeje földhöz juttatott parasztok pár holdját. De nem sokáig. Meghallotta, hogy a járási székhelyen, Marcaliban szerve­zik a megye első gépállomását, s a november már itt találja. — Amikor az első erőgépek megérkeztek a vasútállomásra, már én is segítettem a kira­Itt töltöttem el tíz évet — itt akarok megöregedni kasuknál — emlékezik vissza. Néhány nap múlva már fel is ül az egyik új R-35-ös gép­re, és társaival megindul a mezőre. — Először Cserhátra men­tünk (így nevezik Marcali ha­tárának egyik részét), s ott kezdtünk szántani — mondja Garai Vendel. — Emlékszem, jó szeles, hideg idő volt... AZ AZONBAN MOST NEM SZÁMÍTOTT. Csak az, hogy azok a szegény­parasztok, akiknek nem volt fogatuk, s így nem tudták (esetleg csak sok napszámfi­zetség ellenében) megművelni földjeiket, meg legyenek elé­gedve, s a következő eszten­dőben jó termést takaríthas­sanak be. Mentek a gépek éj­jel-nappal. Védőruha, vatta­öltöny, esőköpeny nincs, még világítás sem éjszakára. Ha sötétben akarnak dolgozni, vi­harlámpát akasztanak a gép elejére, meg hátuljára, hogy lássanak valamit. S így ér­kezik el 1949 január, új fel­adattal. A közeli Nagyberekbe kell menni, a nádast kiszán­tani. De hogyan? Az első na­pon alig néhány métert megy előre Garai Vendel gépe az embermagasságú sűrű nádban. Ez így nem jó. Valami más megoldás kellene. És sikerül találnia azt is. Kis tárcsake­rekek kerülnek az ekevasak elé, amik vágják a nád tövét, gyökerét. így sokkal köny nyebb a föld megforgatása Most már megy minden. Sza porodnak a felszántott holdak Csak egymaga 1200 hold ná­dast tüntetett el Nagyberek­ben. — A gép munkáját nagyc sokan látták — mondja Gc I rai Vendel — és mindenkinek I tetszett. Hamar eltűnt hát a J kis kezdeti idegenkedés, és 1949 végére már alig tudtunk minden kérésnek eleget tenni. Még most is sokszor talál­kozom olyan emberekkel, akik­nek abban az időben először szántottam géppel a földjüket valahol a járásban. »Emlék­szik rám? — fogják meg hol itt, hol ott a kabátom ujját — az én földemet is szántotta 1949-ben.« Én meg bizony csak azt tudom, hogy nagyon sok ember földjén vontattam végig az ekét akkor gépem­mel. Egy esztendő alatt 1600 holdat szántottam fel. Ezért is kaptam meg az Élmunkás jelvényt. Az 1949-es tél beköszöntése után Garai Vendel nem ül többet traktorra. A Marcali Gépállomás igazgatója hat hó­napos főgépészi tanfolyamra javasolja, s ennek elvégzése után Csokonyavisontára ke­rül. AZ UJ MUNKAHELY, új beosztás új gondokat hoz magával. De milyen más gondok ezek! Mennyire külön­böznek fiatalkorának kenyér­gondjaitól. Most azon töp­reng, rágódik, — hiszen felelős mindenért —, hogy mi lenne jobb, min kell még javítani a gépállomáson, a munka üte­mének egyenletessége érdeké­ben. Nagyon sok a tennivaló­ja. Csokonyavisonta körzeté­ben vagy 60 erőgép dolgozik, ezeknek munkáját úgy kell megszervezni, hogy a szántás, vetés is időben elkészüljön, s PUSZTUL A GYOM a Gyógynövény- és Kertimagtermelő Vállalat szentai gaz­daságának cukorborsó tábláján. a javítás se késsen. Hibák szép számmal akadnak az első időben. Az itt eltöltött hat esztendő azonban nagy idő, és a gyakorlat mesterré teszi a kezdőt is. így aztán nem csodálatos, ha Csokonyavison­ta nemsokára az élre tör. — Jó helyem volt Visontán, bár sok gond, baj fordult elő, amivel meg kellett küszködni — húzódik szükebbre vissza­emlékezés közben Garai Ven­del szeme. — A hat év úgy elszaladt, szinte észre sem vettem. Ennyi idő alatt min­denütt nagyon meg lehet szok­ni a munkát, a környezetet. Én is megszoktam, megszeret­tem ezt a gépállomást. 1956- ban mégis azt kértem, he­lyezzenek el innen, valahová Nagyszakácsi közelébe. 1952- ben ugyanis megházasodtam és feleségem idős szülei miatt, akik Nagyszakácsiban élnek, nem maradhattunk tovább tá­vol. A Tapsonyi Gépállomásra helyezik Garai Vendelt. No­vember 15-én lép munkába és bizony már az első napon szo­morúan állapítja meg: itt is mindent fejetetejére állított az ellenforradalom. Néhány sze­relővel azért munkához fog­nak. Nem mint műszaki el­lenőr dolgozik — bár ez len­ne beosztása —, hanem neki áll javítani a gépeket, nehogy fennakadás forduljon elő a ta- j vaszi mezei munkák idején. j Néhány hónap alatt aztán itt is rendeződik minden. Garai Vendelt műhelyvezetővé neve­ik ki. Megint új beosztás, új mdok, új töprengések. A •pállomás önállóan kezd gaz- álkodni, tehát jobban meg kell nézni, mit, miért javí­tanak, melyik alkatrészt miért cserélik ki, mert ez most már valójában a saját kasszájuk pénzét növeli, vagy csökkentL TTÖZBEN SZINTE ESZ■» IV REVÉTLENÜL — akár a többi év —, elérkezik 1958. Tíz esztendeje dolgozik a gépállomáson Garai Vendel. Tíz esztendőt töltött el éle­tében egyfolytában azzal, hogy különböző beosztások­ban ugyan, de az egykor nincs­telen parasztembereket, ké­sőbb az új termelőszövetkeze­tek tagjait segítette földjeik megművelésében. Mint a hoz­zá hasonlóan régi gépállomási wlgozók mindegyike, magá­ban ő is többször számot vetett ezzel az elmúlt évtized­del. Arca komolyra válik, szemeiből valami nagy belső tűz lángol, mikor erről szól. — Sokat dolgoztam 1948 óta — mondja. — Az első időben nem úgy, mint a mostaniak, akkor még felszerelés, meleg ruha, lakókocsi nélkül. Ha elfá­radtam, mint akkori társaim, egy fa tövébe terítettem ka­bátomat és arra fekve alud­tam néhány órát. Aztán ké­sőbb, a munka helyes megszer­vezésével bajlódtam, s most is felelősségteljes feladatot lá­tok el. Mindig volt gond, mindig volt min töprengeni. A nyolc óra most épp úgy nem elegendő a munka elvégzésé­re, mint eleinte a huszonnégy. De nem baj. Mégis nyugodt vagyok. Tudom, hogy kik azok, akikért dolgozom, s tu­dom, hogy családomat, két kisfiámat is jól, megfelelő körülmények között nevelhe­tem fel. Nem akarok megvál­ni ettől a munkától. Úgy ér­zem, ha az ajtón kidobnának, visszamennék az ablakom Hozzászoktam a gépállomás­hoz. Itt töltöttem el tíz esz­tendőt, itt akarok megöreged­ni. .. WEIDINGER LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom