Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-04 / 80. szám

i.AA^AAAAAAAAAAA\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÄA.<fc ’AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAi AAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^ ,

•♦»♦♦»♦♦♦»♦< »»»♦«>»♦♦♦♦»♦♦»»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦■»♦♦♦♦♦♦»♦♦♦»»♦ >»»»♦»*♦»<*»♦<►♦♦»»»»♦♦♦♦♦♦»♦♦ »»♦♦<>♦♦♦•♦< »»-»»»4

...........................................................

J

Uúit b

GY ÉVTIZED,

alig több. 2 mayen Iv.ncs, micsoda érik. Zicsen azt mondják az nberek, felfordult a világ, ■■ebb lett, biztatóbb...

Az út mentén dugadölt épü- t állt. Roskadozott. Már ncs ott. Lebontották a múlt ennyével, mocskával, sanya- iságával együtt. Azt mondták : akkor: iskola. Ma azt mon- inák: istálló. Még az se Kél obácska bújt meg a mohos te- i alatt, padlóját kiragia az \ő. Elrothadt. A szobák fala ■hér volt valamikor, aztán !felejtettifi kimeszelni. Mi- 2k? A tetves parasztnak? rüljön, hogy él, hogy oda- iildheti a suttyókat.

Gyerekek jártak oda, apró lezítlábasok. Tanyáról jöttek gy szál rékliben, télvíz idein klumpában. Ott dideregtek íl napig, a szűk kis ablakon a/vat szórt a nyakukba a szél izén szorongtak egy padban, zt is odaszögezték a korhadt adlóhoz, hogy takarítani se zhessen.

Repedezett deszkatábla 16- ott előttük. Már alig fogta a ráta. Fölötte sötét feszület olt, fekete. Vágyakozva nézik rá: ha a tábla is olyan ekete lehetne. Vagy mint a *lébános úr, az igazgató reve- endája. Felekezeti iskola volt 1 plébánost csak kétszer tátik hetenként. Az is sok volt.

Csak azért jött a szomszéd faluból, hogy megcibálja a gyerekek fülét, a lányok kócos copfját. És mesélt valamit. Valami érthetetlent.

Két tanító volt, azok is szegényesek, rongyosak. Az egyik ott lakott az iskola víztől ve rejfékező falai között. Szobájában kinőtt az akácfa'. Az átok rájuk nehezedett, mint a mázsás kő. Ott csak 54 éves koráig élhetett a tanító, addig is nehezen bírta.

A szobákat elválasztó fal kettérepedt. Ott szoktak átbeszélgetni a gyerekek, meg cserélni szegényes holmijukat. Az egyetlen szekrény tetején egy földgömbszerű tünemény állt. Betűi már olvashatatlanok, a tengert nem lehet megkülönböztetni a szárazföldtől. Ez volt mindenük. Meg egy pálca az összetákolt asztalon.

Borult idő járta akkoriban. Sötét volt, mindig nagyon sötét...

De kisütött a nap!

Felekezeti iskola? Minek az. A jó gazda is annak adja a szekerét, aki megbecsüli ...

Az út mellől eltűnt a rozoga épület. Nyomait, mely a keserűség szimbóluma volt, elta posták, mint az élősködőt. Pa lotába járnak a tanyai gyerekek. A régi fölött a dombtetőn nem istálló áll, iskola. Négy tágas terem, s az ablakon függöny van! Nem rongyokban járnak a gyerekek, egyforma, tiszta ruhácskákban. Szebben, mint akkortájt karácsonykor. És sárga csőpadokban ülnek, kettőn egymás mellett. Szertárak, műhely, iroda, folyosó, rádió és hangerősítő. Lehetséges ez? Igen. Rájuk sütött a nap.

Az új szekrények telve felszereléssel. Mikroszkóp! A gimnáziumnak se volt ilyen azelőpt. Szikraindubtor, kis- és négyütemű motor, dia- és kis- filmvetítő, telefon, 500 kötetes könyvtár. Csak szavak lennének ezek? Nem. Egy megváltozott világ tükörképei.

A régi kettő helyett öt tanító, tanár sztál a padok között magyarázón, s a tiszta, hófehér falakon három tábla lóg, igazi, fekete. Az a másik fekete, az eltűnt, eltűnt örökre...

Az előtér parkírozott, facsemetéket ültettek a gyerelcek. S az udvar lépcsőzetesen kiképezve; sportpályákkal, felszerelésekkel. S a gyerekok vidáman hancúroznak, játszanak odakint.

ELTŰNT A MÜLT,

oorte a jelen. És milyen szép lesz a jövő, mely elsöpri a jelent!

Emlékezzünk egy kicsit, emberek ...

JÁVORI BÉLA

OPTIMIZMUS

f

1 ►

♦ ►

it

it

it

> ► ► > ►

Foto:

Tabák Lajos.

Az uűolsó némef

M

indenki őriz valamilyen emléket 1945-ből. Én is. Tízéves voltam akkor, de mégis élesen megmaradt emlékesetemben jó néhány élmény. A sok közül ezt az egyet soha nem mossa el az idő.

Már összeroppant a német haderő. A -dicső- katonák fosztogattak és menekültek. Főleg lovakat kötöttek el. Apám, hogy a két sárgát mentse, nagypéntek előestéjén átvezette lovait a szomszédék pajtájába.

— Ott nem keresik őket — mondta. Öcsémet és engem nagyszülőimhez küldött: — Ti ne legyetek itthon, hátha történik valami.

Szüleim otthon, mi pedig pár házzal odébb virrasztottunk. Ejfél után már újra az istállónkban állt a két ló. Apám hazavezette őket.- Most már nem lesz baj, elmentek a fricik.

Mindenki az utcán volt. Bolháson még soha nem várta eny- nyi ember ébren a hajnalt. Virradt.

Volt, aki kimerészkedett a falából, el az első dűlőig, s visszatérve nagyot szusszantott:

— Jönnek az oroszok!

— Hol? Milyenek? Messze vannak? Sokan jönnek? - Mindenki kérdezett, vagy felelt. Kíváncsiság, félelem, várakozás, ezerféle érzés fogta a szíveket.

— Mi lesz most?! Mi történik itt? - erre senki nem tudott válaszolni.

Heggel fél hét tájban német gépkocsi porzott végig az utcán. Híradósok voltak. Két vülám- parolinos SS leugrott az autóról. Hirtelen elnéptelenedett az utca, az emberek behúzódtak házaikba. A gyors jármű a rajtalevőkkel pedig elrobogott Szenta felé.

A faluban hagyott két német nem is volt ember. A szemük kerekre nyílt, az arcuk fakó volt a rémülettől. Kapkodtak és kiabáltak.

— Pferd, pferd! (Ló, ló!) - csak ezt az egyetlen szót hajtogatták kruciflkszekkel fűszerezve. Vállukról lekerült a puska, csattant a zár.

— Majd így - gondolták.

A hozzánk harmadik házhoz mentek be. Ott találtak kocsit és lovat. De szerszám nem volt. Átvágtak a mi udvarunkba. Be az istállóba!

— Szerszám? — fordította a tolmács.

— Nincs, már elvitték régebben — mondta apám lovaira pillantva.- Úgy? Szóval nincs? - s feljebb emelte a puskacsövet.

— Nincs!- Az egész családnak »kaput«, meghal itt mindenki — vicsorított a német, s elindult a ház felé. A konyhában a padlásfeljáró alatt függött szegre akasztva a hám. A Führer katonái betörték az ajtót, de nem láttak a szemüktől.

— »Nichts, nichts!« — és káromkodva kivonultak.- Akkor a lovat! - s kivezették az egyiket. Az istálló mögé értek, mikor a másik sárga nyerített. A ló kiszabadította magát, s visszatrappolt az istállóba.

Olyan gyorsan történt az egész, hogy a német lőni se tudott, nem volt mire. Időközben a harmadik szomszéd lova is elszabadult. A híradósok visszajöttek a micinkért, s elvezették mind a kettőt. A két fiatal állatra

rossz, toldozott-foldozott szerszámot szereztek és klnyargaltak a faluból.

£)OO<rx3OGOOOGOGOOOOOGOOOCX3OOOOOGOOOOOOOOOO©()0G)OOOOOOOOOOOOCOO<L'OOOO

Iván autóin

kát, amelyek oly gyorsan maradtak el mögöttük a nagy rohanásban. Száguldott a kocsi, Iván meg tütyörészett...

A reggeli ideje már Jócskán elmúlt, mire visszaértek. ívián lelassította a kocsi futását, ügyesen rákanyarodott a házuk előtt húzódó árak kis hídjára és már benn is álltak az udvar közepén.

Az anya ott állt a ház ajtajában és sírástól égett szemekkel nézett az autóra. Iván megszeppent: rosszat tett — érezte —, mert csak úgy szó nélkül elvitte a kisfiút. Bűnbánó arccal nézett az asszonyra, aztán kiemelte a kocsiból a gyéreiket és vitte a ház felé. Közben bocsánatot kérő hangon egyre azt hajtogatta:

— Mama ... mam- tea.,. — nem tudott magyarul.

Az anya magához szorította fiacskáját. Az átélt rémület utáni megnyugvás újra könnyeket csalt a szemébe. Ránézett a katonára, de már könnyein keresztül mosolyogva, mintha azt mondaná: tudom, hogy nem akartál rosszat, de én azért nagyon megijedtem.

Lassan befordult a konyhába. A gyerek és a katona utána. Iván szeretett volna még valami szépet, még valami megnyugtatót mondani, de nem ment — hiába. A konyhaajtóban aztán megállt és mosolyogni kezdett. Az asztal mellett a pádon Kátya, a katona- lány ült, ölében a kétéves kislánnyal

Olyan szépek voltak így együtt A lány oroszul beszélt a csöppség meg jobbára valami meghatározhatatlan syelven válaszol gatott.

Iván hirtelen gondolt egyet Félrehívta Kátyát és halkan mondott neki valamit. A lány helyeselt Befutott a parancsnoki szobába, majd néhány pillanat múlva ki is jött. Ivánnal együtt gyorsan az autóba ültek és elrobogtak.

Negyedóra sem telt el az autó visszaérkezéséig. A fiú és a lány nagy igyekezettel húztak ki valamit a hátsó ülésről. Egy nagy vesszökosár almát. Boldogan vitték a konyhába a szép, pirosló gyümölcsöt Mint két gyerek. A konyha közepén

megálltak, a kosár egész tartalmát a földre borították. Kátya hirtelen kapta magát és a halom tetejébe odaültette a két esztendős kislányt. Aztán megállt mosolyogva nézte, mint nyúl a kis emberke a mellette lévő

első piros almához, mint harap ki belőle egy picit apró fogacs- káival...

A faluban állomásozó szovjet csapatok másnap késő este továbbmentek. Velük Kátya és Iván is. Megkezdődött a támadás.

Azóta 13 év telt el. A Ids család azonban nem feledte ed egyiküket sem. A kislánykának, mikor már eszesebb volt, minden évben ilyen idő tájban, március végén, április elején elmesélte az apa, vagy az anya a tör- ténetejs: hadd emlékezzen, kitől is kapta eddigi életében a legtöbb, legszebb almát. A fiú meg amúgysem felejtette el a szép autóval járó Ivánt. Ha mostanában is, ahhoz hasonló, csillogó gépkocsit lát, azt mondja rá: olyan ez is, mint az Iván autója. Húga meg a szekrény tetején sorakozó piros almákra mutat sok szeretettel: ezek pedig Kátya almái...

Weidinger László

— Csak azt csodálom, hogy a lovak nem bújtak ki a hámból, hisz alig tartotta össze valami - mondogatták többen is, akik látták a tovaröppenő szekeret.

A falu alatti Nagyárok (csak pataknak lebet nevezni, nincs benne sehol méteresnél nagyobb viz) fölött egyetlen kőhíd húzódott. Azt is aláaknázták a németek. S mikor a menekülők átértek a hídon, az egyik SS kezében gyufa sercent... Hatalmas robbanás, néhány ablak kirepült, kö, pernye, törmelék bulit, mintha az égből esne.

A robbanást kővető nagy csendben ott szorongott az eleven, friss seb körül a falu ap- raja-nagyja.

— a bitangok, az átkozottak!

— Nem jól csináltunk. Mikor a lovakkal bajlódtak, elkiálthattuk volna: itt vannak az oroszok! Megmaradt volna a bid.

— Most már könnyű okosnak lenni — Intette le valaki az el- mélkedőt.

Gyorsan peregtek tovább az események.

— Már a szótőnél vannak az oroszoki Nemsokára ideérnek. A dudásl utcát már el Is »foglalták«. — Az össze-vissza kiabálásból csak annyi volt Igaz, hogy valóban jönnek az oroszok.

A

z emberek tanácskoztak: »Menjünk elébük, fogadjuk őket.« »Belénk lőnek« - hangzott az ellenvélemény. Mégis elindultak, de nem érhettek messzire. Végtelennek tünö bosszú cmber-láne húzódott a falu felé. Bolgár katonák jöttek. Fény táncolt a győztes fegyvereken. És lassan feloldódott a nagy feszültség, megnyugodtak az idegek.

— Német nincs? — kérdezték tört magyarsággal a katonák.

— Nincs, elmentek, az utolsó is, mind elment - mutogattak egyszerre két kézzel is nyugat felé az emberek.

— Jól van, akkor jó.

— Papa, ne »bojsze«, mama, te se bojsze, mink nem vágyónk ellenség - mondogatták a poros arcú, de vidám katonák.

N

em tudni, miért, de senkinek sem akadt fontos dolga. Az egyenruhások között Járkáltak, forgolódtak és velük paroláztak az emberek. Húsvéti kalácsra, borra invitálták házaikba őket. Hogyan, hogyan sem, bár nem egy nyelven beszéltek, mégis megértették egymást. Mert az érzés, a gondolat egy volt.

GOBOLOS sandob

AZ EGÉSZSÉGÜGY SZOLGÁLATÁBAN

A MEGYEI TANÁCS KÖRHÁZA nagy udvarában a sok épület között egy kicsit eldugva, egyemeletes, frissen vakolt épület szerénykedik. Szobáiban talált végre méltó helyet a korszerűen felszerelt laboratórium, amelynek egyre nagyobb szerepe jut a betegségek megelőzésében és gyógyításában egyaránt.

Dr. Arató Miklós főorvos, a laboratórium vezetője büszkén vezeti végig a látogatót a földszinti, s emeleti helyiségeken. Nem is csodálatos, hiszen az itt dolgozók most már a vizsgálóberendezésekkel kitűnően ellátott épületben nagyon sóikat tudnak tenni az ember érdekében.

— 1953 óta, amikor mindenütt megalakultak a körzeti laboratóriumok, s köztük a kaposvári is, sokat dolgoztunk — emlékszik vissza a főorvos. — A szokásos klinikai vizsgálatok elvégzése mellett, amit a kórház igényelt, az egész megyére kiterjedően tífusz, diftéria, dizentéria kutatásokat végeztünk szép eredménnyel. Más példát nem említek, mint a tífuszosokét. Az ezen átesett emberek egy-két százaléka a megállapítások szerint felgyógyulásuk után sem szabadulnak a betegség bacilusaitól. A megyében nyilvántartott bacilusgazdák száma a körzeti laboratórium munkájának megkezdése idejében mintegy 30 volt. Azóta ismét kiderült több mint húsz tífuszon átesett emberről, hogy tudtukon kívül terjesztői a veszedelmes kórnak.

Ezek az eredmények, a lelkiismeretes munka valóban elismerésre méltóak. Csakhogy az egyre korszerűbb gyógyítás és természetesen ezzel együtt a fejlődő orvostudomány, valamint a közegészségügyi helyzet javításának egyre sürgetőbb problémái a körzeti laboratórium lehetőségeinél többet kívántak, mind többet tettek szükségessé is. Ezért kezdtek 1956. tavaszán a jelenlegi laboratórium megépítéséhez.

Bár sok nehézség árán, hosszú idő alatt jutottak el az átadás napjához, a nagy kívánság végre valóra vált. Az eddig is végzett vizsgálatok mellett lehetőség nyílt sok más munka elvégzésére is.

A kórház orvosai számára például nagyon örvendetes, hogy a laboratórium a későbbiek során minden különösebb nehézség nélkül kielégítheti az osztályok tudományos érdeklődését, kívánságuk szerint végzett kutatásokkal.

A közegészségügy javítása szempontjából nagyon fontos az a munka, amit nemrégen kezdtek el: a gyárak, iskolák, különböző intézmények kútjai és a közkutak vízének kémiai és bakteriológiai vizsgálata. Pontos adatokat tud szolgáltatni a laboratórium a különböző élelmiszerek vizsgálatában is. A Közegészségügyi és Járványügyi Állomás, valamint a tiszti orvosok egyre nagyobb mértékben igénylik is ezeket a vizsgálatokat. Míg a múltban egy év alatt 5—600 esetben kértek élelmiszervizsgálatot, addig most az eltelt három hónap alatt már több mint 1000 vizsgálandó anyag érkezett a laboratóriumba.

Nagy segítséget jelent a laboratórium a tuberkulózis elleni küzdelemben is. A gü- mőkór bacilusainak tenyésztésével eddig mindössze egy nagy fővárosi egészségügyi intézmény foglalkozott. Munkáját azonban, bármilyen nagy is volt a lefolytatott vizsgálatok száma, nem mondhatták kielégítőnek. Ezért újabban másutt is — így például az új kaposvári laboratóriumban — foglalkoznak a tuberkulózis bacilusainak tenyésztésével. Kaposváron például egy esztendő alatt 10—12 ezer vizsgálatot tudnak elvégezni a gümőkór megelőzése és gyógyítása érdekében.

É

RDEMES VOLT TEHÁT

megépíteni és berendezni a megyei kórházban ezt az új, korszerű laboratóriumot, hiszen azoknak az embereknek származik belőle a legtöbb hasznuk, akik tizenhárom esztendővel ezelőtt talán még gondotoi sem mertek volna ilyen, a gyógyulásukat segítő intézményre, s akiknek egészsége azóta számunkra mindennél fontosabb lett...