Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-27 / 99. szám
SOMOGYI NÉPLAP 7 Vasárnap, 1958. április 27. QIjjAjl elÄtt cl SzuihAzb-cut Horváth Jenő Tavaszi keringő című zenés vígjátéka volt az utolsó bemutatója a Kaposvári Csiky Gergely Színháznak ebben az évben. Ezután már csak Jacobi Leányvásárját játsszák néhány napig, és véget ér városunkban a színházi évad. Sallós Gábor, a Csiky Gergely Színház főrendezője a következőket mondotta el ezzel kapcsolatban: . — Május 4-én lesz itthon az utolsó előadásunk. Aztán vándorbotot vesz az együttes, és ellátogat a szomszédos Zala megyébe. Milyen darabokait játszanak és meddig tart a kirándulás? — Május 7-én Nagykanizsán mutatkozunk be a Víg özveggyel, 8-án pedig Zala egerszegen a Tavaszi keringővei. Mind a két városban párhuzamosain> tartunk előadásokat és sorra vesszük egész idei repertoárunkat. A prózai darabokat és a zenéseket egyaránt. Július 1-ig játszunk a zalai közönség előtt, mely már tavaly megismert és megszeretett bennünket. Júliusban vége a munkának? — Egyelőre még nem. Augusztus 20-ig a Balaton partján vendégszerepelünk. Siófok székhellyel sorra járjuk az üdülőhelyek szabadtéri színpadjait, és egészen Keszthelyig ellátogatunk. Augusztus 20-án ér véget tulajdonképpen számunkra az évad, s lesz nyári pihenőnk szeptember 20-ig. Közben, míg a Csiky Gergely Színház oda lesz, ki szórakoztatja a kaposvári közönséget? — Engedélyt adtunk május hónapra egy esztrád műsorra, ezenkívül az Országos Cirkusz Vállalat' színpadja, az Országos Filharmónia, valamint a Szegedi Nemzeti Színház jönnek el, valószínűleg Puccini Pillangókisasszony című operájával. S az elárvult napokon mit csinál a színház? — Már mint az épület? A színpadon júniusban nagyarányú felújítási munkák kezdődnek. A technikai berendezés igen elavult, szükség van már a javításra, a tatarozásra. Hogyan sikerült az idei év? — Annyi máris elmondható, hogy a tervek beváltak, a Bevétel és kiadás egyensúlyban van, az előadások száma elérte a kellő mennyiséget. Művészi szempontból pedig nem hathat túlzásnak e megállapítás: van közönségünk. Tervek, célok a következő évadra? — Most vannak kialakuló- félben. Megnyugtató, hogy végre együtt marad az igazgatóság, és ez biztosíték arra, hogy nem kell a terveket menet közben mérlegelni. Szilárd lesz a vezetés. A jövő évben sokkal komolyabb, tartalmasabb, magasabb színvonalú, szebb műsorral akarunk előállni. Valószínűleg négy zenés és hat prózai darabunk lesz. Éspedig? — Nagyon szeretnénk új magyar darabot, népi demokratikus szerző színművét és Gorkijt játszani, valamint iámét Shakespeare-t. Tárgyal ‘unk Kiss Ferenccel, aki remélhetőleg eljön vendégszerepelni. De rajta kívül is sok vendégszereppel, sőt vendégrendezéssel akarjuk emelni előadásaink művészi színvonalát. így vendégrendezést vállal Marton Endre, a Nemzeti Színház Kos- suth-díjas főrendezője. Ezeknek az előadásoknak nemcsak a közönség látja hasznát, hanem sokat fog tanulni a próbákon színházunk művészgárdája is. Többet egyelőre még korai volna mondani. Egy a biztos: nem csalódhat bennünk Kaposvár színházszerető közönsége. Ezzel búcsúztunk el Sallós Gábortól. Fehér Kálmán. Gyógyító kés — FERTŐZÖTT ERKÖLCS Orvosi társadalom! Oly sok *******•**»*****' tettelOIfordul ^elélük be^" * Az életet ment° beavatkozás nem mindig párosul az egész emberiség- A hófehSi ™rBezett tűszúrással. De hu mégis - és mavupság egyre Wirwiv c möffötio rv^i/Ttn {QVQkrabban — megsért bennünket az erkölcs fertőzött füldáT hatalom- esv jóságos vit‘lánkía’ Ú3V érezzük: egyszeriben szertefoszlott a gyógyító ^asztalé szó ’ a ^eaítenf akaró ♦varázs- Mert az ember, akiről azt hittük, hivatásának él ^asziaio szó, a segíteni a.yaro * ^ lnrthnn,. SeavafkW «***. tűzte-*•» letet, megbecsülést parancsol.; fscsaíí ö í' A beteg hálájának ezernyi jelével halmozza cl az orvost, aki megmentette egyetlen megóvja a szenvedőt: gyermekének életét. Köszönetét nyilvánítja szóban és levélben, feltekint rá, azt mondja ismerőseinek: hozzá vigyétek a beteget, bízhattok benne. Aranyat érő szíve, keze van ... S az orvosi kar büszke a megbecsülésre. Ismerünk vidéki körzeti orvosokat. Éjt nappallá téve, fáradhatatlanul munkálkodnak, érzik a felelősséget. Ismerünk orvosokat, akik pénzt adnak a szegényebb betegnek, hogy megvehesse orvosságát. Más saját kocsiján szállítja kórházba a vérző asszonyt, a szenvedő férfit. Tudunk arról, hogy egy orvos saját lakásán helyezi el s kezeli súlyos betegét díjtalanul, emberségből, hivatásból. És ez a tudat felemelő, megnyugtató. A társadalom képezte, a társadalom vár emberileg elképzelhető »csodákat«, s a társadalom az, mely anyagiakban és erkölcsiekben egyaránt megbecsüli és nagyra értékeli az orvost, ki hivatásának magaslatán áll... Évek, hosszú évek teltek el. S az orvosi etika sok helyütt csorbát szenvedett. A vallás azt mondaná: emberi gyarlóság, a mi társadalmunk azt mondja: fékjeim gyarapodási vágy, szokásokaz anyagi harácsolás szennyétől. De a fertőzés terjed, egyre inkább a rossz, a megvetett kerekedik fölül. Ezért emelünk szót, ezért hivatkozz tunk a jóra, ezért vádolunk személytelenül, de igazat szólva, s ezért utalunk a legdurvább példákra. Mert a társadalom, a nép türelmes. De harag, bizalmatlanság és lebecsülés válthatja fel hosszú évek tiszteletét, bizalmát. Orvosaink előtt most magasra emelkedik a tiltó felkiáltójel: vigyázz, ember, mert a társadalom, mint a munkás a kohóból, előbb-utóbb kisepri a tisztátalan salakot! Egy orvos mondta a napokban: »Uram, az az orvos, aki anyagi helyzete miatt panaszkodik: hazug!« Igazat szólt. S mi nem akarjuk, hogy közülük bárkit anyagi nehézségek gátoljanak hivatása teljesítésében. Ellenkezőleg! De azt sem akarjuk, hogy visz- szaéljenek a halálfélelemmel, kifosszák a betegeket, és kisgrefot játsszanak a nép nyakán! Kaposvári volt az asszony, ki súlyos műtétre szorult. Egyszerű zöldségárus felesége. S a hatalmasság szólt: 8000 forint! Leírni is fáj. Legutóbb egy mexikói filmen láttunk hasonlót, a kapitalista társadalom orvosától. Volt különbség? Nem! Se ez, se az nem hói kialakuló harácsolás, az | operált, míg asztalán nem láterkölcsi érzék eltorzulása, a — j ta a busás összeget. Félórai most már látjuk — túlzott munka és — hivatás! Ö, menyanyagi megbecsüléssel való nyíre nem illik ez utóbbi nemes szó a gyógyító kés művé szemérmetlen visszaélés csepegtetett halálos mérget a gyógyító kés hegyére... Azt mondtuk az imént: nem szére. Az egyszerű munkás szólna, tiltakozna. De nem teszi. Életről és halálról van minden vífWUTUWtfTtlimTtWTWUIITTflfUTIfflflfWUUTWTWTVh . inj-ekcióstű fertőzött szó. Ugyan ki ne kapargatna Jiek dongását, szaglószervem ibolyaillatot keres, miközben becsukott szemmel fürdetem arcom a nap ingyenes hőkalóriáiban. Előttem terülő pázsit, mögöttem kissé fakult •ciprusok. Lábam alatt párát lihegő tavaszi föld, felettem tintakék mennybolt. így szép a szombati semmittevés; így és ilyenkor felemelő, hogy vagyok. Egy kis filozófia, egynéhány totótipp, és az új nyakkendőm feletti örömöm hevíti szíván. Hátul, a ciprusok között könnyű lépteik. Lihegés, csók, sóhaj, hangok: Fiú hangja: Szeretteii! Lány hangja: Szeretteik. Pista, ne szoríts úgy, még megláthatnak. Fiú hangja: Hát aztán! De nincs itt senki. És ha látnak? Nyáron úgyis feleségül veszlek. Lány hangja: Csókold meg a fülemet is. Kint az úton egy ócska traktor zörög, nem hallok semmit. Harmincig számolok, de még mindig fülemben dübörög, pöfög, zakatol ez a fertelmes ócskaság. Na végre. Fiú hangja: Meglátod, boldogok leszünk. Lány hangja: Nagyon. Egész ■nap sétálunk, csókolózunk, kirándulunk, táncolunk, moziba járunk, s úgy élünk majd, mint a twrbékoló galambok. Fiú hangja: Júniusban le-1 kapunk, lelkem onokám. Míg érettségizem, azonnal megyek ] így állok, valaki veséimbe kö- átképzősnek a szerszámgép- ' nyököl. Aztán sípcsonton rúg. gyárba... j Homlokom haragosra ráncoLány hangja: Milyen átkép- ! lom, kezem ökölbe szorul, az- zősnek? | tán valami cifrát mondok. MeFiú hangja: Szakmunkás- rénylőm hasonlóképpen. Ek- nak, esztergályosnak. Príma kor ismerem meg, Csőri Vince, szakma, ha két év múlva a kétezret nem keresem meg, megeszem a fejem. Lány hangja: Te azért tanultál, hogy melózni menj? Hogy olajfoltos ruhában járj? Na, na, vedd le kezed a derekamról. Fiú hangja: Úgy szerettek, hogy az csoda! Lány hangja: És gyárba mész? Hát én köszönöm, ebből nem kérek. Fiú hangja: Hadd csókoljam meg a füled! Lány hangja: Ne maceráij! Fiú hangja: Giziké, Giziké, én... Többet nem hallottam a ciprusok mögötti beszélgetésből, mert most ismét egy traktor pöfögött az úton, még gono- szabbul, mint az előző. Harminckilencig számoltam. Elment. Hegyesre igazítom fülemet. A teremtésit, most meg egy szakasz katona masíroz az utcán és énekelnek és harsognak. Mikor végtére elmentek, óvatosain hátratekintek a bokrok felé, hasztalan, nem látni ott mást, mint egy eldobott, gyűrött újságpapírt. Negyedik pzámú riport Úgy állunk, szorongunk az autóbuszon, mint azok a sokat emlegetett heringek. Csak azoknak furcsa és szokatlan ez, alak nincsenek hozzá- •edződve. Én törzsutas vagyok, így nem bosszankodom, nem sóhajtozom, nem szidom senkinek a keresztanyját, mereven állok, mint a közmondásbeli faszentek és szegény nagyanyámra gondolok, aki mindig azt mondogatta: a másvilágon majd mindenért kárpótlást a gimnázium magyar tanára. Csóri Vince: Ne haragudj, de nagyon ideges vagyok. Én: Nem haragszom, á, dehogy! De jobb lenne, ha ez teljesen a magánügyed lenne, és én a továbbiakban kimaradnék a te idegességedből. Nekem is csak két vesém és két sípcsontom van. Csóri Vince: Huszonhat éve tanítok, de ennyire még nem bosszantottak fel. Én: Feleséged? Csóri Vince: Dehogy! Hisz csak most megyek haza. Papp Perkó! En: Nem ismerem. Tanfelügyelő, miniszteri küldött? Csóri Vince: Fészkes fenét! Egy nyolcadikas diákom, illetve negyedikes. Mindig így va» gyök, összekeverem a dolgokat a régi klasszifikáció miatt. Én: Egy diák miatt vagy ideges? Az ember azt hinné, hogy húsz egynéhány év után megszoktad már. Csóri Vince: Megszokni? Ezt megszokni? Képzeld el a helyzetemet. Ma délelőtt én voltam az inspekciós tanár. Sétálok a folyosón, szokás szerint hol az egyik, hol a másik gyerekkel. Szeretem ezeket a sétákat, ezeket az apró beszélgetéseket, az ember közelebb kerül ezekhez a nagy kamaszokhoz, kicsit helyreigazíthatja a fejükben megbicsaklott zongorabillentyűket. Mert sokszor kell billentyűket igazít- gatnunk. Mondom ennek a Ferkó gyereknek: — Na, még három hónap, aztán kiröppentek az iskolából, mint nyitott kalitkából a madár. — Bizony, tanár úr — mondja ő. — Nem lesz könnyű az élet, Ferkó! — Tudom, tanár úr. De én nem félek. Nekigyűrkőzöm mindennek. — Nagyszerű, fiam — mondom neki. — Egyet ne feledj azonban, becsülettel élni, nemcsak magadért, hanem a közért is munkálkodni, embertársaidnak hasznára lenni: ez az igazi, szép életcél. A fiú sandán néz rám. — Tudom, a tanár úr is így él. össze forintonként a szív dobbanását, ha családjának, szeretteinek életét félti? S az orvos talán mosolygott magában, duzzasztotta mellét... Nem a fájdalom, az elkeseredés hangján kívánunk szólná. Nem sajnálkozunk azon, ha egy orvos elfeledkezett magáról, s a szenvedő embert, a beteget zsarolja kíméletlenül. Szólnunk kell, kiáltanunk: ember, becsületes légy, vagy vágd sutba késedet! Majd akkor megtanulod, mi az, embernek lenni ... Nyugdíjas asszonyt operált a sebész. Pénze nincs, majd ad az antik, bútorokból, sokat, amennyit akar, csak életét mentse meg... Meghalt. Ott a műtőasztalon fejezte be életét. És másnap megjelent a spediterkocsi árván hagyott háza előtt... Becsület, erkölcs? Hol maradtál? A beteg fél, s a hozzátartozó mindent elkövet érte. Anyagi áldozat? Nem számít! S az orvos, kiben felülkerekedett a temérdek pénz utáni vágy, ezt a félelmet, a haláltól való rettegést, az élethez való ösztönös ragaszkodást használja ki. Az élet megfizethetetlen, tudja a beteg, az orvos és mindenki. De kér és elfogad azért a munkáért, melyért az állam is megfizeti. Oly sokat és olyan emberektől kér, kinek tázedrésznyi fizetéséből él család ja, mint az övé... Azt mondjuk: az orvos a társadalom gyógyítója. Igaz. De az egyszerűbb ember is gyógyító! Az építőmunkás az ellenforradalom fájó sebeit gyógyítgatja, a pedagógus gyermekeinket; a bányász, a kohász, a paraszt hazánk ütőerébe adagolja a vért Mindannyian, a társadalom orvosai. És kevesebb anyagi jóért, kevesebb fizetésért. Tőlük kell elvenni, amit verejtékezve kerestek, az ő csaladjukat kell megrövidítem? Ugye, erkölcstelenség ez, ügye visszataszító cselekedet... Mindenki tudja ... Azt mondják sokan: nem igaz, amiről írunk. Bizonyítani kéne, neveket írni a példákhoz, s ez a nehéz, a lehetettem Ugyan ki ismerné el, hogy az asszonytól 500, s an- , , nak tudtán kívül — férjétől- Hat igyekszem, igyekszem,, újabb 500 farintot fogadott el, fiam - mondom szerenyked- | mert üj> apró életet> egészséve- . ’ ges gyermeket segített a világ— És mennyi a fizetés erte? i ra — kérdi kissé gúnyoros han- 1 gon. — Hát mennyi? Megélek belőle. Enni is van, ruhára, egykét könyvre, nyáron kirándulásra is kerül. Hát ennyi. — Ezért aztán kár annyira strapáim magát, tanár úr! Ha én így kezdeném, bizony nem sokra vinném. Hát nem estem a fejem lágyára Én: Megint ideges vagy. Szállj le a lábaimról! Csóri Vince: S te ezt csak olyan könnyen veszed? Az író lezárja a riportot: Lezárja, és kiballag a természet leglágyabb ölébe, s míg fejét szellőzteti, álmélkodva látja, hogy a lankás, zöldpázsi- tos domboldalon üdén, harsogva, kacagva, melegen virít a sárga, tavaszt, ifjúságot hirdető kankalin. Cser Pál Melyik orvos szentesítené, igazolná saját túlkapásait? SZTK-rendelés a fogászaton. Mindössze három napja. Ipari tanuló jelentkezik, s az orvos azt mondja: Ne bízzon az SZTK-ban, jöjjön hozzám, 800 forintért megcsinálom a fogait. S a másik — miután kikérdezte a gyereket szülei anyagi helyzetéről, azt mondta: az SZTK rossz fogakat csinál. Azt az egyet én is elkészíteném, jobban, 250-ért... Ki vallaná be, hogy egy vidéki súlyos beteg részére csak akkor Volt hely a kórházban, ha magán-betegként jelentkezett? MindenM tudja, hogy az egyik orvos az egész utcát ellátja a betegektől kapott tojással — természetesen pénzért. De ugyanez az orvos 500 forintokat kér egy vizitért s a »csú- szót«, mert különben nem ér rá. Albérletben lakott egy orvos. Panaszkodott, hogy 1400 forint fizetése van. S amikor lakást kapott, három szobát, rendelőt rendezett be rövid két hónap alatt. A másiknak másfél év alatt háromszázezer forintos házra telik, s, túrót esznek a baromfiak az 'udvarán. Egy ismerősünk saját bevallása szerint 25 000 forintot keres egy hónapban, s mindenki tudja: csaknem a kétszeresét. Irigység ez talán? Nem, távol áll tőlünk. Beteg emberek kuporgatott százforintosai hullnak halomra, s mi ez ellen tiltakozunk. Tiltakozunk az emberség, a becsület, az erkölcs ellen elkövetett vétkek miatt. Nehéz megnevezni azokat az összegeket, melyekkel a beteg »-háláját« fejezi ki. Azért írtuk idézőjelbe, mert most már olyan szokás, olyan gyakorlat alakult ki, hogy a gyógykezelt szinte egyszerűen szégyell nem adni. Nem kizárólag az orvosokat marasztaljuk el ezért. Igazuk van, nem lehet visszautasítani a hálás anya herendi vázáját, virágcsokrát vagy egyéb tárgyi ajándékát. De ... amikor azért kell fizetni két-háromszáz forintot, hogy a beteg biztos legyen az őt megillető figyelmes bánásmód felől — már pedig ez igen gyakran előfordul —, akkor ismét az orvos elferdült erkölcsi érzékére kell utalnunk. Mert ne mondja senki, hogy a pénzt nem lehet visszautasítani. Csak egy pillanatig kéne ösz- szehasonlítást tenni saját magunk és mások életkörülményed között. Józan ítélőképességünk azt sugallná: ne tedd, ne engedd, te magad szoktasd le őket erről, más úgysem teheti meg... A felgyógyult beteg hálás. Utolsó fillérétől, utolsó falatjától is megfosztja a családot, eladja szegényes holmiját, mindenét, mert ragaszkodik az életihez. Visszaélni ezzel, kihasználná a könnyen kínálkozó lehetőségeket — bűn a társadalom ellen! Nem minden orvos ilyen. A többség becsületes, jószándékú, hivatásának élő ember. S ha cikkünk nyomán — konkrét nevek hiányában — általánosításnak vélnék megállapításainkat, tévednek. Mert éppen tőlük, a betegekért é’ő orvosoktól várjuk a gyógyírt. Ugyan ká tudná megakadályozni, hogy egyik vagy másik túlzott igényű társuk továbbra is megrövidítse betegeit?’ Senki, csak ők! Az orvosi társadalom, melynek hímevét, becsületét, tisztességét olyan sokan beszennyezték az utóbbi időben. Nekik kell felemelni tiltakozó szavukat, nekik kell helyes útra téríteni kollégáikat. A bizalom csak azok iránt rendült meg, akikről tudják, milyen módon szerzik, gyűjtögetik a fényűző élet feltételeit. De ha meggyőződnek arról, hogy két méter fa, teli véka és teli erszény nélkül is élvezhetik tovább az életet, szeretni és becsülni fogják ismét orvosaikat. Mi nem kívánunk túlságosan mélyre nyúlni, vájkálni az erkölcsi vétkek tengerében. De figyelmeztetni akarunk. S ha ezután minden tévelygő lelki- ismeretfurdalást érez, midőn kér vagy elfogadja a jogtalan juttatásokat, akkor úgy érezzük, elértüik! a célt. Mert a lelkiisrneretfurdialásnál nincs csúnyább, kínzóbb betegség. Néhány héten belül bekövetkezik a halál, az emberi hibák, a fertőzött erkölcs halála, s a gyógyító kés ismét kristálytisztán, fertőzéstől mentesen, élet adón vág az elevenbe...
