Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-25 / 97. szám
SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1958. április 25. Jóska bátyánk furiangja Balatonmáriafürdő a Balaton partján keskeny sávban, mintegy 14 kilométer hosszan •elnyújtózkodó falu. Szétszórt települése az utóbbi évek sok szerencsés építkezése következtében szinte szemlátomást napról napra összefüggőbbé lesz. jelenleg is mintegy ötven új lakóház van épülőben a foghíjas területeken. De van még éppen elegendő feladata a községfejlesztésnek — ami itt mindenkinek problémája! íme, egy legutóbbi eset. Akit a félmillió nem boldogít ... Nyers József 64—65 éves •itteni gazda hajdan a nagybirtok cselédje, csősze és vadőre nőit. Addig-addig bizonygatta hűségét a grófnak, a kasznár úrnak, a bérlő úrnak, no meg magát sanyargatva annyit- ,annyit szorgoskodott, míg itt is, ott is szerzett egy-egy hol- dacskát magának. Azokat aztán összeragasztotta, majd igen szép sarokházat épített a müút mellett, abban kocsmát nyitott. Földje, háza, szép felszerelése, állatai, üzlete, sőt egészsége no még szép fia lett. Minden amit egy ember szorgalmasan eltöltött életében öregségére elérhet. Nyers Józsefnek a község egyik fontos helyén a házhelyek között egy tagban, a Balaton partjához, a vasútállo máshoz, a nyilvános strandhoz három-négy perc sétányira, a müút mellett majdnem tíz hold szántóföldje lett az iskola tő- szomszédságában, az új templommal szemben. Kevés ember nem cserélt volna vele mind máig! Hanem... ellenben... Egyetlen fia és örököse nem sokra becsülte a gazdálkodó életet, sem az örökséget: míg otthon volt, sem fogta nxeg a kapa-kasza nyelét, amint pedig egy kis lyukat sejtett a haza határán, felpattant szép motorjára: disszidált. Búcsúlevelét már Angliából írta meg az aggódó szülőknek: nem jön haza! A szép, testvérek között is jóval több mint félmilliós vagyonból épp a legfontosabb, a f iú, az örökös elveszett. József gazda magában, öregen húzta igáját. De a baj nem jár egyedül, ime, az asszony megbetegedett. Az orvos a súlyos szívbaj miatt minden megerőltető munkától eltiltotta őt. A férj még inkább egyedül maradt a munkában. És a baj még eny- nyivel sem elégedett meg. Magát a gazdát is műtőasztalra vitte súlyos operációra, nem■ ts egyszer, de gyors egymásutánban kétszer is. A végejtz lett, hogy az orvos a gazdát magat is eltiltotta a testi munkától. Maradt a föld, a ház, a szép állatállomány, a gondtalan, holtig tartó életet adó félmillió... meg a beteg gazda, beteg feleség és disszidált fiú! Nagy gond! Ayers József helyesel ... A télen, lévén az ő »nagy birtoka« pont az iskola szomszédságában, megkérdeztem Nyers József barátomat, nem idga-e el legalább 200 négyszögölet belől; nekem, igen alkalmas lenne ott részemre ház helyül. Pár napi gondolkodás lián azt a választ adta, hogy nemcsak a kétszáz ölet, de az egészet átadja, s nem is kell •gyszerre az egészet kifizetni, lanem életjáradékra adja, habi ezer forintos áron, az az ő láztartásának elegendő. Fel- íjánlotta, vegyem át, vagy se- lílsek neki ilyen értelmű ér- ékesítés dolgában. Most már kezdtem az ő fe- ével is gondolkodni. Miként ehetne ezt a gondot közhasz- lű módon, az elöregedett csa- ád védelmét és biztonságát is zolgálva megoldani? Száz el- londolás után végre arra a meggyőződésre jutottam, hogy gyéni és közérdek itt igen szélen összeölelkeznének: adja az reg a telkét egy szocialista zektornak, az házhelyre par- elláztassa, azokat adja dol- ozóinak, akik közösen vállal- ik az életjáradék folyósítását. 1 telek beépül, a község fejlőik, a dolgozók balatoni üdü- íshez jutnak. Először a magam fajtájára, pedagógusokra gondoltam, lányán, de hányán vennének a kispénzű pedagógusok kényelmes kötelezettség mellett balatoni vikend-telket, s milyen szép és községemelő gesztus volna, ha az ország minden tájáról száz telken száz pedagógus építene magának családi üdülőt, együtt töltenék a nyarat: ez lenne igazi tapasztalatcsere. Szép is lenne egy csomóban száz takaros típusház: komoly pedagógus kolónia. A tervet így József gazda is igen helyeselte, még meg is jegyezte, hogy semmi más nemzetségre nem tudná oly nyugodtan rábízni az életét, mint a magyar néptanítókra. (Milyen szép népi megbecsülése a tanítói népnek — gondoltam.) Megindultam hát teljes biztonsággal ezen az úton. Első utam a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetősége elnökségéhez vezetett, örömmel fogadták a tervet, kijöttek személyesen helyszíni szemlére. Tárgyalások indultak: haladt az ügy. Már a szerződés írásra került a sor. József gazda először »-búza- valutára« gondolt. Telkét felértékelte háromszázötvenezer forintra, ennek megfelelően búza-mázsában állapította meg a vételárat, amit a vevő száz pedagógus neki búzaértékben, havi részletekben fizethet csak meg. (Telkenként kb. 10—12 kg búzaár lett volna fizetendő havonta. Csekélység!) Azután arany-érték jutott Jóska bátyánk eszébe, majd az adó-arany koronára akarta átváltoztatni a szegény forintot. Végre is kikötött a mindenkori helyi napszámban. A háromszázötvenezer forintot átváltoztatta hétezer napszámra, s azt kötötte ki, hogy a pedagógusok havonta huszonöt napszámot fizessenek neki élete végéig. S amit háromszázötvenezer forintból fel nem él, azt elhagyományozhassa esetleg egyszer »disszidációból* nak! hazatérő fiáJóska bácsi mást gondol Engem izgatván az egész dologból mindössze a község, a Balaton környéke szépítésének, a kollégák érdekeinek célja, minden ő kívánságában eljártam a szomszédoktól, a helyi, járási, megyei tanácsok műszaki és mezőgazdasági osztályaitól, a megyei földmérési munkaközösségtől, a Szakszervezeti Központi Vezetőségtől, a Balatoni Intéző Bizottság járási, megyei és országos szerveitől, az Országos Talzarékpénztár és Pénzügyminisztérium, sőt a Nemzeti Bank deviza és jogügyi osztályáig személyesen háromszor is, míg végre minden érdekelt hivatalos szerv megadta a szép ter«re a pecsétes hozzájárulását. A mérnöki iroda elkészítette a kataszteri megosztás műszaki tervét. Már csak annyi van hátra, hogy leüssék a cövekeket. Minden célzatos propaganda nélkül, csak úgy, a kartársak között szájról szájra járva a hír, hozzám Nyíregyházától Lajos- mizséig ismeretlenektől mintegy háromszáz igénylés érkezett levelekben, táviratokon, személyesen. Maguk a rákos- palotaiak 102 telket kértek, sőt aláírták kb. 12 ezer forintos kötelezettséggel a műszaki megosztás költségeiről szóló megbízó levelet... Es ekkor Jóska bácsi mást gondolt! Hozzáfogott a fák nyeséséhez, hozzáfogatott napszámosokkal a kapáláshoz. Most már telke házhelynek van nyilvánítva, nem szántóföld, fel van parcellázva, egyenként is eladható (persze drágábban), más már az adója. s mindezt helyette fillér nélkül elintézték mások — az egész ügy őt nem érdekli. ... Csak azért írtam le a tör téri? tét, hogy már\ ilyent mégsem lehet megengedni. KUTHY FERENC S PORT Megalakult a Testnevelési és Sport Tanács a nagyatádi és marcali járásban is NAGYATÁDON a járási tanács végrehajtó bizottsága a következő tanácsot nevezte ki: Bokor Antal JTST-elnök, Gé- raesi Sándor, az MSZMP járási bizottságának munkatársa. Sn«vári Ferenc, a járási tanács vb. elnöke, Tóth János, a KISZ járási bizottságának titkára, Varga jo-sef gimnáziumi testnevelő tanár, cir. Telkes József sportorvos, Gergely Nándor, a községi tanacs vb. titkára. a Nagyatádi Kinizsi Síi vezetőségi tagja, Ludán Imre, a mű- v , . .ügyi osztály vezetője, Halász Sándor, az MHS járási elnöke, Csapó István, a Somogyszobi Vasutas Sportkör vezetőségi tagja Kutor Józsefné, az asztalitenisz al- szövetség tagja, Jüngling János villanyszerelő, a Nagyatádi Kinizsi SK elnöke, Csizi József könyvelő, a Labdarúgó JT tagja, Lévák János boltvezető, a Labdarúgó JT tagja, Bosznai Gyula lábodi állomásfőnök, a Lábodi SK elnöke, Raffaisz György fonalgyári munkás, a Kinizsi SK vezetőségi tagja, Fodor Gyula, a járási tanács vb. pénzügyi osztályvezetője, a Kinizsi SK vezetőségi tagja, Vojko- vics István, a Nagyatádi Konzervgyár műszakvezetője. Az elnökség tagjai Bokor Antal, Varga József és Csizi József lettek. A JTST alakuló ülését április 28-án tartja meg. MARCALIBAN a következőket nevezték ki a Járási Testnevelési és Sport Tanács tagjaivá: Klsgyura Károly JTST- elnök, Isztl Ferenc fmsz főkönyvelő, labdarúgó játékvezető, Pusztai Imre dr., a járási tanács dolgozója, labdarúgó játékvezető, Kovács László járási KISZ-titkár, Nádor Zoltán járási művelődésügyi felügyelő, Körösi Lajos testnevelő tanár, Párkányi László testnevelő tanár, Tánczos Ferenc, a böhönyei . malom vezetője, a Bö- hönyei SK vezetőségi tagja, dr. Pintér Nándor járási főorvos, Bö- röcz Ottó pedagógus, Vése, Mihályi László ktsz-dolgozó, tekeversenyző, Palancsa István tűzoltó. Csőm László ktsz-dolgozó, KISZ sportköri vezető, Börzsei András tarácsi dolgozó, labdarúgó játékvezető, Gllicze Ferenc honvédszázados, sportköri vezető. Bíró Sándor rendörszázados, Vörös István pedagógus, a Somogysámsoni Sportkör elnöke, Antalics István sporttiszt. A Marcali Járási Sport Tanács már megtartotta alakuló ülését. Ha lesz elég víz, nem lesz sörhiány Bogláron C sak az tudja igazán, hogy mily élvezetet és felfrissülést ad a kiszáradt toroknak egy pohár habzó sör, aki volt már nyáron a balaton parton a szikrázó napsütésben, amikor a hőmérő higanyszála majd kiveti üvegbörtönének tetejét. Főleg akkor értékeljük; és sóvárogjuk a «-folyékony kenyeret«, amikor nincs! Mert a múlt nyáron bizony ez is gyakran előfordult, sajnos nem egyszer — tegyük hozzá — igen sok helyen a bala- tonparton. — Reméljük, hogy ilyen Panasz nem fordul elő többet nemcsak ezen a nyáron, de a későbbiek folyamán sem — válaszolja érdeklődésünkre Kocsis Ferenc, a Nagykanizsai Sörgyár balatonboglári kirendeltségének vezetője. Hiszen éppen ezért is hozták létre az elmúlt nyáron, igen komoly beruházásokkal kirendeltségünket, hogy a Balaton déli partjának sörellátását biztosítsa. A községi tanács czidcig mindenben a legnagyobb előzékenységgel támogatta a kirendeltség munkáját. A község szívében biztosított megfelelő helyiséget számunkra. Az egyik teremben hófehér ruhás asszonyok palackozzák az NDK-ból érkezett, legkorsz»rübb töltőgéppel a néhány perccel ezelőtt Nagykanizsáról gépkocsin érkezett sört. — Ez a gép — simogatja meg Kocsis Ferenc a jó gazda szeretetével az »okos« masinát — hat ember munkáját végzi el. Körülbelül 2000 üveget tölt meg Cgy éra aiatt, hajszálpontosan egyformán, és zár le hibátlanul, ami nagyon fontos. Van még egy érdekes, nagyteljesítményű, ugyancsak keletnémet gépünk, a mosógép. Inhof Miklós pincemester tárta ki előttünk a raktár ajtaját. A ragyogóan tiszta helyiségben valóban szép látvány tárul szemünk elé. Tízezrével állanak, akárcsak a díszelgő ka_ tonák, egymás mellett, szépen előre fordított címkével az or- | szágszerte kedvelt «-Kinizsi« és »Zalai ászok« sörösüvegek, indulásra készen a fogyasztókhoz. Azt hiszem — vetem közbe —, hogy ezekből a sörökből nem lehet nehéz teljesíteni a tervet. Kétségkívül kelendők a ltanizsai sörök — folytatja a szót Kocsis elvtárs —, de május elsejére mégis újabb meglepetést tartogatunk a dolgozók számára. Uj, finom, üdítő sörfajtát hozunk forgalomba. «-Sirály« sör néven, amely méltó párja lesz a közismert »Zsiráf« sörnek. Sőt, talán még jobb is. No. de nem akarok soviniszta lenni, döntsék majd el a rangsort a legilletékesebbek, a fogyasztók — mosolyog kedélyesen a pirospozsgás ember. — Addig is — folytatja komoly arccal —, amíg a nagy nyári feladatok, a déli balatonpart sörellátásának nem kis problémái beköszöntenck, fejlesztjük a kirendeltséget. Uj, alumínium kádakat szerelünk fel, hogy bőségesen és szakszerűen tárolhassunk a nyárra. Még egyet írjon meg. Éspedig azt, hogy a vízkérdést rendezni kell. Még van rá idő. Bogláron a múlt nyári többszöri és több napig tartó vízhiány nemcsak az üdülők ezreit állította kellemetlenség elé, de a mi munkánk elé is elháríthatatlan akadályokat gördített. Víz nélkül — sajnos — nem lehetséges a töltésre kerülő üvegeket az előírásos és feltétlenül szükséges módon elmosni. Ebből adódhat aztán a sörhiány, a dolgozók jogos panaszai és az üzemállás, ami egyben nép- gazdasági kár is. A vízhiány bajt jelent nemcsak nekünk, hanem az üdítő, habos »Kinizsi«-re szomjas balatonparti üdülővendégek tíz- és tízezreinek is. HOCK JÄNOS i Újra Barcs Reriiit az élre a megyei labdarúgó- bajnokság I. oszt.-ban Már szinte törvényszerű, hogy hetenként változik az élen a helyzet a megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában. A tavaszi forduló megkezdése óta egymást váltogatja ugyanis a Tabi SK .és a Barcsi Vasutas Hunyadi SC csapata. E héten újabb csere történt, miután a tabiak nem tudták Lelléről hazavinni mindkét pontot, így jobb gólarónnyal a Barcsi HVSC csapata váltotta fel őket az élen. Egyre inkább leszakad a vezetőktől a K. Hunyadi Vasutas, amelynek most már nyomában van a Ta- szári Honvéd is. E héten nem nagyon tettek ki magukért a sereghajtók. Közülük egyedül Somogy,szob tudott győzni, ezzel újból lehet némi reményük, hogy esetleg elkerülik a kiesést. Persze ehhez még sokat kellene javulniuk. Lengyeltóti sorsa ma már megpecsételtnek látszik. Feltűnő a böhönyei csapat gyenge tavaszi Szereplése. Böhö- rve úiabb vereségével a kiesője- löltek közé került. A bajnoki táblázat állása a 20. forduló után: 1. Barcs 20 15 2 5 64:27 28 2. Tab 20 12 4 4 59:31 28 3. KH Vasutas 20 11 3 6 39:34 25 4. Taszári Honv. 20 10 3 7 46:32 ?,S , 5. Marcali 6. B.-lelle 7. Siófok 8. Fonvőd 9. B.-boglár 10. Nagybajom 11. Zamárdi 12. Gyékényes 13. Bchönye 14. K. Kinizsi II. 15. Somogyszob 16. Lengyeltóti 20 9 5 20 9 4 20 7 7 0 44:36 23 7 46-41 22 6 38:32 21 Récsei (K. Hunyadi Vasutas) II. osztályú vívó lett Pécsett a hazai, fővárosi és kaposvári vívók részvételével országos Hl. osztályú minősítő versenyt rendezett a Pécsi EAC vívó- szakosztálya. A kaposvári versenyzők a vártnál lényegesen jobb szerepléssel rukkoltak elő a PEAC versenyén, és Récsei, a K. Hunyadi Vasutas fiatal női tőrvlvója e versenyen megszerezte a H. osztályú minősítést. Kitettek magukért a K. Kinizsi kardvívói is. Gyorsok 2. helye figyelmet érdemlő eredmény. A női tőrözők versenyében hat kaposvári lány került a döntőbe. A férfi kardozók közül négy kaposvári versenyző jutott a legjobb kilenc közé. Eredmények: Női tőr (22 induló): 1. Récsei (KH Vasutas) 7 gy. 2. Sümegh (K. Kinizsi) 6 gy, 3. Póhner (Bp. Spartacus) 6 gy, 4. Almási (PEAC) 5 gy, 5. Bokor (K. Kinizsi) 5 gy, 6. Böjtös (K. Kinizsi) 3 gy, 7. Valkovszki (K. Kinizsi) 2 gy, 8. Száraz (KH Vasutas) 2 gy, 9. Telegdi (PEAC) 9 gy. Férfi kard (23 induló): 1. Kollár (PEAC) 7 gy, 2. Gyorsok (K. Kinizsi) 6 gy, 3. Gőbel (PEAC) 5 gy, 4. Kerék (K. Kinizsi) 4 gy, 5. Magyar (PEAC) 4 gy, 6. Börczei (PEAC) 4 gy, 7. Lukics (K. Kinizsi) 3 gy, 8. Kynsburg (K. Petőfi) 2 gy, 9. Bóbai (K. Spartacus) 1 gy. , -- --A 6.J-. S zínvonalas küzdelmek a megyei középiskoláé tornáezbajnokságon Két napon at tartott Kaposvárott a megyei középiskolás tornászbajnokság, melyet a Megyei Diák Sport Tanács rendezett. Igen örvendetes jelenség volt, hogy mind a fiúk, mind pedig a lányok csoportjában igen népes versenyzőgárda állt rajthoz. A II. osztályú csapatversenyben öt fiú- és öt lánycsapat, az I. osztályúban, két fiú- és három lánycsapat indult. : Ennyi csapat még sohasem indult 20 9 3 fi 40:4í 21 Somogybán tornászba;)nokságon! 20 7 6 7 30:32 20 A színvonal a várt átlag felett 20 R 4 8 40:46 20, volt. A versenyzők általában ko20 7 4 9 51 :50 18 i moly felkészültségről tettek tanű20 7 3 m 43:47 37 í bizonyságot. Nagyon tetszett a II. ................ osztályú fiúcsapat teljesítménye I gen tehetséges a Kaposvári Leány- gimnázium tanúlója, Pintér Erzsi, az I. OSZtálVl'j P0\7fár>i V> r»í ■»■>/"> Ir20 7 2 11 40:47 16 20 56 9 28:48 18 20 6 2 11 29:57 11 20 3 2 15 25:55 8 Ez volt a harmadik . . . Horváth hatalmas erejű szabadrúgásáért hiába ugrik Nemes, a labda már a felső sarokban van. K. Kinizsi- Székest eh érvár 4:3. .és ez a negyedik. A kiugró Acs közeli lövésére Nemesnek már mozdulni sincs ideje. K. Kinizsi—Székesfehérvár 4:2. A verseny részletes eredménye: Fiúk: I. o. csapatbajnok: Csurgói gimnázium, 2. Siófoki gimnázium. II. o. csapatbajnok: Kaposvári Táncsics gimnázium, 2. K. Tanítóképző, 3. Siófoki gimnázium. I. o. egyéni bajnok: Gáspár (Siófoki gimn.), 2. Kovács (Csurgót gimn.), 3. Hegedűs (Siófoki gimn.). H. o. bajnok: Kővári (K. Tanítóképző), 2. Perjés (K. Táncsics gimn.), 3. Gróf (K. Tanítóképző). Leányok: I; o. csapatbajnok: Kapósvari LeánygimnSSlim, 2. Siófoki gimnázium, 3. Csurgói gimnázium. II. o. csapatbajnok: Siófoki gimnázium, 2. K. Leánygimnázium, 3. K. Édesipari Technikum. I. o. egyéni bajnok: Pintér (K. Leánygimnázium), 2. Vajda (K. Leánygimnázium). II. o. egyéni bajnok: Karácsonyi (Siófoki gimnázium). Ismét bajnoki forduló lesz az ökölvívó csapatbajnokságba» Lassan befejezéshez közeledik a területi (NB II.) ökölvívó csapat- bajnokság tavaszi fordulója. Vasárnap bonyolítják le a 4. fordulót és ez alkalommal a K. Dózsa isméi idehaza szerepel. A kaposvári Illa-fehérek ellenfele a Bajai Építők csapata lesz. Szegfi edző komoly gondban van csapatösszeállítást illetően. Különösen a felsőbb súlycsoportokban adódnak nehézségek, mert például Gerber üzemi balesetet szenvedett, s egy ideig bizony nem állhat a csapat rendelkezésére. Mint a csapatbajnokságon lenni szokott, összeállítást most sem sikerült kapnunk az edzőtől. Az előjelekből és az edzéseken látottakból ítélve azonban lehetséges, hogy a Dózsa kitűnő ifi gárdájából is szóhoz jutnak néjrényan majd a felnőtt csapatban. Szegfi edző kicsit azért tart a bajaiaktól, mert mint mondotta, a bajai csapat erősen feljavult, és lényegesen több van benne, mint amit eredménye sejtetni engedne. A vasárnapi forduló előtt egyébként a délnyugati NB II. állása a következő: 1. K. Dózsa 3 3 - - 49:11 6 2. Pécsi VSK 3 2 - 1 35:25 4 3. Komlói Bányász 3 2 - 1 32:28 4 4. Szekszárdi SC 3 11 l 26:34 3 5. Bajai Építők 3 - 1 2 25:35 1 6. Dombóvár 3 - - S 13:47 A felsőbogáti röplabdázók legyőzték a siófokiakat FELSÖBOGÁT-SIÓFOK 3:1 Felsőbogát, 100 néző. V: Kiss (Kaposvár). Kellemes, tavaszi időben került sor a női teremröplabda torna bajnokság második fordulójára Felsőbogálpusztán. A siófoki csaoat az első mérkőzésén (teremben) 29:28 arányú győzelmet aratott. Nyilván e győzelemben és az NB III-as tapasztalatban bfzva, kicsit könnyelműen vette a mérkőzést, ez aztán megbosszúlta magát. Az első játszmát Felsőbogát 15:9-re nyerte. A második játszma 15:6 arányú bogáti győzelemmel ért véget. A harmadik játszmában a magukra talált siófokiak győztek 15:3-ra. A döntő szettet azonban ismét Felsőbogát nyerte. Felsőbogáton nagy érdeklődéssel váriák a jövő vasárnap sorra kerülő Kaposvári Leánygimnázium- Felsőbogát mérkőzést, amely ugyancsak Felsőbogátpusztán lesz. Szabó Gyula.