Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-09 / 58. szám

Vasárnap, 1958. március 9. 3 SOMOGYI NÉPLAP EGYSÉG ÉS FEGYELEM Még veszélyesebb! Pártunkat a pártegységért yívott állandó harc közepette szerveztük újjá. A Központi Bizottság szem előtt tartotta és tartja, hogy a pórt politikai, ideológiai, szervezeti és akarait- egysóge biztosíték a szocia­lizmus építésének irányítására. Ha a párt egységes és szoros kapcsolatban van a néppel, minden akadályt le tud küz­deni, s minden feladatot meg tud oldani. Joggal mondhatta Marosán György elrtárs a szakszervezeteik XIX. kong­resszusán, hogy » .. .van pár­tunk, egységes, erős, harcra mindig kész pártunk, olyan, amilyen nem volt még soha­sem.-« De ha a párt egységéről be­szélünk, mégsem mondhatlak, hogy ma már minden rendben van. Ma még sajnos vannak pártéletünkben és a {jártegy­ség szempontjából negatív je­lenségek. Egyik ilyen egység­rontó jelenség, hogy a párt fel­ső vezetésének a politikáját, melyet a nép magáénak foga­dott el, nem minden párttag és minden pártszervezet értelme­zi egyöntetűen. Egyes helye­ken vagy jobbra, vagy bálra térnek el a Központi Bizottság által kidolgozott politikától. Az egyik hivatali pártszer­vezet taggyűlésén például több felszólaló annak a nézetnek adott kifejezést, hogy a pa­rasztok irányában nem helyes olyan türelmes politikát foly­tatni, mint amilyet jelenleg pártunk folytat. Véleményük szerint a parasztság irányéiban folytatott türelmes politika a középparasztok elkulákosodá- sához vezet. Ezért szívesebben látnának úgymond más, erő­sebb, keményebb politikát. Megyénk egyik legnagyobb üzemében több párttag azt hangoztatja, hogy helytelen volt az ellenforradalmárokat eltávolítani üzemükből. Sok­oldalúan érvelnek, teljesen tisztára akarják mosni azokat a személyeket, akik felemelték kezüket a nép államára. Mit eredményeznek az ilyen néze­tek? A nép általánosságban egyetért a párt politikájával, helyesli azt De ha az alsóbb pártezervek és szervezetek munkájá­ban tapasztalják a jobbra és balra történő kilengése­ket, akkor elégedetlenek, s csökken a párt tömeg- befolyása. És ez fordítva is érvényes. Márpedig a párt politikájának megvalósítása az üzemekben, gyárakban, intézményekben, falun dől el. Éppen ezért na­gyon fontos, hogy a pártszer­vezetek a Központi Bizottság által kidolgozott helyes politi­ka szellemében dolgozzanak. Nem egy helyen úgy képze­lik el a kétffontos harcot, hogy a revizionizmus, a jobb­oldali elhajlás ellen vívott harc mellett lemondhatunk a szektás, dogmatikus szemlélet elleni harcról. Némely elvlársak bocsána­tos bűnnek tekintik a szek­tás nézeteket. Előfordul ennek ellenkező véglete is, hogy más elvtársak valaki­re nagyon könnyelműen kimondják a «-szektás«, a «-jobboldali« jelzőket. Előfordulhat, hogy egy elvtárs egy adott esetben — politikai képzetlenség és más okok kö­vetkeztében — eltér a párt po­litikájától. Az ilyen elvtársat meg kell győzni nézetének helytelenségéről, de nem sza­bad rásütnd a szektás jelzőt. De ha vitatkoztak vele és a meggyőző érvek ellenére sem adja fel helytelen álláspontját, minden további nélkül mond­hatjuk, hogy az illető elvtárs e'bben a kérdésben szektás ál- ’áspontot foglalt el. Persze mé" ebben az esetben sem szabad lemondani az illető elvtárs meggyőzéséről. Pártunk a demokratikus oentralizmus elvén épül fel. Ezért a párt egységé­nek kérdése szorosan ösz- szefügg a demokratikus centralizmus érvényesülé­sével. A Rákosi—Gerő pártvezetés időszakában szinte általánossá vált a pártszervezetekben a fecsegés, az utcán történő vi­táit, a párttitkok megsértése. A párt harci szervezet és ép­Amlóta a Gorkij utca lakói tanácstaqqá választottak, még nem múlt el olyan fogadó órám, vagy tanácstagi beszá­molóm, at-ol fel ne hívtam vol­na a szülők figyelmet: gyere­kek rongálják a köztulajdon­ban lévő épületeket, tárgyakat. Sajnos, nem látok sok javulást, amit epy-ki* dologgal szeret­nék bizonyítani. A GorkiI utcai vasúti sorom­pón túl lakók évtizedeken ke­resztül hiába kérték, sürgették a telefont, süket füleknél egyéb­re nem talált rimánkoriáeuk. Emlékszem, a Gorkij utcában, a Császár rétsor vaqy a róma- heovi lakásoknál, ha betegség, szüli« esetében kórházra lett volna szükség, vagy valakihez betörtek, vagy a parasztgaz­dáknál állatorvos kellett, kilo­métereket gyalogolhatott a szé­pén ezért nem tűrhetjük a fe­csegést, a pletykát. Több pártszervezetben fel­éledt az a káros szemlélet, hogy a Központi Bizottság a határo­zatait előzetesei, vitassa meg a párttagsággal. Ez a nézet nem más, mint a páll- és osztály­áruló Nagy Imre nézeteinek felelevenítése. Azok az elv- társak, akik minden határozat előzetes megvitatását kérik, helytelen úton járnak, s elfe­lejtik, hogy a Központi Bizott­ság hivatott két kongresszus közötti időben a párt irányítá­sára, képviseli a pártot kül­földön, a tömegszervezetek és állami intézmények előtt. A Központi Bizottság egyes or­szágos jelentőségű határozat- tervezetet nyilvános megvita­tás vésett az egész párttagság elé terjeszthet ugyan, de nem kötelezi minden határozat elő­zetes megvitatására szervezeti szabályzatunk. Valamennyi ha­tározatnak a párttagsággal va­ló előzetes megvitatása felőröl­né a Központi Bizottság és a párt erejét, anarchiához vezet­ne, csökkentené a vezetés ha­tékonyságát — ennek pedig az ügy látná kárát. Éppen ezért elvetjük azokat a nézeteket, melyek szerint a Központi Bi­zottság minden egyes határoza­tot vitasson meg a párttagság­gal. Szervezeti szabályzatunk biztosítja a párttagok jo­gait, a vita szabadságát. Ez azonban nem jogosít fel senkit arra, hogy anti- marxista nézeteket terjesz- szen és ilyeneket csempész- szen be a pártba. Ezért valóban marxista—leni­nista módon kell értelmeznünk a párton belüli vitákat. A párt rencsétlen ember, míg telefon­hoz Juthatott. Mentő, orvos, rendőr csak órák múltán érhe­tett a helyszínre. így volt ez évtizedekig. A népi demokrácia aztán drága pénzért a lakosságnak nyilvá­nos távbeszélő állomást adott. Am úgy látszik, a szüők közül sokan nem becsülik ezt az érté­kes és nélkülözhetetlen ado­mányt, mert 10 — 11 éves gye­rekek állandóan a készüléken lógnak, vasdarabot, drótszeaet, gombot raknak bele, s használ­hatatlanná teszik. lay vagyunk az utcai közvilágítással Is. A villanyszerelők által berakott égők rendszerint csak egy-két napig szolgálják rendeltetésü­ket, mert Játszadozó gyerekek ledobálják, lecsúzlizzák. Meg­esett, hogy ácskapoccsal fel­szedték a gyalogjáró kocka­burkolatát. nem vitaklub. A határozat után a kisebbség köteles magát alávetni a többség véleményé­nek, s mindenki köteles harcol­ni azért, hogy a határozatok maximális gyorsasággal, a ki­tűzött időpontig megvalósulja­nak. A pártszervezetek zömében megszűntek a ci vakod ások. ve­szekedések. Azonban ítt-ott előfordulnak még torzsalkodá­sok, ilyen-olyan kérdésiben ta­pasztalható meg nem értés. A párt és a nép érdeke azt kí­vánja, hogy a pártszervezetek vessenek véget a kicsinyeske­désnek, mert ez a gyakorlati munka kerékkötője. Az előttünk álló sokrétű, bonyolult feladat megkö­veteli tőlünk pártunk egy­ségének állandó erősítését. Pártunk szervezeti elveit a pártélet alaptörvénye, a szer­vezeti szabályzat foglalja ma­gában. A párt egységének igen fontos feltétele a párt politiká­jának helyes értelmezése min­denütt, a párttagok öntudata, szilárd fegyelme. A Rákosi— Gerő pártvezetés időszakában nem fordítottak megfelelő fi­gyelmet az eszmei egységre. Ennek következménye az volt, hogy pártunkban óriási mér­tékben megnövekedett az esz­mei zűrzavar, megerősödtek a revizionista nézetek, megbom­lott a párt egysége. A jobbol­dali elhajlástól a revizioniz- mushoz, az árulásig vezet az út. A pártszervezetek megalku­vás nélkül küzdjenek a párt ideológiájának tisztaságáért. Menjenek egyenesen előre, ne térjenek le se jobbra, se balra Pártegység és pártfegyelem — ez előrehaladásunk alapja. Sun Károly Hogyan nevelnek becsületes, a társadalom vagyonára vigyá­zó embereket gyerekeikből az olyan szülők, akik mindezt szó nslkül hagyják? Szerintem a felnőtteké a fő folelcssóg eb­ben, A nyilvános telefonállomás a Gorkij utcai sütöde udvarán van. A szépen festett külső falhoz a sütöde alkalmazottai minden szívfájdalom nélkül szenet öntöztek, noha odébb Is volna erre elegendő hely. Szerintem Itt kezdődik a tár­sadalmi tulajdon védeleaa: az apróságoknál és ott, hogy nem neveljük úgy a gyerekeket, hogy azok már most megtanul­ják becsülni mindazt, amit a társadalom nehéz munkával épít. Én mint tanácstag, kör­zetem felnőtt lakóira bízom a tennivalókat, s a döntést, VARGA JÁNOS tanácstag, Csalogány-köz 5. sz. EGY TANÁCSTAG JEGYZETEIBŐL Ofatározottan jóleső érzés volt a minap egy rövidke “■* ‘hírt olvasni az újságban. Arról szólt szűkszavúan, hogy a barcsi bíróság ítéletet hozott egy rágalmazó ellen, aifci feljelentett valakit fegyveirejtegetés miatt, de teljesen alaptalanul. A bíróság ítélt, az ártatlannak haja szála sem görbült. A bűnös megkapta megérdemelt büntetését. Né­hány sorból áll az egész hír, & mégis olyan sokat mond. Ha az ember elgondolkodik, sok mindenre felhívja a figyel­mét. Felettébb intő példa ez: társadalmunk könyörtelenül tud igazságot osztani a gyengék védelmében is. De ez még mind csak az egyik oldal. A kirívó példa, mélyet könnyebb észrevenni, mint a szürke kis eseteket. Itt nyíltan mert támadni az, aki úgy kíván élni, hogy em­bertársait könyörtelenül eltapossa. Nagyon veszélyes az ilyen fajta veszélyes, akár a tolva}, a sikkasztó, a gyilkos. Sokkalta veszélyesebb azonban, aki látszatra csendben ma­rad, egyelőre nem küld feljelentő írásokat sehová. Halkan működik, megfontolton, célratörően. Ezekre a legnehezebb vigyázni. ö az, aki azt terjeszti rólad, hogy erkölcsi gátlások nélküi élsz, sötét szerelmi ügyeid vannak, hogy azért telt a múlt hónapban mosógép vásárlásra, mert valami piszkos ; üzletet kötöttél. Aki kérdezettemül is besúgja bárki fülébe, hogy az ellenforradalom alatt olyan »(kijelentéseket« tet­tél. Aki miután megérkezik Pestről, biztos értesüléseire való hivatkozással tud a főkönyvelő közeli leváltásáról, s ha ez mégsem következik be, elmagyarázza, mert jó ösz-‘ szeköttetései vannak a minisztériumban. S nagyon szeret helyetted gondolkodni, a saját szennyes vágyálmait híresz- telni, a te szájadba adva. így hallja meg a vállalatvezető, hogy neked nem tetszik a beosztásod, szerinted minden munkatársad tökkelütött hülye. Rá bátran bízhatod ügyeid elintézését, bizonyos lehetsz, hogy mindent elkövet az ellenkezőjéért. Nagyobb bajod nem esik az 6 csendes működésétől. Egyelőre nem tesznek másik beosztásba, még a jutalék osztásból sem maradsz ki. A rendőrség sem jön házkutatáiö tartani, s nem kerülsz bíróság elé sem, amely majd bebi­zonyítja ártatlanságodat. így azután meglehet, sohasem derül ki, hogy valóban ártatlan vagy. Csak annyit vészé# észre, hogy egyik-másik, de egyre több munkatársad szo­rítkozik a legszükségesebb érintkezési formákra, csak kö­szön, s hivatalos dolgokról tárgyal veled. Később már a fő­nök is görbe szemmel néz mád. S neked fogalmad sincs, hogy mi ennek az oka. A legtöbb ember ilyen esetben kutatni kezd múltjá­ban, emlékezetében, hogy vajon mit tehetett, mit mondha­tott olyat, amiből ez a rideg bánásmód származik? Nem ta­lál semmit, csak belső egyensúlya billen félre, félénkké vá­lik, majdhogy nem gyáva lesz. Már maga sem hisz az ár­tatlanságában, s jobb híján megharagszik az egész világra. Ime, gyilkosság történt: egy emberből kiölték az önmagába és a társadalomba vetett hitet S a gyilkos — a háttérben megbújó rágalmazó —- szabadon szaladhat, sőt,. tán előnyökhöz is jutott Ezért veszélyes, ezért még vészé« lyesebb a titkos rágalmazó, a mindennapi élet sakálja, a nagyvadnál, a nyílt embertaposónál. Ügyeljünk hát rá, ve­gyük észre apró mesterkedéseit, hogy tisztább legyen a le­vegő körülöttünk: inkább ő járjon pórul, mint a becsületes emberek! Fehér Kálmán írVTTVW'TTWTVTVTWTVVVWVVVVVVTVWV­VASÁRNAPI TÄRCA: APÁINK RUHÁI — Akár akarjuk, akár nem, tulajdonképpen mindig emlé­kezünk — mondta bará+om és kinézett a szürkülő délután­ba. — Meglátunk valamit, legyen az a legkisebb jelen­tőségű dolog, s gondolataink azonnal előre-vissza kalandoz­nak, magunk sem tudjuk, miért... Nem szóltam közbe, nem akartam zavarni. Beszélgeté­sünk meghitt és zavartalan volt, ritka pihenő a munka közben, ritka találkozása azo­nos gondolatoknak és hangu­latnak. Barátom munkásból lett ta­nár volt, gondolkodó fő, mé­lyen érző és nagyszívű ember, aki szellemileg túllépte már osztálya határait, s aki éppen ezért nem feledkezett el, hon­nan vétetett, kik által len­dült nagyot, s kiknek mennyi­vel tartozik érte. Nagyon becsülöm őt, s szí­vesen hallgatom. Mindig van mit tanulnom tőle. Most is néma maradtam — azért is, mert szépet és . igazat mon­dott, s azért is, mert nagyon egyetértettem vele. Messziről, már nem is tu­dom, honnan indult beszélge­tésünk. Egyedül voltunk a hi­vatali szobában, s belezsúfo­lódott minden a délutáni dis­kurzusba: közös küzdelmünk, emlékeink, a napi politika, az irodalmi élet és az ő örök te­rülete és szenvedélye, az if­júság. Ekkor mondta az emléke­zésről a fenti mondatát, s én vártam, mi következik. — Miért mondom ezt ne­ked? — kérdezte rögtön. —■ Nem tudom, hisz hivatásod­nál fogva műveled az elmé­nek ezt a játékát... Csak nem bírom tovább, valakinek el kell mondanom ... Egy diákbálon voltam, s elámul- tam szinte, micsoda ruhakól- teményekben jöttek el a lá­nyok, mily elegánsak, jólöl- tözöttek voltak a fiúk. Ha nem akarom, akkor is meg kellett volna látnom a se­lyem-, taft-, bársony-, csipke- ruháknak ezt a forgatagát. Eg7 félreérthető mozdula­tot tehettem, mert védeke­zett. — Nem, ne érts félre. Nem volt bennem irigység. Inkább öröm és elégedettség uralko­dott érzéseimen, különösein, mert végignéztem a mamák seregén, s láttam köztük fő- kötős asszonyokat is, akik az­előtt sohasem lehettek volna ily fényes helyen, s azoknak lányai és fiái ma különösebb kisebbségi érzések nélkül, természetesen forgolódnak itt, a réeí «-középosztály« gyerme­keivel együtt... Nyílt az ajtó, felesége lib­bent közénk, az asztalra tett egy kis bort, aztán magunkra hagyott. Koccintottunk, di­csértük az ital ízét egy kicsit, aztán folytatta. — De tulajdonképpen nem is ezt akartam elmondani... Ez az esti kép otthon jutott eszembe ... Otthon. Néhány nap múlva hazalátogattam, apáméfchoz ... Nem tudom, hogy vagy te ezzel a dolog­gal, gondolom, hasonlóan... A harmadik évtized után az ember nem nagyon mutatja, mit érez. Talán, mert szé­gyellj talán, mert tárgyila- gosabb, vagy mert sok újat nem tud már adni neki az élet. . De ha nem is mutat­ja az ember, azért ugyanígy érez, mint nevelték, nevelte magát, vagy hatott rá az élet... Tudod, én szorongok mostanában, ha hazame­gyek ... Ugyanazon a környé­ken éltem huszonöt évet... S ha baktatok az úton, ma minden kisebbnek, szürkébb­nek, összeesettebbnek tűnik, mint gyermekkoromban... De valójában így is van, az idő vasfoga nem kíméli az épüle­teket ... Az embert sem. Szó­val hazaérek, otthon minden­ki ujjongva fogad, mert való­ban szeretjük és becsüljük egymást... S én nem nagyon mutattam ki, mit érzek... fjevis tud iák — gondoltam... Kicsit azért szóltam belül ma­gamhoz, hegy legalább vala­mennyire viszonozzam, de az­tán láttam, hogy ők ezt észre sem veszik, s így megmarad­tam kicsit hűvösnek, mint aki mindent úgy vesz, ahogyan van ... Aztán lefeküdtünk, kicsit zsúfolódva, mert még nagy gyerekek is vannak ott­hon, s az ágyban még sok mindenről kifaggattak, dicsér­ték kislányomat, feleségemet, elmond+ák, kivel mi történt az utcában azóta, hisz min­denkivel megesik valami, nem áll egy helyben az élet... Másnap, reggeli közben oda­szól nekem anyám, hogy jó volna már egy családi képet csináltatni, hisz együtt még soha nem örökítettük meg kis közösségünket... Qlvan ter­mészetesen mondta ezt... De én tudtam, mi van mögötte ... Anánk nehezedik, beteges. A sudár, feketehajú ember, ki­csit meghajlott már, az ősz beborította fejét... Igen, ez volt a kérés mögött... De én nem szóltam, hogy észrevet­tem ... Átsiklottam rajta egy félígérettel, ne vegye észre, mennyire fontosnak tartom én is a dolgot... Aztán múlt a nap, egész délelőtt beszél­gettünk, én jó vörös bort ho­zattam haza, mert ez jót tesz az öreg betegségének ... Meg­ebédeltünk, tiszteletemre ked­vencemet főzték ... Szóval nagyon jó volt közöttük ... Már jó késő délutánra járt az idő, amikor rájuk terelődött a szó ... Apám ritkán beszél magáról, most valahogy meg­eredt a nyelve. Kinyitotta a szekrényajtót és megmutatta az új ruhát. Egy sötét, kész­ruha volt. «-.Tó ez nekem — mondta nevetve —, minek nekem már fazont csináltat­ni.« Forgolódott előttünk, mert ott volt az egész család, mi meg dicsértük, hogy jól van ez, egész jól áll nein. Ö meg simítgatta, gyűrögette a ruhá kézelőjét, mutatva an­nak minőségét, nevetgélt, az­tán minden átmenet nélkül, szinte félvállról megjegyezte: »Most már aztán ebben el is temethettek...« Barátom elhallgatott, töltött a poharakba, de nem nézett rám ... Megilletődött csend borult közénk. Én sem néz­tem őt. v. Leg jobb, ha az em­ber ilyenkor elfordul.;. Az­tán ő törte meg a hallgatást, ittunk és folytatta. — Még most is előttem an­nak a pillanatnak a képe: apám beakasztja a régi szek­rénybe a ruháját, mi meg mindnyájan tiltakozunk, hogy ugyan, mit gondol ilyenre és mosolygurnk... Ugye, milyen kegyetlen dolog, hogy mosoly- lyal kendőzünk valamit, ami­ről tudjuk, hogy igaz, vagy egyszer azzá válik... S ugye, milyen közel van egymáshoz a sírás és a nevetés, hogy szinte ugyanazok az arcizmok mozdulnak meg mindkét eset­ben ... Egy életre hordozom ezután ennek a mondatnak az emlékét, s tudom, ezt idézem majd akkor is, ha valóban bekövetkezik, aminek úgyis meg kell történnie.... Apám beaikasztotta a ruhát a szek­rénybe, leült vissza a székbe. Én mosolyogtam, néztem a megkopott rongyszőnyeget a lábánál, a harminc éve ismert és változatlan környezetet, a kerek faliórát, a valaha -kéz alatt« vásárolt gyerekáeya- mat... Nem bírtam tovább, fel kellett állmom ... Úgy tet­tem, mintha elfáradtam volna az ülésben ... Fel-alá járkál­tam, néha kinéztem az abla­kon ... S mi minden zúgott a fejemben ... Ott voltak az aranyozott, csipkés ruhájú diáklányok az életük elején, mi, a második generáció, akik mind apáink ruháit vesszük masunkra, azok nyomdokaiba lépünk... Vajon fel tudjuk-e becsülni példájukat, áldoza­taikat, él-e bennünk az a sze­retet, amely tőlük sugárzik felénk...? Nem tudtam vála­szolni magamnak... Csak ki­csit szomorú maradtam azon a délutánon... De vigyáztam, nehogy észrevegye az okát apám. ez a nagyszerű ember. akit, előrehaladva koromban, egyre jobban szeretek... Itt befejezte barátom ezt a témát, még elnézést kért tő­lem, hogy ilyen rapszódikusak voltak gondolatai. Én akkor azt mondtam ne­ki: — Amíg beszéltél, én rólad gondolkodtam. Egy szomorú- szívű, megértő írónak. Színi Gyulának egy kis írása jutott eszembe. Még ifjú koromban' olvastam, amikor mindent, habzsoltam, ami elém került, és főleg csodálatos hangula­táért maradt meg bennem. Ahogy öregszem azonban, egy­re inkább a képben rejlő mély tartalom hatalmasodik el raj­tam ... Most is így vagyok vele ... Masáról ír pár lapot, s tücsök ciripeléshez hason­lítja, amit a világból és az emberekből szobájába, tehát szívébe beenged... Azt ír­ja, van úgy, hogy sok tücsök szól odakünn, s van idő. hogy csak egy: a bánat, a szerelem, a barátság zené­je... S ezek a zenék olyanok, amelyeket soha nem, féled, amelyek tartalmassá teszik életét i.. Te is ilyen ember va«v, s azt hiszem, éonen ezért boldog... A te tücsök­zenéd a hűség, amelyet szün­telenül hallasBZ... S aki apja aránt hűséges, az hallja a többi lelkiismereti parancsolt is: hazája, embertársai boldo­gulása sem mindegy neki ... De jó is lenne, ha mindenki hallaná e tücsök zenéjét... Azok is, akik a báli forgatag­ban tulajdonképpen apjuk, szüleik szívéből font arany­szálak kötelékeiben lejtik az életöröm első táncait... Osákvári János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom