Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-30 / 76. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1958. március 30. „Ha. íesfek fiafalnak magam" 7 ✓ A művészkörökben valamikor egész világot jelentő Párizsban jól ismerték nevét, ma is nyilvántartja művészetét az egész ország műértő köre és szűkebb hazájában, Somogybán büszkén emlegetik az idős Kunffy Lajos festőművészt, nagyszerű életét, gyönyörű a!tár barátja — e táj másik nagy szülötte — Rippl-Rónai József. A Kunffy-családban az igaz magyarságnak mély gyökerei voltak. Édesapja Kossuth hűséges híve, vezérét még külföldre is követte. Nem csodálatos tehát, hogy a francia közönség és a magyar egyszövődtek a művészvilág jeles képviselőivel és első sikereit is itt aratta. Nagyméretű vásznára, a biblikus tárgyú »Jób«- ra már széles körben felfigyeltek. A »Vitatkozó papok« című képével pedig sikeresen mutatkozott be a budapesti tárlatqk közönsége előtt. 1894 munkásságát. Méltán sorolhatjuk öt Magyarország nagy öregjei közé, akinek tapasztalataiból, művészetéből nyugodtan levonhatjuk az értékeket saját számunkra is. A munkában eltelt 88 év nagy élményeket, nagy időket rejteget magában. Művészi lázat, »Somogytúri utca« aránt a hazai táj szépségeit, a után már csaknem kizáróan a hazai emberek tolmácsolását somogyi népélet jeleneteit áltisztelte és szerette leginkább Htja ki, először jobbára a pá- festészetében Ám a somogyiak különösen büszkék lehetnek arra, hogy e táj az otthoni tájat, az ember az otthoni embert jelentette. Pedig ez korántsem provincializmus volt. »Cigányok« megpróbáltatást és diadalokat. Párizsban éppúgy, akár Budapesten a századforduló mozgalmas politikai, gazdasági és művészeti forrongásét, az első világháború és a második közötti meddő éveket, a felszabadulást és a nyugodt, csendes, megbecsüléssel övezett öregkort.. Kunffy Lajos Párizsban még látta és ismerte Munkácsy Mihályt. Kartársaival, közöttük a nemrég elhunyt Glatz Oszkárral és az annyira tisztelt nesztorral, Lyka Károllyal indult a pályán a művészetek Mekkájában, Párizsban. És magyar maradt mindvégig, Kunffy éppoly európai szintre emelte mondanivalóját otthonáról, a dimibes-dombos So- mogyról, mint Nyilasy az Alföld sfk vidékét. Szülőföldünk nagy öregje 1869-ben született Őrei ban. Előbb jogi doktorátust szerzett, nem azért, mintha e pályán óhajtott volna munkálkodni, hiszen csakhamar Münchenben termett és itt, valamint Párizsban tanult festeni. Mesterei Jean Paul, Laurens és Benjámin Constans voltak. Hosszú évekre eljegyezte magát a fiatal festő a művészi élettől lüktető francia fővárossal. Barátságai itt Műcsarnokban 1927-ben gyűjteményes kiállítása is volt. Ezután is évről évre jelentkezik a tárlatokon és a harmincas évek végén külföldön, így Bukarestben és Belgrádiban rendez kiállításokat. Budapesti műtermét 1938-ig tartotta fenn, akkor telepedett le végleg Somogytúron, s maradt meg ebben az eldugott faluban, mely annyi nagyszerű festői témát rejtegetett, s melynek kiaknázásában a mai Kunffy Lajos még nagy kedvvel munkálkodik. A forgalmas, rohanó tempójú pesti élet után — ahol az egész magyar művészvilággal érintkezett, Ady Endrétől kezdve Rippl-Rónai- ig — a háború vihara kettős csendességet hozott. Viszont ezeknek az éveknek visszavo- nultsága hatalmas termékenységgel párosult. A felszabadulás után vásznaival — melyekből nem egy a Szépművészeti Múzeum tulajdonába került — a budapesti kiállítások mellett a megye székhelyén bemutatott tárlatok állandó szereplője lett. 1952-ben a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítását felvitték Budapestre, ahol az Ernst Múzeumban Glatz Oszkár festményeivel együtt került a nyilvánosság elé. Azóta is minden évben szerepel a Műcsarnokban éppúgy, mint Somogy megye székhelyén. Ahogyan ő maga is megállapította: az évek számával egyre derűsebbek, színesebbek lettek vásznai. Emlékezzünk csak A 88 éves Kunffy Lajos festőművész vásznára, a homlokából észt sugárzó fiatalember portréjára, avagy a »Tavasz a kertemben« című képre. Nemrég (meglátogattuk otthonában Kunffy Lajost. Műtermében — melyből a tél hidege áradt — egymás mellett sorakoznak, festményei. Téma és — a fehér falak mellett — színorgiának hatott valahány. Pedig a művész színei nem kiabálnak, nem pöffeszkednek, inkább azt az érzést keltik, hegy jóságosak, emberiem, finomak, de frissek és akarat- vissza az őszi tárlat kilenc erősek. Ennek a jóságnak, em»A falu télen« beriességnek, finomságnak, frisseségnek és akaraterőnek megnyilvánulása minden Kun- fí'y-kép mondanivalója, akár csendéletet fest, vagy cséplőgép mellett dolgozó parasztokat, cigányokat, vagy téli tájat. Ez a mély humánum különösen él az idős mesterben. Szerénységet, megnyugvást és. mégis fiatalságot tükröz egyik legutóbbi alkotása, önarcképe is, melynek festése közben fényképeztük le. — Ha festek, fiatalnak érzem magam — mondta, és valóban- ezt látjuk, ezt érezzük művészetében. Az életkedv, az alkotóerő Kunffy Lajosban, akár a művészt, akár az embert tekintjük, egyképpen uralkodik. Szellemi frissesége bámulatra méltó. Ezért vesszük tisztelettel körül, akik szemtanúi 1 elletünk művészetének, és ezért örülünk, hogy kortársai vagyunk. Végigpillantani a múlton — a vissza sohasem térén — csak egyért érdemes: jobban észrevenni a jelent. Somogy kiváló festőművészének múltját, a küzdelmeket, megpróbáltatásokat és sikereket, barátokat ée tárlatokat, Párizst, Budapestet és Somogytúrt érdemes volt az~ emlékezetbe idézni. Megyénk nagy öregje közöttünk él és alkot, Várva várjuk művészetének újabb megnyilvánulásait, az új alkotásokat, melyek megpendítik szívünk húrjait, melyek élményt adnak és szerete- tet sugároznak. Hiszen mi élünk bennük: a művész, a magyar táj, a magyar emberek. Fehér Kálmán rizsi szalonokban (pl. »Cigányok«). Az ottani bemutatás után hozza azután haza a Műcsarnokba képeit. Magyar témájú vásznait igen kedvelte a francia főváros. A francia művészekkel való elmélyült barátságát jellemzi, hogy amikor télidőre visszatért Párizsba, rendesen meglátogatják, hogy megnézzék, mit hozott Magyar- országról, ahol a nyarat kényelmes somogytúri műtermében töltötte. A nagyrabecsülést bizonyítja, amikor 1905-ben művészbarátai ajánlására kitüntetik a francia becsületrend lovagkeresztjével. 1913- ban Kunffy Lajos kollektív kiállítást rendezett a Georges Petit-féle galériában, s nem sokkal ezután, közvetlen a világháború kitörésének küszöbén tért haza Budapestre és telepedett le a magyar fővárosban. A párizsi kiállítás gazdag anyagát csak tíz év után, akkor is nagy nehézségek közepette hozhatta haza, melyet a Nemzeti Szalonban ismerhetett meg a hazai közönség. Becsülete és hírneve egyre nőtt. 1925-ben elnyerte az állami pasztell-dijat, egy évre rá az »Aratók« című képéért a genre-díjat kapta. A Az »önarckép«- festése közben
