Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-12 / 10. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1958. január 12. U-UuljqJq Szilveszter a fonyódi Rianásban Remekül sikerült szilveszte- nyerte az újévi malacot, s ri mulatságon szórakoztak a Liszkai Mihályné a tortát. Á fonyótüak tíz nappal ezelőtt, siker nagy volt, s mégis kö­méig alaposan átnyúlt újév zelállt a kudarchoz: Fonyó- napjábu is, hiszen délelőtt tíz- dón szilveszterkor nem volt kor mentek haza az utolsó villany. Sinkovics Gyula gaz- vendégdk. Még — ilyen: cső- dáVkodó kölcsönözte a kb. dát) — a vállalat részéről meg- ezer gyertyafény erejű gáz- jélenX ellenőrök is nagyon lámpáját, emellett szórakoz- meg voltak elégedve. Igaz, tak a fonyódiak. Így lett igaz­okuk is volt rá: 7 900 forint ság az, hogy a Balaton part- tiszta bevételt hozott ez az ján kevés szilveszter sikerült éjszaka. Többek között csak- jobban, mint a fonyódi. Tu­nern 160 üveg palaolcozott ba- kacs Jenő üzletvezető és mun- latonfüredi bort és hét liter katársai megmutatták, hogy konyakot fogyasztott el a .. . . négyszáz vendég. Jó hangúin- ™lVen az *azi magyaros ven- tukat két indám sorsolás is dégszeretet, milyen kulturált növelte. Borbély Gyula bácsi a magyar vendéglátóipar. — Kaposvár város anya­könyvi hírei: Születések: Váczí György fia György, Nyitrai Antal leánya Erika, Vincze Károly leánya Katalin, Se irmai! János fia János, Ka­kas Imre fia Gábor, Deák Ist­ván leánya Mária, Horváth Jó­zsef leánya Hajnalka. Trapp József fia János. Házasságkö­tés: RUsakács János—Takács Ilona, Ráriics László—Ősik Má­ria, Csönge József—Bíró Má­ria. Halálozás: Zolner József 81 éves, Nemesházi Miklós 61 éves, Nagy Ferenc 73 éves, Boska József 48 éves. — A Magyar Rádió két ma- gyamóta énekese, Dóri József és Tölgyes y Júlia lépnek fel a barcsi földművesszövetkezet vendéglőjében január 12-én, vasárnap. A kíséretet Balogh Jancsi zenekara szolgáltatja. — Vízvezetéket és hydrofont szereltek fel az idén a balaton- berényi strandon az üdülőhelyi díjakból. Tavaly az így besze­dett összegből tíz csónakot vá­sároltak. állami Somogyi Tücsök BÜBSZf HHÚZ ___Kaposvár, Kossuth L. u. 21. M a, vasárnap de. íél 11. és du. 3 órakor SZILÁGYI DEZSŐ: MACKÓ MURIK KALANDJAI Zenés bábjáték 2 feivon&shan. Hely árak : 4, 5, 6 Ft Jegyelővétel: Csiky Geigely Színház jegyirodájában — A nagyatádi földműves­szövetkezet 120 főit befogadó kultúrterme, melynek beépített színpada is lesz, február ele­jére elkészül. A szövetkezeti kuitúrcsoport már készül az avatásra. — A balatonmáriai nőtanács már most gondol a tavaszra. A farsang ideje alatt mulatságot rendeznek, s annak bevételé­ből május 1-én gyermekekét látnak majd vendégül. — A Polgári Törvénykönyv tervezet második vitaülését ja­nuár 13-án, hétfőn reggel 9 órai kezdettel tartják a So­mogy megyei jogászok a me­gyei bíróság I. emelet 4. szá­mú termében. E vitaiilésen kötelmi jog általános része-« kerül megbeszélésre. Bevezető előadást tart dr. Beck Salamon egyetemi professzor, polgári jogász. Érdeklődőket szívesen látnak, — Horgászok figyelem! Az 1958. évi állami horgászjegyek kedden és pénteken este fél 6- tól fél 8-ig a KIOSZ helyi cso­portjának helyiségében fizet­hető be, — Az ÉDOSZ művelődési otthonának népi zenekar« ját­szik a Petőfi Rádióban ma, 18 óra 30 perckor. — Az Áramszolgáltató Válla­lat értesíti a lakosságot, hogy ma reggel 8 órától 18 óráig áramszünet lesz. — Szabadegyetemi hír. A Szabadegyetem filozófiai sza­kának következő előadása hét­főn, január 13-án hat órakor lesz a TTIT klubjában (Baj- csy-Zsilinszky u. 19.). A gon­dolkodás alaptörvényei címmel Csányi Lajos, a tanítóképző intézet tanára tart előadást. — Kivadáron is megalakult a KISZ. Vasárnap délután 15 fiatal jött össze az iskola helyi­ségében, ahol Tamás Lajos, a KISZ járási bizottságának tag­ja adta ót a tagkönyvekét. A ki vadári KISZ-fiatalok nevé­ben Nagy István, a szervezet titkára tett ígéretet, hogy mél­tók lesznek tagkönyvüikhöz és a kommunista ifjú névhez. — Jól működik Balatonbe- rényben az ezüstkalászos tan­folyam, a 32 részvevő az ed­dig megrendezésre került mind a nyolc előadáson jelen volt. Munkájukat csupán egyetlen dolog hátráltatja: a szakmai könyveket a megrendelés elle­nére sem kapták még meg. — Üdülőhelyi díjakból a ta­valyi évben egy kilométer hosszúságú utat javítottak meg Balaitonmáriafürdőn, a pécsi telepen pedig járdát salakoz­ták belőle. Az idén egy halt utcát, melyet a Balaton elmo­sott, fognak ismét felépíteni. — Társadalmi munkával épül az italbolt Somogytamó- cán. Nagy segítséget jelent, hogy sok földművesszöve'tkezé- ti tag jegyzett újabb részje­gyet az év folyamán, így tekin­télyes összeg gyűlt össze. — A múlt év decemberében 800 méteren bővítették a vil­lanyhálózatot Balatonberény- ben. A közvilágítás is megja­vult, amióta minden második oszlopra villanyégőt szereltek. A községfejlesztési alapból ezenkívül kikövezték a Sza­badság utcát és hét öltözet ru­hát vásároltak a megyei ver­senyen második helyezést eflért önkéntes tűzoltók számára. Apróhirdetések 100-as Küchne keltJetőgép lám- pázóval igen Olcsón eladó. Ber­zsenyi u. 32. _____________________ J óravaló, idősebb, egyedülálló asszonyt családtagnak elvállal­nék. Ágronómus jeligére a Ki­adóba. Eqy fekete farkaskutya eladó. Nádoy u. 28,_____________________ E lcserélném mohácsi kétszoba. konyhás lakásomat siófoki hason­lóért. Siófoki Hirdetőbe. Beköltözhetőséqqel eladnám, vagy elcserélném Bem u. 32. sz. alatti házrészemet. érdeklődni ’’enti cfmen 2-es ajtó. irányi Dániel u. 11 alatt két és hároms7scihás •- ej-n * or* ­vari ház és telek eladó. Részletre is vagy életjáradékra. Szücsék. Két fiatal műszaki értelmisé­gi bútorozott szobát keres. Aján­latot sürgősen a Hirdetőbe ké­rünk. H i vatáser rette I mechanikus, motorszerelő, géplakatos tanuló­nak 16 éves erőteljes Ifjú üzem­be magánoshoz Í9 elmenne. Lé- ránt Zsigmond Szülök. Főzőmindenest felveszek, eset­leg bentlakással. Cím: Sztálin út 6. Vennék a belvárosban 3 vagy ötszobás lakást, vagy házrtu_ Cím: a Hirdetőben. Eqy kertes családi ház eladó, Keceíhegy-alj. lókórházzal szem- n. Saaíai. ben. (31) Beköltözhető családi ház gaz­dasági épülettel, nagy kerttel el­adó. Szigetvári u. 130. (6181) Belvárosi társasház építéséhez társakat keresünk. Cím a Magyar Hirdetőben. (6484) Belvárosi négyszobás ház el­adó. Cím a Hirdetőben. (6474) Eladó 600 n-öles telek családi házzal Szöllősgyörökben, fő út­vonalon. Érdeklődni lehet: Túli Láflzló festőnél, SzöllősgySrök. 120 — 130 kq-os hízott serté­sek eladók. Cím: Füredi u. 58. KUKORICACSUTA MINDEN MENNYISÉGBEN KAPHATÓ a Tüzép Vállalat Cseri úti telepén. Kozmetikai árubemutató január 14—24-ig vásárlással egybekötve a kaposvári Nagyáruházban DÍJTALAN RÜZS ÉS KRÉM MINTA Újdonságok : Ábránd so­rozat (kölni, körömlakk, rúzs, pempő) Hemobiol krémek, Marina rúzs KAPOSVÁRI KISKERESKEDELMI V. rendezése, a Déldun&ntáli Veg^ianyag Technokémia K. SZ. közreműködésével. illHltnnnilinilIlllllilHlllliUllBlHllllHlHllllllllllllllllllulliiiiiiiuuiiuniiiimnimiiuiiHnmiiHiiinininiiiiniiiiniiiiiiiimimnii MÉRLEGEN MEGYÉNK ATLÉTIKAI ÉLETE Befejező közlemény Csak Ralovich Eszter tűnt Id az ugróatléták köaűl Vizsgálva a nő! magas- és tá- volúgrótnk eredményeit, az átlag gyenge közepes, ügyetlen kima­gasló teljesítményt találunk, ez ital ovi eh Eszternek, a K. Hunya­di Ifjúsági sorban lévő női atlé­tájának eredménye. A Csurgóról Kaposvárra került kislány a múlt évben kilenc versenyét nyerte meg, 145 cm. vagy ennél jobb eredménnyel. Az országos vidé­ki bajnokságon elért második helyezése és lengyelországi har­madik helyt- a legeredménye­sebb női atlétánkká tette őt. Fá­jó, hogy a szerény és minden tekintetben sportszerű Ralovich Esztert sem láthatjuk majd ez- ldén Somogybán, mert ő Is a fő­városba távozott. A magasugrók közül még Kamarell a ranglista második helyezettje érdemel em­lítést, bár ő valójában nem ma­gasugró. Hogy egyre népszerűbb ez a szám, azt mutatja, hogy 1957-ben 35 női atléta ugrott 125 cm-t, vagy enné! nagyobbat. Távolugrásban már jóval gyen­gébben állunk. Mutatja ezt, hogy a kedvtelésből ugró Dani, bizto­san szerezte meg az első helyet. Igaz. hogy a 470-et Keszthelyen ugrotta, csakhogy ezt az eredmé­nyét jól mérték fel a keszthe­lyiek. nem úgy, mint a futópá­lyát. A jelek szerint Dani ezidén rendszeresen ugrik is majd. ez- esetben 5 m-en felüli eredményt is várhatunk tőle. Fehér Magda keveset és rendszertelenül ed­zett, Somos« és Csiszár mögött egy egész sor lány van, aki tneg­Eszter (K. Aliz (Síő­Maqasuqrás: meqyel csúcs Ralovich Eszter (K. Hunyadi V.) 148 cm. IfJ. (1957) 148 cm: Ralovich Hunyadi V.) ifj. 140 cm: Kamarell fok) Ifj. 135 cm: Csiszár Mária (Siófok) serdülő. 135 cm: Antal Piroska (Nagy- toidipuszta SK) serdülő. 130 cm-t kilenc versenyző ugrott. A 20. (és 35.) helyezett eredménye 125 cm. Távoluqrás: Meqyei csúcs: Fehér Maqda (Barcs) 500 cm ifj. (1956) 470 cm: Dani Mária (K. Hu­nyadi V.) serdülő. 463 cm: Fehér Magda (Barcs) ifjúsági. 4ő3 "ni: Varqa Irén (503. ITSK) serdülő. 453 cm: Somos! Márta (Mar­osi!) ifj. 450 cm: Csiszár Mária iSiófok) Ifjúsági. Dobószámokban csak az átlagok javultak Kiemelkedő teljesítményt egyet­len dobószámban sem találunk. Hogy valamicske fejlődés volt, az elmúlt évben, azt az átlagok bizonyítják. Korábban ugyanis a listavezetők jelentősen megug­rottak a többiektől. Az idén jóformán centimétereken múltak a helyezések. Csak a gerelyhají­tásban volt biztos a tabi Szigeti Éva első helye. Meglepetésnek számit a somogyszobi Frank győ­zelme a súlylökésben. Kamarell ezidén elaprózta tehetségét. A hírek szerint a siófoki kislány ezidén Kaposvárott sportol majd, közelítheti ezidén a 4,80 -métert, akkor a régóta esedékes súly­és disákosavető csúcsjavliáe volt színű nem marad el. Dicséret 1 led Károlylnét és Hinora Slzalíá azért, mert ha a válogatót Ina szüksége volt rájuk. pályáit léptek és tisztes eredményi érte el. Súlylökés: meqyei csúcs: Hars: nyi Mária (K. Dózsa) 911 cm ifj. (1955) 879 cm: Frank Katalin (Somogj szob) Ifj. 865 cm: Kamarell Aliz (Sióiéi Ifjúsági. 834 cm. Sziqeti Éva (Tab) if Dózsa) Ifj. 845 cin; Harsányl Mária (!) 833 cm: Kocsis Erzsébet (Sk fok) ifi. A 20. helyezett eredmény 760 om. Diszkoszvetés: meqyei csúcs: Sáfrány Gizella (Siófok) 29,38 n ifj. (1955) 26.61 m: Kamarait Aliz (Sió fok) ifj. 26,55 m: Károlyi Lászlón. (Somogyszobi fein. 24.82 ni: Tarnóczai Isívánm (K Petőfi) fein. 23.19 m: Konkoly Edit (K. Dó zsa) ifj. 22,59 m: Risár Ella (Siófok) ifj A 20 helyezett eredményi 17 68 m. Gerelyhajítás: meqyei csúcs: Sziqeti Éva (T^H) 30,83 m. ifj. (1955) 30,42: Sziqeti Éva (Tab) ifi. 25,77: Hinora Gizella (Siofók felnőtt. 24.31: Varqa Éva (K. Leáay gimnázium) ifj. 23,50: Palovics Ilona (Somogy szob) ifj. 23,10: Harsányl Mária (K. Dó­zsa) ifj. A 20. helyezett eredményt: 15,70 méter. Csíki Gergely Színház Kaposvár--Somogy megye Ma este fél 8 órakor, minden este 7 órakor 19-én, vasárnap dn. fél 3-kor VICTOR HUGÓ : IR1ÜI Y (A királyasszony lovagja) Romantikus dráma 5 felv. Vasárnap du. fél 3 órakor SZIRMAI: máGnns BTSISHR Nagyoperett 3 felvonásban Baracs: Tarján Tamás. Jegyek előre válthatók, bérletszelvények beváltha­tók a színházi jegyirodá­ban. Tel.: 11-03 A Műszaki Anyag- és Gép­kereskedelmi Vállalat (volt Műszaki Bizományi) 1958. JANUÄR HÓ 15-EN műszaki becslést végez Kaposvár, Széchenyi tér 3. sz. alatti MÉH Vállalat helyiségében. A címeket kéri előre leadni. . Il! SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MSZMP Megye Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálli u. 14. — Telefon: 15-10. 15-11. Somogy megyei Nyonadalp. Váll Nyomdáért felel; László Tibor LÓ- ÉS CSIKÓÁRVERÉS A Kaposvári Sertéstenyésstő és Hizlaló Vállalat az Állat­értékesítő V. közbejöttével f. évi január lS-én 10 Arakor Kadarkúton az országos vásáron 19 db használati lovat és 10 db csikót, január 16-án Böhönyén az Állatiorgalmi V. telepén (vasútállomás mellett) 16 db használai lovat nyilvános árverésen elad. — Nos, Laci, ml újsáq a sport- viláqban? — Világban? Azt nem tudom. De hogy Kaposvárott mi, azt igen. Különben maradjunk mégis, a világnál. Elárulhatom, hogy a Kaposvári Honvéd házatáján né­hány lelkes vezetőben már-már összeomlik egy világ, mert hát kiderült, hogy nem is olyan sima az út az NB III-ba. lesz Szóval méqsem a Textiles utóda? a Honvéd — Hát a múlt héten 99 száza­lékig biztos volt. hogy igen. Most már csaknem száz százalékig biztosra vehető, hogy a Textiles utóda a Textiles lesz. — Hát ez mi, fából vaskarika? — Én másként nevezném. Úgy. hogy sok hűhó semmiért. A Textilesnél ugyanis aludtak a dolgokra nem is egyet, nem is kettőt. No meg aztán épp « Labdarúgó Szövetségben vágták az egyik Textiles vezető fejéhez hogy elütötték az NB III-ba ju­tástól a fonyódia-kat. Most pedig elherdálják a megye szerzett jo­gát az NB Ill-ban. Lehet, hogy ez térítette magukhoz mégis a Textiles vezetőket, ahol a héten ez lett úrrá, hogyha nem sike­rül a Honvédnek átadni e szak­osztályt. akkor mégsem lépnek vissza’ hanem mint“ sportember­hez illik, becsülettel végighar­colják az NB Ill at. — Uqve, leqfeljebb kiesnek? — Azt ajánlom. szerkesztő sporttárs, ezt ne hangoztassa a Textiles vezetők előtt, mert ők azt mondják, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy kiesik a Kaposvári Textiles. Ha ugyanis nem sikerülne a háziasság a Honvéddel, az esetben a Hon­véd mégiscsak segítene a Texti­lesnek, kapnak néhány Honvéd látékost. s talán-talán el is tud­jál« kerülni a kiesést. — Hát akkor ki esik ki, a Dó­zsa? — Ezt aztán végkép nem aján­lom kimondani. mert akkor nemcsak a belügyiek csapata lesz lila fehér, hanem az is, aki az újjáválasztott Dózsa vezetők előtt ki meri a száján ejteni ezt. A belügyiek házatáján Járva a volt elnök boldogan dörzsölte a markát, mondván: hat új játéko­som van. — Ne mondja, Laci, ezt nem értlük sehoay sem. Mi az, hoqy volt elnök és kik az új játéko­sok? — Akis termetű Dózsa ve­zető, aki idáig nemcsak, hogy elnöke, de mindenese volt a Dó­zsának, mostantól kezdve nem Dózsa vezető, hanem belügyi sporttiszt. Azt azonban elárul­hatom. hogy ez nem sokait1 jelent, legfeljebb csak annyit, hogy az agilis sportvezető mellett új el­nök Is bekapcsolódik a munkába. Ha pedig a játékosok nevére kí­váncsiak, megmondhatnám, bár nem lennének tőle okosabbak, mert csupa ismeretlen személy Számszerint hat most bevonult katona, sőt ha kíváncsiak, azt is megmondhatom, hogy még má­sik négynek az igazolását is be nyújtották. — Jól van, köszönlük, eléq az NB lli-ból. Szeretnénk hallani valami mást is. — Van hírem elég. Különösen a megyei ősapátokat fogja érde­kelni. hogy az MLSZ a sport«» vosi hivatal vezetőihez fordult Budapesten, hogy m1 legyein a függőben lévő óvásokkal! So­mogybán. Nos, elárulhatom, a sportorvosok nem voltak jóezí- vüek, nem úgy. mint a SLASZ fellebbviteli bizottsága. Kimond ták a szentenciát, csak az az ifi focizhat, akinek az orvos enge­délyt adott. Ebből az is követke­zik. hogy csak az esetben jogos a játék, ha a mérkőzés kezdetén birtokban van az orvos igaaolásu. Lehet, hogy e hímek nem örül­nek maja Nagybajomban. »eg Batatonlellén, de a SLASZ nem tud szembehelyezkedni a sport­orvosi hivatal álláspontjával. — Mi van az NB ll-esekkel? _ Tegnap megkezdődött a fel­készülés. A Kinizsinél Zátoorszky edző vette számba fiait, s köny- nyen lehetséges, hogy a hosszú Időn át sértődöttséget játszó Várvizi is ott lesz az alapozó ed­zést1 végző Kinizsi játékosok kö­zött. D e az a középcsatár, meg az a balösszekötő, akikről oty sok szó esett mostanában Kaposvá­rott a Cukorgyár házatáján, mind csak a mesében vannak. Mert hát nem Is olyan egyszerű ma­napság a szögről leakasztani egy igazolható játékost, aztán meg az is Igaz, hogy a Kinizsi­nél van anyag. Ha az edzőnek sikerül az idényvégi formát 41 landósítani. akkor úgy mondják, jöhet ez NB I. B. — Ne mondja. Hát mégis meq- lesz? — Hogy mi lesz a neve. azt nem tudni. Lehet, hogy NB. I. B. bár az MLSZ házatáján egyre több híve van annak, hogy ne­vezzék a 18 csapatból álló ese- portot NB II-nek, s az esetben a jelenlegi NB II. 7—19 helye­zettje a jövőben az NB Ill-ban küzdenek majd a bajnoki pom- tokért a Jelenlegi NB III. legjobbjá­val egyetemben négy csoport­ban. Túl merész ez a terv, az igaz. de szavamra mondo», egyre több híve van ennék a megoldásnak. — Hát ez mindenesetre érde­kes, bár úqy qondoljuk, hoqy az NB 111. alsó réqióiában a terve­zetnek aliqha örülnek majd. — Az biztos. Bár az Is blak», hogy Benedek nem focizik töb­bet a KMTE-nél, és ezt már be is jelentette. Ámbár elárulha­tom, hogy ez utóbbi tény k: ugyanolyan bizonytalan, mint az NB. I. B. ügiye, ugyanis »ind *z MLSZ. mind a Tyutyu gyerek ki­számíthatatlan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom