Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-14 / 11. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1058. január 14. TÉLEN A BALATONBOGLÁRI VASUTAS ÜDÜLŐBEN Az asztalra, a körülötte lévő .ÉSZÜLŐDÉS A „KUTASI Nem, kedves olvasó, nem évédésről van szó. Igaz, hogy ’.em is olyan szüretről, ami- :or a kutasi határban a szőlő- 5 ontja dús termékét, s a Incéknél kádakba gyűl a tégy leve. Ez egész más szü- et, amely csak lényegében artalmazza a hajdani megye- zerte híres kutas! szüretek itgemlékezetesebb rnotívu- nait. Mondjuk ki most ‘már vóg- e, hogy népi játékról van zó, melyet a Kutasi Állami lazdaság Népi Együttese yakorol nagy szorgalommal. Fekete Kamülné és Kiss Jóséi, a népi együttes vezetői, .atároztak úgy, hogy felele- nítik a hajdani kutasi szil- etet. A községben élő idő- ebb emberektől gyűjtögették ssze a »Kutasi szüret*« címet iselő népi játék dalait, tán- ait. Kettős cél vezette a leles kultűmvunkásokat, egy- ászt az. hogy megfelelőképp Tglaikoztassák az ellen forra- alom következtében jóidéig Itlenségre kárhoztatott, de iár korábbról is jó uiírnevű gyüttest, másrészt a község Túlijából merítették a témát, ogy a mai fiatalok lássák, liként éltek, szórakoztak év- zedekkel ezelőtt a kis So- )gy megyei helyiség lakói. A kezdeményezést csak diSZÜRETRE" együttes vezetőiben volt megfelelő merészség arra, hogy ilyen »unalmas« témát dolgozzanak fel. Való igaz, hogy az ilyen műveket egy-két esetnél többször nem igen lehet bemutatni a színpadokon a faluban. Mégis dicséret illeti mind a lelkes vezetőket, mind pedig a Kutasi Állami Gazdaság Népi Együttesét a helyes kezdeményezésért, s biztosak vagyunk abban, hogy a siker nem marad el. — 1608 forintot adott a balatonberénvi tanács a kultúr- ház rendbehozására. A nemrég alakult KISZ-szervezet, melynek fiataljai jelenleg a Titkárnő című színdarabot tanulják, megfelelő otthont találnak a tatarozott kultúr háziban. — Universal nagyítógépet vásárolt a nagyatádi művelődési ház a fotószakkör részére. A szakkör tagjai elhatározták, hogy felvételeket készítenek a járás termelőszövetkezeteinek életéből és egy később megrendezésre kerülő kiállításon bemutatják a közönségnek. — A zicsi olvasókör 50 éves jubileumi ünnepségén a Hazafias Népfront Országos Tanácsától Molnár Imre, a Hazafias Kihalt, csendes a balaton- boglári tópart. Az üdülők üresek, kapuik bezárva. Kintiről, a ■ kerítés előtt vezető útról szemlélve, a vasutas üdülő épületei is teljesen kihaltnak látszanak. Az egyik ház kéményéből azonban füst gomolyog elő. Benn, a jó meleg szobában a gondnok, Vágó István dolgozik, ö ilyenkor télen is talál magának munkát. Az 1957. évi leltár lezárása után most az 1958-ast nyitja nieg. Népfront Országos Tanácsának tagja is részt vesz és díszoklevelet ad át. Részt vesz az ünnepségen Bajcsy Ede a földművelésügyi minisztérium részé ről, s az olvasókör számára két olvasólámpát, valamint könyvespolcot és szakkönyveket ad át. — Többnyelvű ismertetőket ad ki a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal, négyszáz oldalas útmutató, teljes utca, villamos és autóbusz hálózati jegyzékkel. Nemcsak a külföldiek számára, de a vidékieknek is sok segítséget jelent majd a tájékozódásban az új pesti bae- deoker, amely még az első és utolsó villamoskocsik indulásának idejét is közli. székekre kimutatások, kartoté- ‘kok kerültek. A gondnok ölében evolut tábla nagy papírlappal. Lehet, hogy bosszankodik, amiért megzavartuk, de főleg azért, mert ilyenkor a tél közepén, amikor jég borítja a part közelében a Balatont, talán kár még a nyárról, az üdültetési idény terveiről 'kérdezősködni. Mégis ezzel kapcsolatban tudja a legérdekesebbeket mondani. Megérkezésünkkor egy olyan épület mellett vitt el utunk, amelyen friss építkezés nyomai látszanak. Befalaztak két ajtót, ablakokat, helyettük máshova került a bejárat, s az ablak. — Raktárnak és személyzeti szobának használtuk eddig az épület egy részét — mondja a gondnok. Ezenkívül még egy négy ágyas szoba szám árt. jutott hely. A gazdaságosabb területkihasználás miatt végeztük el nemrégen az átalakításokat. így nyár »a ebben az épületben már négy kétágyas szoba várja majd a vendégeket. Május 15-ig, az idény megkezdéséig azonban nemcsak átalakítási munkát végzünk, hanem építkezünk is. Még pedig új konyhát nyitunk az ebédlő mellett. Ehhez korszerű söntás is épül, a személyzet számára pedig jól felszerelt mellékhelyiségek. Ezeket a régi konyhából nyerjük. Több beruházásra, átalakításra, felújításra aztán már ebben az esztendőben nem is futja pénzünkből. De ezek is elegendők ahhoz egyelőre, hogy az elmúlt évinél jobb körülmények között fogadhassuk és helyezhessük el a szabadságukat itt töltő vasutas dolgozókat. Amit tudunk, még saját erőből úgyis elvégezzük. így, mire az első üdülőcsoport megérkezik, átalakítjuk a jelenlegi röplabda pályát kis kézilabda pályává. Az elmúlt szezonban ugyanis a nyaralók legnagyobb része inkább ezt hiányolta, s. mivel legtöbbjük a nyáron ismét visszatér a balatonboglári vasutas üdülőbe, teljesíteni 'kívánjuk óhajukat. Boros történet Simonfán szilveszterre virradóra feltörték három gazda, Győrmárton József, Bene Ferenc és Győr Kálmán borpincéjét. Ez utóbbitól nem sikerült bort lopni, de a két előbbi gazdától közel 100 litert vittek el. A tettes meglépett a faluból. Azonban — ha kicsit későn is — rajtavesztett. A pécsi rendőrség letartóztatta Nigrin József simonfai, teljesen le- züllött legényt, akit rövidesen átadnak az ügyészségnek. séret illeti, s a bátor népi <J)rékáL a ztntkav Milyen furcsa délután 2 órakor a Béke álló grillje. Az asztalokon nincs terítő, mutartó. A székeken nem ülnek vidám, szókozni vágyó emberek, nem világítanak a kis iyős lámpák, üres a táncparkett, nem szól zenekar... Illetve itt álljunk meg egy pil- íatra. Mert az üres, félhomályos teremből imbita, pózán, szakszofon és zongora hangszűrődik ki. Játszik a zenekar. Ilyenkor ra délután. Ez azonban egy cseppet sem sonlít ahhoz a játékhoz, amit esténként llhatnak a grill vendégei. Erre a zenére yanis bármilyen jó táncos legyen az illető, aki nem tudna tangózni, rumbázni. Meghalnak a hangszerek, aztán egy-két perc ilva megint csend lesz. Gódor László, a nekar vezetője intette le társait, s most lami-t magyaráz.- Nem jó ez így, gyerekek — mondja —, a íkszofonnak hamarabb be kell lépni, s a ngora is ennél a résznél — mutatja a kottán mindig elkésik. A Harlem szerenád kottája van az állvá- okon. Többszöri próbálkozás után egyszer jgszakítás nélkül is eljátszák. Most tűnik hogy milyen jól hangzik így fúvós hang- erekkel és zongorával ez a szám, amit nek a kis zenekarnak a számára Góckir iszló, az együttes vezetője hangszerelt. Most néhány perces cigarettaszünet követzik. Ezalatt a következő új számról beszéltnek a zenészek. A címe: Mulcher Ren- ira. Mielőtt játszani kezdenék, tudni kell róla, hogy egy lassú ritmusú, spanyol mambó. A dobos máris próbálgatja, melyik dobon lenne legalkalmasabb az érdekes ritmust játszani. Azután ismét mindannyian felkészülnek, s Gódor László intésére egyszerre felharsannak a hangszerek. A szám fülbemászó dallama segíti a zenészeket, s a második, harmadik próba után már nem fordulnak elő hibák, szépen, összeszokottam zeng az egész kórus. A zenekar vezetője azonban nem elégszik meg két szám betanulásával. Egy harmadik kottája is előkerül, a Wie oft du mich küszt című német lassú swing. Ennek megtanulása már több időt vesz igénybe. A szakszofonnak sok miunkája van, s a gyors belépések nem mindig sikerülnek. Ilyenkor mindig leáll a zenekar, s türelmes, egymást segítő beszélgetés kezdődik. Hangszer nélkül, csak dúdolva a dallamot próbálgatják a hibás részeket, közben lábukkal verik a ritmust mindannyian. Délután 4 óra már jóval elmúlik, mire a hangszerek ismét tokjaikba kerülnek, a zenészek eloltják a grill nagy-lámpáit. Minden héten rendszeresen próbál a zenekar. Uj táncszámokat tanulnak be, vagy régi közkedvelt melódiákat gyakorolnak új hangszerelésben, hiszen a táncolni szerető közönség egyre igényesebb. Gódor Lászlóék pedig igyekeznek eleget tenni a kívánságoknak. Igyekeznek, hogy a szórakozó emberek minél jobban érezzék magukat esténként a Béke Szálló grilljében. — per — Rövid kulturális hírek Amiről egy adófőkönyv mesél... ígyanakodva ül le a szék- re, olyan vigyázva, Intha tűvel lenne kirakva, /anakvó a beszéde is. — Mi a csudát akar tőlem, az ember? Erről árulkodik a tekintete, nden mozdulata. Rákönyö- l az asztalra, kucsmáját térre helyezi úgy. mintha fosra akasztaná és figyel. — Majd megmondja mit ar... — Szinte olvasni le- t Horváth Gyula gondolatai- n, amikor a tanácstitkár — mozgatva az adókönyvet, közveti: — Az egyik legjobb adó- ető. — Dehogy vagyok én jó — :rgelődik dicséretére az öreg. un szokott ő ehhez. Persze, lüí azért jólesik az elismerő 5, csak hát nem tmllja be. Ami igaz, igaz: nemcsak ten szűkszavú, de ttöbbszö- s dicséretet érdemel Gyula esi. Kilenc hold szántója, no eg a három hóid rét és szőután az évi adója 6 648 folt. Becsülettel befizette az '.ampénztárba. Sőt! Miután öben leszámolta az ország ztalára a pénzt — ezért 116 rint kamattérítést kap. Nem yan nagy összeg, de elisme- sí jelent, el is lehet költeni, Ián épp arra, ami akkor a jszükségesebb. <1Keseregve jyzi meg: — Borom egy korty se tereit, elmarta, tönkretette a 7— S gabona? — Arra nem lehet panaszom. 15 mázsás átlagot arattam. Aztán, hogy egész évben mire költötte jövedelmét, nem hajlandó nyilatkozni. Begubó- zik, mint a mimóza. Veszi a leucsmát és kezet nyújt: — Na, Isten áldja. em sokkal »könnyebb« ember az ugyancsak faszán Kelemen Imre sem. De vele azért egyszerűbb szót érteni. Fészkelődik, mint az iskolásgyerek, ha nem tudja a leckét. Jómaga is végeredményben leckét, az élet leckéjét sorolja el, amikor halkan, meggondoltan kezdi. Aztán úgy belejön, hogy egy- szuszra beszéli el. — Van két ikerborjúm és egy bikám. Áll az istállóban még két fejőstehén is. összevissza tíz állatot nevelek, amiből öt a növendékmarha — summázza egyszerre vagyona egy részét. — Volt, hogyne lett volna jövedelmem — jegyzi meg tétován, összeget nem mond, de mond egyebet. — Hát vettem nem is oly régen 1100 forintért szőlődarálót. Ruha?... Hát arra is költöttem. Csak az unokáimra elment 3 000 forint. Aztán kicsit panaszkodik. Régi emléket idéz. — Egyszer jönnek hazai a mezőről a fiaim, búzával jól megtetézett szekéren. Aztán, hogy mit csináltak, magam sem tudom, de kigyulladt a rakomány. Odaégett a szekér is. De... JVIindenki ráfigyel. Észre- reszt ezt, kicsit vár és lassan, tagoltan mondja: — De a biztosító fizetett érte 3 600 forintot. Előrelátó, gondos gazda. Búcsúzóul még huncut szem- hunyoritással megjegyzi: — Jó fiú vagyok én, csak ne mérgesítsenek. Ha reggel rosszul szól az asszony, neki is odamondom a magamét. — Na, Isten áld... — Még egy szóra, Imre bácsi! Megáll, visszanéz. Egyik keze a kilincsen. — S az adó? — Azt majd megmondják a nagykönyvből — bólint a tanácstitkár felé. Az pedig már mondja is: — A múlt évi adója rendezve. Erre az évre is befizetett már 2 000 forintot. Lapozgatunk az adólcönyv- ben. Szembetűnő egy név, egy adat, s egyl bejegyzés. A név: Patzai László. Az adat: 7 485 forint évi adó. A bejegyzés: kiegyenlítve. S még valami: ezért jár 117 forint kamat- visszatérítés. S mit mond az ember? — Sok a dolog. Nyolctagú családdal élek. Nem panaszkodom. Van tíz tenyészállatom és két lovam. A tenyészállatok között szerződött is akad. Ezek közül egy-egy 10—12 ezer forintot hoz a konyhára. Sertést csak házi-szükségletre tartok. Csak szarvasmarhával foglalkozom. A héten viszek egyet vágóra is. Szűkszavúan, de tartalmasán sorolgatja helyzetét. Szorgalmas, rendes ember. Nem dicsekvően, de határozottan mondja: — Én sokszor aratáskor akkor mentem takarmányért, amikor más már az igazak álmát aludta. Tegyük hozzá: meg is van a látszata. Van mit a tejbe aprítani. Persze, nem mindenkinél áll ilyen jól a széna. Ott van például Németh Ferencné, vagy Kelemen József (alsó). — Az atyaúristennek nem akarnak adót fizetni — jellemzi őket. Némethnének 9 350 forint hátraléka van. Pedig 10 hold földön gazdálkodik. Kelemen 4 979 forinttal adós. Száz szónak is egy a vége: eljárást kellett indítani ellenük. gymás után jönnek a dolgozó parasztok — adójukat rendezni. Aznap, amikor Taszáron jártam, 16 000 forintot fizettek be. Mindezért csak elismerés jár. TÓTH FERENC Gyere SANYI HÁTÁVAL az udvar egyetlen csenevész fáját támasztotta, s a házból kiszűrődő esti zajokon kívül azt figyelte, milyen furcsa kíséretet adnak dudorászásához összeverődő fogai. Fázott. — Eredj már be, mert megfagysz, te »gyerek! — kiáltott rá az öregebb Horváth néni, aki a padlás felől jött, karján egy ölrevaló ruhával. — Vagy tán megint csavarog anyád? — dohogta. — Nem is tudom, milyen asszony az, aki ilyen időben kiveri a gyerekét! — replikázta egyre emeltebb hangon. Amikor töpörödött alakját elnyelte a becsukódó ajtó, még mindig mondta a magáét. A gyerek konokul szegte* le fejét, mintha még mindig hallaná a bántó szóáradatot. Hányszor hallgatta már a lakók szapulását, ahogy szidják az anyját és apját emlegetik. Azt mondják, könnyű az ő anyjának, mert három-négy apa kezdte hordani a pénzt a konyhájára, amikor eltemette a kőművest. A fiatalabb Horváth néni, aki olyan kövér, hogy úgy néz ki ruháiban, mintha mindet kinőtte volna, még az iskolába is bement árulkodni, hogy vigyék őt intézetbe, mert mivé nő fel egy ilyen anya mellett. Akkor eljött a tanító néni, meg egy idegen bácsi, de anyja sokat sírt, végül itt maradt mellette. Egy hétig nem tette idegen a lábát hajlékukba, aztán... A konyhaablak felé nézett, amelyen ebben a pillanatban fény hullott az udvarra széles kötegben. Felgyújtották a villanyt — villant fel szívében az öröm. — Mindjárt bemehetek, oda ülhetek a sparhelt mellé olvasni! — Fülelt... aztán anyja kedvesen rekedtes hangját hallotta az ajtó nyikordu- lása után. — Sanyi, Sanyi te, hol mászkálsz! Nem tudod, mikor kell bejönni? A kisfiú tudta, hogy ez a kiabálás nem neki szól igazán, inkább a mindenre fülelő lakóknak, hiszen ő ki sem jött talán az udvarra, de azért boldogan lódult futásnak, mint most érkezett gazdája hangjára a kölyökkutya. Majd keresztül bukott az elkoptatott küszöbön az igyekezettől. Hunyorogva tette be maga mögött az ajtót. — Már majd megfagytam, a Horváth néni is mondta, hogy... — Majd megfagytál — fordult feléje fenyegetően Jani bácsi összehúzott szemekkel, míg anyja hátat fordítva az ágyat igazgatta, majd a tükör előtt a haját hozta rendbe. — Fáztál, mert mindig az ajtó előtt esz a fene, mint az éhes kutyát! Mit őrződ az anyádat, te pupák, nem eszem én meg! Hagyok belőle. Sanyi anyja tekintetét kereste, szeretett volna mögéje bújni, nála védelmet találni ez elől a nagy darab ember elől aki haragszik rá, még tán meg is üti. De anyja úgy tett-vett most már a mosdó és a kre- denc körül, mintha nem hallana és nem látna. Pedig azt mondta tegnapelőtt, hogy kidobja a Jani bácsit, mert felesége van. Most meg egy szót sem szól a védelmében. Szíve összefacsarodott és elsírta magát. — Ne bőgj, az úrangyalát! — fogta galléron a férfi. — Ne, itt ez a kettes, alomars, menj a moziba. — Ne bőgj, ne bőgj, mert jól összeverlek, aztán lesz miért bőgnöd! — lépett most hozzá közelebb az anyja is. — Szedd magad, még odaérsz a hetesre. Sanyi ezután anyja kezét érezte a vállán, amint nyakára csavarta a kopott sálat, aztán kinyílt az ajtó és ugyanaz : a kéz kituszkolta a januári estébe. A zárban kétszer megfordult a kulcs. »Egy kibuggyanó könny, mint a varázs, Lehet perdöntő-igazságtevő«. ' k s í r á s Tétován állt egy darabig, majd tehetetlen dühében leguggolt hangtalan pityergéssel. Bárcsak meghalnék! —kapaszkodott a fájdalmát, haragját enyhítő gondolatiba. — Akkor sínhatna anya, mint amikor beteg voltam! — Béniről a borosüveg koppanását hallotta, anyja duruzsoló hangját és a gyűlöletes ember nevetését. Megtapogatta zsebében a pénzdarabot, aztán megindult, át a hepehupás udvaron, kJ az utcára. * * • IGEN, ÍGY KEZDŐDÖTT... egyre rosszabb lett. Később már nem mentem a moziba, hanem cukrot, meg cigarettát vásároltam. Délután segítettem a hordároknak, akik pálinkával kínálgattak, este pedig az anyám karomra akasztott egy virágkosarat... — itt elhallgat a szőke fiatalember és hátranéz az üres tárgyalóteremben arrafelé, ahol a fegyőr ül. — Anyámat feljelentették a lakók, 16 éves voltam akkor. Nagyanyám vett magához. Eljártam alkalmi munkára, kevés pénzt kerestem. Anyám, amikor kiszabadult, nem jött vissza a városba. A virágárulásból kinőttem, csavarogtam, mert nem volt jó otthon. Azután ... — És azután? — Minek kérdezi, hallotta az előbb. Egy évvel ezelőtt elmentünk a haverokkal vásárba Elfogyott a pénzünk. Elloptunk egy vég vásznat, sikerült el is adnunk bent a faluban. Jól jött a pénz. Később lementünk a Balatonra, nyár volt. Betörtünk egy villába, az is sikerült. Amikor másodszor is kiválasztottunk egy villát, lebuktunk ... — megint elhallgat és hátranéz a fegy őrre. — Kérhetek egy staubot? A negyven év körüli férfi rábólint: — Cigarettát? — Azt, egy cigarettát! Alig nyitom ki a tárcát, már mohón nyúl egyért és szeme keskeny csíkká szűkül a gyönyörűségtől az első néhány szippantás után. Szinte nyeli a füstöt. — Olyan szabad-ember szaga van — hunyorít rám rosszul játszott vagánysággal, aztán elsötétül az arca, némán forgatja a kék füstgyűrűket bodorító cigarettát. — Látod, Sándor fiam, szagolhatnád te is a szabadságot, de rossz mesterséget választottál, ami neked nem megy sehogyan sem — szólalt meg mellettünk az ügyész, aki úgy jött be, hogy észre sem vettük. — Ismertem az apádat, jó kőműves volt. Mindenki becsülte. Te meg ... A fiú szemei meggyötörtén égnek, amint a beszélőre függeszti, arcán pirosság fut szét, mondani akar valamit, de ajkán artikulátlan hang tör ki, sovány estét vad zokogás rázza meg. — Az anyám... neki is itt a helye... az anyám ... összenézünk. Gyereksírás ez, sgy 18 évfes élet elkésett gyermeksírása a szülői szere- tetért — amit nem kapott meg, az otthon melegéért — amelyből kiűzték, a tisztaságért, a jóra hajlító okos szóért, mindenért, amit anyja lopott el gyermekségéből. A FEGYÖR az ügyész intésére közelebb lép. Fegyelmezett arccal, de párás szemekkel érinti meg a fiú karját, mozdulatában benne van, hogy apa ő is és szánja ezt a szerencsétlen fiút. De hiszi, akárcsak mi, akik elmerülten nézzük az ablakon beözönlő fény játékát a padlón, hogy ebből a fiatalemberből még derék, becsületes ember lesz. László Ibolya ŰJ KÖNYVEK Stefan Zweig: Égő titok (Európa). Sok jó írás közül nehéz a »legjobbakat« keresni. Kötetünk összeállításánál minél nagyobb témabeli változatosságra törekedtünk, hogy akinek még nem volt alkalma megismerni Stefan Zweig elbeszélés-művészetét, minél színesebb, minél gazdagabb képet kapjon róla. Ebben a kilenc elbeszélésben kilenc, szinte kivétel nélkül tragikus emberi élet bontakozik ki, s az író az igazi művész szenvedélyével száll szembe az emberi életet pusztító, megnyomorító erőszakkal,
