Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-01 / 1. szám
Setseda, 195». jjtaár 1. SeUMEI NfiPBfcP ! C 1 Szilveszteri interjú Ruttkay Ottóval Az év utolsó napján felkerestük Ruitfeey Ottót, a kaposvári Csfky öargely színház igazgatóját, s a sefnházi évad els< feléről, az új esztendő terveiről eszélgettünk. Első kérdésünk így hngzott: — Hogyan értceli a színház ez évi tevékenységét? — Közismert, hgy év elején nagy dekonjunktúra vet. Mégis — úgy érezzük — a kaosvári közönség szánhézszeretetét, ajongását bizonyítja, hogy színázunk a legjobb teljesítők között 'an. Kétségtelen, hogy év elején rhezen barátkozott meg a közönség {.színház új tagjaival, új műsortervvel. Ma már tudjuk, hogy nem isa legszerencsésebben indítottunk. .’Mentségül hozzáteszem: színház? zetési megbízást nem júniusban siktafc adni.) Mindezek ellenére miét közben már utolértük magukat, s a Váratlan vendéggel, a txemburg grófjával visszahódítjuk a közönséget. Esst bizonyítják ítélt házak, a sikeres Ráadások szózata... — Milyen cdtűzéseik vannak? — A vezetésé jól látja, hogy operett-társulatikat fejleszteni kell. Bzirányú korreUóval nem várunk hónapokat. Már Víg özvegy szereposztásánál gondtunk a társulat felfrissítésére. ít tehetséges operettszínész érkiesét jelezhetem. A Víg özvegyben írfőző Ilona énekel, s a három boriván egyikében új tenoristánkat, írj ám Tamást ismerheti meg {közönség. Tarjánról elárulhatom. hiy nemrég világra saóló dicsősége aratott Franciaországban, ahol inemzetkőzi énekversenyen egv lasz és egy francia tenorista möaé szerezte meg az előkelő harmak helyet. A Víg özvgyei kapcsolatban egyéb meglépést is tartogatunk a közönség számra, de ezt még nem áruljuk el... — Odvözöstünk-e vendégművészeket az i esztendőben? — Régi és jogos kívánságnak teszünk eleget, amikor budapesti vendégszereplőkkel igyekszünk érdekesebbé tenni előadásainkat. Január 5-én a Luxemburg gráfja Juliette szerepében a Fővárosi Operettszínház népszerű művésznőjének. Zentai Annának tapsolhat a közönség. Utána négy napig Sennyei Vera és Kiss Ferenc művészetében gyönyörködhetünk, akik a Játék és Valóság című műben lépnek pódiumra. Azt hiszem, ez a kezdeti próbálkozás egyetértésre talál a színházszerető közönség körében... — Milyen változásokra számíthatunk a műsortervben? — Sajnos az új esztendőben — ezt keserű szívvel tesszük — nem tudjuk pontosan követni az előre elgondolt műsortervet. — Mi az oka ennek? — Egyes nyugati kiadó cégek akadályokat gördítenek a tervezett darabok előadása elé. Ezért nem tud'juk előadni Pirandello: IV. Henrik című színművét, ezért kellett eltekintenünk Williams Tem- nesse: A vágy című művétől is. A színház vezetősége természetesen gondoskodott és gondoskodik ezután is arról, hogy a fentiekhez hasonló, érdekes, színvonalas, jó előadásokat tudjunk színrehozni. — Mit láthatunk a közeljövőben? — Január 10-én bemutatjuk a Királyasszony lovagját. Tallós Endre főszereplésével, aki felgyógyult sajnálatos baleset okozta betegségéből. A főbb szerepeket Veszeley Mária, Homokay Pál, Fillár István, Horváth Sándor és én játszom. Ezután kerül sor Lehár Ferenc: Víg özvégy című nagyoperettjének előadására, melyet újabb prózai bemutató követ. — Milyen »műhelytitkokról« árul- kodhatik a színház Igazgatója? — Az igazgató, a főrendező és a rendezők íróasztalai tele vannak jobbnál jobb darabokkal. Most dolgozzuk fel az anyagot. így hát a legnagyobb jóakarat mellett sem mondhatok még semmi biztosat. A számításba vehető művek között van román, angol, francia brazil, dán, olasz, amerikai színdarab, s ezek közül nehéz a választás. Természetesen azon is törjük a fejünket, hogy melyik legyen az a klasszikus színmű, melyet még ebben az évben bemutathatunk. — Ha a színház vezetősége még nem is, de az igazgató már biztosan választott a sok külföldi darab közül? — Szívem szerint egy román író, Sebastian: Névtelen csillag című vígjátékát választanám. Ez egy egészen modern mű, franciás stílussal, s bevallom, nagyon megnyerte a •tetszésemet Ha csak rajtam állna, ezt a vígjátékot mutatnám be. Természetesen még megbeszéljük a rendezőkkel. Készülünk egy eredeti bemutató megtartására is. Azt hiszem, ez nagy büszkesége lenne Kaposvár városának és fiatal színházának. — Mit várhatnak a könnyű műfaj kedvelői? — Az operett, a zenés műfaj rajongóinak is jót ígérhetünk az új esztendőre. Látni fogják Jacobi: Leányvásár című nagyoperettjét és egy kitűnő zpnés vígjátékot. Ez utóbbiról még nem árulhatok el többet, de remélem meglepetést okoz a közönségnek. .. — Végül egy utolsó, kettős kérdés: mit ígér és mi* kíván a C6iky Gergely Színház művészkollektívája közönségének az új esztendőre? — Erre egyszerű választ adhatok. A színház nagy szeretettel és odaadással készül az 1958-as évre és minden körülmények között ki akarja elégíteni a közönség igényét, óhaját. Hogy mit kívánunk a közönségnek? Érezze jól magát színházunkban. J. B. Előkészületben: Victor Hugo: Király asszony lovagja »Lovag, tied vagyok: Te légy a pajzsom! Másnak királyasszony — Don Cézárnak csak asszony«. Romantikus szerelmi verses dráma a kaposvári színházban! Talán most •még fel sem tudjuk mérni eléggé jelentőségét. Mert a Ruy Bias, a Királyasszony lovagja nemcsak a francia irodalom páratlan büszkesége, de a századforduló fanyalgó, — a nemesre és emberire — botfülű és pudvásszívű polgárai után, sokszorosan a mienk is. Akár minden más műve Victor Hugónak. De talán, míg tart a harmadik felvonás próbájának szünete, ismerkedjünk magával Ruy Blas-sal, akit Tallós Endre személyesít meg. Victor Hugó így mutatja be lelíkéből- lelkedzett hősét: »Oh húszéves szívem, mely oly lobogva lázadt! Mikor csatangoltam mezítláb tétova, S egy gondom volt csupán, a nagy-világ sora! Oh mennyi légvár! Oh, hogy bíztam szellememben! Szegény spanyol hazám jövendőjén merengtem, S hittem, hogy senki más: én volnék hivatott... Nem folytatom tovább ... Látod: lakáj vagyok!« Igen, lakáj, akit gonosz ura, dón Salluste de Bazan olyan bosszúműben használ fel eszközül, melyre főúrból lett útonálló rokona sem vállalkozik. A született nemesek között a legnemesebb ember, kit szerelme emel fel és vakít el a spanyol Fúrályné, a boldogtalan Neuburgi Mária iránt, Ruy Bias öntudatlanul segít megalázni a királynét. De mielőtt még betelne végzete a csodálatosan tiszta szerelemnek, ott látjuk Ruy Blast a gazdája adta ranggal és címmel a hőn imádott asszony hű szolgálatában. Már akkor meggyújtotta tűzvészes szerelmének vlszonttüzét a királyné szívében, amikor élete kockáztatásával naponta kis kék német virágcsokrot lopott a királyné kertjébe, olyan virágokat, amelyet a messzi le Caramanciiel rétjeit® szedett. »Kit szomjúság gyötör, eloltja bármi áron, ha mérget kortyol is ... Nincs másom a világon« vallja szomorú magányában a királyné. Míg egy szív, szívéért poklot jár szívesen. Amikor a megsértett és száműzött főúr cselszövése folytán, — ki ördögi furfanggal szövi eTvre szorosabbra hálóját — Ruy Blaf| felvett nevén dón Cézár de Bazan a királyasszony közvetlen szolgálatába kerül, már-már minden akadály megsemmisül a két szerelmes előtt. A királynő szerelmesének kezébe helyezi szívét, mert tudja, hogy a férfi becsülete megóvja az ő becsületét is. De íme, előtérbe lép a bosszúszomjas spanyol grand, don Salluste, ki elégedetten tárja fel a tőrbecsalt királyné előtt bosszúművét. Arcába vágja, hogy egy lakáj szeretője lett, hogy meneküljön, mondjon le a trónról. Menjen sae- relmeséveL De Ruy Bias, a végső kétségbeesésben sem feledheti, hogy királyasszonya az 6 kezébe helyezte becsületét. Kardiával mond ítéletet gazdája, dón Salluste felett, maga szintén a megváltó halált választja. És most a komor színen, amelynek egy rejtett ajtaja mögött vérében fekszik dón Salluste, ott küszködik a meghívott halállal a királyasszony lovagja: — Mindenható Atyánk, hatalmas Isten engedd. hogy a szegény lakáj megáldja ezt a szentet! Megtiport szívemet csak ő emelt^ Szerelme éltetett — szerelme nyugtat el — hangzanak elhalón a szavak, és ^ a királyné csókkal borul a haldoklóra, akit szeretett.- Li t\ A Al A aaaaaaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁAAÁAAÁAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAíLAAAAAAAAAAAAAAAA. t.AAAAAAAAAA4AAAAAAA4AAAAAAAAVAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^. ■4 ■4-í ■4 í «4 5 ◄ 2 ■*<8 <1-4 Mór szétszedték az állványait és végre teljes egé- széber.íthatta a festményt, percekig nem tudott szóhoz jutni. Szitirmaynak ez volt az első nagyobb alkotása. Hosszúónapok munkája feküdt benne s ez a megbízatás jeltette számára a kárpótlást, minden mellőzésért, aíí korábban el kellett szenvednie. De most végre elérkeat ahhoz, a pillanathoz, mikor valakinek érezhette ligát. Nem egyszerű képet festett, hanem óriási freskóamely témájával és kidolgozásával nevet biztosított tcotója számára. Kinös nyugalommal vette fel a munkájáért járó fiszteüíj utolsó részletét és megelégedett mosollyal baktat haza, egyszerű kis lakásába. Szobájában már becsoigolva várta két bőröndje. Egyikben a ruhái voltak, jsikban a festékei. Ezeket választotta útitársul, hogy kísérjék abba az erdei üdülőbe, ahol pihenni készültség sohasem járt arra, egy barátja ajánlotta a kies svésű helyet iVonat unalmasan döcögött s a kocsikban össze- i iaaa szorongtak az emberek. Voltak szakaszok, ahol csa katonák ültek, magyarok, németek vegyesen. A viláíángbam áljptt kis ország is bent vonaglott a hs'taas ind”- köb-ójában. Háború volt földön, vize,* 4««.-egyaránt. te lett, mire meg; Sötét város fogadta. A vitessek is kék lami jával jártak, s a taxi, amelybe belegta magát, óvatos m gördült a mindent átölelő feketében. .* azért észrevette, mikor az autó túlszaladt v< le a \ár»n es vinrs’ kezdte egy ;yi úton felfelé Ul'i kent kínál a tes üvegaoia iíön, és a fekete körvonalakból ipodott elktpzcúni a vidé :e;. De aztán elunta — Mareggei. világosban ■ — bíztatta magát és kényelmese :rau."lt a jj'úVia ülésen. ikor a t pxi megállt és a sofőr ráiyitotta az ajtót, egjékony féiiiroáv-ban szállodai szolgát pillantott meg, aküszségesen kapó:, csomagjai után. külső sötétség tees ellentéte fcéppen bent, a ie- iügnyözött ajtók s ablakok mögött vakító világosság és" zsgő élőt föj-dta- Szentirmay úgy ment bőröndjei utál második emeletre, mint a mesebeli szegény légéi? gy váratlanul megnyüó palota pompájában. Szinte : is ez a sok fény a háború annyi borzalma között, Mé úgy érezte, hogy ez mind jár neki. Megdolgozott és gszenvedett érte. acso-rára nem ment le az étterembe, fáradt volt. Nes kért semmit, bezárta ajtaját, leült az asztal mellé eszegetni kezdte az utazásra becsomagolt elemójZSÍC. zene távoli hangjai felszálltak hozzá s az ajtó elő futószőnyegen néha léptek süppedeztek. amarosan lefeküdt. Álmos volt és jólesett elnyúj- tózinia a hűvös lepedőn. ahezen döbbent öntudatra, mikor bezörgettek hozzá. Riadó van! Tessék lejönni az óvóhelyre! hang és a dörömbölés továbbfutott a folyosón. Aj-nyíltak, ajtók csukódtak. .ssé tétován hümmögött. Igazán nem gondolta, hojtt, vidéken is ilyen szigorúan veszik a dolgot. Hú főleg azért jött ide, hogy kialudja magát. De mi az előbbi hang újból bekiáltott hozzá, felszede- lőzött és lecammogott a többiek után. lalent a megszokott kép fogadta. Mintha Pesten letolna, csak a bérház kopott lakói helyett itt jól öltst emberek sétáltak körülötte. Egyik sarokban ká. került elő, majd néhány fiatal pár egy gramo- fongyadt hangjára táncolni kezdett. enter may magábaroskadva ült le egy padra. Fá- racolt és bosszantotta ez a komédia. Miért is félnek az berek vidéken, egy erdőben, hiszen itt úgysem veszélyes a helyzet! Pest, az más... ott igen... S ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy Pesten hagyott valamit, amit jobban kellene féltenie önmagánál is, — a freskót! Idegesen ugrott fel ültéből és az ajtó felé sietett. — Vájjon merre felé mentek a gépek, Pest felé vagy Bécs felé? — akarta megkérdezni kétségbeesett szorongással a portásfülkében, mert mintha úgy látta volna, hogy valaki ottmaradt a rádiónál. De az ajtónál két pincér állta el az útját s nem engedte ki az óvóhelyről. — Szabály, az szabály... Visszakényszeredett előbbi szomszédai közé. A baloldali fiatalember volt. Beszélgetni kezdtek. Rátértek egymás foglalkozására is. — Kereskedő vagyok, textiles... De ilyen világban nem öröm az üzlet —- magyarázkodott a szomszéd. — És ön micsoda? — Én... — válaszolta révetegen Szentirmay — festőművész vagyak... Azután elszégyellte magát, mert az utolsó szavakat olyan hangsúllyal ejtette ki, mintha azt mondta volna, hogy — a világ legnagyobb művésze... Még beszélgették az időjárásról, az anyaghiányról és néhány óvatos megjegyzést tettek a politikai helyzetre. Végre lefújták a riadót és az éjszaka csendje ráfeküdt a szállodára. Csák a szobákban zsongtak még halk szavak. — Valószínűleg Pest kapott megint... — suttogták a tájékozottabbak. Szentirmay is Pestre gondolt és sokáig nem tudott elaludni. Másnap reggel fürgén kattogott a portásfülke telefonja. Hírek jöttek és megbízatások mentek. Már mindenki tudta, hogy Pestet bombázták. De simán folyt le a támadás. A lakosság fegyelmezetten vonult az óvóhelyekre és a gépek nem okoztak nagy pusztítást. Csák néhány középület nevét említették a sérültek között. Szentirmay meghallotta a nevet, amely miatt reszketett, és nem volt nyugta többé. Kétségbeesetten keresett összeköttetést a barátaival. Arra is gondolt, hogy visszautazik és maga nézi meg, mi történt. Dél felé végre sikerült megkapnia az étterem számát, ahol ebédelni szokott. Ilyenkor már együtt ül a társasága, azok bizonyára tudnak valamit mondani. Három perc telt el, mire előkerült István, a legjobb barátja. Igen, az épület csakugyan megrongálódott, de hogy bent mi sérült meg, azt nem tudta. Ha azonban Szentirmay vár egy-két percig, megkérdezhet másokat is, hátha van, aki tájékozottabb. Szentirmay szívesen várt. Cigarettáját rágva és idegesen rángatva a zsinórt, de várt. A másodpercek örökkévalóságnak tűntek és meg szerette volna ölni a vidéki közoontot, amely szét akarta kapcsolni őket. Végre újból megszólalt a barátja. Hangja zavart volt és erősen krákogott beszéd közben. — Hót kérlek.... csakugyan megkérdeztem valakit., tudod, a Krémért... — És mondd, mi van? — üvöltötte a készülékbe Sren.tirmay. — Hát igen... azt mondj«, ő látta a -károkat... — Megsérült a freskó? Mondd, megsérült?^ — Igen... — dadogták a vonal másik végéről. — És mennyire?... Hogyan?... — Ne vedd szívedre a dolgot, de a Krémer azt állítja, hogy... — Hogy?... — ..hogy egészen tönkrement... A központ bemondta a hat percet és most már végleg elvitte a vonalat. Szentirmay sápadtan dőlt a falnak. Még kezében volt a kagyló, mikor valaki odajött azzal, hogy most mór ő következik. Szó nélkül átadta a hallgatót és kitámolygott a párnázott fülkéből. A portás még uíánaszólt, hogy vajon rosszul érzi-e magát, de nemet intett. Szédülten ment végig a folyosón, azután fél a lépcsőkön a szobájába. Közben köszönt is neki valaki, de csak annyi ereje volt, hogy biccentsen kicsit. Sokáig hevert mozdulatlanul az ágyon. Fejét a párnákba fúrta, mert nem akart maga körül semmi zajt hallani. Vad kétségbeesés tombolt agyában és idegeiben. Miért éppen mindig ő a vesztes? Miért éppen őt üldözi a sors? Igaz, hogy amikor a megbízást kapta, közölte abbeli aggályát, hogy érdemes-e ilyesmit festeni, mikor a háború itt pusztít már nálunk? Nem kel- lene-e várni vele? De akkor kinevették. — Pestet úgysem fogják bombázni! — volt az általános vélemény. S amikor már elkezdte, nem volt ereje abbahagyni. No meg szüksége volt a pénzre is. Hónapok és évek története hömpölygött fejében. Szavak és hangok keveredtek össze emlékezetében és elnyomtak minden élniakarást. Végre feltápászkodott. Ablakából messzire látptt. Az ég kékje már szürkébe hajolt és a város felett köny- nyű köd terjengett. Leült és várt. Várta az estét, a sötétséget. Akkor masára vette a felöltőjét és lement a hallba. A portásfülke körül újonnan érkezett szállóvendégek tolongtak. Az emberek féltek, s aki tehette, menekült a fővárosból. A falusi rokonok és az erdei szállodák nagyon divatbajöttek Szentirmay átadta szobakulcsát egy ott bámészkodó kisinasnak, azután rá sem nézve az idegen arcokra, kl- osont a hűvös estébe. A szálloda előtt hatalmas autóbusz berregett. A kék lámpák sejtelmességében veszedelmes szörnyetegnek látszott. Sofőrje éppen leszállt és cigarettára gyújtott. — Ez a menetrend szerinti járat? — kérdezte Szentirmay. — Igen. öt perc múlva indulunk visza a városba. — Köszönöm... — felelte révetegen és a sofőr arcéba nézett, mikor cigarettáiéból szippantott. A fellobbanó fénynél középkorú férfi vonásai világosodtak meg. Jóindulatú, intelligens arc volt. Bizonyára higgadt vezető, tálán nem is karambolozott még soha. Szentirmay azonban nem akar felszállni. Tétova léptekkel, gyalog indult el a műúton. Körülötte zúgot az erdő. A szél arcába csapott, de nem törődött vele. A hegyeket és a lent fekvő várost elnyelte a sötétség. Az egész világra beláthatatlan fekete lepel borult. —Szemfedő... — suttogta Szentirmay önmagának. Ez volt az utolsó szava. A szálló előtt most felbúgott az autóbusz indulást jelző kürtölése. A magányos férfi egy fa mellé húzódott és várt. Mikor az autóbusz a legnagyobb sebességgel haladt a lejtős úton, megingott és elvágódott. A sofőr hiába fékezett, a kerekek nagy zökkenéssel menteik át rajta. Szabó Ibolya i I f ► § i ► ► ► ► £ ► £ I £ ► ► t l £ £ ► ► ► £ £ l £ "'TTTTTTTTT'Tf »TTTTT? TTTTTTTVTTTTTTTTTTrTTTTTf TTTTrrr’rTTTTTyTTTWVTTTf TTTTTTTTTTVn f'TWVy
