Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Szeri», 1953. január 1. SOMOGYI NÉPLAP 3 A MI ÍGÉRETÜNK A (cégi naptár a lomtárba került Ismét elszállt felettünk egy esztendő, öregebbek lettünk. Uj jöve­vények érkeznek, mások meg eltávoznak. Nyolc-tíz éves gyerkőcök legszívesebben meggyorsítanák az éveik múlását, szeretnének nagyok, felnőttek lenni. Töpörödött, ráncosképű nénikék, bácsikák meg tit­kon azt kérdik az új évtől: át viszel-e bennünket a következőbe, megérjük-e a Szilvesztert. Tegnap mindenütt jókedvvel búcsúztatták az ó-évet Vajh ki tudná megmondani, hány üdvözlő­lapot küldözgettek az országban szerteszéjjel a ro­konok, barátok, ismerősök. Boldog új esztendőt! Ma ismét sokak száján csúszott ki e jó kívánság. Lapunk máshelyén közreadjuk: ki hogyan, milyen gondolattal, tervvel lépi át az új esztendő küszöbét. Sokan megkérdezhetik: mi, a Somogyi Néplap mun­katársai és terjesztőd, — a szerkesztőség és kiadó vállalat — mi jót kívánunk adni az olvasóknak. Mint mindenütt, úgy mi is csináltunk számvetést. A jó munka felett érzett örömünket néhol az elégedet­lenség gondja is tetézi. A tavalyinál többet akarunk adni az olvasók­nak. Korábbi ígéretünkhöz híven, mától kezdve bővebb terjedelemben lépünk az olvasóközönség elé. Lapunk, a Somogyi Néplap létezése óta először, hét­köznapokon is hat oldalon jelenik meg. Több cik­ket, több írásművet, több tudósítást kap az olvasó. S előfizetőink továbbra is változatlan áron kapják: meg az újságot. A nagyobb terjedelem nagyobb költséggel jár, a kiilönbözetet mégsem kívánjuk az olvasóra áthárítar. . Változás csak a vasár- és ün­nepi újságoknál le r, az e napokon megjelenő, hét­köznapinál nagyobi) rjedelmű lapot az eddigi 50 fillér helyett 60 fillér irt kapják azok, akik példá­nyonként vásárolják az újságot. A lapkiadó vállalat ezen intézkedését is megértik az olvasók, hiszen a korábbi években az ezentúl! heti 38 oldallal szem­ben 26—28 oldal terjedelemben jelent meg a Somo­gyi Néplap, s akkor is 50 fillér volt egy-egy pél­dány ára. Bizünk abban is, hogy az idén végre tel­jesül régi kívánságunk, s nagy teljesítményű rotá­ciós gépen nyomtathatja újságunkat a Nyomdaipa­ri Vállalat. így a frissebb tartalmú újság rendes idő­ben kerül a városi olvasók elé, s a vasút, postai szervek lelkiismeretes közreműködésével időben el­jut a lap a legtávolabbi helyekre is. Mi ezen kívánságunk beteljesülésének reményé­ben kívánunk minden kedves előfizetőnknek és ol- vasónkak boldog, békés új esztendőt. JAROSLAV HASEK: I Godisek úr, mondanom se kell, sohase ivott többet naponta, mint két korsó sört. Rendszereid ember volt. Családjá­ról lelkiismeretesen gondoskodott. De az a napi egy-két korsó sör vég­zetes gyengéjének bizonyult. Mint a továbbiakból látható, való­ságos szerencsétlenséget okozott Go­disek úrnak. Történt egyszer, hogy Gcdisekné kezébe egy röpirat került, melyet az Alkoholellenes Liga, ez a részegek ellen (mellesleg hiába) küzdő társa­ság adott ki. A liga ennek elenére fáradhatat­lan. Előadásokat tart az alkohol pusztító hatásáról. »-Az alkohol öl, butit és nyomorba dönt« címmel. A röpirat szerint mindenki, aki naponta lehajt egy korsó sört, eleve gyengeelméjű alkoholista, áld foko­zatosan elveszti ítélőképességét. Na­pi egy korsó sör elegendő ahhoz, hogy az emberből egy év alatt idió­tát csináljon. A röpirat a továbbiakban részlete­sen ecsetelte az egyszeri hivatalnok esetét, alti semmi különlegeset nem tett, mint naponta elfogyasztotta a napi korsó sóröcskéjét. Agya egyre inkább elborult, munkáját egyre ha­nyagabbig végezte. Az eddigi jómód helyébe nyomor kölíösött. Mégse hatotta meg éhező felesége, gyermekeinek szemrehányó tekintete, továbbra is megitta a na­pi korsó sörét. Szenvedélye odáig sodorta, hogy szemet vetett a rábí­zott pénzre, nagy összeget sikkasz­tott. A dolog kiderült, börtönbe ve­tették, családja tönkrement Kisza­badulása után azzal tetézte be az alkoholizmus szörnyű müvét, hogy egész családját kiirtotta egy fejszé­vel. Amikor Godisekné eddig jutott a TALOS I Dl L röpiratban, zokogásba tört ki, mivel a kiadvány szerint az ő férje is al­koholistának számitott. Izgatottan olvasta tovább, hogy az őrültség nem azonnal, hanem foko­zatosan jelentkezvén, erről csakis úgy lehet meggyőződni, ha állandóan megfigyelés alatt tartjuk az alko­hol boldogtalan áldozatát. Amikor délfelé élete párja meg­jelent, hogy az ebédjét elfogyassza, Godisekné heves szívdobogással fi­gyelte, nem tört-e még ki rajta a2 őrültség? Három szörnyű nap következett, amikor Godisekné remegve figyelte ugyanazt a gyönyörteljes mosolyt, amellyel férje megmerítette délben az első, este pedig a második és egy­ben utolsó korsó sörbe a bajuszát. Borzalmas lehet az az alkoholista, aki napi két korsó sört fogyaszt, hi­szen annak a hivatalnoknak egy kor­sótól is elment a sütnivalója. Godisekné vértanúi arccal járt- keit és folyton az járt a fejében, ho­gyan menthetné meg férjét a pusz­tulástól, vagyonukat a dobraveréstől. Szerencséjére negyednap a követ­kező apróhirdetést pillantotta meg az újságban: »■Az ön háza felett is ott lebeg az alkoholizmus kísérlete. Gyilkos, fosztogató, rabló lesz férjéből, ha ön, asszonyom, nem segít. Mit tegyen, hogy a férje ki ne irtsa önt és gyer­mekeit? Bízza magát a Karol-íéle patika gyógycseppjeire 5,80 korona készpénzért, vagy utánvéttel is kül­dünk egy üveg delirium tremens el­leni szert. Használati utasítás: önt­sön 40 cseppet reggel, délben és es­te férje likőrjébe. Férje négy hóna­pon belül garantáltan egészséges lesz. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a gyógycseppek sörben elvesz­tik hatóerejüket!« L Godisekné elküldte a pénzt, s ha­marosan megérkezett az üveg gyógy- csepp. Délben megkérdezte férjét, melyik likőrt szereti legjobban. Itt jegyzendő meg, hogy Godisek úr világéletében utálta a likőrt. Felesé­ge kérdésére mérgesen válaszolta, hogy még 'hallani se akar semmiféle likőrről. Amióta őt a szárazra ki­tették, nem szentségtelenítette meg likőr a torkát. Miközben eme italról vallott nézeteit fejtegette, úgy bá- mut feleségére, hogy az végképp megbizonyosodott férje hibbantságá- ról és arról, hogy aligha sikerül őt meggyógyítania. — No azért egy kis meggylikőrt csak ihatnál. Meglátod, hasznodra lesz, egy cseppet sem árt, jobb lesz az étvágyad is, dolgozni is szíveseb­ben dolgozol majd tőle! Godisekné kiment a . konyhába, ahol sűrű könnyhullaíások közepette teletöltött egy poharat meggylikőr- rel és hozzáadagolt még negyven csepp delirium tremens elleni szert is. Könnyeit elmázolta az arcán, majd az elkészített italt bevitte fér­jének. Az megnyalta a szójasaélét, 3 még kért. A gyógymód teljesen radi­kálisan hatott. Godisek úr ettől fog­va ebéd után tíz, vacsora után húsz stampedli likőrt öblített le a torikán.. Nemsokára odáig vitte, hogy már a kocsmába is eltanyázgatott, mi­előtt a hivatalba bement. Szörnyű, hová nem vezet a napi egy-két korsó sör! Még Karol gyógy­vize se ment meg a delirium tre­mens ördögétől. Szerfölött szomorú bizonyítéka ennek Godisek úr, aki a három hónapos kúra befejeztével leöntötte magát, feleségét és gyer­mekeit petróleummal, meggyújtotta ruháját és családjával együtt porrá- égett. Fordította: Lajos Géza.------------------------------------------------------------------------­­t c A. bélzc oöigipe. Jugoszláv film Minöannyiunk szívében él a bé­ke vágya, a rettegés a háború bor­zalmaitól és él az az elszántság, hogy gyermekeink számára olyan jövőt harcolunk ki, amely megkí­méli őket a háború borzalmaitól. Nem kell szégyenkeznünk, hogy könnyeinken át néztük végig A béke völgye c. jugoszláv filmet, mely két árván maradt kisgyer­meknek a sorsát villantja fel a há­ború eszeveszett viharában. Két gyermekét, akik a béke völgyót ke­resik, ahol nincs fegyverzaj, nincs harc, légiriadó, csak a vízimalom kerekei klip-klappolnak, virágok nyílnak és a dúsíűvű mezőn a kis- bocik legelnek. A legszebb ebben a filmben, hogy nem mondja id szavakkal azokat a gondolatokat, amelyeket a nézőben felébreszt, leheletfino- man szövi át a humanitás. Tulaj­donképpen három szereplője van, Lotti és Markó, a két árva gyer­mek és Jim, az ejtőernyőn leszállt néger katona. A közös sors, a me­nekülés ösztönös kényszere kap­csolja össze sorsukat. Jim a par­tizánokhoz .dear eljutni, Lotti és Markó pedig a fiú nagybátyjához, abba a völgybe, amely gyermeki képzeletükben a béke völgyeként él. Az életért folytatott közös út­juk tele van felejthetetlen jelene­tekkel. Ilyen például, amikor Jim rátalál parancsnokának holttesté­re és miközben örök nyugalomra helyezi, tőle nem messze a kis Lot­ti minden mozdulatát ellesve, te­meti fejetlen babáját. Mindketten hű társuktól búcsúznak. Meghatóan szép és emberi mo­mentum, amikor a hatalmas ter­metű néger katona az egész napi meneküléstől holt fáradtan is új babát farag a kislánynak és mel­lé fekteti a rögtönzött fekhelyre, «hol Lotti megnyugodva alszik el, magához szorítva a kis fekete ba­bát. Amikor az üldözők harcra kény- szeritiis Jimet és váratlanul meg­jelennek a partizánok, a fegyve­rek halálterhes zajában nincs idő az üdvözlésre, örvendezésre. Ugyan­azon fa törzséhez veti vállát a né­ger és a jugoszláv partizán, de a futó mosoly, amit egymásnak kül­denek, felér a bajtársi köszöntés­sel. Ekkor szalad Jim hátába a gyilkos lövés és a halálos sebet kapott félti utolsó erejével a gyer­mekekhez vonszolja magát, hogy elküldje őket a veszélyes helyről. A két gyerek ismét egyedül ma­rad. A hegytetőről látják, mint szaggatják fel a lövedékek a mol­nár házát, ahol meghúzódtak, bo­rítja törmelék a földet, amelyben a halott bajtárs feküdt. Szívük minden fájdalma, félelme feltör abban a zokogásban, amelyben Jimtől búcsúznak, aztán indulnak tovább. — Ez nem volt az igazi béke völ­gye, Marko — panaszolja szepegve és mégis öregesen a kis Lotti. De talán az a másik... Valahol; meg kell lennie! A filmnek nincs befejezése. Hi­szen a háború könyörtelenül pusz­títva folyik tovább, a gyermekek mennek céljuk felé, ahol nincs go­noszság, nincs háború, ahol nyíl­nak a virágok, kedvesen klipp- klappo) a malom kereke. Hiszik, hogy valahol kell lenni ilyen vi­déknek. S jóllehet, ami nekik, számukra még fellelhetetlen volt, a mi gyer­mekeink számára már fellelhető valóság. John Kitzmiller, az ismert né­ger színész játssza Jim szerepét. Őszinte ember, szeretettel teli ala­kot formál, olyan embert, akiben a gyermekek láttán megszólal a szív, aki érzi, hogy ezek a gyér- mekek szenvednek a legtöbbéit a háborúban/ és aki harcolni akar értük, a békéért. John Kifzmillert ismerjük már a »-Békében élni« és a »Nincs irga­lom« című filmekből. Legújabb filmjében bizonyára megint sok szívet meghódít. Alakítása meg­rázó, és mégis egyszerű. Megérde­melten nyerte el a cannesi feszti«, válón a legjobb íérfialakítás nagy- díját. Hasonlóképpen méltán nyerte el A béke völgye című film is az 1956. évi pulai fesztivál első díját rendezéséért és zenéjéért. A finom megoldások France Stiglic rendezőt, a szép felvételek Rudi Vanpotic operatőrt és a jól illeszkedő, hangulatos zene Mórján Kozina zeneszerzőt dicsérik. És nem feledkezhet ünk meg a két ragyogó tehetségű gyermek- szereplőről sem, Tugo Stiglicről és a bűbájos kis Eweljne Wohlí'eiler- ről. Emlékezetünkben őket sokáig úgy őrizzük majd, mind akiktől nagyon szép, nagyon emberi él­ményt kaptunk. László Ibolya f ▼▼▼▼▼▼TVVWTVf fTf BALATONLELLEI ÜDÜLŐ, 1937-1957. A BALATONLELLEI SZOT üdü­lő vülanyég&i erőtlenül bir­kóznak az esti köddel. Az épülettől távolabb álló fáknak csak a körvo­nalait látni. Szél babrál a láthatat­lan ágak között... De lépjünk csak be a nagy ajtón s kérjük fel Sallat Károlyt, az üdülő gondnokát ide­genvezetőnek. — Károly bácsi, vál­lalja.1 — Jelzi, hogy igen, s máris tndvhtnk. Akaratlanul is suttogásra halkul a szó! Kerekre nyílt sza- mek'xl tekingetünk jobbra, balra. XJgy érezzük, mintha kórtermek fo­lyosóm járnánk. Az első pillana­tokban szinte nyomasztóan hat a nagy-nagy tisztaság. Hiába keres, kutat a kritikus tekintet, a rendet­lenség legkisebb jelével sem talál­kozik Az épület Balatonra néző ré­szén üvegből van a fal, a déli olda­lon Mkonos szobák. Nyáron ké- nyelrr.es nyugágyon pihenhet a ven­dég. Hallok, társalgó termek ajtaját nyitje ki előttünk az angol, olasz és német nyelvet is kitűnően beszé­lő Salai Károly. Kapcsoló kattan, s villanyfény csillan az asztalok, szé­kek bírna márványán. Megtapogat­juk a gyönyörű függönyöket, meg­állunk. egy-egy festmény előtt. Szép, pazar nagyszerű — nem is mond­hatunk másféle jelzőt. A siobák lakói fizikai munkások, szellemi dolgozók, s idegenek. Nem elérhfteiien álom már az egyszerű munkísember számára a leiisi há­romemeletes palota. A kéthetes üdülési költség hi'isz százaiéiul »ter­heli isunán a beutaltat. Kilenc év alatt mintegy ötvenezren élvezték a lélei S7.0T-üdülő fáradságot el­űző ryugalmát, a szakácsok kitűnő ételktszítményeit. Tizennyolc nem­zet niniatür lobogója bizonyítja, hogy * külföldiek is szívesen jön­nek talatonlellére. A szobákban valóbtn főúri a kényelem. — És az ellátás? Mit kap a külföldi ven­dég? — kérdezzük a gondnoktól. — Naponta egy doboz Terv cigarettát, sört, 2 deci bort s a négyszeri ét­kezés bizonyára elegendő az éhség elűzésére. Az étrend soha nem is­métlődik két hét alatt. Mondhatom, hogy nem maradunk él a nyuga­tiaktól. A higiénia szempontjából sem találhat kifogást senki emberfia. Az üdülő vendégei csak egyet fájlal­nak: hogy két hét után el kell men­ni. Ilyenkor kicsit szomorúak a tá­vozók. Azt itt-tartózkodókra egy- egy kedves ajándék emlékeztet. A keletnémetek egy magnetofonnal gazdagították az üdülő kultúrigényt szolgáló felszerelését. A modern technika vírpnányai közül csak a televízió hiányzik. (58-ban már lesz az is!). No, menjünk be a táncterembe. — Eleget teszünk vezetőnk udvarias felszólításának. A tangók, keringek ütemére gondtalan párok táncol­nak. — Van itt egy bolgár fiatal­ember — mondja a gondnok. — Melyik az? — Ott áll az oszloptól jobbra. — Az a barna? — Igen. Beszéljenek csak vele. Tud magyarul. Elindulunk a jelzett irányba. Be­mutatkozunk. — Iván Baicsev va­gyok — mondja kézfogás közben az atlétatermetű bolgár. — Hogy érzi magát? — Nágyon, vágyon jól — válaszol mosolyogva — Szépen beszél magyarul. — Már 1950 óta Budapesten élek. Műszerész vagyok. Édesapám 1918 óta kertészkedik Magyarországon. Szép ország ez, azért jöttem ide én is. — Nős? — Még nem. — Itt választ féleséget? — Talán... lehet.' Bocsánat, egy pillanat — és előre lép néhányat. — Szabad? — Köszönöm. S a csinos magyar lány máris Baicsevvel ke­ring tovább... Keringők dallamán egy emlék... Egy pillanat! nORGESSÜK CSAK VISSZA a ' napokat: egy-tíz-húsz év... 1935... Vitéz Kapuvári Gusztáv építészeti válallkozó üdülőt altar emeltetni Balatonlellén. A munká­latok vezetője Körmendi úr. Meg­kezdődik a munkástoborzás. A je­lentkezők között ott van Hungár József is. öt nap alatt elkészül az alap, megvan a fundamentum, le­het rakni a falakat. Sietni kell ve­le. 1937. év végére már vendégeket várnak. 1936-ban történik... A segédmun­kások órabére 15 fillér. Béremelé­sért harcolnak Pesten, de minde­nütt a szakszervezetek. Az ered­mény: 15 helyett 28 fillérre emel­kedik a segédmunkások órabére. Körmendi úr nem akar erről tudo­mást venni. De Hungár Józsefék nem engednek a 28-ból. Ebben az időben minden szombaton fizetnek. Hungár József szervezett munkás, ezt mondja a többieknek: »Fizetés­kor senki ne vegye fel a tizenöt fil­lért, megjár a huszonnyolc. Itt az újság, ez a törvény.« Szombaton Körmendi úr olvassa a neveket: Hungár József! Tessék aláírni. — Nem kell a pénz. nem veszem fel a 15-öt, csak a 28-at... A többiek sem tágítottak. Múl­nak a napok ... Újabb névsorolva­sás. Sorakozik a 150 munkás. — Hungár Józsefi v- Parancs! — * a megszólított összeüti a bokáját. — Álljon jobbra. Szűcs Andor! — Jelen! — Jobbra! — Ejnye, nekünk könnyebb lesz a munlca, minket különválogatnak. Ez igen — vélekedik Hungár József. — Kiss bácsi! — Itt vagyok! — Maga is jobbra. — Mi az ácsokhoz megyünk, va­lószínű úgy lesz — beszélgettek egy­másközt a jobbra állítottak. Elfogy­tak az emberek. Harmincketten ke­rültek Hungárék csoportjához. A többiek balról sorakoztak. — Na! Azok, akik jobbra kantak besorolást, elmehetnek haza, a töb­biek maradnak — hirdeti a felleb- bezhetetlen ítéletet az építkezés vezetője. — Azt a zsivány gazemberét, met7- álljatok csak. Hungárék szidalmaira ez volt a válasz: »kommunisták és rendbontók vagytok. Menjetek ha­za!« — Leltén a szakszervezet vezető­je Lutcz Béla kisiparos volt. — Nem kell aggódni — mondta a hoz­zásiető munkásuknak. Menjetek csak haza fát vágni, meglesz a bé­retek. H UNGÁR JÓZSEF három napig teljesítette a »parancsot« — otthon maradt, nem ment sehová. Majd rtógv napig testvérével együtt Schmollerék nyaralójának építésé­nél segédkezett. A negyedik napon felkereste őket Kanost Lajos segéd­munkás. 3 a következőket mondta. »Gyertek vissza az építkezéshez, mindenkire szükség van.-« (Hogyne, hiszen 1937 júniusában kulccsal együtt át kell adni az üdülőt.) — Én nem megyek, míg visszame­nőleg is meg nem kapjuk óránként a 28 filléres bért. Nem vagyunk fa- bahák. velünk ne játsszanak! Csak az új munkahéten tért visz- íza régi helyére. Körmendi volt az Idősebb, de így szólt hozzá: — Hun­gár bácsi, miért hívja össze a mun­kásokat? Ha panasza van, jöjjön egyedül. — Nem úgy van az, mi együtt kínlódunk és szenvedünk, ha vala­mi fáj, az mindnek fáj. Az építkezésnél megjelent Vitéz Kapuvári Gusztáv is. Fülébe jutot­tak a dolgok. — Mi baj, Hungár? — kérdi a munkások vezetőjétől. — Követeljük a törvényes bért. Itt az újság! Ez megjár!... Minden jobbra állítottat vissza­hívtak és a munkások megkapták a 28 fillért. Nem tágítottak, nem en­gedtek jogukból egy jottányit sem. Hungár József mindennap fél négy­kor megfújta a sípot. S az emberek letették a munkaeszközöket. — Mi­ért hagyják abba a munkát? — kia­bálták a pallérok és a vezetők. — Dolgozunk mi tovább, de kér­jük a túlóra bérét. Ha megkapjuk, akkor nem szól a síp fél négykor — mondták a munkások. És valóban villanyfénynél is csattogtak a fej­szék, zizegett a fűrész, s hordták a maltert. De a bérüket is megkavták, nem engedték, hogy a pallérok, építésvezetők zsebébe vándoroljon. Eavséoes, megbonthatatlan frontba ütközött minden, a jogtól fosztani aka«6 kísérlet... A kívánt időre felépült a balatonlellei üdülő. De nőtt az az erő is. amely felépítette a nyaralót, s 1945-ben a proletár hatalom nevében ki is sajátította azt. É pítő, szorgos munká­ban elfáradt emberek pihe­nőhelye most a balatonlellei SZOT- iídülő. Lebzselő bankárokat, 50— 100 ezer holdak gőgös urait, s gróf- 1vékát nem találsz benne. Nyáron erős munkáskezek emelik vízre a csónakot, s télen egyszerű emberek korcsolyái siklanak a jégen. így szép és így van ez jól. GŐBÖLÖS SÁNDOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom