Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-04 / 3. szám
SOMOGYI NfiPLAP 2 Szombat, 1S58. január 4. Ifjúsági küldöttségek utaznak baráti országokba A Kommunista Ifjúsági Szövetség nemzetközi kapcsolatai az idén .tovább erősödnek, s már az év elején — januárban, februárban — számos baráti látogatásra, külföldi utazásra kerül sor. A KISZ Központi Bizottságának delegációja Várnai Ferencnek, a itlSZ Központi Bizottsága titkárának vezetésével pénteken utazik a Német Demokratikus Köztársaságba. Január 15-én indul Moszkvába a budapesti KlSZ-fiata- lok küldöttsége, amely a moszkvai komszomollsták megái várának tesz eleget. A 'küldőitek kéthetes szovjetumióbe- li látogatásuk alatt megismerkednek a szovjet főváros ifjúságának életével és a Kom- szomol-szervezetek munkájával. A Jugoszláv Népi Ifjúságig Szervezet január végén rende-i zi meg kongresszusát, amelyen J szintén részt vészinek a ma- ( gyár fiatalok küldöttei. A kül Félmillió dollárt örökölt egy hetven éves jugoszláv parasztasszony i Gaitskell, az angol munkáspárt vezetője nyíltan kimondLeverték a venezuelai felkelést Caracas (DPA). Perez Jimen- hez venezuelai elnök — aki 1948-ban maga is katonai puccs segítségével került hatalomra — csütörtökön este négy perces rádióbeszédben tájékoztatta a lakosságot arról, hogy a kormán ytiű csapatok «a legcsekélyebb veszteséggel« elfojtották a katonai felkelést. Az állarrfeiinök közölte azt is, hogy a fővárosban két ózta, amiről már mindenki régóta suttogott: számolni kell a kapitalista Világ megrázkódta- Szinte meséibe illő amerikai' (tásával. Bizonyítékul a rész- ööfitsé« előrvJáthatóla« temiáríörökség híre tartja izgalomban .vények árfolyamának csökke- 25-én Indul Belgrádba. " macedóniai Bitolj város kor- nősét, valamint a nyersanyagA damokratrkus ifjúsági (nyékét. A mese hősnője Naum-(| árak hirtelen esését hozta fel. mozgalmak esvik lejelentő-Itánova, 70 éves paraszt- A harmincas évek világgazda- *bb nemzetköz esermhiye BuJasszony, aki egyik napról aj,sági válsága is így kezdődött. Harvsten 7-ailik le- február/másikra Jugoszlávia leggazda- Lényegesen Összezsugorodott a 12-^15-e között fővárosunkban (Sabb asszonya lett. Az Egye-p vásárlóerő a nyersanyagárak, ülésezik ■ a Demokratikus If- f sült Államokban most el- ,i különösen a mezogazdasagi iúsá^i Viláeszövetsé® végre- ? húnyt öccsetol ugyanis 500 OOOitermekek aranak csokKenese j u-sag! VilagszoveKeg , vegre örökölt , i következtében, ami viszont a haj.to bizottsága. Az ulesen at újságíróknak adott nyilat-1ikiskereskedelmi forgalom haDIVSZ legutóbbi' kongresszu- fkozatában elmondta, hogy|inyatlását, a munkanélküliek sán hozott határozatok végre- l Krszta Kuzmanev nevű öccse i i szaporodását eredményezte. hiiHíár/íl tanácskoznak Eb-*14 éves korában vándorolt ki Nehez lenne megmondani, hajtásáról tanácskoznak. (Amerikába. Ez 47 évvel ez-(ihogy vajon ezek a tényezők az bol az alkalomból 5 világ-^ előtt történt. Azóta egyszeri ötvenes evek megváltozott körész országaiból mintegy 80(sem járt az ó-hazában és i1 rülményei közt hasonló követ- ifjúsági vezető érkezik hazánk- (csak a néhány hónappal ez |1 kezményeket eredményezt előtt küldött levelében fejezte Mindenesetre fki azt a kívánságát, hogy még a csökkent vásárlóerő kö- ? egyszer láthassa nővérét ési 'szülőfaluját.. Naumka Itanovai ' nem is sejtette, hogy öccse ( 'milyen vagyonnal rendelkezik. nr»d rsaíüak,fizott felkelőkhöz i Legutolsó levelében közölte. de megadásra kónyszerítették t hogy májbetegségben szén- többtermelésre a parasztokat, őket. >ved,&s, muteten is átesett. Va- gok angol ipari üzem pénzA venezuelai kormány tá-f lószinűleg ennek következte-fügyi nehézségekkel küzd az új, jőkoz tatása szerint, a felkelőkiben hait meg- Amerikában felgmelt, 8 százalékos kamatvezetői a szomszédos Colum-()norn nősült meg es egyetlen Jlá5 nüatt, s a2 egyetlen kiút: a hiába menekültek. Columbia f közvetlen^ leszármazottja a 70? termelés csökkentése és munJeves novere. ? kasok elbocsátása. ~t Arra a kérdésre, hogy mire? .......... - - - ...............* A magas kamatlab másik h atása a beruházási tevékenység érezhető visszaesése a gazdaság több ágában. ba. Állandóan csökken a vásárlóerő Angliában vetkeztében egyes mező- gazdasági termékeknél a túltermelés jelei mutatkoznak. A kormány nem ösztönzi már is megerősítette, hogy 18 felkelő vezér repülőgépen Colum- (fordítja a hatalmas örökséget, | hiába érkezett és politikai me-, Naumka Itanova elmondta. nedák jogét kért. A Csöcsiang tartományi népi gyűlés nagyfontosságú határozatai tisztségeiktől, Peking (MTI). A Csöcsiang tartományi népi gyűlés hatodik ülésén beható vita után határozatot hoztak, amely szerint mindazokat a fontos állami vezetőket, és képviselőket. akik a kommunista párt vezetése, a népi demokratikus diktatúra rendszere és a szocializmus ügye ellen támadó burjssoá jobboldali elemekké váltak, megfosztják korábban (hogy még nem is gondolkodott, imént a hír annyira váratlanul (érte. Nős fia és két unokája Jván. JA megoldás ugyanaz: a teré Az öröklésről a külügyi ál- (melőeszközöket termelő ipar ( lám titkárság értesítette Naum-j leépítése, munkáselbocsátás, fka ítanovát. Az örökhagyó (Az építési terv megrövidítése _.________, illetve * Krszta Kuzmanev augusztus (és a lakásépítés leállítása épíI tep viselői mandátumuktól. A131-én halt meg és végrendele- \ tőipari munkanélküliséghezve- Csöcsiang tartományi népi gyű- ftében úgy intézkedett, hogyjzet majd. (A 8 százalékos ka- lés ú°y döntött, hogy hét kép-?a temetési költségek és né-i1}1^ miatt az építési hitelek viselőtől vonja meg a bizal- f hány kisebb kiadás rendezése \ USF megdrágítják az építke- mat és visszahívja őket az or-*után minden vagyonát Nauin-J033*» egJ. átla^firesetu szagos népi gyűlésből. Cső-?ka Itanovának jutassák el. Az(“alad nem tudja megfizetni a esiang tartományi népi gyű-(örökség pontos összegét még 1 lakbért.) viselt lés határozata teljes mértékben nem tudják, de hivatalos becsmegfelel az országos népi gyűlés és a tartományi népi gyűlés működési szabályainak. Külföldi lapvélemenyek a kairói értekezletről — a Pravda vezércikke — Moszkva (TASZSZ). A Pravda vezércikkben méltatja a kairói értekezletet. Ebben egyebek közi a következőket írja: Az ázsiai és afrikai onszágok szolidaritási értekezlete lelkes hangulatban ért. véget, s nemzetközi jelentőségű, nagy eseménnyé vált. A történelemben nem ismerünk példát két óriási világrész népeinek ilyen nagy ösz- sze jövetelére: az értekezleten 45 ország képviselői jelenték meg és 45 ország lakossága az eaész emberiségnek több minit a tele. k.z értekezlet híven kifejezte Azokat a nagy Változásokat, amelyek az ázsiai és az afrikai • milliók tudatában a bandungi értekezlet ulán végbement. Bebizonyította, hogy a történelmi jelentőségű bandungi értekezlet szelleme, a békés együttműködés., ict elve teljesen meghódította az emberek szívét. Kinyilvánította az ázsiai és az afrikai népek nagy szolidaritását abban a harcban, amelyet a bandungi értekezlet határozatainak valóira váltásáért vívnak. A vezércikk ezután részletesen ismerteti az értekezleten elfogadott határozatokat, e határozatok, nyilatkozatok és felhívások nagy nemzetközi jelentőségét. A vezércikk ezután a következőket írja: Nemcsak Ázsia és Afrika, hanem az egész világ békeszerető népei hatalmas lelkesedéssel fogadták a kairói értekezlet történelmi jelentőségű határozatait, mert ezek teljesen megfelelnek a béke és a haladás érdekeinek. A vezércikk a következőképpen fejeződik be: Csak hadd dühöngjenek a gyarmatosítók, semmiképpen sem fordíthatják visszafelé a történelem kerekét. A gyarmatosítás ideje letűnt. A felszabadulás napja felkelt Ázsia és Afrika határtalan térségei fölött. Két nagy világrész népei ma jobban összeforrottak és hatalmasabbak, mint valaha, s ezek a népek bizalommal, magabiztosain néznék a jövőbe. Több közszükségleti cikket gyártanak Romániában A román közszükségleti cikk ipari minisztérium vállalatai 1958-ban még több közszükségleti cikket gyártanak a lakosság számára, köztük számos új gyártmányt. A következő évben jelentékenyen növekedik, a pamut, a pamuitszövet, a pamut és gyapjú kötszövött áru, a bőr és gumi lábbeli, a ínyence és a háztartási cikkek gyártása. A tervezett feladatok megoldása érdekében teljes kapacitással fog működni a sepsiszentgyörgyi Dózsa György textil-művek és a falticeni fonoda; a most épülő segesvári fayence gyár pedig eléri teljes kapacitásának a feliét. Az új gyártmányok között szerepel majd gyurhetetüen műszálból készült, szövet, valamint gyápjútípusú műszálszövet. Ez utóbbit Romániáiban először gyártják sorozatban. A következő évben a Gh. Ghe- orghiu-Dej gyár új üzemrészében nagy mennyiségű férfizokni készül. A Csehszlovákiából importált berendezés lehetővé teszi, hogy jövőre a gyár 3 millió 500 ezer pár mintás férfi zoknit gyártson. Időj árás j elentés Várható időjárás szombaton estig: feSihőátvonulásoik, többfelé futó havazás. Elénk északi szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton mínusz egy, mínusz négy fok 'között. lésele szerint az összeg 500 000 dollár körül mozog. Új tudományos eredmények A Magyar Tudományos Akadémia kutatási eszközöket kivitelező vállalata gyártmányaival az elmúlt hónapokban nagy segítséget nyújtott a tudományos kutatómunkának, de ezenfelül az egészségügy részére is elsőrendű műszereket állított elő az akadémiának ez a fontos vállalat. Az elmúlt évben nem kevesebb, mint 115 különféle műszert és készüléket gyártott. Az elmúlt nyáron a gyer- mekparalízis idején gyártott hintarespirátorral igen sok beteg életét mentették meg. Az idén ezekből a lélegeztetőágyakból nagy mennyiséget szállítanak külföldre is. Jelentős lesz a nukleáris műszerek gyártása is. A válható munkanélküliség (csökkenti a vásárlóerőt, ami (újabb munkanélküliséget idéz j elő a fogyasztási cikkeket termelő iparban. A kereslet visz- szaesése egy ilyen hatalmas fogyasztási cikk piacon, mint Anglia, kihatással van az egész kapitalista világgazdaságra. Elmaradnak a nyers- anyagvásárlások, s ez ismét a készáru megrendelések kiesését hozza magával. Az Unilever tröszt már korlátozza nyugat-afrikai nyersanyagbeszerzéseit. Ez az intézkedés végzetes lehet a nyersanyagkivitelre utalt országokra nézve, mivel ezeknek az országoknak drágább hiteleket kell felvenniük, s ugyanakkor várni kell termékeik elhelyezésével. A sterling tehát veszít szilárdságából, mert az össz- sterlingövezet nemcsak az angol exportból eredő be- - vételekre, hanem az ausztrál gyapjú, ghanai kakaó, a maláji ón és kaucsult, rhodéziai dohánykivitelre támaszkodik. Az angol gazdasági helyzetnek e későbbi következményeit még csak sejteni lehet, pilla- natnyüag alig érezhetők. Az angol ipar és mezőgazdaság a háború óta teljes kapacitással dolgozott, de a gazdasági pangást bizonyos körülmények között csak egy lépés választja el a válságtól. Ezt az igazságot már a háború alaitt felismerték, amikor minden erőt arra összpontosítottak, hogy meggátolják a harmincas évek munkanélküliségének megismétlődését. Uj terveket dolgoztak ki kiszélesített építési tevékenységre, útépítésre és más állami rendszabályokra. A szociális viszonyokat . úgy akarták megjavítani, hogy ezáltal a vásárlóerőt magasabb .színvonalon tudják tartani. Ezeket a gondolatokat a kapitalizmus alapvető ellentmondásai követkézlében azonban elvetették, s a kormány most épp az ellenkezőjét teszi. A szakszervezetek ismét sztrájkkal fenyegetőztek, hogy ■' tagjaik életszínvonalát »megvédjék«. A kormány és a vállalkozók, kihasználva a nehéz gazdasági helyzetet, könnyebben tudnak a szakszervezetek bérkövetelései ellen fellépni, s gyengíteni tudják a szakszervezetek erejét. Az USA helyzetét illetően meg kell jegyezni, hogy a legújabb adatok szerint az amerikai kivitel meglehetősen egyenletes, a behozatal azonban 1957 második negyedében erősen visszaesett, ami főleg Angliában és Franciaországban dollárhiányhoz vezet, s közben Nyugat-Németország kihasználja kedvezőbb gazdasági helyzetét vetélytársaival szemben. Két irányzatot lehet ma a világgazdaságban felismerni: egyrészt a monopolisták megpróbálják a nemzetközi feszültséget még jobban kiélezni, hogy felhajtsák a nyersanyagárakat, mint ahogy azt a koreai háború idején tették. (Az így keletkező többletbevételt is a fegyverkezési kiadások fedezésére használnák fel.) Másrészt — mint ahogy az Economist írja — »A piacok lanyhulását azonnal meg lehetne szüntetni, amint kibővítenék az amerikai fegyverkezési programot«. d büijoLdí lorob HÁGA (AFP). A holland antillókhoz tartozó Caracaomál riadóké- szültségben van a holland tengerészet. A Venezuelában történt lázadás következtében nem tartják lehetetlennek, hogy a felkelők megpróbáljanak repülőgéppel kijutni az országból, hogy az Antillákra meneküljenek. WASHINGTON (AFP). A külügyminisztérium szóvivője semmiféle kommentárt nem fűzött a Kairóban befejeződött ázsiai-afrikai szolidaritási értekezlet határozataihoz. A szóvivő másrészt megerősítette, az Egyesült Államok pillanatnyilag nem tervezi, hogy a bagdadi szerződéshez csatlakozik, bár Dulles külügyminiszter úgy döntött, januárban Ankarába utazik, mint az amerikai megfigyelőküldöttség vezetője, hogy részt vegyen a bagdadi szerződés minisztertanácsának évi ülésén. Emlékeztetnek rá, hogy a pakisztáni miniszterelnök szerdán nyilatkozatban azt kérte az .egyesült államoktól, csatlakozzék a bagdadi szerz—es tagállamaihoz. RÓMA (TASZSZ). Saragat, az Olasz Szocialista Demokrata Párt titkára a Giustizia című lapban cikket írt. Harigsúlyozza, hogy a nyugati nagyhatalmak ostobasága miatt Oroszország ma a szabadság , bajnokaként Lengyelország javaslata az európai atamfegyver-mentes övezetre Az Amerikai Egyesült Államok kormánya a NATO párizsi csúcsértekezletén lázas igyekezettel próbálta a NATO-tag- államokat atomfegyverrel ellátni, hogy ezek az USA területét valamennyire mentesítse az atomháború fenyegető rémétől. Ezzel szemben Lengyelország javasolja, hogy Közép-Európában mintegy 800 ezer négyzetkilométer területen, ahol 105 millió-ember él (Lengyelország, Csehszlovákia, Német Demokratikus Köztársaság, Német Szövetséges Köztársaság) atomfegyver-mentes övezetet hozzanak létre. 300km 'Északi: teagev <o . jé ■ A (V AllanlP Óceán • •Lengye/ors/ég áltdljavasolt !l 3 tóm fegyver mentes ión a jgjj NATO. tagállamok NSzK. nélkül |! jj.j.j! Varsói szerződés tagjai ji NDK, Lengyelország ás Cseh ;! sz/ovdkia nélkül *0 *.áV • -V ^ * ■'o’- í / Ve«; ■ - + V.wv v7o JsVAJC Ju aV/ ... o(»'ti tI sőt. ZS.J7Z f tündököl Afrika és Ázsia népei előtt. Az 1957. esztendő bebizonyította a nagyközönségnek, hogy Oroszország óriási sikereket arat a technikában, főképpen irányítható lövedékek alkotásában, ROSTOCK (AFP). Jürgen Micikéiéit, a nyugatnémet haderőik 19 éves katonája hétfőn a Német Demokratikus Köztársaságba menekült és politikai menedékjogot kért. A katona elmondotta, hogy megundorodott a nyugatnémet NATO-hadsereg agresszív céljaitól és ennek embertelen elképzelési módszereitől. Minden oktatási órán — jelenítette !kn a fiatal katona —■ azt kellett hallania, hogy a NATO szent feladata »a világnak a kommunizmustól való megszabadítása«. »Még fiatal vagyok, de any- nyi eszem már nekem is van, hogy tudjam, ez a nyugatnémet hadsereg szempontjából nem jelent mást, mint az Egyesült Államok számára kikaparni a parázsból a forró gesztenyét« — mondotta Micikéiéit. OSLÓ (Reuter). A norvég kormány csütörtökön illegálisnak jelentette ki 900 oslói városi rendőr ötnapos sztrájkját. Hauglaind igazságügyminiszter az oslói rendőrök egyesületéhez intézett levelében csütörtökön közölte a minisztertanács döntését. A levél azt is tudtul adta, hogy az igazságiigyminiszté- rium felkérte Oslo rendőrfőnökét, intézkedjék, hogy a béremelésért sztrájkoló rendőrök haladéktalanul lépjenek ismét szolgálatba. PÄRIZS (TASZSZ). Mint az Huma- nité jelenti, Párizsban véget ért a Franciaországban tanuló fekete afrikai diákok szövetségének nyolcadik kongresz- szusa. A kongresszus határozata kimondja, hogy tekintettel a francia imperializmus sajátságos jellegére, az afrikai országok függetlenségét nem illuzórikus reformok megvalósításával, hanem az afrikai dolgozó tömegek forradalmi harcával kell kivívni. A lottó e heti nyerőszámai Az új év első lottósorsolását január 3-án. pénteken délelőtt tíz órai kezdettel a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szak- szervezetének Csengery utcai székhazában rendezte meg a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Erre a 'hétre körülbelül 2 183 622 szelvényt küldtek be a fogadók, így egy-egy nyerőosztályra több mint 800 000 forint jut. A kisorsolt öt nyerőszám a következő: 1, 10, 43, 54, 75.